Hol vannak Európa védőbástyái?
Mi az oka, hogy Kelet-Európa népei s köztük a magyar is, melyek VII. Gergely leve-leiben úgy látszott már, hogy Nagy Károly germánjaiként, a keresztény respublicába olvadva „nyugati” népekké válnak – a második ezredév végéig is csak a bástyái alatt sóvárognak annak, amibe be kellett volna lépniük?65
Ezeket a sorokat Németh László írja le híres, Szekfű Gyulával folytatott vi-tájában. Németh nem értette, miért olyan fontos Szekfű számára a magyar tör-ténelem szempontjából Bécs központi szerepe, mikor az bástyaként magasodva, paternalista módon leárnyékolta az előtte lévő térséget, megszűr te a róla adott információkat a belső európai területek felé, adott esetben megszervezte ellenük, közben pedig lesajnálva nézte őket. Németh a vita során azt állította, hogy Bécs elemi érdeke volt, hogy folyamatosan fenntartsa az előteret a maga védelmé-ben, amely időről időre elvérzik a Kelettel való küzdelemvédelmé-ben, és kívül tartsa a második, harmadik hullámos népvándorlókat az „új” (ezeréves) népeket Európa korlátján, szociális, kulturális és kereskedelmi-gazdasági egységén.
A szerző szerint a Német Birodalom előterében lévő térség nagy korszakai mindig azok voltak, amelyekben megtalálták az utat a franciákhoz, az olaszokhoz.
Való igaz: Ausztria nem volt központi területe a Német-római Császárságnak, inkább maga is peremvidék. A 15. században a feltörekvő királyságok (cseh, lengyel, magyar) erőteljesebb városiasodással és modernizációval jelentkeztek, amely egységekkel szemben a birodalom kis hegyvidéki hercegségei lemaradtak, nem is szólva a dél- és északnémet városokról vagy a birodalomhoz csatlakozó legsikeresebb országokról, Németalföldről, az itáliai részekről és még a nagyon különböző tartományokból álló Spanyolországról.
Magyarország kereskedelmi és kulturális kapcsolatai Lengyelország, Itália és Németország belső területei felé mutattak egészen a 18. századig. Egyetemi kép-zést ott kaptak. Ezen még a reformáció sem változtatott – Németh szerint – az-zal, hogy felekezetileg kulturálisan megosztotta az országot. Bécs nem volt szék-városa a Habsburg-családnak sem, a 15. században ez főként Innsbruck, itt volt a családi temetkezőhely is. V. Károly is ott kívánta nagyapja udvarát továbbvinni.
szemben türelmes volt, még ha saját véleményével háttérbe kellett is vonulnia.
(Németh László fentebb idézett vitriolos írásában az állította, hogy azon kevesek közé tartozott, akiknek voltak eszméi.) Szekfű azonban úgy látta, hogy az eszmé-ket, gondolatokat nem kell ápolni, önállóan is megélnek. Nagyobb dolog ennél valakit gondolkodni, szakmát művelni megtanítani. Az ember azután saját súlyá-nál fogva mozog és viszi tovább újabb variációk kidolgozásával azt a történelmi elemzést, amit elődei átgondoltak, tölti meg újabb tartalommal, támasztja alá más csoportosítású adatokkal, ha ez a Kárpát-medence török kori története, akkor azt, ha a magyar nemzet új kihíváshoz igazodó nemzetkoncepciója, akkor azt.
Szekfű vizsgált török koros munkái változáson mentek keresztül. Nézetei azonban mindig egy politikai irányváltást zártak le, vagy előztek meg, nem ku-tatómunka, vagy szakmai gondolkodásfejlődés eredményei. A Monarchia hábo-rúba lépését megelőző kor, a háború utolsó előtti éve, a második világháború kitörése, vagy a Teleki-féle öngyilkosság, a Jugoszláviában a szerbekkel szembeni szerepvállalás és az első pontos nemzetiségi adatokat közlő népszámlálás nagy-ban befolyásolta munkáinak a szemléletét, anyagcsoportosítását, hangnemét és a körülöttük kialakuló vitát. Mindez nem azt (vagy nem csak azt) jelenti, hogy a munkák politikai megrendelésre készültek, vagy hogy nem jellemző rájuk Szekfű szakmai igényessége. A történészre, a közvéleményt befolyásoló értelmiségire nagyban hatnak a környező világnak és annak a közösségnek a sorsváltozásai, amelyben él, ez épül be munkáiba.
