Az 1891 -ik évi hadtörténelmi pályázaton pályadíjjal koszorúzott munka.
M Á S O D I K K Ö Z L E M É N Y .
Y.
Sajó-Yámosnál hadi tanács t a r t a t o t t . A vezérek föl a k a r v á n használni a katonák harczvágyát, egyező é r t e l e m m e l végezték, hogy Miskolczon keresztül Eger felé n y o m ú l n a k s ha a szultán közeledésök hírére elvonúl a falak alól, vagy egyáltalában kitér előlük, a m i n t közhirrel beszélték a táborban, t ü s t é n t megszállják a várat, ellenkező esetben pedig előbb megvívnak vele.
Mikor a z o n b a n október 20-án Miskolczhoz érkeztek,1) m á r jelentették a kémek, hogy a török sereg megmozdült Eger alatt s nemhogy visszavonülásról gondolkodnék, de minden valószínűség szerint t á m a d n i akar. E h h e z képest szekérvárra] vétették körül a t á b o r t 8 meglepetéstől t a r t v á n , éjjel szorgalmasan vigyáztattak, egyszersmind elhatározták, hogy Mező-Keresztes i r á n y á b a n elibe m e n n e k a töröknek, s a mértföldekre terjedő síkon, mely épen alkalmas volt arra, hogy a két h a t a l m a s sereg mérkőzésének szín-helyéül szolgáljon, minden fontos hadi állást j ó előre elfoglalnak.
Minthogy pedig a terepet s általában a helyi viszonyokat a m ú l t hadjáratból Miksa főherczeg is eléggé ismerte,2) könnyen megálla-podtak a hadi tervben, hogy t. i. az Eger ostroma alatt elpusztúlt Mező-Keresztesnél táborba szállva, mindenekelőtt a síkságot hasító
*) Thurzó levelei, id. h. 192. 1.
2) Istvánffy id. m. Lib. XXX.
Hadtörténelmi Közlemények. V.
Csincsa patak kelőit foglalják el, remélvén, hogy azáltal úgy a támadás, mint a védelem összes előnyeit biztosíthatják maguknak.
Mert az említett patak — bár ebben az időben sem igen volt széle-sebb 4 — 5 ölnél — Keresztes alatt szinte feneketlen mocsarat képe-zett s általában véve oly annyira posványos, ingoványos mederben folyt, hogy csak n é h á n y ponton lehetett — főleg lovasságnak — veszedelem nélkül átkelni rajta. Elhatározták tehát, hogy itt tar-tóztatják föl az ellenséget, csatát ajánlanak neki, sőt szükség ese-tén még erővel is ütközetre fogják kényszeríteni.
Prépostváry Bálint azonban, Eger várának egykori főkapi-tánya, a ki köszvénye miatt nem vehetett részt a tanácskozásokban, utólagosan megkérdeztetvén, mint tapasztalt régi katona, több óvatosságot ajánlott. Határozottan rosszallá a kierőszakolt csatát és sokkal czélszerübbnek ítélte, hogy biztos helyen várakozó állást foglaljanak el mindaddig, a míg eldől, hogy a szultán tulajdon-képen mit akar. H a csakugyan visszavonúl, akkor haladéktalanúl megszállhatják Eger várát, melynek rongált falai erősebb ostromot n e m lesznek képesek kiállani; ha m e g t á m a d j a a keresztényeket (a mit n e m gondolna), legalább a mocsáron való átkelés az ő seregét teszi kemény próbára.1)
Hogy tanácsát el nem fogadták, azon legkevésbbé sem cso-dálkozhatunk. A főherczeg hadai testestül-lelkestül megunhatták m á r a tábori élet sanyarúságait, meg az örökös bizonytalanságot és kóborlást. A felső-magyarországi nemesek Eger sorsa fölött keseregtek és mentül előbb meg akartak verekedni a törökkel, hogy jó szerencse esetén visszafoglalhassák a várat, mert a tör-téntek után már csak igen vérmes emberek remélhették, hogy a
*) «Sin, quod non putaret, occurere liostis vellet, eum quam nostros difficilem ac paludinosum in transitum experiri convenientius judicaret.»
