A most következő részekben Pálóczi Horváth Ádám életrajzát mutatjuk be; az első részben a szerző nevének kérdéséről ejtünk szót, majd a Pálóczi Horváth család történetét röviden bemutatva Ádám iskoláit vesszük számba. Az életrajz további részét három feje-zetre osztottuk, s e szakaszoláshoz Horváth három házassága mutatkozott megfelelő alap-nak, mivel házasságkötései többnyire új lakhelyet, társadalmi környezetet és ezek hatásá-ra új alkotói periódust is hoztak.
György, Ádám édesapja. Horváth György a debreceni kollégiumban tanult, „néhai Szi-lágyi Samuel Nagy Püspök azt mondta, hogy az Atyámat is Mathematicus Horváthnak hívták Deák korában meg külömböztetés kedvéért; mivel három Horváth György volt azon egy Gradusban” (KazLev. XI. 423, 2678. sz). Az idézetből Pálóczi Horváth György természettudományos érdeklődésén túl az is kiderül, hogy mint később fia, ő sem hasz-nálta a nemesi Pálóczi nevet. Az 1765-ben megjelent Természetnek és Kegyelemnek Oskolája című munkáján (mely 1775-ben és 1778-ban újra megjelent) sem olvasható ez a név. Tanul-mányai elvégzése után 1752–53-ban Büdszentmihályon, 1753 és 1756 között Törökszent-miklóson volt református prédikátor. Ezután feltételezhetően Balatonudvariban szolgált, majd 1758 márciusától 1761 júniusáig Kömlődön (1749 és 1753 között itt volt református pap Csokonai László, Vitéz Mihály nagyapja). A már említett munkán túl más könyvei is jelentek meg, mint a Fodor Gerzsonnak írt életrajzban olvasható (Hoffer, 1876, 46): „irta a’
Természetnek és Kegyelemnek Oskolája s némely oskolai imádságos könyveket.” Tüdő-gyulladásban halt meg, sírköve szerint 67 esztendős korában; temetése 1788. január 30-án volt. (Péterffy, 1981/1.)
Pálóczi Horváth György és Hollósi Somogyi Kata első gyermeke, Pálóczi Horváth Ádám 1760. május 11-én született Kömlődön, de nem itt nőtt föl; egyéves lehetett, amikor a szomszédos Császár nevű helységbe költöztek (édesapja ettől kezdve itt szolgált). Itt konfirmált 1772 áprilisában. A hét testvér közül hárman érték meg a felnőttkort: Ádámon kívül az 1762-ben született Julianna és az 1777-ben született Mária. (Péterffy, 1981/1, 152.)
2. 3. Iskolák
Ádám alsóbb iskoláit Császáron, Bicskén és Kocson végezte, 13 esztendősen íratták be a debreceni kollégiumba. Apjához hasonlóan ő is a matematika tudományában tűnt külö-nösen tehetségesnek; Hatvani professzor kedves diákja volt. Tanára volt Szathmári P. Ist-ván, akinek A’ lélek halhatatlansága című munkáját ajánlotta; Varjas János, aki által „mivel Zsidó nyelvet tanúlni nem igen akart, gyűlöltetett”, s akit Pálóczi Horváth „hol apró, hol igen is nagy csintalanságokkal” bosszantott (TudGy. 1822, II. 69), valamint Péczeli József, akivel később igen szoros kapcsolatban volt. A Kollégiumban ismerkedett meg Sárközy Istvánnal, későbbi sógorával, valamint Németi Pállal (1758–1783), akit vele együtt csaptak ki 1780-ban. Erről így ír Kazinczynak 1789. május 13-án (KazLev. I. 353–354, 204. sz.):
„Nem tagadom; közel ötszáz ember között én voltam az első korhely, […] Sok tettem volt, a’ miért tizenkétszer is ki csaphattak vólna, de több eszem volt Róka létemre, mint az uga-tó komondoroknak; ’s az okozta osztán, hogy a’ miben leg ártatlanabb vóltam, ’s bízván magamhoz, semmit sem titkoltam; abban tsíptek meg, ’s becsülettel ki tsaptak; 18 pálczát rendeltek, de mikor kettőt rám eresztettek, Hathvani meg boszonkodott, ’s ott hagyta őket;
