Miller Jakab Ferdinánd szervező tevékenysége
1. PEST-BUDA POLGÁRI FEJLŐDÉSE
SZÉCHÉNYI Ferencnek az az elhatározása, hogy nemzeti gyűjteményeit az ország tulajdonába adva Pestre telepíti s itt fogja végérvényesen közhasználatra átenged¬
ni, kétségtelenül nemcsak a pillanatnyi háborús fenyegetettség hatása alatt jött létre, sokkal inkább a társadalmi fejlődés tényeinek felismerése alapján. A grófnak rá kellett jönnie arra, hogy egy vidéki kastélykönyvtár semmiképpen sem tölthet be szélesebb körű, vagy pláne az ország egészére kiható társadalmi-kulturális szerepet.
Külföldi utazásai során mind a Habsburg-birodalom országaiban, mind Nyugat-Európában tapasztalhatta, hogy a tudományos élet szolgálatára hivatott könyvtári intézetek valamennyien polgárosult városokban, gazdasági-politikai-művelődési központokban vannak elhelyezve. Magyarországnak akkoriban csak két ilyen, ho¬
vatovább az európai polgárosodás szintjére felemelkedő városa volt: Pozsony és Pest-Buda. Széchényi mindkettőt közelről, közvetlen tapasztalásból ismerte;
lakóháza is volt mindegyikben. Hogy a kettő közül melyik fejlődésképesebb, melyik néz nagyobb jövőnek elébe, nyilván azt is biztosan meg tudta ítélni. Mint annak idején II. JÓZSEF császár munkatársa úgylehet maga is osztotta a szászár véleményét, hogy Pest-Buda, s kivált Pest hivatott az ország fővárosának szerepére.
Az azóta eltelt két évtized során pedig meg is győződhetett e vélemény helytálló¬
ságáról: tanúja lehetett miként bontakozott ki a századfordulón Pest feudális kötöttségeiből, miként vált mindinkább országos gazdasági empóriummá és szel¬
lemi gócponttá.
S Széchényinek ez az előrelátása a továbbiakban is igazolódott. Az elkövet¬
kező évek, évtizedek során bebizonyosodott, hogy az Országos Könyvtárnak való¬
ban Pesten volt a természetes helye, itt és csakis itt volt biztosítva a jövője.
Régóta ismeretes tény, hogy a napóleoni háborúk idején, az egész kontinensre kiterjedő gazdasági konjunktúra hatása alatt Pest-Buda milyen tüneményes fej¬
lődés sodrába került.
Ez legszembetűnőbben a lakosság számának növekedésében mutatkozott meg.
A század elején (1804-ben) az ikerváros együttes népessége 48 605 volt, a francia háborúkat lezáró évtized végén (1820 körül) pedig már 81 386. Vagyis a lélekszám 67,5%-kal nőtt. Az összlakosságból Pestre ekkor 48 105 fő jutott, Budára 33 281 fő.1 Annyit jelent ez, hogy együttesen megközelítették a 100 000-es nagyságrendű városkategóriát. Ez akkoriban — különösen Magyarországon — már igazi nagy¬
városnak volt tekinthető.
S ami fontos, e gyors növekedés nem mesterséges városfejlesztés eredménye volt. II. JÓZSEF kora óta sem Pestre, sem Budára nem telepítettek újabb
állam-57
kormányzati szerveket, tehát egyikük sem lett jelentősebb hivatali város, mint amilyen volt. Új állami tanintézetekkel sem gyarapodott Pest és Buda, s ennélfogva iskolavárosi szerepük sem nőtt.
