Beszélgetés dr. Bütösi János ny. püspökkel A magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának a programfüzete ezekkel az ihletett és igaz-szép szavakkal várja a részvevõket és mindazokat az érdeklõdõket, akik a magyarság jövõjét és a népek közötti békességet legfõbb gondolataik közé sorolják: “… Várnak benneteket, nagyon várnak a gyülekezetek! Temesvártól Máramarosszigetig, a Bánság szórványvilágától a kálvinista Szilágyságig, Bihar, Szatmár s az egész határon túlra szakadt részek (Partium), valamint Erdély.
Vár az életerõs Székelyföld és az öreg Bod Péter parókiája, a gyönyörû barokk magyarigeni templom és szórványvidéke, ahol már alig vannak híveink. Vár a pusztulással küzdõ Mezõség és vár a királyi népviseletben tündöklõ Kalotaszeg. Vár a végvárak hagyományait õrzõ Nagyvárad és a zsinatok emlékét õrzõ Szatmárnémeti és vidéke, vár Nagyszalonta és Gyulafehérvár, Nagyenyed, kincses Kolozsvár, a Farkas utcai templom történelmi levegõje, a lélek kincseit õrzõ Marosvásárhely, a Bolyai Kollégium, Sepsiszentgyörgy, a Székelyföld szíve. Integetnek felénk a Küküllõ menti templomos gyülekezetei, a Maros menti falvak viharedzett hûséges népe, a dolgos Nyárádmente:
mindenki más-más népviselettel, írásos mintával, saját hagyományokkal – de egyazon közös hittel és lélekkel.
Ha ebbõl a lélekbõl hazavisztek egy darabot, akkor fogjátok megérteni a mi életünket… Mindenütt történelmi emlékekkel, õseink hitével találkozunk. A Partium és Erdély református népe minden bûne, emberi gyarlósága ellenére a próba és a hûség népe lett. Sok gondunk és nyomorúságunk van, de felfelé nézünk…”
A Magyar Reformátusok 1991-ben Debrecenben tartott III. Világtalálkozóját ezzel a mondattal zárták be:
Viszontlátásra 1996-ban Nagyváradon! Tõkés László királyhágómelléki református püspök a találkozó
részvevõit (és minden érdeklõdõt) meghívta a Partiumba, Erdélybe. Debrecen és Nagyvárad nemcsak földrajzilag fekszik közel egymáshoz, hanem a magyar református hitvallás történetében is fontos szerepük volt. Ezért a megtiszteltetõ meghívás? – kérdeztük Ft. Dr. Bütösi János ny. püspököt, a Magyar Reformátusok III.
Világtalálkozójának az elnökét.
– Nem vagyok gondolatolvasó, de Tõkés László eddigi tevékenysége alapján nekem úgy tûnik, hogy a püspök úr ezzel a gesztussal, meghívással – amelyet a királyhágómelléki és erdélyi egyházkerületek nevében lett – rá akarta irányítani a református világ figyelmét arra, hogy Romániában jelentõs számú református él.
Ugyanakkor bátorítani is akarta az ottani reformátusokat és általában az erdélyi magyarokat, hogy lám, nem hagytak magunkra, törõdnek velünk, a körbenyirbált Magyarország határain kívül mi fogadjuk elõször a reformátusok világtalálkozójának a részvevõit. Nyilván közrejátszhatott a meghívásban az is, hogy a Magyar Reformátusok Világszövetsége össze kívánta fognia három létmódban – az anyaországban, a kisebbségben és a szórványban – élõ magyarságot, ami sajnos értetlenséget váltott ki.
– Kikbõl?
– Néhány hivatalos román politikusból.
– Miért?
– Mert szerintünk a millecentenáriumi ünnepségek úgymond felkorbácsol/hat/ják a magyarok nemzeti indulatait, Romániában pedig 1996 a választások éve. Ezt a világtalálkozó több ízben is úgy jellemezték, mint a millecentenáriumi események vallásos vonulatát, ami nekik csak kellemetlenséget, bajt okozhat. Ezért tanácsosnak tartanák, ha Magyarországon szerveznék, akárcsak az elsõ kettõt.
– Attól tartanak, hogy az erdélyi magyarságnak netán megerõsödik az azonosságtudata?
