Roni és Reni - Szóljanak a fanfárok!

I

krek voltak. Roni csupán húsz perccel született el bbő Reninél. Két apró teremtmény, vörös hajjal, két kiló húsz dekával... két síró-rívó, nyugtalan teremtés, egyszóval, két tojás.

A szül k, amikor föléjük hajoltak, csak nézték kető ő bambán, s az motoszkált a fejükben: te jó ég, hogy fogjuk tudni megkülönböztetni ket egymástól? ő ^{F tt a}ő fejük, aztán anyukának remek ötlete támadt.

– Tudod mit, amíg rajtuk van a karszalag, írjuk rá a nevüket, id vel megtanuljuk...ő

– Igen ám, de mi lesz a nevük? Az egyik Klementina, hiszen ebben egyeztünk meg, hogyha lány lesz, Tinának fogjuk becézni, – mondta az apa – mi legyen a másik?

Az anya tiltakozott – nem, nem lesz Klementina, nem látod ket, két tojás! Valami két egymásra nagyonő hasonlatos nevet kell találnunk.

– Éppen ez az, hogy két tojás, legalább a nevükben különbözzenek egymástól, – érvelt az apa.

Végül megszületett a két név: Veronika és Renáta. Az anyuka ötlete volt. És igen furfangos ötlet, mert azután

gyorsan megalkotta a két lány becenevét is: Roni és Reni, s így lett a két lányka végül, még névben is két tojás.

Nem is hitték, hogy milyen gyorsan fog menni a felismerés. Roni volt az, aki már els éjszaka hangoső ordítással ébresztette a házat. Persze, Reni is felébredt, de

türelmesen kapálózva, gügyögve várt a sorára.

ő Roni volt az, akinek hamarosan cumis üvegb l pótolniő kellett az adagját, mert nem érte be annyival, ami neki járt, amíg Reni beérte a neki járó adaggal az anyatejb l,ő és éppen olyan szépen cseperedett, mint Roni.

Így ment ez kés bb is. Amikor iskolások lettek, Reniő szorgalma, igyekezete utolérhetetlen volt, míg Roni lemaradt bizonyos tárgyakból, de a hangoskodás, veszekedés és verekedés az bizony neki ment jobban.

Kés bb már Renit is rávette arra, hogy dolgozatíráskorő cseréljenek személyt (mivel senki sem tudta kető megkülönböztetni), így Roni dolgozatai mindig kit n reű ő sikeredtek, amíg Reni ilyenkor begy jtött egy-egy gyengeű osztályzatot, és sokáig kellett küszködnie, hogy helyrehozza, kijavítsa ket. Azonban, sohasem mondottő nemet Roninak, csak csendben tette a dolgát.

Így ment ez egészen az érettségiig. Akkor fordult a kocka. Roni ugyan telebeszélte Reni fejét, hogy a jogi karra iratkozzanak, amire Reni rá is bólintott. Akkor tört ki a botrány, amikor kiderült, hogy Ronit felvették ugyan az egyetemre, de Renit nem. Illetve, dehogynem. Csak nem a jogi karra, hanem filozófiára. Akkor derült ki Reni turpissága, ugyanis, a jogira nem is adta be aő jelentkezését, csupán eltitkolta, hogy filozófiára jelentkezett, mert nem akart többé falazni Roninak.

Ekkor tört ki az els nagy veszekedés a két lány között.ő Roni ebbe nem tudott belenyugodni, persze, mert nem bízott önmagában, tudta, hogy Reni nélkül képtelen lesz érvényesülni. Arra próbálta rávenni húgát, hogy halasszanak egy évet, és a következ ben menjenekő együtt a jogi karra. Azonban Reni, életében el ször, aő sarkára állt.

– Engem nem érdekel a jog, ez az egyik, a másik meg az, hogy tanulj meg a saját lábadra állni, végs ideje, nemő vagyok hajlandó arra tenni fel az életemet, hogy folyton téged húzzalak ki a csávából, a magam életét akarom élni. Fel lem a falra is mászhatsz, de ebb l nem engedek!ő ő Ez volt a nagy fordulópont kettejük életében.

