1. Bevezetés
Az elmúlt évtizedekben – a nyelvtudomány egészében bekövetkezett válto-zásokhoz hasonló módon – a pragmatikai és legújabban a funkcionális kog-nitív fordulat nyomán jelentős átalakulások következtek be a magyar stilisz-tikában is. Ezek közül, mint a következő gondolatmenetet is meghatározó té-nyezőt, kett őt mindenképpen szükséges itt kiemelni. Először is: a saussure-iánus alapozott ságú elmélet, a lényegében véve grammatika-köz-pontú stílusmegközelítés, a leíró grammatikák szerkezetét követő tárgyalás-mód helyébe lépve egyre nagyobb teret kap a stílusnak egy olyan komplex modellben való leírása, amely a stílus kognitív, interakcionális és szocio-kulturális aspektusait is következetesen érvényesíti a vizsgálatban. Ma már nemigen kell megvédeni, megokolni ezt az új szemléletet, módszertant az olyan vádakkal szemben, amelyek azt vetik fel, hogy az ilyen vizsgálódások, leírások meghaladják a nyelvészet kompetenciáit. Széles körben elfogadott á vált az a belátás, hogy „a konszituáció, az előfeltevések, a világismeret, az appercepciós bázis (»észlelő tömeg«) tényezőinek fi gyelembevételével nem sértjük meg a nyelv immanens vizsgálatának szabályait, hanem ellenkező-leg, általuk tesszük teljesebbé” (Péter 1991: 129). Másodszor azt a(z előzővel összefüggő) tendenciát is említeni kell itt , hogy a szépirodalmi szövegek szinte kizárólagos vizsgálata után jelentős mértékben megnőtt a más típusú szövegek, különösen a hétköznapi szövegtípusok iránti érdeklődés.
Jelen dolgozat a mai stílusleírásnak főképpen azokhoz az irányaihoz iga-zodva, amelyek a szociokulturális tényezők bemutatásának újabb lehetősé-geit keresik, arra a kérdésre fókuszál, hogy miképpen közelíthető meg a ré-gió fogalma a nyelvi stílus szempontjából, illetve – a másik oldalról közelít-ve – arra a kérdésre, hogy a stílusleírást az elmélet és a gyakorlat (elemzés)
1 A tanulmány az OTKA támogatásával, a 81315. sz., „Kognitív stilisztikai kutatás” című pályázat keretében készült.
szintjén hogyan árnyalhatja, gazdagíthatja a mai magyar régiók meglétének, a regionalitásnak a fi gyelembe vétele.
Ezeken az alapkérdéseken belül számos részkérdés vethető fel, például a következők:
– Hogyan, milyen értelemben vezethető be a stilisztikába a (nyelvészeti kutatások egyes területein már fontos szerepet kapott ) régió fogalom?
– Adott stílustípusokon belül megjelennek-e – és ha igen, milyen – rele-váns különbségek a régiók nyelvhasználatát összevetve?
– Adott szövegek stílushatása miképpen módosul att ól függően, hogy a befogadó melyik régióhoz kötődik?
Ezek a kérdések egyfelől elméleti jellegű problémákat vetnek fel, másfelől pedig széles körű empirikus kutatásokat igényelnek. A téma újszerűségéből adódóan azonban jelen írás csak problémafelvető jellegű lehet; célja néhány olyan kérdés és megállapítás megfogalmazása, amely a nyelvi stílus és régió viszonya kérdéskörének továbbgondolásához adalékul szolgálhat.
2. Stílus, régió: fogalomértelmezés 2.1. Stílus
Napjainkban a nyelvészeti szakmunkákban mind a stílus, mind a régió fo-galmának különböző felfogásaival, eltérő értelmű használatával találkozha-tunk, ezért elengedhetetlen annak világossá tétele, hogy ezeket milyen érte-lemben is használom a következőkben.