Szamosközy id. m . 485. — Prépostváry tanácsát egyedül ez említi. — A hadi tanács megállapodására nézve 1. még Istvánffy id. m. Lib. XXX. Thurzó György 1596 október 20-án írja feleségének a miskolczi táborból: «Ha az úr Isten megtart vagy megvívunk vele, a vagy ha elmegyen is előttünk, mindgyárást édes szivem tudtodra adom. H a elmennek előttünk, a vagy Isten segítségéből megverjük őket, mindgyárást édes szivem Egret meg-szálljuk és kétség nélkül hozzá segít az Isten bennünket, minthogy jó készt is mutatott ő szent felsége . . . » Id. h. 192. I.
szultán, tőlük való félelmében, csak ugy könnyedén kibocsássa kezéből a nagy aldozatok árán elfoglalt fontos erősséget. Hogy pedig Báthory Zsigmond messze földröl n e m azért j ö t t ide, hogy harczvágytól égő seregével tétlen várakozásban töltse az időt, mialatt országát talán török-tatár csordák p u s z t í t j á k : azt min-denki nagyon jól t u d h a t t a . Szóval Prépostváry tanácsa úgy a katonák, m i n t a vezérek előtt népszerűtlen volt, de m i n t a követ-kezmények igazolják, m á r n e m is lehetett volna a n n a k h a s z n á t venni.1)
Mert a szultán értesülvén, hogy a keresztény sereg Eger felé közeledik, sőt hír szerint már csak egy n a p i j á r ó földre van attól, Dsáfer pasát 15,000 emberrel, j o b b á r a janicsárokkal, előre küldé, hogy Yeli basa ruméliai béglerbég segítségével tartóztassa föl és verje szét a vakmerőket. Ily körülmények között tehát, mikor m a g a az ellenség szolgáltatott kedvező alkalmat és kilátást győzelemhez az által, hogy erejét m e g o s z t o t t a : igazán nagy hiba volt volna a csatát tovább halogatni. A török meggondolatlan cselekedetének pedig egyszerűen az a magyarázata, hogy a szultáni t á b o r b a n n e m voltak kellően informálva a keresztények számereje és hadi készü-letei felől — a m i n t ezt a később történtek is bizonyítják — h a n e m azt hitték, hogy a főherczeg, a főherczegek rendes szokása szerint, 20,000 török előtt (mert a két pasának ennyi embere legalább is volt), t ü s t é n t meghátrál, ú t a t engedve a n a g y ú r n a k , a ki a hadako-záshoz semmi kedvet sem érzett m á r m a g á b a n , s még a tél beállta előtt otthon, K o n s t a n t i n á p o l y b a n szeretett volna lenni. Most az egyszer ugyan csalatkoztak, de szerencséjükre a keresztények hely-zetük előnyeit teljesen kizsákmányolni n e m t u d t á k .
A főherczeg ugyanis — n o h a m á r október 21-én elindúlt volt Miskolczról — oly lassú menetben h a l a d t s ú t k ö z b e n annyit késle-kedett, hogy mire a sereg éle a Keresztes körül elterülő síkságra érkezett, Dsáfer pasa már állást foglalt a Csincsa p a t a k n á l , leron-t a leron-t leron-t a a városba vezeleron-tő hidaleron-t, ágyúkaleron-t vonaleron-toleron-tleron-t a p a r leron-t o k r a , sőleron-t föl-ismervén ennek a helynek fontos voltát, a p a t a k gázlóját
véd-2) A katonák, különösen Báthory vitézeinek harczvágyát a források több ízben említik.
művekkel is jól megerősité, hogy szükség esetén az egész török sereg átkelhessen azon.1)
Most tehát a keresztényeknek igazán n e m volt választásuk, m i n t vagy szégyenszemre visszavonulni, vagy ha m á r k ö n n y e l m ű e n kibocsátották kezükből az önként kinálkozó előnyöket, lialadékta-l a n ú lialadékta-l m e g t á m a d n i a törököt s álialadékta-ldozattalialadékta-l is elialadékta-lfoglialadékta-lalialadékta-lni tőlialadékta-le a gázlialadékta-lót.