– fel ugrottam én is és utánna mentem, – a’ mi szebb, harmadnapra be vettek, és mivel innep következett, Legatioba már nem mehettem: egy hét mulva azon tsapott farral a’
Nagy Templomba Papoltam. – Oh gyermekség, haszontalanság! Vanitatum Vanitas! – Hogy egy nyers nyakas Primariust Disputatio közben (azért hogy az Atyámat egy köny-véért ki nevette) egész sereg Deákság előtt de existentia Dei ex Naturali theologia nagyon meg szorongattam; és midőn utóbb a’ magam ellenvetésére való feleletre magamat kénszerített; meg nem feleltem; hozzá járulván azok az idomtalan deák versek is, mellyeket 2. 1. A név kérdése
Péterffy Ida több helyen hangoztatja, hogy helytelen Horváth Ádámot Pálóczi Horváth Ádám néven említeni, hiszen nemesi nevét nem használta egyetlen megjelent munkáján sem, csupán az Orpheusban, A’ Szala-vármegyei nemes korona örzö seregnek… című írása vé-gén áll ez a név, de ott sem bizonyítható, hogy szerzői akaratból vagy beleegyezéssel. Ki-jelenti, hogy „kétszeresen is hiba az, hogy napjaink mindent rövidíteni akaró törekvése közben nemegyszer „Pálóczi”-nak mondják, írják Horváth Ádámot” (Péterffy, 1981/1, 141). Hogy a nemesi név használata helyes, több tény igazolja, ezeket Deák Varga József gyűjtötte össze (Deák Varga, 1998): egyházi anyakönyvekben többször használják a Páló-czi nevet (pl. halálának bejegyzésekor), s Horváth maga is a PálóPáló-czi nemzetségből szárma-zónak vallja magát egyik önéletrajzában („Atyám Szathmár söt régebbrül Zemplén Vár-megyei Származás, Palócziak közűl” KazLev. XI. 423, 2678. sz). Deák Varga tudósít továb-bá egy 1801-ből származó, Pálóczi Horváth által írt levélről, melyen a címer egyértelműen azonosítható a Pálóczi Horváth család címerével. Arra is felhívja figyelmünket, hogy a nemesi név elhagyása szokásos volt a korban, s nem jelentette a nemesi származás hiá-nyát.
Sajnos az irodalomtörténeti hagyomány nem egységes: egyes szerzők következetesen használják a Pálóczi nevet, mások következetesen nem, sőt arra is van példa, hogy egyes munkák névmutatójában külön személyként szerepel Horváth Ádám és Pálóczi Horváth Ádám (A magyar irodalom története, 1772–1849, III. kötet, 1965). A 2011-ben megjelent Ma-gyar Arión című tanulmánykötet (mely a jelek szerint egyfajta nyitánya lett a meginduló Pálóczi Horváth-kutatásnak) kimondatlanul is a Pálóczi Horváth Ádám névváltozatot pre-ferálja, mint ezt alcíme is mutatja (Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádám műveiről) – még ak-kor is, ha a gyűjteményes tanulmánykötetben nem minden szerző használja ezt a névvál-tozatot. Jelen kötet is a Pálóczi Horváth Ádám változatot választotta, melyet a szerző ugyan nem használt, de hitelessége bizonyított, s a köztudatban is elterjedt (utcákat, isko-lákat is így neveztek el róla).
2. 2. A Pálóczi Horváth családról
Pálóczi Horváth Ádámnak három saját kézzel írt önéletrajza ismeretes. Kazinczynak kétszer írta meg élete történetét, először ismeretségük elején, 1789. február 7-i levelében (KazLev. I. 268–270, 175. sz), majd huszonöt évvel később, 1814. június 13-án (KazLev. XI.
