Péchy Blanka (1894-1988) verselőadó művészete
Akik még emlékeznek Péchy Blankára, a szép magyar beszéd apostolát, a Kazinczy-díj és a Kazinczy Szépkiejtési versenyek megalapítóját tisztelik benne.
Akik személyesen nem találkozhattak vele, ismerhetik hangját a rádió Beszélni nehéz című műsorából, amely 1976-tól volt hallható. A szép magyar beszédért és a helyes kiejtésért általa indított mozgalom sok ezer diákot és sok száz tanárt lelkesített, akik máig a legnagyobb tisztelettel őrzik emlékét. A nyelvművelőét.
Sokan talán nem is tudják róla, hogy színésznő és kiváló előadóművész volt.
117
Köztudott, hogy a színész művészi alkotása, amely nem válik le az előadóról, a művész halálával együtt elmúlik, csak hatásában él tovább. A filmek ugyan őrzik még egy darabig, de aztán az is a feledés homályába hull.
Péchy Blanka az a színésznő, akinek művészetét már életében elfelejtették, csak néhány késői filmes epizódszerep őrzi alakját, hangját is csak néhány rádiófelvétel örökítette meg, ám azok is az archívum mélyén pihennek.
Pedig színészi pályája ígéretesen indult. Alig volt 17 éves, amikor felvették a Színiakadémiára. A gimnázium utolsó két évét emiatt egy év alatt végezte el.
Ekkor már jól beszélt németül, franciául és angolul, de a gimnáziumban latinul és görögül is tanult. Művelt színésznőnek számított a 20. század elején.
Pályatársai közül leginkább tiszta és jól érthető beszédével tűnt ki, amelyet az élete végéig megőrzött enyhe dunántúli kiejtés zamata tett egyénivé.
Az akadémia elvégzése után, 1914-ben a Vígszínházba került, amelynek műsora, természetes beszéd- és játékmódja kiválóan megfelelt a fiatal színésznő egyéniségének. Finomsága, törékenysége és szépsége pontosan illeszkedett a színház stílusához. Szálegyenes tartása és elegáns mozgása előkelő dámák, jóságos és méltóságteljes nőalakok megformálására tette alkalmassá.
Az I. világháború idején azonban épp nem volt célszerű szórakoztató, vidám zenés darabok bemutatása, ezért kisebb jelenetekből és háborús tárgyú versekből összeállított műsort játszottak. Ebben Varsányi Irén Szép Ernő Imádság, Péchy Blanka Babits Miatyánk 1914 című versét szavalta, utóbbit kéziratban kapta meg a költőtől. Itt tűnt fel először újszerű, a verset alaposan
118
értelmező, a beszéd zeneiségét kiemelő előadói stílusa, amelyet a Nyugat írói köre csiszolt a modern versek előadói stílusává. Péchy Blanka sok szállal kötődött ehhez a körhöz, rövidesen már a legjobb Ady-interpretátorként tartották számon. A Vígszínházat tartotta előadói pályája bölcsőjének, s ott elsajátított, oldott színészi játékát és beszédmódját úgy tudta alkalmazni a versmondásban, hogy egyben meg is újította művészi eszközeit.
Babits versének előadásakor – amelyet egy későbbi visszaemlékező műsorában a rádió örökített meg az 1960-as években1 – szinte észrevétlenül vetíti össze az imádság archaikus dallamát a korabeli beszéddallammal. Archaizálása nem végletes: a lelassított, szünetekkel szétterített, de nem szétdarabolt szöveg egyenletes tempója és alig érezhető éneklő dallama úgy fogja össze a szöveg egészét, hogy egyben érthetően tagolja is azt. Nem eljátssza, csak felidézi a hallgatóban a másokért könyörgő nőalakot, aki mindent kibíró és megértő szeretettel óv és tart meg bennünket. Természetes közelségben „beszélget” az Istennel, emberközelbe hozza, társául szegődik. Mindezt dallam- és hangszínváltásokkal éri el. A vers kulcsszavának a „békességet” jelöli meg, ezt a szót emeli ki szünetekkel, hangszínváltásokkal. Péchy gyakran mondta ezt a verset a háború idején kórházakban és egyéb (többnyire szocialista) rendezvényeken is.
