Laosz és Kambodzsa
XVII. Oroszország falhoz szorítása
A Wolfowitz doktrína (1992) első tervezetében még ez a szöveg szerepelt Orosz-országról1:
„We continue to recognize that collectively the conventional forces of the states formerly comprising the Soviet Union retain the most military potential in all of Eurasia; and we do not dismiss the risks to stability in Europe from a nationalist backlash in Russia or efforts to reincorporate into Russia the newly independent republics of Ukraine, Belarus, and possibly others... We must, however, be mindful that democratic change in Russia is not irreversible, and that despite its current travails, Russia will remain the strongest military power in Eurasia and the only power in the world with the capability of destroying the United States.”
Tiszta beszéd! Ismétlem: 1992-ben fogalmazódott meg, még jóformán el se kez-dődött a volt szovjet (vezér)tagország szétrablása, rombolása. A szöveg (durva fordításban) így szól:
„Folytatjuk annak elismerését, hogy kollektíve a volt Szovjetunió államainak hagyo-mányos haderői képviselik a legnagyobb potenciált egész Eurázsiában; és nem tekinthetünk el attól a lehetőségtől, hogy Oroszországban visszatér a nacionalizmus, vagy erőfeszítések tör-ténjenek az új független államok, Ukrajna, Belorusszia, és esetleg mások visszaolvasztására...
Mindenesetre fel kell készülnünk arra, hogy az oroszországi demokratikus változások nem irreverzibilisek, és a jelenlegi nehézségei ellenére Oroszország marad Eurázsia legerősebb katonai hatalma, és az egyetlen hatalom az egész világon, amelyik képes lesz az Egyesült Államok lerombolására.”
Írja ezt a hadügyminiszter-helyettese – nem egyedül, Rumsfeld keze alatt –, amikor Oroszország épp abba a folyamatba lép bele, amelyik – a Nobel-díjas Stiglitz értékelése szerint – ugyanakkora veszteségeket okoz az országnak, mint a II. világháború (vad privati-záció, a javak külföldre hurcolása, káosz...).
Mielőtt áttérnék a korábban írtakra (2015 – Történelmi pillanatkép[B]), ismertetem Sztyepán Sabanov (1993 óta moszkvai lakos), aki a Quora kérdésére – How is Mikhail Gorbachev viewed in modern Russia? (Miként látják Mihail Gorbacsovot a modern Orosz-országban?) ezt válaszolta: Answered Nov 15
A válasza tömör:
„Mindenki gyűlöli. Mindennel megbukott. Még a részeges Jelcin se volt annyira rossz, mint Gorby, a béke hercege.” (Peace Duke). Ezt a becenevet egyébként az ifjabb Bush-ra ragasztották lettek, amikor látogatást tett az országukban. A név játék a kifejezés szláv kiejtésé-vel, ami – piszdjuk – finoman szólva könnyed nőt jelent. (Hogy mit jelent a tartós elnyomás: jól megtanultak oroszul!)
Ennyit itt Gorbiról, akit színrelépésekor még tiszteltem a bátorságáért, mára azonban, különösen a fentiek ismeretében, eljutottam oda, hogy egyetértek Sabanov-val. Talán azért Jelcin-t nem emelném fölé. Óriási birodalom ment tönkre történelmi pillanatok alatt a kezük között.
Sabanov ezzel a plakáttal fűszerezte a válaszát:
I buried the country, and what did you do for it? = Én eltemettem az országot, és Te mit tettél érte? (Volt szovjet plakát gúnyirata is egyben!)
Lássuk a medvét! Mit is írtam 2015-ben?
