A győri telephelyű transznacionális vállalatoknál végzett kutatásaink alátámasztják [Sass és Szanyi, 2004], valamint [Gorsz, 2002] és [Antalóczy, 2004] eredményeit, egyrészt a potenciális beszállítói kapcsolatok kialakulásának akadályaira, másrészt a
„vezető” zöldmezős beruházás köré formálódó klaszterben a külföldi érdekeltségű vállalatok dominanciájára vonatkozóan. Alátámasztják továbbá [Rechnitzer et.al, 2002]
következtetéseit, miszerint a befektetők döntéseikben egyre gyakrabban veszik figyelembe a települési, térségi összefüggéseket ugyanakkor [Antalóczy, 2004]
megállapításainak megfelelően nagy szerepet játszanak a kiválasztott (kis)térség modernizációjában, jelentős a külföldi befektetések tovaterjedési hatása, és érzékelhető az oktatási rendszerre és a munkaerőpiac átalakulására gyakorolt befolyásuk. A vezető transznacionális vállalatok és telephelyeik által generált, gyakorlatilag egy időben jelentkező munkaerőpiaci túlkereslet és az ebből fakadó strukturális munkanélküliség hozzájárul a Közép-dunántúli régió egyes kistérségeinek, főként a Székesfehérvári- és a Tatabányai kistérségnek transznacionális telephelyekké válásához is [Baráth et al, 2001].
A vizsgáltba vont transznacionális vállalatokat négy csoportba soroltuk. Első helyen vizsgáltuk a legnagyobb nemzetgazdasági hozzájárulással és exportbevétellel rendelkezőket (az Audit és Philipset) és beszállítóikat. A műanyagipari beszállítók jelentősége következtében a második elkülönített csoportban ezt a vállalati kört elemeztük, kiegészítve a textilipari cégekkel. A műanyag- és a textilipar „összemosását”
az indokolta, hogy a textilipari vállalatok inputoldalról alapvetően műanyagipari termékeket használnak fel. A fentieken kívül még két ágazati csoportot különítettünk el:
az élelmiszeripari valamint a gépjármű logisztikai vállalatok csoportját. Utóbbiba két vállalatot soroltunk, és azért terjesztettük ki tevékenységükre vizsgálatunkat, mert a két gyakorlatilag szállítmányozó vállalat a vizsgálatba vont termelő-típusú vállalatok többségével szerződésben áll.
Általánosan elmondható, hogy a várost a transznacionális anyavállalatok a nagy mennyiségben és relatíve olcsón rendelkezésre álló szakképzett munkaerővel való ellátottsága, a nyugati határ közelsége, kedvező infrastrukturális körülményei és a
központi- valamint a helyi adók alóli mentességek együttes fennállása következtében választották.
Kezdetben a piac, később piac- és hatékonyságkereső transznacionális vállalatok zöme azért jött az országba, hogy egyrészt nyilván a felvevőpiacokat megszerezze, ezáltal biztosítsa a skálahozadékokon alapuló összvállalati termelése további sikereit, másrészt, hogy a termelési költségek (bér, szállítás, stb.) csökkentésével az összvállalati termelékenység növeléséhez hozzájáruljon, és fentiek együttesével versenytársait megelőzze.
A válaszadó vállalatok mindegyikében tervezték a közép-kelet-európai piacra történő belépést. A nagy tőkeerővel rendelkező (főként gépipari) termelők esetében a politikai- és ország-kockázatok „elmúlásával” ezt elsősorban költségcsökkentés és hatékonyságnövelés motiválta (pl. Audi), a piacszerző (főként műanyag- és élelmiszeripari) vállalatok pedig azért vállalták az új piacokra lépés kockázatát, mert tudták, hogy ha ők nem lépnek, akkor a stratégiai előnyök megszerzése érdekében majd megteszik azt helyettük versenytársaik. Az Audi és némileg a Philips kiemelkednek a vállalatok sorából, megjelenésük ugyanis más kisebb, talán soha nem nemzetköziesedő (pl. Büchl Hungária) vállalat számára tette lehetségessé, és láttatta biztos gazdasági kimenetelűnek a közvetlen külföldi tőkebefektetés lehetőségét.
