Mutatja ékes arcát, hogy varázs-Füvet ne szedjenek, meg csontokat.
így láttam itt nem-rég' Canidiát Sötét, felgyűrt köpenyben, en-szememmel;
Haja zilált, mezítláb, és vele Nénjét, Sagánát, ki varázsigéket
Dúdolt, mindkettő halvány, mint a holt;
Irtózatos volt rájuk nézni. Gödröt Kapart a földbe körmük, fogaikkal Fekete bárányt téptek szerteszét.
Vérét az ásott gödörbe folyatták, Hogy felidézzék a holt lelkeket S kérdéseikre választ kapjanak.
Két bábu volt kezükben, egyikük Gyapjú, viaszk a másik. A nagyobbik, A gyapjubáb korbáccsal fenyegette A kis viaszt, ez meg rimánkodott, Mint aki fél, hogy nyomorult halált Kell halni mindjárt. Az egyik boszorkány Hecatét hívja, másik a kegyetlen
Tisiphonét. És látni lehetett Mászkálni alvilági ebeket, Kígyókat, és a vörösképü Hold, E szörnyűséget hogy ne lássa, nagy Síremlékek mögé rejtőzködött.
Ha egy szavam hazug, mocskolja bé Fejem' a hollók fehér hulladéka, És jöjjön Julius, meg a törékeny Pediatia, mely a tolvaj Voranus S öntözzenek, mázoljanak be csúful !
Apróra mért beszéljem el tovább, Miképen folyt a párbeszéd Sagana
• m
S az árnyak közt, amelyek őneki Borzalmasan sivítva válaszoltak;
Mint ásta földbe most a két boszorkány Egy farkasnak szakállát s tarka kígyó Méregfogát; hogy' fellángolt a tűz, A viaszbábut hogy belé veték,
S mint borzadtam, hogy a két fúriának Hallám szavát és láttam tetteit.
De bosszút álltam! Mert oly hangosat, Miként a hólyag, hogyha szétreped,
Durranta hátul a fügefa-rés.
Rémülve futnak a városba erre!
Útközben elveszté Canidia
Hamis fogát, Sagana meg magas Kontyát: kacagtató spectaculum volt, Mint hulltak szét kezükből a bűvös Füvek s varázsló kötelékcsomók!
• • •
48
>A TOLAKODÓ.
O
tt jártam ép' a Szent-uton s miként Szokásom, holmi verselményen jártatám Eszem, belémerülve teljesen,Hát csak hozzám fut egy alak, kit én Csupán nevéről ismerék, és megragadva
Kezem, azt kérdi: „Hogy vagy, drágaságom?"
„Úgy-úgy, elég jól" — mondom — „és kívánok Minden jót néked is." — Látván, hogy ő
Nem tágít, én ajánlgatom magam.
De ő megint: „Bizony meg kell, hogy ismerj",
— így szól, — „hisz én is szépszellem vagyok".
„Annál jobban tisztellek" — szólok én.
Szegény fejem, hogy tőle szabaduljak, Majd szaporázom léptem, majd megállok, Szolgám fülébe súgok valamit,
Míg a verejték testemet kiverte.
Boldog Bolanus! — sóhajték magamban, Amíg ő össze-vissza fecsegett,
S a várost és az utcákat dicsérte — Te hamar oda mondanál és vége volna!
Midőn szavát válasz nélkül hagyámr
Szólt: „Látom rég', hogy szabadúlni vágysz, De mindhiába, nem eresztelek,
S hová mégy, elkísérlek útadón".
„Mért fáradoznál annyit? Valakit Megyek meglátogatni, kit nem ismersz;
Beteg, a Tiberisen túl lakik, Egész' közel Caesarnak kertihez."
„Úgy sincs dolgom s jó gyalogló vagyok:Üt Odáig elkísérlek." — Eleresztem
Fülem, miként az elbusúlt szamár, Hátára hogyha nagy teher került.
4 Horatius satiiái é s epistulái.
így kezdi most: „Ha ismerem magam, Nálam nagyobbra nem fogod becsülni Viscus vagy Varius barátodat.
Nálam ki tud több verset összeírni
S ki oly gyorsan, mint é n ? Ki táncol oly Lágyan, miként é n ? Hát az énekem?
Hermogenes megirigyelheti!
Félbeszakítnom most volt alkalom.
„Van-é anyád vagy más atyádfia, Kiknek jólléted érdekükben á l l ? "
„Nincs, eltemettem már mindnyájukat."
