A SC vázlatos hagyomány-doktrínája 382

Az eddigi fejtegetéseink során talán a legtöbbet a SC 4. pontjával talál­

koztunk s ez nem véletlen, hiszen ebben fogalmazza meg a Zsinat azt a szándékát, mely szerint feltétlenül hagyománykövető egyrészről a ró­

maitól különböző legitim rítusok elfogadásában és azok tiszteletében (traditioni denique fideliter obsequens), másrészt a római liturgia világára alkalmazandó, e dokumentumaiban megfogalmazott reform-elveiben az évszázados és „egészséges” (!) hagyományt teszi meg mindennek alapjául (ad mentem sanae traditionis reconoscantur).³⁸³

Az „egészséges hagyomány” tehát – mondhatjuk így – az a szikla-a­

lap, „melynek sértetlennek kell maradnia” (ut sana traditio retineatur),³⁸⁴ és amelyre a reformok háza ráépül,³⁸⁵ mégpedig a következő módon:

sekönyv rendelkezéséiben a pap személyével kapcsolatosan ezt találjuk: Ha a papnak éjszakai magömlése volt, és morálisan „tehetett róla”, nem misézhet és nem áldozhat, hacsak előtte meg nem gyónta; ha „nem tehetett róla”, akkor viszont misézhet és ál­

dozhat – ez lenne röviden az előírás lényege, amely a misekönyve elején volt megta­

lálható: Ritus servandus in celebrationem Missae, De defectibus in celebratione Missarum occurrentibus, IX. De defectibus Dispositionis Corporis, 5. casus. A XXIII. János pápa-féle Missale Romanumból (1962) viszont ez hiányzik, és bizonnyal nem véletlenül. Hogyan lehet ilyenkor megállapítani, hogy mi az abúzus és mi nem? „Ahogy érzed?” És e ki­

hagyás az 1962-es kiadásból szembemegy-e a négyszáz éves tradícióval?

382 E részben a SC szövegében megjelenő traditio fogalmának előfordulásait gyűjtöt­

tem össze, és azok elemzését végzem el.

383 „Végül a hagyományhoz híven a Szentséges Zsinat kijelenti, hogy az Anyaszent­

egyház az összes törvényesen elismert szertartást egyenjogúnak tartja és egyenlő tisz­

teletben részesíti; azt akarja, hogy ezek a szertartások a jövőben is megmaradjanak és mindenképpen ápolják is őket; és óhajtja, hogy ahol szükséges, megfontoltan, de egész terjedelmükben az egészséges hagyomány szellemében vizsgálják fölül, s nap­

jaink viszonyainak és igényeinek megfelelően új élettel töltsék meg őket.”

384 SC 23. pont.

385 A Mt 7, 24–25 képét felhasználva.

• nyíljék lehetőség a törvényes fejlődés számára (legitimae progressioni aperiatur);

• reform-munka az egyes részek felülvizsgálatával kezdődik;

• a felülvizsgálatot előzze meg alapos történeti és teológiai kuta­

tás, amely magával hozhatja azt a feladatot is – a hagyomány igazi szel­

lemét követve –, hogy a SC megszületésekor használt trienti rítust meg­

előző római liturgikus hagyományból (ex anteriore traditione) is merítsen a reform;³⁸⁶

• a következő lépés a liturgia belső szerkezetének és szellemének szem előtt tartása mellett;

• az eddigi apró reformok és engedmények eredményeinek kiér­

tékelése;

• ezután fel kell tenni a kérdést, hogy igényli-e ezt az Egyház lel­

ki haszna;

• és végül nem szabad elfelejteni, hogy az új formák a meglévők­

ből nőjenek ki (organice crescant).³⁸⁷

A zsinati reform tehát „organikus folytonosság” és nem evolúció vagy

„creatio ex nihilo”. Ezért is mondja VI. Pál pápa a SC aláírásakor, a Zsinat második periódusának lezárásakor, hogy a konstitúció célja „a Szent Li­

turgia tisztaságának visszaadása, sajátos természetének megmutatása, igazsága és a kegyelme forrásainak a megközelíthetőbbé tétele”³⁸⁸.