Mivel az általam tárgyalt kérdéskör nyilvánvalóan szűkebben értett szociolingvisztikai vonatkozásokat is felvet, mindenekelőtt azt szükséges le-szögeznem, hogy magam itt a stílusnak nem a szociolingvisztikai, hanem a stilisztikai fogalommagyarázatait veszem alapul. Tehát például másként használom a fogalmat, mint azt a labovi hagyományt követő szociolingvisztikai munkák teszik. Ezen munkák egy szempontból, a stílusváltásból kiindulva, csupán a beszélő önmonitorozásának, saját beszédére fordított fi gyelmének mértékét alapul véve lényegében a formális-nem formális dichotómia men-tén jellemzik a stílust, többnyire azzal a további szűkítéssel, hogy a „stílus-váltás”-t csak a hangzás tartományában írják le (l. pl. Labov 1991, Trudgill 1997: 71, de vö. Bartha–Hámori 2010). Kiindulópontom Péter (1978: 223) Enkvist nyomán kialakított stílusértelmezése, amely szerint stílus a tág érte-lemben vett kontextusnak, azaz a kommunikációs helyzetnek megfelelő nyelvi változat. Több vonatkozásban is az e meghatározásban foglaltak to-vábbvitelének, kidolgozásának tekinthető Tolcsvai Nagy (1996: 52–53) stílus-felfogása, amelyet végső soron itt alapul veszek; eszerint „a szöveg stílusa a
következő, felismert és típusokban működtetett kategóriák összejátszatásá-val hoz létre viszonyrendszert:
– cselekvés (a beszélő és a hallgató céljai és elvárásai),
– szituáció (az érvényesülő forgatókönyv, a beszélő és a hallgató társadal-mi szerepviszonyai, habitusuk, pillanatnyi viselkedésük, nyelvi-szociális há-lózatuk),
– kontextus (a nyelvi interakció tematikai és konceptuális hálózata), – szöveg (a nyelvi interakcióban uralkodó szövegtípus jellemzői, az egyes szövegbeli nyelvi elemeknek közeget adó szövegkörnyezet, kapcsolat más szövegekkel),
– stílus (a nyelvi interakcióban uralkodó stílustípus vagy stílustípusok jel-lemzői),
[…]
– egyéni nyelvi tudás s az általa lefedett nyelvi horizont (a nyelvi szociali-záció során elsajátított általános és a szocializációból eredő egyéni ismeretek, valamint az e rendszerben érvényesülő értékek rendszerei).”
2.2. Régió
Bár a hétköznapokban többnyire problémamentesen használjuk a régió fogalmát, a terminushoz igen eltérő jelentések kapcsolódnak (összegzően l.
pl. Szabó 2005), de különböző jelentéseket látunk akkor is, ha az egyes disz-ciplínák, például a földrajz-, a történelemtudomány, az etnográfi a vagy a szociológia stb. fogalomhasználatát vetjük össze.
A régiók elhatárolásában és jellemzésében a szociológia és a kulturális antropológia a szellemi-tudati, az etnikai-kulturális összetartozást, a menta-litás és a kulturális értékek hasonlóságát tartja fontosnak, a történészek a ré-giót mint hosszú történelmi folyamatok sajátos termékekét értelmezik, a közigazgatás-tudomány szempontjából az intézményesült hatalmi–irányítá-si–igazgatási hatáskör a meghatározó jellemző stb. (Süli-Zakar 2010: 15).
Nem beszélve most arról, hogy nemegyszer egy-egy tudományágon belül is eltérő jelentések fordulnak elő. Témánk szempontjából természetesen a nyel-vészeti fogalomhasználat érdemel elsődlegesen fi gyelmet, pontosabban szólva ezen belül is az, hogy a magyar nyelv használatát tárgyaló szakiroda-lomban miképpen jelenik meg a fogalom. Hogy ezt egy viszonylag repre-zentatív minta alapján átt ekintsem, kiindulásul az előző, VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti előadásainak első, Nyelv, nemzet, identitás című kötetét néztem át (Maticsák szerk. 2007). A következő főbb ér-telmezésekkel találkoztam:
1. ’a történelmi Magyarország egyik, Trianonnal valamelyik utódállamhoz került része, illetve a mai Magyarország’ (l. pl. Benő 2007: 7, Horváth 2007: 50, Kolláth 2007: 82)
Ez a legelterjedtebb értelmezése a fogalomnak. Ilyen értelemben használ-ja a régió fogalmat például Lanstyák (2005a: 180) is a határtalanításról, illet-ve a Magyar értelmező kéziszótár új kiadásáról írva: az egyik a munkálatok so-rán felmerült módszertani probléma a „hét határon túli régió szóanyagának egymással, valamint a magyarországi és az egyetemes magyarral való össze-hangolása” volt (vö. még pl. Lanstyák 2006: 59, 62 és passim; Lanstyák–
Benő–Juhász 2010; stb.).