Minthogy azonban maguk sem ismerték az ellenség erejét s azt is hihették, hogy az egész török sereg elérkezett, a harcz kétes kimenetelűnek látszott és Miksa főherczeg, császári b á t y j a m a n d a t u m á -val takarózván, mely a legnagyobb óvatosságot tette kötelessé-gévé,2) bizony m a g a részéről örömest kikerülte volna a csatát.
De m i a l a t t arról t a n a k o d t a k , hogy mitévők is legyenek h á t ? addig a fősereget szokás szerint jóval megelőző portyázó lovas csapatok, Russwurm H e r m a n n (az őrjáratok fölügyelője), Király Albert erdélyi generális, m e g H o m o n n a y István vitézei m á r bele-ütköztek a törökbe s ez által a főherczeg habozásának hirtelen véget vetettek.
Mikor ugyanis Dsáfer pasa a kereszteny elöhadak közeledéset észrevette, bár jól tudta, hogy túlerővel áll szemben, visszatérés helyett elszánt védelemre készült, s egyszersmind lovas csapatokat küldött elibök, hogy csatározást kezdjenek és a közben futást
szín-*) «XXI. die optima ordine exercitus promotus, eo consilio ut sta-taria pugna de summa rei cum hoste decertaret ad quam omnes milites erant animis promptissimi. Postridie ericetum 2 milliaribus longum, latum vero 4 emensi Agriam recta contenderunt. At trajicendus erat erat fluvius, cujus trajectum Giaffer bassa, cum XX millibus Janizarorum et tartaro-r u m , XXX etiam totartaro-rmentis occupatartaro-rat. Bassse consilium etartaro-rat ttartaro-rajectum hunc amphficare, deinde totum exercitum eo deducere. (Jansonius i. h.
277. 1.) Heliusnál (i. h. 285. 1.) a következőket olvassuk: «Interim primum exercitus agnen Jafirium bassam Kerestii j a m esse, cujus ipse situm per se ac natura firmissimum uti prior occupaverat, studio atque artificio nec n o n XX machiniß bellicis muniisset, reliqum vero copiarum Turcicarum in castris adhuc prope Agriam haerere, percepit». Lásd még Bornemissza levelét (Monum. Hung. Hist. Okmtár, V. k. 199. 1.). Decsi János id. m.
Cap. X I I I .
*) «Quamvis Maximilianus Archi Dux a pugna prorsus abbhorrebat, et id se duntaxat ab imperatore fratre in mandatis habere dicebat, ut Bar-baros latius grassari prohiberet, abeuntesque carperet » Decsi id. m. 274. L
lelvén, tőrbe csalják az üldözőket. Említettük már, bogy a Csincsa hídját lerontották, úgy, hogy csak puszta gerendái voltak. Dsáfer basa tehát janicsárokat és taraczkokat rejtett oda, a r r a számítván, hogy a harczi hevüktől elragadott keresztényeket, mikor ezek a futó törököket a gázlóhoz szorítják, a legalkalmasabb pillanatban oldalban lövöldözteti s aztán arczúl támad a többiekre. Stratage-mája nem sikerült ugyan teljesen, mert a tanúit vezérek és tapasz-talt katonák idejekorán föltalálták magokat, de egy p i l l a n a t r a mégis zavarba hozta vele a keresztényeket.
