sz. ábra: A szelektíven összegyűjtött hulladék sorsa a lakosság szerint

2001 2004

Az utóbbi években általános vélekedéssé vált, hogy egy település hulladékgazdálkodását annak demográ-fiai összetétele alapvetően meghatározza. Sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon melyik társadalmi réteg a legfogékonyabb a szelektív hulladékgyűjtésre. Ehhez kiindulópontként érdemes feltérképezni, hogy milyen alapismeretekkel rendelkeznek az egyes társadalmi csoportok.

Az egyik leggyakrabban alkalmazott vizsgálati kritérium a kor szerinti megoszlás. A felmérésben érintett 18 évnél fiatalabb korosztály minden második tagja hallott a szelektív hulladékgyűjtésről, és minden negyedik a

2/3-a tisztában van a környezetvédelmi előnyökkel.

Érdekes eredmény, hogy a megkérdezettek a környezetükben élők részvételi hajlandóságával kapcsolatban már jóval pesszimistábban nyilatkoztak.

¤

¤

¤

¤

gyakorlatban is találkozott vele. Ennek ellenére a családokon belül általában a szülők a legtájékozottabbak a szelektív hulladékgyűjtés területén, ugyanakkor közülük csak minden ötödik (22%) vett már részt ilyen akció-ban. Ezt erősítik meg a kontrol felmérés eredményei is. Ezek alapján a 25–44 év közötti korosztály az, amely a leginkább tisztában van a szelektált hulladék további sorsával (86%-ban!). ők és a 45–54 év közötti korosztály vesznek részt a legnagyobb arányban a szelektív gyűjtésben. Ugyanakkor mind részvétel mind ismeretanyag tekintetében a 25 év alatti korosztály tagjai a 65 évnél idősebb válaszadókhoz hasonlóan rossz eredményeket produkáltak (!). (17. sz. melléklet)

A végzettség és a részvétel közötti összefüggést mutatja a 17. sz. melléklet. Ebben jól látható, hogy a nyolc általánostól az egyetemig/főiskoláig emelkedik a részvételi arány. (A nyolc általános osztályt el nem végzett lakosok legmagasabb eredménye e tendenciának ellentmondó, ugyanakkor kis mintaszámú részeredmény lévén kevésbé megalapozott.)

Mivel a hulladékok jelentős részét termelő mindennapos háztartási munkákat (főzés, takarítás stb.) jellemző-en elsősorban a nők végzik, felmerül a kérdés, hogy vajon a szelektív hulladékgyűjtésbjellemző-en is eltolódik-e a nők javára a részvételi arány? A válaszadók között közel háromszor annyi nő szerepel, mint férfi, ami egyrészt arra enged következtetni, hogy többnyire a nőknek volt türelmük illetve idejük a kérdőív kitöltésével foglalkozni, másrészt inkább ők foglalkoznak ezzel a kérdéssel a családban. Az eredményekből mindenesetre az látszik (16.

sz. melléklet), hogy a nőknél több mint 10%-kal nagyobb a részvételi arány, mint a férfiaknál.

Feltételeztem, hogy a szelektív hulladékgyűjtési hajlandóságot az is befolyásolja, hogy a megkérdezett tár-sasházi lakásban vagy különálló házban él-e (és ezzel összefüggésben, mennyi hely áll rendelkezésére a sze-lektív gyűjtéshez). A 17. sz. mellékletben látható kereszttáblázat eredményei arra utalnak, hogy valóban van összefüggés a lakóhely és az otthoni szelektív hulladékgyűjtés között. Eszerint a családi házban élők nagyobb hányadban csatlakoztak a gyűjtéshez, mint a társasházi lakásokban élők. A 17. sz. melléklet ábráiból az is kiderül, hogy akiknek kevesebb hely áll rendelkezésére, azok között több a nem szelektálók aránya, mint a nagyobb alapterületű lakások tulajdonosai között.

