IV. Összegzés
3. Névrendszertani tanulságok
1. A helynevek rendszertani elemzése során — HOFFMANN ISTVÁN rend-szerleírásához (2010a: 226–227) is igazodva — két nagyobb, hagyományosan régóta elkülönített névfajtával, a természeti és a műveltségi nevek kategóriájá-val számolok. E csoportokat aszerint választottam szét, hogy az ember tevé-kenységétől függetlenül is létező helyről van-e szó, vagy olyanról, amelyet az ember alakító munkája hozott létre.
Bár a Százdi alapítólevélben nagy számban fordulnak elő etimológiailag megfejthetetlen vagy legalábbis bizonytalanul magyarázható nevek (Bethydy, Bubath, Ceda, Cheyey, Leweluky, Proluca, Rakamoz, Tehna), a vizsgálat so-rán ezek közül csupán azokat a neveket nem vettem figyelembe, amelyekről a latin szövegkörnyezet semmilyen információval nem szolgál, ilyen azonban csak egy van: Bethydy. A többi nevet bevontam az elemzésbe, a nevek mel-lett szereplő latin földrajzi köznév ugyanis egyértelműen jelzi a hely fajtáját.
Az oklevélben igen nagy számban szereplő bizonytalan névszerkezetű nevek, mint például az acervus Basy, acervum Fygudy, acervum Marci, tumulum Boytyn, tumulo Branka, venam Cheyey, villa Cosme, villa Petri, agrum Petri viszont szükségszerűen kimaradtak a leírásból. A latin földrajzi köznév + személynév/helynév szerkezetek a magyarban ugyanis egy- vagy kétrészes helynévstruktúrát egyaránt takarhatnak, de akár személy nevével azonosított helymegjelölések (tehát nem helynevek) is lehetnek. Ezeket a bizonytalan szerkezetű neveket a vizsgálatban tehát ugyancsak figyelmen kívül hagytam, mivel éppen névrendszertani tekintetben bizonytalan a státusuk. A latinul vagy latinizáló formában lévő helyneveket sem vontam be az elemzésbe: az alapítólevélben találkozunk Bihar vármegye latinosított Byhoriensis alakjá-val, a Duna és a Tisza folyó latin alakjaialakjá-val, valamint két, talán magyar szór-ványra utaló latin szerkezettel (puteum Bissenorum, sepulturas Bissenorum), amelyek közszói vagy tulajdonnévi jellege nem ítélhető meg egyértelműen.
Ezek alapján tehát mindössze 51 helynév vonható be a névrendszertani vizs-gálatokba.
Ebben az oklevélben a korábban mondottak alapján két kronológiai síkot érdemes elkülönítenünk: az oklevél elkészültének idejét, azaz a 11. századot, illetőleg az interpoláció időszakát, vagyis a 13. századot. Az eredeti oklevél, azaz a 11. századi kronológiai sík kapcsán 33 helynévi szórvánnyal számol-hatunk, a 13. századra vonatkozóan pedig az említett 51 névforma vehető figye-lembe (noha az alapítólevélbe ekkor bekerült elemezhető magyar helynevek száma csupán 18). Ezt az eljárást az indokolja, hogy a 13. századi névrendszert természetesen azok a névadatok is jellemzik, amelyek a 11. századtól részei annak.
A fentiek értelmében az eredeti oklevélhez tartozó, a tipológiai elemzés so-rán figyelembe vehető név 27%-a természeti név, 73%-a pedig a műveltségi nevekhez sorolható. Az interpolált nevekkel kibővült oklevél helyneveinek 33%-a tartozik a természeti nevek közé, a nevek 67%-a pedig műveltségi név.
