A Pájinkás János című darab Kárpáti Péter A kivándorló zsebkönyve című drámakötetében olvasható. A drámaíró harmadik kötete1 kivándorlás abban az értelemben is, hogy Kárpáti hátat fordít a hétköznapi élet-ből „sűrűvé kevert” drámai anyagnak – ami a Világvevő kötet szövegeit még jellemezte, kivéve a kötet utolsó darabját, az Országalmát – és ezzel a drámakötetével belép a mesék birodalmába.
A kivándorló zsebkönyvében megjelentetett drámák (Díszelőadás, Tótferi, Nick Carter avagy a végső leszámolás Dr. Quartzcal, Pájinkás János, A negyedik kapu, Első éjszaka avagy utolsó) világát az egymástól sokszor egészen távol eső kultúrákból vett mesei motívumok szövik át, felerősítve azt a fajta játékosságot is, amely az eseményeket – a mese természetéből is fakadóan – a legváratlanabb, groteszk módon forgatja ki önmagából, és teszi nyitottá a többféle értelmezési lehetőségre.2 A mesei fordulatok és a mindennek kissé görbe tükröt mutató játékosság eleve ellehetetle-níti egy lineáris vezetésű jelentésképződés létrejöttét az olvasóban/néző- ben. A drámákon belül sajátos szabályok szerint működő világ születik, ahol a legyengített és jelentésükben szétszóródott referenciapontok utat nyitnak az önálló asszociációs értelmezési lehetőségeknek. A kötet mind a hat darabjának sajátos belső működését két fő irányvonal határozza meg: a mesei motívumok, illetve a játék a fikcióval.
1 A kivándorló zsebkönyve megjelenését megelőző két kötet: Halhatatlan háború (1992), Világvevő (1999).
2 Tompa Andrea, „Időszerűtlen drámák – Kárpáti Péter. A kivándorló zsebkönyve”, Jelenkor, XLVIII/6 (2005), 652–656, 654.
Kárpáti Péter ezekben a darabokban nemcsak a különböző kultúrákból vett meséket és legendákat fogalmazza újra és alkot belőlük színpadké-pes darabokat, hanem a szóbeli kultúrán hagyományozódott mesélést is újjáteremti a kortárs viszonyoknak megfelelően. A kötetben található darabokban ugyanis nemcsak a mesék szerteágazó történései tematizálód-nak, hanem maga a mesélés aktusa is beleszövődik a történések folyásába.
Így válik a mesemondás drámaszervező erővé a darabok világán belül.
A negyedik kapu című darabban a mese továbbadásának hagyománya, maga a mesélés, egy egész kisközösség életben maradását biztosítja.3 A kis haszid közösségen belül a szentek tanításait őrző mesék a közösség alapértékeit hordozzák: mesék nélkül egy ilyen közösség létét a szét-hullás veszélye fenyegetné. Az Első éjszaka avagy utolsó című darabban a mesélés már nem pusztán a hagyomány fenntartását szolgáló esz-köz, hanem egyenesen élet-halál kérdésévé válik. Sehrezád élete múlik azon, hogy képes-e minden egyes nap olyan érdekes meséket előadni, hogy a királyban erősebb legyen a mesék folytatása iránti kíváncsiság, minthogy másnap reggel fejét vegye a hercegnőnek.4 A Tótferit csak-úgy, mint a Pájinkás Jánost, Ámi Lajos meséi alapján írta Kárpáti Péter.
A Tótferiben hétköznapi élethelyzetből bomlik ki a nagyívű misztéri-umdráma. A világ a rendből a káosz felé tart, majd újra a rend állapota felé halad. Az egész darabot átszövő mesei fordulatok az idő kettős síkon mozgatása révén egyszerre haladnak az újjászületés és a káosszá válás felé.