Mert mikor az előcsapatok neki vágtak a töröknek, látván, hogy ez «felesedten felesedik», ők pedig igen kevesen vannak, tüs-tént segítséget kértek a főseregtől, s keményen tartották magokat mindaddig, míg a puskás gyalogság megérkezett. Most aztán egye-sült erővel megtámadták s visszaszorították az ellenséget a mocsár túlsó partjára. Mikor azonban Király Albert r o h a m r a vezette az erdélyi gyalogságot, hogy n y o m u k b a n a lovasok is átkelhessenek a sáron, a hídnál elrejtett janicsárok ós taraczkok oly erős tüzelés-sel fogadták a támadókat, hogy ezek tüstént szétszaladtak. A lova-sok könnyen menekültek, a gyalogok pedig a város puszta templo-mánál vonták meg magokat, mely szerencséjükre a gázló közelében állott. Az ellenség tüzelése tehát kevés kárt tett bennük, sőt ház-falak, bedőlt kemenczék mellől magok is lövöldöztek, míg Király Albert a kék gyalogot segítségökre nem hozta. Ekkor azonban m á r Pálffy és Schwarzenberg katonái is megérkeztek s az erdélyiek fövényből h a m a r o s a n gátat emelvén a sáron, a partokra vontatott néhány szakálas fedezete alatt más oldalról is megtámadták a törö-köt, mely a hídfőnél keményen tartotta magát. De mikor a lovas-ság is elővágtatott, nem volt képes tovább kiállani a kereszttüzet, hanem ágyúinak, sátrainak, összes hadi szereinek hátrahagyásával, menekült, a merre látott.
Dsáfer pasa n e m tudta föltartóztatni a futókat, de állítólag maga az utolsó pillanatig oroszlán-bátorságot tanúsított s b á r
«előtte harczoló testőreit összetörték, mögötte küzdő bajtársait leöl-dösték, ő még mindig helyén maradt». Végre is tisztjei lova kantár-száránál fogva ragadták ki öt a csata hevéből.1)
*) Legalább így adják ezt elő a török források, első sorban pedig
Az e l l e n s é g v e r e s é g e t ö k é l e t e s v o l t . Az ö s s z e s á g y ú k és t á b o r i k é s z ü l e t e k e n k i v ű l k é t n a g y l o v a s s á g i z á s z l ó a l j u k és l e g k e v e s e b b 3 0 0 e m b e r ü k m a r a d t a c s a t a t é r e n , j o b b á r a a j a n i c s á r o k és s z i p a h i k k ö z ü l . A k e r e s z t é n y l o v a s s á g e g y m é r t f ö l d ö n k e r e s z t ü l ű z t e - v á g t a a f u t ó k a t , m í g l e n a z ü l d ö z é s n e k a b e á l l o t t é j s z a k a v é g e t n e m v e t e t t , D s á f e r p a s a s z e r e n c s é j é r e , m e r t m á s k ü l ö n b e n s z é p s e r e g e v a l ó s z í n ű l e g t e l j e s e n m e g s e m m i s ü l t v o l n a , d e í g y is s o k a n h u l l o t -t a k el a k e r e s z -t é n y e k c s a p á s a i a l a -t -t , m e l y h e z k é p e s -t a g y ő z ő k v e s z t e s é g e h a l o t t a k b a n és s e b e s ü l t e k b e n j ó f o r m á n s z á m o t s e m t e t t .
