Személyi jövedelemadó (SZJA)

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (e fejezetben röviden Tv.) alapján a belföldi illetőségű magánszemélynek valamennyi, a külföldi illetőségű magánszemélynek pedig a belföldi jövedelme után személyi jövedelemadót kell fizetni.

Az adókötelezettség a bevétel megszerzéséhez kötődik, függetlenül annak forrásától, jogcímétől, formájától. Számos bevételt a törvény gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, és egyéb okokból adómentesnek minősít. A mentességek a Tv.1. számú mellékletében kerültek számbavételre. Az adó alóli mentességek köre az utóbbi években fokozatosan szűkült.

Továbbra is jellemző adómentes jövedelmek a szociális ellátások, közcélú juttatások, termőföld átruházásából származó jövedelem meghatározott része, károk megtérülése, örökség, magánszemélytől kapott ajándék, munkáltató által biztosított számítógép-, és internethasználat, munkába járás költségtérítése (külön jogszabályban előírt mértékig), a csoportos személyszállítás, a munkaruha, védőruha, védőeszköz, társadalmi szervezettől, illetve egyháztól kapott tárgyjutalom értékéből 5000 Ft. 2010. január 1-től megszűnt a belföldi és külföldi napidíj mentessége. Szintén megszűnt a falusi vendégfogadás jövedelmére vonatkozó mentesség és 2010. január 1-től az agroturisztikai szolgáltatásból, a szállásadással járó vendégfogadásból származó jövedelem adókötelessé vált. E jövedelmet illetően lehet választani, hogy összevonandó, önálló tevékenységből származó jövedelemként vallja be a kedvezményezett, vagy pedig külön adózó jövedelemként, 25 % forrásadó megfizetése mellett számol el vele.

Az adó alanya minden belföldi természetes személy a bel- és külföldön megszerzett jövedelme után, illetve minden külföldi természetes személy a Magyarországon megszerzett jövedelmei után.

Az adó alapja az adóévben (január 1. és december 31. között) megszerzett jövedelem. A jövedelem a bevétel költségekkel csökkentett része. A SZJA törvény számtalan eljárási rendet, azaz jövedelem megállapítási módszert határoz meg a különböző forrású bevételekre.

Költségnek az az igazolt kiadás minősül, amely kizárólag a bevételszerző tevékenység érdekében merült fel. A jövedelmeknek adózás technikai okokból két alapcsoportja van, az összevonandó jövedelmek és a külön adózó jövedelmek.

Összevonandó jövedelmek adózása:

Az összevonandó jövedelmeket három önálló csoportban kezeli a törvény, tehát;

 az önálló tevékenységből,

 a nem önálló tevékenységből származó és

 az egyéb összevonandó jövedelmek.

Az első két csoportba olyan jövedelmek tartoznak, amelyek megszerzése érdekében a magánszemély valamilyen tevékenységet végez. Így például az önálló tevékenység körébe tartoznak a mezőgazdasági őstermelői, egyéni vállalkozói, a bérbe adói, a szellemi tevékenységek, illetve - a törvény meghatározása szerint - valamennyi olyan tevékenység, amelyet a törvény nem sorol fel tételesen a nem önálló tevékenységek között. Az önálló tevékenységből származó bevétel 90 százaléka a jövedelem, vagy - az adózó választása szerint, azzal, hogy a választás valamennyi önálló tevékenységére vonatkozik - tételesen levonja a felmerült költségeit a bevételéből és így állapítja meg a jövedelmét.

A nem önálló tevékenységek körében a leggyakoribb a munkaviszony keretében végzett munka, de ilyen például az önkormányzati és országgyűlési képviselők tevékenysége is.

Adózási szempontból jellemző, hogy a bevétel egésze jövedelem, és csak a törvényben meghatározott esetekben - általában a kapott költségtérítések körében - van lehetőség tételes költségelszámolásra.

Egyéb összevonandó jövedelem mindaz, amelynek az adózására a törvény külön rendelkezést nem tartalmaz. Ilyen például az ösztöndíj, a nem munkáltató által külföldre kiküldött személy napidíjának adóköteles része.