A tihanyi oklevelekkel (1055, 1211) és a Garamszentbenedeki alapítólevéllel (1075/+1124/+1217) összehasonlítva azt látjuk, hogy míg a Százdi alapítólevél-ben (az eredeti és a teljes névanyagot tartalmazó interpolált oklevélalapítólevél-ben) a mű-veltségi nevek képviselik a nagyobb csoportot, addig a Tihanyi alapítólevélben a nevek többsége (mintegy 60%-a) a természeti nevekhez, 40%-a pedig a másik nagy névfajtába tartozik (vö. HOFFMANN 2010a: 227). Az interpolált Garam-szentbenedeki alapítólevélben — az 1211. évi Tihanyi összeíráshoz hasonlóan (ahol 50%–50% az arányuk, KOVÁCS É. 2015: 200) — a természeti és a mű-veltségi nevek aránya közel azonos (53%-a természeti név, 47%-a műmű-veltségi név, KOVÁCS CS.2016).
Ezek az arányok önmagukban persze nem sokat mondanak, hiszen például az oklevél szövegezésének célja és jellege nagyban meghatározza azt is, hogy a települések, illetve a birtokok felsorolásszerűen vagy részletesebb határleírással szerepelnek-e benne.
1.1. A műveltségi nevek között kivétel nélkül csak településneveket találunk.
A Tihanyi alapítólevélhez (Fehérvár, HOFFMANN 2010a: 227), valamint a bir-tokösszeíráshoz (Papsoka, KOVÁCS É. 2015: 200) hasonlóan a Százdi oklevél 28 településneve között is csupán egyetlen kétrészes név — egyébként birtok megnevezéseként — szerepel: Csabarákosa (Chabarakusa), amely a Csaba személynévnek és a Rákos ’rákban bővelkedő’ értelmű víznévből metonímiával alakult Rákos területnévnek az összekapcsolásával alakult. Ez a kétrészes név a GYÖRFFY GYÖRGY által interpoláltnak tartott szövegrészben fordul elő (DHA.
1: 183, 185). A Garamszentbenedeki oklevél 146 helynévi szórványt tartalmazó névállományában már hét kétrészes műveltségi név (4%) szerepel (pl. Mikola-falu, Rikácsiártánd, Sárófalu), amelyek szintén későbbi betoldás révén kerültek be az oklevélbe (vö. SZŐKE 2015a: 155–208). Mindez arra utal, hogy a 11. szá-zadban kétrészes településnevek csak igen kivételes esetben voltak használatban (a Fehérvár nevek sajátos helyzetére lásd BENKŐ 1998), de az Árpád-kor ké-sőbbi századaiban is jóval ritkábbak lehettek az egyrészeseknél.
A tihanyi oklevelekhez és a Garamszentbenedeki alapítólevélhez hasonlóan a Százdi alapítólevélben is a településnevek nagy része (18 név) formáns nélküli személynévből jött létre metonimikus névadással. Az ezek alapjául szolgáló személynév lehet magyar (pl. Bekech, Zalda stb.), szláv (pl. Damarad, Prouod stb.) vagy török eredetű (pl. Soba).
Foglalkozásnévről kaphatták a nevüket a Dusnok(i) (Dusnuky, vö. dusnok
’torló, az elhunyt ura lelkéért az egyház részére bizonyos szolgáltatásokra
köte-lezett szolga’), a Timár (Tymar, vö. tímár ’bőrgyártó’) és a Szekeres (Zekeres, vö. szekeres ’fuvaros’) települések.
Számnévből helynévképzővel alakulhatott a Százd (Zazty) helynév, az elneve-zés valószínűleg száz háznépre utal, az Árpád-korban ugyanis a királyi udvar és a vár alá tartozó népeket századokba sorolták. A helynévnek a szász népnévből való származtatása ellen komoly ellenérvként hozható fel az, hogy a borsodi területe-ken korai szász betelepítésről nincs tudomásunk (erről lásd a III. fejezet 1. alatt).
Egyetlen település esetében valószínűleg a természeti viszonyok szolgáltat-ták a névadás motivációját. A Nyüvegy (Nywyg) név a nyű ’féreg’ főnév -gy képzős alakjából jöhetett létre bizonyára mikronévként, s ez alakult aztán tele-pülésnévvé. A nyű lexéma azonban személynévként is használatos volt az Ár-pád-korban, így a településnév személynévi áttétellel is alakulhatott.
