ha a próbaidő alatt jut a bíróság tudomására, hogy az elítélt előzőleg jogerő- jogerő-sen szabadságvesztésbüntetésre volt elítélve és azt még végre kell hajtani

A bíróság a 25. és 26. § korlátai között az ekként megállapított összbüntetést is felfüggesztheti.

1. Ez a § azokat az eseteket tárgyalja, amikor a feltételes felfüggesztés kedvezményében részesített egyénről csupán a próbaidő alatt derül ki, hogy a próbaidő előtt bűncselek-ményt követett el. Ha az ily cselekmény miatt a bíróság szabadságvesztés-büntetést állapít meg (1. pont) vagy ha ezért az elítélt előzőleg már jogerősen szabadságvesztés-büntetésre volt elítélve, s az még végrehajtva nem lett (2. pont), összbüntetés kiszabá-sának van helye.

A szóban forgó § rendelkezései voltaképpen megfelelnek a Btk. összbüntetésre vonat-kozó általános szabályainak.¹⁶⁴ Eltérés azonban, hogy e § 2. pontja az összbüntetés ki-szabását arra az esetre is kötelezővé teszi, ha az elítélt szabadságvesztés-büntetésre történt jogerős elítéltetése után követte el a felfüggesztő ítélet alapjául szolgált bűncselekményt.

Az ekként megállapított összbüntetés azonban a 25. és 26. §-ok korlátai között szintén felfüggeszthető. Ebből az következik, hogy az összbüntetés felfüggesztése ki van zárva pl. akkor, ha annak tartama a három hónapi fogházat vagy az egy hónapi elzárást meghaladja (25. §), vagy ha az előző jogerős szabadságvesztés-büntetés (29. § 2. pontja) fogház- vagy egy hónapot meghaladó elzárásbüntetés (26. § 2. pontja), vagy ha a fel-függesztett büntetéssel összbüntetésbe foglalt szabadságvesztés-büntetés alapjául olyan cselekmény szolgált, mely aljas indokból követtetett el (26. § 3. pontja).

164 Vámbéry 1918. i. m. 185.

Az összbüntetés kiszabása szempontjából nem tesz különbséget, hogy a külön ítéle-teket csak katonai vagy katonai és polgári büntetőbíróságok hozták.¹⁶⁵

2. Ha a haditörvényszék a jelen törvény 26. §-ának 2. pontjában említett ítéletről a próbaidő alatt csak akkor nyer tudomást, amikor az abban az ítéletben kiszabott büntetés már végrehajtatott vagy összbüntetésbe egyéb okból nem foglalható: a bíróság újrafelvételi eljárás nélkül a büntetés felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezi és a felfüggesztett büntetés végrehajtása iránt (Kbp. 382. §) intézkedik (Élt. 22. §).¹⁶⁶

30. § A 28. és 29. §-ban meghatározott eseteken kívül a próbaidő alatt folyamat-ban volt eljárás a büntetés felfüggesztésének hatályát nem érinti.

Ld. a 27. és 28. §-okhoz fűzött 3. jegyzet I. pontját.

31. § A szabadságvesztésbüntetés végrehajtása alatt a hivatalvesztésben és a politi-kai jogok gyakorlatának felfüggesztésében álló mellékbüntetések idejének folyása szünetel.

A büntetés feltételes felfüggesztésére vonatkozó eljárásjogi szabályokat az Élt. 21–25.

§-ai tartalmazzák, míg a felfüggesztett büntetés nyilvántartásának módozatait az Élt.

25. §-ához fűzött végrehajtási határozványok állapítják meg.

165 Ld. az Élt. 96. §-ának (1) bekezdését.

166 Az Élt. 22. §-ának elejére törvényszerkesztési hiba folytán került a Ktbtk. 29. §-ának 2. pontja, helyette valójában a Ktbtk. 26. §-ának 2. pontját kell érteni.

I V . F E J E Z E T A kísérlet

32. § A katonai vétség kísérlete büntetendő.