Az összevont adóalap az adóévben adókötelezettség alá eső valamennyi önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelem, valamint egyéb bevételből megállapított jövedelem.

2010-től az adó alapját az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekből adóalap-kiegészítés hozzáadásával kell meghatározni. Adóalap-adóalap-kiegészítés vonatkozik a nem önálló, az önálló, valamint az egyéb tevékenységből származó jövedelmekre (kivéve az adóterhet nem viselő járandóságokat, így például a nyugdíjat), emellett átalányadózás esetén az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági kistermelői bevételből az átalányban megállapított jövedelmet.

Azaz az adóalap-kiegészítés nem más, mint a munka-jövedelmeknek a Tb-járulék általános mértékével számított összege. Adóalapként tehát az összevont jövedelmek 1,27-szeresét kell figyelembe venni. Az összevont adóalapba számít a külföldről származó jövedelem is, ha annak figyelembe vételét nemzetközi egyezmény nem zárja ki.

Az összevont adóalap adóját, az úgynevezett számított adót sávosan progresszív adótábla segítségével kell kiszámolni. 2010-ben az adó mértéke 5 millió forint jövedelemhatárig 17 %, az e jövedelemhatár fölé eső jövedelem összege után pedig 32 %. (Az adókulcs a megelőző években magasabb volt, 2009-ben pl. 18, illetve 36 %.)

A számított adót különböző jogcímeken lehet csökkenteni. A bérjövedelem után adójóváírás, a külföldön megfizetett adó figyelembe vétele miatt, illetve az adóterhet nem viselő járandóságok sajátos módon megállapított adója miatt csökkenthető a számított adó. Az adójóváírás a több éve ismert szisztéma szerint működik. Jelenleg (2010-ben) a mértéke a bér és az arra tekintettel megállapított adóalap-kiegészítés 17 %-a, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 15.100 forint (évente 181.200 forint). Ez teljes egészében akkor érvényesíthető, ha a magánszemély összes jövedelme az adóévben a 3 millió 188 ezer forint úgynevezett jogosultsági határt nem haladja meg. Ha meghaladja, akkor a meghaladó, azaz a 3,188 millió forint fölötti rész 12%-ával csökkenteni kell a 181.200 forintot. 4,698 millió forint fölötti jövedelem esetén adójóváírás már egyáltalán nem érvényesíthető.

A külföldről származó jövedelmet a magánszemélynek akkor is be kell itthon vallania, ha azután külföldön már adózott. E jövedelem tehát bekerül, mégpedig adóalap-kiegészítéssel megnövelt összegben. Ugyanakkor a rendszer elismeri a külföldön már megfizetett adót, amennyiben a számított adót csökkenteni lehet a külföldön megfizetett adó 90%-val, de legfeljebb a külföldről származó jövedelem után átlagadókulccsal számított adó összegével.

Az átlagadókulcs a számított adó és az adóalap hányadosaként határozható meg.

Az adóterhet nem viselő járandóságok a Tv.-ben tételes felsorolással kerültek megfogalmazásra. Ilyen a nyugdíj, baleseti járadék, családi pótlék, gyes, gyermekgondozási támogatás, nevelőszülői díj, ápolási díj, szociális gondozói díj 180 ezer forint alatti éves összege, ösztöndíj, tankönyv és jegyzettámogatás, gyakorlati képzés idejére fizetett juttatás (legfeljebb a minimálbér összegéig), hallgatói munkadíj (maximum a minimálbér kétszereséig), munkáltatói lakáscélú támogatás (maximum a vételár 30 %-a erejéig, illetve 5 millió forintig). E jövedelmeket az összevont adóalap részeként figyelembe kell venni, de az összegük után kiszámított adóösszeg levonható a „számított adó” összegéből. Ez az adózástechnikai megoldás azokat érinti anyagilag hátrányosan, akik magas jövedelemmel rendelkeznek. Pontosabban azon személyek adóterhe nő, akiknek összevont adóalapja meghaladja az 5 millió forintot.

