Gyenizse Péter1 – Pap Norbert2 – Kitanics Máté3 – Morva Tamás4
1 egyetemi docens, PTE TTK, Földrajzi és Földtudományi Intézet, gyenizse@gamma.ttk.pte.hu
2 egyetemi tanár, PTE TTK, Földrajzi és Földtudományi Intézet, pnorbert@gamma.ttk.pte.hu
3 tudományos főmunkatárs, PTE TTK, Földrajzi és Földtudományi Intézet, kitanics1@gmail.com
4 doktorandusz, PTE TTK, Földtudományok Doktori Iskola, morvatamas@gmail.com
Bevezetés, célkitűzés
A magyar történelem híres, de középkori királyságunk számára nagyon negatív hatásokkal járó csatáját Mohácstól D-re vívták 1526-ban. A mindenki által ismert kimenetelű harcban az I. Szulejmán által vezetett oszmán sereg szétverte a Magyar Királyság II. Lajos király és Tomori Pál kalocsai érsek által vezetett hadseregét. A király és vele együtt a főnemesség jelentős része meghalt, majd az oszmán hadak feldúltak Budát és Pestet.
A leírásokból a szembenálló seregek szerkezete és mozgása többé-kevésbé ismert, azonban a csata pontos helyszíne nem. Míg a 18–19. században még a mai Sátorhely közelébe (a síkság közepére) tették a csatát, addig a 20. században egy új helyszín, Majs falu, illetve a Mohácsi-síkot nyugatról határoló dombság előtere merült fel (Pap et al. 2019).
Több 16. századi dokumentum is leírja a csatatér földrajzi és azon belül domborzati adottságait, amelyeket eddig a történészek és a régészek nem vizsgáltak meg összefüggéseikben.
Dolgozatunk célja, hogy földrajzi és geoinformatikai eszközökkel vizsgáljuk meg a Mohácsi-síkot és a két feltételezett helyszínt, különös tekintettel a digitális domborzatmodellekből számítható beláthatósági viszonyokra. Ezen elemzési módszerek újszerű szemléletet hoznak a történeti, régészeti vizsgálatokba.
Absztrakt: 1526. augusztus 29-én a Magyar Királyság seregei döntő vereséget szenvedtek az oszmán haderővel vívott csatában a Mohácsi-síkon. Az említett síkság azonban meglehetősen nagy kiterjedésű és a csata pontos helyszíne máig nincs meghatározva. Az elmúlt évtizedekben a történészek és katonai szakértők elsősorban írott források, beszámolók alapján interpretálták a csata lefolyását és próbálták azt bele helyezni a földrajzi tájba, változó eredménnyel. Napjainkban ezt megkönnyítik a domborzat elemzését szolgáló geoinformatikai szoftverek. Elemzésünk során egyrészt megállapítottuk, hogy a Brodarics István szemtanú által leírt domborzati formák inkább a mai Sátorhely környezetében mutathatók ki, másrészt a Hans Dernschwam által látott templomrom lehetett mind Sátorhely, mind Majs közelében, de az előbbi helyen azt könnyebb lehetett észrevenni, harmadrészt pedig a Gerlach István által említett Pécs melletti hegycsúcsok Sátorhely mellől látszanak, Majs közeléből pedig nem.
Anyag és módszer
A mohácsi csata kutatását másfél éve folytatja nagy intenzitással csapatunk.
Ennek során rengeteg magyar és idegen nyelvű dokumentumot és térképet néztünk át és értelmeztünk geográfus és történész szemmel. Ezek széleskörű és részletes bemutatására most nincsen módunk, de az ezen munkánk során talált három 16.
századi beszámoló képezi a most ismertetett beláthatósági vizsgálataink alapját.
A beláthatósági vizsgálatokat a QGIS szoftver Visibility Analysis moduljával számoltuk ki, melyet Zoran Čučković írt (Internet1).
A vizsgálatokhoz a síksági területen is megbízható, a mikrodomborzati formákat is hitelesen tartalmazó DEM-re is szükség volt. Sajnos a FÖMI-től vásárolt modell ezen kritériumnak nem felelt meg, szemben a DDVIZIG Hydrodem modelljével (Gyenizse et al. 2018).
Természetföldrajzi áttekintés
A mohácsi csata helyszínét minden kutató a Mohácsi-sík (Mohácsi-terasz, Mohácsi teraszos sík, vagy párkánysík) területére teszi. Ezen belül is az ármentes teraszra, bár a pontos helyéről ma is viták folynak.
