PARADIGMAVÁLTÁSOK A NYUGDÍJRENDSZERBEN
7. Napjainkhoz érve
A politika 2013-ban döntött, hogy a negyven éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulhatnak, az egységes korhatár előtt. Logikus indoka ennek az, hogy már korábban is a korai nyugdíjba menetel volt valamelyes ellentéte-lezése a hátrányos helyzetüknek, ami előnyt a nyugdíjkorhatár egységesítése megszüntetett. Az is szerepet játszhatott, hogy a nagymamák tudtak a még dolgozó nőknek segíteni a gyermeknevelésben. Nyilván nem tudnak, ha ma-guknak is dolgozni kell még.
Kicsit elszámították a javaslattevők magukat, mert lényegesen többen vették igénybe e lehetőséget, mint gondolták, és ez már érzékelhető volt a nyugdíjkasz-sza egyensúlyában is.
2015-ben felvetődött, hogy a férfi ak 40 év utáni nyugdíjba menetele ugyan-csak elvárás lehetne. Az egyének részéről nézve tulajdonképpen a kérdés jogos. 40 év munkaviszony alatt valóban mindenki megtermeli a saját nyugdíja jogosultságát megalapozó jövedelmet. (Nem a nyugdíjának fedezetét, hiszen azt összegszerűen nem teszik félre számukra, hanem nyomban a járadékok kifi zetésére fordítják. De elméletileg megtermeli a szükséges jövedelmet a társadalomnak, s erre alapozva várhatja el, hogy ő is ilyen arányban kapjon majd nyugdíjat, amilyen arányban befi zetett, vagyis majdani járadéka az élete során járulékalapot képező jövedelmével arányos legyen.)
Mivel a nők nyugdíjkorhatárát egységesítettük a férfi akéval, akkor a felvetés, a nemek egyenlőségét nézve, jogos. Ráadásul a férfi ak hamarabb halnak meg, mint a nők. Mi indokolná, hogy ők még annál is kevesebb nyugdíjas évet élvez-hessenek, mint a nők, ha egyébként is rövidebb a várható élettartamuk?
Természetesen, ha a nagy egyenjogúsítás helyett olyan szabályt hoztunk volna a „nők 40+” kapcsán, hogy a 40 éves nyugdíj-korkedvezményt csak a
Botos József: Paradigmaváltások a nyugdíjrendszerben 63
gyermekeket felnevelő édesanyák kapják meg, egyfajta kompenzációként számukra a gyereknevelés miatt kieső jövedelmekért, akkor talán védhetőbb lett volna a csak a nőkre fennálló kedvezmény. Hiszen nevetséges egy olyan politikai korrektség, amely végül is az egyik nem számlájára megy. Márpedig a női nyugdíjhelyzet ilyen. A nők hátránya a munkaerőpiacon a gyermekvállalás miatt mindenképpen jelentkezik. Így nyugdíjuk alacsonyabb lesz. Ha egyenlő -en kezeljük őket a korhatárban a férfi akkal, az ő terhükre történik. Ha viszont formálisan egyenlően kezeljük, akkor érthető a férfi ak ‘egyenjogúsítását’ célzó társadalmi kezdeményezés. A „férfi ak 40+” javaslat azonban csaknem bizo-nyos, hogy a nyugdíjkassza borulásához vezet.
Eléggé elgondolkodtató, hogy vajon miért nem az igen széleskörű szakértői csoportokat magában foglaló Demográfi ai Kerekasztal, ill. a Népesedéskutató Intézet elemzéseire alapoznak a politikai döntéseknél? A rendszer változat-lansága esetén ugyanis a paraméterek tologatása elkerülhetetlen. Pedig ez a társadalom bizalmi tőkéjének további erodálásához vezet. Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet vezetője 2015-ben azt nyilatkozta az általuk készített demográfi ai előrejelzések alapján, hogy elkerülhetetlennek látszik a nyugdíjkorhatár-emelés ahhoz, hogy hosszútávon fi nanszírozható legyen a nyugdíjbiztosítás. Ennek is megvannak a nehézségei, bármennyire indokol-ják is külföldi példák. (Idősek munkaképessége, ami nálunk rosszabb, mint Nyugaton, a fi atalok munkahely szükséglete, ami természetesen Nyugaton is gond…) S ebben a helyzetben most mégis a nyugdíjkassza kiadási oldalát növeljük? Még több ember esetleges nyugdíjba vonulásával?
