Mindhárom település viszonylag zárt közösség, lélekszámuk nem vagy alig haladja meg az ezer főt. Régebben Becskén és Ecsegen is volt általános iskola (ma

már csak Ecsegen van), a tankötelezettség pedig – néhány kivételtől és rövidebb i-dőszaktól eltekintve – 14 év volt (KAZUSKA 2012), vagyis az ekkor megkérdezett adatközlők nagy eséllyel csak nyolc osztályt végeztek el (jóllehet akkoriban nem feltétlenül tudták maradéktalanul betartatni a rendeletet). Igaz ez az idősebb szan-dai adatközlőkre is, ám 1985-ben a tankötelezettség határát emelték (KAZUSKA

2012), aminek következtében ekkortól legalább 16 éves korukig jártak a diákok is-kolába, vagyis többségüknek kötelező volt középfokú oktatási intézményt láto-gatniuk, amire csak a nagyobb településeken volt lehetőség. Itt megismerkedtek a regionális köznyelvvel és/vagy a köznyelvvel, majd egyre inkább jellemző lett, hogy ezután főiskolára vagy egyetemre is jártak. Fontos megemlíteni azt is, hogy a fiatalok ma már általános iskolai tanulmányaikat is másik településen végzik, és – bár ezek többnyire egy-egy másik kis falvat jelentenek – korán éri őket a helyi nyelvjáráson kívüli hatás. Emellett egyre inkább elterjedt az is, hogy familiáris kör-ben is köznyelvet vagy köznyelvhez közeli beszédet hallanak, ugyanis szüleik isko-lázottságuk és/vagy munkahelyük kapcsán ezt a kódot választják. Mindezek kö-vetkeztében a fiatalok ma szinte teljes mértékben a köznyelvet beszélik. A gene-rációs különbségeket figyelembe véve azt állapíthatjuk meg, hogy az idősek beszé-dében még nagymértékben érvényesülnek a palóc jellegzetességek, bár ott is tetten érhetjük a rendszer bomlását. A középkorúaknál jellemző, hogy csak egy-két – elsősorban hangtani – sajátosság jelenik meg, az is sokkal kevésbé erőteljesen, mint az időseknél, ám sokan köznyelvet beszélnek. Ezt a változási jelenséget szemléltetem néhány példával először a hangtant, majd az alaktant érintve.

5. A rövid, illabiális ȧ az ecsegi felvételeken néha zártabban, a köznyelvi a hang-hoz közelítve realizálódik. A Becskén készült hanganyagon még inkább megfigyel-hető ez a jelenség. 1961-ben e két település generációs különbségeket alig mutatott, míg Szandán éppen ez utóbbi eltérések a jelentősek. Az idén készült felvételen az

idősek (70 év felett) beszédében csaknem teljesen következetes a fonémarendszer eme része, bár ott is akad néhány zártabb realizáció. Jelentősebben kirajzolódik a-zonban a generációk közötti eltérés. A középkorúaknál a köznyelvi a mellett elő-fordul ennek nyitottabb allofónja is (a táblázatban látható példák az e korosztályba tartozó adatközlőktől származnak). A polifonemikus értékű ā nyíltsági fokának ingadozása is széles skálán mozog;

néhány hangfelvétel rövid részletének lejegyzésével érzékeltetem ezt a változatos-ságot. Az alábbi lejegyzések három adatközlőtől származnak, mindhárman nők és szandai lakosok. A legelsőként idézett adatközlő 71 éves (A). A másik két adat-közlő együtt szerepel a rögzített beszélgetésben, egyikük 60 (B), másikuk 101 éves (C).

A: … ȧkkor úgy vo^lt, hogy nëm nȧgyon jārkāhȧttunk el ȧ | hāsztó…

B: – Libap?sztorok voltunk.

C: – Lib¨pāsztorok vótunk. […]

B: Ugye összevont<k ugye ȧ | két ovod<t, = v?rajjit, szanda^jit...

A mássalhangzók rendszerét érintő jellegzetességek közül az ly hangot emelem ki. A felvételek tanúsága szerint a j : ly oppozíció már a 20. század közepén is bomlóban volt, ugyanis az ly előfordulása következetlennek tűnik, a szavak gyako-risága sem indokolja egyértelműen a megjelenését (bár nem is vonatkoztathatunk el ettől a tényezőtől), és találunk arra is példát, hogy egyazon beszélő is eltérő más-salhangzót ejt egy adott szó egyes előfordulásai esetén. A szandai felvételeken

egyetlen adatközlőre jellemző, hogy a névmásokban következetesen ly hangot ejt, de egyéb példák híján nem jelenthető ki, hogy a j : ly oppozíció teljes mértékben megfigyelhető nála. Néhány idős beszélőnél előfordul ez a mássalhangzó, de már náluk is a j dominál, a fiatalabb korosztályban pedig a j kizárólagossága a jellemző.

2. táblázat

A j : ly oppozíció felbomlását szemléltető példák

1961 2014

hejre, heje, borbéj ojȧn, ijjen, ijen Egy rövid, a névmásokban következetesen ly-t ejtő adatközlő beszédéből szár-mazó részlet átírása a magyar egyezményes jelöléssel:

C: …nem mënt sënki, | mer ¨[i elmënt, ȧsz^t minny8 mëkszótāk, | mer ȧz m8 illyen meg ollyan, ȧki Pestre elmënt.