Amikor a Zsinat a hagyományról beszél, a fogalmat a maga egyete­

mes és teológiai jelentésében és valóságában kezeli, ez jelenti egyfelől a keleti és nyugati keresztény hit egységét (quem testatur venerabilis rituum cum orientalium tum occidentalium traditio)³⁸⁹, és a világos különbségtételt a „hagyománynak” nevezett, és a történeti veretessége miatt akár tiszte­

letre méltó (laudabilis) „szokás”, a consuetudo,³⁹⁰ és az egyes népek, kul­

386 109. pont, a) alpont.

387 Uo.

388 VI. PÁLPÁPA, Allocutio Tempus iam advenit secunda ss. Concilii periodo exacta, Sessio III, 4. december 1963, in AAS 56 (1964) 35.

389 24. pont.

390 Pl. a 77. és 107. pontokban. A 105. pontban ugyan a traditio kifejezéssel találko­

zunk, de a szöveg egyértelműen inkább a „szokás” kifejezéssel adható legjobban visz-sza: „Az Egyház az év különféle időpontjain, a ránk hagyományozott szokások (iuxta

túrák „kisbetűs” hagyományai³⁹¹ között. Éppen ezért, főleg az egyes művészeteknek a liturgiához való viszonyában, az Egyház mindenkor

„fenntartja magának a jogot, hogy ítélkezzék”³⁹² abban, mi része a litur­

gikus hagyománynak, és mi az, ami csak szokás. Amikor a SC-ot hagyo­

mánytalansággal, vagy a hagyománnyal való szakítással vádolják meg, akkor egyrészt ez iménti világos különbségtétel hiányzik az argumentá­

cióból; vagy, másrészt ebben az érvelésben az egyházról való kép lehet hiányos, vagy rosszul felfogott (esetleg a kettő együtt). Az egyházkép és a hagyomány egységét szolgálja a szenteknek, vagyis a megdicsőült egyház tagjainak hagyománykövető liturgikus tisztelete is (Sancti iuxta traditionem in Ecclesia coluntur).³⁹³

Ezen szokásoknak és az egyes népek és kultúrák hagyományainak (ex traditionibus ingenioque singulorum populorum, vagy condicionibus et traditionibus singularum regionum) tere lehet tehát a reformok között, de csak a mintarítusok lokális alkalmazásában, azokkal harmonikus kapcso­

latban (in traditione christiana) és a szükséges egyházi jóváhagyás mel­

lett.³⁹⁴

Az egyes liturgikus cselekmények megújításában a SC fontosnak tart­

ja, hogy az esetleges rituális leegyszerűsítés a cselekmény teológiai, szakramentális lényegének markánsabb hangsúlyozása végett történ­

jék.³⁹⁵ Ez a lényeg továbbra sem lehet más, mint Krisztusnak a húsvéti misztériuma, a megváltás műve, amelynek az Egyház mindenkori jele­

traditas disciplinas) szerint elmélyíti a hívők nevelését a testre és lélekre egyformán ható jámbor gyakorlatokkal, oktatással, imádkozással, a bűnbánat és az irgalmasság cselekedeteivel.”

391 40. pont, 1. alpont; 81. pont.

392 122. pont.

393 111. pont.

394 Mivel pedig különböző helyeken és bizonyos körülmények között sürgetően szükséges a liturgia mélyebbre ható, ezért nehezebben megoldható alkalmazása, emi­

att: 1) A 22. pont 2. §-ában megnevezett területileg illetékes egyházi tekintélynek gon­

dosan és bölcsen meg kell fontolnia e dologban, hogy az egyes népek hagyományaiból és lelkiségéből mit lehet beépíteni az istentiszteletbe. A hasznosnak vagy szükségesnek ítélt alkalmazásokat az Apostoli Szentszék elé kell terjeszteni és annak jóváhagyása után kell bevezetni. (40. pont). Ld. még a 65. és 81. pontokat is.

395 77. és 81. pontok.

nében való ünneplése maga a liturgia.³⁹⁶ Az Egyház e liturgikus öntuda­

ta, misztérium-tudata az apostoli kezdetektől (ex traditione apostolica) a Hagyomány szerves és lényeges része, amelytől a Zsinat nemhogy nem akar elvonatkoztatni, hanem amelynek hangsúlyozása, annak minden jogi és fegyelmi következményével (normas ac praecepta ecclesiasticae traditionis et disciplinae servans)³⁹⁷ feladata és kötelessége.

