Mielőtt azonban a nyelvjárásokról való vélekedéseket áttekinte- áttekinte-nénk, meg kell tudnunk, hogy a vizsgált korosztály tisztában van-e azzal,

hogy mi a nyelvjárás. Az adatközlők több mint a fele (65,4%) határozta meg a nyelvjárások fogalmát valamilyen módon. Szignifikáns a különbség (khi²=53,113, df=1, p<0,000) a lányok és a fiúk válaszolási aránya között:

a nők 73,5%-a, míg a férfiaknak csak 55,4%-a írt választ a kérdésre. A meghatározásokat áttekintve az is kiderül, hogy anyanyelvüknek ezt a változatát legtöbben régiként, megőrzendő hagyományként említik, de legjellemzőbb sajátosságát, a területi különbségeket is sokan említik:

„Hát szerintem azt nevezik nyelvjárásnak, akik a régies szavakat használják, ez inkább vidéken fordul elő”

„Nyelvjárásnak egy adott településre, vidékre jellemző beszédformát nevezzük”.

Mindkét nem esetében elmondható, hogy a nyelvjárást aktívan használt kommunikációs eszközként kevesen említik. Akik mégis, azok részéről erős távolságtartó attitűd érződik a megfogalmazás stílusán.

Ugyanez a távolságtartó hozzáállás nyilvánul meg, amikor arra válaszoltak a fiatalok, hogy lakóhelyükön beszélnek-e nyelvjárásban,

ille-tőleg, hogy ők beszélik-e ezt a változatot. A nemek válaszai között nincs lényeges különbség

2. ábra. A Lakóhelyeden beszélnek-e nyelvjárásban? és a Te beszélsz-e nyelvjárásban? kérdésre érkezett válaszok megoszlása (%)

N=1490 két-szer több, mint a saját nyelvhasználatukra vonatkozóan: környezetükben használják ezt a „régies” beszédmódot, de ők maguk nem.

Azt viszont 61,7%-uk mondja, hogy nem beszél minden helyzetben egyformán. A nők közül lényegesen (khi²=11,863, df=2, p<0,003) többen (65,1%) változtatnak beszédmódjukon a beszédhelyzettől, a beszédpart-nertől függően, mint a férfiak (57,5%). Ők jobban igyekeznek alkalmaz-kodni a környezethez, megfelelni az elvárásoknak, indoklásaikban fel-feltűnik a tudatos nyelvhasználatra való törekvés.

„Ha Visken vagyok, akkor viskiesen beszélek, ha Beregen, akkor csak „tisztán” magyarul”;

„Néha, ha Magyarországról érkező emberrel találkozom, vagy városi magyarral, akkor választékosabban beszélek velük”.

Ám az arányokat az előző kérdésnél látott számokkal (2. ábra) összevetve arra kell gondolnunk, hogy saját bevallásuk alapján ugyan váltogatják a nyelvváltozatokat, de verbális repertoárjukban nem ismerik el a szemükben alacsony presztízsű nyelvjárást, vagy egyszerűen nincsenek is tudatában, hogy használják ezt a változatot. Hiszen a nyitott kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy különböző szituációban a kötetlenebbnek érzett szleng használatát, illetve a szülőkkel, tanárokkal használt választékosabb nyelvhasználatot említik legtöbben:

„Attól függ, hogy kivel beszélek, mivel egy fiatal személlyel nem úgy fogok beszélni, mint egy időssel, vagy egy orvossal”;

„Ha mondjuk a szüleimmel beszélek, akkor nem mondok olyan szavakat, amiket a barátaimmal használok, mert ők ezt a beszédet amit mi beszélünk, úgy sem értenék”.

Azt már a 60-as években is megjegyezték A magyar nyelvjárások atlaszának gyűjtői, hogy az adatközlők mások nyelvhasználatában inkább felismerik, elismerik a köznyelvtől eltérő nyelvi elemet, mint sajátjukban (Imre 1963: 279–283). Nincs ez másként 50 év elteltével sem:

adatközlőim 71,9%-a szerint a szomszéd településen beszélnek nyelv-járásban az emberek (egy falusi kilencedikes lány megfogalmazásában:

„Tájszólásban beszél, amikor nem úgy beszél, mint mi, és nehéz megér-teni őt”).

Amikor azt kértem tőlük, hogy soroljanak kifejezéseket, amit a szomszédban (a nyelvjárási beszélők) másképp mondanak, a lányok jóval nagyobb arányban válaszoltak: legtöbbször valódi vagy alaki tájszót említettek, szembeállítva az általuk használt „helyes” alakkal. Ez ismét tudatosabb nyelvszemléletükre, az elvárásokhoz való igazodásukra utal:

jobban felfigyelnek a nyelvi jelenségekre, fogékonyabbak a különbségekre.