Idézet:
A meglőtt medve feltápászkodóban van[B]
Az orosz medve (amelyik számtalan etnikum konglomerátuma) a Szovjetunió össze-omlása után haldokolni látszott. Gyógyíthatatlan iszákos uralma alatt, kiéhezett haramiák rablóhadjáratának területévé válva olyan privatizáció-hullámra került sor, ami az amerikai Nobel-díjas közgazda, Joseph E. Stiglitz szerint a II. világháborúban elszenvedettel azonos nagyságrendű kárt, pusztítást eredményezett. Aki sejti, mit jelent ez, kapjon a fejéhez.
Vladimir Putyin történelmileg rövid idő alatt úrrá lett a helyzeten. Kalodába fogott egy-két „elszemtelenedett” oligarchát (a világrekord szaporasággal kolosszális vagyonokat összerabló pár tucatból), jól kihasználta az energiahordozók piacán kialakult (Kína ellen kialakított?) boomot, elkezdte a hadsereg fegyelmének helyreállítását, a legmodernebb fegy-verek kutatását-fejlesztését-gyártását. Ma vadászrepülőgépei elképesztő manőfegy-verekre képes világelsők!
Hatalmát a demokratikus intézmények visszaszorításával, féldiktatórikus rendszer ki-alakításával „konszolidálta”! (Itt és most mellékes kérdésnek tartom, de megjegyzem, hogy tiszta szívből utálom egyrészt a kaukázusi „rendteremtésért”, másrészt saját vagyonának mér-téktelen gyarapításáért. Komoly vélemények szerint ő a leggazdagabb ezen a széles világon.)
Oroszországgal kapcsolatban olyan vélemény kifejtésére készülök, ami alapvetően különbözik az USA által diktált, és majdnem általánosan elfogadottal.
A kommunista világforradalom eszméivel szemben (öljenek meg, akik másként látják!), inkább a béke hívévé vált a Szovjetunióból visszamaradt vezér-ország. Természetes-nek tartom, hogy próbálkozik a volt gazdasági-politikai tömörülés visszaállításával, ami eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Az Eurázsiai Gazdasági Unió három diktátor (vagy diktátorjelölt) vezette ország – Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország – szövetségeként jött létre tavaly, azóta Örményország is csatlakozott. További déli – gázon úszó – (muszlim) államok mérlegelik a csatlakozást, hírek szerint.
Ukrajna viszont – iszonyúan rossz gazdasági helyzetben – Európa mellett döntött, ami minden bizonnyal hosszúvá váló válságot idézett elő. Az ezzel járó csatlakozás az Európai Unióhoz és a NATO-hoz (!) Oroszország szemszögéből nézve több problémát jelent. Egyrészt a Németország egyesítéséhez hozzájárulás alkalmával (állítólag) Gorbacsovnak tett szóbeli ígéret – miszerint a volt Kelet-Németország keleti határainál tovább nem fog terjeszkedni sem az EU, sem a NATO – durva megszegését jelenti. (A volt európai szocialista országok
„bekebelezését” még a Szovjetunió nyelte le: nem bírta a megszállással járó terheket.)
Most látom, hogy másutt idéztem már azt a megállapodást, amit a szóbeli után Orosz-ország írásban kötött a NATO-val.2 Ha nem tévedek, ennek a felrúgását is jelenti az USA által diktált EU-NATO ukrajnai akció.
Másrészt geopolitikailag és katonai stratégiailag megemészthetetlen volt számára a Krím, – és ezzel az egyetlen fekete-tengeri haditengerészeti kikötő, Szevasztopol – valamint az Ukrajna mintegy 30%-át kitevő orosz lakos elvesztése. Én teljes mértékben megértem a Krím visszaannektálását, amint azt több blogomban kifejtettem.3,4,5
A kelet-ukrajnai, oroszok lakta területek körül kialakult háborúskodásról már nehe-zebb egyértelmű véleményt alkotni. Nem tartom elvetemült gazemberségnek az EU-NATO uralom alóli kimentési kísérleteket, de csak akkor tekintem elfogadhatónak, ha tovább folyik Ukrajna amerikai fegyverekkel, és katonai „szakértőkkel” ellátása, azaz nyílt beavatkozás a konfliktusba, valamint az Oroszország elleni – mint mindig, most is – barbár embargó fenntartása, esetleg fokozása. Csak remélni merem, hogy az EU meg-megjelenő fékje jobb belátásra bírja a konfliktust szító USA-t és a NATO-t, és megszületik a politikai megoldás.