1. A Btk.-nak a kísérletre vonatkozó átalános rendelkezései lényegükben a katonai bí-ráskodás körében is változatlanul érvényesülnek. Törvényünk ugyanis csupán formai szempontból tért el a Btk. 65. §-ában foglalt rendelkezésektől, mégpedig annyiban, hogy a katonai vétségek kísérletének büntetés alá vonása tekintetében nem a különös rész vonatkozó helyein, hanem – célszerűségi szempontból – az általános részben in-tézkedett. De a szóban forgó rendelkezések lényegét nem érintette, ugyanis azáltal, hogy a katonai vétségeknél, tehát a vétségek egy kis csoportjánál a kísérlet feltétlen kriminalizációja mellett foglalt állást, nem törte át azt a szabályt, mely szerint a vétség kísérlete csupán a törvényben meghatározott esetekben büntetendő.

Hogy pedig a fenti § a katonai vétség kísérletét feltétlenül büntetendőnek mondta ki, az logikus következménye volt a Ktbtk. más helyén, jelesül a 35. §-ban kifejezésre juttatott törvényi álláspontnak. Ha ugyanis a katonai vétségre irányuló eredménytelen felbujtás, tehát a katonai büntetőjog által védett jogtárgyakat csupán távolról veszélyez-tető előkészületi cselekmény (ld. a 35. §-hoz írt 1. jegyzetet) minden esetben büntetést von maga után, nem lett volna indokolt a katonai vétségek valamelyikének kísérletét, tehát e jogtárgyakat sértő vagy közvetlenül veszélyeztető egyes cselekményeket a bün-tetés alól mentesíteni.¹⁶⁷

2. A félreértések elkerülése végett külön kiemeljük, hogy fogalmilag nincs kísérlete:

a) a gondatlanságból elkövetett cselekményeknek, b) a tiszta mulasztási cselekményeknek,

c) a sui generis deliktumot képező kísérletnek és előkészületi cselekménynek, d) a pillanatnyi bűncselekményeknek és

e) a praeterintencionális cselekményeknek.

167 Ld. ezenkívül a miniszteri indokolás 18. lapján kifejtetteket is.

33. § Kísérlet esetében a jelen törvény szerint agyonlövéssel végrehajtandó ha-lálbüntetéssel sújtott bűncselekmény miatt három évnél nem rövidebb tartamú fegyház- vagy börtönbüntetést kell megállapítani, még pedig fegyházbüntetést csak akkor, ha a bűncselekményt ez a törvény ama különös ismertetőjelek hiányá-ban, amelyektől a halálbüntetés alkalmazása függ, fegyházzal sújtja.

1. Az e §-ban, továbbá a Btk. 66. §-ában foglalt azon szabály alól, hogy olyan esetek-ben, melyekben a véghezvitt bűntettre a törvény halálbüntetést határoz: a kísérlet bün-tetése határozott ideig tartó szabadságvesztés-büntetés, az Élt. 48. §-ának (3) bekezdése kivételt állapít meg. A szóban forgó törvényhely szerint ugyanis rögtönítélő eljárásban a halálbüntetés kísérlet esetében is alkalmazható.

2. Az Élt. 72. §-a és 95. §-ának (2) bekezdése értelmében – az e §-okban megjelölt cselekmények elkövetése esetén – jelen törvény első részének rendelkezéseit a polgári büntetőbíráskodás körében is alkalmazni kell, ha azok a közönséges büntetőtörvények rendelkezéseinél enyhébbek. Ennek folytán a polgári büntetőbíróságok – noha ezek-nek ugyancsak az Élt. imént hivatkozott §-ainak kifejezett rendelkezése folytán akkor, amikor a Ktbtk. alkalmazása esetében az agyonlövés általi halálbüntetésnek szabad-ságvesztés-büntetésre leendő átváltoztatásához hiányzik a megfelelő jogalap, kötéllel végrehajtandó halálbüntetést kell kiszabniuk (ld. a 7. §-hoz fűzött 4. jegyzetet is) – a kísérlet büntetését minden olyan esetben, mikor törvényünk a véghezvitt bűntettre agyonlövés általi halált határoz, nem a Btk. 66. §-a, hanem a fenti § alapján kötelesek megállapítani.

V . F E J E Z E T A részesség

34. § A tettes és a részes felelősségére vonatkozó általános rendelkezéseket akkor is alkalmazni kell, ha a cselekményt sajtó útján követték el.