A versek művészi előadása kezdettől hozzátartozott a színészi hivatáshoz, mégis kevés színész szánta el magát arra, hogy partnerek nélkül, egyedül kiálljon a színpadra. A Színiakadémián kötelező tantárgy volt a versmondás, de ezt jobbára a színpadi beszéd érthetőségének fejlesztésére használták. A régi stílust képviselő színiakadémiai tanárok a versek kényelmesen hömpölyögtető, külsődleges eszközökkel színezett, patetikus előadásmódját követelték meg.
A romantika esztétikája szerint a versek éppen úgy szerepként foghatók fel, mint a drámai szövegek. A színészetet is próbált Petőfi gyakran szavalta saját (és Vörösmarty) verseit. Az Ivás közben című versét például olyan átéléssel adta elő, hogy amikor hosszabb szünetet tartott, a hallgatóságból súgták fel neki a folytatást, mert azt hitték, a részeget játszó költő valóban elveszítette a beszéd fonalát. A színészek tehát – a korabeli költői felfogás szerint – szerepként fogták fel a verseket. Ez viszonylag könnyű volt azon versek esetében, amelyek eleve monológszerűen, vagy párbeszédes formában voltak megírva. (Petőfi Az őrült, Szeget szeggel, stb.)
Tolnay Klári ritkán mondott verset, de emlékezetes Burns John Anderson című versének televíziós felvétele, amelyen magával ragadóan mondta el az idős korában is vonzó és kedves feleség megható vallomását, azaz lényegében hitelesen játszotta el ezt a szerepét is.
A színészi megközelítés másik lehetősége az volt, hogy a vers előadójának a költő szerepét kell átvennie. Ez az Egressy Gábor által kifejtett elmélet éppen úgy tovább él napjainkban is, mint a versszöveg szerepként való felfogása.
1 Emlékeimből (versmondói pályafutásáról). MTVA Rádióarchívum, D-2643/1 tek.
119
„Mi mint előadók, – írta Egressy – a költő szerepét vesszük át közvetlenül.
Átvesszük mindent látó képzeletét, szellemének magas ihletét és lelke minden érzékeit”.2 Egressy Gábornak ezt az elgondolását máig is sok színész (sőt, sok költő is!) vallja. Latinovits Zoltán és Illyés Gyula is határozottan kiállt e mellett a színészi alapállás mellett.3
A költő szerepének „eljátszását” kívánják meg a televízióban azok a
„versrendezések”, amelyekben a verset mondó színészt még a költő korabeli jelmezébe is felöltöztetik.
Csakhogy a költő nem egy adott hangulatban, nem egy ihletett pillanatban írja meg a versét, hanem sokáig csiszolgatja, hordja magában, amíg papírra veti annak végleges formáját. Nem tudható, hogy mit érzett a vers megírásának idején. A költői szerep csak a színész fantáziájában formálódik, az ő egyéni-ségéből adódik. Csak az általa elképzelt költőfigurát tudja megidézni, amihez vajmi kevés köze van a vers szerzőjének. Az előadó ugyanis nem a költővel, ha-nem a költői műalkotással kerül közvetlen kapcsolatba, az írott versszöveget kell hangzó formába öntenie. A költőnek ebbe már közvetlenül nincs beleszólása…
Babits Mihály Ódry Árpád estjének bevezetőjében az előadó művészetét a tájat beragyogó napfényhez hasonlítja, amely – anélkül, hogy megbontaná – megváltoztatja a tájat; „mihelyt fölsüt a nap, a nap lesz a fontos, és amit a nap mutat, és ahová a nap beférkőzik: így kerekedik fölül az előadó művészete a szegény költőén”. Az előadó eszközei mást fognak fel a valóságból, mint a költő eszközei, s ezáltal újat ad a költő művéhez, új műalkotást hoz létre, amely „nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen attól”.4
Egy másik – ugyancsak színészi megközelítés – szerint a vers előadójának azt a szituációt kell elképzelnie és hanggal interpretálnia, amelyben a szöveg elhangozhatott. Rakodczay Pál például a Szózatot egy előzőleg a hazafiságról folyó vita hazafiatlan környezetének felidézéseképpen keserűen, elmerengve kezdte. Berzsenyi Fohászát a csillagos ég alatt merengve kell elképzelni, a vers hangulatát a szemjátékkal és a nézéssel kell megalapozni. A költő szerepének elképzelése helyett az alaphelyzetet kell felidézni és ebből kell fakadnia a mozgásnak és a kiinduló interpretációnak.
