A naufragium

Minthogy Iavolenus egyik, fentebb már elemzett véleményében (Iav. D. 41, 2, 21, 1 [7 ex Cass.]) kifejezetten szerepel az ex naufragio fordulat, ekként alap-pal merül fel az igény annak vizsgálatára, hogy az említett kifejezés csak a szó-szerinti értelemben vett hajótörésre vonatkozik, vagy ez csupán a legtipikusabb esetre alapított példa. A kérdés megválaszolásához a Digesta 47. könyvének 9. titulusa hívható segítségül, amely a „De incendio ruina naufragio rate nave expugnata” címet viseli, vagyis az ide sorolt vélemények arról szólnak, hogy milyen büntetés alá esnek azok, akik tűzvész, valamely építmény leomlása, hajótörés vagy a hajó ellen intézett támadás esetén alattomban vagy erőszak-kal elvisznek valamit a helyszínről.²⁴⁷ Az edictumban körülírt jogsértő cse-lekmény meghatározott elkövetési magatartásokkal követhető el, jelesül elvé-tel vagy rablás (rapere), rosszhiszemű átvéelvé-tel (dolo malo recipere), valamint károkozás (damnum dare) útján.²⁴⁸ További követelmény, hogy ezek az elkö-vetési magatartások bizonyos körülményekkel találkozzanak, mint amilyen a tűzvész (incendium), egy épület vagy építmény leomlása (ruina), a hajótö-rés (naufragium), illetőleg valamely hajózásra alkalmas eszköz megtámadása (ratis navisve expugnatio). A kereset megindításának speciális jogvesztő ha-tárideje nincsen; az edictumban írott egyéves határidő csak a marasztalás mér-tékét befolyásolja.²⁴⁹ Ezen magatartások tanúsítása esetén a praetor rabszolgák és szabad családtagok ellen (in servum et in familiam) is védelmet biztosított (Ulp. D. 47, 9, 1 pr. [56 ad ed.]). A Digestában található további, az edictumhoz fűzött ulpianusi kommentárból származó vélemények egy része értelmezi az edictumban szereplő elkövetési magatartásokat, és azokat a helyzeteket, ame-lyek során az elkövetési magatartások valamelyikének tanúsítása a kereset meg-adásához vezethet az ellen a személy ellen, aki az adott magatartást tanúsítja.

Az incendium kapcsán felmerülő kérdés, hogy ez a kitétel megállapító vagy kiterjesztő módon értelmezendő: csak arra az esetre vonatkozik, amikor vala-ki magából a tűzből (ex ipso igne), tehát a tűzesettel közvetlenül érintett hely-ről visz el valamit, vagy tágabban: akkor visz el valamit, amikor tűz keletkezik (ex eo loco, ubi incendium fi t). Ulpianus az incendium tágabb értelmezés mlett foglal állást, mondván, hogy ex incendio visz el valaki egy dolgot, ha az el-vitel a tűzvész keletkezését kihasználva (propter incendii), tehát a tűzvész

mi-247 Ehhez ld. LENEL (1927³) i. m. 396–397.

248 Az elvétel és a rablás kérdéséhez Ulpianus megjegyzése kapcsolható (Ulp. D. 47, 9, 3, 5 [56 ad ed.]), amely szerint a rablás és a puszta elvétel közötti lényegi különbség az erőszakban rejlik: a rablást ugyanis mindig erőszak kíséri, az elvételnél pedig ez az elem hiányzik.

249 A megadott kereset alapján a marasztalás négyszeresre ment, ha a keresetet a perlési lehető-ség megnyílását követő egy éven belül indították; amennyiben pedig egy éven túl, úgy a ma-rasztalás egyszeresre szólt.

