I. Bevezető gondolatok
2. Missilia szórásának példája az irodalmi forrásokban
Pénznek, illetőleg tágabban mindenféle ajándéktárgyaknak ünnepi játékok so-rán a nép közé történő szórását megemlítő szövegekkel több helyen lehet ta-lálkozni egyebek mellett Suetonius „De vita Caesarum” című munkájában.3 Megfelelő példaként szolgálhat ebben a vonatkozásban a Nero uralkodásáról szóló könyvben található szöveg.
Suet. Ner. 11.
Spectaculorum plurima et varia genera edidit: iuvenales, circenses, scaenicos ludos, gladiatorium munus. Iuvenalibus senes quoque consulares anusque matronas recepit ad lusum. Circensibus loca equiti secreta a ceteris tribuit commisitque etiam camelorum quadrigas. Ludis, quos pro aeternitate imperii susceptos appellari
‘maximos’ voluit, ex utroque ordine et sexu plerique ludicras partes sustinuerunt; notissimus eques R. elephanto supersidens per catadromum decucurrit; inducta Afrani togata, quae Incendium inscribitur, concessumque ut scaenici ardentis domus supellectilem diriperent ac sibi haberent; sparsa et populo missilia omnium rerum per omnes dies: singula cotidie milia avium cuiusque generis, multip-lex penus, tesserae frumentariae, vestis, aurum, argentum, gemmae, margaritae, tabulae pictae, mancipia, iumenta atque etiam mansuetae ferae, novissimae naves, insulae, agri.
Az idézett szövegből markánsan kitűnik, hogy a császár általi ajándékosz-tás mulatságok, színházi- vagy cirkuszi játékok széles skálájához (iuvenales,
3 Hasonló szövegek megtalálhatók még Tacitusnál is, azonban eme szerző külön foglalkozik az ünnepi játékok rendezésével, a rendezvények céljaival, illetőleg az ilyen rendezvények során történtekkel, ugyanakkor ezektől a szöveghelyektől függetlenül találkozhatunk olyan tudósí-tásokkal, amelyek a népnek történő adományosztásról szólnak. A teljesség igénye nélkül ld.
pl. Tac. Ann. 3, 29; 3, 31; 12, 41; 13, 31; 13, 49; 14, 21; 15, 32; 15, 53.
I. Bevezető gondolatok 13
circenses, ludi scaenici, munera gladiatoria)4 kötődött, amelynek során a csá-szár, illetve segítői ajándékok garmadát osztotta szét. Gondolhatnánk, hogy egy ilyen, lényegében negatív tartalmú leírás főként Nero személyének szólhatott.
Kétségtelen, hogy Nero megítélése negatív volt ugyan5, azonban Suetonius mun-kájában nem egyedülálló a nép közé történő ajándékszórás említése, függetlenül attól, hogy az adott császár milyen megítélés alá esik. Eme állítás jó példái egy-egy, Augustus, valamint Caligula uralkodását bemutató rövid textus.
Suet. Aug. 98.
Spectavit assidue exercentes ephebos, quorum aliqua adhuc copia ex vetere instituto Capreis erat; isdem etiam epulum in conspectu suo praebuit, permissa, immo exacta iocandi licentia diripiendique pomorum et obsoniorum rerumque missilia.
A kedvelt és pozitív színben feltűnő Augustus uralkodásának végét bemuta-tó szövegből láthabemuta-tó, hogy az idős princeps, nem sokkal a halála előtt is seré-nyen látogatta a gyakorlatozó ephebosokat, akik a régi szokás szerint még szép számmal voltak jelen Capri szigetén. Meg is vendégelte őket, amely eseményen maga is részt vett, és megengedte, mi több, egyenesen követelte, hogy szórako-zásképpen a gyümölcsök- és más élelmiszerek zsákmányolását, valamint aján-dékutalványok eltüntetését játsszák.
Ehhez képest a gyűlölt Caligula esetében teljesen más kontextusba helyezi a szerző az ajándékosztást.
Suet. Cal. 18.