A Mohácsi-sík 16. századi képét jól jellemzi az alábbi leírás:
„…ezen a helyen óriási, széles síkság terül el, sem erdő, sem cserjék, sem víz, sem domb nem bontotta meg, csak bal felől, közötte és a Duna között volt egy iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal, ahol utóbb sok halandó pusztult el. Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár.” (Brodarics István, Internet1)
Természetföldrajzi vizsgálataink során főleg erre a kistájra koncentrálunk, de mivel ez a terület az elmúlt évezredek és milliók során folyamatosan kapcsolatban állt a Baranyai-dombsággal, ezért azok földrajzi jellemzőit is megvizsgáljuk.
A Duna alacsony és magas árterétől karakteres peremmel válik el a 90–100 m magasságban fekvő, ármentes terasz felszín, ami a Dunától, illetve a magas ártértől több kilométer szélesen húzódik nyugat felé a Bár–Lánycsók–Nagynyárád–Majs félköríves dombvonulatig. A pleisztocén végén, mintegy 10–15 ezer éve a Mohácsi-sík a már említett félköríves vonal mentén megsüllyedt. Erre a felszínre rakta le az ősi Duna 30–35 méter vastag kavicsos-löszös üledékét. Ezután, a pleisztocén végén, vagy az óholocénban a sziget területe kezdett el süllyedni, ezért a Duna bevágta medrét az így már relatíve magasabban fekvő hajdani üledékébe és a korábbi Duna-ágak oldalazó pusztító munkájával létrehozva a mohácsi terasz 6–7 m magas, karakteres peremét, mely előterében ma is megfigyelhetők az egykori morotvák mélyebb, vízállásos területei (Erdősi 1974). Gábris Gyula (1980) hasonló jelenséget említett a Baranyai-dombság és a Mohácsi-terasz találkozásánál is és ezzel magyarázza a
dombsági térszín előterében, a patakok hordalékkúpjai közötti mocsaras foltok keletkezését.
Az ármentes, jó termőképességű talajjal ellátott Mohácsi-teraszt az elmúlt évszázadokban főleg szántóföldi művelésre használták, de a patakok vízállásos, nedves völgyeiben legelők is voltak. A patakok szabályozása révén a mocsaras helyek kiterjedése mára jelentősen lecsökkent. Az ármentes teraszon futottak a környék fontosabb útvonalai is, mint a Duna menti évezredes hadiút is, melyeken a közlekedést csak a vizenyős patakmedrek zavarták meg (T. Mérey 2004).
Napjainkban a teraszon három kisebb vízfolyás folyik keresztül. A Csele-patak É-on, csak rövid szakaszon vágja át magát a Dunáig. Medre többnyire mélyen bevágódott a löszös teraszfelszínbe. A teraszon Lánycsók felől átfutó Bég-patak vizét a falutól nem nagy távolságra ÉK-i irányba futó mesterséges mederrel a Jenyei-árokba vezették. A terasz legnagyobb vízfolyása a Majs, Nagynyárád és Sátorhely közötti területen több ágból eredő Borza-patak, amely ma már erősen kanalizált. Ebbe vezették bele a Nagynyárádtól induló Lajmér-patak vizét is, ezért annak korábbi, Kölked felé vezető medrét beszánthatták (Erdősi 1974).
A vizek és kisebb részben a szél felszínformáló hatására néhány méter magasságkülönbségű mikrodomborzati formák alakultak ki a Mohácsi-teraszon.
Ezek lehetnek negatív formák, amelyekre majd a vízállásos, belvizes területek kapcsán térünk vissza, és lehetnek pozitív formák is. Ilyen például a Mohácsról DNy-ra, a Mohács-Nagynyárádi út (ma földes út) mellett fekvő Látóhegy, vagy Látó-högy nevű kiemelkedés, amely csak 4–4,5 méterrel emelkedik a környező térszínek fölé. Tehát, a helyben lakó emberek jól ismerték a terület mikrodomborzatát és a minimális bemélyedések és kiemelkedések megjelentek a térszemléletükben, közlekedési és gazdálkodási szokásaikban. A síkságokon letelepedésre általában víz közeli, de ármentes térszíneket részesítették előnyben, mint amilyen a Látóhegy, vagy a Sátorhelyi kiemelkedés volt (Gyenizse 2018).