Részben egybevág ezzel az értelmezéssel A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának defi níciója is:
„…»regionális vagy kisebbségi nyelvek« kifejezés alatt azon nyelvek értendők, amelyeket valamely állam adott területén az ál-lam olyan polgárai hagyományosan használnak, akik az álál-lam fenn-maradó népességénél számszerűen kisebb csoportot alkotnak, és amelyek különböznek ezen állam hivatalos nyelvétől/ nyelveitől, azonban ez nem foglalja magában sem az állam hivatalos nyelvé-nek/nyelveinek dialektusait, sem a bevándorlók nyelveit; a »regio-nális vagy kisebbségi nyelv használatának területén« az a földrajzi körzet értendő, ahol ez a nyelv olyan számú személy kifejezési esz-köze, amely indokolja a jelen Karta által előírt különböző védelmi és ösztönző intézkedések meghozatalát.” (htt p://www.nek.gov.hu/
data/fi les/84193933.pdf).
A Karta szerinti értelmezésben a magyarországi magyar nyelv természe-tesen nem regionális, nem beszélhetünk nyelvi régióról. A nyelvészetben vi-szont széles körben használatos a „külső régió” fogalma (l. pl. Benő 2007:
7, Péntek 2007: 116, Lanstyák–Benő–Juhász 2010: 40 stb.), amelyből követke-zik, hogy számolnak „belső”, vagyis magyarországi régióval is.
2. ‘nyelvjárás’
A következő szakirodalmi példában (bár nem egészen egyértelműen) ez a jelentés jelenik meg: „A jelentéstágulás nemcsak a román eredetű szavak je-lentés-besugárzásával magyarázható, hanem regionális, nyelvjárási jelenség hatásaként is. A kap ige például az erdélyi magyarban ‘talál, észrevesz, meg-lel valakit, valamit’ jelentésben elterjedt.” (Benő 2007: 10).
A dialektológiában világos fogalomhasználatt al „nyelvjárási régiók”-ról szokás szólni (l. pl. Kiss Jenő [szerk.] 2001, Kiss Jenő 2006).
3. ‘tájegység’
Ez a jelentés jelenik meg például itt : „Szociolingvisztikailag az olyan vál-tozók tekinthetők transzszilvanizmusoknak, amelyek földrajzilag megoszla-nak: vagy a történeti Erdélyre, esetleg annak kisebb régióira (Székelyföld, Belső-Erdély stb.) korlátozódnak” (Péntek 2007: 121, vö. még: Horváth 2007:
42).
Megjegyzendő, hogy Péntek ugyanebben a dolgozatában a régió-t az 1. ér-telemben is használja: „a 20. sz. folyamán a megváltozott államhatárokkal, jelentős közösségek jogi státusának megváltozásával a magyar nyelv mozgá-sa divergenssé vált. Ez előbb úgy fogalmazódott meg, hogy a külső régiók magyar nyelvi változatai különfejlődtek, eltávolodtak egymástól és a mint-egy stabil viszonyítási alapnak tekintett magyarországitól” (2007: 116).
Konklúzióként megfogalmazható, hogy a legszerencsésebb az, ha nyitot-tan kezeljük a régió fogalmát. Vagyis általánosságban nem szűkítjük le a je-lentését, az adott szövegben azonban mindig világossá kell tenni, hogy me-lyik értelemben is használjuk a fogalmat. Magam a továbbiakban az első, vagy is ‘a történelmi Magyarország egyik, Trianonnal valamelyik utódállam-hoz került része,2 illetve a mai Magyarország’ értelemben használom a régió kifejezést.
