Mikor kezdődik a jelen?

Engedjék meg, hogy egy személyes élményemmel vezessem fel előadá­

somat. Amikor falusi plébános voltam, ez talán 2007-ben történt, egy hi­

deg téli délelőtt becsöngetett hozzám a helyi általános iskola egy diá­

kokból álló kis csoportja, élükön egyik tanárukkal, és megkérdezték tő­

lem, hogy „Szabad-e regölni?” Én ezt örömmel vettem, s így átélhettem sok évszázados népi kultúránk egy rég elfelejtett élményét: kiskama­

szok veretes magyar nyelven visszaröpítettek talán ennek az ezer éves magyar falunak is a múltjába, elregélve, elénekelve, elmozogva az ál­

dást, a jót, amit a magyar ember Istentől mindig is várt az új évre. Meg­

ható volt, de mégis, a gyerekek hibátlan és nagy beleéléssel elvégzett rí­

tusát szemlélve furcsa gondolatok kezdtek kavarogni bennem. A szer­

tartást betanító és a gyerekeket elkísérő, nálam talán csak pár évvel idősebb tanárnő pécsi volt, onnan járt a ki a faluba dolgozni, vagyis ez a tipikusan falusi szertartás nem volt az „övé”. A facebook és a számító­

gép előtt felnövekvő és a szabadidejük nagy részét ott agorázó kis „elő­

adóművészek” talán nem is értették, mit is csinálnak, ez a rítus az övék sem volt. Köztük nem egy cigánygyerek is volt, akiknek a kultúrájához a regölés, és pláne ezzel a veretes „középkori falusi magyarsággal” so­

hasem tartozott hozzá – az ő hagyományuk sem volt ez. A faluban so­

kakhoz eljutott e kis csapat, általában mindenki örömmel fogadta őket, de nem hiszem, hogy a „magyarnak lenni” és a „hívőnek lenni” fontos­

ságának alapélményén túl mást is kiváltott volna belőlük ez a „jelenbe

hozott múlt”. A regölésnek talán már száz éve e községben nincs ha­

gyománya…

A hagyomány a jelen része, és ezért a hagyományainkhoz való eleven és tudatos kötődésünk valamiképpen az identitásunk lényeges eleme is.

„Az egyházi hagyományokat különösen azokat, amelyek nem akadá­

lyozzák a hitünket – úgy kell megőriznünk, ahogy őseink ránk hagyták”

– írja 71. levelében Szent Jeromos.³⁶⁷ Ebből is kitűnik, hogy a hagyomány jobban jelen, mint múlt. De mi számít hagyománynak? Ki dönti el, mi az, s mi nem? És a múlt értékeiből mikor lesz jelent tápláló, meghatározó elem? Mikor kezdődik a jelen? Mikor kezdődött a Sacrosanctum Concilium?³⁶⁸ Nem a II. Vatikáni Zsinat, hanem annak első, és talán rákö­

vetkező egyházi évtizedeket leginkább meghatározó konstitúciója? Li­

turgiatörténészek rengeteget írtak és beszéltek arról, hogy milyen szak­

mai, liturgiatörténeti és liturgikus-teológiai előzményei voltak e doku­

mentumnak, de arról talán kevesebbet, milyen egyházi és profán jelenbe lépett be.

A nemrég megboldogult Dr. Goják János, egyházmegyés paptestvé­

rem és tanárom, a zsinati teológia avatott ismerője, Bernard Häring jeles tanítványa egy beszélgetésünkkor azt mondta, hogy a Zsinat első doku­

mentuma, a SC nem értelmezhető a maga szellemtörténeti teljességében az utolsó dokumentum, a Gaudium et spes nélkül;³⁶⁹ mely konstitúció a II. Vatikáni Zsinatot éppen befejező Egyház jelenéről szól (és amely lel­

kipásztori konstitúció első magyar lefordítója és magyarázója Dr. Goják János volt). Mi a SC jelene, melynek konstitutív eleme a hagyományhű­

ség, és amely hagyományokhoz való hűségből születik meg a reformok sürgetésének bátorsága? Talán messze visz a témánktól, és erőltetettnek is tűnhet ezen okfejtés, de én sokszor elgondolkodtam azon, mi is volt, mi lehetett az SC jelene. Tegyük meg ezt mi is röviden, itt és most.

367 Epistula ad Lucinum, 6; a szöveg magyar kiadása: SZENT JEROMOS, Levelek, Szenzár Kiadó, I. kötet, Budapest 2005, 336.

368 A továbbiakban SC, illetve a szóismétlések elkerülése végett olykor LK-nak is rövidíteni fogom (Liturgikus Konstitúció), vagy egyszerűen csak mint Konstitúció.

369 A Gaudium et spes szinte napra pontosan két évvel a SC után lett kihirdetve, vagyis 1965. december 7-én. E két konstitúciója, az első és az utolsó keretezik be a Zsinatot, de annak szellemisége alakjának is végleges meghatározottságot adnak – legalábbis a zsinati szövegek tekintetében.

A SC liturgikus konstitúciót 1963. december 4-én írja alá és hirdeti ki VI. Pál pápa. Ekkor már a távközlés fejlettsége és a nagy teljesítményű repülőgépekkel megoldott légi közlekedés következtében a bolygónk már „egyre kisebb”. Négy hónap múlva nagyszámú katonasággal belép a vietnami háborúba az Egyesült Államok hadserege (1964. április). Egy év múlt el a kubai rakétaválság (1962. 10. 14–28.) óta. Másfél éve lett ön­

álló állam Algéria (1962. 03. 19.), és ezzel összeroppan a francia gyarmat­

birodalom. Terjed a nyugati világban a kábítószer-fogyasztás, csúcsra tör a szexuális forradalom, a nyugat-európai gazdaság éves GDP-je kez­

di megközelíteni, majd lehagyni a II. világháború előtti csúcsot. Két hó­

napja tört ki Londonban az ún. „Beatlemania” (1963. 10. 13.), mely végső soron a gyakorlati liberalizmus úttörő mozgalma lesz Európában, előké­

szítve a terepet az 1968-as diákmozgalmaknak. És hát nem feledkezhe­

tünk meg (sohasem!) arról, hogy a „vasfüggönytől keletre” minden idők egyik legvéresebb vallás, és kifejezettem keresztényellenes diktatúrája alatt nyomorog emberek sok tízmilliós közössége… (…) Ez volt a római egyház jelene, ez volt az SC jelene, ez volt az SC szövegén dolgozó zsi­

nati atyák és szakértők jelene.

A liturgia az Egyházé, az élő Egyházé, a jelenben küldetésének élő Egyházé, aki egy isteni Vőlegényével, Krisztussal, így a liturgia az Egy­

ház és Krisztus egységének megvalósulása, ünnepe: „Mert a kereszten elszenderült Krisztus oldalából fakadt az egész Egyház csodálatos szak­

ramentuma.”³⁷⁰ „E nagy műben, amely Istent tökéletesen dicsőíti és megszenteli az embereket, Krisztus mindig maga mellé veszi szeretett menyasszonyát, az Egyházat, mely Urának hívja Őt és általa tiszteli az örök Atyát.”³⁷¹ A hagyomány és a reform, tehát a liturgiában olyan ál­

landó „belső egyházi dialógus”, amelynek hitbéli tétje a hívek megszen­

telésére, és a világ evangelizálására nézve felmérhetetlen.

370 SC 6. pont.

371 SC 8. pont.