7. Csapó János - Darabos Ferenc: Vízi közlekedés
1.1. A nemzetközi vízi közlekedés és a turizmus történeti kapcsolatrendszere
1.1.1. A vízi közlekedés fejlődése az őskorban és az ókorban
A vízi közlekedés az egyik legősibb közlekedési forma, megjelenése lényegében már az őskorra tehető, jelentősebb formái és tömegesedése azonban az ókorban kezdett kiteljesedni. Az őskori fatörzsekből kivájt tutajok és bőrbevonatú, vesszőből font csónakok használatát az ókori Egyiptomban, Kínában és Mezopotámiában már modernebb vízi közlekedési formák váltották fel, így az evezős hajók mellett megjelentek a vitorlás hajók is. A technikai fejlődéssel párhuzamosan újabb népek – Krétaiak, Föníciaiak, Görögök – emelkedtek fel a hajózásnak (is) köszönhetően. Az i.e. 1. évezredre megjelentek a három evezősoros görög hajók, a föníciaiak pedig az Atlanti-óceánra is kijutottak, sőt i.e. 600 táján megkerülték Afrikát is.
1. kép: Ókori görög hajó vázlata
Forrás: http://www.greek-islands.us/ancient-greece/greek-ship.gif
Erre az időszakra már kialakultak a hadihajók és a békés célokat szolgáló kereskedelmi hajók is, melynek utasai – még ha mai szemmel erőltetettnek is tűnik a példa – a kereskedelem megerősítésével és a kulturális kapcsolatok kiépítésével egy ősi turisztikai forma részeseivé is váltak. A korai turizmus fő formái tehát leginkább a hivatással járó és a vallási célú utazások voltak, a klasszikus vízi turizmus megjelenése azonban természetesen csak a modern időkre tehető. A hajózási távolságok növekedését egyértelműen a Kínában felfedezett iránytű használata hozta meg.
1.1.2. A vízi közlekedés fejlődése a középkorban
A közlekedés – és azon belül a vízi közlekedés – fejlődése a Római Birodalom felbomlása után igen lassan ment csak végbe, területileg pedig jó ideig inkább Ázsiára koncentrálódott, ahol az iránytű mellett további fontos technikai felfedezések – a VIII. században felfedezett kormánylapát (Kína) – is megkönnyítették a hajózást.
Afrikában pedig a VII. században fontos hajózó csatornát építettek Kairó és a Vörös-tenger közt. Európában ebben az időszakban a vízi közlekedés legfontosabb és legmarkánsabb népe a normann (viking) hajósok voltak, akik nemcsak a kontinens legfontosabb belvízi és tengeri útvonalait hajózták be, hanem a IX. század végén eljutottak Grönlandra és 1000 táján pedig Észak-Amerikába is, ahol néhány telepet is sikerült létrehozniuk.
Jellegzetes hajóik Európa szerte rettegett, evezővel és vitorlával is hajtott 20-25 m hosszú, mintegy 5 m széles vízi alkalmatosságok voltak.
Csapó János - Darabos Ferenc: Vízi közlekedés
2. kép: Rekonstruált viking hajó Stavangerben
Forrás: http://i1.trekearth.com/photos/36926/viking_ship.jpg
A középkor két legfontosabb kereskedelmi útvonalát a déli Levantei és az északi Hanza kereskedelem szövetségébe tartozó városok adták. Előbbi alapvetően keletről behozott luxustermékek – selyem, fűszerek, illatszerek – kereskedelmére szakosodott, minek köszönhetően először a mediterráneum térsége erősödött meg.
Dél-Európában a IX.-X. században tehát az itáliai városállamok közül főleg Velence és Genova emelkedett ki, mely városállamok hajósai az addigi bizánci egyeduralmat megtörve evezős gályáikkal fontos katonai és kereskedelmi szerepet töltöttek be a Földközi-tengeren.
A levantei kereskedelem útvonalait 1453-ban a Török Birodalom terjeszkedése zárta el, így a későbbiekben a nagy földrajzi felfedezéseknek is köszönhetően az európai erőcentrum az Atlanti térségre helyeződött át, így a már évszázadok óta létező Hanza kereskedelmi útvonalak is megerősödtek. A merkantilizmus időszakában aztán nagy kereskedőházak alakultak és erősödtek meg (Fugger, Welser, Imhof, Stromer, Coeur), melyek az akkor ismert világ útvonalainak legfontosabb kereskedelmi vezetőivé váltak.
1.1.3. A vízi közlekedés fejlődése az újkortól a XX. századig
A hajózás fejlődésének az 1492 utáni időszak, a nagy földrajzi felfedezések adtak óriási lökést. A gyors gazdasági és társadalmi fejlődés folyamatai egyben a közlekedés dinamikus fejlődését is magával hozták minek köszönhetően mind a belvízi, mind pedig a tengeri közlekedés volumene jelentősen megnőtt.