A következ tanévben már külön úton járt a két lány.ő Gyönyör ek voltak, élénk vörös, göndör hosszú hajjal,ű hatalmas szürke szemekkel, finom hosszúkás babaarccal

k voltak a szépségideálok már a gimiben is, de nem volt őez másként az egyetemen sem, ahol már csupán egy-egy példány volt bel lük.ő

Rengeteg udvarlójuk akadt. Amíg Roni szinte hetente váltogatta a fiúkat, Reni csendben visszautasított minden udvarlást és kizárólag a tanulásra összpontosított. Talált egy remek barátn t, akivel nagyon tudott azonosulni, éső szinte testvérként szerették és segítették egymást.

Amanda, a barátn egy évet húzott le az egyetemen,ő akkor otthagyott csapot-papot, mert rájött, hogy ő cukrász akar lenni. Bele is fektetett minden energiát, s ezután, Renivel együtt sütöttek. Reni is rájött, hogy nagy élmény számára a sütés. Otthon is gyakorolta, minden szabad idejét annak szentelte, bármelyik családtagját

hallotta meg felsóhajtani: Ó, de megkívántam egy finom krémest! Reni azonnal ugrott, és csiribí-csiribá, már el iső rukkolt a kívánsággal, és mindenki nagyon szerette az ő süteményeit.

Ennek ellenére, Reni befejezte az egyetemet, barátn jeő id közben cukrászdát nyitott, Roni viszont bukdácsolva aő vizsgákon, két év késéssel ugyan, de megkapta a doktori diplomát, és büszkén ki is rakta lakásuk ajtajára a névtáblát: Dr. Sproh Veronika – ügyvéd.

Egy nagy nemzetközi ügyvédi irodában kapott gyakornoki állást, egy népszer és jókép középkorúű ű ügyvéd mellett. Rajta kívül, másodikként, egy fiú, Márk került oda gyakornoknak.

A fiú azonnal rajta felejtette szemét a gyönyörű lányon, de szorgalmas volt, figyelt f nöke mindenő szavára, azonnal ugrott és szorgalmasan dolgozott, olyannyira, hogy közben senki nem vette észre, hogy Roni, valójában nem csinál semmit.

Neki nem f lött a foga a munkához, de a jóképű ű f nökre azonnal lecsapott, s nem adta fel, amíg nemő sikerült neki elcsábítania. Márk is észrevette, és dúlt benne a harag, mert a végén már maga vitte az ügyeket, már nem csupán Roni nem dolgozott, de a f nöke iső egyre gyakrabban lógott el, és tudta, hogy Ronival vanő együtt, amíg húzza az igát mindkettejük helyett. ő

Márknak, felt nt egy id után, hogy f nöke George,ű ő ő egyre szótlanabb, valami nagy-nagy bánat emésztheti.

Összeszedve minden bátorságát, egy alkalommal, amikor kettesben voltak, rákérdezett, hogy mi a baj?

George tisztában volt vele, hogy Márk mindent tud, hát hiszen nem vak, így megnyílt el tte, elpanaszolta,ő hogy vége a családi békének, forrong az otthona, a felesége válni akar, és a gyerekei sem állnak szóba vele.

–Tönkretettem a családom, a házasságom, sohasem bocsátom meg magamnak. Mindenem megvolt, két stramm fiam, álomszép lányom, és gyönyör feleségem...ű hagytam mindent odaveszni egy semmirevaló lány miatt.

Gyenge voltam, nem tudtam ellenállni. Fiam, soha ne ess ebbe a hibába, fogadd meg a tanácsomat! Azt sem tudom, mihez kezdjek?

Márk szintén megsajnálta f nökét, megkérdezte holő ő tart az ügy, és nem lehetne-e megmenteni mindent.

– Megpróbálom, mindent megteszek, amit csak lehet.

Éppen szólni akartam neked, hogy felmondtam az imént, téged neveztelek meg utódomul.

– Te mihez kezdesz, George?

– Egyel re semmihez, vagyis a családom ő

megmentésén dolgozom, ha az sikerül, akkor majd nyitok ügyvédi irodát, ha meg nem, akkor végem...

– Ha bármiben segíthetek, csak szólj, George.

– Tanúskodnál is, ha arról lenne szó?

– Ha segíthetek neked, akkor igen.

– Köszönöm, fiam.