Szekfű koncepciózus történészként nagy, három-négyszáz éves íveket rajzolt meg. A Kelet és Nyugat közötti ország esélyei nemzettudat-kompozícióként jelennek meg nála. Az ország jelenkori esélyei, útjai visszafelé is befolyásolják számára az odavezető utat. Az adatanyag, a kutatási módszerek ismertek voltak számára. Tehát nem a bécsi levéltári munkái, vagy kialakított gondolatrendszere változtak meg, hanem – mint Domanovszky írta – a műteremben mindig más-hová irányította a fényt. A Kelet vagy Nyugat választásában mindig nyugatos maradt. Erdély történelmi választása számára antipatikus, járhatatlan út volt, még ha bizonyos korszakaiban ezt nem is hangsúlyozta. A protestantizmus szá-mára elfogadhatatlan volt, még ha bizonyos korszakaiban toleranciát is hirdetett.
„Visszalabancosodásai”, ahogy Németh László fogalmazott, ebből eredtek.
Mi maradt meg belőle? Megmaradt az a tudat, hogy a történelem velünk együtt él, róla való képünk napjainkkal együtt formálódik, jelenkori reakcióinkat irányítják, olyan időszakokat is, amelyek akár több száz évvel ezelőtt léteztek, mint például a török kor. Megmaradt eleganciája, problémaérzékenysége, élvezetes gondolati ívei, talán egy-két szaktanulmánya is, és megmaradtak a tanítványok.
Nemzeti helyzetértékelés Németh László és Bibó István gondolkodásában
Hol vannak Európa védőbástyái?
Mi az oka, hogy Kelet-Európa népei s köztük a magyar is, melyek VII. Gergely leve-leiben úgy látszott már, hogy Nagy Károly germánjaiként, a keresztény respublicába olvadva „nyugati” népekké válnak – a második ezredév végéig is csak a bástyái alatt sóvárognak annak, amibe be kellett volna lépniük?65
Ezeket a sorokat Németh László írja le híres, Szekfű Gyulával folytatott vi-tájában. Németh nem értette, miért olyan fontos Szekfű számára a magyar tör-ténelem szempontjából Bécs központi szerepe, mikor az bástyaként magasodva, paternalista módon leárnyékolta az előtte lévő térséget, megszűr te a róla adott információkat a belső európai területek felé, adott esetben megszervezte ellenük, közben pedig lesajnálva nézte őket. Németh a vita során azt állította, hogy Bécs elemi érdeke volt, hogy folyamatosan fenntartsa az előteret a maga védelmé-ben, amely időről időre elvérzik a Kelettel való küzdelemvédelmé-ben, és kívül tartsa a második, harmadik hullámos népvándorlókat az „új” (ezeréves) népeket Európa korlátján, szociális, kulturális és kereskedelmi-gazdasági egységén.
A szerző szerint a Német Birodalom előterében lévő térség nagy korszakai mindig azok voltak, amelyekben megtalálták az utat a franciákhoz, az olaszokhoz.
Való igaz: Ausztria nem volt központi területe a Német-római Császárságnak, inkább maga is peremvidék. A 15. században a feltörekvő királyságok (cseh, lengyel, magyar) erőteljesebb városiasodással és modernizációval jelentkeztek, amely egységekkel szemben a birodalom kis hegyvidéki hercegségei lemaradtak, nem is szólva a dél- és északnémet városokról vagy a birodalomhoz csatlakozó legsikeresebb országokról, Németalföldről, az itáliai részekről és még a nagyon különböző tartományokból álló Spanyolországról.