M i k s a f ő h e r c z e g a z éj b e á l l t á v a l t a k a r o d ó t f ú v a t v á n , a l o v a -s o k v i -s -s z a t é r t e k , d e m á r e k k o r o l y k é -s ő v o l t , h o g y t á b o r b a -s e m s z á l l h a t t a k , h a n e m a z e g é s z s e r e g t e l j e s f e g y v e r z e t b e n v i r r a s z t o t t a á t a h o s s z ú é s h i d e g ő s z i é j s z a k á t . A l o v a s o k , a m e n n y i r e a s ö t é t -s é g e n g e d t e , -s z e k e r e i k e t k e r e -s t é k föl, a g y a l o g o k l i a d e o r a i k b a t é r t e k , d e l e g n a g y o b b r ó s z ö k a v í z p a r t o n s z e r t e s z é j j e l v á r t a a f ö l v i r r a d ó r e g g e l t .1)
Pecsevi, kinek munkájából a mezőkeresztesi csatára vonatkozó becses rész-leteket Tkury József halasi főgymnasiumi tanár úr volt szíves számomra lefordítani, a miért neki ezen a helyen is hálás köszönetet mondok.
*) L. a keresztesi csata jelen füzet végén csatolt közel egykorú leírását az Egyet. Könyvt. birtokában levő úgynevezett« Wenzel-codex»-bői (melyre Szi-lágyi Sándor igazgató úr volt szíves figyelmeztetni, fogadja érte hálás köszönete-met) és v. ö. Szamosközi id. m. 486. Helius, Decsi, Istvánfy, Bornemissza levele vonatkozó helyeivel. — A vereséget török írók is leplezetlenül bevallják.
Pecsevi szerint, mikor a törökök a keresztény sereghez közel voltak, «az úgy zúdult rájuk, hogy lehetetlen volt előtte megállani» és Dsáfer pasának minden ágyúja, sátra és podgyásza oda veszett. Jansonius, Helius, Continuatio Kriegshändel szerint az ellenség vesztesége 100 janicsár, illetőleg összesen 300 ember és 20 ágyú vesztesége volt, Decsi János ugyancsak 300 halott-ról, de 24 ágyiíról emlékezik. Istvánffynak 1500 halottról és 43 elfoglalt ágyúról van tudomása. A török források után dolgozó Hammer 1000 halott-ról ós 43 ágyúhalott-ról emlékezik, forrást azonban a vonatkozó helyen nem idéz.
Az említett magyar szemtanú körülbelől 800-ra becsüli az elesettek számát.
A keresztények keveset, állítólag csak 15 embert vesztettek volna, azonban Bornemissza György levelének az a kifejezése, hogy a törökök a gázlótól:
«non sine damno nostrorum amoti et profligati» többre enged következtet-nünk. A másik szemtanú csak annyit mond, hogy «magyar kevés veszett, ha veszett is, inkább a gyalogban». Mint erdélyi ember, az egész győzelmet Király Albertnek tulajdonítja, Szamosközy azonban másokat is részeltet a dicsőségben.
így végződött a keresztesi csata első n a p j a , 1596 október hó 23-án.
H a j n a l előtt Báthory Zsigmond összegyűjtvén h u s z á r j a i t és a legvakmerőbb vállalatokra is kész h a j d ú k a t , senkinek hírt n e m adva, átkelt a vízen, azzal a szándékkal, hogy a szerencsés kezde-tet fölhasználva, fölveri a török t á b o r t és ütközetre kényszeríti a szultánt, ki sehogyse akart elmozdúlni Eger alól. Természetesen a r r a számított, hogy példáját az egész sereg követni fogja, mert a katonák általában nagy harczi k e d v ü k b e n valának, s csak a főher-czeg p a r a n c s á r a vártak, hogy bármely p i l l a n a t b a n i n d ú l j a n a k az ellenségre. B á t h o r y n a k nagy tekintélye volt a seregben, m e r t vitézi híre messze elterjedt, de a n é m e t vezérek épen azért irigykedtek reá, mivel ország világ t u d o m á s a szerint m á r több ízben fényes győzelmet nyert a törökön, ellenben ők — egy pár kivételével — legfeljebb a hadi tanácsban, p a p i r o s o n vitézkedtek. Már azért is h a r a g u d t a k reá, hogy a töröktől elnyert ágyúkat n e m engedte át nekik, a m i n t követelték, h a n e m egyenlő osztályt tétetett s a m a g a részét Erdélybe küldé,1) s most kétségtelenül az ő művök volt, hogy a főherczeg h a l l a n i sem a k a r v á n a vakmerő támadásról, tüs-tént visszahívatta Báthoryt. A fejedelem kénytelen-kelletlen meg-hajolt a fölsőbb p a r a n c s előtt, pedig a fővezérlet ezáltal ú j a b b hibát követett el.