423–424, 2678. sz). A harmadik önéletrajz 1815-ből való, ezt Fodor Gerzsonnak címzett le-velében írta augusztus 18-án (Hoffer, 1876). Ez utóbbi kettőhöz mellékelte megjelent, kéz-iratban maradt és félkész műveinek listáit is. 1818-ban Kazinczy újra arra kérte Pálóczi Horváthot, hogy küldje el neki önéletrajzát – ezt november 5-i levelében meg is kapta Horváthtól, azonban ez a melléklet ma már nem lelhető föl (KazLev. XVI. 222–227, 3663.
sz). Az itt következő életrajz elsősorban ezekre a szövegekre épül, s természetesen kiegé-szül a felkutatott információkkal. Részletekbe menően csupán az itt vizsgált korszak (1796-ig) eseményeit írjuk le; az ez utáni időszak eseményeiről pedig közöljük, ami a szak-irodalomban föllelhető.
Pálóczi Horváth dédapja a vallási üldöztetés miatt Erdélybe menekült, onnan nagyap-ja a Szatmár megyei Nagygécre költözött vissza, valószínűleg itt született Pálóczi Horváth
említessz leveledben (és a’ mellyeket a’ boldogtalan gusztusu Deák sereg valami felséges-nek tart, de azomban most olvasni is szégyenleném tsekélységek miatt) czitáltattam az oskolai szent szék eleibe in Causa Atheismi; akkor előfordult azon fogas argumentum is, mellyet Disputatio közbe ejtettem; ’s hogy a’ Veneranda sedesben is egyenesenn senki sem akart felelni, öszve szidtam őket ’s ott hagytam; többé be sem hívtak, hanem két holnap múlva magam jó szántából még Deák fővel, mint magam helyett, mint Németi jó Barátom helyett estveli Imádság után a’ Nagy Auditoriumban el butsúztam ’s akkor ollyan nagy lárma lett, hogy egy egész hétig minden nap folyt a’ Concursus Primariorum; de már ak-kor az oldalamon volt egy Ó-Testamentomi Insurrectios kard, ’s tsak süveget is annak emel tem a’ kinek akartam.”
Tizenöt évvel később Csokonai hasonló körülmények között távozott a kollégiumból, s nem meglepő, hogy diáktársaihoz intézett búcsúbeszédében éppen Horváth Ádám egy verséből idézett.
Elvégzett tanulmányairól Pálóczi Horváth bizonyítványt kért a kollégiumtól, de annak aláírását Varjas megtagadta – végül Hatvani István segítségével kapott abszoluto riumot.
Hét hónapon át Miskolcon patvaristáskodott, majd Eperjesen fölesküdött prókátornak és földmérőnek.
A következő néhány évről csak részleges adatok maradtak fenn. Az 1780-as évek ele-jén Pápán lakott, erről többek között versei és a Pápán élő Kováts Ferenccel, Veszprém megye főmérnökével közösen készített térképei tanúskodnak. Leveleiben később gyakran említi a pápai „Poetica Societast”, melynek ő is tagja volt, de erről a társaságról semmi közelebbit nem sikerült kiderítenünk. Pápán legfeljebb két évig lakott, 1780 végétől 1782-ben történt házasságáig.
2. 4. Első házasságának időszaka
1782-ben a tótvázsonyi Oroszi család részére Kishidegkúton végzett földmérői mun-kát (Karika, 2010, 18), s még ebben az évben feleségül vette Oroszi Juliannát (1766–1842).
A tótvázsonyi Oroszi család igen tekintélyes nemesi család volt; Veszprém, Zala és So-mogy megyében voltak birtokaik. Oroszi Pál, Julianna apja több száz kötetes könyvtárral rendelkezett (Hudi, 2009, 143–147). Julianna évekig Sopronban tanult, sokat olvasott, s férjével ellentétben jól tudott németül.
Pálóczi Horváth 1783-ban Pomázon, Teleki József birtokán dolgozott földmérőként, ezzel igen jól keresett (KazLev. I. 269, 175. sz.): „vólt ollyan napom, hogy egy nap tizenegy mértföldet jártam gyalog: és tsak ugyan ott vetettem meg fundamentomát mind hivata-lomnak, mind keresményemnek, a’ Theoria rajtam annyit segített, hogy egy napi munká-mért, a’ mint fel osztottam, 15 aranyam járt”.