Magyarország kereskedelmi és kulturális kapcsolatai Lengyelország, Itália és Németország belső területei felé mutattak egészen a 18. századig. Egyetemi kép-zést ott kaptak. Ezen még a reformáció sem változtatott – Németh szerint – az-zal, hogy felekezetileg kulturálisan megosztotta az országot. Bécs nem volt szék-városa a Habsburg-családnak sem, a 15. században ez főként Innsbruck, itt volt a családi temetkezőhely is. V. Károly is ott kívánta nagyapja udvarát továbbvinni.
Mindez érthető is, Innsbruck fekvése, Itália és Dél-Németország közötti elhe-lyezkedése miatt centrálisabb. Bécs súlyát éppen III. Frigyes császár és Corvin Mátyás magyar király a térség királyságainak egységesítéséért folytatott hatalmi harca növelte meg, amelyek mind a magyar király, mind a gyenge Habsburg-család hatalmi hátterét növelték volna a német-római császárválasztáson, ami a közeledő török veszély okán volt fontos.
A kelet-európai államok azért fejlődhettek ki, mert a német császárok féllábbal Olaszországban voltak. Amikor a hűbériség Németországot szétdúlja, itt cseh–lengyel–
magyar nagyhatalmak nőnek, sőt: ez a szerb, majd román fénykor is. De kialakul az óriási Habsburg-állam, a harmincéves háború után beköszönt a német regeneráció, ha-nyatlásra, tetszhalálra ítéli valamennyit. Szekfű szeret természetes szövetségesekről és természetes ellenségekről beszélni. Nos, e kelet-európai népek természetes szövetségesei ófranciák és olaszok voltak; ezért hoztak onnan uralkodóházat, ezért kötötték hozzájuk szabadságharcaikat, míg a germánság természetes szövetségesei – voltaképp a még ke-letibb népek, az orosz és török, akik addig őrölték nekik a kelet-európai népeket, amíg meg nem osztozhattak rajtuk. A német–török ellentét is csak akkor kezdődik, amikor a mi testünk fölött szomszédok lesznek. Ebben az európai történetben a germánság keleti expanzióját képviselte. A gyarmatosítást németekkel ő alakította német gyarmatosítássá.
A Habsburg-királyság kényszer volt, melybe a kelet-európai népek, ha muszáj volt, bele-nyugodtak, ha lehetett fölkeltek ellene. A Habsburgok csekély politikai tehetsége s császári tisztük lehetetlenné tette, hogy az Anjou-hagyományba lépve: kelet-európai monarchiá-vá monarchiá-váljanak s egy kelet-európai államszövetséget hozzanak létre alattvalóik érdekében.
A Habsburgok keleti politikája: sok szerencse, kevés koncepció, a döntő percekben európai segítség, a béke éveiben házi elnyomás. A Habsburgoktól felszabadíttatni egyenlő volt a hódoltatással.66
Németh úgy látta, hogy a 18. században Európa számára megszűnik a ma-gyar nemzet. Összmonarchia-beli német ajkú arisztokráciát és hivatalnokréteget kívánnak képezni, amelyből csak Széchenyi István lóg ki romantikus devianciája révén, társai számára a „bolond gróf”, aki csak úgy juthat vissza a csúnyácska házacskához, ha (újra) megtanulja a magyar nyelvet.
Németh László tisztában van a korabeli német birodalmi földrajzzal is. Ismeri Haushofernek, az akkori Német Tudományos Akadémia hangadó politikai föld-rajzosának elméletét, amely a világháború előtti Mittel-Európa (Közép-Európa) tervet átalakítva a Großraumschaft (nagytérségi) geopolitika elveit hirdeti meg.67
Itt a zwischeneurópai (köztes európai) régiónak, amely a két nagyhatalom: az ekkor még majdnem szövetséges Szovjetunió és Németország közötti
peremte-rületek, nyugati hídfőállások kialakításának veszélye miatt a térség birodalmi irá-nyítás alá vonásával számol. És ez az oka annak, hogy összefüggést talál Bécs és a német nemzeti egységtörekvéseknek a története közt, és ezért vádolja Szekfűt történelemhamisítással, azzal, hogy folyamatokat rajzol, előképeket fest egy új politikai alakulat számára, miközben nem veszi észre, vagy nem akarja észre-venni, hogy abba az ágyba, melyet ő a Habsburg királyfinak vetett, Hitler készül belefeküdni. Az Anschluss utáni állapotban a Habsburg-monarchiát látja olyan államalakulatnak a térségben, amely a német kultúra előretolt bázisait kiépítette, és ezzel a germanizació első fokára lépett. Eközben Németh László maga sem veszi észre, hogy félelmében a német leckét mondja fel.