Pest mint kereskedelmi központ
A nagy fejlődés természetes úton következett be a gazdasági életnek a napóleoni korszak ideje alatt történt rendkívüli arányú fellendülése folytán. Ez alatt a közel negyedszázad alatt, amíg a francia háborúk tartottak, Pest páratlanul kedvező földrajzi helyzetében a tartós piaci konjunktúrát kihasználva, az ország forgalmi központjává emelkedett. Falai között összpontosult mind a belföldi, mind a kül¬
földről jövő és külföldre menő áruforgalom. Országos vásárainak látogatottsága egy-egy alkalommal sok ezer főre ment, forgalma pedig évi 16—36 millió forint között mozgott. De ez a rendkívüli méretű nagykereskedelmi tevékenység (a hazai nyerstermények eladása és az osztrák—cseh manufaktúra-termékek felvásárlása#
valamint a Közel-Kelet gyarmatáruinak és ipari készítményeinek tranzitója) többé nem korlátozódott csupán a hagyományos évi négy vásárra, messze túlnőtt e kereteken: állandó jellegű tőkés vállalatok, kereskedőházak kialakulását ered¬
ményezte. Ebből pedig szükségszerűen következett a feudális városi gazdasági szervezet felbomlása. Pest lett hazai viszonylatban az első és még jóidéig az egyet¬
len város, amely kibontakozott a középkori céhes kisipari és gremiális kiskeres¬
kedelmi rendszerből s a tőkés fejlődés útjára lépett.2
Budán ez a korszakos jelentőségű változás nem következett be. Ez a város hegy-völgyes fekvésénél fogva nem fejlődhetett nagykereskedelmi empóriummá, megmaradt tipikus kispolgári (kézművesipari és bortermelő) településnek. Vásárai jelentéktelenek maradtak. Rangot neki csupán a nádori rezidencia, néhány grófi család ottlakása és a falai között működő két királyi hivatal (a Helytartótanács és a Kamara) adott. Ezek azonban nem bizonyultak elég erős fejlesztő tényezőknek.
Amint az idő múlt, Buda mindinkább elmaradt testvérvárosa mögött.3
A francia háborúk időszakának befejeződésével, 1815 után a nagy gazdasági konjunktúrát több mint egy évtizedre terjedő pangás váltotta fel, ez azonban Pest fellendülését csak fékezni tudta, megakadályozni nem.
Pest nagyszerű gazdasági fejlődése természetesen nagy társadalmi átalakulás¬
sal is járt. A szerény vagyonú régi városi kispolgárság mellett kibontakozott egy dúsgazdag nagypolgári réteg, amely többé nem igénytelen kis családi házakban lakott, hanem többnyire kétemeletes palotákban vagy üzletházakban. A század első két évtizedében felépült fényes Lipótváros az új kereskedő-arisztokrácia (WoDiANERek, UixMANNok, KAPPELek stb.) városnegyede szemléltette ezt a nagy változást. Mellette a régi polgári Belváros egészen eljelentéktelenedett; közötte és a plebejus külvárosok (a Teréz-, József- és Ferencváros) közötti különbség nem látszott többé oly kirívónak, mint korábban.4
De volt egy másodlagos oka is a kispolgári városi életforma változásának:
a környék nemes és mágnás családainak a városba való fokozódó beköltözése.
A nemesség a várost, mint Pest vármegye székhelyét a XVIII. század közepe óta mindinkább úgy tekintette, mint amelyhez neki is jussa van, amely számára is életterületül szolgálhat. Közülük mind többen vásároltak a Belvárosban telket és házat. Az arisztokrácia viszont részint azért, hogy közel legyen a Kir. Kúria bíró¬
ságaihoz, ahol közülük többeknek ülnöki tisztjük volt, részint azért, hogy a téli 58
évadban élénkebb társasági életet élhessen, igyekezett Pestre. A század második év¬
tizedében számos előkelő főrangú família (közöttük a GRASSALKOVICH, KÁROLYI, FESTETICS, ORCZY, RÁDAY, WENCKHEIM és TELEKI család) települt meg a város¬
ban, többnyire saját palotában. A betelepült nemes és főrangú családok száma már a napóleoni korszak végén is elérte a 200-at.5
Pest modernizálódása és új értelmisége
E gazdag és rangos elemeknek Pest társadalmába való beépülése a városi belső életnek jelentős átalakulásához vezetett. A régi XVIII. századi Pest úgyszólván híjával volt minden igényesebb nyilvános szórakozóhelynek; ilyesmit a puritán kispolgárság nem igényelt. Annál inkább szüksége volt efféle intézményekre az újgazdagoknak és az előkelőségeknek. A napóleoni korszakban egyre-másra létesültek a fényes szállók, tánctermek, kávéházak s megjelentek a hosszabb-rövidebb ideig működő magyar színtársulatok, majd 1812-ben megnyílt a 3000 személyt befogadó nagy német színház is. Budán mindez csak csökevényesen és igen szerény méretekben jelentkezett; a városban II. József császár által életrehívott színház (a Várszínház) sem volt életképes.6
A pesti német színház megépülése a kulturális élet korszakos jelentőségű átalakulásának is kifejezője volt. A fejlődés sodrában magától értetődően egyre erőteljesebben bontakozott a kifejezetten szellemi érdeklődés is: az olvasási kultú¬
ra. Ennek fellendülésében nyilván az Egyetem itt működésének volt vezérszerepe.