A következő részlet pedig jó példa arra, mikor egy adott szóalaknak az archa-ikusabb és a köznyelvből átvett alakja is egyszerre él a nyelvi rendszerben:

C: – Mit nyertem velë? Kȧpātȧm szāzéves koromig.

B: – H<t még kap<gatott tavaj is a kertbe.

C: – Még tȧvȧl is…

6. Alaktani példaként a -val/-vel rag v-jének viselkedését mutatom be. A palóc nyelvjárás jellegzetessége, hogy a toldalék első hangja mássalhangzóra végződő tőhöz járulásakor sem hasonul. Nagy vonalakban itt is az állapítható meg, hogy az 1961-es felvételeken egységesen, a beszélő életkorától mintegy függetlenül a régi és az új rendszer elemei is jelen vannak, bár nagyobb számban fordul elő a haso-nulásos alak. Szandán ezzel szemben itt is a generációs különbség a mérvadó: az időseknél nem hasonul a v, míg a középkorúaknál és a fiataloknál már igen.

3. táblázat A -val/-vel rag realizációi

1961 2014

Becske Ecseg Szanda

nem hasonul

a -val/-vel rendvel, tānyérvȧl fi=t=lembërvel, gyerëkekvel

7. A példákból jól látszik, hogy a köznyelv felé haladó változási folyamat nem lineáris. Egyrészt tetten érhetjük a két különböző nyelvváltozat (köznyelv, nyelv-járás) elemeinek egymás mellett élését, mikor egyazon lexémában egy adott hang-tani vagy alakhang-tani jelenség hol a köznyelvi, hol pedig a nyelvjárási normának meg-felelően realizálódik. Másrészt megfigyelhetjük, hogy az egyes hangtani, illetve alaktani jellegzetességek a köznyelvi sztenderd felé haladás eltérő fázisában van-nak, vagyis míg az ly már csaknem teljesen kiszorult a nyelvhasználók fonéma-állományából, addig az ȧ-nak csak kivételes esetekben alternatívája a köznyelvi, zártabb magánhangzó.

Annak, hogy az 1961-es és a 2014-es felvételekből származó példák mennyi-ségének arányából nem rajzolódik ki egyértelműen a köznyelv felé haladó változási tendencia, oka lehet egyrészt az, hogy az MNyA. felvételeinek készítése során az adatközlők formális helyzetben érezték magukat az idegen adatgyűjtő miatt. Más-részt pedig fontos megemlíteni, hogy az MNyA. kérdőíveinek kimerítő elemzése szükséges ahhoz, hogy biztosabb megállapításokat tegyünk.

Melléklet

Hivatkozott irodalom

BODÓ CSANÁD 2002. Szempontok a nyelvjárásvesztés vizsgálatához. In: SZABÓ GÉZA – MOLNÁR ZOLTÁN –GUTTMANN MIKLÓS szerk., IV. Dialektológiai Szimpozion. A Ber-zsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai V.

Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely. 68–72.

BODÓ CSANÁD 2007. Követéses geolingvisztikai vizsgálat Moldvában. In: GUTTMANN MIKLÓS – MOLNÁR ZOLTÁN szerk., V. Dialektológiai Szimpozion. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai VIII. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely. 37–47.

HEGEDŰS ATTILA 2005. A változó nyelvjárás. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nyel-vészeti Tanszékének Kiadványai 7. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba.

JUHÁSZ DEZSŐ 2002. A dialektológia hármas feladata és a nyelvföldrajz. In: SZABÓ GÉZA –MOLNÁR ZOLTÁN –GUTTMANN MIKLÓS szerk., IV. Dialektológiai Szimpozion. A Ber-zsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai V.

Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely. 149–153.

JUHÁSZ DEZSŐ 2003. A magyar nyelvjárások területi egységei. In: KISS JENŐ szerk., Ma-gyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest. 262–316.

JUHÁSZ DEZSŐ 2007. A nyelvföldrajz történeti tanulságai – egy klasszikus tanulmány negy-ven év távlatából. In: GUTTMANN MIKLÓS – MOLNÁR ZOLTÁN szerk., V. Dialektológiai

Szanda (2014) Becske (1961) Ecseg (1961)

Adatközlők száma (fő)

Az adatközlők életkor szerinti megoszlása

40 év alattiak 40 és 70 év közöttiek 70 év fölöttiek

Szimpozion. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai VIII. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely. 133–138.

KAZUSKA MELINDA 2012. A tankötelezettség múltja, jelene és jövője. Miskolci Jogi Szemle 7: 128–142. http://www.mjsz.uni-miskolc.hu/201201/12_kazuskamelinda.pdf.

(2014. 04. 29.)

KISS JENŐ 2003. A regionális nyelvhasználati és nyelvi változások. In: KISS JENŐ szerk., Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest. 243–256.

P.LAKATOS ILONA – T.KÁROLYI MARGIT 2012. A kutatások elméleti és módszertani háttere.

In: P.LAKATOS ILONA szerk., Változó nyelvhasználat a hármas határ mentén. Többdimen-ziós nyelvföldrajzi térképlapok tanúságai. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 9–27.

SZENTGYÖRGYI RUDOLF 2014. A nyelvi változások előrejelzésének lehetősége és lehetet-lensége. In: LACZKÓ KRISZTINA –TÁTRAI SZILÁRD szerk., Elmélet és módszer. Nyelvé-szeti tanulmányok. ELTE Eötvös József Collegium, Budapest. 397–410.