R

eni, a diplomaosztás után, azt sem tudta, mihez is kezdjen. Nem voltak el regyártott tervei, azt sem tudtaő mihez lenne a leginkább kedve, így csak tengett-lengett egy darabig, vagy otthon sütött, vagy barátn jeő cukrászdájának finomságait gyarapította. Ott érte egy váratlan felkérés is.

Egy fiatal pár majszolta éppen az süteményeit,ő amikor Amanda odaintette t.ő

– Ez a pár téged szeretne felkérni esküv szervez nek.ő ő Ülj le és beszéljétek meg.

Így kezdte Reni a karrierjét. Elvállalta. Remekül sikerült minden, a pár nagyon elégedett volt vele, s máris jöttek sorjában a felkérések.

Így kezd dött, munkája volt b ven, és nagyonő ő ő élvezte azt a sürgés-forgást, amit ez a munka igényelt.

Esteledett már, amikor hazaért, kimerülten, de teli életkedvvel. N vére sietett elé.ő

– Na végre, csakhogy megjöttél, csak rád várunk mindannyian.

– Valami baj van?

– Még semmit sem árultak el, rád vártunk.

Meg is örültek nagyiék a kisebbik unokának, és, hogy végre együtt volt a család, el hozakodtak jövetelükő céljával. Nagymama ragadta magához a szót.

– Nem tudom eszetekbe jutott-e az ötvenedik házassági évfordulónk, de azt szeretnénk megünnepelni hat hét múlva, ugyanazon a napon, amikor az esküv nkő volt. Mivel akkor nem volt igazi esküv nk, most lesz a miő

igazi esküv nk, menyasszonyi ruhám lesz, meg mindenő úgy, ahogy kell, ha már az unokáim nem igyekeznek menyasszonyok lenni, hát majd én kezdem a sort.

– De jó! Nagyi, lehetek én az esküv szervez tök? –ő ő érdekl dött boldogan Reni – ez lesz az én ajándékomő nektek – és boldogan megölelte nagyszüleit.

– Persze lehetsz, így már nem kell, hogy mi kérjünk fel téged. Még valamit lányok, az esküv nkön csak egyedülő vehettek részt, vagy v legénnyel, esetleg komolyő udvarlóval.

Ezt, hogy érted nagyi? – érdekl dött Roni – mit jelentő neked a komoly udvarló, nem is nevethet?

– De még mennyire, hogy nevethet, a komoly udvarló egészen mást jelent, és én átlátok ám a szitán, engem nem lehet becsapni, akárkivel nem jelenhettek meg az esküv nkön, ebb l nem engedek.ő ő

Fel volt adva a lecke a két lánynak. Egyiküknek sem volt még komolytalan udvarlója sem.

– Tudod mit, majd mi ketten leszünk egy pár, és kitáncolhatjuk magunkat – szólt vidáman Reni a n vérének.ő

– Azt már nem! – kiáltott fel bosszúsan Roni – nekem igenis lesz udvarlóm, akárki meglátja!

Reni el bb nagy szemeket meresztett rá, aztánő megrándította a vállát, nem az els lesz, és nem is aző utolsó, gondolta magában, hát hiszen, ismerte már a n vérét.ő

Roni nem sokat aludt azon az éjszakán, folyton járt az agya, hogyan tudná nyélbe ütni a dolgot úgy, hogy nagyi semmit ne vegyen észre. Merthogy, jó szeme van, az már biztos.

Reggelre már kész is volt a terv, csupán a hozzávaló hiányzott, azaz, egy elegáns, jókép fiú. Mégsem riadtű vissza, tudta, hogy nem lesz neki nehéz megszerezni azt, akit jónak lát erre a célra.

Másnap, amikor kényelmesen besétált a munkahelyére, Márkot már ott találta. Körbebástyázta magát mindenféle aktákkal, egész hegynyi vette t körül,ő alig látszott ki bel le, és dolgozott rendületlenül,ő olyannyira, hogy észre sem vette t, hogy megérkezett, éső nem is köszönt vissza.

Leült az asztalához, s nézte a fiút. Te jó ég, hogy milyen jókép ez a Márk, eddig fel sem t nt, észre semű ű vette. Most éppen mi leli, hogy még csak vissza sem köszön?