A nagypolgárság és az arisztokrácia igénye önmagában alighanem elégtelen lett volna a nyomtatott betű iránti érdeklődésnek széles körben való felkeltésére.
Szükséges volt ehhez egy széles polgári értelmiségi réteg kialakulása is. Ennek életre kelése persze nem most kezdődött. Előzőleg már egy évszázadon át (1717 óta) eredményesen hatott ez irányban a helybeli piarista gimnázium, nemkülönben a budai főgimnázium.7 Ámde együttes hatásuk is meglehetős lassan mutatkozott meg. Néhány évtizeddel az Egyetem megnyitása (1780) után azonban már hatá¬
rozottan kirajzolódtak Pest-Buda szellemi életének körvonalai. A napóleoni há¬
borúk alatt átlag 600—800, később mintegy 1000 hallgatója volt az Egyetemnek, zömmel bölcsészek és jogászok, de szép számmal orvosok is.8 „Tömegessé" vált a középfokú értelmiség kiképzését folytató gimnaziális oktatás is; a piaristák tanít¬
ványainak száma olykor meg is haladta az egyetemi hallgatókét, de 500-nál nem igen volt kevesebb.9 Igaz, e diákok jórésze a vidékről jött ide tanulni s tanulmá¬
nyainak végeztével vissza is tért oda. Minthogy azonban a kettős főváros az ügy¬
védeknek és orvosoknak több és jobb megélhetési lehetőséget kínált, nem csoda, ha e diplomások közül egyre többen telepedtek le itten. Mellettük más polgári entellektüelek is mindinkább feltűntek a városban. Ilyenek voltak a különböző magánkézben levő nevelőintézetek pedagógusai; ilyenek voltak továbbá a magán nyelvmesterek, írásmesterek, zene- és rajzmesterek stb.10 E szabad pályák mellett persze egyre több alkalom nyílt a tisztviselői pályákon való elhelyezkedésre is. Sok polgári műveltségű tisztviselőre volt szükség a különböző királyi és városi hiva¬
talokban,11 s nyilván nem kevésre a nagykereskedelmi cégeknél sem.
Ezeket az értelmiségi hivatásokat a jozefinus idők óta nem lehetett többé in¬
tellektuális segédeszközök nélkül gyakorolni. Nem lehetett beérni többé a régi típusú humanista gimnáziumban vagy akár az egyetemen elsajátított ismeretekkel.
Az európai tudományosság ui. ekkoriban — a korábbi időkhöz képest — már 59
gyorsan és sokat gyarapodott, messze maga mögött hagyva a megrögződött huma¬
nista erudíciót.12 Eredményeivel előbb vagy utóbb, valamilyen módon a hazai értelmiségnek is meg kellett ismerkednie.
Természetesen még előbbre való követelmény volt, a hazai vonatkozású (hungarológiai) tudásanyagnak széleskörű, szabatos ismerete. Az ország aktuális állapotát minden tekintetben feltáró új tudományt, a „statisztikát" semmiféle hi¬
vatás sem nélkülözhette többé. De nem lehetett ezután tájékozatlan a tanultak rétege a bel- és a külföldön nap nap után végbemenő események, történések felől sem: sajtóra is elengedhetetlen szüksége volt.13
Végül pedig mind erőteljesebben jelentkezett a nyugati országokban ekkoriban már virágzó „modern" polgári szépirodalom iránti igény is.14
Pest-Buda a literatúra székhelye
A napóleoni háborúk éveiben érkezett el az ideje annak, hogy mindezen szükség¬
letek kielégítéséről a valóságosan is fővárossá fejlődött Pest-Budán s nem másutt (Bécsben vagy Pozsonyban) történjék gondoskodás. Az itteni többségében német anyanyelvű, de patrióta értelmiségre várt ez a korántsem egyszerű feladat.