3. A mai magyar régiók nyelvi stílusáról 3.1. Regionális stílusok?
A regionális stílusok vonatkozásában az elsőnek felteendő kérdés az, hogy egyáltalán beszélhetünk-e régiókhoz kötődő stílusokról, „regionális (nyelvi) stílustípus”-okról?
Ha a szakirodalomhoz fordulunk, azt látjuk, hogy stílus és régió kapcso-latát nem tárgyalják a stilisztikai munkák, legalábbis én nem találtam példát erre a téma vizsgálatához átnézett szakirodalomban. Felmerül azonban ez a
2 A „külső régió” szinonimája a „határon túli régió” (l. pl. Benő 2007: 8, Kolláth 2007: 82, 83 stb.). A határon túli régiók között szokás megkülönböztetni (l. pl. Kolláth i. m.) a „nagy-régió”-kat: Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság és „kisrégió”-kat, ilyen az ausztriai (őr-vidéki), a horvátországi és a szlovéniai (muravidéki).
kérdéskör, pontosabban szólva a kérdéskör bizonyos aspektusai felmerül-nek, a szociolingvisztikai munkákban. Ezek alapján (bővebben l. alább) a vá-lasz „igen” lehet, azaz joggal beszélhetünk regionális stílusokról. Az már más kérdés, hogy milyen mérvűek az eltérések. Amit Péntek János (2008:
145) a kisebbségi nyelvváltozatok szétfejlődéséről mond, a regionális stílu-sok szempontjából is lényeges: „Az 1990-es évek elején a legtöbb nyelvész-nek az volt a véleménye, hogy a kisebbségi nyelvváltozatok vészesen szétfej-lődtek, eltávolodtak a magyarországitól, a magyar standardtól. […] A terep-kutatás azonban azt igazolta, hogy a magyar nyelv egészében megőrizte vi-szonylagos szerves egységét.” Ugyanitt idézi Péntek Lanstyák (2000: 229) ha-sonló értékelését: „Szerencsére a magyar nyelv állami változatainak szétfej-lődése csekély mértékű, a magyar standard állami változatai között i eltéré-sek csak egy-két szakregiszterben számott evőek.”
A vonatkozó stilisztikai vizsgálatok hiánya miatt elvi-módszertani kérdé-sekre is választ kell keresni. Így például mindenekelőtt arra, hogy milyen modellben, milyen módszertannal vizsgálható ez a kérdéskör? Jól alkalmaz-hatónak tűnő vizsgálati alapot kínál például Tolcsvai Nagy (l. pl. 1996) sti-lisztikai modellje, amely a stíluslehetőségeket három nagy kategóriába ren-dezi:
Szociokulturális változók: magatartás, helyzet, érték, idő, hagyo-mányozott nyelvváltozatok
A stílus szerkezeti lehetőségei: hangzás, szó, szótár, m ondat, jelentés A nyelvi tartományok
stílusle-hetőségei:
szövegszerkezeti stílusjellemzők, módo-sított alakzatrendszer
Az ebből a modellből adódó sokirányú stílusleírási lehetőségek közül ter-mészetesen most csak néhányat van módom érinteni. Annak, hogy éppen az alább tárgyalandó területeket választott am, az a fő oka, hogy ezekben a kér-désekben már alapul vehett em bizonyos szociolingvisztikai munkákat. Mint az a következőkből kitűnik, többnyire az adott régiókban tevékenykedő ku-tatók: Péntek János, Lanstyák István és más határon túli nyelvészek munká-ira támaszkodtam. Egyfelől így közvetlen empirikus adatgyűjtés nélkül is valóban megbízható, nyelvi tényekre, autentikus kutatói véleményekre épít-hett em. Másfelől, remélem, így releváns kérdéseket érinthetek, hiszen végső soron erre utal az adott jelenségeknek a hivatkozott nyelvészeti szakiroda-lomban való megjelenése.