A Nick Carter című darabban felerősödik a játék a fikcióval. Két barát szerepjátékának szituációjából alakul ki a darab cselekménye. A darab tematikus keretét az életképtől elszakadt, szabadon nekilóduló fantázia játékai adják.5 A kötetet nyitó Díszelőadás Kárpáti Péter kisregénye, mely műfaji eltérést mutat az ezt követő, színpadra szánt művektől. Ennek el-lenére a szöveg implicit módon hordozza a színpadra alakítás lehetőségét.
A mesélés, egy történet elmondásának narratív megalkotottságával folyta-tott játék, egy valóban megtörtént esemény újramondásán alapul. Hőgyes
3 Upor László, „Mesélő kutyák almanachja – Kárpáti Péter: A kivándorló zsebkönyve”, Holmi, XVII/3 (2005), 356–366, 363.
4 Upor, i.m., 364.
5 Upor, i.m., 360.
Endre a Magyar Pasteur Intézet megnyitóján elhangzó díszbeszédében saját tudatának hálózatos rétegeibe kalauzolja a befogadót.
A Pájinkás János, Ámi Lajos meséje, olyan mesemondói hagyomány része, mely még az összegyűjtött, írott szövegekben is elevenen őrzi a folklorizmustól mentes, tisztán a szóbeliségen alapuló mesemondás
„levegőjét”.6 Ennek a mesemondói hagyománynak az atmoszféráját kívánta darabjába átültetni és újrafogalmazni Kárpáti Péter. Az Erdész Sándor által feljegyzett7 mesék szövegeiben, a színesen burjánzó és mindenfelé elágazó, a legkülönfélébb fordulatokban gazdag meseszövegekben Kárpáti Péter meglátta azt a lehetőséget, amely különleges, dramatikus feszültséggel hatja át drámáinak világát.
A mesélés a hagyományos társadalmakban olyan kommunikatív hely-zetet teremtett, amely mind a mesélőt, mind a befogadót hermeneuti-kai természetű feladat elé állította.8 A mesélő a történetek elmondásával a jelentésadás szándékoltságát nyilvánította ki, amely a hallgatóság részéről a jelentéskutatás befogadói attitűdjét igényelte. Ez az intenzív kapcsolat mesélő és hallgatósága között csak akkor jöhetett létre, ha a mesemondó érzékenyen tudott reagálni környezetére. Ezt úgy érte el, hogy az egyes meséknek csak a kész paneljeit tartotta a fejében, ugyanis a folytonos aktualizálásnak köszönhetően minden egyes történetnek újabb és újabb variációi születtek.9 A kész paneleken belül variálta a történetek szétfutó szálait, hogy az adott közönség számára aktuális, és ezáltal érdekfeszítő legyen.10
A mesemondás genezisének drámáját csak ezen keresztül érthetjük meg. A mesemondó a mesélés közben olyan ontológiai problémákkal került szembe, amelyeket saját meséjének hőse élt meg, amikor a mese
6 Sándor L. István, „Átmesélt életek”, ellenfeny.hu
7 Erdész Sándor, Ámi Lajos meséi, I. köt., Akadémiai, Budapest, 1968, 89–127.
8 Biczó Gábor, „A mese hermeneutikája”. Bálint Péter (szerk.), Közelítések a meséhez – A mese értelmezhetőségei, Didakt, Debrecen, 2003, 9–32, 15.
9 Biczó, „A mese…”, i.m., 19.
10 Kárpáti Péter, A túlvilágon túl – A szóbeliség kultúrájának dramaturgiai szempontú megközelítése, Doktori értekezés, Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola, Budapest, 2012, 6.
cselekményében, szimbolikusan és konkrét értelemben is, valamilyen keresztúthoz érkezett, és döntenie kellett arról, merre induljon tovább.11 Ilyen döntések sorozata a mesélés aktusa is, hiszen a mesélőnek mindig választania kell, hogy a történetnek melyik szálát domborítja ki jobban, mit ad hozzá a mesei hősök karakteréhez, esetleg milyen új szálat vezet be.