Hogy miként sikerült a társadalmi kívánalomnak eleget tenni, az irodalom¬
történetírásunk előadásából régóta jól ismert.15 Éppen ezért itt csupán utalni kell ennek az erőfeszítésnek legkiemelkedőbb mozzanataira.
A tudományosság területén természetesen az Egyetem professzorai jártak az élen; nekik kellett minden területen a hazai szakirodalmat korszerű szintre emelni, vagy éppen megteremteni. Persze rajtuk kívül magántudósok is közreműködtek e munkában. A természet- és orvostudomány terén kiváltképpen BENE Ferenc,
KITAIBEL Pál, LENHOSSÉK Mihály, SCHMIDT János György, SCHRAUD Ferenc,
SCHUSTER János, STÁHLY Ignác, TOMCSÁNYI Ádám, WINTERL József Jakab — a hungarológia körében pedig FEJÉR György, JANKOVICH Miklós, KOVACHICH Már¬
ton György, RÉVAI Miklós, SCHEDIUS Lajos, SCHÖNWISNER István, SCHWARTNER
Márton —, végül a hazai jogtudományban HAJNIK Pál és KELEMEN Imre szerzett maradandó érdemet.16 Ugyanezen tudósok közül kerültek ki a modern külföldi szakismeretek közvetítői is. Könyveik, tanulmányaik többnyire még latin, esetleg német nyelven jelentek meg, de már egyre többen használták a magyar nyelvet is.
Korszakos jelentőségű volt e tekintetben a Tudományos Gyűjtemény c. folyóiratnak 1817-ben történt életrehívása. E lap lett a magyar nyelvű tudományosság céltudatos úttörője."
Ami a szépirodalmat illeti, Pestnek e tekintetben is aránylag gyorsan sikerült vezetőszerepre jutnia. Igaz, a német és magyar írók e téren nem működhettek oly szorosan együtt, mint a tudomány területén. A nyelvi különbözőség útját állta ennek. De azért a németek e téren is sok jó szolgálatot tettek a magyar irodalomnak azzal, hogy többen magukra vállalták a magyar—német kultúraközvetítés fontos feladatát. Irodalmi termésüket 1820 körül két folyóirat (a Zeitbldtter für Freunde wahrer Menschenbildung, valamint a Pannónia) terjesztette.18 — A Pest-Budán letelepülő magyar írók (KISFALUDY Károly, VÖRÖSMARTY Mihály, FÁY András,
VITKOVICS Mihály, VERSEGHY Ferenc, VIRÁG Benedek, SZEMERE Pál és mások)
— magától értetődően — a magyar nyelvű szépirodalom gondolatának voltak igen mostoha körülmények között áldozatos apostolai; ők minden erejükkel ennek megvalósításán fáradoztak. Első nagy sikereiket éppen a tizes évek végén és a 60
húszas évek kezdetén KISFALUDY Károly színpadi műveivel és az Aurora c. alma¬
nachhal aratták.1"
Hasonló módon sikerült mind a magyar, mind a német értelmiségnek Pesten a hírközlés szerveit, a politikai sajtót is meggyökereztetni. A Vereinigte Ofner-Pester Zeitung és a Hazai Tudósítások (később Hazai és Külföldi Tudósítások) csaknem egyidőben (1800-ban, illetve 1806-ban) kezdték meg tájékoztató szolgá¬
latukat. Az utóbbi a magyar kultúraterjesztés egyik leglelkesebb munkásának,
KULTSÁR Istvánnak (1760—1828) szerkesztésében.20
Látnivaló tehát, hogy Pest-Buda a napóleoni korban már tényleges tudomá¬
nyos-irodalmi központja volt az országnak. A század harmadik évtizedének kü¬
szöbén egy korabeli kimutatás Pesten 154, Budán 35 írással foglalkozó személyt regisztrált; ez több mint egyharmadát tette a Bécsben ugyanekkor tevékenykedő osztrák írók számának.21
Pest-Buda könyvnyomdái és könyvkereskedései
Pest-Buda szellemi életének fellendülése a könyvnyomdák számának és teljesít¬