Az összevont adóalap adóját, további kedvezmények csökkenthetik. A SZJA rendszer bevezetésétől, 1988-tól, sok éven át számtalan kedvezmény differenciálta a jövedelemtulajdonosok adóterhét. A legtöbb kedvezmény valamilyen gazdaságpolitikai,

elsősorban család-, lakás-, oktatáspolitikai célokat szolgált, de jelen volt a tőkeforgalom és az öngondoskodás ösztönzésére vonatkozó célkitűzés is. A kedvezmények köre jelenleg nagyon szűk körű. Kedvezmény jár a társadalombiztosítási, a magán-nyugdíjpénztári és az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári kiegészítő befizetések után, a gyermekek után (3 vagy annál több gyermek esetén), a súlyosan fogyatékosoknak, és a tartós befektetések után. Az adókedvezmények levonása után megmaradt összeg képezi az összevont jövedelmek utáni éves adókötelezettség nagyságát.

A költségvetésnek folyamatos bevételre van szüksége a folyamatos működés érdekében. Ezért a kifizetések után adóelőleget kell levonni, amelyet a kifizető fizet meg és vall be az adóhatósághoz. Az adóelőleg levonásának szabályai attól függően változnak, hogy milyen fajta kifizetésről (munkabérről, megbízási díjról, költségtérítésről stb.) van szó, illetve kinek (vállalkozónak, őstermelőnek, egyéb magánszemélynek) a részére történik a kifizetés. A kifizetők feladata az ezzel kapcsolatos adminisztráció elvégzése, az adatszolgáltatás, az igazolások kiállítása és az egyéb kötelezettségek teljesítése.

Egyes külön adózó jövedelmek adózása

Meghatározott jövedelmek esetében – így pl. különösen az egyéni vállalkozók jövedelmére, a tőkejövedelmekre, az ingó és ingatlan vagyon átruházására - a törvény egyedi jövedelem meghatározási módszert, s külön lineáris (általában 25 %) mértékű adót alkalmaz.

Kedvezményesen, csupán 10%-kal adózik azonban a kamatnak minősülő, illetve a tartós befektetésekből származó hozam, 20 % adómérték vonatkozik az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre.

Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem adózásának fő szabálya szerint a bevétel egésze külön adózó jövedelem, melyet 25%-os forrásadó terhel. (Ez esetben nincs 27 % adóalap-kiegészítés). Választhatja azonban a magánszemély a bevétel adókötelezettségének meghatározására az önálló tevékenységből származó jövedelem szabályait is, amely esetben a bevétellel szemben elszámolhat költségeket, s az így megállapított jövedelem az összevont adóalap részeként 27% adóalap-kiegészítéssel növelten adózik. Költséget kizárólag a bevételszerzéssel összefüggő kiadásokról, szabályszerű számlával igazoltan, vagy e törvény által felhatalmazva, bizonylat nélkül, normatív módon lehet elszámolni.

Az egyéni vállalkozók adózása

2010. január elsejétől hatályon kívül került az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V.

törvény, a továbbiakban az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló, 2009. évi CXV.

számú törvény (röviden Evctv) az irányadó. Az új szabállyal összhangban 2010. január 1-től az egyéni vállalkozói igazolványnak nincs jelentősége. Egyéni vállalkozónak minősül az a magánszemély, aki az egyéni vállalkozói nyilvántartásban bejelentés alapján szerepel, az említett nyilvántartásban rögzített tevékenysége(i) tekintetében.

A személyi jövedelemadó tekintetében egyéni vállalkozónak minősül a magánorvos, az egyéni ügyvéd, önálló bírósági végrehajtó, a közjegyző is.

Adózási szempontból az egyéni vállalkozó kétféle lehetőség közül választhat (a megfelelő feltételek megléte esetén): a költségelszámoláson alapuló vállalkozói jövedelem szerinti adózást, az átalányadózást.