A kisbirodalmi és föderatív koncepció
Szekfű Közép-Európa-koncepciója kisbirodalmi: a Habsburg vezetésű állam dinasztikus alapon, kívülről jövő nemzetközi status quón alapuló megegyezéssel működik. A hivatalos magyar állami politika, ezen belül is a Teleki-féle Trianon utáni hivatalos politika revíziós modellje szerint Közép-Európán belül a Kárpát-medencének gazdasági, közlekedési, stratégiai szempontból centrális szerepe van. Teleki koncepciója szerint földrajzilag egységet képez. Ez az egység együtt-működve képes ellenállni a keleti szovjet és a nyugati német nyomásnak.
Németh a szekfűi koncepcióval szemben azt állítja, hogy a Habsburg Birodalom a közép-európai államokat elvágta Rómától, Berlintől és az Atlantikum térségének államaitól, ahol a 15. századtól az újkor szíve dobogott. Ugyanakkor osztozott a Zwischenraum (birodalomközi térség) államain az agresszív keleti hatalmakkal, akiktől nem tudta és – szerinte – nem is akarta őket megvédeni.
Ehelyett afféle csendestársként igyekezett ebben az irányban folyamatosan a bé-két fenntartani törökkel, orosszal, ezen hatalmak természetes szövetségeseként.
Kétségtelen, hogy Németh kritikája visszatekint Horváth Mihály és Szalay László munkáira. Szalay, mint az 1848–49-es szabadságharc időszakának köve-te a frankfurti parlamentben, és a független Magyarországnak a demokratikus német állammal való együttműködését szorgalmazta. Horváth pedig, mint ka-tolikus pap, és a trónfosztás utáni kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, jól látta azokat a falakat, melyeket a 18. századi birodalom oktatáspolitikája és diplomáciai rendszere emelt az ország elé. A két koncepció közül az első ki-felé figyelő, a nemzetközi helyzethez igazodó, a második egy belső közösségi energiákra hivatkozó eszmerendszer. Szekfű a felvilágosodás kori központosítást hangsúlyozza (bár gyökeresen elutasítja annak eszméit), Németh szemlélete egy
Mindez érthető is, Innsbruck fekvése, Itália és Dél-Németország közötti elhe-lyezkedése miatt centrálisabb. Bécs súlyát éppen III. Frigyes császár és Corvin Mátyás magyar király a térség királyságainak egységesítéséért folytatott hatalmi harca növelte meg, amelyek mind a magyar király, mind a gyenge Habsburg-család hatalmi hátterét növelték volna a német-római császárválasztáson, ami a közeledő török veszély okán volt fontos.
A kelet-európai államok azért fejlődhettek ki, mert a német császárok féllábbal Olaszországban voltak. Amikor a hűbériség Németországot szétdúlja, itt cseh–lengyel–
magyar nagyhatalmak nőnek, sőt: ez a szerb, majd román fénykor is. De kialakul az óriási Habsburg-állam, a harmincéves háború után beköszönt a német regeneráció, ha-nyatlásra, tetszhalálra ítéli valamennyit. Szekfű szeret természetes szövetségesekről és természetes ellenségekről beszélni. Nos, e kelet-európai népek természetes szövetségesei ófranciák és olaszok voltak; ezért hoztak onnan uralkodóházat, ezért kötötték hozzájuk szabadságharcaikat, míg a germánság természetes szövetségesei – voltaképp a még ke-letibb népek, az orosz és török, akik addig őrölték nekik a kelet-európai népeket, amíg meg nem osztozhattak rajtuk. A német–török ellentét is csak akkor kezdődik, amikor a mi testünk fölött szomszédok lesznek. Ebben az európai történetben a germánság keleti expanzióját képviselte. A gyarmatosítást németekkel ő alakította német gyarmatosítássá.