ményének emelkedésében is kifejeződött. Itt fejlődtek ki Magyarországon először a nagyüzemi jellegű nyomtatóintézetek, nevezetesen: a budai Egyetemi Nyomda és a pesti TRATTNER-nyomda. Az előbbi 22 sajtóval és csaknem 100 főnyi személyzettel dolgozott s évente 1500 bála papírost használt fel; az utóbbi kb. félakkora üzem volt. Mellettük a főváros többi nyomdája (a budai PATZKÓ- és a budai és a pesti LANDERER-féle) még nemigen tudott kibontakozni a régi kisüzemi keretekből.22
Viszont a vidéki kisvárosi könyvnyomdák (számuk a húszas években 44 volt) együttvéve is alig termeltek annyit, mint az élenjáró fővárosiak.23
A pest-budai nyomdák együttes termése a század első két évtizedében — a leg¬
óvatosabb becslés szerint is — 3000 kiadvány körül mozoghatott. Itt jelentek meg nemcsak a magyar és a hazai német irodalom termékei, hanem jórészt az ország¬
ban élő nemzetiségek (főleg a szerbek és a románok) könyv- és sajtótermékei is.24
Megmutatkozott a fővárosi olvasási és könyvkultúra fejlődése a könyv¬
kereskedelem terén is. Pesten a századfordulón fennállt könyvesboltok száma meg¬
kétszereződött, vagyis 6-ra emelkedett. Közülük kettő (az EGGENBERGER és a
HARTLEBEN cég) kiváltképpen külföldi kiadványok behozatalával és hazai munkák kiadásával foglalkozott, egy cég (KILIÁN) jobbára csak idegen könyvekre korláto¬
zódott, további kettő (MÜLLER és Kis József könyvkötő) viszont csak belföldi raktárt tartott, egy (LEYRER) árusításon kívül könyvkölcsönzést is folytatott, egy
(IVANICS) pedig antikvár kereskedésre rendezkedett be. Mindezekhez hetediknek Budán még egy antikvárium csatlakozott (BURIÁN).25
Pest-Buda nagy magánkönyvtárai és magánmúzeumai
Az irodalmi tevékenységnek, valamint a könyvelőállításnak és forgalmazásnak ilyen szintje mellett nyilvánvalóan jelentékeny volt a könyvhasználat és a könyv¬
gyűjtés is. Pest 1820 körüli életének egykorú ismertetője meg is állapította: manap¬
ság már nem csak a papság körében és a palotákban otthonos a könyv, de a polgár¬
házakban is. S valóban, a város a jelentős magánkönyvtáraknak egész sorával di¬
csekedhetett. Jellemző, hogy ezek közül mindössze egy volt arisztokrata tulajdon¬
ban (a gróf TELEKi-könyvtár), a többi javarészt szaktudósok és egyéb értelmiségiek 61
segédeszközéül szolgált. Az utóbbiak sorában BENE professzor orvosi, HADALY
professzor természettudományi, kivált ásványtani, SADLER professzor botanikai,
SCHUSTER professzor kémiai, illetve HORVÁT István és KULTSÁR István irodalmi¬
történelmi-nyelvészeti, valamint JANKOVICH Miklós, SCHEDIUS Lajos és TUMPA-CHER professzor egyetemes jellegű könyvgyűjteménye emelkedett ki. Kötetszámra nézve ezek többségükben igen gazdagok voltak, némelyik (HoRVÁTé és
JANKO-viCHé) meghaladta a 10 000 kötetet is.26 Gyakran előfordult, hogy a szorosan vett könyvtárhoz egyéb tudományos vagy muzeális gyűjtemények is csatlakoztak:
oklevelek, kéziratok, térképek, metszetek, pénzérmék, ásvány- és botanikai gyűj¬
temények stb. De voltak egészen különálló, jobbára polgárok által összehozott, kisebb-nagyobb magánmúzeumok is, így pl. EHRENREICH János régiséggyűjtemé¬
nye, MÜLLER Károly képtára, Szűcs István professzor és KEHRER József polgár éremtára, REICHER Jakab fésűsmester univerzális művészeti és természeti gyűjte¬
ménye, valamint BRUDERN báró építészeti-, víziépítészeti rézmetszet-gyűjteménye és gépmodell-tára.