Elkelne egy egyértelmű kormányzati álláspont. Ne várjuk, hogy mint ‘majd a piac’ ‘majd a társadalom’ is kiforrja magából a jó megoldást. Itt makrogaz-dasági megfontolások, alapos gazmakrogaz-dasági és szociológiai ismeretekre alapozott, szakmailag megvitatott javaslatokkal lehet csak anyagot összeállítani és kom-munikálni. Azt viszont kellene! Semmiképp nem helyes, ha egyes szakértők a maguk egyedi elgondolásait minden komoly számítás és szakmai vita nélkül a közvélemény bombázására használnák fel. ( A Kerekasztal állásfoglalása széles-körű szakértői konszenzuson nyugodott). A szakmai vita a szakmai fórumokra való. Ugyanakkor, a komoly szakértői testületi állásfoglalással alátámasztott civil javaslatok kidolgozóival jó lenne, ha a kormányzat érdemi megbeszélést folytatna. Ezt követően a kiforrott álláspontot, minden csatornán ismertetni a társadalommal.
Nagyon aktuális további kérdés a migráció. Itt a munkaerő elvándorlására gondolunk, a perifériáról a fejlett EU-s országokba. Nagy a magasabb bérek szívó hatása. Hogyan is képzelhető el a négy szabadság elvének alkalmazása,
anélkül, hogy a munkaerő ne áramlana a sokkal magasabb béreket és munka-lehetőséget kínáló területek felé? A fi ataloknak kell a munkahely. (Mellesleg a korhatár kitolása ezt csak nehezítené). Ha nem találnak munkalehetőséget itthon, nyilván elmennek külföldre, ha már erre az Unióban lehetőség nyílt. A migrációnak azonban hatása lesz a nyugdíjrendszerre, és általában az államház-tartásra, amit a jelenlegi politika – véleményünk szerint – alulértékel.
A kormányzat nem dughatja homokba a fejét az elől, hogy az ifjúsági munka-nélküliség nálunk is magas. Európa szerte hatalmas gond, de ez a tény minket nem vígasztal. S azt sem intézheti el a kormány olyan egyszerűen, hogy ma még nem probléma a munkaerő-kiáramlás, mert rövidesen az lesz! Tartós hiány vár-ható a költségvetésben a járulék- és adókiesés miatt azért, mert más országok kasszáiba fi zetik be azt a kinti munkavállalók. Igaz, hogy ők majd megkapják néhány évtized múlva a járadékuk erre eső részét abból az országból, ahol dolgoztak, de most hazánknak nagy kiesést jelent az államháztartásban.
(2015-ben ugyan a kormányzatnak – és a polgárok jelentős részének – épp az illegális bevándorlás a legégetőbb problémája, de miért kell megvárni, amíg a kivándorlás is az lesz? Feltételezhető ugyanis, hogy a legmagasabb képzettségű és bérű emberekre továbbra is lesz igénye Nyugatnak, még ha telítődik is a mostani hullámban érkező bevándorlókkal. Nekünk viszont éppen ezek járulék fi zetése fog hiányozni.)
Feltétlenül indokolt lenne ezért olyan gazdaság-diplomáciai lépések megva-lósítása, amely igyekezne összehozni a periféria országait, a visegrádi négye-ket, hogy együttesen képviseljék érdekeiket az Unió nyugati részével szemben.
(Csakúgy, mint az illegális bevándorlás témakörében, ahol többen hazánk mellé álltak.) De a kivándorlásban még könnyebben lehetne közös nevezőre jutni az EU keleti tagjaival, mert a migráció a periféria V4-eken túli országoknak, így Lengyelország mellett Bulgáriának, Romániának is komoly problémát jelent.