3.2. A szótárak stílusminősítései és a regionális stílusérték-különbségek E résztéma tárgyalása előtt érdemes röviden megnéznünk, hogy a fent már említett Tolcsvai Nagy-féle stilisztikai modellnek a stílus szociokulturális rétegzett ségére vonatkozó kategóriái, minősítései milyen összefüggésekben vannak a mai magyar lexikográfi ában szokásos stílusminősítésekkel. A stílus szociokulturális rétegzett sége Tolcsvai Nagy (1996: 133–166) szerint a követ-kező rendszerben írható le:
A magatartás mentén durva, bizalmas, közömbös, választékos A helyzet mentén informális, közömbös, formális
Az érték mentén értékmegvonó (ironikus, gúnyos), közömbös, ér-téktelítő (patetikus)
Az idő mentén közömbös, régies, újszerű A hagyományozott ,
intézményes nyelv-változatok mentén
sztenderd, irodalmi nyelv, nyelvjárások, városi népnyelv, diáknyelv, a szépirodalom történeti stí-lusrétegei stb.
Az új Magyar értelmező kéziszótár (Pusztai főszerk. 2003) minősítéseiből például a következők érintkeznek a fenti kategóriákkal: a magatartás men-tén: biz[almas] = a bizalmas, közvetlen, fesztelen hangú társalgásra jellem-ző, a választékosabb vagy a hivatalos érintkezésben nem használatos, durva
= sértően, megalázóan, gyakran kakofemisztikusan nyers, illetve vulg[áris] = kirívóan igénytelen beszédmódra jellemző, bántóan közönséges, alantas, il-letve vál[asztékos] = a választékos, igényes, emelkedett ebb stílusban haszná-latos. Más minősítések is említhetők itt , pl. az idő mentén kategorizál a rég[ies(en)], az érték mentén a gúny[osan].
Mint ismeretes, a Magyar értelmező kéziszótár 2003 nyarán megjelent máso-dik, átdolgozott kiadása nemcsak az előző, 1972. évi kiadás óta Magyaror-szágon keletkezett új szavakkal gazdagodott , hanem határon túli szavakat, szókapcsolatokat is tartalmaz három régióból, azaz határon túli magyar nyelvváltozatból: az erdélyiből, a szlovákiaiból és a kárpátaljaiból. A szótár határon túli (ht) szavaival, illetve általában a ht-szavakkal foglalkozó szak-irodalomból témánk szempontjából különösen fi gyelemre méltó például Lanstyák István (2009) A sajátos határon túli magyar szókincs változatosságának dialektális, regiszterbeli, időbeli és stilisztikai aspektusáról című dolgozata.
Lanstyák ebben a határon túli szókincs változatosságának azon aspektusai-val foglalkozik, „amelyek belevetülnek az érintett szavak és állandósult szó-kapcsolatok stílusértékébe” (i. m. 17).
Adatai a Termini magyar–magyar szótár, illetve adatbázisból származ-nak, és az e szótár építése során alkalmazott új, többdimenziós stílusminősí-tési rendszert mutatja be. Ennek az új stílusminősístílusminősí-tési rendszernek a részle-tesebb ismertetésére most nem térek ki, de annyit megjegyzek, hogy az értel-mező kéziszótár minősítési rendszerénél is szorosabb összefüggései vannak a stílus szociokulturális rétegzett ségét modelláló Tolcsvai Nagy Gábor-féle rendszerrel. A szótár már önmagában, a benne szereplő szóanyaggal is, de különösen stílusminősítési rendszerével jó lehetőségeket kínál a stilisztikai összevetésekre, nevezetesen leginkább arra, hogy a magyarországi nyelv-használatban megjelenő stílusértékeket összevessük a más régiókban megje-lenőkkel.
Hadd igazoljam néhány példával, hogy az ilyen összevetéseknek tényle-gesen van stilisztikai relevanciája.