A mesemondás különleges légkörét ezek a feszültségteli és drámai pillanatok alakítják, melyben a mesélő és a befogadó közösen kerülnek olyan szituá-ciókba, ahol a döntés és választás kényszere megkerülhetetlen. A mesélés aktusának drámai ereje ezekben a pillanatokban sűrűsödik össze, és ez olyan felfokozott érzelmi hatásként csapódik le a befogadóban, mely által a mese világába való teljes bevonódottsága következtében ő maga is elkezdi a saját történetét megkonstruálni. Mivel a befogadó érzelmileg aktívan részt vesz a mese cselekményének szövésében, a hallott történetet a saját tapasztalata-ival összevetve alakít ki egy önmaga számára értelmes jelentést, miközben a mesélő is a jelentésadás szándékával alakítja a történet menetét.12
A mesés történetet hallgató közönség egyrészt a megkerülhetetlen út-választás drámai feszültségében, másrészt a történet által implikált, belső keletkezésű képek segítségével alkotja meg a maga történetét. A történet által sugallt képek az imaginatív tudatot ragadják meg, a belső képzelet, a tudattalan mélyrétegei felé nyitnak utat. A mese csodás elemei az ember legmélyebb tudattalan szintjével lépnek kommunikációba, és rendezik a mélyben lévő dolgok „kuszaságát”. A befogadóban ezáltal új utak nyíl-hatnak meg egy másik lehetséges lelki beállítódás felé, felülírva a régi rossz sémákat, berögződéseket, és ez akár élete későbbi cselekedeteire is hatás- sal lehet. A mese hallgatása közben drámai feszültség keletkezik, amikor a mesélő a történet olyan csomópontjaihoz érkezik, ahonnan lendületet kell vennie, és az adott pillanatban legérdekesebbnek tűnő szálat veszi fel a történet folytatásához.13 Ez az asszociációs gondolkodás mentén is váltást igényel; az eddigi belső képzelet által generált érzelmekhez képest egy olyan új belső kép létrehozását igényli, amely érzelmi szinten is új beállítódásra készteti a befogadót.
11 Biczó, „A mese…”, i.m., 20.
12 Biczó, „A mese…”, i.m., 15.
13 Kárpáti, A túlvilágon…, i.m., 7.
Kárpáti igyekszik megtartani a Pájinkás Jánosban a mesemondásra jel-lemző dramaturgiai fordulatokat, kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódásokkal sűrítve a történetet, a színpad igényeihez igazodva. Ezért a darab színpadi megvalósulása során a mesés képek, a mesemondó által összekötött, külön kis jelenetekben konkretizálódnak. A dramatikus textusból készült színpadi előadások14 közül a Forgács Péter által rendezett Pájinkás János hangsúlyoz-za a legerősebben a mesemondó pozíciójából eredő dramaturgia működé-sét, ezért a továbbiakban erre az előadásra fogok hivatkozni. Az előadást a Vígszínház Házi Színpadán mutatták be,15 ahol Szegedi Dezső alakította a mesemondót, Ámi Lajost, aki a maga közvetlen, jóízű, vaskos humorával elevenítette meg a színpadon a mesemondás közösségi eseményét. Az előadásban a történések narrálásán túl a mesemondó lendíti mozgásba az eseményeket, segítve a színészek játékát.16 A hagyományos dramatur-giával bíró drámákban a jeleneteket a szavakból felépített dialógusok és monológok uralják, míg Kárpáti darabjában a szavak, mivel markánsan jellemzik a szereplőket és azt a világot, amelyben a szereplők mozognak, a jelenetben kialakuló színpadi világ légköréhez, a képi totalitás elérésé-hez járulnak hozzá. Forgács Péter rendezésében mindez nem látványos színpadi megoldásokban, hanem egyszerű ötletekben valósul meg. Ilyen egyszerűségében is nagyon szép megoldás, amikor Nemtudomka virágba borítja az aszfaltot: az őt játszó színész, Hujber Ferenc egy festékes tálba mártja a kezét, majd a színpadra terített csomagolópapírra nyomkodja.17
A színészek által előadott jelenetek köré rajzolódó képi sík elrugaszko-dási alapot jelenthet a befogadó számára egy saját jelentés létrehozására.