Öt további helynév létrejöttében ugyancsak a metonimikus névadás játszott szerepet: Fancsalfenyérje (Fonsol fenerie), Hortobágy (Chartybak), Kőrév (Kuurew), Szeghalom (Scegholm), Szihalom (Scenholm) települések nevei ugyanis elsődlegesen egy-egy természeti alakulatot (halmot, homokos területet stb.) jelöltek. Hortobágy falu például a mellette elfolyó vízről (1261/1271: iuxta Hortubaguize) kaphatta a nevét. A víznév > településnév változás az ómagyar korban nem ritka, szép számmal találunk rá példát a tihanyi oklevelekben is (vö.
Füzegy, Kolon, Morotva, KOVÁCS É.2015: 201).
A műveltségi nevek között talán egyetlen név esetében vethetjük fel az ide-gen eredetet: a Makra helynév szláv helynévre is visszavezethető (vö. szerbhor-vát Mokra, cseh és szlovák Mokrá helynevek), amelynek alapjául az ősszláv
*mokrь ’nedves, nyirkos’ jelentésű lexéma szolgált. Emellett ugyanakkor el-képzelhető az is, hogy a Makra településnév a latin Macrabeus személynév rövidült Macra személynévi formájából alakult metonímiával. Ugyancsak egyetlen jövevénynév szerepel e névfajtában a Tihanyi alapítólevélben is (vö.
Kesztölc, HOFFMANN 2010a: 130–131). Az 1211. évi birtokösszeírásban pedig a műveltségi nevek között nem szerepel idegen eredetű név.
Mindez azt mutatja, hogy a településnevek létrejöttében a 11. században — de még a későbbiekben is — a metonimikus névadás játszott meghatározó sze-repet: a Százdi alapítólevélben három név kivételével minden név ilyen módon jött létre. A Garamszentbenedeki alapítólevél ugyanakkor ebből a szempontból más képet mutat. Az elemzésbe bevonható 146 helynévi szórványból álló név-anyaga igen jelentős számban tartalmaz idegen neveket: a 23 átvett név között 8 műveltségi név található (pl. Knyezsic, Tajna stb., vö. KOVÁCS CS.2016). Mind-ebből tágabb összefüggésben a kérdéses oklevelek által érintett térségek népessé-gének eltérő etnikai összetételére is következtethetünk.
1.2. Az 1211. évi birtokösszeíráshoz hasonlóan (vö. KOVÁCS É. 2015: 201) a Százdi oklevélben (mind az eredeti, mind az interpolált részekkel kiegészített
oklevélben) a természeti nevek (17 szórvány) között az egyrészes és a kétrészes nevek száma közel azonos. A két további 11. századi oklevél, az 1055. évi Ti-hanyi alapítólevél és Garamszentbenedeki oklevél 11. századra tehető része között azonban lényeges különbség figyelhető meg: míg az előbbiben a termé-szeti nevek többsége a kétrészes helynevekhez sorolható (vö. HOFFMANN
2010a: 229), addig az eredeti Garamszentbenedeki oklevélben leginkább egyré-szes természeti nevek fordulnak elő. Nemcsak a 11. századi Garamszent-benedeki oklevélről, hanem az interpolált, azaz a teljes névanyagot tartalmazó 13. századi rétegéről is ugyanez mondható el, mivel e szórványemlék természeti nevei között gyakran megnevező funkciójú helyneveket találunk, amelyek név-átvétel útján kerültek a magyar nyelvbe (vö. KOVÁCS CS.2016).