A vizsgálatok során nem elégedtem meg a szelektív hulladékgyűjtéssel és – kezeléssel kapcsolatos ismeretek általános és érintőleges feltárásával. Tapasztalataim szerint nem elegendő rákérdezni arra, hogy tudja-e, mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés vagy hogy részt venne-e benne. A kapott válaszok csak elvi síkon kezelhetők, és csupán a szándékot jelzik, azt viszont nem, hogy ez mekkora változást jelentene az illető életmódjában illetve hulladékkezelési szokásaiban, és ezt a változást hogyan tudná kezelni. E válaszok egyébként is csupán elméleti jelentőségű eredményekhez vezetnek, melyekre önmagukban nem igazán lehet alapozni a szelek-tív hulladékgyűjtés bevezetésénél. Ahhoz, hogy felkészíthessük a lakosságot, meg kell határoznunk a kiala-kítandó tájékoztatási rendszer szerkezetét és tartalmi kiindulási alapját. Ennek megalapozásához a lakosság hulladékos ismereteinek és szokásainak kissé részletesebb vizsgálatára volt szükség. Ezért az első lakossági felmérés során alkalmazott kérdőív külön részben foglalkozott e témakörrel. Itt a kérdésekkel azt tártuk fel, hogy a lakosság mennyire van tisztában a saját maga által termelt hulladék mennyiségével, illetve az egyes hulladékfrakciók hasznosítási lehetőségeivel és helyzetével, kontrasztba állítva ezeket a válaszadó otthoni hulladékkezelési gyakorlatával. Az eredmények valóban sokat segítettek abban, hogy átlássuk, mennyire van tisztában a lakosság a hulladék-újrahasznosítás kérdésével, és milyen információkra lesz szükségük a majdani tájékoztatás során.

A hulladék tudatos kezelése ott kezdődik, hogy tisztában vagyunk mennyiségével és összetételével. A lakos-sági válaszok átlaga tökéletes becslést mutat (69 liter/háztartás/hét), ám az egyéni értékek rendkívül széles tartományban szórnak (2–250 liter/háztartás/hét), a szélső értékeket meglehetősen sokszor közelítve. Vagyis a tatai lakosság jelentős hányada lényegesen alá vagy éppen fölébecsüli¹⁰ az általa termelt hulladék mennyi-ségét (holott ez az edényzet befogadó képességéből és az edényürítések számából jól becsülhető). A területi átlagokban kirajzolódó különbségek természetesek, hiszen a tömbházas lakásokban kertes rész híján mintegy 10–20 literrel kevesebb zöldhulladék keletkezik. A háztartási hulladék összetételét illetően a lakosság tájéko-zottabbnak mondható, hiszen az átlagos eredmények nagyrészt fedik a települési hulladék összetételének arányait, kivéve a kissé alábecsült papír illetve a túlbecsült műanyag- és kevert csomagolási hulladék esetét.

Érdekes, hogy a lakosság úgy érzi, jóval több kevert csomagolási hulladék keletkezik, mint amennyi tiszta pa-pírhulladék. (6.1.2.1. pont 12. ábrája és a 18. sz. melléklet). A lakosság jelenlegi hulladékkezelési gyakorlatát a 18.

sz. melléklet mutatja. látható, hogy a szelektív hulladékgyűjtést megelőzően a papírhulladékok kb. negyedét elkülönítve gyűjtik, másik negyedét pedig a háztartásban elégetik, a többi nagyrészt a vegyes szemétben vég-zi. A fém- és a vissza nem váltható műanyag csomagolások kevés kivétellel ugyancsak a szemétbe kerülnek, az üvegek közel harmadát azonban háztartási célokra újrahasználják. A veszélyes hulladékok (gyógyszerek, vegyi anyagok, olajok, elemek,. akkumulátorok) és a gumihulladék harmada valamilyen módon külön kezelést kap (ezt általában nem részletezték), ám a maradék egyharmada sajnos még mindig a vegyes szemétbe kerül.