– Márk, hozzak neked is kávét? Esetleg kérsz valami péksüteményt?

– Nem kérek semmit, – vetette oda, csak úgy félvállról – már régen túl vagyok a reggelin. Figyelj csak, ezt az aktát olvasd át, és véleményezd, írásban. Most tíz óra...

délután egyre kérem!

– Meg rültél, mi ütött most beléd? Ezt a vaskoső aktát?... egy órára?... te nem vagy magadnál.

– Vitára nincs id , egykor itt legyen az asztalomon aző anyag, érthet voltam? Ja igen, és ezentúl, reggelő

nyolckor legyél itt, és nincs csavargás, meg mászkálás, munka van!

Roninak a szája is tátva maradt, de Márk már a gép fölé hajolva dolgozott, mintha ott sem lenne. Egy ideigő nézte a fiút, azután elment kávéért. Még az automata is packázott vele, a pénzét elnyelte háromszor, de kávét nem adott. Bosszúsan somfordált vissza a helyére, mi van ma, minden és mindenki ellene fordult?

Márk továbbra is leveg nek nézte, nem értette, miő folyik itt. Fogta a táskáját, hogy kimegy a városba, keres egy kávézót a környéken, amikor Márk utánaszólt.

– Hová, hová, kisasszony? Az imént azt mondtam, nincs csavargás, munka van, ülj vissza a helyedre és dolgozz!

– Mégis mit képzelsz, ki vagy te? – fordult vissza dühösen Roni – egyébként sem parancsolgatsz nekem.

– Tévedsz, virágszálam, mától kezdve ugyanis, én parancsolok neked, én vagyok a f nököd, és jó lesző vigyáznod, mert hamar az utcán találhatod magad, ha már úgyis oda vágysz.

– Neked elmentek otthonról? Hol van George? aŐ f nök, nem te.ő

– volt tegnapig, mától viszont én vagyok. Te pedigŐ dolgozni fogsz, vagy le is út, fel is út! Választhatsz!

Roni visszament a helyére, leült és duzzogott. Még áthúzza a számítását ez a jókép fiú. Mégsem hagyhatja.ű Márk háttal ült neki, már a gép fölé hajolva dolgozott ismét. Roni egy ideig hallgatott, majd a legangyalibb hangján megszólalt.

– Figyelj, Márk! Hat hét múlva lesz a nagyanyámék esküv je, eljönnél velem?ő

– A nagyanyádék esküv je?... Mit hablatyolsz itt össze-ő vissza, te jóóó ég! Láss már munkához... és ha megkérhetlek, meg se szólalj!

Mit is tehetett Roni, ha már megszólalnia sem volt szabad, egy ideig bosszankodott ugyan, nem értette, miért olyan dühös rá Márk, de azt már látta, hogy a tervéb l nem lesz semmi, így hát a neten kezdettő kutakodni, a társkeres rovatokban nézel dött egésző ő délel tt. ő

Talált is egy jókép mérnököt, és máris fogalmazta aű levelet, s t még aznap este megbeszélt vele egy vacsorát,ő hogy összeismerkedjenek.

Roni rendszeresen késett mindig, mindenhonnan, hitte, hogy rá érdemes várni. Ezúttal is késett. A fiú éppen felállt az asztaltól, távozásra készen, amikor Roni odatoppant és behízelg hangon kérdezte:ő

– Norel Nortonhoz van szerencsém?

– Igen. Ezek szerint, nekem viszont, Sproh Veronikához?

– Dr. Sproh Veronika!

– Ó, ezer bocsánat, majd a jöv ben észben fogomő tartani.

Miután bemutatkoztak egymásnak, Norton csettintett a pincérnek, hogy hozhatja a vacsorát.

Hosszan, és kellemesen elbeszélgettek még vacsora után. Beszéltek a munkájukról, a kedvteléseikr l, talánő még a gyerekkorukról is. Igazán kellemes beszélgetés volt, de Nortonnak valami mégsem volt világos: miért kell egy ilyen gyönyör , okos, el kel munkahellyelű ő ő rendelkez lánynak, ily módon társat keresnie. Aztánő hangot is adott ennek a kérdésnek.