Az egyrészes nevek (9 név) között — ahogyan a másik három oklevélben is (vö. HOFFMANN 2010a: 230, KOVÁCS É. 2015: 201) — főleg vizeket megjelölő nevek fordulnak elő. A kétrészes nevek mellett több esetben nem szerepel a hely jellégére utaló latin fajtajelölő szó (ad Arukscegui, ad Nadestyguy, a Nogewrem, ad Sartue), vagy a nevek csupán az általános jelentésű locus föld-rajzi köznévvel állnak (in loco Nogewrem vocato). A helynevek utótagja, vala-mint a szövegkörnyezet azonban többször segíti az azonosítást, ezekből gyakran következtethetünk a helyfajtára, mint például az Nagy-örém helynév esetében.
A Százdi alapítólevélben más helyfajtára ritkábban történik utalás: csupán egyet-len halomnév, az egyrészes Somogy (ad acervum Sumug), valamint egy erdő-név, a kétrészes Nagy-kerek (silvam nomine Nogkereku) szerepel a szövegben.
A Tihanyi alapítólevél és birtokösszeírás természeti neveitől eltérően, ahol a nevek jelentős része földrajzi köznévből jött létre jelentéshasadással (vö. HOFF
-MANN 2010a: 230, KOVÁCS É. 2015: 202), a Százdi alapítólevélben az egyré-szes nevek között csupán egyetlen olyan nevet találunk, amely földrajzi köz-névvel azonos alakú: Sár (ad eiusdem Saar caput, sár ’mocsár, ingovány’). Az egyrészes nevek közé sorolható az eredetileg kétrészes Szikszó (Scekzov) hely-név is, amelyben a szék ~ szik ’esőtlen nyarakon kiszáradó tó, időszakos vízál-lás’ és a régi magyar aszó ’szárazpatak, időszakos vízfolyás’ földrajzi köznév kapcsolódott össze. Az, hogy az aszó utótagú helynevek lexikális szerkezete gyakran elveszítette áttetszőségét, ami aztán a név hangalakjának megváltozá-sával is gyakran együttjárt (vö. pl. 1229: Zarazozou [szárazaszó] > 1404: Zarzo [szárszó], FNESz, HOFFMANN 2010a: 142), talán azzal magyarázható, hogy az aszó igenévi eredete és az aszik ’elszárad’ igével való etimológiai kapcsolata korán, esetleg már az Árpád-korban elhomályosulhatott.
Növénynévből metonímiával alakult a szintén egyrészes Eger víznév (ad rivulum nomine Egur; az éger ~ eger fanévből), s valószínűleg metonimikus névadással jött létre az Ebes víznév is (Ebes; a régi magyar nyelvjárási ebes
’mocsaras, bozótos, zsombékos’ melléknévből).
Az egyrészes nevek között névképzéssel alkotott helynevek is előfordulnak:
Bodrog (Budrug, bodor ’hullámos, nem sima víztükrű (folyó)’ + -g), Somogy (Sumug, som növénynév + -gy).
A Tisza neve nemcsak latinul (Ticiam, Ticia), hanem magyarul (Tyza, Tiza) is szerepel az oklevélben. Ez az ősi indoeurópai folyónév valószínűleg szláv közvetítéssel került át a magyarba.
A Százdi alapítólevélben előforduló kétrészes természeti nevek alaprésze egyetlen kivételtől eltekintve a hely fajtáját megjelölő földrajzi köznév. Hasonló tendenciát figyelhetünk meg a tihanyi oklevelekben és Garamszentbenedeki oklevélben is, ahol a nevek többségénél szintén földrajzi köznév a kétrészes természeti nevek alaprésze (vö. HOFFMANN 2010a: 232, KOVÁCS É. 2015: 202–
203).
A Százdi alapítólevélben az alábbi földrajzi köznevek fordulnak elő: az ér
’kevés vizű természetes vízfolyás, patak’, ’vizenyős rét’: Hamus-ér (Homuser), a kerek ’erdő’: Nagy-kerek (Nogkereku), az örém ’vízforgás, forgó; mélyvíz’:
Nagy-örém (Nogewrem), a szeg ’szeglet, kiszögellés’: Árok szege (Arukscegui), Nádas szege (Nadestyguy), a tó ’nagyobb természetes állóvíz’: Vencsellő tava (Wensellev towa) és a tő ’folyó, árok stb. torkolata, vége’: Sár töve (Sartue).
