1919. augusztus elsején - a Forradalmi Munkástanács lemondása után - megalakult az ún. szakszervezeti kormány - egy napig Peidl Gyula, majd Friedrich István vezetése alatt. A sebtében összeállított kormányzatnak semmi hatalma sem volt, a győztes államok nem ismerték el, nem támogatták, cselek
vőképességét pedig megbénították a román királyi haderő csapatai, melyek a Tiszántúl megszállása után augusztus 4-én és 5-én Budapestre bevonultak.
Ennek ellenére a megszakított, de szellemiségében régi állapot a Szé
chényi Könyvtár életében már augusztus első napjaiban visszaállt.
A Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői kara augusztus 5-én a kormány
hoz fordult, kérve, hogy „a nemzeti művelődés és a nemzeti tudomány ápo
lása végett a nemzet egyetemének akaratán nyugvó alkotmányos államhata
lom részére kijelölt helyen szolgálatát folytathassa...”1 Ennek érdekében szükségesnek látta:
- a múzeum likvidálására kirendelt bizottság azonnali feloszlatását, a
„likvidáció” beszüntetését,
- az 1919. március 21-e előtti helyzet visszaállítását (beleértve az azóta történt kinevezések hatálytalanítását is),
- valamint vizsgálat megindítását azok ellen, akik a 133 nap alatt a nemzeti gondolattal és az ezeket képviselő munkatársaikkal szembe
helyezkedtek. Ennek megtörténtéig is függesszék fel hivatali műkö
désüket.
Augusztus 8-án Imre Sándor ügyvivő közoktatásügyi miniszter feloszlatta a Kenczler Hugó vezetése alatt álló bizottságot.2 Elrendelte, hogy a múzeum egész szervezete mind személyi, mind tárgyi tekintetben a március 21-ét megelőző állapotba kerüljön, és hatályon kívül helyezte az azóta történt személyi változtatásokat, áthelyezéseket is. így Fejérpataky László is újra átvette a múzeum egészének főigazgatói tisztét.3
Fejérpataky augusztus 13-án vette kezébe az ügyek irányítását. Felkérte az osztályok március 31-e előtti vezetőit, hogy folytassák munkájukat. Jelen
tést kért tőlük a személyi állományban és a gyűjteményi tárgyakban történt változásokról.4
Az első feladatok közé tartozott az eltelt 133 nap történetének elem
zésén kívül az intézményben dolgozók magatartásának vizsgálata is. A könyv
tár beszámolóját Bajza József állította össze, Melich János egyetlen mondat
tal egészítette ki a szöveget.5 A jelentés nyugodt hangon ismertette a történ
teket arra a konklúzióra jutva, hogy „az általános rombolás korszakát mi majdnem semmi veszteséggel éltük át, s ... alig akadt személyzetünkből olyan, ki egy percre is megingott volna azon hagyományok tiszteletében, melyek letéteményesének érezte magát könyvtárunk mindenkoron.”
Azt, hogy a könyvtárban a Tanácsköztársaság idején is a korában meg
szokott mederben folyt az élet, bizonyítja az is, hogy az ennek nyomán el
rendelt fegyelmi eljárás a könyvtárnak csupán két munkatársát érintette, Róheim Géza szakdíjnokot és egy műszaki altisztet. Róheim - a később vi
lágtekintélyt szerzett, és az 1930-as évek végén az USA-ban letelepedett etnográfus és etnológus - lemondott állásáról, és ezzel ügyének tisztázása is elmaradt.6 Enyhe ítélettel zárult a másik eljárás is.
A Tanácsköztársaság idejében négy új tisztviselő kinevezésére került sor.