IV. A derelictio a Digestában, a források szerkezete 83

att keletkezett kavarodásban (propter tumultum vel trepidationem incendii) tör-ténik. Ennek az értelmezésnek a segítségével oldható meg az az eset, amikor ar-ról a telekről, amelynek közelében tűzvész tört ki, valaki valamit elvisz. A jog-tudós érvelése nyomán az edictum alkalmazásának ebben az esetben is helye van, mivel a dolog elvitele ex incendio történt (Ulp. D. 47, 9, 1, 2 [56 ad ed.]). Az incendium tág értelmezéséhez hasonlóan, a ruina kifejezés is valamely épület vagy építmény leomlásának, összedőlésének idejére vonatkozik (ad id tempus, quo ruina fi t), tehát a cselekmény nemcsak akként követhető el, hogy valaki a már összedőlt épületből, építményből visz el valamit, hanem akként is, ha az elvitelre az ilyen építmény közelében találhatókból (ex adiacentibus) kerül sor (Ulp. D. 47, 9, 1, 3 [56 ad ed.]). Ugyanakkor kizárt az edictum alkalmazá-sa abban az esetben, ha csupán a tűzvész vagy épületomlás gyanúja forog fenn (suscipio fuit incendii vel ruinae), a valóságban azonban egyik esemény sem következett be, hiszen ilyenkor nem állítható, hogy a dolog elvétele ex incendio vagy ex ruina következett be (Ulp. D. 47, 9, 1, 4 [56 ad ed.]).

Az incendium és a ruina értelmezésével ellentétben, a naufragium kapcsán Ulpianus véleménye az, hogy az edictum rendelkezéseinek alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha valaki egy dolgot a hajótörés bekövetkezésekor visz el (eo tempore tulerit, quo naufragium fi t). Gaius kiegészítése szerint nem csupán a hajótörés bekövetkeztekor kell elvinni, hanem követelmény az is, hogy a ha-jótörés helyszínéről történjen a dolog elvitele (et loco). Következésképpen nem alkalmazható az edictum azokban az esetekben, amikor a dolog elvitelére a ha-jótörés bekövetkezte után került sor (post naufragium), jóllehet azok a dolgok is hajótörésből származnak, amelyek a hajótörés nyomán a partra kerülnek (res […] quae in litore post naufragium iacent – Ulp. D. 47, 9, 1, 5 [56 ad ed.]; Gai.

D. 47, 9, 2 [21 ad ed. provinc.]).

A ratis navis expugnatio vonatkozásában az expugnare ige jelentése szorul további magyarázatra. Ulpianus szerint az a személy veszi be a hajót (expugnare videtur), aki a hajó (navis, ratis) ellen irányuló támadás során (quasi proelium et pugna) valamit elvisz akként, hogy akár maga alkalmaz erőszakot (sive expugnet), akár a fosztogatók által alkalmazott erőszakot használja ki (sive praedonibus expugnantibus rapiat – Ulp. D. 47, 9, 3, 1 [56 ad ed.]). Callistratus szerint a hajót akkor ostromolják (expugnatur navis), ha azt kifosztják (spoliatur), elsüllyesztik (mergitur), a hajótestet megrepesztik (dissolvitur), a hajót meglé-kelik (pertunditur), köteleit elvágják (funes eius praeciduntur), a vitorlát szét-szaggatják (vela conscinduntur) vagy a horgonyt a tengerből kiemelik (ancorae involantur de mare – Call. D. 47, 9, 6 [2 quaest.]). Mindezeken túlmenően, Labeo véleménye szerint az expugnatio nem kizárólag hajó ellen irányulhat: szerinte ugyanúgy alkalmazni kell ezt az edictumot akkor is, ha valaki egy lakóház vagy nyaraló ellen intézett támadás során visz el valamit (sive de domo sive in villa expugnatis aliquid rapiatur – Labeo apud Ulp. D. 47, 9, 3, 2 [56 ad ed.]).

IV. A derelictio a Digestában, a források szerkezete 84

Ezen edictum alá tartozónak tekintendő az is, aki hajótörés esetén onnét vala-milyen dolgot elvisz. Aki azonban a hajótörést követően a partra sodródott dol-got (rem in litore iacentem) viszi el, lopásért felel, éppúgy, mint az is, aki a bár-miféle járműről leesett vagy abból kiesett dolgot elviszi (qui quod de vehiculo excidit tulit – Ulp. D. 47, 9, 3 pr. [56 ad ed.]).