Mert — a m i n t m á s n a p a kémek és szökevények beszélték — Dsáfer basa megveretésének hírére a szultáni táborban oly nagy rémület keletkezett, hogy némelyek — attól t a r t v á n , hogy a basá-kat üldöző keresztények az iszlám hadseregét egyszer csak meg-lepik — gyors visszavonúlást, mások ellenben késedelem nélkül való támadást tanácsoltak Mohametnek, nehogy az ellenség vissza-vonúlás közben üssön rajtok. Epenséggel n e m lett volna tehát vak-merőség, h a a főherczeg egyfelől a győzelmen való lelkesedést, másfelöl a rémület által okozott eszeveszettséget fölhasználva, összes erejével m e g t á m a d j a a törököt, sőt hasonló k ö r ü l m é n y e k között m i n d e n valamire való hadvezér elengedhetetlen kötelessé-gének t a r t o t t a volna az ellenséget legalább is megpróbálni. De
*) Decsi János id. m. 276. lap. A szemtanú magyar tudósító írja hogy ő vigyázott a taraczkokra, nehogy a németek elvigyék.
Miksa a könnyű sikerrel megelégedve, semmit sem akart koczkáz-tatni, pedig régi igazság, hogy a hadakozás nem jár e nélkül. Min-dent koczkáztatni esztelenség, semmit még nagyobb.2)
Mikor Dsáfer pasa vert hadával Eger alá érkezett, a szultán tanácskozásra hívta össze vezéreit. Mohamet e hadjáratban tanú-sított magaviseletével egyáltalában nem árulta el, hogy ereiben a nagy hódító Szulejmán vére foly. Kishitű, gyáva fiatal ember volt, e mellett kényelemszerető és asszonyias, a ki bizonyára mindig örömestebb tartózkodott háremében, mint a harczmezőn, és a leg-utolsó janicsárnak se szolgálhatott volna a hősiesseg dolgában követendő mintaképül. Bejönni csak bejött Magyarországba, de tapasztalván, hogy a hitetlenek nem borúinak arczra előtte, sőt kemény próbára teszik az iszlám elbizakodott hadseregét, már megelégelte a dicsőséget és örömest hazatért volna.
Dsáfer megveretése után minden áron a ruméliai Hasszán basát akarta a keresztényekre küldeni, de szándéka az egész tanács, különösen pedig nevelője, a nagyhírű Szead-ed-din khodsa részéről oly heves ellenzésre talált, hogy utóvégre is kénytelen volt magát vezérei akaratához szabni. «Ily fontos dologban az egész hadsereg közreműködése szükséges, a szultán személyes vezetése alatt» — mondá többek között a khodsa — «és hallatlan volna, hogy az o s m á n o k p a d i s a h - j a a z ellenségnek hátat fordítson».
