A költő által választott tárgy mindig csak metaforája valaminek…
(Petri György: Rabok legyünk vagy szabadok? Nem is tudom…)83
A művész ‒ művével ‒ semmit sem akar a világtól. A világ kezdjen a művel, amit tud, amit akar.
(Petri György: „Gondolta a fene” ‒ Charles Baudelaire és a felhők)84
Petri írásai kapcsán nem beszélhetünk szisztematikusan kifejtett líra- vagy költészetelméletről. Ugyanakkor nem tekinthetünk el nagyszámú poétikai és líraelméleti érvényű megnyilatkozásától, amelyeknek interjúiban, cikkeiben, rövid elemzéseiben és egyéb feljegyzéseiben rendre hangot adott, s különösen nem ama kései, 1998 nyarán napvilágot látott, nem túlzottan terjedelmes, de határozottan teoretikus igényű írásától, amely a Nomen est omen. A líra általános elméletéről címet viseli. Az alábbi fejezetben Petri művészet- és líraelméleti meglátásaira reflektálunk röviden, mely megállapítások véleményünk szerint kifejezetten nyelvi-poétikai természetűek.
Elsődlegesen a művészet mint ideológia gondolatának elutasítását, s ezzel együtt a költészet lét- és ismeretelméleti totalitásának hangsúlyozását érdemes észrevennünk Petri megnyilatkozásaiban. Egy politikai tematikájú Babits-vers kapcsán például így fogalmaz: „A költészet mint sajátos nyelv a maga ritmusával, dikciójával hordozója ennek az életfolyamatnak: nem elsősorban a szemantikai, tehát közvetlenül interpretálható elemeivel. A poézis az életproblémák megjelenítésében és kezelésében átveszi még a filozófiáknak a szerepét is. A poézis több, mint gondolat. Aki ezen a nyelven beszél, az életeseményeket egészében magába foglalja, megéli, és képes átadni, továbbítani.” (kiem. H. K.)85 Hozzátehetjük, hogy az olyan, Petri korai (és rejtett későbbi) József Attila-meghatározottsága miatt is jogosnak elismerhető lehetséges észrevétel, miszerint e gondolatmenet valószínűleg nem független József Attila költészetfilozófiai írásainak a fogalomról, az intuícióról és az ihletről kifejtett költészetfilozófiai alapvetéseitől,86 csak megerősíti Petrinek a költészetre és a költői formára mint a tapasztalatot és a fogalmi gondolkodást meghaladó episztemológiai és egzisztenciális szférára vonatkozó teoretikus meggyőződésének tényét. Hasonló, a művészetet és az egzisztenciaként megélt életet egymást-feltételezőként összekapcsoló gondolatnak ad hangot Petri egy Baudelaire-vers elemzése kapcsán: „Baudelaire számára egyetlen egzisztenciális kérdés létezik: Mi lesz a művészettel, lesz-é egyáltalán művészet ebben a
83 PETRI György, Rabok legyünk vagy szabadok? Nem is tudom… = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, szerk. RÉZ Pál, LAKATOS András, VÁRADY Szabolcs, Magvető, Budapest, 2007, 133.
84 PETRI György, Gondolta a fene ‒ Charles Baudelaire: A leves és a felhők = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 216.
85 PETRI György, A néma Petőfi. Babits Mihály Május huszonhárom Rákospalotán című verséről. A kérdezők:
KISBALI László, MINK András (Beszélő, 1996/6) = PETRI György Munkái III. Összegyűjtött interjúk, szerk. RÉZ Pál, LAKATOS András, VÁRADY Szabolcs, Magvető, Budapest, 2005, 359.
