„Hát vigy magaddal, amennyit kívánsz." — ,Köszönöm.' — „Otthon gyermekidnek is Nagy örömöt szerezhetsz ám vele." — ,A szívességed úgy lekötelez,
Mikéntha bőven megrakodva térnék
Haza'. — „Hát ahogy tetszik; amit itt hagysz, A malacoknak adjuk úgy is azt." —
A tékozló ajándékozza el
S a balga azt, mit meggyülölt, megúnt:
Az ily vetésből háládatlanok Termése nőtt és nő ki szüntelen.
A bölcs s derék csak érdemesnek áll Szolgálatára s nem téveszti össze A pénzt a babbal. Én is érdemesnek Kívánom bizonyítani magam
Jó tetteidre — érdemük szerint.
Magad mellől ha elbocsátani Sohsem akarnál, vissza kellene Adnod jó mellem, keskeny homlokot Árnyékoló sötét hajfürtimet,
Az édes szót, a vidám nevetést
S azt, hogy borozva búslakodni tudjak, Hogy a dévaj Cinara elhagyott.
Egy vékony pénzű róka egykoron Egy keskeny résen át a gabonás Hombárba kúszott; ahogy jóllakott, Kimászott volna, ámde hasztalan, Duzzadt hasával nem fért újra ki.
Látván távolról, így szólt a menyét:
„Ha ki akarsz most szabadulni onnan, Soványan bújj ki a szűk résen át, Miként soványan bújtál volt be is."
Ha rám is intő példa e mese,
Mindenről kész vagyok lemondani.
Nem is dicsérem a nép könnyű álmát, Amíg magam' hizlalt tyúkkal tömöm, S Arábiának minden kincseért
Oda nem adnám szabadságomat.
Gyakran dicsértél, hogy szerény vagyok, Szemedbe mondtam: Királyom, atyám!
És tisztelettel emlegettelek
Hátad mögött is. Próbáld meg, nyugodtan Le tudok-é mindenről mondani.
A béketűrő Ulixes fia,
Telemachus, lám, nem rosszúl beszél r1
„Ithaca lótartásra nem való :
Kevés a sík föld, nincsen jó füve:
Atrida,2 tartsd meg ajándékodat, Te bizonyára jobb hasznát veszed".
Kicsinyhez kicsiny illik; már nekem A csendes Tibur, a békés Tarentum A nagy Rómánál jobban megfelel.
Élt volt Rómában egy gazdag, hires, Tevékeny ügyvéd, Philippus; midőn A törvényszéknél végezvén ügyét, Haza indult egy forró délután,
S mint koros ember, csak sopánkodott, A fórumtól mily messze van hazáig, A Carinaeig, meglát egy üres
Borbélymühelyben egy ép' megberetvált Embert, ki ott ült s nagy-kényelmesen Késével tisztogatta körmeit.
Philippus így szólt most serény s ügyes
1 H o m e r o s Odysseiájának 4. énekében.
2 Itt: Menelaus.
123
Szolgájához: „Menj csak, Demetrius, És tudakold meg, hogy ki az az ember;
Hová való, mily állású, ki volt Az apja néki vagy patrónusa."1
Megy az, megjő s elmondja róla, hogy Neve Volteius Mena, szabados,
Kis jövedelmű praeco, feddhetetlen;
Úgy ismerik, hogy ahol kell, serény, Máskor kényelmes, tud szerezni s tud Élvezni is, van biztos otthona,
Kis emberekből bizalmas köre, Eljár circusba és a Mars-mezőre Ellátva dolgát. „Mindazt, mit beszélsz, Saját szájából vágyom hallani.
Mondd néki, jöjjön estebédre hozzám."
Nem hisz fülének Mena, csendesen Álmélkodik magában. Végre is:
„Köszönöm!" úgymond ,Megtagadja hát?'
-— „Meg a ripők: vagy semmibe se vesz Vagy fél tetőled." — Másnap délelőtt Az utcán látja Volteiust Philippus, A köznépnek hogy olcsó holmit árult, S legott köszönti. Az mentségeűl Felhozza dolgát, melyhez kötve van, Hogy kora reggel meg nem látogatta2 S bocsánatot kér, hogy nem vette észre.