A jelentések szétszóródását és az ehhez szükséges befogadói attitűdöt tovább
14 A Pájinkás János című darab eddigi bemutatói: A topolyai Mara Amatőr Színház, rend.:
Molnár Róbert, 2020; Ódry színpad, rend.: Tárnoki Márk, 2018; Szentendrei Teátrum, rend.: Tárnoki Márk, 2018; Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, rend.: Anger Zsolt, 2008; Vígszínház, Háziszínpad, rend.: Forgács Péter, 2002; Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, rend.: Forgács Péter, 2002; Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rend.: Simon Balázs, 2001; Janus Egyetemi Színház, rend.: Szabó Attila, 2001.
15 Vígszínház, Háziszínpad, rend.: Forgács Péter, 2002.
16 Szűcs Mónika, „Álomidő”, ellenfeny.hu
17 Szűcs, i.m.
erősíti, hogy a jelenetek egymásutánjában nem az ok-okozatiság lineáris cselekménymenete valósul meg, hanem az asszociatív gondolkodás alap-ján szerveződnek egymás mellé a jelenetek.18 Ezek között tehát látszólag nincsenek összetartó szálak; az érzelmi építkezés szintjén azonban erősen hatnak egymásra, melyek a mélyebb tudati rétegekben hoznak létre jelen-tést a befogadóban, tovább erősítve az egyéni értelmezési lehetőségeket.
A jelentésképződés szabadságát meghagyó értelmezési lehetőségek mel-lett a szerzői jelentésadás intenciója is kiolvasható. A Pájinkás János sajátos világképpel rendelkezik: a cselekmény felszíni rétegén és a két főszereplő karakterének ábrázolásán keresztül határozott üzenetet közvetít a darab.
Pájinkás János mellett egy másik főszereplő, Nemtudomka is felbukkan, akinek a története párhuzamosan halad Pájinkásé mellett a darab cselek-ményében. A két főszereplő, Pájinkás János és Nemtudomka, tökéletesen ellentétes jellemvonásokkal rendelkeznek, aminek következtében a két főhős köré rajzolt világ is egymással teljesen szembenálló értékrendet közvetít. Pájinkás János, a világ megmentésére kiválasztott hős, kész mo-dernizációs tervekkel, a priori tudással érkezik a földre.19 Alighogy meg-születik és megissza a pálinkáját, el is indul a cárhoz, hogy a „lecsehesedett világot kicsit ráncba szedje” a technikai újítások bevezetésével. Azonnal fel is találja a vonatot (vaklovat),20 lépten-nyomon felfedez valamit, amit a földből ki lehet bányászni és hasznosítani, és máris létrejön a só és rézbánya (és egyéb anyagok) nagyipari kitermelése Oroszországban,21 az ország pedig gazdaságilag és technikailag egyre fejlettebb, gazdagabb lesz.
Ezáltal Pájinkás János történetében az események a lineáris, történelmi idő menetébe helyeződnek és a világ elvarázstalanodásának tüneteit mutatják.
A burjánzó technicizmus és a modernizációs törekvések Pájinkás János ré-széről folyamatosan a végtelenbe halasztódó fejlődés folyamatát indítják el, amely az egyéni emberi élet beteljesíthetetlenségének metaforájává válik.22