(A három balti állam annyit szenvedett a Szovjetuniótól, hogy sose fog felejteni, az ő csatlakozásukról szó se lehet.)
Ami a béke biztosításáért tett – nem érdek nélküli – lépéseit illeti, elég, ha a Szíria elleni támadást meggátló diplomáciai akciójára utalok. Obama (a fekete elnök!) megfenye-gette Aszadot: ha bebizonyosodik, hogy Szíria mérgesgázt alkalmaz, katonai támadást intéz-nek ellene. Mit tesz isten: gáztámadás ért egy körzetet Gúta térségében. Oroszország elintézte, hogy Aszad kötelezze magát nemzetközi ellenőrök vizsgálatának elfogadására. Bebizonyoso-dott, hogy nem a szír hadsereg használt gázt, és a tárolt gázmennyiséget engedték elszállítani az országból. A (szokásos) amerikai alibi felszámolódott.
A szíriai helyzet azóta mérhetetlenül romlott a Szaúd-Arábia vezette koalíció Jemen és Szíria ellen irányuló támadása miatt.6
A közelmúlt világossá teszi, hogy az Oroszországot nyugat (és dél) felől érő erős nyomás kelet felé tolja. Támaszt keresve, export-orientációját a gazdasági-politikai nyomás elől keletre igazítva, pénzügyi kiszolgáltatottság felszámolásában együttműködve mind szoro-sabb kooperációt alakít ki Kínával, és több más országgal.
Lássunk néhány példát!
A fejlődőnek (feltörekvőnek) tartott világ oszlopos, gyorsan fejlődő, és a gazdasági élcsoportba tartozó három országával – Brazíliával, Indiával és Kínával kereskedelmi megállapodást kötött, amihez csatlakozott a Dél-afrikai Köztársaság is.
A röviden BRICS-nek nevezett csoportosulás 2013-ban közel 3 milliárd embert kép-viselt, ami mintegy 40%-a a föld teljes lakosságának. Az öt ország összesített nominális GDP-je a világ GDP-jének mintegy 20%-át teszi ki. Két tagGDP-jelölt vár befogadásra: Indonézia és Törökország (!)
Ezen kívül Argentína, Egyiptom, Irán, Nigéria és Szíria is jelezte, hogy szívesen csatlakozna a gazdasági társuláshoz. Az érdeklődés orientáció-módosulást is jelez, így például Törökország feladni látszik az EU-hoz csatlakozás szándékát. Szíria esetében viszont rend-kívül bonyolult problémakört kellene feloldani a csatlakozáshoz. Nagy érdeklődéssel várom, találnak-e megoldást a közösség országai?
A társulás az országaik közötti együttműködés fokozása mellett deklaráltan a globális gazdasági helyzet javításának eszközeit kívánja keresni, a pénzügyi intézményrendszer reformját és új globális tartalék deviza létrehozását tűzte ki célul. Ez utóbbi téma számtalan nem „transzatlanti együttműködés” körébe tartozó kooperáció célja, mutatva az USA terjesz-kedésének, agresszív politikájának riasztó hatását.
A BRICS 2014 közepén shanghaji székhellyel létrehozta közös bankját, a New Development Bank-ot (Új Fejlesztési Bank).
A dollár-hegemónia elleni lépésként pedig létrehozták a 100 milliárd USD értékű tartalék-valuták alapot (Contingent Reserve Arrangement – CRA), amely az orosz pénzügy-miniszter szerint mini-IMF. Szerintem, mivel első a dollár-pódiumot megingató lépések közül (remélem, nem tévedek) – jóval nagyobb a jelentősége.