1. Sajtótörvényünk a sajtó útján elkövetett bűncselekmények tekintetében (St. 32. §-a) a belga fokozatos és kizáró felelősségi rendszert követi, melynek lényege abban áll, hogy valamely kriminális tartalmú sajtótermék létrehozásában közreműködő személyek kö-zül az St. 33–37. §-aiban megállapított fokozatok szerint mindig kizárólag csak az egy fokozaton levők vonhatók bűnvádi úton felelősségre.¹⁶⁸ Az St. tehát a felelősségre von-ható személyek körét szűkebbre szabja, mint a Btk., és megelégszik az alaki igazsággal is.

Ily felelősségi rendszer mellett sok esetben az igazi bűnös kisiklik az igazságszolgáltatás kezei közül, és helyette olyan egyén kerül a vádlottak padjára, kinek a sajtóközlemény létrejöveteléről tudomása sem volt.¹⁶⁹

Nem szorul bővebb kifejtésre, hogy a fokozatos és kizáró felelősségi rendszernek a katonai bíráskodás körében való meghonosítása nagymértékben veszélyeztette volna mindazokat a speciális érdekeket, melyek oltalmazására a katonai büntetőjog hivatva van, és alapjaiban ingathatta volna meg a katonai fegyelmet. A katonai fegyelem és állástekintély parancsolóan követeli, hogy az igazi bűnös bírái elé állíttassék, éppen ezért a fenti § a sajtóbűncselekményekre nézve is az általános büntetőjogi felelősség rendszerét tartja fenn, így az ily bűncselekményekben közreműködő egyének a tettesség és részesség általános szabályai szerint lesznek felelősségre vonandók.

Az együttes felelősség rendszerének elfogadása egyébként a sajtószabadságra nézve sem rejt különös veszélyt magában, mert ma már mind általánosabbá válik az a felfogás, mely tévesnek minősíti azok nézetét, akik a fokozatos felelősségben a sajtószabadság egyik legfontosabb garanciáját látják. „A sajtószabadság igen laza összefüggésben van

168 Vaikó Pál: A sajtóról szóló törvény magyarázata. Athenaeum, Budapest, 1914. 169., valamint az ott közölt kúriai határozat és Balás P. Elemér: A szerzői felelősség köre. In: Sajtójogi gyakorlat.

Csáthy F., Budapest, 1930. 57.

169 Ld. Finkey Ferenc: Az új sajtótörvény – 1914: XIV. tc. Grill, Budapest, 1923. 18.

a fokozatos felelősséggel.”¹⁷⁰ Elég ennek igazolására a sajtószabadság ideális hazájára, Angliára hivatkoznunk, ahol a sajtóbűncselekmények tekintetében soha különleges fe-lelősségi szabályok nem érvényesültek.¹⁷¹ De még ha azoknak volna is igazuk, akik a fokozatos felelősségi rendszer jelentőségét nézetünk szerint túlbecsülik, akkor sem választhatott volna a törvényhozó más megoldási módot, mert sohasem téveszthető szem elől, hogy a katonai fegyelem szempontjai a sajtó szabadabb mozgásához fűződő érdeket is háttérbe szorítják.

2. A katonai bíráskodás alá tartozó egyénekre tehát az St.-nek a fokozatos felelősségre vonatkozó intézkedései (St. 33–37. §), úgyszintén az e felelősség elvén alapuló azon rendelkezései, melyek „az ítéletben megállapított pénzbüntetésért különleges felelős-séget állapítanak meg” (St. 39–42. §), nem nyernek alkalmazást.¹⁷² De nem jöhet te-kintetbe jelen törvény 58. §-ának rendelkezése folytán az St.-nek a sajtójogi különleges elévülésről szóló 48. §-a sem és végül, miután törvényünk csupán a polgári anyagi büntetőjogszabályokat recipiálta, nem hatályosulhatnak az St. eljárásjogi rendelkezései sem (St. 45–56. §). Egyébként azonban az St. büntetőjogi és büntetőjogi jelentőségű rendelkezéseinek uralma a katonai bíráskodás alá tartozó egyénekre is kiterjed, így – s ezt az esetleges félreértések elkerülése végett külön is hangsúlyoznunk kell – alkalmazha-tóak pl. az St.-nek a sajtójogi felelősségről szóló fejezetében elhelyezett 43. és 44. §-ai és mint interpretiatív rendelkezés, tekintetbe jön a 32. §-a is.¹⁷³

3. A katonai egyének sajtóban való közreműködése az St.-ben foglalt sajtórendészeti rendelkezésekkel kimerítően szabályozottnak nem tekinthető, ezeket a rendelkezéseket még kiegészítik egyes különleges katonai közigazgatási jogszabályok.¹⁷⁴