Amint látjuk, ezek a földrajzi köznevek birtokos személyjellel vagy anélkül kapcsolódnak a bővítményrészhez.
A bővítményrész a kétrészes természeti nevek nagy részében a kérdéses hely valamilyen sajátosságát, tulajdonságát fejezi ki: képző nélküli (Nogkereku, Nogewrem) vagy főnévből képzett melléknévvel (Homuser, Nadestyguy), vala-mint főnévi jelzővel (Arukscegui, Sartue, Scekzov). A Vencsellő tava esetében pedig az előtag helynévi előzményből alakult: az alapítólevélben is említett Vencsellő településnév és a tó földrajzi köznév birtokos személyjeles alakjának az összekapcsolásával jött létre. Az alakilag birtokos jelzős szerkezetű névben jelentéstanilag egyfajta helyviszony fejeződik ki, ti. ’Vencsellő településen lévő víz’-ről van szó.
Az oklevélben egyetlen S+M szerkezetű, azaz sajátosságot jelölő előtagból és megnevező funkciójú utótagból álló név található: a [Kis]-Eger helynév, amelynek előtagja latinra fordítva, a parvus ’kis, kicsiny’ melléknévvel szere-pel, az utótagja pedig az Eger víznév.
2. A fentebb bemutatott 11–13. századi források helynévi szórványainak névrendszertani vizsgálata kiválóan alkalmas a régi magyar helynévadás általá-nos jellemzésére és változástörténetének a bemutatására. A Százdi alapítólevél csekélyebb helynévanyagában megmutatkozó névrendszertani sajátosságok vizsgálata megerősíteni látszik azt a Tihanyi alapítólevél, valamint birtokössze-írás elemzése során kirajzolódott képet, hogy a korai ómagyar kori helynévadás két alapvető típusát a személynévből alakult egyrészes településnevek, illetve a
földrajzi köznévi alaprésszel alkotott kétrészes természeti nevek adják. A névtí-pusok előfordulási aránya, gyakorisága ugyan némileg módosult a korai óma-gyar kor folyamán, de a Tihanyi alapítólevél és összeírás helynévanyaga például azt mutatja, hogy a köztük lévő mintegy 6-7 generációnyi időszak alatt nem történtek a helynévrendszerben jelentős elmozdulások. Nagyobb változások a természeti nevek körében a későbbiekben sem tapasztalhatók, a településnevek-nek azonban később más típusai is megjelentek, és népszerűvé váltak.
Az elemzés során az is megmutatkozott, hogy a korai ómagyar kori helynév-adásban a helynevek rendszerén belül fontos névalkotási eszköz volt a metoní-mia: ilyen módon gyakran jött létre természeti névből településnév. Ez azt is jelenti, hogy a régi névadás ugyancsak támaszkodott a mindenkori névállo-mányra, amit a fentieken kívül az is jól mutat, hogy a kétrészes nevek között szintén találunk olyan neveket is — ha nem is olyan nagy számban —, amelyek másodlagosan, más helynév felhasználásával jöttek létre.
Irodalom
E. ABAFFY ERZSÉBET 2003. Hangtörténet. [Az ómagyar kor]. In: KISS JENŐ– PUSZTAI FERENC szerk., Magyar nyelvtörténet. Budapest, Osiris Kiadó. 301–
351.
Adatok = KRISTÓ GYULA–MAKK FERENC–SZEGFŰ LÁSZLÓ, Adatok „korai” hely-neveink ismeretéhez 1. Acta Universitas Szegediensis De Attila József Nomi-natae. Acta Historica 44. Szeged, József Attila Tudományegyetem Bölcsészettu-dományi Kar, 1973.
ÁSz. = FEHÉRTÓI KATALIN, Árpád-kori személynévtár. 1000–1301. Budapest, Aka-démiai Kiadó, 2004.