A teraszt szegélyező dombvidék. Az előzőektől teljesen eltérő arculatú, felépítésű és genetikájú területtel találkozunk a teraszszintet ÉNy-ról, Ny-ról és DNy-ról félkörívesen lezáró, mintegy 100 m-rel magasabb dombvidéki területen.
Kialakulásának menete eltér Mohácsi-síktól, ugyanis a Pannon-beltenger vízének levonulása után már nem süllyedt, hanem különböző mértékben megemelkedett. A pleisztocén és holocén időszakban nem a folyóvíz, hanem a többi külső erő (szél, fagy, csapadékvíz stb.) formálta, alakította felszínét. A hátságról lefutó patakok völgyei élénkebb domborzatú területet hoztak létre (Erdősi 1974).
A Mohácsi-teraszra az azt körülvevő dombsági felszín relatíve meredek domboldalakkal szakad le, hasonlóan a klasszikusan löszből felépülő Duna menti magaspartokhoz. Gábris Gyula (1980) szerint a Duna ősi eróziós, partpusztító munkája lezárultával egy a mainál jelentősebb mértékben meredekebb magaspart alakult ki. Gábris Gyula kísérletet tett a magaspart mohácsi csata óta történő pusztulása mértékének megállapítására, ezért talajfúrásokat végeztek a hajdani Merse falu közelében. A szelvény megrajzolásából és a lejtőszög számításokból
kikövetkeztethetően a meredekségben lényeges változás nem történt 1526 óta. Tehát a dombság geomorfológiai viszonyai, megjelenése nem változtak jelentősen az elmúlt évszázadokban.
Eredmények
A sereget övező dombok megjelenése Brodarics István leírásában (1526) Brodarics István püspök II. Lajos magyar király kancellárjaként vett részt a csatában. Az egyik legrészletesebb leírást tőle olvashatjuk az Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról című művében (Internet2), amiben a táj látványa is megjelenik:
„Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár.
Itt állította fel az ellenség az ágyúkat. Később, a küzdelem vége felé saját szemünkkel láttuk, hogy ez a hely tele volt ellenséges katonasággal, jobbára azokkal, akiket janicsároknak neveznek. Ami hely csak volt a falu kunyhói mögött, mind hosszú sorokban tartották elfoglalva.” …
„Így álltunk és vártunk, és a nap már délutánba hajolt, amikor az ellenség hadai abban a völgyben, mely tőlünk jobbra, a dombok alatt terült el, csöndesen megindultak, csak a lándzsák hegyei árulták el, és a Barát kitalálta, mit jelentsen ez:
vagy táborunk szétzúzására, vagy bekerítésére törekszenek.”
A leírás szerint egyrészt a magyar sereggel szemben volt egy kiemelkedés, ami valamennyire alkalmas volt a török tábor eltakarására. Másrészt a magyar seregnek jobb kéz felé húzódott egy dombsor, ami a török lovasságot részben kitakarta, de nem teljesen, azaz egy alacsony kiemelkedésről van szó.
A modellezés során a QGIS Depth Below Horizon moduljával kiszámíttattuk a két feltételezett csata helyszínen álló magyar megfigyelő (Brodarics) által belátott területet, illetve a tereptárgyak által kitakart, nem látható területek látóhatár alatti mélységét. A számítás során a megfigyelő lovas katona szemmagasságát 2,5 méter magasra állítottuk be. Az 1. ábrán a II. Katonai felmérés térképére vetítve látjuk a számítás eredményét a Sátorhely közelében, illetve Majs közelében feltételezett csatatéren. Az 1. ábra A részén látszik, hogy amennyiben a megfigyelő Sátorhelytől ÉK-re helyezkedett el (a klasszikus csatatér elmélet szerint), akkor a sátorhelyi kiemelkedés el tudta takarni az oszmán sereg és tábor egy részét, mivel mögötte 2–5 m magas tárgyak sem látszottak (1/A ábra 1-es). Amennyiben ugyanerről a megfigyelőhelyről jobb kéz felé nézett a megfigyelő (azaz Ny felé), akkor ott egy alacsony, É–D irányú kiemelkedés takarta el a Borza-patak völgyét (1/A ábra 2-es).
Amennyiben ott vonult É felé egy lovas csapat, akkor azok alsó 1–3 m magas részét eltakarta a domb, tehát igaz lehet Brodarics leírása, hogy „csak a lándzsák hegyei árulták el” őket.