Néhány főként felvásárlás során tulajdonosi pozícióba kerülő vállalatnál pedig úgy vélték, hogy az akvizíció, vagy privatizáció előtti termelési profil (pl. Győri Keksz, IGM) az anyavállalati tevékenységi területtel jól összeegyeztethető, és ez alapján sikeresen folytatható. A régió tradicionális termelési hagyományaira való „építkezést” a műanyagipari vállalatok kivételével mindegyik ágazatban megemlítették a válaszadók, kiemelve a város gép- és textilipari, valamint a Kisalföld élelmiszeripari hagyományait és kultúráját.
A jó infrastrukturális háttérrel megtámogatott környezetbarát termelés és végtermék-szállítás lehetőségét, mint a vállalati filozófia részét több válaszadó megemlítette, de leginkább a legnagyobbak (Audi, Philips), akiknél presztízskérdés a profitszempontok szem előtt tartása mellett az élő környezettel harmóniában való együttélés. A Philips esetében ez egy másik jelentéstartalommal is társul. Válaszaikban többször ismételték a
márka-név és a márka-image képzettársításokat, amivel arra utaltak, hogy a cég számára rendkívül fontos, hogy márkanevéhez pozitív képeket és gondolatokat társítsanak a fogyasztók. Ez utóbbit azzal is igyekeznek megerősíteni, hogy olyan városokban hoznak létre telephelyeket, melyeket méltónak tartanak a minőségre törekvő vállalat és a vele járó vállalati filozófia együttes befogadására. (Bővebben lásd. 2.sz. melléklet)
Szinte mindegyik vizsgált csoportban, és azokon belül is több vállalatnál említették az informális kapcsolatok fontosságát, azt, hogy a letelepülés évében a vállalat vezetői rokoni, baráti kapcsolatokkal rendelkeztek Magyarországon, vagy korábbi látogatásaik kellemes emlékei mélyen beivódtak tudatukba. A munkaerő, mint termelési tényező nemzetközi áramlásainak indítékai, húzó faktorai közé a magasabb bérszínvonal mellett, köztudottan megjelennek a célországban meglévő informális kapcsolatok, és/vagy az anyaországbeli családi-társadalmi kapcsolatok hiánya. A nemzetközi (működő)tőke áramlás vonatkozásában azonban ez nem volt nyilvánvaló, ezért a korábbi személyes informális kapcsolatok, tapasztalatok, mint telephely-választási ösztönzők fontosságának napvilágra kerülése volt kutatásunk egyik „meglepetése”.
A letelepedő vállalatok fentiek mellett természetesen figyelembe vették a magyarországi politikai stabilitást is, ami azonban inkább indirekt módon derült ki, azáltal, hogy megnevezték, hogy azért nem egy másik kelet-közép-európai országban kerestek telephelyet, mert az ottani demokratikus átalakulást nem tartották olyan gyorsnak, mint a hazait, ezért pl. Lengyelország helyett a kilencvenes évek első felében többnyire ezért vagy ennek hiányában választották Magyarországot a megkérdezett beruházók.
(Csehország pedig többnyire azért „bukott el”, mert egy régiója sem tudta biztosítani azt az infrastrukturális hátteret, amit Nyugat-Magyarország) Kizárólag a két gépjármű logisztikai (szállítmányozó) vállalatnál definiálták, hogy a Magyarországtól délre és keletre elhelyezkedő országok vállalataival még alvállalkozói szerződéseket is vonakodnak kötni, az ottani politikai- és gazdasági instabilitás, valamint a személyi- és gazdasági kockázatok általuk magasra becsült szintje miatt.
A stabil politikai és gazdasági berendezkedésű Magyarországon belül Győr „külön szerencséje” tehát határközelsége és jó infrastrukturális ellátottsága. Kezdetben a határközelség az Ausztriához, tehát a Nyugat-Európához való közelséget jelentette, ami nemcsak a potenciális munkavállalók német-nyelv ismeretét feltételezte, hanem azt is,
hogy az itt élők könnyebben adaptálják az általuk már ismert ún. „nyugatias menedzsment-szemléletmódot”.
A határközelség és a jó infrastrukturális ellátottság jelenleg is fontos tőkemegtartó tényező, a közben kialakult strukturális munkanélküliséget könnyebb „kezelni” a Szlovákiából átvándorló nyelvi akadályokkal nem rendelkező, szakképzett, de szintén olcsó munkaerővel.