A XVI. századtól aztán az európai gyarmattartó államok kolonizációs tevékenysége folyamán a tengerhajózás ismét csak nagy lendületet vett, az ekkor készített 3-4 árbocos vitorlás hajók és később – az akár 7 árbocos – schoonerek még a XIX. század végén is erős versenytársai voltak a gőzhajóknak. Természetesen javult a hajók vezethetősége, műszerezettsége és a tájékozódási, térképészeti ismeretek is gyarapodtak.
3. kép: Rekonstruált schoonerek a Gloucester Schooner Festival-on
Csapó János - Darabos Ferenc: Vízi közlekedés
Forrás: www.capeannvacations.com/schooner/mediaimages/
A közlekedés technikai forradalma tehát nemcsak a szárazföldi, hanem a vízi közlekedést is komolyan érintette, így a XIX. századra a már említett gőzgépek és az acélból készült hajók megjelenése adták a legfontosabb technikai újítást. Az első gőzgéppel hajtott – akkor még fából készült – hajót 1807-ben Robert Fulton építette.
A későbbi tömegturizmus atyjaként számon tartott Thomas Cook közvetve szintén megalapította, illetve megerősítette a vízi turizmust is, hiszen tour operatori tevékenységével 1855-től már nem csak a Brit szigeteken, hanem immáron Európába is (Párizsi világkiállítás) szervezett utakat a La Manche, vagy Angol csatornán keresztül.
A vízi közlekedés és rekreációs célú turizmus egyébként Angliában egyrészt a csatornaépítésekkel (belvízi hajózás), másrészt pedig a gombamód szaporodó tengerparti üdülőhelyekkel (Brighton) erősödött meg, hiszen például 1851-ben még csak 10 tengerparti üdülőhelyet tartottak számon, ami 1871-re már 48-ra bővült, a települések lakossága pedig megduplázódott. A csatorna építések és a belvízi közlekedés és egyben rekreációs célú utazások fontos európai színtere volt még Hollandia, Franciaország és Németország is.
A belvízi hajózás kapcsán meg kell említeni, hogy ebben az időszakban már nem csak természetes vizeket használtak vízi közlekedésre, hiszen főleg Európában és Észak-Amerikában a mesterséges vízi utak és csatornák építése ekkor élte a virágkorát. Az 1800-as évek végén megépül például az Északi- és a Fekete-tenger összeköttetése a Duna és a Majna közti Ludwig csatorna megépítésével, később a Fekete-tengert és a Finn-öblöt, illetve a Jeges-tengert kötötték össze, a XX. században pedig Észak-Amerikában a Szent-Lőrinc folyam–Nagy Tavak–Chicago–Mississippi–New Orleans víziút-lánc épül meg, majd a Duna–Majna–Rajna-víziút (1992) is mely területeken a szállítás mellett a turisztikai célú utazások jelenléte sem elhanyagolható.
A vízi turizmus első klasszikus és tömeges formáinak a kialakulása tehát a XIX. századra tehető, amikor óriási méretű sétahajókat és luxus hajókat építettek, melyek közül néhány világhírre is szert tett. Ebben az időszakban nemcsak a tengeri hajózás, hanem természetesen a belvízi hajózás is megfelelő bázist adott a turisztikai és rekreációs célú kirándulásoknak, főleg természetesen Európa országaiban, de az Egyesült Államok nagy folyóin is.
Ebben az időszakban szintén nagy fejlődésen ment keresztül a hídépítés tudománya is, az első nagy acélszerkezetű hidat 1855-ben New Yorkban építették fel, bár a legelső „vasból” készült híd – amely szimbolikusan az ipari forradalom kezdetét is adta – 1774-ben a közép-angliai Ironbridge falucskában készült el.
Hazánkban Budát és Pestet az 1849. november 20-án átadott Lánchíd kötötte össze először.
A gőzgépet a XX. századtól fokozatosan a dízelmotor váltotta fel, amely nagyobb sebességű és méretű hajók kialakítására adott lehetőséget. Időközben két fontos vízi útvonal is átadásra került: a Szuezi-csatorna és a Panama-csatorna. A vízi közlekedés fejlődése a XX. században talán még gyorsabb és látványosabb fejlődésbe kezdett, mint valaha korábban. A műszerezettség és a technikai vívmányoknak köszönhetően a hajózás egyre
Csapó János - Darabos Ferenc: Vízi közlekedés
biztonságosabb és megbízhatóbb közlekedési eszközzé vált, a jelenkor felé haladva pedig a sétahajók és cirkálók építésével a vízi közlekedés mind fontosabb részévé kezdett válni a belföldi és a nemzetközi turizmusnak is.