Közülük ketten el sem foglalták állásukat, a harmadik augusztus elején tá
vozott, viszont Tóth Lászlónak, a kitűnő történésznek kinevezését ideigle
nesen megerősítették.7
Az 1919. évi jelentés visszafogottan szólt az adott év eseményeiről, csupán néhány rövid bekezdésben emlékezett meg a történtekről. A „mi lett volna, ha...” eszmefuttatás mellett szólt a tisztviselők testi-lelki szenvedéseiről, a munkateljesítményeknek a rém- és a valódi hírek, a megélhetési gondok okozta csökkenéséről, amely a proletárdiktatúra megszűnte után - a román megszál
lás ellenére is - lassan helyreállt, az év utolsó hónapjaira pedig már teljes mér
tékben visszatért a régi munkakedv.
A beszámoló a könyvtárban dolgozóknak a jövőre vonatkozó aggodal
mát is elárulja. Szembe kellett nézni a szétdarabolt ország helyzetével: „Ho
gyan fogjuk megvalósítani a jövőbeni könyvtárunk nagy feladatát, hogy to
vábbra is az összes magyar szellemi termék gyűjtőhelye legyen?” - tette fel a kérdést a jelentés. „Anyagiak terén is súlyos feladat megoldása vár reánk A munkabérek óriási emelkedése folytán hírlap- és könyvkötésünk ügye sú
lyos probléma előtt áll, míg magyar vonatkozású, külföldön megjelent művek vásárlását a külföldi valuta teszi ránk nézve úgyszólván lehetetlenné,”
Az 1913-1923-as összefoglaló jelentés - bár bővebben szólt a román megszállás alatt történtekről - nem utalt a könyvtár munkatársainak 1919.
évi érzelmi megnyilvánulásaira.9
Érdekes, ahogyan Dezsényi Béla 1967-ben az akkori helyzetet értékelte.10 Gondolatai nyilván a korszakot a Széchényi Könyvtárban átélt idősebb kollégái élményének elmondásából adódtak, és a tanulmányai megírásakor érezhető baloldali rokonszenvéből fakadtak. „A Tanácsköztársaság bukása utáni pilla
natnyi ellenforradalmi hang meg az ellenállás képzelt érdemeinek fitogtatása
őszintetlenségével nem a Könyvtárat és annak tisztviselőit jellemezte, hanem az általános politikai irányt, amelyet szerettek idegen szóval kurzusnak nevez
ni. Szívből vagy színleg a Horthy-korszaknak, különösen az első, már a hírhedt különítményektől zaklatott fázisának stílusát, frazeológiáját vette át az intéz
mény, amely végre is az akkori szervezetében az egyik kormányzati ágnak, a kulturális igazgatásnak volt közvetlen adminisztratív úton alárendelve. A*mi
nisztérium első irányítói pedig az ellenforradalom iránt mindenestül elkötele
zett Haller István, Huszár Károly és Vass József voltak.” Utalt Dezsényi arra is, hogy a „középosztály” számára rokonszenvesek lehettek azok az ígéretek és fogadkozások is, amelyek az intelligencia vezető szerepére vonatkoztak.
Ezek után elmarasztalta a könyvtárat amiatt, hogy 1919. évi beszámolójában
„a távolabbi célok nem nyertek elvszerű megfogalmazást. Igaz, hogy az orszá
gos kultúrpolitika nem volt világosan körvonalazva, nacionalista és fajvédő-ir
redenta szempontokon kívül mást nem tartalmazott. ... A könyvtár törté
netének új szakasza tehát a forradalmakkal való szembenállás, a minisztériumi gyámság és a tömegekkel szemben a közelebbről meg nem határozott intelli
gencia szolgálatának jegyében kezdődött. Alapja az az akkori országos politikai elvet is képező fikció, amely a Tanácsköztársaság minden rendelkezését, min
den megnyilatkozását érvénytelennek és semmisnek minősíti” - foglalta össze az átmeneti időszakról alkotott véleményét Dezsényi.
Megállapításai alapjában helytállóak, részben azonban túlzásoknak tűnnek.
