(A Délmagyarország munkatársától.)
Az egyetem a tudomány tűzhelye – mondotta egy alkalommal Szent-Györgyi Albert rektor –, amelynek munkássága a közös emberi értéknek, a tudomány-nak szolgálatában áll, ugyaa tudomány-nakkor pedig meg kell felelnie napi feladatának is. És a klasszikus megállapítás azt jelenti, hogy az egyetem nem állhat meg a múlt értékeinek vizsgálatánál és a jövő várható kialakulásának tanulmá-nyozásánál, hanem a mindennapokkal, a jelennel is szoros kapcsolatot kell fenntartania. A tudományos kutatás és a gyakorlati élet edzi egész emberré a fiatalságot, amelynek éppen Szent-Györgyi Albert szavai szerint a jelenlegi középiskolai rendszerben nincs meg a lehetősége arra, hogy a mindennapok életébe belekapcsolódjék: nincs az életre nevelve. Ezen az állapoton kíván segí-teni Szent-Györgyi Albert és minden munkatársa, amikor a tudományos élet és a gyakorlati élet, valamint a professzor és a tanítvány között akar mély, lélekből fakadó kapcsolatot teremteni.
54 Szent-Györgyi Albertné mint éljátékos a vezetőségnek is tagja volt. Amerikába távo-zása után férjét választották be.
vasárnap, 1941. február 2.
Rektor a diákklubban
Ez a kapcsolat nemcsak a tantermekben eredményez közvetlenebb hangulatot, amelynek természetszerű következménye a könnyebb tanítás és a könnyebb tanulás, hanem a katedráról lelépve otthonába hozza közel a tanárt és a diákot.
Szent-Györgyi rektor klubhelyiségeket bocsátott a diákság rendelkezéséres55 s ezeket a klubhelyiségeket nemcsak azzal teszi a hallgatók egyetem otthonává, hogy játéktermeket, olvasótermeket, tanulószobákat rendez be, hanem főként azzal, hogy maga is, mint az egyetem és a diákok vezetője, megjelenik a klub-helyiségekben diákjai között, részt vesz játékaikban, gyűléseiken. Gyakran hív össze diákgyűléseket, amelyeken a hallgatók saját parlamentjük előtt vitat-ják meg a felmerülő problémákat. Leül velük a klubasztalokhoz, ahol együtt énekel, együtt tölt velük néhány vidám órát, hogy aztán a tanulás idején is együtt töltse diákjaival a komoly elmélyedés óráit. A mindennapi apró, mégis súlyos gondoktól is igyekszik mentesíteni Szent-Györgyi rektor a diákságot, ezt már az eddigi intézkedésekkel, diáksegélyezési akciókkal is sikerült meg-közelíteni. A gondatlanság, a vidámság felszabadítja a hallgatókat a sokszor rájuk nehezedett depresszió alól, s ennek hatása megmutatkozik abban, hogy a komoly munka könnyebben megy. Ez az elv érvényesül, és ér el csodálatos eredményeket a nyugat-európai egyetemeken, ahol a tanár és tanítvány nem a pad és a katedra távolságában, hanem a testvéri, baráti és meghitt közelsé-gében végzi munkáját.
„Fel kell rázni az ifjúságot”
Ennek az egyetemi szellemiségnek kialakításával kapcsolatban kérdést intéz-tünk Szent- Györgyi Albert professzorhoz, aki a következőket mondotta: – Ott-hont kell adni az egyetemen az ifjúságnak. OttOtt-hont, ahol testvért és barátot talál, ahol adva vannak azok a lehetőségek, amelyek megmentik a tudományt, megmentik az életet a szárazságtól. Erre a fiatalságra a jövőben nagy feladatok várnak minden pályán és minden tekintetben. S ha ma körülnézek, akkor azt kell mondanom, hogy fel kell rázni az ifjúságot, hogy lásson, hogy megérezze:
mit hogyan kell, és mit hogyan nem szabad csinálni. Az előbbire meg lehet taní-tani, mert a fiatalság tanulni is akar, az utóbbira pedig elég példát szolgáltat a kor, amelyben élünk. Tanítani csak úgy lehet, ha a diákság érzi a vele való törődést. S ezzel kapcsolatban ki kell térnem arra a kérdésre, amelyet még igen