– Nehéz megemészteni azt a történelmi igazságot, hogy Erdély ezer esztendeig Magyarország része volt.
Hogy Erdélyben a magyarság ezerszáz éve teljes értékû társadalmi életet élt. A dákó-román elméletbe
beleszerelmesedett nacionalisták Erdélyt õsi román olyan törekvést, ami az ottani magyarság helyzetének jobbítására irányul, beavatkozásnak, egyféle gyarmatosításnak fogják fel.
– Mi lesz a találkozó központi gondolata?
– Olyan evangéliumi lelkületû találkozót szeretnénk rendezni, hogy – mûvészi, társadalmi, tudományos és vallásos értékek felmutatásával – szolgáljuk a térség békéjét és lelki megújulását. “Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékrõl nemzedékre.” Ebben a biblikus megfogalmazásban bizonyságot szeretnénk tenni arról az Istenrõl, aki a hajléktalan ember hajlékává tud lenni. Aki képes arra, hogy igazi fészket, otthont teremtsen a
“bozgot” amerikainak is. Isten dicsõségét és népünk javát kívánjuk szolgálni. A világ minden részébõl összesereglett református magyarság békességet és kölcsönös megbecsülését jön hirdetni Erdélybe:
Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Nagyváradra… Magyarnak és románnak egyaránt.
Erdélyben ez kardinális kérdés. Az volt a Ceausescu diktatúra idejében is, és változatlanul az marad mind a mai napig.
– A román állam, a vallásügyi hivatal, de talán még az ortodox egyház is azt mondják, hogy a hit magánügy, az egyház ne foglalkozzák semmi mással, csak azzal, ami a templom falain belül van. Ne avatkozzon a politikába. Ön hogy vélekedik errõl?
– A mi hozzáállásunk egészen más. A református ember arról van meggyõzõdve, hogy olyan Istennek szolgál, aki a világmindenség ura. Az egyházak, a népek, az országok, a Föld, minden az övé, és szuverén módon uralkodik fölöttük. Ha úgy tetszik, Isten politikus Isten.
Mi abban látjuk a nagy gondot, hogy a politika éppen ettõl távolodott el, ezt nem akarja tudomásul venni.
Erdélyben a magyarság és az egyház köztudottan összefonódott: aki magyar, az az egyház ember is. Innen ered a sok félreértés. Ezt szeretném én teológiailag tisztázni. Jó lenne az ortodox és a református teológusokat összehozni, hogy – Isten igéjére figyelve – kialakítsuk valamiféle közös álláspontot.
– Önök most kinyújtották a kezüket az ortodox románság felé, õk hajlandók-e viszonozni a kéznyújtást?
– Dr. Csiha Kálmánnal, az Erdélyi Egyházkerület püspökével nem túl régen felkerestük Teokrisz román ortodox pátriárkát. Nem azért kínáltuk fel az együttmûködést, mert ez könnyû dolog, és eddig is így csinálták, hanem ezért, mert ez a jövendõ útja. Isten a megbékélést bízta ránk. Isten Krisztusban lebontotta az ellenségeskedés falát, s aki az õ szolgálatában áll – függetlenül attól, hogy a másik elfogadja-e õt vagy sem –, csak ebben a szellemben tud élni. Akkor is, ha ez áldozatot követel. Jézus az õ missziói parancsolatában ezt mondta a tanítványoknak: menjetek el nemcsak Jeruzsálembe és Júdeába, hanem Szamariába is, és ott is legyetek nékem tanúim. Szamariába menni Jézus követségében azt jelenti, hogy olyan területen mozgunk és cselekszünk, ahol ellenséges érzületû emberek élnek. A szamaritánusok nem szerették a zsidókat, és a zsidók sem bírták a szamaritánusokat. De ez ne legyen néktek akadály – mondta Jézus –, ti csak menjetek és hirdessétek a Krisztust, aki szerette a szamaritánusokat, és a szamaritánusokkal megszényenítette a zsidókat. Akinek errõl az evangéliumról és Krisztusról tudomása van, annak nincs más választása: el kell mennie Szamariába, amit ma úgy hívnak Románia, Szlovákia, vagy mit tudom én minek nevezik azt a helyet, ahol szítják az ellenségeskedést. Szamaria az, ami ezer éve történik a Kárpát-medencében (is). Az egyháznak tudomásul kell vennie, hogy neki itt küldetése van. Nem a politikai erõknek a visszhangja és eszköze kell hogy legyen, hanem egy olyan valóságnak a megtestesítõje, ami a Jézus Krisztusban megjelent. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy a jövendõnek ez az egyetlen útja. Vagy Jézus Krisztus, vagy Bosznia! Én errõl az oldalról közelítem meg a dolgokat. Ez nem politikai lépés, ez bizonyságtétel, amelyre bennünket Krisztus elhívott. Ezt nem látni vagy nem így állni hozzá a Magyar Reformátusok III.