86 Erről vö. pl. HORVÁTH Kornélia, József Attila a nyelvről, a nemzetről és a költészetről = Uő, Költészet és forma. Líraszemléleti kérdések a modern magyar irodalomban, Gondolat, Buapest, 2014, 7-18.
laposan haszonelvű világban? Marad-é hely a szemlélődésnek, az érdek nélküli érdeklődésnek?”87
Egy másik interjúban egy viszonylag explicit módon politikai tárgyú József Attila-vers (Hazám) megbeszélése, illetve részleges elemzése kapcsán Petri „a megformálás szépsége”-ként értett esztétikum elsőbbségét hangsúlyozza az ideológiaszépsége”-ként értett politika fölött: „Azt hiszem, arról van szó, hogy a művészet kegyelméből a politika átlényegül. […] Vagyis itt a lényeg a művészet, az esztétikum, a megformálás szépsége. A költészet. A művészi erő hihetetlen erővel sodor magával ebben a versben, és ez fontosabb, mint az aktuális, vezércikkszerű tartalom.”88
A költészet témáiról és a „politikai” költészetről mint olyanról igencsak világosnak mutatkozik Petri felfogása, amikor alapos érvelés nyomán elutasítja a „politikai költészet” és a „politikai költő” fogalmának létjogosultságát: „A politika a költészet egyik nagy alaptémája a szerelem, a halál, a természet és más univerzálék mellett. A politika ugyanis mindannyiunk életének egyik alapténye, és sokunknak szenvedélye vagy többé-kevésbé intenzív érdeklődési területe. Horatius, Dante, Milton, Shelley, Heine nyakig voltak a politikában, teljes megértésük nem is lehetséges koruk politikai világának megértése nélkül. Miért is kurziválom a „teljes” jelzőt? Mert valahol itt van a probléma kulcsa. Részleges megértés tudniillik mindig lehetséges, sőt igen valószínűen csak részleges megértések vannak. És ez éppen a költészetnek a tudományétól elütő természetéből következik: a tudomány mindig csak szaktudomány lehet (egy általános tudomány: az metafizika, hablaty, lilaság). Szakköltészet és szakköltő viszont nem létezik. Nincs »szerelmi költő«, »tájköltő« abban az értelemben, ahogy van urológus specialista vagy szilárdtest-fizikus. A költészet által tematizált tárgy mindig csak metaforája valaminek, ha úgy tetszik: világkép, vagyis a tárgy mindig ad hoc.
(Más kérdés, hogy minden egyedi költőnek megvannak a személyes tematikus preferenciái, rögeszméi vagy vesszőparipái.)”89
A költészet és az „igazság”, illetve a vers mint állásfoglalás (ideológia) és mint költői szöveg megkülönböztetése más megnyilatkozásaiban is evidens módon artikulálódik.
„Például ha Petőfinek »a XIX. század költőihez« címzett deklarációját mint állásfoglalást tekintem, akkor azt kell mondjam, hogy komplett baromság. Ha egy romantikus hit kifejezéseként mint verset olvasom [kiemelés az eredetiben, ami világosan érvényre juttatja a vers mint „mondás”, mint „elvi kijelentés” és mint „költői szöveg” közötti markáns különbségtételét] ‒ akkor remekmű. Más szóval: a versnek nincs igazságtartalma, csak hitele, ha van.90 Vagyis attól, hogy egy szöveg vers, még nincs evidens módon hitele. Ám föltehetjük a kérdést: mégis mitől tesz szert hitelre egy vers. Petri válasza: a formai-poétikai megalkotottsága révén, hiszen meglátása szerint minden művészi probléma technikai probléma.91 (Nem véletlen, hogy Petri a vers címét nem kurziválja a szokásos módon, hanem idézőjelbe teszi, s megfosztja a kezdő nagybetűtől: mindezzel a referencializáló értelmezői attitűd, a verset a megnyilatkozás szintjén olvasó befogadó inadekvát viszonyulását jelzi).
Saját viszonyáról a költészethez és a „költői mesterséghez” Petri sokszor nyilatkozik.
Példaként egy József Attila-vers, s elsősorban az „ars poetica” értelmezése körül forgó beszélgetésből idézünk: „[…] le kell szögeznem, hogy engem mint költőt csakis a költészet maga érdekel. Harminc éve próbálom megérteni, hogy mit csinálok, hogyan csinálom, amit
87 PETRI György, Gondolta a fene ‒ Charles Baudelaire: A leves és a felhők, i. m., 219.
88 PETRI György, A lumpen család. József Attila Hazám című verséről. Kérdező: KISBALI László (Beszélő, 1993/4) = PETRI György Munkái III. Összegyűjtött interjúk, i. m., 311.