Hevesi Sándor rendezőként hasonlóképpen a vers szituációjának elképzelésére épít, amikor a Szeptember végén című Petőfi verset nem költői jóslatnak, hanem egy biedermeier idillnek értelmezi. Szerinte nem a költő személyét kell előtérbe állítani a vers előadójának, hanem „a vers hangulatának és zeneiségének megértett és átélt továbbadására”, a versszöveg „hanggal való megjelenítésére” kell törekednie.
Péchy Blanka a versek előadásakor azt az utat követte, hogy pontosan elemezte a vers alapszituációját és alaphangulatát, de nem félt a visszafogott színészi eszközök alkalmazásától sem.
2 Egressy Gábor, A színészet iskolája. Budapest: Hornyánszky, 1879. 142. p.
3 Latinovits Zoltán, Verset mondok. Budapest: Népművelési Propaganda Iroda, 1976. 99.
p. 4 Babits Mihály, Költő és tolmácsa. In Nyugat, 1919. 1. sz. 134. p.
120
Első önálló estjét 1921-ben Jászai Mari – a romantikus előadói iskola „papnője”
– vezette be, akinek őszintén átélt pátosza szigorúan tiltott a versmondás közben mindenféle mozdulatot. Péchy Blanka visszafogott mozdulatait azonban elfogadta, mert úgy érezte, hogy az előadó egyénisége ezáltal sajátos egységgé ötvözi a színészetet és a versszavalást. „Mikor ugyanis a múlt évben hallottam, első sorainál visszatetszéssel láttam, hogy mozdul, sőt mozog, felső testével hajladozik, karjait lendíti – de ez a mozgás lassanként lebilincselt, tetszeni kezdett, és már vártam rá, kívántam, és már a második költeménynél nem szívesen nélkülöztem volna többé, annyira természetes és kecses és önkéntelen, mint a szél által meglóbált nyírfa ingása, karjai mozgása, mint a gallyak lendülése, és olyan könnyed és puha – annyira egyéni, tehát eredeti – s az eredetit a kellem istennői szeretik – hogy joga van hozzá, mert a sajátja! Az ő egyéni tulajdonsága, mely a lelkéből, belülről terem és csinálódik.”5
Ascher Oszkár, aki gyakran lépett fel együtt Péchy Blankával, úgy vélte, hogy a vonzó és sikeres színésznő a költő előtérbe helyezése helyett önmagát állítja reflektorfénybe, a maga „átérzését” adja tovább a költői gondolat helyett. Így a hallgató nem a vers élményének részese lesz, hanem az előadói személyiség varázsának hatása alá kerül, azt éli át, amit az előadó és nem azt, amit a költő.
Szerinte versmondáskor az előadónak el kell tűnnie a költői szöveg mögött.
Csakhogy ez lehetetlen! A közönség a pódiumon az előadó alakját látja, az ő egyéni hangvariációit hallja, a maga testi mivoltában ő jeleníti meg a verset.
Nem a költőt imitálja és nem is annak puszta „szócsöve”, hanem a vers szövegének önálló és őszintén átélő tolmácsolója, önálló műalkotás létrehozója.
Nem pusztán a hangjával jeleníti meg a vers szövegét, hanem egész lényével:
megjelenésével, öltözékével, mozdulataival a költőhöz, a műhöz és a közön-séghez való viszonyát jelzi.
1922 májusában Péchy Blanka már kizárólag Ady műveiből mutatott be előadóestet a Zeneakadémia nagytermében. Az előadáson jelen volt Ady édesanyja és öccse is. A bevezetőt Emőd Tamás tartotta. Ezen az esten nemcsak eddig még pódiumon el nem hangzott Ady versek szerepeltek, hanem levél- és publicisztika részletek, azaz prózai művek is. Ez volt az est igazi újdonsága. A megszerkesztett műsor mindössze 9 műből állt, de a közönség kívánságára még ennyit adott elő Péchy Blanka ráadásként.