Péntek (2008: 146, vö. még pl. Péntek 2004a: 221) például a régiókhoz kö-tődő eltérő stílusértékekre így hívja fel a fi gyelmet: „A kodifi káció kiterjesz-tésével merült fel az a szintén jogos igény, amely az ÉKsz. új kiadásával még nem valósulhatott meg, hogy lényegesen módosuljon a szótárak minősítési rendszere. Nem indokolt pl. az Erdélyben, Kárpátalján és Szlovákiában egy-aránt használatos bufet ‘büfé, falatozó, kocsma’ szó kissé pongyola elmaraszta-ló minősítése. Mint ahogy annak sincs alapja, hogy az ÉrtSz. a jösztök igeala-kot, amely Erdélyben köznyelvi szintű, bizalmasnak tekinti a jött ökhöz nyítva vagy a ’(húst) ütögetve puhít’ potyol igét a budapesti klopfolhoz viszo-nyítva.”
Idevágó és tanulságos példák azok is, amelyeket Lanstyák (2000: 198) A magyar nyelv Szlovákiában című munkájában említ: „A másodnyelv hatására történő jelentésváltozás sokszor csak a szó konnotatív jelentését érinti, több-nyire oly módon, hogy az anyaországban elavult vagy régies, esetleg csak a tudományos regiszterekben használatos idegen szó a kontaktusváltozatok-ban másodnyelvi megfelelőjének stílusértékével rendelkezik, vagyis pl. köz-használatú, semleges stílusértékű. Ilyenkor stílusérték-kölcsönzésről beszél-hetünk, pl. faktúra ’áruszámla’, komisszió ’bizott ság’, stipendium ’ösztöndíj’, prokurátor ’ügyész’, advokát ’ügyvéd’, kaszárnya ’laktanya’. Ezek szótáraink-ban régiesként vagy kiveszőben levőként vannak jelölve, miközben egy ré-szük a magyar nyelv szlovákiai változataiban ma is élő, közhasználatú szó-készleti elem.”
A magyar nyelv határon túli változataiban lévő kölcsönszavakat rendsze-rezve Lanstyák (2005b: 22) ugyancsak érinti ezt a kérdéskört: „Nagyon sok alaki kölcsönszónak – csaknem mindegyiknek – többé-kevésbé különbözik a stílusértéke a közmagyar megfelelőjétől; ezért ezek stilisztikai kölcsönsza-vak is egyben. A ht szakölcsönsza-vak általában a mindennapi beszélt nyelv szavai, s így
bizalmas stílusértékűek, sőt azon belül is sokszor a kevésbé iskolázott beszé-lőkhöz kötődnek; ezzel szemben közmagyar megfelelőjük vagy közömbös stílusértékű, vagy pedig inkább választékos, sőt régies, elavuló.” Magukat a
„stílusbeli kölcsönszavakat” pedig a következőképpen jellemzi: „Ha egy át-vevő nyelvi szónak nem a denotatív jelentése változik meg egy átadó nyelvi modell hatására, hanem érzelmi, hangulati értéke, használati köre (konkrét dialektusokhoz és regiszterekhez, ez utóbbin belül stílusváltozatokhoz való kötődése), használati gyakorisága, a megváltozott jelentésű szót stílusbeli kölcsönszónak nevezhetjük. Ilyen pl. újabban az auditál ige, amely koráb-ban specializált szakmai regiszterek szava volt ‘vállalat ügykezelését, gaz-dálkodását (ésszerűsítés végett ) vizsgálja; átvilágít’, ma angol hatásra kezd gyakoribbá válni, ami befolyásolja a szó szűkebb értelemben vett stílusérté-két is. Szintén stílusbeli kölcsönszóról beszélhetünk, ha egy szó stílusértéke éppenséggel nem változik meg, mert a kontaktushatás megakadályozza, hogy az átadó nyelvvel érintkező nyelvváltozatokban is végbemenjen egy az adott nyelv egynyelvű változataiban bekövetkezett stílusérték-változás”
(Lanstyák 2006: 25).