89 PETRI György, Rabok legyünk vagy szabadok? Nem is tudom… i. m., 133–134.
90 PETRI György: Rabok legyünk vagy szabadok? Nem is tudom… = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 134.
91 Petri saját írásmódját jellemezve hozzáteszi még: „Akkor kezdek írni, amikor úgy érzem, hogy a forma kész van, mire elkészülök a verssel.” Interjú, 1982. szeptember 19. Kérdező: Konrád György = PETRI György Munkái III. Összegyűjtött interjúk, i. m., 35.
csinálok, kinek, miért és mi végett. […] Válaszom határozott: nem tudom. […] Ha meg tudnám válaszolni a kérdést, akkor letehetném a lantot, hiszen költőnek lenni nem egyéb, mint tudatosan fenntartani a problematikusság gyötrelmes állapotát. Hol végződik az ars, és hol kezdődik a poetica? Erre a kérdésre korunkban keresve sem találhatni választ. A mesterségbeli tudás természetesen szükséges feltétel. De hogy mi az elégséges feltétel?”92
Másfelől a költészetet, ha nem is explicit, kimondott formában, de mégis jól érthetően az ember antropológiai szükségleteként határozza meg: „A költészetet nélkülözhetetlen luxusnak tartom. Nélkülözhetetlennek, mert folyvást tapasztalom, hogy minden siránkozás ellenére eleven igény van a költészet iránt. Luxusnak azért, mert nem tudnám megmondani, hogy milyen természetű az a szükséglet, amit a költők elégítenek ki.”93 S alighanem ezzel függ össze a művészet, s azon belül a lírai költészet egzisztenciál-ontológiai státusza Petrinél.
„Nekem borzasztóan fontos a vers, az éppen érvényes társadalmi presztízsétől teljesen függetlenül: ehhez az egyhez értek, ezt tudom csinálni, semmi mást.”94 Ez az ontológiai meghatározottság pedig elemi összefüggésbe lép a költészet nyelvi alaptevékenységével, a megnevezés aktusával: „a költő par excellence feladata éppen a megnevezhetetlen megnevezése. Nomen est omen. Vagyis a név: végzet, sors. Léda elképzelhetetlen mint Dióssyné Brüll Adél. Ady a név anagrammatikus átalakításával mitológiát teremt, ahol is ő szükségszerűen Zeusz, aki hattyú képében csak tizennyolc éven felülieknek. A megnevezés mindig a költői stratégia része […]”95
Mindezek után aligha véletlen, hogy Petri számos alkalommal hangsúlyozza a költői mesterség „szakszerűségének” követelményét és a költői szöveg felépítésének formai meghatározottságára irányuló igényét. „Meg aztán a költő maga is katolikus – azaz egyetemes” (kiem. Petritől) – mondja Petri Jacques Prévert Miatyánk című versének elemző boncolgatása során, s gondolatmenetét a cím szemiotikai státuszának tökéletesen szakszerű elemzésével folytatja: „Jó tudnunk, hogy a vers címe poétikailag nagyon is fontos funkciót tölt be. Olyat, mint a műveleti jel a matematikai képletben: ha egy változó és egy zárójelbe tett, akármilyen hosszú szimbólumsor közé, mondjuk, szorzójelet teszek, akkor az végigszorozza az összes zárójelbe tett szimbólmot. Ugyanígy, ha a vers címe az, hogy Miatyánk, akkor az egész szöveg vallásos konnotációt nyer.”96
A forma elsődleges fontossága sok helyütt hangot kap Petrinél. Jól ismert például az az egyik kései interjújában elhangzott kijelentése, miszerint „Fellazultak a szakmai kritériumok, elfelejtődött, hogy az ars nemcsak művészetet, hanem mesterséget is jelent, pedig a locsogásnak egy dolog vethet gátat csupán, a forma.”97 De itt kell említenünk azt az utolsó heteiből származó „versszakelemzését” is, melynek tárgya egy Várady Szabolcs-strófa, s amit a Holmi jelentetett meg a 2004/6. számában. Ez az amúgy rövid kis írás a négyversszakos versből mindössze egyetlen szakaszt elemez (s nem is az elsőt, hanem a másodikat), bejelentett szándéka szerint „close reading”-szerű közelítésmóddal. Azt mondhatjuk, Petri elemző gyakorlatának megközelítési szempontjai világosak és jól artikuláltak. Petri az elemzés felvezetésében először a kiemelt strófának mind a szöveg többi szakaszához, mind a
92 „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” (József Attila) = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 141., 142.