55 A SZEI otthona végül a Szukováthy (ma Ady) téri épület alagsorában kapott helyet.
A Szegedi Egyetem modern élete tantermekben, diákklubokban,…
sokszor érinteni fogok, hogy az általam életre hívott diákegység voltaképpen nem szervezet és nem diákegyesület, hanem az egyetem családiasságának kife-jeződése. Én sokáig nem akartam ezzel a nyilvánosság elé lépni, mert minél többen tudnak valamilyen dolgot, annál többen szeretnek ellenkezni. De az a lelkesedés, amellyel ennek a tervemnek megvalósítását a diákság fogadta és elősegítette, őszintén szólva meglepett, és igen nagy örömmel töltött el. Most már nyugodtan léphetünk a nyilvánosság elé. Mi, a tanárok, és ők, a hallga-tók együtt vagyunk…
50 filléres zongorahangverseny az egyetemen
Legutóbb Szegeden hangversenyezett Fischer Annie, akit a hangverseny szü-netében felkeresett Szent-Györgyi rektor, és megkérte, hogy a szegedi egyetemen lépjen fel kizárólag a diákoknak adott hangversenyen, amelyre a belépti díj 50 fillér. A kiváló zongoraművésznő lelkesen csatlakozott Szent-Györgyi Albert tervéhez, s ígéretének megfelelően hangversenyt ad a szegedi egyetemen. Hat hétig most Svédországban és Finnországban hangversenyez, utána visszatér Budapestre, ahol várja a szegedi egyetem rektorának értesítését a hangverseny idejét illetően. Ez a kedvezményezés kiszélesíti a szegedi egyetem munkájá-nak területét: nemcsak tudósok és írók, hanem zeneművészek is szerepelnek az egyetemi „katedrákon”. Nagy távlatokat nyit ez az újítás, a diákság kultúr-igényeinek kielégítését is szélesebb alapokra helyezni.
Sík Sándor az irodalmi szemináriumokról
Hasonló újítás az is, amelyről már beszámolt a Délmagyarország, hogy Sík Sándor a modern magyar írókról tartott irodalmi szemináriumokra meg-hívja azokat az írókat, akikről az előadás szól. Erről az újításról Sík professzor a következőket mondotta: – Most még csak bölcsőjében ring ez a munka.
A tervnek megfelelően írtam néhány magyar írónak, a válaszok nagy része már megérkezett. Mint minden terv keresztülvitelénél, ennél is mutatkoznak némi akadályok, amelyek nagyrészt a jelenlegi helyzetből adódnak. Az erdélyi írók tekintetében például a közlekedési viszonyok jelentenek némi nehézséget, a többieknél pedig tekintettel kell lenni arra, hogy milyen időpontban állhat-nak az írók a szegedi egyetem rendelkezésére. A munka még csak a kezdetén van, remélem azonban, hogy az év végére már kialakul olyan helyzet a mi munkánk viszonylatában, amely alapja lesz a további munkálkodásnak. Akkor,
szombat, 1941. február 8.
amikor már leszűrhetem egy esztendő tanulságait, majd többet mondhatok erről. A diákok nagy érdeklődéssel és szeretettel kapcsolódnak ebbe a mun-kába, amelynek az újítás jellegét az adja meg, hogy eddig nem volt szokás az egyetemen előadni a ma élő írókról. Maguk a hallgatók is élénk levelezésben állanak az írókkal, ami kétségtelen jele annak, hogy fokozott érdeklődés kíséri az egyetem irodalomtörténeti munkásságát. De bizonysága ez annak is, hogy bár a mai kor nem kedvez az irodalomnak, a fiatalságban él a jövő hite, él az a tudat, hogy az elkövetkezendő kor talán a tudomány és a művészet virágzását hozza magával. A jövő hite csendül ki Sík professzor szavaiból. Ez a hit az, amely erőt ad ma, és csodákat ad át örökségül a jövőben a világnak Ez a hit nem engedi, hogy csak egy pillanatra is megálljon a kéz, amely szerszámot vagy írótollat tart: dolgozni kell fáradhatatlanul, megalkuvás nélkül a – jövőért.
Kalmár-Maron Ferenc
szombat, 1941. február 8.