A praetori edictum szerint nem csupán annak a személynek a felelőssége ál-lapítható meg, aki a dolgot elvitte, hanem azé is, aki a dologban kárt okozott (damnum dedit), illetőleg az is, aki a korábban leírt módokon szerzett dolgokat átveszi (recepit – Ulp. D. 47, 9, 3, 4 [56 ad ed.]). Az átvevő felelőssége azonban attól függ, hogy rosszhiszeműen vette-e át a dolgot. Ulpianus szerint ugyanis, ha mit sem sejtve veszi át a dolgot (ignarus recipit), valamint, ha azzal a kikö-téssel veszi át, hogy épségben megőrzi annak a részére, aki azt hozzá elhozta (custodiret salvaque faceret ei qui amiserat), akkor nem tehető felelőssé, mivel a rosszhiszeműség hiányzik (Ulp. D. 47, 9, 3, 3 [56 ad ed.]). A damnum dare elkö-vetési magatartással összefüggésben a rosszhiszeműség szintén különös jelentő-séggel bír, hiszen Ulpianus kiemeli, hogy csak akkor lehet károkozásról beszél-ni, ha rosszhiszeműen történik (dolo malo damnum datum sit), ellenkező esetben az edictum rendelkezéseit nem lehet alkalmazni (Ulp. D. 47, 9, 3, 7 [56 ad ed.]).

Az elhatárolási kérdések körében rá kell mutatni arra, hogy aki a hajótö-résből, tűzvészből vagy építmény leomlásából megmentett és másutt elhelye-zett dolgot viszi el, vagy az ilyet elrabolja, az ellen lopási vagy rablási kereset ad a praetor, kiváltképpen akkor, ha nem tudott arról, hogy a dolog hajótörés-ből, tűzvészből vagy épületomlásból származik. Ennek indoka nyilvánvalóan az, hogy ezekben az esetekben hiányzik a katasztrófahelyzet tényének tudata, amely azért jelentős, mert a katasztrófahelyzet által érintett személy, vagy sze-mélyek védtelenebb, kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint az átlagember, ekként a praetori edictum által biztosított védelem – illetőleg a katasztrófahely-zetet kihasználó elkövető ellen kilátásba helyezett büntetés is – nagyobb, mint ama cselekmények esetében, amelyek külső tényállása azonos a katasztrófa-helyzetben történő dologelvételével. Azonban a nagyobb büntetés tényleges ki-szabásához elengedhetetlenül szükséges, hogy az elkövető tudata átfogja a ka-tasztrófahelyzet tényét, valamint azt a tényt is, hogy a katasztrófa által érintett személyek helyzete kiszolgáltatott; ennek hiányában csak a külső tényállás sze-rinti „alapcselekmény” szesze-rinti büntetésnek lehet helye. Gaius rámutat arra is, hogy a jogászok egy jelentős hányada ugyanígy ítéli meg azt az esetet is, ha va-laki a hullámok által partra vetett, hajótörésből származó dolgot elviszi: a több-ségi vélemény szerint tehát ilyen esetben is csak lopási, illetve rablási kereset adható az ilyen személy ellen. Gaius véleménye szerint azonban ez az álláspont csak bizonyos fenntartásokkal tekinthető helyesnek. Szerinte ugyanis csak ak-kor fogadható el ez a vélemény, ha a hajótörés után már bizonyos idő eltelt. Ha ez a hajótörés idején történik, nem számít, hogy a tengerből, a roncsról, vagy a

IV. A derelictio a Digestában, a források szerkezete 85

tengerpartról történt a dolog elvétele, akkor – fi gyelemmel az elkövetési körül-mények mikénti értelmezésére is – ezen edictum szerint kell minősíteni a cse-lekményt (Gai. D. 47, 9, 5 [21 ad ed. provinc.]).

Összegzésként a következőkre érdemes felhívni a fi gyelmet. A Digestában található edictum-rekonstrukció, valamint az ehhez fűzött jogászi vélemények megkülönböztetik a katasztrófahelyzetben (tűzvész, építményomlás, hajótörés, hajózásra alkalmas eszköz megtámadása), valamint az ilyen katasztrófahelyze-tektől térben és időben távolabb történő dologelvétel eseteit. A különbségtétel oka, hogy a speciális praetori rendelkezések alapján felel az, aki a fentebb leírt katasztrófahelyzetet avégből teremti meg, hogy valamely dolgot elvigyen, ille-tőleg az is, aki a katasztrófahelyzet előidézésében ugyan nem vesz részt, de azt felhasználva valamely dolgot elvesz. Ezzel szemben – fi gyelemmel a Gaius ál-tal írottakra – az, akinek a katasztrófahelyzetről nincs tudomása, mert attól tér-ben és időtér-ben távol van, legfeljebb lopásért vonható felelősségre. Ez a megálla-pítás vezet a iactus mercium joghatásaihoz.