ÁÚO. = WENCZEL GUSZTÁV,Árpádkori új okmánytár 1–12. Pest, később Budapest, 1860–1874.
BÁBA BARBARA 2016. Földrajzi köznevek térben és időben. A Magyar Névarchí-vum Kiadványai 39. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó.
BALASSA IVÁN 1980.Alsónémedi földrajzi nevei. In: BALASSA IVÁN szerk., Alsó-némedi története és néprajza. AlsóAlsó-némedi, AlsóAlsó-némedi Községi Tanács. 213–
234.
BÁRCZI GÉZA 1951.A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék. Budapest, Akadémiai Kiadó.
BÁRCZI GÉZA 1958a. A magyar szókincs eredete. Második kiadás. Budapest, Tan-könyvkiadó.
BÁRCZI GÉZA 1958b. Magyar hangtörténet. Második, bővített kiadás. Budapest, Tankönyvkiadó.
BENKŐ LORÁND 1953.A magyar ly hang története. Nyelvtudományi Értekezések 1.
Budapest, Akadémiai Kiadó.
BENKŐ LORÁND 1980. Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Budapest, Akadémiai Kiadó.
BENKŐ LORÁND 1995.Mi a helyzet Zalán vezér neve és személye körül? Magyar Nyelv 91: 402–411.
BENKŐ LORÁND 1996a. Anonymus élő nyelvi forrásai. In: KOVÁCS LÁSZLÓ– VESZPRÉMY LÁSZLÓ szerk., A honfoglaláskor írott forrásai. Budapest, Balassi Kiadó. 221–247.
BENKŐ LORÁND 1996b. Ómagyar kori helyneveink vizsgálatának néhány szem-pontjáról, különös tekintettel a település- és népességtörténeti kutatásokra. Név-tani Értesítő 18: 5–14.
BENKŐ LORÁND 1998. Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest, Akadémiai Kiadó.
BENKŐ LORÁND 2002. Az ómagyar nyelv tanúságtétele. Perújítás Dél-Erdély Ár-pád-kori korai történetéről. Budapest, MTA Történettudományi Intézet.
BENKŐ LORÁND 2003. Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulaj-donnevekről. Budapest, Akadémiai Kiadó.
BENKŐ LORÁND 2004. Az ómagyar kori -j, -aj, -ej helységnévképző. Magyar Nyelv 100: 406–419.
BÉNYEI ÁGNES 2012. Helynévképzés a magyarban. A Magyar Névarchívum Kiad-ványai 26. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó.
BÉRES JÚLIA 2014. Adalékok a Hortobágy etimológiájához. Helynévtörténeti Ta-nulmányok 10: 33–52.
BLAZOVICH LÁSZLÓ–GÉCZI LAJOS 1987. Kiadatlan oklevelek az egri egyházak levéltáraiból. Levéltári Közlemények 58: 27–37.
BOROVSZKY SAMU 1909a. Borsod vármegye története a legrégibb időktől a jelen-korig 1. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia.
BOROVSZKY SAMU 1909b. Magyarország vármegyéi és városai. Heves vármegye.
Budapest, Magyar Tudományos Akadémia.
BOROVSZKY SAMU [é. n.]. Szabolcs vármegye. Budapest, Magyar Tudományos Aka-démia.
Bu. = RÁDAY MIHÁLY szerk., Budapesti utcanevek. A–Z. Budapest, Corvina, 2013.
BUNYITAY VINCE 1883. A Váradi püspökség története alapításától a jelenkorig 3.
Egyházak. A püspökség alapításától 1566. évig. Nagyvárad, Franklin ny.
CD. = GEORGII FEJÉR, Codex diplomaticus Hungarie ecclesiasticus ac civilic 1–11.
Budae, 1829–1844.
CDP. = IPOLYI ARNOLD–NAGY IMRE–VÉGHELY DEZSŐ, Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius 1–5. Győr, 1865–1873, 6–8. Budapest, 1876–1891.