Munera gladiatoria […] edidit […]. Neque spectaculis semper ipse praesedit, sed interdum aut magistratibus aut amicis praesidendi munus iniunxit. […] Sparsit et missilia variarum rerum et panaria cum obsonio viritim divisit […].
A szövegből egyfelől kitűnik, hogy Caligula is rendezett gladiátorjátékokat, továbbá, hogy eme látványosságok során nem mindig személyesen töltötte be az elnöki tisztet: néhol magistratusok, néhol pedig barátai látták el az elnöklés-sel járó feladatokat. A másik jelentős információ, hogy a játékok során ajándék-tárgyakat szóratott a nép közé, valamint étellel telerakott kosarakat osztatott szét.6 Mindezekkel, az ajándékosztást előtérbe toló példákkal Suetonius
egyfe-4 Eme játékok átfogó bemutatását ld. pl.: FREYBURGER (1999) i. m. s. h. v.
5 Vö. VON ALBRECHT II. (2003) i. m.1128.
6 Suetonius két anekdotát is társít ez utóbbi állításához: a falánk lovag és a soron kívül praetorrá kinevezett senator rövid, félmondatos történetét. Vö. Suet. Cal. 18.: „[…] qua epulatione equiti
I. Bevezető gondolatok 14
lől a példaképül állított princeps kedélyes oldalát mutatja be, azonban ugyan-ezzel az eszközzel azt is képes kimutatni, hogy némely császárok – így például Caligula és Nero – igazából hajlamosak voltak a pazarlásra7; ezek a cselekvések is féktelen és gonosz természet mutatói8, jóllehet Nero esetében azt is megemlí-ti, hogy a császár ezt kezdetben palástolni igyekezett.9
Egyrészt okvetlenül rá kell mutatni, hogy Suetonius munkájában nem csu-pán Nero kapcsán merül fel az ajándékosztás kérdése, hiszen – mint láthattuk – Caligula, de ugyanígy például a Domitianus uralkodását bemutató könyvek is tartalmaznak hasonló szövegeket. Másrészt ugyanakkor mindenképpen vizsgá-landó kérdés, hogy miként ítélhető meg a Suetonius által hátrahagyott anyag, mennyi ennek az objektív forrásértéke. Távolról sem célunk, hogy Suetonius munkásságáról irodalomtörténeti elemzést adjunk közre, ám a kérdés felvetése, és ennek nyomán Suetonius értékelése legalább jelzés szintjén szükséges lehet.
Az egyes császáréletrajzok nagyban-egészben négy nagyobb csoportba so-rolhatók, azzal a megjegyzéssel, hogy a csoportosítás nyilvánvalóan felületes és vitatható. Teljesen pozitív (Augustus, Vespasianus, Titus), jobbára pozitív (Caesar, Otho), jobbára negatív (Tiberius, Galba, Domitianus) és teljesen nega-tív (Caligula, Nero, Vitellius) kategóriákba oszthatók az életrajzok; kilóg ebből a csoportosításból a Claudius-vita, amely összességében inkább negatív képet fest a császárról, a részleteket szemlélve azonban érezhetők a fi nom disztink-ciók. A császáréletrajzok alapját a kor hangulatának megfelelő, lényegében az uralkodói tükrök elődjét képező erények és víciumok egymással való pár-ba állítása (clementia – crudelitas, liberalitas – avaritia, civilitas – superbia).
Kétségtelen, hogy ideáltípusként, vagy legalábbis azt megközelítőként Augustus jelenik meg, akinek regnálást a clementia és a civilitas jellemzik.10 Az egyes
R. contra se hilarius avidiusque vescenti partes suas misit, sed et senatori ob eandem causam codicillos, quibus praetorem eum extra ordinem designabat”.
7 Vö. Suet. Ner. 30: Divitiarum et pecuniae fructum non alium putabat quam profusionem, sordidos ac deparcos esse quibus impensarum ratio constaret, praelautos vereque magnifi cos, qui abuterentur ac perderent.
