Varsóban nincs követe a bécsi udvarnak. Beviczky kinevezése és a neki adott utasítás.
Midőn 1764-ben Poniatovski Szaniszló Ágost lett a lengyel király, a francia és az osztrák követ elhagyták Varsót, mert az új király megválasztása az orosz politika győzelmét jelentette, mely ellen pedig minden erejükkel küzdöttek. Ily módon Lengyelország teljesen az orosz és porosz érdekeknek volt kiszolgáltatva.
Kannitz előre látta ezt s nem szívesen hívta vissza Mercyt, de számolnia kellett Franciaország álláspontjával s követnie kellett példáját.
Ez a tény igen nagy kárára volt a bécsi udvarnak, mert hosz- szabb időre meg Amit fosztva attól, hogy a lengyel viszonyokra ha
tást gyakoroljon, még pedig ép akkor, midőn erre a legnagyobb szükség lett volna.
Nyolc éven keresztül a bécsi udvar csak idegen követek köz
vetett jelentéseire vagy esetleges hírekre, részben pedig más ud
varoknál levő követeinek másodkézből kapott jelentéseire volt utalva.
Midőn az orosz-török háború kitört s a lengyel kérdés mind
inkább előtérbe jutott s ezzel kapcsolatosan a határzár és a szepesi városok megszállása élénkebb diplomáciai összeköttetést igényelt, még fokozottabb mértékben érezték hiányát annak, hogy Varsóban nem volt osztrák s Bécsben lengyel követ. Ennek volt következ
ménye az is, hogy Kaunitznak MIodziejovszkihoz intézett válasza elveszett, ami azután félreértésekre adott alkalmat.
Az első lépést a közeledéshez Szaniszló Ágost tette, amidőn az ellene irányult merényletről s szerencsés megmenekülésről érte
sítette Mária Teréziát (1771 nov. 6.) s az alkalommal jelezte, hogy szándéka követet küldeni a bécsi udvarhoz s kérte, hogy ezt iránta érzett tisztelete és barátsága jelének vegye.214)
A bécsi udvarban barátságosan fogadták ezt a lépést, mert a különböző fontos ügyek, többek közt a szepesi városok visszavál
tásának kérdése közvetlen diplomáciai összeköttetést igényelt.
A jelzett lengyel követ Oginski András gróf személyében csak
ugyan meg is jelent nemsokára s Mária Terézia 1772 március elsejéi:
fogadta őt első alkalommal.215)
Erre a bécsi udvar is sietett követének kinevezésével s Kaunitz revisnyei Reviczky Károly bárót ajánlotta erre az állásra Mária Teréziának, ki őt március 28-ikán meg is erősítette.216)
1772 augusztus 5-ikén írták alá Szentpétervárt a felosztó egyez
séget Ausztria, Oroszország és Poroszország között, tehát a legfőbb ideje volt, hogy a bécsi udvarnak képviselője legyen Varsóban. Szep
tember 4-ikén Kaunitz bemutatta Mária Teréziának Reviczky meg
bízólevelét és a részére szolgáló utasításokat, melyeket néhány nap
pal később még titkosakkal egészítettek ki,217) melyeket útközben kéz
besítettek neki.
Az utasítások részletes útmutatással szolgáltak, milyen állás
pontot foglaljon el az utóbbi évek lengyel kérdéseit, valamint a jö
vőt illetőleg. Ez utasítások kiterjedtek a szepesi városok és a határ
széli sztarosztaságok megszállására is.
Az utasításnak erre vonatkozó része hivatkozik arra a veszede
lemre, melyet a szomszédban kitört háború előidézhetett volna s mely ellen védekezni kellett. Ezért elhatározták, hogy sereget vonnak ösz- sze a lengyel határon ott, hova a háború tűzvésze elterjedhetett volna s a határzárnak egy nemét szervezték. Ott, ahol a határ nem volt folyóval, vagy valami más biztos módon megjelölve, ott császári sasokat tűztek ki, hogy határsértések ne forduljanak elő.
Továbbá ama célból is tűzték ki a sasokat és szerveztek katonai kordont, hogy a magyar királyság területi fenhatóságát új „actus possessorius“-sal bizonyítsák s azonkívül, hogy megvédjék azt el
lenséges támadások ellen.