Cs. = CSÁNKI DEZSŐ, Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában 1–
3., 5. Budapest, 1890–1913.
CSÁNKI-index = ÖRDÖG FERENC szerk., Helynévmutató Csánki Dezső történelmi földrajzához. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2002.
CSORBA CSABA 1986. A százdi alapítólevél históriája. In: CSORBA CSABA–TÓTH
PÉTER,A százdi alapítólevél (1067). Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. 10–12.
CSŰRY BÁLINT 1935. Könyvismertetések 1. Horger Antal: A magyar nyelvjárások.
Magyar Nyelv 31: 64–68.
DÁVID ZOLTÁN 2001. Az 1598. évi házösszeírás. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal Levéltára.
DHA. = GYÖRFFY GYÖRGY, Diplomata Hungariae Antiquissima 1. Budapest, Aka-démiai Kiadó, 1992.
EKFT. = Az első katonai felmérés. A Magyar Királyság teljes területe 965 nagyfel-bontású színes térképszelvényen. 1782–85. Arcanum Adatbázis Kft. DVD., 2004.
Erdélyi Helynévtörténeti Adattár on-line adatbázis. Elérhető: http://eha.elte.hu. (2018.
02. 20.)
ETH. 6. = HAJDÚ MIHÁLY–BÁRTH M.JÁNOS szerk., Szabó T. Attila Erdélyi Törté-neti Helynévgyűjtése 6. Udvarhelyszék. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből.
Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2005.
ETH. 7. = HAJDÚ MIHÁLY– SÓFALVI KRISZTINA szerk., Szabó T. Attila Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 7. Maros–Torda. A. B. Szabó T. Attila kéziratos gyűj-téséből. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2005.
EtSz. = GOMBOCZ ZOLTÁN–MELICH JÁNOS, Magyar etymologiai szótár 1. Buda-pest, Magyar Tudományos Akadémia, 1914–1930.
EWUng. = BENKŐ LORÁND főszerk., Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen 1–2. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993–1995.
FKnT. = BÁBA BARBARA–NEMES MAGDOLNA, Magyar földrajzi köznevek tára. A Magyar Névarchívum Kiadványai 32. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2014.
FNESz. = KISS LAJOS, Földrajzi nevek etimológiai szótára 1–2. Budapest, Akadé-miai Kiadó, 1988.
FOLTIN JÁNOS 1883. A zázty-i apátság XI. századi alapító oklevelének taglalata s ismeretlen helyének meghatározása. Kútfő-tanúlmány az Egri főegyházmegye történelméből, vonatkozással Anonymusra. Eger, Egri-érsek Lyceumi Könyv-nyomda.
FUXHOFFER,DAMIAN 1858. Monasteriologia regni Hungariae 1. Pestini.
GÁRDONYI ALBERT 1940. Középkori települések Pest határában. Tanulmányok Budapest Múltjából 8: 14–27.
GÖRÖG = GÖRÖG DEMETER–MÁRTON JÓ’SEF, Magyar Átlás az az Magyar, Horvát, és Tót országok vármegyéji, ’s szabad kerületei és a’ határ-frzf katonaság’ vi-dékeinek közönséges és különös tábláji. Viennae, 1802–1811.
Gy. = GYÖRFFY GYÖRGY, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1–4.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963–1998.
GYŐRFFY ERZSÉBET 2011. Korai ómagyar kori folyóvíznevek. A Magyar Névarchí-vum Kiadványai 20. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó.
GYÖRFFY GYÖRGY 1958. A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az or-szágig 1. Századok 92: 12–87.
GYÖRFFY GYÖRGY 1970. A honfoglaló magyarok települési rendjéről. Archeologiai Értesítő 97: 191–242.
GYÖRFFY GYÖRGY 1972. Az Árpád-kori szolgálónépek kérdéséhez. Történelmi Szemle 15: 261–320.
GYÖRFFY GYÖRGY 1977. István király és műve. Budapest, Gondolat.