4. A sajtóbűncselekmények különleges elkövetési módja a büntetőjog egyes kérdéseiben bizonyos eltéréseket von maga után.

170 Ld. Degré Miklós a Ktbtk. javaslatánakfelsőházi tárgyalása alkalmával tartott előadói beszédét.

(Az országgyűlés felsőházának 72. ülése (1929. december 13.). In: Az 1927. évi január hó 25-ére hirdetett országgyűlés felsőházának naplója V. Athenaeum, Budapest, 1930. 67–71.)

171 Finkey 1923. i. m. 3.

172 Miniszteri indokolás 19.

173 A 43. § (3) bekezdésében említett költségek megtérítése tárgyában való határozás azonban kívül esik a katonai bíróság hatáskörén. E költségek megtérítését a sértett polgári peres úton érvényesítheti (ld. az Élt. 90. §-ához fűzött végrehajtási határozmányokat).

174 Ld. a Szolg. Szab. I. rész 48. pontját, továbbá az 1923. év július hó 23-án 20.123/elnökség-1922.

szám alatt kelt honvédelmi miniszteri körrendeletet (Rend. Közl. (Szabr.) 1923. évi 34. szám) és az 1923. év október hó 29-én 18.504/elnökség-1923. szám alatt kelt honvédelmi miniszteri körrende-letet (Rend. Közl. (Szabr.) 1923. évi 47. szám).

Mielőtt a gyakorlati szempontból fontosabb eltérésekre rámutatnánk, hangsúlyoz-nunk kell, hogy sajtójogunk szempontjából csupán az a bűncselekmény tekinthető sajtó-deliktumnak, melynek egész tényálladékát magában foglalja a sajtótermék tartalma.¹⁷⁵ Így pl. sajtóbűncselekmény a felségsértés és lázadás elkövetésére való egyenes felhívás (Btk.

134. és 158. §-ai), a király vagy a királyi ház tagja ellen elkövetett sértés (1913:XXXIV. tc.

2. §-a és a Btk. 141. §-a), a bűntett vagy vétség elkövetésére való egyenes felhívás (Btk.

171. §-a és Élt. 72. §-a), az izgatás és lázítás (Btk. 172. és 173. §-ai), a királyság intéz-ményének megtámadása (1913:XXXIV. tc. 3. §-a), a bűntett vagy vétség feldicsérése (Btk. 174. §-a és Élt. 72. §-a), az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására való felhívás, a katonaság intézménye ellen gyűlöletre izgatás, a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló bűncselekmények (Átv. 5-8. §-ai), az istenkáromlás (Btk. 190. §-a), a rágalmazás, a becsületsértés, a meghalt embernek vagy emlékének meggyalázása és a hitelrontás (Bv. 1-2., 22. és 24. §-ai, továbbá az Élt. 89. §-a), a füg-gelemsértésnek a köteles tisztelet mellőzése által történt elkövetése (Ktbtk. 66. és 67.

§-ai), a zendülésre irányuló felhívás (Ktbtk. 82. §-a) és a bujtogatás (Ktbtk. 85. § (1) bekezdés).

Ellenben nem tekinthetők sajtódeliktumoknak a sajtó felhasználásával elkövetett azon bűncselekmények, melyeknél a sajtó csupán mint az elkövetés eszköze szerepelt (pl. a sajtó felhasználásával elkövetett csalás vagy zsarolás), valamint azok, melyeknél a büntetendőség alapja valamely közzétételi tilalom megszegésében áll (pl. tiltott közlé-si esetek, hűtlenség stb.). Az alább kifejtendők természetesen a bűncselekmények most említett két kategóriájára nem vonatkoznak.

A sajtóbűncselekmények kísérlete nem képzelhető. Az St.-nek a sajtóbűncselekmény fogalom meghatározását nyújtó 32. §-a ugyanis – miként azt fentebb már említettük – a katonai bíráskodás körében is mértékadó, eszerint pedig sajtódeliktumról csakis akkor lehet szó, ha a bűncselekmény tényálladéka valamely „sajtótermék”-ben nyilvánul meg.