10 Jellemzően, közel kétharmados arányban inkább alábecsülik.

A SZElEK T Í V HUll AD ÉKgy űJ T É S Tár SADAl M I HáT T Er ÉNEK V IZ Sgál ATA TATáN |

A háztartások egyharmadánál különválasztva kezelik a biohulladékot (állatok etetésére használva vagy kom-posztálással, amely viszont általában nem szakszerű komposztálást jelent). Azt lehet mondani, hogy a lakos-ság nagyjából tisztában van azzal hogy mi történik a településükön keletkező hulladékkal (18. sz. melléklet), ám viszonylag magas azoknak a száma, akiknek elképzelésük sincsen a hulladékok sorsáról. Ugyanakkor arról he-lyesen vélekednek, hogy a gyakorlattal szemben mi lenne az ideális megoldás az egyes hulladékok kezelésére nézve, hiszen a válaszadók általában a hulladékgazdálkodási prioritási sorrendnek megfelelően választották meg az egyes hulladéktípusok esetében alkalmazandó kezelési módot (19. sz. melléklet).

Fontos kérdés, hogy a lakosság tisztában van-e a szelektív hulladékgyűjtés költségvonzatával, illetve hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. Mivel a szelektív hulladékgyűjtés drágább, mint a hagyományos változat, a dön-téshozóknak a bevezetés során figyelembe kell venniük, hogy milyen a lakosság jövedelmi helyzete, és milyen mértékű költség-növekedést tartanak még elfogadhatónak.

A megkérdezett tatai lakosok egy jelentős része (44%) tisztában van azzal, hogy a szelektív hulladékgyűjtés a már megszokott vegyes gyűjtéshez képest többe kerül. Közel ugyanennyien (40%) vélik úgy, hogy a megfe-lelő büntető ill. támogatási rendszerrel összekapcsolva a szelektív hulladékgyűjtés számukra nem jelentene költségnövekedést. Minden ötödik tatai ember pedig úgy gondolja, hogy semmiképpen sem kerül többe az új rendszer vagy éppenséggel olcsóbb. Hasonló eredményt kaptam, amikor arra kérdeztem rá, hogy a havonta fizetendő hulladékdíj véleményük szerint emelkedne-e a szelektív gyűjtés bevezetése után. Az a vélekedés, hogy a szelektív gyűjtés drágább, mint a hagyományos, leginkább a sorházban élőkre jellemző. Szerintük az anyagi terhet a lakosság fogja viselni. Ennél a kérdésnél sok hozzáfűzés, indoklás, vélemény olvasható, ami arra utal, hogy a téma igazán mélyen foglalkoztatja a lakosságot. Azt mondhatjuk, hogy többségében – bár kis többséggel – pozitívan áll hozzá a lakosság ehhez a kérdéshez és remélik, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása egyben megoldást jelenthet arra is, hogy a megnövekedett költségek ne a lakosságot terheljék.

A jelenlegi díj mértékét minden területen többségében elfogadhatónak találja a lakosság. (Bár hozzá kell ten-ni, hogy sokan nincsenek tisztában a díj pontos mértékével, mivel társasházban élnek és a közös költséggel együtt fizetik.) Az első felmérésnél egyetlen válaszban sem jelent meg a „viszonylag alacsony” értékelés – és a kontrolban is csak 1%-ban –, holott a Tatán alkalmazott díj országos viszonylatban közepesnek számít. A lakosság 60–70%-a azonban elfogadhatónak találja a jelenlegi díjat¹¹. A legtöbben a családi házas és a falusias jellegű területeken érzik magasnak a hulladékdíjat (meglepő, hogy a legmagasabb arány nem a társasházas övezetben született). Összevetve ezt a kérdést a jövedelmi viszonyokkal¹² láthatóvá válik a kettő között némi összefüggés, hiszen a sorházas területen – ahol a legkevesebben vélik magasnak a díjat – rendelkezik a legma-gasabb átlagjövedelemmel, ahol nem fordult elő 70–100 ezer forint alatti havi bruttó átlagjövedelem. Ellent-mondásosak ugyanakkor a tömbházas csoport eredményei, hiszen itt hasonló a jövedelem-eloszlás a családi házas területéhez, mégis nagyobb hajlandóság mutatkozik az őket érintő esetlegesen magasabb költségek-hez való alkalmazkodásra.