Ezek után szótárak összevetésével is nézzünk meg néhány példát a stílus-értékek regionális különbségeire. Ehhez a Magyar értelmező kéziszótárt (Pusz-tai főszerk. 2003) és a határon túli nyelvészeti kutatásokat összefogó Termini Kutatóhálózat honlapján (htt p://ht.nytud.hu/htonline/htlista.php?action=
browse) található ht-adatbázist, illetve -szótárt3, használtam. Szükséges elő-rebocsátani, hogy a Termini ht-szótára a címszó „stílusváltozati hovatarto-zására utaló jelzések”-ként a következőket alkalmazza:
(köz) közömbös (vál) választékos (emelk) emelkedett (biz) bizalmas (lezs) lezser
Ezeken a minősítéseken kívül részben vagy egészben stilisztikai érdekű-ek a címszó (társadalmi, földrajzi vagy életkori) dialérdekű-ektusbeli hovatartozá-sára utaló jelzések: (ált) általános, (nép) népies, (id) idegenes, (táj) tájnyelvi, (gyerm) gyermeknyelvi. A címszó regiszterbeli hovatartozására utaló jelzé-sek: (szak) szaknyelvi, (szépir) szépirodalmi, (sajtó) sajtónyelvi, (közél)
köz-3 Az adatbázis bemutatásához l. pl. Lanstyák–Benő–Juhász 2010.
életi, (szleng) szlenghez tartozó. Az időbeliségre utaló jelzések: (rég) régies, (kissé rég) kissé régies, (elav) elavult, (tört) történeti, (új) új. Az érzelmi vi-szonyulásra utaló jelzések: (euf) eufemisztikus, szépítő, (kedv) kedveskedő, (tréf) tréfás, humoros, (pejor) pejoratív, rosszalló, (iron) ironikus, gúnyos, (durva) durva, (trágár) trágár és a „relatív gyakoriságára” utaló jelzések:
(ritk) ritka, (átv) átvitt .
fakultás ’egyetemi kar, tagozat’
ÉKsz.: választékos
Termini: Er Erdély (ált) általános (szak) szaknyelvi (köz) kö-zömbös4, Fv Felvidék (ált) (szak) szaknyelvi (köz), Va Vajdaság
(közél+sajtó) közéleti + sajtónyelvi (köz)
Szótár ÉKsz. Termini
Régió Magyarország Erdély Felvidék Vajdaság Stílusérték
(szociokulturális változó:
a helyzet)
választékos közömbös
familia ‘család’
Éksz.: bizalmas
Termini: Őv Őrvidék (ált) (köz)
Szótár ÉKsz. Termini
Régió Magyarország Őrvidék
Stílusérték
(szociokulturális változó:
a helyzet)
bizalmas közömbös
4 A Termini szótár a „közömbös” és a „választékos” minősítéseket a következőképp értel-mezi: „»Közömbös« stílusértékűek azok a szavak, amelyek bármilyen beszédhelyzetben előfordulhatnak, vagyis sem a nagyon informális stílusú diskurzusokban, sem a nagyon formális diskurzusokban nem hatnak zavaróan. […] A közömbös stílusértékű szavak – épp »univerzális« jellegükből kifolyólag – a többi dimenziónak nagyon sok más stílusmi-nősítésével kombinálódnak szabadon.” „»Választékosak« azok a szókészleti elemek, amelyeket elsősorban formális beszédhelyzetekben használunk, inkább írásban, mint szóban. […] A »választékos« kategória könnyen kombinálódik a formális beszédhelyze-tekhez kötődő »szaknyelvi«, »szépirodalmi« és »közéleti« minősítésekkel a regiszterbeli dimenzióról, valamint a „»régies«, »elavult« és »történeti« minősítésekkel az időbeli di-menzión, az »eufemisztikus« minősítéssel az érzelmi dimenzión.”
penzió ’nyugdíj’
Éksz.: régies
Termini: Er (id) [idegenes] (szak) (biz), Fv (id) (közh) (köz), Va (id) (közh) (biz), Hv Horvátország (ált) (közh) (biz), Őv (köz), Hu
Termini: Er (id) [idegenes] (szak) (biz), Fv (id) (közh) (köz), Va (id) (közh) (biz), Hv Horvátország (ált) (közh) (biz), Őv (köz), Hu