Nehogy azonban valami félreértésekre adjanak alkalmat ez in
tézkedések s nehogy úgy tűnjék fel, mintha a zavarosban akarnának halászni vagy mintha a császári sasok kitűzésével az elzálogosított lengyel városok határán a lengyel korona zálogjogát akarnák meg
sérteni, azért az összes tizenhárom szepesi városban kihirdették az okokat, melyek a városok megszállását szükségessé tették s hasonló
kép tudatták a külföldi udvarokkal is.
A lengyel határon való kordon felállítása közben tűnt ki, hogy a lengyel-magyar határ egyes helyeken vitás volt és pedig oly módon, hogy helyénvalónak találták, hogy igényt támasszanak a tárgyalá
soknál az illető területekre s jogaikat megfelelő érvekkel támogassák.
Ha az illető terület nem lett volna megjelölve a császári sasokkal s nem lett volna a katonai kordonba vonva, le kellett volna mo idaid az illető területekre tartott igényekről és jogokról.
Ennek elkerülése végett okvetlenül szükséges volt, hogy kor
dont vonjanak.
Nehogy azonban az igazi célt illetőleg kétségek merüljenek fel, mindjárt kezdetben kijelentették, hogy e tény semmi módon sem vág elébe a lengyel királyság jogainak. Viszont azonban nem lehetett kivánni tőlük azt, hogy az adott körülmények közt ne jelöljék meg a határokat s a császári sasok visszavonása által a magyar korona jo
gát feladják.
Ezért a császári sasokat egészen ama területekig tolták ki, ame
lyeknek jogtalan elszakítása Magyarországtól és Erdélytől okmányi- lag kimutatható és jogilag bebizonyítható. Távol vannak attól, hogy a két független ország közt való vitában, mint önkényes bírák lép
jenek fel s hogy a megszállott területeket valóságos tulajdonukká tegyék, mert ép úgy kímélni akarják mások jogait, mint védeni a magukét. Ezért készek barátságos tárgyalásokba bocsátkozni.
Mivel a lengyel nagykancellár Mlodziejowski, valamint a len
gyel király leveleikben követelték a császári sasok eltávolítását a nowytargi, czorsztyni sztarosztaságokból és környékükből, azért mivel egyrészt nem akartak lemondani jogaikról, másrészt nem akartak nyugtalanságot idézni elő, sőt ellenkezőleg előzékenységet akartak mutatni a lengyel királlyal szemben, azért a másolatokban csatolt le
veleket intézték hozzá, egyben azonban felmondták a tizenhárom szepesi város zálogszerződését is. Bár a lengyelek az elzálogosítás té
nyét, valamint az elzálogosítás összegét a szerződés föltételeivel egye
temben különböző módon igyekeztek elferdíteni, sőt a magyar korona visszaváltási jogát kétségbe akarták vonni, vagy legalább is lehető módon megnehezíteni, vagy lehetetlenné tenni a visszaváltást, mind
annak dacára az ő joguk a visszaváltásra, a zálogösszeggel egyetem
ben oly világosan volt kimutatható, hogy ahhoz semmi kétség sem fért. Maga Lengnich, a jelenleg élő jeles lengyel jogtudós és törté
netíró „Jus publicum regni Poloni“ c. művében alaptalanoknak mondja a lengyelek kifogásait s nyíltan ezt mondja: „quae de cons
tituto tempore intra quod pars haec Scepusii redimenda, tum de summa quasi in multam irrogata, nisi tempore illo redimeretur, Prilusius addit, et ex eo Bielscius repetit, pro falsis merito habenda esse, cum in oppignorationis diplomate quod Belius in Prodromo Hungáriáé exhibet, non legantur.“
Az utasítás további folyamán szó van a porosz király által vont kordonról s arról az orosz ajánlatról, hogy Ausztria vonja be a maga kordonjába Krakót, hogy annál távolabb tartsa határaitól a konfe- deráltakat. Ez ajánlatot nem fogadták el.
Azután a porosz király Van Swieten utján azt a kijelentést tette, hogy az orosz cárnő Solmssal való egyik beszélgetése közben megemlítette a lengyel sztarosztaságokat, melyeket a bécsi udvar katonasága megszállott s megkérte az említett minisztert, hogy a jó egyetértés érdekében tudja meg tőlük barátságos módon s oly formá
ban, mintha az a porosz királytól indulna ki, mi volt a valódi céljuk a sztarosztaságok megszállásával.