Teljesen igaza van abban, hogy az „ellenforradalmi hang” nem a könyv
tárat jellemezte, hiszen egyetlen kivételtől eltekintve (Gulyás Pál tanul
mánya) a Széchényi Könyvtár egyik korabeli jelentése (1. az éves beszámo
lókat és az 1913-1923-as ciklusról szóló jelentést) sem tartalmaz ideológiai kitételt vagy politikai ítéletet.
Az a véleménye, mely szerint az intézmény átvette a Horthy-korszak elejének „zaklatott stílusát”, már' erősen megkérdőjelezhető, mert sem a
„kulturális igazgatás”, sem az OSZK részéről nem lelhető fel olyan doku
mentum, amely ezt a stílust bizonyítaná. Éppen a tárgyilagos és visszafogott fogalmazás jellemzi a korszak iratváltásait.
Dezsényi Béla maga is menti azt az észrevételét, amelyben elmarasztalja a könyvtárat amiatt, hogy 1919-ről szóló beszámolójában nem fogalmazták meg az intézmény tevékenységének távolabbi céljait. De mivel jól ismerte az akkori helyzetet, és a következő évek történéseit, nem érthető, miként várhatta el, hogy éppen abban az évben fogalmaznak meg egy ún. „távlati terv”-et.
Az a tétele, mely szerint a könyvtár történetének új szakasza „a meghatá
rozott intelligencia szolgálatának jegyében kezdődik”, és ennek alapján a Ta
nácsköztársaság minden intézkedését és tervét elvető országos fikció képezi, szintén vitatható, hiszen 133 nap alatt a könyvtárosok túlnyomó részének gon
dolkodását nem lehetett „átállítani”, különösen nem a 120 éves hagyományaira támaszkodó nemzeti könyvtár tisztviselőinek valóban konzervatív szemléletét.
Mi befejezésként azt hangsúlyozzuk, hogy a Széchényi Könyvtár ezek
ben az években nem politizált, nem is állt politikai befolyás alatt, hanem mint a nemzet könyvtára végezte a dolgát, és mindent elkövetett az új helyzetből adódó feladatainak megoldása érdekében. Tette ezt megfeszített erővel, a rendkívül súlyos gazdasági körülmények közepette is tiszteletreméltó ered
ményességgel.
Jegyzetek
1. OSZKI szám nélkül megvan. - MNM 768/1919.
2. MNM 791/1919. aug. 14. - A VKM 174961. sz. rendelete, amely hatályon kívül helyezte a Tanácsköztársaság alatt hozott valamennyi rendeletet. (Aug. 5.) - (OSZKI 184/1919.) 3. Fejérpataky László közli, hogy augusztus 13-án átvette a MNM igazgatói teendőit.
(791/M NM . aug. 14.) és felkéri az osztályok vezetőit, hogy munkájukat a régi beosztásuk
ban folytassák.
4. Augusztus 14-én Fejérpataky értesíti az OSZK-t a változásokról, a személyzeti állapotok helyreállításáról. Kimutatást kér a március 21-e óta bekövetkezett személyi, valamint a gyűjteménytárgyakban történt változásokról. (OSZKI 196/1919.)
5. OSZKI 238/1919. szept. 22. A lényeges iratokat nagyrészt Bajza József fogalmazta meg, többségükön Melich János alig változtatott.
6. Róheim Géza csak rövid ideig állt a Múzeum szolgálatában. A Tanácsköztársaság idején a Néprajzi osztály állományába helyezték át, tehát nem is tartozott az OSZK kötelékébe.
7. OSZKI 197/1919., 232/1919, 238/1919.
8. Jelentés ... 1919. = Magyar Könyvszemle, 1920-1921. i. r. 138. 1.
9. Jelentés 1913-1923. 20.1. A körülmények (beleértve a fűtetlenséget, anyaghiányt és minden más állapotot) „bénítólag” hatottak a múzeum minden tagjára.
10. Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy- korszak elején. = A z Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve. 1967. B p , 1969. 124-180.1.