3. ábra. A szomszéd település nyelvhasználatát jellemezni képes, példákat soroló tanulók arányának nemek szerinti megoszlása (%)

N=1490

A példaként sorolt kifejezéspárokból viszont nagyon sokszor az derül ki, hogy az általuk használt, normatívnak gondolt szó sem köznyelvi

kifejezés: tolík–furík–tacska, szanda–slípec, lóca–lóka, sikákó–sikanyó, villonyfa–sürgönyfa, katucs–bokréta, sürjen–sürven.

Azt, hogy hogyan vélekednek a mindig mindenütt nyelvjárásban beszélő emberekről, a 4. ábrán láthatjuk:

4. ábra. A Hogyan vélekedsz azokról az emberekről, akik mindig mindenhol nyelvjárásban beszélnek? kérdésre kapott válaszok nemek

szerinti megoszlása (%)

helyesnek tartom elfogadhatónak tartom nem tartom helyesnek nem válaszolt

nő férfi

khi²=19,502, df= 3, p<1,000

Ebben az esetben is megfigyelhető a nemek kapcsán az a különb-ség, amire a korábbiakban is utaltak a számok: a női adatközlők nagyobb arányban jelölték a semlegességre utaló, elfogadhatónak tartom választ, s jóval kisebb arányban tartják egyértelműen helyesnek a nem köznyelvi változat használatát, mint a férfiak. Ők maguk igyekeznek a beszédszituá-cióhoz igazítani nyelvhasználatukat, elvárják ezt másoktól is, de igye-keznek nem egyértelműen negatívan nyilatkozni azokról, akik erre „nem képesek”. Az indoklásokból jóindulatú, de kissé lekicsinylő viszonyulás érződik.

Elfogadhatónak tartja, mert:

„nekik is megvannak a szokásaik és megértik egymást”,

„maguk közt így könnyebb, de idegen helyen nehezen lehet megérteni őket”,

„ők már így élnek, és ezen nincs joga senkinek változtatni”,

„nem mindenki született olyan környezetbe, ahol lehetősége lett volna a tiszta beszédre”,

„nem mindenkinek könnyű normálisan beszélni”.

A fiúk válaszai viszont inkább semlegességet, közönyösséget sugallnak.

Elfogadhatónak tartja, mert:

„ők ezt szokták meg”, „nem muszáj mindenkinek ugyanúgy beszél-ni”, „nincs megszabva, hogy hogy beszéljenek”, „nem zavar”, „nem szégyen”, „ők így szokták meg, és nekik ez természetes”.

Ez a szignifikáns különbség megfigyelhető a nemek válaszai között akkor is, amikor arról kellett nyilatkozniuk, hogy mennyire zavarja őket a nyelvjárási beszéd különböző beszédszíntereken:

5. ábra. A Mennyire zavar a nyelvjárási beszéd a következő beszédszíntereken?kérdésre kapott „egyáltalán nem zavar” válaszok

nemek szerinti megoszlása (%) választ jelölők aránya, minél nyilvánosabb a színtér. Az is látható, hogy a nők jóval kevésbé tartják elfogadhatónak a nem normatív változatot még az informális helyzetben is. Ez a köznyelvi norma használatával szembeni

igényükre utal, s arra, hogy körükben a nyelvjárásoknak, nyelvjárási be-szélőknek nincs nagy presztízsük.

A rejtett presztízsre vonatkozó kérdésnél viszont éppen az ellenkező arányokat láthatjuk: a lányok, bár legtöbb színtéren zavarja őket ennek a változatnak a használata, nagyobb arányban sajnálkoz-nának, ha eltűnnének nyelvünknek területi változatai.

6. ábra. A Sajnálnád, ha kivesznének a nyelvjárások? kérdésre kapott válaszok nemek szerinti megoszlása (%)

Indoklásaikból érzelmesség, a hagyományok iránti tisztelet érződik.

Ők a nyelvjárásokat a múlt maradványainak tekintik:

„Ez az öregek nyelve, és szép is”,

„A nyelvjárások nagyon szép szokások és kár értük”,

„Attól, hogy néha zavar, azért érdekes hallani, hogy egy nyelvet másképp is lehet beszélni”,

„Ez is a nyelvnek egy színes formája, és emellett hagyományok is elvesznének”.

5. Az 1490 kárpátaljai iskolás válaszait áttekintve kijelenthetjük,