Az eredeti befektetési motivációk közül a munkaerő összetételéhez hasonlóan az évek során több megszűnt vagy átalakult, és újak is keletkeztek helyettük. A város, a kistérség és a megye egyaránt elveszítette ugyan bőséges munkaerő-kínálatát, ugyanakkor a munkaerő keresleti-kínálati viszonyainak változása nem azonos módon érintette a szellemi és a fizikai foglalkozású munkavállalókat. Utóbbiak tekintetében valóban hiány lépett fel a helyi munkaerőpiacon, melyet az egyes vállalatok Szlovákia, Magyarország más régióiból származó szerződéses (szezonális) vándormunkásaival kompenzálnak.
Főként a gépipari, elektronikai, közúti járműipari, és gépjármű-logisztikai cégekre jellemző, hogy szellemi foglalkoztatottjaiknak nagy része a helyi, szakirányú felsőfokú képzésben vett részt, a vállalatok részéről a (felső)oktatási intézmények felé való tudatos közeledés, az együttműködési készség kinyilvánítása tapasztalható, amely egyrészt vonatkozik a képzésben való aktív részvételükre, másrészt pedig közös kutatás-fejlesztési programok beindítására.
Az érintett vállalatok többsége termelő- vagy a termelést kiszolgáló értékláncszem, tehát nem kompetenciájuk transznacionális hálójuk alapkutatási feladatainak ellátása, ugyanakkor az elmúlt másfél évtized kedvező helyi tapasztalatainak következtében számos, a termeléshez kapcsolódó, ugyanakkor magasabb hozzáadott értéket teremtő feladatkör (gyártmány- tesztelés, tovább fejlesztés, iparizálás) került a városba, mely egyértelműen a helyi termelés sikerének, a nyugati határközelségnek, és a felsőoktatási intézmények (elsősorban a Széchenyi Egyetem) valamint a vállalatok hatékony kollaborációjának eredményei.
Amíg a kilencvenes évek elején a piacszerző transznacionális beruházások jelentek meg a városban, addig napjainkban elmondható, hogy ugyanezek a vállalatok inkább
hatékonyság-keresésre alapozzák befektetésüket, és az újonnan beruházókat is ez motiválja.
Bár a helyi bérek fokozatosan veszítenek versenyképességükből, és az adómentességek is elméletileg megszűnnek, a régió átlagbérei még mindig az Európai Unió (15) országainak átlagbéreinek negyedét sem érik el, és a társasági adókulcsok is rendkívül kedvezőek.
Mivel a város egy 500 km sugarú, egy 13 autógyárat, és számos más közlekedési eszközöket gyártó telephelyet magában foglaló, Lengyelországra, Csehországra, Szlovákiára és Szlovéniára kiterjedő gépjárműipari klaszter körében [WIR, 2004]
található, várható, hogy a további transznacionális befektetéseket is ebben, vagy az ehhez input oldalról kapcsolódó ágazatokban eszközlik majd.
Győr abban a szerencsés helyzetben van, hogy a transznacionális- és a nemzetállami gazdaságpolitikai érdekek egybeesnek, mivel az elmúlt kb. tizenöt évben a gépipar vámszabad területi exportja tartotta elviselhető keretek között a magyar külkereskedelmi mérleg hiányát, és tartotta fenn a magyar gazdaság működőképességét. Számítások szerint a teljes magyar gépipar export-teljesítményének növekedése akár meg is szűntetheti külkereskedelmi mérlegünk hiányát, és a gyorsuló gazdasági fejlődés alapját képezheti [Szakolczai, 2005].
Nemzetállami felelősség, hogy az elvben rendelkezésre álló forrásokat az egyes gazdasági szereplők úgy legyenek képesek lehívni, hogy tevékenységükkel hosszú távú makropolitikai érdekeket is szolgáljanak.
Fentiek megvalósításához elengedhetetlen a transznacionális beszállítóvá válás, valamint a transznacionális társaságok által átalakított (helyi) munkaerőpiac vizsgálata.
Kérdőívünk és empirikus kutatásunk második része ennek a témának részletes feltárásának céljával készült.
III. INPUT-OTPUT VÁLLALATI, ÁGAZATI KAPCSOLATOK, NEMZETI