A Habsburg-királyság kényszer volt, melybe a kelet-európai népek, ha muszáj volt, bele-nyugodtak, ha lehetett fölkeltek ellene. A Habsburgok csekély politikai tehetsége s császári tisztük lehetetlenné tette, hogy az Anjou-hagyományba lépve: kelet-európai monarchiá-vá monarchiá-váljanak s egy kelet-európai államszövetséget hozzanak létre alattvalóik érdekében.
A Habsburgok keleti politikája: sok szerencse, kevés koncepció, a döntő percekben európai segítség, a béke éveiben házi elnyomás. A Habsburgoktól felszabadíttatni egyenlő volt a hódoltatással.66
Németh úgy látta, hogy a 18. században Európa számára megszűnik a ma-gyar nemzet. Összmonarchia-beli német ajkú arisztokráciát és hivatalnokréteget kívánnak képezni, amelyből csak Széchenyi István lóg ki romantikus devianciája révén, társai számára a „bolond gróf”, aki csak úgy juthat vissza a csúnyácska házacskához, ha (újra) megtanulja a magyar nyelvet.
Németh László tisztában van a korabeli német birodalmi földrajzzal is. Ismeri Haushofernek, az akkori Német Tudományos Akadémia hangadó politikai föld-rajzosának elméletét, amely a világháború előtti Mittel-Európa (Közép-Európa) tervet átalakítva a Großraumschaft (nagytérségi) geopolitika elveit hirdeti meg.67
Itt a zwischeneurópai (köztes európai) régiónak, amely a két nagyhatalom: az ekkor még majdnem szövetséges Szovjetunió és Németország közötti
peremte-rületek, nyugati hídfőállások kialakításának veszélye miatt a térség birodalmi irá-nyítás alá vonásával számol. És ez az oka annak, hogy összefüggést talál Bécs és a német nemzeti egységtörekvéseknek a története közt, és ezért vádolja Szekfűt történelemhamisítással, azzal, hogy folyamatokat rajzol, előképeket fest egy új politikai alakulat számára, miközben nem veszi észre, vagy nem akarja észre-venni, hogy abba az ágyba, melyet ő a Habsburg királyfinak vetett, Hitler készül belefeküdni. Az Anschluss utáni állapotban a Habsburg-monarchiát látja olyan államalakulatnak a térségben, amely a német kultúra előretolt bázisait kiépítette, és ezzel a germanizació első fokára lépett. Eközben Németh László maga sem veszi észre, hogy félelmében a német leckét mondja fel.
A kisbirodalmi és föderatív koncepció
Szekfű Közép-Európa-koncepciója kisbirodalmi: a Habsburg vezetésű állam dinasztikus alapon, kívülről jövő nemzetközi status quón alapuló megegyezéssel működik. A hivatalos magyar állami politika, ezen belül is a Teleki-féle Trianon utáni hivatalos politika revíziós modellje szerint Közép-Európán belül a Kárpát-medencének gazdasági, közlekedési, stratégiai szempontból centrális szerepe van. Teleki koncepciója szerint földrajzilag egységet képez. Ez az egység együtt-működve képes ellenállni a keleti szovjet és a nyugati német nyomásnak.
Németh a szekfűi koncepcióval szemben azt állítja, hogy a Habsburg Birodalom a közép-európai államokat elvágta Rómától, Berlintől és az Atlantikum térségének államaitól, ahol a 15. századtól az újkor szíve dobogott. Ugyanakkor osztozott a Zwischenraum (birodalomközi térség) államain az agresszív keleti hatalmakkal, akiktől nem tudta és – szerinte – nem is akarta őket megvédeni.
Ehelyett afféle csendestársként igyekezett ebben az irányban folyamatosan a bé-két fenntartani törökkel, orosszal, ezen hatalmak természetes szövetségeseként.