Elhatároztatott tehát, hogy a keresztényeket haladéktalanúl meg-t á m a d j á k ; Hasszán pasa a ruméliai hadoszmeg-tálylyal kémszemlére küldetett, a tatároknak pedig megparancsoltatott, hogy foglyokat ejtsenek, a kik az ellenség számáról s készületeiről részletes föl-világosítással szolgáljanak. De a szultánt a szó teljes értelmében őrizni kellett, mert az utolsó pillanatban is arról gondolkodott, hogy a nagyvezért maga helyett szerdárnak hagyván, visszatér Konstantinápolyba, és úgy látszik, egyedül Szead-ed-din föllépésé-nek köszönhető, hogy szándékát meg nem valósította.1)
J) Baranyai Decsi János a most érintett eseményeket kissé zavart sorrendben tárgyalja. V. ö. Szamosközy id. m . 486. 1. Helius, Decsi, Bor-nemissza, Istvánffy, Pecsevi, H a m m e r (id. m.) vonatkozó helyeivel. Bornem-issza levelében olvassuk: «Sic vobis arridebat fortuna, ut si illius diei victoria usi fuissemus totus exercitus Turcarum Imperatoris delatus et pulsus fuisset . . . tantum ipsos hostes invaserat terror (id. m. 200. 1.). :
2) Pecsevi és török források után H a m m e r (id. m. 615—616. 1.)
rész-A tatárok pontosan eljártak föladatukban és F e t h g i r a j Galga szultán csakhamar 63 keresztény foglyot hurczoltatott Mohamet elé, a kik a vezérek jelenlétében külön-külön kikérdeztetvén, egyező értelemmel vallották, h o g y : «az összes hitetlenek királyai és her-czegjei szövetkezvén, akkora hadsereget gijűjtöttek, a milyenről még eddig nem hallottak s bizonyos, hogy egy-két nap múlva reátok tör».
E n n e k megtörténte után a foglyokat fölkonczolták, a kikiáltók pedig szent és nagy csatát hirdettek, s a szultán — miután meg az anatóliai csapatokkal Mohamet pasa egri parancsnokot is sere-gének erősítésére rendelte — 1596 október hó 24-én táborából kivonúlt.x)
Míg ezek Egernél történtek, a keresztény sereg főemberei a fölött vitatkoztak, hogy mindenestől átköltözzenek-e a patak túlsó partjára, elibe menvén az ellenségnek, vagy bevárván a török támadását, csak a tábort mozdítsák el a gázlótól, a síkság éjszaki részét környező hegyekhez valamivel közelebb, hol t a k a r m á n y t és tüzelő fát bőségesen találhattak, a miknek eddig híjával voltak ? Eleinte győztek azok, a kik minden áron siettetni akarták a csatát s az egész sereg átkelt a patakon ; még a szél is a r r a felé lobogtatta a zászlókat, mit a katonák szokás szerint kedvező előjelnek tar-tottak. Mikor azonban hírül hozták a szökevények, hogy a szultán már megindúlt, sőt a török fogságban levő Nyáry Pál egri főpa-rancsnok küldöttje figyelmeztette a vezéreket, hogy legyenek készen, mert Mohamet már közel van és minden órán megérkezhetik:
ismét fölülkerekedtek az óvatosak s utóvégre is visszaszállott a keresztény sereg az innenső partra. A helyett azonban, hogy a gázlónál maradtak volna, sánczokkal és egyéb védmüvekkel jól megerősítvén azt, följebb Mező-Keresztes és Abrány között ütöttek tábort, ott, hol a Csincsa patak — mint m á r említettük is — mocsa-rat képezett, melyhez csekély távolságra, a patakon híd is volt.
Ezt ugyan sokan ellenezték, nem tartván tanácsosnak biztos és kipróbált állásukat a csata pillanatában megváltoztatni, de úgy látszik, Schwarzenberg Adolf főmarsall akarata döntött.2)
letesen leírják a tanácskozást, különösen kiemelvén a khodsa ékesszólását' melylyel a szultánt bátorította és maradásra igyekezett birni.
a) A foglyok vallomása Pecsevinél, lefejeztetésüket H a m m e r említi.