Csatlakozott a kínai kezdeményezésre alakult kormányközi szervezethez, az SCO-hoz (Sanghaji Együttműködési Szervezet) is.
Kissé meglepetten olvasom, hogy Peking és Moszkva komoly terveket sző egy Beijing-Moszkva-Berlin tengely kialakításához. Már rövidítéssel is megtisztelték a tervet:
BMB. Nem érzékelem pontosan, mire alapozza a két birodalom Európa vezető hatalma magukhoz kötésének lehetőségét. Két szempont mindenesetre szembeötlő: Németország első-ként csatlakozott az Asian Infrastructure Investment Bank (Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank) megalapítói közé az európai országok közül; erőteljesen ellenzi Ukrajna felfegyverzését és Oroszország megregulázását embargóval és politikai nyomással. A terv „ping-pong mérkőzése” lenne a már talán épülő Beijing-Moszkva szuperexpressz (két napos menetidővel) meghosszabbítása Lengyelországon keresztül Berlinig. (Angol olvasmányaim, 14.)
Ugyanez a forrás tájékoztat arról, hogy az Oroszország és Németország között negyed-százada folyó párbeszéd a gazdasági együttműködésről és kölcsönös energiafüggőségről olyan stádiumba jutott, amikor a vállalkozók és pénzügyi szektor ki akar törni az EU határaiból, és az USA által állított korlátok alól. Az Oroszországgal folytatott, erősödő vita végeredménye 300 000 német munkahely elvesztése lehet.
A világ nem nagyon lepődött meg az orosz-kínai 400 milliárd dolláros gázvezeték szerződés aláírásán és építésének megindulásán. Pedig ez a projekt történelminek tekinthető:
ezzel indul meg fizikailag megfoghatóan a két ország közötti stratégiai együttműködés.
Hogy mennyire szorosabbá válik a két ország közötti együttműködés, arra most csupán két példára futja. Kína kötelezettséget vállalt, hogy ha az USA szorítása miatt Orosz-ország bajba kerül, kisegíti gazdasági-pénzügyi akciókkal. OroszOrosz-ország viszont beengedett kínai tőkét két olajipari cégbe is, amelyekkel szállítási szerződést is kötöttek. A kínai olaj-óriás, a CNPC (Chinese National Petroleum Corporation) 20%-os részesedést nyert el a Novatek jamali cseppfolyós földgáz létesítményében, valamint 49%-os részesedést a Rosneft kelet-szibériai olaj fejlesztési projektjében. Ez is történelmi fordulat, az orosz olajipar eddig szigorúan zárt terület volt a külföldi tőke előtt.
Megfigyelők szerint előfordulhat, hogy az Államok a közeljövőben el fog gondolkodni azon, miként vesztette el Oroszországot, átengedve azt Kínának. Az SCO ugyanis minden bizonnyal felveszi tagjai sorába Indiát, Pakisztánt és Iránt idén nyáron, Ufában, ezzel oly mér-tékben megerősítve azt, hogy Ázsia legjelentősebb gazdasági erejévé válik, sőt, van vélemény, miszerint a NATO ellenpontjának lesz tekinthető (a magam részéről ezt túlzásnak tartom).
Azt viszont kiemelem, hogy a szervezet egyik legfontosabb célja megszüntetni a dollár-elszámolást az energia-kereskedelemben, petrojüant, illetve petrorubelt alkalmazva.
Magyar szakértő véleménye szerint oly alacsony Oroszország beruházási rátája, hogy néhány év múlva ez a gazdaság összeomlásához vezethet. Valószínűnek látom, hogy a Kínával kialakult kapcsolatok és közös érdekek ki fogják húzni ebből a gödörből is.[B]
Idézet vége
Nem töltünk sok időt ezúttal az „Az USA ledarálja a világot” könyvemmel, csupán egy bekezdéssel húzom alá a [B]-ben írtakat:
Nafeez Ahmed állítja: „- a dokumentum [az USA legújabb katonai stratégiai doktrí-nája] négy országtól félti a nemzetközi rend feletti amerikai uralmat: Oroszország, Irán, Észak-Korea és Kína.