Világtalálkozójához, lelki vakság lenne. Hogy ez új és szokatlan? Lehet. De ez csak azt mutatja, milyen messzire kerültünk az evangéliumtól.
– Ön mindezt személyes tapasztalatból is tudja, hisz bejárta a fél világot.
– Az egész világot. Meg is írtam egy könyvben (Hatvanhét nap a föld körül). Mi tizenöttizenhat milliós magyarságról beszélünk, de nem ismerjük és nem is éljük meg ezt a tényt. Elmentem hát Latin-Amerikába, Afrikába, Ausztráliába, onnan vissza az Egyesült Államokba, hogy felkeressem a szétszórt magyarságot, és megpróbáljam kitudakolni, hogy miért hagyták el az óhazát? Hogy kiviláglott-e már elõttük nemcsak az ok, hanem a cél is?
– És mit tapasztalt?
– Azt, hogy jószerével csak az a cél lebeg lelki szemeik elõtt, hogy anyagilag elõbbre jussanak. Lelki küldetéstudat? Ez a legritkább. A diaszpórában csakúgy, mint a kisebbségben és az anyaországban.
Elanyagiasodott világban élünk.
– Ellenkezõleg, az egyház az örök értékek jegyében él és cselekszik.
– Egy olyan találkozó, amely keresztyén és a magyar értéket akar felragyogtatni, nem szokványos összejövetel.
Ez a világtalálkozó rendkívüli, és ekként is kell viszonyulni hozzá. De nemcsak demonstratív eseményekre kerül sor ez év augusztusában Nagyváradtól Szatmáron át Temesvárig és Sepsiszentgyörgyig, vagy a Vereckei emlékmûtõl és a Szolyvi emlékparktól Komáromig vagy Ómoraciáig. A találkozóban rendkívül fontos gondolat az is, hogy annak eszméjét, lelki tartalmát a gyülekezetekben ünnepeljék meg. Különben az egész csak egy nagy máglyaépítés. A kis tüzek, amirõl Reményik beszél, azok az igazán fontosak. A mi legfontosabb célunk a gyülekezetek megújulása. Száz meg száz ki gyülekezet ökumenikus szellemben fogja tudatosítani magában, hogy mi az az evangélium, amelyben élünk. E célból az elmúlt két évben négy könyvet küldtünk szét a világban minden református gyülekezetbe Sydneytõl Pozsonyig, Los Angelestõl Mátészalkáig. Mi Isten országát akarjuk megélni és belevinni a közéletbe. Mert látjuk azt, hogy a politika, a világ okosai hova juttatták a népeket. Isten nélkül nem
lehet új világot építeni, de ezt ne a szekták, hanem a történelmi egyházak segítsék. Ezt szeretnénk az orto-doxokkal is megbeszélni. Tudjuk ugyan, hogy lesznek ne-hézségek is, de a keresztyén ember nem menekül a nehéz-ségek elõl.
– A feladatok között van-e a református egyház szervezeti egységének az újrateremtése?
– Ezzel foglalkozik a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata, amely a múlt évben alakult meg. A tanácskozó testület országhatárokon felül álló énekes-könyv és liturgia, közös teológia létrehozásán fáradozik Csiha Kálmán elnökletével. Én azért imádkozom, hogy a gyülekezetek egyenként és együttesen legyenek képesek átformálódni, megújulni.
– Mi lesz a Világtalálkozó remélt hozadéka?
– Kétségkívül meg fog születni egy üzenet. De a leglényegesebb a paradigmaváltás, az, hogy világosabban lássuk, kik vagyunk. Úgy is mint magyarok, úgy is mint keresztyének.
Kapu Világszerte 1996. 6-7.