Roni kissé zavarba jött, de azonnal feltalálta magát és visszakérdezett:

– Ezt én is kérdezhetném, hiszen te is nagyon jóképű vagy.

– Hm, nem azon múlik. Nekem olyan a munkám.

Építészmérnökként állandóan az épít helyekenő tartózkodom, ahol, nem igen fordulnak el n k, vagyő ő állandó rohanásban vagyok, több épít helyen vagyokő f nök egyszerre, mindig van valahol valami gond, amitő meg kell oldani, a munkaid is nyújtott, esetleg csak a téliő hónapokban könnyebb kissé... állandó id hiánybanő szenvedek, viszont a te munkahelyed bizonyára más.

– Nem igazán, engem is nagyon lefoglal a munkám, egyszer en másra már id m sem marad. ű ő

Abban maradtak végül, hogy majd leveleznek, vagy telefonon egyeztetnek id pontot, hogy mikor tudnakő találkozni, ha már annyira elfoglaltak mindketten.

R

eni igencsak belejött az esküv szervezésbe, éső szerette is csinálni, élvezte minden mozzanatát. Ráadásul,

bevállalta Nagymamáék esküv jét is, a szívén viselte aő dolgot, szerette volna ha nagyon szép és emlékezetes lenne nagyiéknak, és az egész családnak egyaránt.

Ezúttal éppen egy fiatal párral üldögélt egy cukrászatban. A menyasszony tortáját kellett kiválasztaniuk. A pár ragaszkodott hozzá, hogy is ottő legyen, hogy a segítségükre lehessen, mert k nem bíztakő eléggé magukban, s t egymás ízlésében sem, kellett egyő harmadik, aki kimondja rá az áment.

Már ki tudja hányadik torta-költeménynél tartottak, amikor Reni telefoncsörgése hasított a leveg be. ő

– Reni, ha tudsz, gyere segíteni azonnal, kid ltem,ő Szilvi nem bírja állni a sarat egyedül.

Amanda volt, csak ennyit mondott, de Reni mindjárt tudta, hogy nagy baj lehet, mennie kell. Ott hagyta az ifjú párt, rájuk bízva a választást és már rohant is. Miért volt olyan izgatott Amanda hangja? Mi történhetett vele?

Futott, rohant végig az utcán, hiszen a következ sarkonő van Amanda cukrászdája. Hatalmas b rtáskájaő himbálózott a vállán, ahogy kerülgette a járókel ket, mertő még mindig a fülében csengett Amanda remeg hangja. ő A járókel k megbámulták a loholó lányt, egyesekő megjegyzést is tettek: mi lehet olyan sürg s, talán ég aő ház? Ilyenek az emberek, gondolta Reni, és nem is tör dött a morgolódókkal, csak futott, érezte, hogy nagyő baj lehet Amandával.

Száguldás közben, meg is feledkezett a kis sikátorról, ahonnan, éppen akkor, rohant ki egy férfi a járdára, s már egyiküknek sem volt ideje irányt váltani, sem megállni, így hát teljes g zzel egymásnak ütköztek. Reni szinteő

visszapattant, repült néhány méternyit, el bb a táskájaő pottyant a földre, majd maga is, ráhuppant a táskára,ő éppen fenékkel. Többen siettek felé, hogy felsegítsék, de köszönte szépen, talpra ugrott és sietett, hogy megnézze, vajon a férfi milyen állapotban van. Sok ember vette körül, akik felsegítették, majd leültették egy padra, mert nem tudott lábra állni, a jobb térdén csupa vér volt a nadrág.

– Hogy van, megsérült? – érdekl dött, amint aő közelébe tudott férk zni. ő

– Csak nem te voltál az áldozat? – érdekl dött sután aő férfi – bocsáss meg, igazán nagyon figyelmetlen voltam.

Hogy vagy?

– Én jól, semmi bajom, szemben veled. Hívta már valaki a ment ket? – Az igenleges válaszra Reni döntött,ő megvárja a ment t, hiszen maga is hibásnak érezteő ő magát, nem hagyhatja cserben az áldozatát. – Reni vagyok, látom er sen vérzel. Téged, hogy hívnak?ő

A férfi kérdéssel válaszolt: – Már nem emlékszel?

Norton a nevem.