A porosz király engedett a felszólításnak s egyúttal a maga ta
nácsát is közölte. Ez a tanács abban állott, hogy a bécsi udvar mu
tassa ki haladéktalanul a maga régi jogait és igényeit az említe+t te
rületekre, amit annál is inkább tehet, mert Lengyelország szomszédai részéről is hasonló lépés fog történni.
Erre ők (t. i. a bécsi udvar), hogy kimutassák szándékuk tisz
taságát, meghagyták Van Swietennek, hogy fejtse ki a porosz király előtt a kérdéses határkerületek kérdését oly módon, mint azt már fönt kifejtették. E megszállással nem akarnak foglalni, csak elhárí
tani maguktól a kárt és megerősíteni saját biztonságukat.
Az. utasítás azután kifejti, hogy csak barátságos módon és egyezség útján akarják az ügyet elintézni s mihelyt az orosz cárno
és a porosz király visszavonják hadaikat Lengyelországból, ők is hasonlóképen tesznek s visszaállítják a határon a régi állapotot.
Mind eme kijelentések dacára mind több és több porosz katona
ság vonult Lengyelországba s különböző helyekről jövő értesülések
ből arra lehetett következtetni, hogy Orosz- és Poroszország egymás között megegyeztek arra nézve, hogy mit szereznek meg maguknak Lengyelországból. Az orosz és porosz hatalom ilyetén megnövekedé
sét a bécsi udvar nem nézhette tétlenül, mert tekintélye és befolyása érzékenyen meg lett volna sértve.
Azután elmondja a politikai helyzetet a Keleten és az orosz
porosz szövetség alakulását.
Ily helyzetben — mondja az utasítás — csak három megoldás
ról lehetett szó, vagy háborúba keveredni Orosz- és Poroszországgal, vagy nyugodtan nézni mikép nagyobbodnak eme országok, vagy végül hasonló igényekkel lépni fel és részt venni a felosztásban.
Az első megoldás lett volna a legszerencsétlenebb, mert nem le
hetett számítani sem a Portára sem Franciaországra.
A második feje tetejére állítaná az egész politikai egyensúlyt, s megsemmisítené egész politikai jelentőségüket s a jövőben a legna
gyobb veszedelemnek tenné ki őket.
A körülmények kényszerítő hatása következtében tehát a har
madik megoldást kellett keresniük, mert nem maradt más hátra.
Az utasítás további során Lengyelország paciíikációjával fog
lalkozik, azután pedig kifejti, hogy a bécsi udvar azért nem vett részt a lengyel zavarok lecsillapításában, mert kezdettől fogva el
határozta, hogy a szigorú semlegesség határai közt marad, másrészt meg attól tartott, hogy Oroszországnak, mely most győzelmei foly
tán igen súlyos feltételeket akar szabni, a lengyelországi nyugalom helyreállta után szabad keze volna s megerősítené hadait Törökor
szággal szemben.
A be nem avatkozás elve vezette a bécsi udvart a lengyel pár
tokkal való magatartásában is s azért a konfederációt, mint ilyet, nem ismerték el, de egyidejűleg a konfederáltaknak, mint magán személyeknek és lengyel menekülteknek menedéket adtak s általá
ban mindent megengedtek nekik addig a mértékig, míg nem sértette a semlegesség határait.
Az utasítás még néhány irányító vonalat ad s azzal fejeződik
be, iiogy több fontos kérdésre vonatkozólag a jövőben adnak Revicz- kynek utasítást, mert még érintkezésbe kell lépniök az orosz- és po
rosz udvarral.218)
Ez utasításhoz járult még utólag az „Appendix“ és a „Geheime Anweisung“, melyben azonban a szepesi városokra vonatkozólag nincs különleges utasítás.
Reviczky feladata Varsóban nem volt könnyű a különböző egy
mást keresztező érdekek következtében, de a nehézségeket elég ügye
sen legyőzte s udvarának érdekeit elég jól képviselte.
Vele egyidejűleg Benoit képviselte a porosz érdekeket, kit azon
ban valósággal gyűlöltek Varsóban, ami Reviczky helyzetét nagy
ban megkönnyitette. Reviczkyvel majdnem egyidejűleg érkezett Varsóba Stackelberg báró orosz követ is, ki Saldernt váltotta fel ez állásában.219)
Reviczkynek igen nagy szerepe jutott most az első felosztással összekötött diplomáciai munka közepette s dacára a nehéz helyzetnek, megállotta a helyét s még a lengyelek körében is jó nevet szerzett magának.