Pálóczi Horváth 1785-ben elkészítette Balatonfüred térképét. E munkával Balassa Fe-renc gróf bízta meg, aki pár évvel később a Hunniás folytatásához ígért anyagi segítséget.
Nem tudni pontosan, az ifjú pár hol telepedett le a házasságkötés után, s mikor köl-töztek át Balatonfüredre. Füred ekkoriban kezdett kedvelt üdülőhellyé válni, s a megye fürdő biztost kívánt kinevezni, akinek a rendfenntartás mellett a lakásviszonyok, az élel-mezés és a bérleti díjszabások ellenőrzése is feladata lett volna. Pálóczi Horváthot kérték fel erre a tisztségre – ebből arra következtethetünk, hogy 1784 második felében már
Füre-den laktak. Horváth visszautasította e tisztséget, de Balatonfüred kiépítéséhez alkalmi mérnöki munkáival hozzájárult: 1784 végén kidolgozta a füredi gyógyforrás köré építen-dő esővízelvezető csatornarendszer tervezetét. (Lukácsi, 1997, 22–23.)
Az Orosziaknak földjei és borospincéi voltak Füreden; az ifjú pár először bérelt házban lakott, majd 1785-től saját házat kezdett építtetni, Pálóczi Horváth saját tervei alapján (ma a Ferencsik János Zeneiskola, Ady Endre út 13.; l. még: Zákonyi, 1988). Egy ekkoriban bevezetett rendelet szerint, aki házat építtetett Füreden, mentesült a katonai beszállásolás alól (Tóth-Bencze, 2010, 73–74). Lehet, hogy ez is egyik oka volt Pálóczi Horváth nagyob-bik háza építésének; annyi bizonyos, hogy a térképen már szerepel a ház, holott még csak ebben az évben kezdték építeni, s csak 1789 után fejeződött be az építkezés. 1789 február-jában azt írta Kazinczynak, hogy még nem lakja (KazLev. I. 478, 255. sz., 1789. február 7.:
„Füreden benn lakom még egy régi házban”).
Füredi lakosként ismerkedhetett meg Széchényivel, akinek nyaralója volt itt, és Vajda Sámuel tihanyi apáttal. 1787-ben a bencés szerzetesrend tihanyi rendházának felszámolá-sakor kibérelte az apátsági földeket, s ennek részeként Szántódpusztát, tíz évre, évi 5200 forintért. Itt, a Balaton túlsó partján töltötte ideje nagy részét – a Hunniást nem itt írta, de a többi jelentős művét feltételezhetően igen. Ez a földbérlet nem sikerült szerencsésre; Szé-chényihez írt levelében Pálóczi Horváth arra panaszkodik, hogy „meg-hitt Barátai” be-csapni próbálták, „az igazságtalanúl fel-szedett árenda, s más károsittatások, két esztendő alatt Öt ezer forintig mentek; akkor erővel a’ jószágbúl ki vertek” (Valjavec, 1934, 191).
Földmérői munkájáról már 1789-ben azt írta, hogy felhagyott vele „ne hogy magamat idő nap előtt el rontsam” (KazLev. I. 270, 175. sz.), de később gyakran ez a munka segítette át az anyagi gondokon. Széchényitől is kölcsönzött pénzt, s amikor nem tudta visszafizetni, földmérőként dolgozta le a tartozást (Valjavec, 1934, 191); 1794-ben Nagybajomban mért földet, 1795-ben legnagyobb szabású munkájaként a Dráva-vidékről készített térképet, s maradtak fenn térképei 1798-ból, 1799-ből és 1800-ból is. (Hrenkó, 1980.)