A régészek és hadtörténészek az elmúlt évtizedben Földvár falut (és ezzel együtt a csata központi területét) egy olyan középkori településmaradvánnyal
azonosítják, amely Majstól és a dombság peremétől K–ÉK-i irányba fekszik (1/B ábra X jel). Amennyiben lovas megfigyelőnket ezen elpusztult falutól K–ÉK-re tesszük, akkor óriási magasságkülönbségeket találunk a dombsági területen. A majsi völgyek és a dombság pereme olyan mértékben (akár 10–15m) takarja el a mögötte fekvő területeket, hogy onnan nem látszik ki a vonuló lovasok lándzsája (1/B ábra 3-as szám melletti sötét területek).
Földvár templomának látványa az útról (1555)
Hans Dernschwam 1553 és 1555 között részt vett I. Ferdinánd követségében, amit I. Szulejmán szultánhoz küldött. Pap László 1961-es művében idézi Dernschwam 1555-ös H. Dernschvam's Tagebuch einer Reize nach Konstantinopel und Kleinasien című művének részleteit:
„Mindenütt szép, sík, termékeny a táj, amelyhez hasonló más országban nem látható…”
„Mindenütt sok, leégett, puszta falú, soknak a helyét is alig lehet felismerni.”
„Dernschwam áthaladt Földváron is, amelyet mint ’azelőtt megerősített helységet’ (?) említ. Csak puszta templomát látják.”
Megvizsgáltuk, hogy a Mohácsi-sík ármentes teraszának K-i felén futó mohács-eszéki hadiútról hogyan láthatták a lovon ülő (a modellben 2,5 m magas) utazók a templom maradványait (a modellben 3 m magas). A három pontból (2. ábra 1–3-as pontok) végzett számítások eredményét összevontuk. Az átlagos szürke színek jelzik, hogy mely területek látszottak a domborzatárnyékolt felszínen, míg az egyre sötétedő területek, hogy melyek nem látszottak az említett pontokból. Megállapíthatjuk, hogy elvileg mind a mai Sátorhely környékén, mind a Majs előterében fekvő elpusztult falunál (X-el jelölve) észrevehető lehetett a templomrom. Megjegyzendő azonban, hogy a mai Sátorhely területe közelebb van az úthoz, ezért ott valószínűleg könnyebben látszhatott a rom.
1. ábra Lovas megfigyelő által belátott területek a mai Sátorhely és Majs előterében (szerk.
Gyenizse P.) Magyarázata a szövegben olvasható
A Pécs melletti hegyek látványa a csatatérről (1573)
Az utolsó 16. századi szemtanú Gerlach István (Stephan), aki Ungnad Dávid báró követ lelkészeként utazott Konstantinápolyba 1573-ban. A tájra vonatkozó leírását Szalay László Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI-dik században című 1859-es könyvében olvashatjuk az Utazás Pozsonyból Nándorfehérvárra a Dunán 1573-ban fejezetben (Internet3):
„Nemsokára Mohács nevű mezővároshoz jöttünk; s lévén még időnk, nagyságos uram és én jó fél mérföldre, hintón mentünk azon helyre, hol a Magyarországban lakott utolsó király, Lajos, s vele harminczötezer embere, háromszáz- ezer törökkel megütközött, megveretett, és elveszett. Ezen mező most részben puszta, részben szántóföld. Ottlétünkkor hullámoztak a kalászok. Még láthatni az árkokat, hol az ágyuk állottak, s hová a halottakat temették. Láttunk innen négy mérföldnyi távolságra egy magas hegyet, merre Pécs fekszik, s azon túl Mohácshoz hét mérföldre Sziget.”
Gerlach István szerint tehát a csatatérről egyértelműen látszottak a Pécs irányában fekvő hegyek. Kérdés, persze, hogy melyik mecseki hegycsúcsokra gondolt. Ha szó szerint értelmezzük írását, akkor a Pécs melletti Tubes és Misina csúcsok jöhetnek szóba, ha viszont tágabban, akkor akár a Zengő és a Hármashegy is, bár azok kissé más irányban, Pécsvárad mellett fekszenek (3. ábra).