1927-ben bemutatott, viharos sikerű előadóestje világirodalmi kitekintést is adott. Petőfi és Ady versei mellett Baudelaire, Shelley és Tagore verseit is meg-szólaltatta. Ennek alkalmából fogalmazta meg a Népszava tudósítója Péchy Blanka előadói stílusának jellemző vonását: „…először intelligenciájával férkő-zik hozzá a költőhöz, de azután teljesen fölolvad bennük és hirtelen átlelke-sedéssel fogja össze érzésbeli egységgé, amit előbb eszével részeire bontott.”
5 Idézi Péchy Blanka, Jászai Mari. Budapest: Magvető, 1960. 101. p.
121
1928-ban Péchy Reinhardt meghívására a bécsi Josefstädter Theaterbe szerződött és csak hét év múlva tért haza. Ekkor adott interjújában (a Délibáb újságírójának)6 elmondta, hogy színészi munkája mellett itt is rendszeresen mondott verset a bécsi magyar követség e
akkoriban Bécsben hihetetlenül nagy Ady kultusz volt.
Szinte hihetetlen, hogy ez a törékeny, halk szavú művész hogyan tudta a közönség számára érthetővé és befogadhatóvá tenni Ady Endre nagy erejű, férfiasan kemény verseit, az „új idők új dalait”! Nos, Péchy Blanka nem akarta megjeleníteni a költőt, nem kívánt „férfiruhába bújni”. Vállalta sugárzó nőiségét és a verseket kétségtelenül ehhez hangszerelte, személyes mondanivalójává tette, de tiszta intellektusú, alapos sz
kilépjen a vers keretei közül. Gyenge, de nagy terjedelmű hangja pasztellszíneit tudatosan használt egyéb beszédeszközeivel (sokat mondó, változatos szünetekkel, dallam- és ritmusváltásokkal, a kulcsszavak kiemelésével) egészítette ki. Az előadott verset olyan kommunikációs lehetőségként kezelte, amelyben az általa elképzelt szituáció a közönség képzeletében jelenik meg, s így a hallgatók közvetlen partnerének érezhetik magukat.
6 In Délibáb, 1935. X. 5.
121
n Péchy Reinhardt meghívására a bécsi Josefstädter Theaterbe szerződött és csak hét év múlva tért haza. Ekkor adott interjújában (a Délibáb elmondta, hogy színészi munkája mellett itt is rendszeresen mondott verset a bécsi magyar követség estélyein. Többnyire Adyt szavalt, mert akkoriban Bécsben hihetetlenül nagy Ady kultusz volt.
Szinte hihetetlen, hogy ez a törékeny, halk szavú művész hogyan tudta a közönség számára érthetővé és befogadhatóvá tenni Ady Endre nagy erejű, rseit, az „új idők új dalait”! Nos, Péchy Blanka nem akarta megjeleníteni a költőt, nem kívánt „férfiruhába bújni”. Vállalta sugárzó nőiségét és a verseket kétségtelenül ehhez hangszerelte, személyes mondanivalójává tette, de tiszta intellektusú, alapos szövegértelmezése megóvta attól, hogy kilépjen a vers keretei közül. Gyenge, de nagy terjedelmű hangja pasztellszíneit tudatosan használt egyéb beszédeszközeivel (sokat mondó, változatos és ritmusváltásokkal, a kulcsszavak kiemelésével) egészítette ki. Az előadott verset olyan kommunikációs lehetőségként kezelte, amelyben az általa elképzelt szituáció a közönség képzeletében jelenik meg, s így a hallgatók közvetlen partnerének érezhetik magukat.
122
Ady Az én hadseregem című versét úgy mondta, mintha egy elszánt és rettenthetetlen szelídségű édesanya maga köré gyűjtött fiaihoz szólna.
Visszafojtott belső izgalommal biztatta őket, hogy higgyenek magukban, mert
„tiétek lesz itt minden”. Előadásában ez a vers csúcspontja, hangja itt a legerősebb, tempóját lelassítja, a beszédhangzókat megkeményíti. A vers halált idéző képei szinte jelentéktelenné válnak, mert nem az elmúlás felé közeledő idős ember keserűsége a fontos számára, hanem a fiatalság jövője. Ez teszi az elmúlást mégis beteljesedéssé. És a reményteljes ifjúság, akit megszólít, a mindenkori közönség! Vagyis mi vagyunk.
123