93 PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m.,142.
94 „Az utókornak nem üzenek semmit”, i. m., 455.
95 PETRI György, „Minek nevezzelek?” (Petőfi Sándor) = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 164–165. (kiem. az eredetiben)
96 PETRI György, „Gondolta a fene” – Jacques Prévert: Miatyánk = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 204. Vagy ahogy Gottfried Benn mondja (még 1951-ben): „[…] a forma: maga a vers.” Vö. http://www.holmi.org/1991/08/gottfried-benn-liraproblemak-kurdi-imre-forditasa (letöltés ideje:
2016. 10. 16.)
97 „Az utókornak nem üzenek semmit”. Kérdező: KERESZTURY Tibor = PETRI György Munkái III. Összegyűjtött interjúk, i. m., 447.
tárgyalt szerző szövegkorpuszához képest is „kivételes poétikai gazdagságát” emeli ki (kiem.
H. K.). Az e megállapítást követő elemzői megállapítások pedig az alábbi pontokban foglalhatók össze: 1. a kezdősor szándékos „prózává rontása” a metrikai redundancia által (versnyelvi, azon belül is ritmikai argumentum), 2. a két középső sor rímpárjának grammatikai-szemantikai elemzése (másik verstani érv), 3. utalás a szövegnek (és általában a Várady-költészetnek) a Don Juan-motívumtól való meghatározottságára (a szöveghagyomány vagy az intertextualitás szempontja), 4. a megnyilatkozás és a grammatikai-szintaktikai szerkezet ellentmondásának kiemelése (a teljesen eltérő események grammatikai szinten nivellálódnak, illetve egyenértékűek lesznek: »fölborult egy szék/vitorlás«” (a szintaxis és a ritmus kölcsönhatását elemző szempont).98
Talán meglepőnek tűnik, de Petri irodalomelméleti tekintetben is meglehetős tájékozottságot mutat, kései elméleti szövegei és feljegyzései mindenesetre erről tanúskodnak.
A „Gondolta a fene” Arany János-i mondást címmé emelő publicisztikai sorozatának első darabja a versértelmezés mikéntjére és lehetséges módszereire vonatkozó kérdésnek nem annyira a megválaszolására, mint inkább egyfajta esszenciális elméleti összegzésére vállalkozik. A potenciálisan produktív közelítésmódok között az angol-amerikai close readinget emeli ki („amikor szóról szóra, sőt írásjelről írásjelre végimegyünk az egész szövegen, és az elérhető, illetve kívánatos szabatossággal pontosítjuk a szavak jelentését és a mondat értelmét”), majd a strukturalista elemzést („amivel olyan panelekre bontjuk le a szöveget, amelyek rokonítják a vizsgált textust az azonos műfajú, vagy ugyanazon korban, vagy ugyanabban a stílusban íródott szövegekkel”), végül pedig a verstani közelítésmód jelentőségének ad hangot, ahol is éppen az elemzésmód többértelműségének lehetőségét emeli ki („korántsem magától értetődő, hogy a verses szövegnek csak egyféle skandálása lehetséges”).99 Mindezek után még további közelítésmódokat is felsorol, immár nem részletezve, csak nevesítve. Leginkább megvilágító kijelentését azonban ezután teszi, amikor is a tudományos rendszerrel és a szisztematikus módszertannal szemben a személyiség meghatározó volta mellett érvel: „Ám ami a legfontosabb, az nem a módszer, nem a tudományág, hanem a személyiség. Kellenek nagy személyiségek, akik nélkül nincs tudomány, nincs művészet, nincs élet. Akik – persze nem elődök és előzmények nélkül – egymaguk többet visznek végbe, mint egy nemzedéknyi tehetséges művész, elmélyült kutató.”100 S e meghatározó szerepű irodalomtudományi személyiségek közül Petri kettőt nevez meg: Charles Sanders Peirce-t és Roman Jakobsont, akik közül az utóbbi kommunikációelméleti modelljének költészeti következményeit tárgyalja részletesen.