Az eredmények szerint a lakosság korlátozott teherbírása nem enged túl nagy költségemelkedést. általánosan a válaszadók 40–45%-a nem tartaná elfogadhatónak az emelést, 1/3-a viszont a 10%-os emelést még tolerálni tudná. A válaszadók maradék része érdekes módon nem egyenletesen oszlik el a magasabb kategóriák között:

megfigyelhető, hogy a 40–60%-os és a 60–80%-os kategóriákat nagyon kevesen jelölték (ezekre mindössze két fő szavazata esett), így a válaszolók ezen részét két fő csoportra lehet osztani: az egyikbe azok tartoznak, akik maximum 40–50%-os emelkedést fogadnának el, a másik csoportot pedig azok alkotják, akik akár két-szeres terhet is hajlandók viselni. Annak ellenére, hogy a lakosság többsége tisztában van a szeparált gyűjtés többletköltségéből adódó anyagi teherrel, többségük a szelektív hulladékgyűjtést tisztán környezetvédelmi kérdésnek látja, amelyben a gazdaságosság kérdése nem kaphat döntő szerepet. Érdekes, hogy ha a beve-zetés előtti és az azt követő kontroll eredményeket összevetjük, akkor jelentős, mintegy 34%-os emelkedés figyelhető meg az így vélekedők arányában (18. sz. ábra).

11 A két felmérés között eltelt idő alatt némileg növekedett a szemétdíj, talán ezért csökkent 70%-ról 60%-ra az elfogadók aránya.

12 A jövedelmi helyzetet firtató kérdésnél a szakirodalomban is említett 10-20%-os visszautasítást tapasztaltam . Bár a hozzáfűzések tanúsá-ga szerint sokan nem értették vagy félreértették a kérdésfeltevés szándékát, csak kevesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy kérdéseikkel a felmérést végzőkhöz forduljanak.

1. sz. ábra: A szelektív hulladékgyűjtésre csak akkor érdemes pénzt és energiát fordítani,…

2001 2004

Bár általánosságban elmondható, hogy a tatai lakosság tisztában van azzal (vagy legalábbis sejti), hogy a sze-lektív hulladékgyűjtés többe kerül, mint a hagyományos, mégis a hatékony szesze-lektív hulladékgyűjtés feltétel-rendszerének legfontosabb elemei között elsősorban a résztvevők hozzáállását (~29%), a hulladék feldolgozó háttéripar (~25%) meglétét, és a megfelelő tájékoztatást (~18%) szerepeltették¹³. A támogatási- és büntetési rendszer szerintük jelentéktelenebb szereppel bír (12%) – annak ellenére, hogy a lakossági terhek csökkenté-sét sokan ezáltal tartják elérhetőnek –, bár a kontroll felmérésben kis híján felzárkózott a tájékoztatás arányá-hoz (19. sz. ábra) Itt megfigyelhető volt, hogy a lakosság inkább a differenciált támogatást preferálja a büntető rendszerrel szemben. A sok pénz, a jogszabályok és egyéb lehetséges feltételek csak elenyésző arányban je-lentek meg. Vagyis a lakosság szerint a szelektív hulladékgyűjtés nem pénz, hanem inkább elhatározás kérdé-se. A lakosság tehát jórészt tisztában van azzal a ténnyel, hogy csak együttműködésükkel lehet sikeres az új gyűjtési rendszer.