A boldogok! — mondám magamba', most Rajtam van a sor. Végezz hát hamar!
Immár beválik a bűs jósige, Mit egy sabin nő hirdetett nekem
Gyermek-koromban, megrázván az urnát:
„El nem ragadja ezt se szörnyű méreg, Sem ellenséges kard, se rossz tüdő, Se köhögés, se bénító podagra:
Egy fecsegő okozza majd a vesztét.
Kerülje hát a fecsegőt, mihelyt Az ifjúkorba lép, ha lesz esze."
A Vesta templomához érkezénk, A délelőttnek eltelt már fele.
Törvény elé volt ép' idézve ő,
— Hiszen kezest is állított magáért, — S elveszti a pört, ha meg nem jelen.
„Légy oly kegyes, — szólt, — s a törvény előtt Segédkezzél." — Feleltem: „Veszszek el, Ha állni bírok1 vagy ha ismerem
A peres eljárást. Aztán tudod,
1 A praetor előtt a feleknek, tanúknak állaniok kellett.
50
Mily sietős az útam." — „Nem tudom, Mit tégyek" — így szólt — téged hagyjalak Cserben vagy a pört?" — „Kérlek engemet!" —
„Azt nem teszem" — felelt s indult előre.
A győztessel harcolni céltalan:
Hát követem.
„Mondd, téged hogy kezel Maecenas?" — újra kezdi. „Az kevés
Embert fogad be, óvatos nagyon."
„Nincsen szerencsésb nálad senkise!
De jó támaszra tennél szert, aki Ép' rátermett a második szerepre, Ha béajánlanál. Fejemet teszem rá, Hogy mindenkit kiütnél a nyeregből."
„Nem úgy élünk ott, mint te képzeled:
Nincs a világon tisztább ház sehol, Ilyen bajoktól távolabb eső.
Nem bánt az engem, mondhatom, ha az Jobb módú vagy tudósb. Kinek-kinek Megvan az őt megillető jhelye." —
— „Mily nagyszerű! Alig hihetni el!" —
„És mégis úgy van." — „Szítod vágyamat, hogy Közelb juthassak a nagy férfihoz." —
,,Akarnod kell csak! Ilyen érdemekkel Megvívod őt, hisz' meghódítható, És ép' ezért nehéz hozzá bejutni."
„No hát én mindent megteszek" — felel; —
„A rabszolgákat megvesztegetem;
Ha ma kizárnak, holnap újra kezdem.
Kilesem a legalkalmasb időt, Eléje mégyek útkeresztezésnél, Haza kisérem. Mitsem ád az élet Az embereknek fáradság nekül."
4* 51
Mig így szavall, im' szembe jő velünk Kedves barátom, Fuscus Aristius,
Ki jól ismerte az ipsét. Megállunk.
„Honnan jössz és hová mégy?" — kérdezi S hasonló kérdésimre válaszol.
Rángatni kezdtem a tógája csücskét, Csipkedni érzéketlen karjait
És integettem, forgatám szemem,
Váltson meg immár. Ámde a gonosz csont Mosolyg, mikéntha mitsem értene.
Az én epém a dühtől forrva-forr.
„Azt mondtad, négyszem közt akarsz velem Közölni valamit." — „Emlékezem, de Alkalmasabb időben mondom el.
Szombat van épen, újhold ünnepe:
k Csak nem akarsz a bőrhijjas zsidók Ellen szelelni?"—1 „Nékem ebbe' nincs Scrupulusom." — „De bezzeg van nekem!
Az én lelkem nem oly erős, csak egy Vagyok a nagy tömegből. Megbocsáss, Máskor beszélek." — Oh mily gyászosan Kelt rám e nap! Lám, elfut a gonosz És áldozatként kés alatt hagy engem!
Véletlenül ép' ekkor emberemnek A fölperesse szembe jő velünk
És nagy fennhangon rárivall:/ „Hová, Gyalázatos?" s felém fordulva kérdi:
„Fölkérhetlek tanúmnak?" — én legott Oda tartom a fülem.2 Törvény elé Vonszolja; lárma mindkét oldalon, Nagy csődület mindenfelől. Im' így Mentett meg engem a kegyes Apollo.
• • •
1 Ebben a korban s o k római csatlakozott idegen vallású s z e r -taitásokhoz é s s z o k á s o k h o z .
2 A megérintés a felajánlott tanúskodásra kötelezte az illetőt.
5 2