8 Vö. Suet. Ner. 26: Petulantiam, libidinem, luxuriam, avaritiam, credulitatem sensim quidem primo et occulte et velut iuvenili errore exercuit, sed ut tunc quoque dubium nemini foret naturae illa vitia, non aetatis esse. Érdekes, hogy a szöveg elején szereplő tulajdonságok:
könnyelműség (petulantia), kéjvágy (libido), bujaság (luxuria), kapzsiság (avaritia), hiszé-kenység (credulitas) egyike sem tekinthető éppen uralkodói erénynek. Ezzekkel a tulajdonsá-gokkal Suetonius egyértelműen negatív uralkodóként jellemzi Nerót, vagyis olyan személyi-ségként, aki az erények – víciumok párosításából minduntalan a negatív oldalra kerül. Ehhez ld. még VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1128.
9 Vö. Suet. Ner. 10: Et cum de supplicio cuiusdam capite damnati ut ex more subscriberet admoneretur: ‘quam vellem’ inquit, ‘nescire litteras’. Omnes ordines subinde ac memoriter salutavit. Agenti senatui gracias respondit: ‘Cum meruero’.
10 Vö. VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1128–1129.
I. Bevezető gondolatok 15
életrajzok szerkezetileg nem kronologikusak, sokkal inkább a származás – kar-rier – tettek – jellem – külső megjelenés – halál sémára épülnek, azzal, hogy né-mely esetben óhatatlanul egybe csúsznak a séma egyes elemei, illetőleg olykor a kronológiai bemutatás tűnik célravezetőnek (pl. Galba és Otho esetében).11 Ami az alapul vett forrásokat illeti, Suetonius egyaránt támaszkodott komoly, szava-hihető forrásokra (pl. id. Plinius, id. Seneca Cassius Severus, Acta senatus, Acta diurna populi, Fasti), ugyanakkor idéz közszájon forgó pletykákat, anekdotá-kat, híreszteléseket is.12 Előbbiek kapcsán érdemes felfi gyelni arra, hogy az iro-dalmi dokumentáció nem egyenletes az életrajzokban: amíg a korábbiak jól do-kumentáltak, addig a későbbiekből ez szinte teljességgel hiányzik. Ebből lehet arra következtetni, hogy a későbbi életrajzok megírásakor Suetonius nem volt palotai alkalmazott – más kérdés, hogy már nem, vagy még nem nem állt a pa-lota alkalmazásában.13 Ami a pletykák, anekdoták felhasználást illeti, mindez nem jelenti azt, hogy Suetonius ne törekedett volna a tényszerűségre, mi több, sokkal inkább levonható ebből az a következtetés, hogy a tényszerű tájékozta-tás mellett saját korának közhangulatát is igyekezett megőrizni az életrajzok-ban.14 Forrásszerűségének megítélése kapcsán egyfelől fontos szempont tehát a tárgy- és tényszerűségre való törekvés, hiszen Suetonius grammaticus volt, akinek tárgyszerűen kellett prezentálnia a szöveget – ez a törekvése elsősorban stílusában nyilvánul meg.15 Másfelől nem szabad fi gyelmen kívül hagyni azt sem, hogy lovagrendi származásából16 adódóan elsősorban azokkal az uralko-dókkal szimpatizált, akik maguk is a szenátorokat és a lovagrendieket részesí-tik előnyben, míg az ezekkel nem, vagy nem kizárólag, nem elsősorban rokon-szenvező császárok inkább negatív színben tűnnek fel. Ebben a vonatkozásban viszont feltétlenül utalni kell von Albrecht megállapítására, amely szerint Suetonius nem kimondja az egyes császárokra vonatkozó ítéletét, hanem mes-teri pszichológusként csupán sugallja véleményét, amely utóbb mégis gyökeret ver az olvasóban.17 Mindezek alapján megállapítható, hogy Suetonius vitáit for-rásként semmiképp sem lehet elvetni, ugyanakkor kellő óvatossággal kell ke-zelni állításait. Mindenesetre, egyfajta „bottom line” jelleggel annyi azért
ob-11 Ld. ADAMIK (2009) i. m. 619.; VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1124.