GYÖRKÖSY ALAJOS 1984. Latin–magyar szótár. Nyolcadik kiadás. Budapest, Aka-démiai Kiadó.
HA. = HOFFMANN ISTVÁN–RÁCZ ANITA–TÓTH VALÉRIA szerk., Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból. 1. Abaúj–Csongrád vármegye. Debrecen, 1997.
2. Doboka–Győr vármegye. Debrecen, 1999. 3. Heves–Küküllő vármegye. Deb-recen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. 4. Liptó–Pilis vármegye. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017.
HAHN GYÖRGY–HUDÁK ÉVA–LOBODA ZOLTÁN 1998. Az Észak-magyarországi-középhegység ásványi nyersanyagai és bányászata. Földrajzi Értesítő 47: 317–
358.
HAJDÚ MIHÁLY 1982. A Csepel-sziget helynevei. Budapest, Akadémiai Kiadó.
HBMFN. 1. = VÉGH JÓZSEF–PAPP LÁSZLÓ szerk., Hajdú-Bihar megye földrajzi nevei 1. A Polgári járás. Debrecen, A Polgári Nagyközségi Közös Tanács Vég-rehajtó Bizottsága, 1970.
HBMHn. = BÁBA BARBARA szerk., Hajdú-Bihar megye helynevei 1. A Hajdúbö-szörményi és a Hajdúhadházi járás helynevei. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015.
HECKENAST GUSZTÁV 1970. Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Budapest, Akadémiai Kiadó.
HEGEDŰS ATTILA 1985. Némedi. Névtani Értesítő 10: 3–7.
HEGEDŰS ATTILA 1992. Kisnémedi tájszótár. Budapest. ELTE Magyar Nyelvtörté-neti és Nyelvjárási Tanszéke–MTA Nyelvtudományi Intézete.
HeMFN. 2. = VÉGH JÓZSEF–PAPP LÁSZLÓ szerk., Heves megye földrajzi nevei 2. A Füzesabonyi járás. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1976.
HeMFN. 3. = VÉGH JÓZSEF–ÖRDÖG FERENC–PAPP LÁSZLÓ szerk., Heves megye földrajzi nevei 3. A Hevesi járás. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1980.
HeMFN. 4. = BALOGH LAJOS–ÖRDÖG FERENC szerk., Heves megye földrajzi nevei 4. A Gyöngyösi járás. Hatvan és környéke. Eger. Budapest, Magyar Nyelvtudo-mányi Társaság, 1988.
HKFT. = A harmadik katonai felmérés. 1869–1887. A Magyar Szent Korona Or-szágai. 1:25.000. Arcanum Adatbázis Kft. DVD. 2007.
HOFFMANN ISTVÁN 2004. Az oklevelek helynévi szórványainak nyelvi hátteréről.
Helynévtörténeti Tanulmányok 1: 9–61.
HOFFMANN ISTVÁN 2006. Szöveg és szórvány kapcsolata a Tihanyi alapítólevélben.
In: GALGÓCZI LÁSZLÓ–VASS LÁSZLÓ szerk., A mondat: kaland. Hetven tanul-mány Békési Imre 70. születésnapjára. Szeged, SZEK Juhász Gyula Felsőokta-tási Kiadó. 142–147.
HOFFMANN ISTVÁN 2007a. A Tihanyi alapítólevél nyelvészeti jelentősége. In: ÉR
-SZEGI GÉZA szerk., Tanulmányok a 950 éves Tihanyi alapítólevél tiszteletére.
Tihany, Tihanyi Bencés Apátság. 61–66.
HOFFMANN ISTVÁN 2007b. A Tihanyi alapítólevél mint helynévtörténeti forrás. A régi magyar helynevek vizsgálatának alapkérdései. Akadémiai doktori érteke-zés. Kézirat. Debrecen.
HOFFMANN ISTVÁN 2010a. A Tihanyi alapítólevél mint helynévtörténeti forrás. A
HOFFMANN ISTVÁN 2010a. A Tihanyi alapítólevél mint helynévtörténeti forrás. A