Híres magángyűjtemények alakultak ki Buda városában is. Ezek azonban többnyire nagyurak birtokában voltak s nem annyira könyvtárukról, mint inkább nagyértékű, részben európai jelentőségű kép- és iparművészeti kincseikről voltak nevezetesek. Ilyen volt többek között JÓZSEF nádor, BRUNSZVIK József gróf és
CZIRÁKY Antal gróf magánmúzeuma, valamint gróf MAILÁTH Károly és József, s NITRAY Mátyás helytartótanácsi tanácsos tékája. Az értelmiség könyvtárai közül
SÁGHY Ferencé az Egyetemi Nyomda gondnokáé, ŐRY Józsefé az Orsz. Építészeti Igazgatóság adjunktusáé és KÖFFUNGER Pál orvosé emelkedett ki.27
Pest két közkönyvtára
A tudományos-irodalmi és művészeti érdeklődésnek ez a magas értelmiségtől és az arisztokráciától a kispolgárságig terjedő megnyilvánulása e korszakban a pest¬
budai olvasási és könyvkultúrának viszonylag elég magas fejlettségét szemlélteti.
Ebben a kulturális környezetben a közkönyvtárak iránti társadalmi szükségletnek is okvetlen jelentkeznie kellett. Úgy látszik, hogy a közel félévszázad óta fennálló Királyi Egyetemi Könyvtár, egyszersmind az első hazai nyilvános könyvtár révén ez a közszükséglet már eleve messzemenően biztosítva volt. Valóban nem ez volt a helyzet. MÁRIA TERÉZIA és II. JÓZSEF ezt az intézetet olyan időkben hívták életre, amikor a fővárosi literátor értelmiség jóformán még csak az egyetemi tanárok kö¬
rére korlátozódott. A napóleoni időkben azonban, amikor Pest-Budán már a német és magyar író-tudós réteg számottevővé vált, s a közműveltség is jelentéke¬
nyen kiszélesült, merőben más volt a helyzet. Ekkoriban már egy olyan új könyv¬
szükséglet is jelentkezett, amit az Egyetemi Könyvtár csak részben tudott kielégí¬
teni, ti. a hungarológiai irodalom iránti érdeklődés. Pedig ez a gazdag (1820 körül mintegy 60 000 kötetet számláló) bibliotéka nem volt híjával a hazai íróktól eredő és hazai tárgyakkal foglalkozó régi és újabb könyveknek, illetve kéziratoknak sem.
A XVI—XVIII. századi európai tudományosságot képviselő külföldi állományát igen jelentékeny hungarica-állomány egészítette ki. Sőt 1780-tól kezdve — az ekkor elnyert kötelespéldányi jog alapján — az újabb hazai irodalom termését is begyűjtötte.28 A bontakozó magyar polgári-nemzeti tudományosság azonban elég bizonytalanul állhatott szemben ezzel a könyvkinccsel. Tisztában lehetett ui. azzal, hogy ez nem tudatos, teljességre törekvő rendszeres gyűjtőmunka eredménye, 62
hanem esetlegesen (jórészben a feloszlatott szerzetesi tékákból) összegyűlt anyag.29
Ezt a bizonytalanságot és hiányérzetet volt hivatva kielégíteni Pest második nagy könyvgyűjteménye: a Széchényi Országos Könyvtár. A kutatás erre a fiatal, még kevéssé kifejlett intézményre — különösen a nyomtatott katalógusok megjelenése után — nyugodtan támaszkodhatott, mert rendeltetése egyedül és kizárólag a nem¬
zet teljes szellemi termésének betakarítása volt.
Bizton lehetett tehát várni, hogy a pest-budai literátorok és tollforgatók mind¬
járt a könyvtár megnyitásakor friss, eleven érdeklődéssel fognak az új téka felé fordulni, s érdeklődésük idők folyamán mindinkább növekedni fog, amint egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy alkotómunkájuk számára itt nyerik a legbiztosabb alapot s egyben a legerősebb ösztönzést is a már elért és megismert eredmények gyarapítására.30
2. A SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR PESTRE TELEPÍTÉSE,