Még Miskolcon ismerkedett meg a szabadkőműves, rózsakeresztes Molnár-Pápay Tóth Mihállyal (az alkímiával és rózsakeresztességel majd élete utolsó éveiben kezdett újra foglalkozni, l. KazLev. XII. 124, 2749. sz.; Németh, 1984, 462). 1786-ban próbált először bekerülni a szabadkőművesek közé, de ekkor nem sikerült neki. 1789 elején újra jelentke-zett, a pesti Nagyszívűség páholyba; bekerülését barátai (Kazinczy, Csapody Gábor, Sár-közy István) is segítették, s ez év november 19-én beavatták. A szabadkőműves Arion ne-vet Kazinczytól kapta. Később a zalaegerszegi A jó tanácshoz nevű páholynak is tagja lett.
(Németh, 1984, 461–463.)
Az 1790/91-es diétán nem volt országgyűlési követ, mint azt első monográfusai írták (Garda, 1890; Hegyi, 1939). E téves információ forrása minden bizonnyal a Pálóczi Hor-váth által latinból magyarra fordított s megjelentetett Boronkay József Diaetai orátziója ma-gyarul (Pozsony, 1791) című kötet egyik lábjegyzetének félreolvasása lehetett. Horváth nem csupán lefordította, de kritizáló, cáfoló lábjegyzetekkel is ellátta Boronkay orációját.
Ezen jegyzetek hol külső pozícióból szólalnak meg, hol pedig a beszélő Boronkayéból.
A 35. oldalon lévő 57. számú lábjegyzet így kezdődik: „Az én vármegyém pedig keverve R. Katolikusokból és Protestánsokból áll: emezeknek-is szinte úgy követje vagyok, mint amazoknak…” Hogy a lábjegyzet Pálóczi Horváthtól származik, azt egyértelműen jelzi a
3. oldalon lévő bevezetés néhány sora: „Mint tudtam, meg-magyaráztam… jegyzéskép-pen raktam ki a’ Tóldalékot, és magyarázatot; a’ mint a’ számok, egytől fogva hatvanháro-mig mutatják.” Horváth azonban itt Boronkay nevében beszél. Ők ketten tehát nem voltak követtársak; Pálóczi Horváth csupán mint a nemesi bandérium alhadnagya vehetett részt az országgyűlésen.
A Somogy megyei bandériumban betöltött legalacsonyabb tisztség elérése is nagy megtiszteltetés lehetett egy csak néhány éve odaköltözött s főleg bérelt földeken gazdálko-dó nemes számára. Feltételezhetően szabadkőműves barátai révén juthatott e tisztséghez (Németh, 1984, 463). Versei tanúsága szerint jelen volt a nádorválasztáson és Pozsonyban a koronázáson. A H–III. j. néhány versének datálása szerint ekkor járt Bécsben és Regens-burgban is (Écsy, 1942, 23–24).
Feleségével való viszonya három év után megromlott, elhidegülten éltek egymás mel-lett. Az 1790-es országgyűlésen bevezetett határozat szerint a protestánsoknak lehetséges volt a polgári rendtartás szerinti törvényes válás. Ő volt az első a Zala megyei törvényszék előtt, aki élt a törvényes lehetőséggel és elvált, 1793. május 11-én, harmincharmadik szüle-tésnapján. A válás a korban egyáltalán nem volt hétköznapi dolog; kizárólag nemesi kö-rökben s legfeljebb évi egy-két esetben fordult elő. A pereskedés és elválás anyagi nehéz-ségei s a társadalmi megbélyegzés is visszatartotta a rosszul élő házaspárokat. Julianna második férje (s a periratok szerint a válóper egyik oka) a tótvázsonyi Kazay Gábor tábla-bíró volt, fiuk is született, Gábor. (Németh, 1999, Karika, 2010.)
2. 5. Második házasságának időszaka
Válása évének szeptemberében Pálóczi Horváth újra megnősült; Sárközy István uno-kahúgát, Sárközy Jusztinát (?–1818. június 8.) vette el. Második felesége ugyan tekintélyes köznemes volt Somogy megyében, de birtokai el voltak zálogosítva – amint ezeket Hor-váth kifizette, Nagybajomba költöztek, addig a füredi nagyobbik házukban laktak. Nem tudni pontosan, mikor költöztek át; 1794-ből több Nagybajomban keltezett vers maradt fenn (utal rájuk Écsy, 1942, 58), 1795-ből Pálóczi Horváth innen és onnan is írt levelet (Papp, 1964, 38–39). Kis János superintendenst 1795-ben füredi házában látja vendégül (Zákonyi, 1988, 470).