Minthogy pedig sajtójogi szempontból „sajtótermék” alatt a nyilvánosság számára már hozzáférhetővé vált nyomtatványt kell érteni, kétségtelen, hogy sajtódeliktumról mind-addig nem beszélhetünk, míg a nyomtatvány forgalomba hozatala, illetőleg terjesztése (St. 8. §) meg nem kezdetett, így azok a cselekvőségek, melyek ezt a ténykedést, tehát a forgalomba hozatalt megelőzik (pl. a sajtótermék megszövegezése, a kéziratnak a szer-kesztőségbe való juttatása, valamint kinyomtatása), csakis mint a sajtóbűncselekmény előkészületi cselekményei jöhetnek tekintetbe, viszont a terjesztés megkezdésével a sajtó-bűncselekmény már be is van fejezve.¹⁷⁶ A most mondottakból azonban korántsem következik az, hogy a szóban forgó előkészületi cselekmények feltétlenül büntetlenséget

175 St. 32. §-a és Balás P. Elemér: A sajtódeliktum. Pallas, Budapest, 1922. 56.

176 Balás P. Elemér: Sajtójogi gyakorlat. Csáthy F., Budapest, 1929. 8., 15., Vaikó i. m. 29. és Finkey 1923. i. m. 31.

élveznének, mert ha azok valamely közönséges,¹⁷⁷ tehát nem sajtó útján elkövetett bűn-cselekmény törvényes tényálladékát kimerítik, a felelősségre vonás nem maradhat el.

A tettesség és részesség. Valamely sajtó útján elkövetett bűncselekményért – ezt külön kell hangsúlyoznunk – csakis azok vonhatók bűnvádi úton felelősségre, akik a sajtó útján való közlést és terjesztést akarják.¹⁷⁸

Azok, akik a büntetőtörvénybe ütköző tartalmú közleményt közzétételre irányuló akarattal együtt vagy közösen alkották meg (így pl. a cikk gondolati tartalmának meg-teremtője és az, aki a közleményt megfogalmazta, írásba öntötte), társtettesek. Tettesi tevékenységnek tekintjük a közzététel elrendelését és a sajtóközlemény terjesztését is.

Míg a közlemény szellemi tartalmának megteremtője egyenlő értékű alkotótevé-kenységet fejt ki azzal, aki a közleményt megszövegezi, így semmi akadálya nincs an-nak, hogy mint társtettes vonassék felelősségre, addig annak közreműködése, aki csu-pán ténybeli adatokat szolgáltat a cikk írójának, tehát az informátor szerepét tölti be, bűnsegédnél egyébnek aligha tekinthető.¹⁷⁹ Ugyancsak bűnsegéd a közlemény másolója, továbbá az, aki tollbamondás alapján a cikket leírja (legépeli), és az is, aki a kéziratot közlés végett a szerkesztőségbe (nyomdába) elviszi.

A büntetőjogi felelősségnek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy a közreműkö-dők terhére a szándék megállapítható legyen, így nem büntethetők azok, kiknek az elkövetett bűncselekményről tudomásuk nem volt (pl. a közlemény tartalmát nem is-merő felelős szerkesztő, kiadó vagy nyomdatulajdonos), gondatlanság esetén azonban (pl. ha a felelős szerkesztő nem gyakorolta kötelességszerűen a kellő felügyeletet a lap-jában megjelent közlemények tekintetében, vagy ha a kiadó elmulasztotta a könyv át-vizsgálását) az illetők fegyelmi fenyítő úton lesznek felelősségre vonandók.

A sajtóbűncselekmények egységének vagy többségének megállapítása szempontjából – Balás helyes tanítása szerint – elsősorban a sajtótermék egysége vagy többsége az irányadó. A sajtótermék egysége ugyanis egységessé teszi a bűncselekményt, így egység-nek minősítendők pl. az ugyanazon sértett ellen egy sajtótermékben, ha mindjárt több cikkben használt rágalmazó tényállítások, ezzel szemben a különböző sajtótermékek-ben (nem a példányok többségéről van szó) foglalt azonos kriminális tartalom anyagi halmazat megállapításához vezet.¹⁸⁰ Folytatólagos egységről tehát a sajtódeliktumoknál

177 Itt a „közönséges” bűncselekmény kifejezés a sajtódeliktumoktól elhatárolt bűncselekmények, nem pedig a katonai deliktumok fogalma alá nem eső bűncselekmények megjelölésére szolgál.