Már a n a p is hanyatlóban volt, az iszlám hadserege azonban még sehol sem mutatkozott. Október végével pedig az alkonyatot gyorsan követi az este, s a harczot óhajtó vitézek nem tudták mire vélni a dolgot. Ekkor azonban n é h á n y csapat lovag t ű n t föl a távol-ban, egyenesen a gázlónak tartva. Tatárok és más portyázok voltak, részint Fethgiraj seregéből, részint a török elöljárójából, melyet a kö-zönségesen Czikala pasának nevezett Csigálezáde Szinán és Murád pasa, diarbekri béglerbég vezetett. Miksa főherczeg tehát — mint-hogy már tudni lehetett, mint-hogy a fősereg sincs távol — hadi tanácsot tartott s a vezérek megállapodtak abban, hogy védelmi állást foglal-nak el és nyílt csatába nem bocsátkozfoglal-nak. Ebbe az erdélyi fejedelem is belenyugodott, de hogy a katonák harczi kedve le ne lohadjon, úgy látszik, épen az ő tanácsára elhatározták, hogy a tatárság egy részét magukhoz bocsátják s aztán elzárván előttük a visszavonúlás útját, bekerítik és h a m a r o s a n levágják őket.1) H a n e m hát a stratagéma nem sikerült, mert a ravasz és óvatos tatárokat fortélylyal megej-teni egykönnyen nem lehetett. Most is átkeltek a gázlón, ellenked-tek, vagdalkoztak az erdélyiekkel, egy részük azonban a patak közelében emelkedő halomnál figyelő állást foglalt, más részük pedig meg akarta kerülni a keresztény tábort. De mikor látták, hogy a keresztények mind közelebb-közelebb bocsátják őket ma-gokhoz, hirtelen észbe kaptak, s mielőtt az ágyú- és puskatűz nagyobb kárt tehetett volna bennök, gyorsan menekültek. Még egyideig kergetőztek a mezőben s a tüzérek itt-ott lőtték is a csoportosúló tatárt, de ezalatt beesteledvén, a törökök fölvonták
Továbbá v. ö. Jansonius 278. 1. Helius 286. 1. Szamosközy 486. 1. Bornem-issza levelével, az idézett magyar tudósítással s a Continuatio Kriegshändel id. helyével.
J) Helius ugyanazt állítja, hogy Báthory Zsigmond: «multis ae maximis, quas paulo ante in Transylvanise finibus adeptus erat victoriis et triumphis elatus» most is ellenkezett, de más tudósítás szerint Miksa épen vele egyetértőleg állapította meg a hadi tervet: « D a r a u f f als bald ihr königl.
M. mit dem Siebenbürger (welcher uegen vergangener Victoria begierlich zur Schlacht gewesen) Rathgehalten, und sich entschlossen, der Tattarn bis in 10,100 herüber zulassen» etc. (Continuatio, 23. L). Helius id. h. 286. Janso-nius id. h. 278. 1. Szamosközy id. m. 487. I. az október 24-iki csatározást csak pár sorban említi.
sátraikat s a patak túlsó p a r t j á n t á b o r b a szállottak. E r r e aztán a keresztények is végét szakiták a barcznak és táborukba tértek.
Minthogy pedig ez a patak két gázlójától jó távol, állítólag egy kis mértföldnyire vala, 1000—1000 főnyi lovas őrséget rendeltek ki, táborukat pedig szekerekkel vették körűi és taraczkokkal is jól megerősítettek. Egy pribék még a csatározások alatt jelentette, hogy a szultán egész seregével t á m a d n i fog, ennélfogva a katonák fegyverben maradtak s az éjszakát nagy vigyázásban töltötték.
A keresztény tábor felől a pataknak jó magas p a r t j a lévén, ágyúkat vontattak oda, a gázló környékén pedig szakadatlanúl czirkáltak az őrjáratok, mire a n n á l nagyobb szükség vala, mert a kereszté-nyek és törökök oda jártak itatni.1)
Október 25-én h a j n a l b a n jelentették az őrök, hogy az ellen-ség közeledik. Az előhadat képező török és tatár csapatok ugyanis
Október 25-én h a j n a l b a n jelentették az őrök, hogy az ellen-ség közeledik. Az előhadat képező török és tatár csapatok ugyanis