1793-tól jó ideig nem publikált, s nem is írt olyan intenzitással, mint korábban. Kazin-czyval is egyre ritkábban váltott levelet. Visszavonultan dolgozott.
Jelentős közéleti tisztségeket töltött be. 1793 novemberétől Veszprém megye táblabírá-ja, 1795 végétől Somogy megyei táblabíró volt. A külső-somogyi és (1799-től) a felső-bara-nyai református egyházmegye világi gondnoka lett. Részt vett a csurgói gimnázium alapí-tása körüli teendőkben, tantervet írt, Császári Lósi Pál beiktatásán szónokolt (Écsy, 1942, 90–91). 1798. április 6-án Széchényi Ferencet nevezték ki Somogy megye főispánjának; a beiktatási ceremóniára készítette A’ meg-koszorúzott virtus című költeményét (OSZK Quart Hung. 522).
1795-ben elvállalta az őrségi települések jogi képviseletét a Batthyányiakkal szemben.
A per elhúzódott, Pálóczi Horváth többször járt Budán és Pozsonyban, de nem sikerült az őrségiek akaratát érvényesíteni. Ennek ellenére az Őrség jótevőjeként emlegették, a baján-senyei templom szószéke mellett emléktáblát is állítottak tiszteletére, hiszen szerepe a
per-ben nemcsak ügyvédi, de patrónusi szerep is volt. Az 1795 és 1802 közötti időszakból ti-zenkét, az üggyel kapcsolatos levél maradt fenn (Papp, 1964).
1800 novemberében a fellázadt somogyi inszurgens katonák kifosztották nagybajomi házát. Értéktárgyait széthordták, könyvtárát, térképeit és kéziratait megrongálták. Sógo-ra, Sárközy István példáján felbuzdulva kártérítést követelt; hosszú listát írt Széchényinek elveszett holmijairól. A károk megtérítését nem sikerült elérnie, sőt egykori mecénását is végleg maga ellen hangolta követelőző leveleivel. (Vörös, 1958, 6–33.)
Aktívan közreműködött 1806-ban a nagyszékelyi gimnázium megalapításában is – mely az 1807-es tűzvész után Gyönkön épült újjá (a mai Tolnai Lajos gimnázium jogelőd-je). (Sziklai, 2010.)
Második házassága az elsőnél is rosszabbra sikerült: 1808-tól különválva éltek, de ar-ról, hogy ez jogilag mit jelentett, ellentmondó információk maradtak fönn. Hoffer Endre szerint hivatalosan nem váltak el (Hoffer, 1876, 46): „2-ik feleségitől törvényesen elválni általlott is sajnált is, attúl hát osztályos egyezés mellett el-különözött 1808-ban.” Sárközy Imrének a Sárközy családról szóló munkájában azt olvashatjuk, hogy 1808. június 16-án szerződés szerint elváltak, majd Pálóczi Horváth „1810, máj. 19. egyezségüket a zalavári convent előtt visszavonta (zalavári konv. Lev. Proth. Y. 242–3.) a nagybajomi ref. templom mellett laktak éjszakról, a mely hely akkor Sárközy Jusztina tulajdona volt”, s ugyanitt egy lábjegyzetben ezt találjuk: „Horváth második neje Sárközy Jusztina volt, kivel 1793. szept.
16 esküdött meg, de 1812-ben végleg elváltak.” (Sárközy, 1906, 64.)
2. 6. Kazinczy Klárával való kapcsolata; harmadik házasságának időszaka Családi állapotáról Kazinczynak 1814. június 13-án ezt írta Pálóczi Horváth (KazLev.