178 Balás P. 1930. i. m. 55.

179 Uo. 58–60.

180 Balás P. Elemér: Sajtódeliktumok egysége és többsége. In: Sajtójogi gyakorlat. Csáthy F., Buda-pest, 1929. 86., 92–93.

nem lehet szó.¹⁸¹ Ellenkező véleményen van Finkey,¹⁸² s elismeri a folytatólagosság le-hetőségét a bírói gyakorlat is.

Az imént kifejtettek azonban még nem jelentik azt, hogy az a körülmény, miszerint valamely közlemény egy sajtótermékben foglaltatik, feltétlenül kizárná az anyagi hal-mazat megállapítását, mert a felvetett kérdés (tehát az egység vagy többség) tekinteté-ben a második döntő jelentőségű szempont az okozott jogsérelem egysége vagy többsége.

Ebből pedig az következik, hogy pl. egy sajtótermékben több egyén sérelmére, habár esetleg egy kifejezéssel elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés esetében az anyagi hal-mazat szabályait kell alkalmazni.¹⁸³

5. Az a körülmény, hogy a sajtóbűncselekmények tekintetében a magyar jogrendszerben ezentúl kétféle felelősségi rendszer érvényesül, szükségessé teszi azon kérdés tisztázását, vajon van-e és milyen kihatása a polgári büntetőbíráskodás alá tartozó, s a fokozatos felelősségi sorozatban szereplő egyénekre annak a körülménynek, hogy a sajtódelik-tum létrehozásában közreműködő valamely személyt katonai bíróság vonta felelősségre.

Nézetünk szerint ilyenkor a polgári büntetőbíróság csupán abban az esetben tekinthet el a felelősségre vonástól, ha a polgári bíráskodás alá tartozó s felelősségre vonható személyek valamelyike nem előzi meg sajtójogunk felelősségi sorozata szerint a katonai bíróság által felelősségre vont egyént.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a bűnvádi úton történt felelősségre vonással teljesen azonos megítélés alá esik afegyelmi úton bekövetkezett megtorlás (ld. a 2. §-hoz írt 3. jegyzetet). Ha tehát valamely sajtóbűncselekményért az annak létrehozásában köz-reműködött egyén fegyelmileg fenyíttetett, a polgári büntetőbíróság által a fokozatban hátrább álló egyén többé felelősségre nem vonható.

35. § Aki mást katonai bűntett vagy katonai vétség elkövetésére szándékosan reá-bírni törekszik, ha törekvése sikertelen maradt és a törvény mást nem rendel, a kí-sérlet szabályai szerint büntetendő.

1. E rendelkezés helyes gyakorlati alkalmazása több tekintetben függ az eredménytelen felbujtás jogrendszeri helyzetének helyes felismerésétől. Ennélfogva mindenekelőtt a jog-rendszeri hely kijelölését kell megkísérelnünk.

A 35. §-ban körülírt magatartás pönalizálása által a törvény nem valamely különálló érdeket vett oltalomba, hanem csupán azokat a jogjavakat részesítette fokozottabb

vé-181 Uo.

182 Finkey 1923. i. m. 34.

183 Balás P. 1929. i. m. és Finkey 1923. i. m. 34.

delemben, melyek ellen az egyes katonai bűncselekmények irányulnak. Az eredményte-len felbujtás jogtárgya tehát azonos annak a katonai deliktumnak a jogtárgyával, melyre a rábírás irányul, s karakterisztikuma abban áll, hogy sajátos jellegét is mindig attól a ka-tonai bűncselekménytől nyeri, mellyel az adott esetben vonatkozásban van.¹⁸⁴ A tör-vényhozó tehát a megbeszélésünk tárgyát képező rendelkezés konstituálásával nem lé-tesített valamely önálló bűncselekményt (deliktum sui generist), hanem csupán kitá-gította a katonai bűncselekmény fogalmának jelen törvény különös részében megvont kereteit. Az önállóságot tagadó álláspontunk helyessége mellett szól az a körülmény is, hogy a vonatkozó rendelkezés a törvény általános részében nyert elhelyezést, továbbá, hogy az eredménytelen felbujtás büntetése mindig a rábírás tárgyát képező katonai bűncse-lekményre megállapított büntetéshez igazodik.