A műalkotás befogadásával kapcsolatban pedig szerzőnk a kultúrtörténet és az irodalomelmélet részéről is alátámasztott álláspontot fogalmaz meg, mikor egyfelől a költészet kiváltotta gyermeki-mitikus befogadói attitűdről beszél (tudománytörténeti aspektusból elegendő e tekintetben A. Potebnya, O. Frejdenberg vagy M. Eliade kutatásait említenünk), másfelől a szemiotikai irodalomtudomány kombinatorikus elgondolását alkalmazza a befogadói értelemképző lehetőségekre nézve, hangsúlyozva azonban ezek
„összessége” kiszámolásának tökéletes fölöslegességét a műalkotás értelmezése esetében.101
98 PETRI György, [Versszakelemzés] = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 237., 238. (kiemelések az eredetiben)
99 PETRI György, „Gondolta a fene” = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 199.
100 PETRI György, „Gondolta a fene”, i. m., 200.
101 „Nem is annyira a szerelem még birtokolható helyéről van szó. Sokkal inkább az artisztikuméról. Arról, hogy egy minden értéket csak csereértékként értelmezni képes világban a művészetnek nem lehet helye. Hiszen milyen kereskedő a »felhőkupec«? A felhőket nyilvánvalóan nem lehet eladni.” PETRI György, „Gondolta a fene” – Chrles Baudelaire: A leves és a felhők = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 219.
Végül Petri „líraelméletét” ama 1998-as dolgozata102 felől vizsgáljuk meg, amely a Nomen est omen. A líra általános elmélete címmel jelent meg a Magyar Lettre Internationale-ban, s amelynek felütésében a szerző maga eleve reménytelennek és anakronisztikusnak ítéli önnön vállalkozását. Egy univerzális líraelmélet kidolgozása azonban, hangsúlyozza Petri, mégis szükségesnek látszik, hogy feltárhassuk azon megkülönböztető (poétikai) ismérveket, amelyek kizárólag a lírára jellemzőek, s így elkülönítik azt a másik két műnem szövegeitől.
Petri gondolatmenetének kiindulópontjául egyfelől a lírai szöveg verstani (ritmikai) szervezettségének kiemelése szolgál (s itt olyan neves verstankutatókra hivatkozik, mint Roman Jakobson és Viktor Zsirmunszkij, illetve a magyarok közül Szuromi Lajos és Kecskés András), másfelől a líra nemzeti nyelvhez kötöttségének elioti gondolata, amely a verset elvileg lefordíthatatlanná teszi. Ezután számot vet az „általában vett” műalkotás episztemológiai természetével (Ingarden elméletére emlékeztető módon a műalkotást
„porózus” szerkezetűnek nevezi, mely porózusság nem minősíthető hiányosságnak, mivel ezt teszi lehetővé a kreatív befogadást),103 majd három líraelméleti kérdést vizsgál meg közelebbről.104
Elsőnek a lírai én problémáját tárgyalja, s nyomatékosan artikulálja az empirikus-biográfiai szerzői, valamint a lírai én közötti különbséget: „Amiképpen a személy jelentésű persona eredetileg a színész által viselt maszkot jelentette, ugyanígy a lírai én sem esik egybe a költő empirikus énjével. Még akkor sem, ha a költő olyan zavarba ejtően közvetlen, mint Petőfi vagy József Attila. […] minden költő – természetesen empirikus személyiségéből is merítve – megkonstruálja a neki megfelelő lírai ént. […] A lírai én konstruálásához hozzátartozik a sors konstruálása is.”105
A líra további specifikus ismérveként egyfelől a költészet abszolút nyelviségét nevezi meg: meglátása szerint „a líra azon a feltevésen alapul, hogy az igazság nyelvileg preformált, vagyis a líra a szójáték egy formája, az utterance-sentence-ként való igazsága kvázi adott.”106 Másfelől hosszasan érvel a líra azon egyedülálló sajátossága mellett, miszerint a nyelvi művészetnek, vagyis az irodalomnak egyedül ez az ága képes arra, hogy univerzálékat tegyen tárggyá, mint „szabadság, szerelem, természet, élet, halál, boldogság, boldogtalanság. […] Az
102 PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről = PETRI György Munkái IV. Próza, dráma, vers, naplók és egyebek, i. m., 227–236.