A vállalkozói jövedelem szerinti adózás lényegében az egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók adózásával egyezik meg. A vállalkozó a bevételeiből levonja a felmerült költségeit, köztük a saját személyes céljaira felhasznált úgynevezett „vállalkozói kivétet”, majd az így kapott jövedelmet 27 % adóalap kiegészítéssel megnöveli. Az így kapott adóalap után 19% adót fizet. A költségei között elszámolt vállalkozói jövedelem-kivétje emellett összevonandó jövedelemként adózik. Az adózás után megmaradt jövedelemből még 25%

osztalékadót is kell fizetni. A vállalkozói osztalékalapot speciális módon kell meghatározni, melynek lényege, hogy a vállalkozói osztaléknak csak azon része adózik 25%-kal, amely nem minősül „vállalkozói kivét-kiegészítésnek”. Vállalkozói kivét-kiegészítést akkor kell figyelembe venni, ha a vállalkozó nem vesz ki személyes fogyasztásra jövedelmet, más szóval nem számol el e címen költséget, vagy az adóévben az nem éri el a „tevékenységre jellemző éves kereset” összegét.

A törvényben meghatározott tevékenységek végzése és egyéb feltételek megléte esetén a vállalkozó átalányadózást választhat. A jövedelem ebben az esetben független a tényleges költségektől, a bevétel bizonyos (tevékenységtől függően az Szja Tv. által megállapított mértékben) költséghányad alkalmazásával kerül meghatározásra. Az átalányban megállapított jövedelem 27%-os adóalap-kiegészítéssel alkotja az adóalapot. Az adó mértéke progresszíven emelkedő, az összevont jövedelmekre jellemző mértékkel megegyező, ami jelenleg 5 millió forintig 17%, a fölötte lévő jövedelemre pedig 32%. Az ily módon megállapított átalányadóval szemben kedvezmények nem érvényesíthetők.

A természetbeni juttatások

A személyi jövedelemadó törvény értelmezésében a bevétel, illetve adóköteles jövedelem formája, külleme közömbös, azaz adókötelesnek számít a pénzbevételen kívül a megszerzett vagyontárgy, bármely értéket képviselő jószág, illetve igénybe vett szolgáltatás is. A kifizető által magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen adott vagyoni érték, mint adóköteles jövedelem, külön, speciális előírások alapján adózik. Sajátos módon az adó megfizetésére nem a magánszemély, hanem a vagyoni érték átadója, a munkaadó kötelezett.

Az adó – főszabály szerint - a magánszemélynek adott juttatás 54 százaléka. 2010. január 1-től bizonyos – korábban mentes - természetbeni juttatásokra kedvezményes, 25%-os adókulcs használatát rendeli a törvény. Ilyen kedvezményezett körbe tartozó természetbeni juttatások;

pl. a meleg-étkeztetési utalvány (melynek egyébként a 18 ezer forint alatti havi összege nem számít bevételnek), iskolarendszerű képzés támogatása (jelenlegi szabályozás szerint a minimálbér 2,5-szerese fölötti összeg után), a helyi utazási bérlet, az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30 %-a fölött), az üdülési csekk, üdülési szolgáltatás, a munkáltató részéről dolgozó javára fizetett nyugdíj és egészségpénztári befizetés összege (minimálbér 50-50%-a fölötti rész).

A törvény által külön meg nem nevezett, s az előzőekben prezentált természetbeni juttatások, egyéb béren kívüli juttatások már 54 %-kal adóznak, s emellett még társadalombiztosítási járulék is terheli azokat.

Az üdülési csekk megadóztatása (még ha kedvezményes adókulccsal történik is), negatívan hat a belföldi turizmusra. Az ágazat piacát ronthatja, a fizetőképes keresletet csökkentheti. A korábbi években tapasztalható volt, hogy az üdülési csekk adómentessége hozzájárult ahhoz, hogy a belföldi turizmus a külföldi idegenforgalom vonzó alternatívájává váljon. A belföldi utazás élénkülése jelentős többletbevételt jelenthet a szolgáltatóknak, többletbevételt az államháztartásnak. Az útirány belföld felé való irányítása deviza megtakarítást

eredményezhet, ami szintén hozzájárulhat a pénzügyi egyensúly javításához. Az idegenforgalmi ágazat élénkülése indukálhatja további fejlesztések megvalósítását, ami hozzájárulhat a lakosság – különösen a hátrányos helyzetben élők – életminőségének javulásához.