„Hát megbocsátok oly föltét alatt,
Hogy estebédre hozzám jössz." — ,Amint Parancsolod.' — „Hát négy óra után Elvárlak: addig láss dolgod után És jól keress." — Az estebéd alatt
1 T. i. ha libertinus, akkor római fogalmak szerint „atyátlan", jogilag csak patrónusa lehet.
2 Udvariasságból a meghívásért.
124
Illőt, nem-illőt összefecsegett, Amíg aludni haza térhetett.
Azóta gyakran látták megjelenni
— Rejtett horoghoz vissza-vissza így Tér a hal is — kliensül reggelenként, És este rendes asztaltárs gyanánt.
Egyszer, midőn a latin ünnepen1 Philippus jószágára rándula, Magával vitte útitársul őt.
A kocsin ülve nem győzi dicsérni A zöld vetést, a szép sabin eget.
Philippus mindezen csak mosolyog;
S mivel nyugalmat s műlatást keres, Ad néki hétezer sestertiust,2
Másik hétezret kölcsönűl igér S rábírja, végyen egy kis birtokot.
Az vesz. Hogy ne untassalak nagyon A részletekkel: fővárosiból
Paraszttá vedlik, szőlőt és kapálást Karattyol egyre, szilfákat nevel, Halálra gyötri munkával magát És beleőszül a kuporgatásba.
De amidőn juhát ellopkodák, Kecskéi dögvészben pusztultak el, Az aratás megcsalta szép reményit S a sok szántásba ökre beledöglött, Elkeseredve a nagy károkon,
Még éjjel egy gebére kap s Philippus Házához indul szörnyű-mérgesen.
Az látva őt borotválatlanul
ö És kócosan, szólt: „Oh Volteiusom,
1 A négy napig tartó Feriae Latinae alkalmat adott Philippusnak kirándulásra.
1 Egy sestertius mintegy 20 fillér.
Úgy látom én, te nagyon szigorú
Vagy a dologban s szűkmarkú magadhoz."
,Az égre, — mond az, — oh patronusom, Boldogtalannak mondj inkább, hiszen Akkor neveznél igaz nevemen.
Kérlek tehát mindenre, ami szent, Geniusodra, jobb kezedre és Penatesidre, oh adj engemet Vissza előbbi életemnek újra!'
Aki belátja, mennyivel becsesb A választottnál az, mit elhagyott, Az térjen ahhoz vissza jókorán.
Leghelyesebb az, hogyha minden ember Addig nyújtózik, míg a paplan ér.
8. ROSSZ NAPOKBAN.
Albinovanus Celsushoz.
V
idd vissza, Múzsa, hő üdvözletem S tolmácsold legjobb kívánságimat Albinovanus Celsusnak, Nero1Kísérőjének s titkárának egyben.
Ha kérdi, mit csinálok, mondd neki:
Sok szép tervem dacára életem
Nem helyes és nem kedves: nem, mivet A jég elverte tán szőlőimet,
Hőség aszalná olajfáimat,
Vagy messze legelőkön barmaim közt Vész dúlna, nem, hanem mert lelkemet Nagyobb kór gyötri, mint a testemet;
Hallgatni szóra vagy tanulni sincs Kedvem, habár ez enyhítné bajom;
Bánt a hü orvos, bosszant jó barát, Midőn buzogva vágyik engemet Felrázni végzetes lethargiámból.
Azt követem, mi ártalmamra volt, Kerülöm azt, mit üdvösnek hiszek;
Csélcsapként Rómában Tiburba vágyom S Rómába, hogyha Tiburban vagyok.
mi kép
(
Kérdezd meg aztán, hogy' van és Viseli új tisztét? Az ifjúval2
S kíséretével mily viszonyba' van?
Ha mondja: jóban, gratulálj neki, De sugd fülébe jó tanácsom is:
Celsus, miként te viseled szerencséd, Ugy viselünk majd mink is tégedet.
1 Tiberius. • • •
1 Tiberiusszal.