Minthogy azonban a bűnrészesség és a kísérlet sem más, mint az egyes bűncselek-ménytípusoknak ily kerettágító rendelkezésen alapuló megjelenési alakja, a továbbiak-ban azt kell vizsgálnunk, vajon az eredménytelen felbujtás nem azonosítható-e a most említett megjelenési formák valamelyikével.

Annyi kétségtelen, hogy az eredménytelen felbujtás – noha a törvényhozó a fenti rendelkezést a részesség fejezetébe illesztette – a bűnrészesség fogalma alá nem vonható.

A részesség ugyanis Btk.-nk szerint járulékos jellegű tevékenység, melyről csakis akkor lehet szó, ha az valamely tettesi cselekvőséget képező alapcselekményhez fűződik,¹⁸⁵ a sikertelen felbujtás legfontosabb negatív ismérve pedig éppen a tettesi cselekmény hiánya. De nem tekinthető a szóban forgó magatartás kísérletnek sem, mert a kísérlet fogalma a tettesi szándék fennforgását és a bűncselekmény véghezvitelének megkez-dését feltételezi, a rábíró pedig sem ily szándékkal nem rendelkezik, sem elkövetési tevékenységet nem fejt ki.¹⁸⁶

Az eredménytelen felbujtás tehát a bűncselekmények – főként a bűnrészességgel is számos rokon vonást feltüntető, de ettől és a kísérlettől mégis élesen elhatárolható – harmadik megjelenési alakja, mely jogrendszerünkbe mint a katonai deliktumok elő-készületi cselekménye illeszkedik be.

184 Gustav Kuhlman: Der § 49. a) des Reichsstrafgesetzbuches. In: Strafrechtliche Abhandlungen 143. Schletter, Breslau, 1912. 14–15. és Ferdinand Kadecka: Abschnitt 11 bis 13. In: Reform des strafrechts kritische besprechung des amtlichen entwurfs eines Allgemeinen deutschen strafgesetz-buchs, auf veranlassung der deutschen landesgruppe der Internationalen kriminalistischen vereini-gung. W. de Gruyter, Berlin-Lipcse, 1926. 285.

185 Angyal 1920. i. m. 278. és Wolfgang Röhricht: Die rechtliche Natur der Anstiftung. In: Straf-rechtliche Abhandlungen 163. Schletter, Breslau, 1913. 13.

186 Kuhlman i. m. 22.

2. Az eredménytelen felbujtás is katonai (nem pedig közönséges) bűncselekmény, így mindazok a törvényes rendelkezések, melyek csupán katonai deliktumokra vonatkoz-nak,¹⁸⁷ az eredménytelen felbujtás esetében is alkalmazást nyernek (ld. a 36. §-hoz írt 9. jegyzetet is).

3. A véghezviteli tevékenység („rábírni törekszik”) olyan értelmi működésben áll, mely mindig arra irányul, hogy valamely meghatározott személy, meghatározott bűncselek-mény elkövetésére indíttassék.¹⁸⁸

Mindaddig azonban, míg a közvetlen érintkezés a rábíró és a címzett között létre nem jött, felbujtás kísérletéről nem beszélhetünk.¹⁸⁹

Hogy mily ténykedésben nyilvánul meg a rábírás, és hogy szóban, írásban vagy konkludens cselekmények útján történik-e, teljesen közömbös. Az elkövetés leggyako-ribb módjai a rábeszélés, könyörgés, ígéret, csábítás vagy fenyegetés.

4. A rábírásnak valamely határozottan megjelölt katonai bűntett vagy vétség (tehát egy, a jelen törvény különös részében körülírt bűncselekmény) elkövetésére kell irányulnia.

Ha valaki mást csupán valamely katonai deliktum elkövetésének előmozdítására vagy könnyítésére, vagyis bűnsegédi közreműködés kifejtésére (ld. a Btk. 69. §-ának 2. pont-ját) törekszik rábírni, nem büntethető, mert a fenti §-ban csakis a felbujtás (nem pedig a bűnsegély) kísérlete van pönalizálva.

Azt, hogy az adott esetben a rábírás tárgya bűntett-e vagy vétség, nem a rábíró,

Azt, hogy az adott esetben a rábírás tárgya bűntett-e vagy vétség, nem a rábíró,

In document SCHULTHEISZ EMIL KATONAI BÜNTETŐJOGI ÉRTEKEZÉSEI (Pldal 94-117)