Amikor a LK a zsolozsma megújításáról beszél,³⁹⁸ a hagyomány fogal­

mát is tovább pontosítja. Ebből kitűnik, hogy a reformok során a hagyo­

mánykövetés az adott liturgikus cselekmény teológiai és rituális körül­

ményeihez való ragaszkodást jelenti (ex antiqua traditione christiana, és:

ex venerabili universae Ecclesiae traditione) míg az egyéb, strukturális vál­

toztatások ennek függvényében (pl. cursus Horarum traditus) alakulhat­

nak az Egyház küldetésének jelenben való jobb megéléséhez mérten.

396 Ld. a SC 106. pontja a vasárnapról: „Az Egyház a húsvéti misztériumot a Krisz­

tus föltámadása napjából eredő apostoli hagyományra támaszkodva, a nyolcadik na­

pon ünnepli, melyet méltán neveznek Úr napjának, dies dominica-nak. E napon ugyanis a Krisztus-hívőknek össze kell jönniük, hogy hallgatván Isten igéjét és része­

sedvén az Eucharisztiában megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadá­

sáról és dicsőségéről, hálát adván Istennek, aki őket »élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálából való föltámadása által« (1Pt 1,3). Így tehát a vasárnap az ős ünnepnap, amit a jámbor hívekkel meg kell ismertetni és a lelkükre kell kötni, úgy, hogy ez a nap az öröm és a munkaszünet napja is legyen. Más ünnepet nem szabad elébe helyezni, kivéve a valóban legnagyobb jelentőségűeket: az Úr napja ugyanis az egész liturgikus évnek alapja és magja.”

397 112. pont.

398 84. pont: A zsolozsmát ősi keresztény hagyomány szerint úgy szerkesztették meg, hogy Isten dicséretével a nappalt és az éjszakát megszentelje. Amikor tehát a papok és az egyházi törvény alapján zsolozsmára kötelezettek, vagy a Krisztus-hívők a pappal együtt jóváhagyott formákban a dicséret e csodálatos énekét zengik, akkor ez a vőlegényéhez beszélő menyasszony hangja, sőt Krisztus és az Ő testének imád­

sága az Atyához.

88. pont: Mivel a zsolozsma célja a nap megszentelése, azért az imaórák hagyomá­

nyos rendjét úgy kell megújítani, hogy amennyire lehetséges, feleljenek meg a tényle­

ges időpontoknak; ugyanakkor figyelembe kell venni a mai életkörülményeket is, fő­

ként az apostoli szolgálatban tevékenykedők szempontjait.

89. A zsolozsma megújításánál ezért a következő szabályokat tartsák meg: a) A lau­

dest mint reggeli imádságot és a vesperást mint esti imádságot – melyek az egyetemes Egyház tiszteletreméltó hagyománya szerint a mindennapi zsolozsma két sarkpontja – a fő imaóráknak kell tekinteni és így kell végezni őket.

E hagyomány-doktrína érdekessége, hogy a LK a hagyomány és a li­

turgikus ének és zene kapcsolatával milyen részletesen foglalkozik.³⁹⁹ Ennek talán a szakmai megokolás mellett az is oka lehet, hogy a SC atyái mintegy előre láthatták, vagy inkább sejthették, hogy a hagyo­

mányról való gondolkodás e ponton amolyan „érzelmi teologizálásba”

válthat majd át sokakban, nem kevés feszültséget generálva olykor a közösségek liturgikus életében. „Az egyetemes Egyház zenei hagyomá­

nya (Musica traditio Ecclesiae universae) fölbecsülhetetlen értékű kincs”⁴⁰⁰, s a római egyház e zenei önkifejezésében „nagy megbecsülésben része­

sül az orgona, mint hagyományos hangszer (instrumentum musicum traditionale)”⁴⁰¹, de nem hagyható figyelmen kívül az Egyházban élő né­

peknek a liturgiában megjelenő „sajátos – mind a vallási, mind a polgári életben nagy jelentőségű – zenei hagyománya (propria est traditio musica)”⁴⁰² sem, ezért, főleg a missziókban gondozni kell a hívők liturgi­

kus képzésében „az adott nép hagyományos zenéjét (traditionalem earum gentium musicam) mind az iskolákban, mind a szent cselekmé­

nyekben”.⁴⁰³

5. Az SC korrekciói a teológiailag nem helyes tradíció-reform egység

In document II. Vatikáni Zsinat: Isten ajándéka az egyház és a világ számára (Pldal 162-166)