103 „A műalkotás ezzel szemben, hogy úgy mondjam, »porózus«, amin azt értem, hogy kénytelenek vagyunk teljesen azokra a »tényekre« hagyatkozni, amelyekről a szerző felvilágosított bennünket.” „Ez a porózusság ugyanakkor semmiképpen sem hiányossága a műalkotásnak. Ellenkezőleg. Éppen ez teszi lehetővé a kreatív befogadást. Ennek köszönhetően hozhatjuk létre saját olvasatunkat.” PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről, i. m., 230., 231.
104 Az, hogy Petri „műalkotásban” és nem szövegben gondolkodik, éppen későmodern, ha tetszik, az ő szavával
„konzervatív” költői alkatát mutatja. A költészetről megfogalmazott gondolatai itt is párhuzamba vonhatók Gottfried Benn 1951-es Líraproblémák című előadásának meglátásaival. Vö. például Benntől: „Az új vers, a líra:
műalkotás. Összekapcsolódik vele a tudatosság, a kritikus kontroll és ̶ hogy rögtön egy veszélyes kifejezéssel éljek, amelyre még majd visszatérek ̶ az »artisztikum« képzete.” Benn, Gottfried, i. m., http://www.holmi.org/1991/08/gottfried-benn-liraproblemak-kurdi-imre-forditasa (letöltés ideje: 2016. 10. 16.) Gottfried Benn költészetelméletéről lásd: KULCSÁR–SZABÓ Zoltán, Poétika és poetológia (Gottfried Benn) = Uő, Metapoétika. Önprezentáció és nyelvszemlélet a modern költészetben, Budapest̶ Pozsony, Kalligram, 2007, 295–
365.
105 PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről, i. m., 232.
106 PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről, i. m., 233. Argumentumként egy hetvenes évekbeli politikai mondókát idéz Petri, majd az alábbi értelmezést fűzi hozzá:
„Egy forint a forró lángos, Le van szarva Kádár János.
Egy forint az Kalocsán is, Le van szarva Marosán is.
Nyilvánvaló, hogy ezek a szövegek nem logikai meggyőző erejük által hatásosak. A lángos árából nem következik a megboldogult politikai vezetőket dehonesztáló kitétel.” PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről, i. m., 234.
univerzálé-kritérium talán még élesebben különíti el a lírai költészetet az összes többi műfajtól, mint a nyelvi preformáltság. Egy regény vagy egy dráma nem szólhat a szerelemről vagy a halálról, csak X. Y. szerelméről, vagy X. úr és Y. asszony viszonyáról. Itt jön be megint a lírai én. […] A költő nyilvánvalóan nem egy komornyikhoz vagy lakájhoz beszél.
Két eset lehetséges. Vagy az univerzumhoz folyamodik, vagy magányosan motyog hónapos szobájában. Vagyis egyedül van, csak úgy tesz, mintha beszélne valakihez. Ez a líra igen fontos aspektusa.”107
S ezzel a Northrop Frye líraelméleti meglátásait idéző Petri-gondolattal zárjuk e fejezetet, mely szerint „A költő helyzetbe hozza magát.”108
107 PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről, i. m., 234–236.
108 PETRI György, Nomen est omen. A líra általános elméletéről, i. m., 236.