A 3. ábrán sötétebb árnyalattal jelöltük azokat a területeket, ahonnan egy 1,7 m magas megfigyelő a dombság takarása miatt nem láthatja a Mecsek egy-egy hegycsúcsát. Megállapítható, hogy ha szorosan értelmezzük Gerlach István leírását és csak a Tubest és a Misinát vizsgáljuk, akkor azok csak a mai Sátorhely környékéről látszódhattak, azaz a Majs melletti elpusztult településtől nem. Ha azonban tágabban értelmezzük utazónk mondatait és bevonjuk vizsgálatunkba a Zengőt és a Hármashegyet, akkor viszont mind a két feltételezett csatahelyről láthatóak voltak a hegyek.
2. ábra A földvári templomrom láthatóságának lehetősége a mohács-eszéki hadiút három pontjáról (szerk.: Gyenizse P.) Magyarázata a szövegben olvasható.
Összegzés
Megállapíthatjuk, hogy a geoinformatikai módszerek közül a pontos domborzati modellre alapozott beláthatósági vizsgálat nagyon hasznos lehet a történelmi események, így a mohácsi csata helyszínének rekonstruálása szempontjából. A három vizsgált 16. századi leírásra alapozott geoinformatikai vizsgálatunk alapján elmondható, hogy az egykori Földvár település és egyben a csata központja nagyobb valószínűséggel helyezkedett el a mai Sátorhely környékén, mint Majs K-i előterében.
3. ábra A Pécs felé látszó hegycsúcsok láthatósága a Mohácsi-sík vizsgált részén (szerk.:
Gyenizse P.). Magyarázat a szövegben olvasható.
Köszönetnyilvánítás
MTA Kiválósági Együttműködési Program – Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és emlékezet.
Köszönjük a DDVIZIG-nek, hogy a vizsgálatainkhoz a Hydrodem10 domborzati modell használatát engedélyezték.
Felhasznált irodalom
Erdősi F. (szerk.) (1974): Mohács földrajza. Mohács Városi Tanács, Mohács, pp. 15–92.
Gábris Gy. (1980): A mohácsi csatamező. Föld és Ég XV. évf. 8. szám, pp. 249–252.
Gyenizse P. (2018): A Mohácsi-terasz középkori településhálózatának vizsgálata. In: Fazekas I. – Kiss E. – Lázár I. (szerk.): Földrajzi tanulmányok 2018, MTA DTB Földtudományi Szakbizottság, Debrecen, pp. 305–308.
Gyenizse P. – Bognár Z. – Halmai Á. – Morva T. – Simon B. (2018): Digitális domborzatmodellek használata tájrekonstrukciós célra szigetvári és mohácsi területeken. – In: Molnár V. É. (szerk.): Az elmélet és gyakorlat találkozása a térinformatikában IX., Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 121–128.
Lovász Gy. (1977): Mohácsi-sík és a Nyárád-Harkányi löszvidék. In: Lovász Gy. (szerk.):
Baranya megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár, Pécs, pp. 89–91.
Pap N. – Kitanics M. – Gyenizse P. – Szalai G. – Polgár B. (2019): Sátorhely vagy Majs?
Földvár környezeti jellemzői – a mohácsi csata centrumtérségének lokalizálása.
Megjelenés alatt a Történelmi Szemlében.
Papp L. (1961): A mohácsi csatahely kutatása. In: Dombay J. (szerk.): Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1960, Szikra Nyomda Pécs, 1961, pp. 231–232.
T. Mérey K. (2004): Baranya megye települései az első katonai felmérés idején. Baranya Megyei Levéltár, Mecsek-Color Kft., Pécs, pp. 108–126.
Internetes források
Internet1 – Čučković, Z. (2018): Depth below horizon: new (old) functionality for QGIS viewshed analysis. https://landscapearchaeology.org/2018/depth-below-horizon/
Internet2 – Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról. http://mek.oszk.hu/05800/05872/html/gmbrodarics0002.html
Internet3 – Utazás Pozsonyból Nándorfehérvárra a Dunán 1573-ban. In: Szalay L.
(1859): Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI-dik században, Kiadja Ráth Mór, Pest, pp. 222-223. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Books_04_
TorokkorErdelyiFejedelemseg_0230_Adalekok_a_Magyar_nemzet_tortenetehez_a_
XVI_173/?query=SZO%3D(Adal%C3%A9kok%20a%20magyar%20 nemzet%20t%C3%B6rt%C3%A9net%C3%A9hez%20a%20%20XVI.%20%20 sz%C3%A1zadban)&pg=229&layout=s