Kétségtelen, hogy Németh kritikája visszatekint Horváth Mihály és Szalay László munkáira. Szalay, mint az 1848–49-es szabadságharc időszakának köve-te a frankfurti parlamentben, és a független Magyarországnak a demokratikus német állammal való együttműködését szorgalmazta. Horváth pedig, mint ka-tolikus pap, és a trónfosztás utáni kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, jól látta azokat a falakat, melyeket a 18. századi birodalom oktatáspolitikája és diplomáciai rendszere emelt az ország elé. A két koncepció közül az első ki-felé figyelő, a nemzetközi helyzethez igazodó, a második egy belső közösségi energiákra hivatkozó eszmerendszer. Szekfű a felvilágosodás kori központosítást hangsúlyozza (bár gyökeresen elutasítja annak eszméit), Németh szemlélete egy
konzervativizmus alapelemeit hordozó gondolkodás, mely a hagyomány kerete-ire, a kis közösségekre, az apró körök energiáira épít, ezeket akarja mozgósítani (bár nagyra tartja a felvilágosodás szekularizált tudományelvű gondolkodását, vallási toleranciáját).
Németh történeti tapasztalata révén azt állítja, hogy nemcsak a nagytőke, de az arisztokrácia földvagyona is (mely Szekfűnél a török kor mentsvára és a barokk Magyarország újjászervezője) a Habsburg-monarchiával idegen testként, a normális társadalmi működést akadályozva, erőszakkal lett rákényszerítve a Zwischenraum országaira, közösségeire. (Németh Kelet-Európának nevezi ezt a térséget. Oroszországot és Törökországot, mint ázsiai súlypontú és kultúrájú hatalmakat nem számítja ide.) Németh László generációjának következő nagy traumája az Anschluss után Lengyelország felosztása a két szomszédos nagyha-talom között. Hasonlótól való félelem mozgatja Magyarország történetének ge-opolitikai aspektusait vizsgálva, és vetíti vissza a térség történelmébe; permanens germanizációt szuggerál a 16. századtól kezdődően. Gyakran fogalomzavarba is keveredik, azonos hatalomnak tartva a Német-római Császárságot a Habsburgok államával, pedig az koronként változott, és a Habsburgok bécsi udvara ritkán volt német nyelvű.
Ő, Szekfűvel ellentétben nem lát semmilyen keresztény európai szolidaritást.
Számára az Erdélyi Fejedelemség modellje azért példaértékű, mert nehéz iden-titásvesztő időszakban is túlélési állapotra tudott berendezkedni.
A módszer volt a fontos, a független gondolkodás és cselekedet. Ez egy új bátor, felelősségteljes embertípust köve telt akkor is, és ő ebben látja a jövőt. A diplomáciai kötöttség, az adófizető státus nem jelentett nézete szerint elnyomást, veszélyt. Nem hordozta magában a lehetőségét egy identi tásvesztésnek, a jövő felszámolódásának. Ezt a Habsburgok uralta országrészben a Német Birodalom ölelésében kevésbé látta megvalósíthatónak, mivel a központ egy idegen nyelvű és tudatú országba, a határokon kívülre helyeződött át. A centrum befolyásolta az uralkodót is. A nemzetállamok felé haladó, reformáció időszakában lévő kora újkori Európa számára Magyarország nem a Respublica Christiana vé dőbástyája, amely Szekfűnél a vezérmotívum, hanem annak csak lefokozott előtere, mely még jobban ki van szolgáltatva a pusztulásnak, mint a mohamedán függésbe ke-rült országrészek.
Szekfű Magyar története ezzel szemben hangsúlyozza, hogy szerinte minden modernizációs hatás csak Bécs közvetítésével juthatott el Magyarországra. Az Erdélyi Fejedelemség lemarad a kora újkorban például a közigazga tási reformok-ban, és kulturálisan is elszakad Európától a Habsburgok nélkül. Gazdaságilag
Szekfű Magyar története ezzel szemben hangsúlyozza, hogy szerinte minden modernizációs hatás csak Bécs közvetítésével juthatott el Magyarországra. Az Erdélyi Fejedelemség lemarad a kora újkorban például a közigazga tási reformok-ban, és kulturálisan is elszakad Európától a Habsburgok nélkül. Gazdaságilag