- Oroszországot Ukrajnában más által folytatott (proxy) háborúval vádolja, kényel-mesen ignorálva az USA beavatkozását a ukrajnai politikába, az orosz befolyás alól elszakadni kívánó ország támogatását, és a neonáci milíciák erősödésének elősegítését;
ugyancsak figyelmen kívül hagyja az USA régóta táplált erőfeszítéseit, hogy Ukrajnát, a jelentős gáztranszfer útvonalat az euró-atlanti hatalom hatáskörébe vonja, valamint, hogy hozzáférhetővé tegye a még meg nem kutatott regionális olaj- és gáz tartalékokat.”[E]
Idézet vége
Az elmúlt két év alatt az USA fokozta az Oroszországgal szemben alkalmazott nyo-mást. A NATO gyeplőjét szorosra húzva csatasorba állította ezt az agresszív szervezetet is.
Nagy vonalakban:
Spéci hadtestet hoztak létre, amely szinte megszállta Európa Oroszországgal határos vidékét. Több szolgalelkű ország, mint a lengyelek és románok szinte üdvrivalgással fogadták, hogy a Baltikumról ne is beszéljek (az utóbbiaknál érthetőbb).
Folytatják Ukrajna „bekebelezését”, ide nagyon nem való módon bevallom, nem is tudom, hol tartanak vele. Majdnem mindegy is, az innen számított második bekezdés világos-sá teszi.
Fokozták – EU-NATO együttműködéssel – a barbár korlátozásokat (embargót).
Szépen megszavaztuk mi is, pedig közben nyafogunk, hogy mekkora kereskedelmi károkat okoz az országnak. (Töredékét, mint az elmúlt nyolc Fideszes év.)
És a lényeg: Trump évértékelő beszéde, majd Matiss hadügyminiszter direktívája is megjelöli az USA két főellenségét: Oroszországot és Kínát. Élezik a fegyvert ellenük, mert hamar rájöttek, hogy Észak-Koreát Dél-Korea karjaiba lökögetik, Iránt meg Izrael fogja megtámadni, egyik régióban se tudnak sok fegyvert ledarálni, mint Afganisztán esetén, ahol
„nem volt elég célpont”, most is nagyobb medvére, esetleg sárkányra lesz szükség. És megindult a harmadik hidegháború!
Pokoli ez a birodalom!
Putyin válasza is elképesztő! Új fegyverrendszereket jelent be, amelyek kivédhetetlen manőverekre képesen földgolyónk minden pontját el tudják érni. Nukleáris robbanófejekkel, természetesen.7 Számomra a legmeglepőbb a nukleáris meghajtású repülőeszköz. Moszkvai tanulmányaim alatt – 1953-57 – indították el a „nukleáris hajtóművek” részleget a MAI-n (Moszkvai Repülőmérnöki Egyetem), hihetetlen volt. Csak oroszokat vettek fel, minden más etnikumnak tilos volt! 70 év, mégis sikerült?
Jegyzetek:
1. https://en.wikipedia.org/wiki/Wolfowitz_Doctrine
2. http://www.nato.int/cps/en/natolive/official_texts₂5468.htm
3. https://ahalmos.wordpress.com/2014/09/04/az-iraki-allam-es-ukrajna/
4. https://ahalmos.wordpress.com/2014/09/18/ukraine/
5. https://ahalmos.wordpress.com/2014/10/09/russia-in-ukraine-and-more/
6. http://www.commondreams.org/views/2015/04/28/syrias-nightmarish-narrative 7.
https://mno.hu/moszkvater/putyin-raketas-beszede-semmikeppen-nem-normalis-de-ertheto-2451015