12 Vö. ADAMIK (2009) i. m. 621.; VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1120.
13 Vö. VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1120.
14 Vö. ADAMIK (2009) i. m. 621.
15 Ehhez ld. ADAMIK (2009) i. m. 621–622.; hangsúlyosabban VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1122.
és 1124., irodalommal.
16 Vö. PETZ (1902–1904) i. m. s. v. ‘Suetonii’; ADAMIK (2009) i. m. 617.; VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1119.
17 VON ALBRECHT II. (2003) i. m. 1131.
I. Bevezető gondolatok 16
jektíve levonható a császáréletrajzokból, hogy az ajándékosztás bevett gyakor-lat volt a császárkorban, valamint, hogy ennek célja – sok más mellett – a csá-szár saját népszerűségének növelése lehetett.
Ha tágabb alapállásból vesszük szemügyre a rendelkezésre álló irodalmi for-rásokat, észrevehető, hogy – mint arra fentebb már egy jegyzetben is utaltunk – hasonló tartalmú szövegekkel Tacitus évkönyveiben is találkozhatunk.
Tac. Ann. 3, 29
Additur pontifi catus et quo primum die forum ingressus est congiarium plebi admodum laetae quod Germanici stirpem iam puberem aspiciebat.
Az idézett szöveg arról szól, hogy az ifjú Nerónak a senatus megszavazta a pontifexi méltóságot, és amely napon először lép a forumra, ajándékot osztott a népnek, amelynek tagjai nagyon örültek, hogy láthatták Germanicus fi át fér-fi korba lépni. A töredék arról szól, hogy Tiberius miként ajánlotta a senatorok fi gyelmébe Nerót, kérve, hogy mentesülhessen a vigintiviratus tisztségeinek betöltésétől, és a törvények szabta időnél öt évvel korábban pályázhasson a quaestorságra – amely kérést a hallgatóság gúnyos mosolygása kísérte. Tiberius azzal érvelt, hogy annak idején ő és fi vére is hasonló engedményben részesült Augustus javaslata nyomán – bár Tacitus megjegyzi, hogy kétség kívül akkor is voltak olyanok, akik titkon gúnyt űztek az augustusi kérésből.
Tac. Ann. 12, 41
Et Caesar adulationibus senatus libens cessit ut vicesimo aetatis anno consulatum Nero iniret atque interim designatus proconsulare imperium extra urbem haberet ac princeps iuventutis appellaretur.
Additum nomine eius donativum militi, congiarium plebei.
A másik textus arról tudósít, hogy a császár szívesen engedett a senatus hízel-gésének, hogy Nero már életének huszadik évében viselhesse a consuli tisztet, közben pedig mint kijelölt consul proconsuli jogkörrel bírjon a városon kívül, és az ifjúság vezetőjének címét kapja. Ehhez járult a nevében a katonaságnak osztott pénzajándék, valamint az élelmiszer a népnek. Ami a konkrét témát ille-ti, ki kell emelni, hogy a congiarium plebi, illetve plebei fordulat jelenik meg a szövegekben, amelyek egyaránt a nép részére szétosztott ajándékokra utal. Ettől jól elkülönül a második szövegben a katonáknak juttatott pénzadományt jelölő donativum kifejezés.18
18 A congiarium eredetileg egy congius, azaz ⅛ amphora mennyiségű bort, olajat, illetőleg ké-sőbb pénzbeli adományt jelentett, szemben a donatiummal, amely eredetileg azonos jelenté-sű volt congiariummal, és utóbb vált le erről, kizárólag csak a katonáknak adott juttatást
jelöl-I. Bevezető gondolatok 17
Az eddigiek alapján látható, hogy nem csak specifi kusan Suetonius, hanem az auctor-források általában is jó néhány utalást tartalmaznak olyan tevékeny-ségekre, amelyek jogi szempontból is a nép közé történő pénz-, illetőleg szórást valósítják meg. Az ilyen ajándékszórás azonban nem kizárólag a császárkor-ban követett gyakorlat volt, hanem állandó jellemzője volt a köztársaság kora-beli Rómának is. A következő logikus kérdés, hogy hol került sor ezekre a te-vékenységekre.