Reni jobban megnézte a férfit, honnan kellene emlékeznem rá, még soha nem találkoztam Norton nevű férfival. Azonban nem volt ideje ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert id közben a ment is megérkezett éső ő hordágyra tették Nortont, majd levágták a nadrágszárat, hogy hozzáférjenek a sebhez, kitisztogatták és bekötözték.

– Ön a másik sérült kisasszony? Mi a panasza?

– Az égvilágon semmi.

– Azt majd meglátjuk. Jöjjön megvizsgálom.

Renit is megvizsgálta a ment orvos. Kikérdezte nemő szédül-e, nincs-e hányingere, fáj-e a feje, ha bármikor észlel ilyen tüneteket, jelentkezzen azonnal, mert agyrázkódást is kaphatott.

– Nem kell kórházba mennie, nyugodtan hazamehet, de nagyon ügyeljen ezekre a tünetekre. Önt uram viszont, bevisszük a klinikára, meg kell röntgeneznünk, hogy lássuk nem tört, vagy repedt meg csont valahol.

Reni rohant tovább, Amandához. Szilvit l mindentő megtudott. Amanda rosszul érezte magát egész nap, hasi fájdalmai voltak, amikor Renit hívta, akkor már hívták a ment t, mert vérezni kezdett, valószín leg spontánő ű vetélés fenyegeti. Bevitték a kórházba, a férje is ott van már mellette, így egyedül van itt egész nap és már nemő lát a fáradtságtól.

– Jól van, átveszem, eredj d lj le egy kicsit, pihenj! ő Reni ezentúl hajnali négykor kelt. Kilencre, mire Szilvi megérkezett, már tele volt a cukrászda süteménnyel.

Akkor megkezdte a szervezést, a rohangálást. Futkosás közben eszébe jutott, hogy felhívja Nortont, hogy van, tört-e csontja? Ahogy így visszaemlékezett rá, igen jókép fickó. ű

– Kedves t led, hogy érdekl dsz a hogylétem fel l.ő ő ő Nem tört csontom, de néhány napig így is pihentetnem kell, de pár nap múlva már sétálgathatok.

– Miel bbi gyógyulást kívánok! ő

– Reni várj... nincs kedved egy sétára, pár nap múlva?

Itt, ahol lakom van egy nagy park, van kedved velem tartani?

– Hát persze, bár sz k az id m, de hívj ésű ő megbeszéljük, jó?

– Nagyszer , köszönöm. Te jól vagy?ű

– Remekül, csak éppen rohanásban, mint mindig.

Estefelé együtt sétálgattak a hangulatos parkban.

Norton még kicsit sántított a jobb lábára, de már túl volt a nehezén. Hosszan sétáltak, beszélgettek, úgy t nt nekik,ű mintha már ezer éve ismernék egymást, nem tudtak a végére érni a sok mondanivalónak.

Felmentek a dombtet re, onnan gyönyörködtek aő tájban. Reni úgy érezte, hogy valami éteri tündöklés bugyolálta be a földet, a naplementét sem látta még ilyen tüneményesnek soha. S miután lebukott a nap a horizonton, akkor indultak vissza a parkba, és még sokáig sétáltak a hold-bájolta fák között.

Kés n került ágyba aznap éjjel, de még mindig nyitottő szemmel feküdt, és tudta, hogy Norton is így bámul bele az éjszakába, és járja végig azt az utat, ahol együtt jártak délután és este, s ugyanúgy átjárja lelkét a gyönyör ség,ű ahogyan az övét is, mert ez olyan rendkívüli volt, olyan mámoros este, amilyet még nem élt át soha, és most nem tudott betelni vele.

Norton újra dolgozni kezdett, de a találkozásaik nem gyérültek, mindig találtak egy közös id pontot, hogyő néhány órát együtt tölthessenek.

Reni még mindig hajnalban járt sütni Amanda cukrászdájába, mert végül megmentették Amanda babáját, viszont nem dolgozhatott, sokat kellett feküdnie,

pihennie, kerülni az izgalmakat, vigyázni magára, ha meg akarta menteni a babát.

Bár Amanda felajánlotta Reninek, hogy beveszi az

In document Szóljanak a fanfárok! (Pldal 34-105)