XI. 418, 2678. sz.): „Azt, hogy én második házasságomban is gyermektelen vóltam, igen jól hitted; most is igen jól hiszed azt, hogy nem vagyok gyermektelen, de Atyának lennem a’
két házasságom közé szorúltt rövid időben volt szerentsém”. Nem egyértelmű, hogy mit akart itt mondani; arra gondolhatunk, hogy 1793-ban, válása után és második házassága előtt gyermeke született, de ez nem igaz: a gyermek, akiről beszél, hivatalosan Kazinczy János és felesége, Juhász Kata gyermeke, Klára, aki 1785-ben született (Sziklai, 2010, 42).
E mondat tehát valószínűleg azt akarja jelenteni, hogy Pálóczi Horváth ekkor, 1793 nyarán tudta meg, hogy Klára, aki ekkor már nyolc éves, vér szerint tőle származik.
Sárközy István 1808 végén vagy 1809 elején kelt levelében ezt írta Kazinczynak (KazLev. VI. 220, 1416. sz.): „circiter 3 Esztendeje, hogy egy Praedikator leányát a’ maga Tractusából, a’ Házhoz viszen, és a’ Húgommal ki mondhatatlanul meg szerettette, ugy hogy ez ugy nézte, mint pajtásnéját ’s mint Atyafiát mind addig, mig vélle osztályosnak lenni is, még pedig cum maxima sui defraudatione nem tapasztalta. Ekkor kotsira tette ’s haza küldötte, még semmi nagy lármát nem tévén, csak hogy a’ Leánynak perse meg mondta a mondókáját – Hanem mikor még tovább is azt tapasztalná, hogy az Ura nagyon Apprehendalta a Dolgot és hogy máig is oda járna – Diaetára fel hordozná – hol egy heljen hol más heljen tartogattatná – (melyről más levelembe ha kivánod, specificebb ’s többet írhatok), bizonyos Contractusra lépvén egymással, nem divortiali Processu, hanem csak amúgy el-váltak egymástól, […] Qvod bene notandum: a’ Neutralis személyt Kazinczi Clarinak hívják.”
Klárának a sorsa felől tehát körülbelül 1806-tól Pálóczi Horváth gondoskodott. Támo-gatta Kazinczy Jánost is, feltételezhetően anyagilag is („szegény jövedelmű ember, kinek az én segítségemre magának is szüksége van” KazLev. XI. 421, 2678. sz.), aki Horváth se-gítségével került át Szóládról (ahol nehéz anyagi helyzetbe került) Nagyszékelybe 1813-ban. (Kurucz, 2011, 151) Kazinczy Jánost még a debreceni kollégiumból ismerte, s barátjá-nak nevezte.
1808-ban Pálóczi Horváth (Klárával) külön költözött feleségétől (KazLev. XI. 419, 2678.
sz., 1814. június 13.): „el vontam magamat (mivel ő lakó házunkat haláláig meg akarta tartani;) a’ szomszédba, egy még akkor készületlen és szűk, de az én meg elégedésemhez alkalmatos házba.” 1808 és 1812 között laktak itt, majd Tuboly László, Pálóczi Horváth régi barátja „hallván ezen második özvegységemet (mert az első el váló Peremben ő volt a’ Notarius), nem szünt meg leveleivel kénszeriteni, hogy jöjjek ide a’ Götsejbe; épittsünk itt ketten egy közös házat, mellyben familiánkal együtt meg férjünk, ő neki két Asszony,
sz., 1814. június 13.): „el vontam magamat (mivel ő lakó házunkat haláláig meg akarta tartani;) a’ szomszédba, egy még akkor készületlen és szűk, de az én meg elégedésemhez alkalmatos házba.” 1808 és 1812 között laktak itt, majd Tuboly László, Pálóczi Horváth régi barátja „hallván ezen második özvegységemet (mert az első el váló Peremben ő volt a’ Notarius), nem szünt meg leveleivel kénszeriteni, hogy jöjjek ide a’ Götsejbe; épittsünk itt ketten egy közös házat, mellyben familiánkal együtt meg férjünk, ő neki két Asszony,