Sajnálatos módon, a magországoknak érdekében áll a jelenleg EU-n belüli sza-bad munkaerő-vándorlás, még ha voltak is olykor ellentétes politikai felhangok.
Rövidesen olyan demográfi ai defi cit várható például Németországban, amit szinte lehetetlen bevándorlás nélkül kezelni. (Elgondolkodtató mindenesetre a 2015 nyarán beindult migránshullám NSZK-beli fogadtatása, a szír mene-külteket befogadni kész német politika. Jelzés arra, hogy – túl a humanitárius szempontokon –, szükségük van a bevándorlásra. Többet kapnak ugyan belőle, mint szeretnének, és a problémakörnek számos egyéb vonatkozása is van, de az alapkérdés mégis a demográfi ai defi cit.) Bizonyos, hogy még mindig inkább az azonos kultúrkörökből jövők jönnének náluk számításba, mint más kultúrákat
Botos József: Paradigmaváltások a nyugdíjrendszerben 65
képviselő személyek. Ezek beillesztése a társadalomba, meglehetősen sokba kerül nekik.
Zárógondolatok
A társadalombiztosítás a modern humanizmus velejárója. Az ILO bemutat-ta, hogy minden fejlett országban működik, s most már Kína is kiépítette.
Európában megosztottak az országok, hol, milyen rendszer működik: felosztó-kirovó vagy tőkefedezeti, illetve kevert. Nagy probléma, hogy a szabad munka-vállalással az egyes országok rendszerei keverednek, s lehetővé válik nemcsak a munkaerő elszívása, de a szociális rendszerek megingatása is ez által. (Az időskori jövedelmek biztosítása mindenképpen szociális kérdés, ami a politi-kára nagy hatással lehet.) Európának nincs egységes Tb-koncepciója, ahogy nincs közös költségvetése, egységes határvédelme, hadereje, külpolitikája.
Valójában nem egységes még az integrációról vallott felfogása sem a tagoknak.
Így nehéz az ilyen operatív kérdéseket összehangolni, mint a társadalombiz-tosítás. Nem feltétlenül lehetetlen, csak nagyon erős elvi alap, és még erősebb gyakorlati szándék kell hozzá. Elvi alap van: az igazságosság, ami az általunk javasolt új paradigma elfogadását segíthetné. A gyakorlati szándékot azonban nagyon befolyásolják az érdekek. És ebben az erősebb joga gyakran érvényesül.
Anélkül, hogy egy bezárkózó Magyarországot sugallnánk, látnunk kell, hogy saját érdekeinket – e téren is – mindenképpen magunknak kell képviselnünk.
Olyan nyugdíjrendszert kell tehát bevezetnünk, amely szerintünk az igazságos-ság elvét jól képviseli. Azért pedig, hogy ezt az EU is méltányolja, egy második fázisban kell megküzdenünk.
Irodalomjegyzék
BOTOS József – BOTOS Katalin: Idősödés gazdasági hatásai. Egy stratégiai kutatás vázlata. Magyar Tudomány, 2009/3.
BOTOS Katalin (szerk.): Idősödés és globalizáció. Budapest, Tarsoly, 2009.
BOTOS Katalin – BOTOS József: A kötelező nyugdíjrendszer reformjának egy lehetséges megoldása: pontrendszer és demográfi a. Pénzügyi Szemle, 2011/2.
József BANYÁR – József MÉSZÁROS: The child as a pension public good – private load, problem and its alternative solutions. International Social Security Review, 2014 (megjelenés alatt).
BANYÁR József: A modern nyugdíjrendszer kialakításának két története.
Hitelintézeti Szemle, 2014.
A. CIGNO – M. WERDING: Children and pensions. MA: MIT Press, Cambridge, 2007. KOVÁCS Erzsébet (szerk.): Nyugdíj és gyermekvállalás. Budapest, Gondolat, 2012.
H. SINN – W. WERNER: The value of children and immigrants in a pay-as-you-go pension system: a proposal for a transition to a funded system. Ifo Studien 47., 2001. 77–94.
András SCHLETT: Population Ageing and the Tragedy of the Pension Common . Ekonomika, 90. (3), 2011. 58–72.