18 P. Müller Péter, A magyar dráma az ezredfordulón, L’Harmattan, Budapest, 2014, 51.
19 Biczó Gábor, Mese és társadalom – Ámi Lajos, egy cigány mesemondó élete és műve, Didakt, Debrecen, 2014, 208.
20 Kárpáti Péter, A kivándorló zsebkönyve, Jelenkor, Pécs, 2004, 178, I. felvonás, 6. jelenet.
21 Kárpáti, A kivándorló…i.m., 179, I. felvonás, 7. jelenet.
22 Szűcs, i.m.
Nemtudomka legfőbb tulajdonsága semmirekellősége és lustasága, ezért anyja elátkozza – mindenre csak azt tudja mondani, hogy „nem tudom” – és elzavarja a háztól.23 Az átok csak akkor hullik le róla, ha a cárkisasszony csecsemőjét lefüröszti és bepólyálja. A legszembetűnőbb különbség a két főszereplő között, hogy míg Pájinkás János a pálinkából nyert erő segítségével bátor, tettre kész, éles eszű figura lesz, aki mindig mindenre tudja a megoldást, addig Nemtudomka látszólag semmihez sem ért, semmit sem tud. Igaz ez egészen addig, amíg el nem keveredik a cári udvarhoz és a cárkisasszony kertészbojtárja nem lesz.24 Ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy olyan csodás képességekkel rendelkezik, melyek által teremteni és alkotni tud. A léptei nyomán azonnal virágok teremnek, az égre is képes virágokat ültetni, de még az alakját is meg tudja vál-toztatni. Nemtudomkán hiába ül átok, mégis tud valamit, amit János nem: képes a teremtésre. Neki ténylegesen ki kell állnia egy próbát, hogy az átok lehulljon róla: meg kell szerettetnie magát annyira Gizellával, hogy a közelébe férkőzzön és beteljesítse az átok feloldásának feltételét.
Nemtudomka képességein és jellemén keresztül jut igazán kifejezésre a mesei világ logikájára jellemző csodás elemek megjelenése, a mágikus világra jellemző gondolkodásmód.
A darab cselekményvezetésének és dramaturgiai csomópontjainak fel-színén egyértelműen megképződik – a két főhős történetén keresztül – a darabban ábrázolt világ működésének egy tágabb összefüggésrendszerbe illeszkedő jelentése. A darab mélystruktúrájának mozgatói azonban ál-landóan új alternatívákat, egyéni értelmezési utakat kínálnak a befogadó számára. Ebben a mélystruktúrában a legfőbb mozgató a mesemondás ak-tusa, melyet a fikcióval való színészi játék, a mesei, archetipikus helyzeteket kiforgató ironizáló, groteszk humor teljesít ki. Ilyen például Pájinkás János történetének kezdő szituációja, melyben a főhős nem sokkal megszületése után elindul a politikába. A csecsemő különleges képessége – gyorsan, pillanatok alatt megnő – nem az égiektől kapott ajándék, hanem a pálin-kaivás hozadéka. Ezáltal a hős világmegváltó küldetése is esetlegessé válik;
Forgács Péter előadásában pedig az egész jelenet groteszkbe fordul, amikor
23 Kárpáti, A kivándorló…i.m., 175, I. felvonás, 4. jelenet.
24 Uo.
a pelenkáját még magán viselő hirtelen felnőtt Pájinkás János a szüleinek magyarázza, hogy milyen fontos feladatok várnak rá a kinti világban, és miért nincs ideje a bölcsőjébe feküdni. A darabban a mesemondó pozíciója egyrészt megteremti a történések értelmezési lehetőségeinek szabadságát, másrészt stabil keretet, erős mágneses teret biztosít a jelentésképződés széttartó folyamatában. Ez az erő pedig nem más, mint a mesemondás drámaisága: annak a tétje, hogy a színpadon „előkerekedő” mesés törté-net képes-e kollektív, szellemi erőteret létrehozni, melyben a résztvevők (színészek és nézők) egyként olvadnak fel.
A mesemondás az egyéni értelmezési eljárásokat többféle módon is lehetővé teszi. A jelenetek átkötésével megidéződik a mesemondás lég-köre: a befogadóban az a feszültségteli érzet jön létre, hogy itt és most dől el a történet menetének további sorsa, hogy a dolgok történhetnének másképp is, mint ahogyan történnek.25 Ez segít ráhangolni a befogadót a jelenetben megidézett világ hangulati és érzelmi elemeire. Mindez a befogadó fantáziájának működésbe lendülését és a színészi játékhoz szük-séges meghatározó atmoszférát készíti elő. A mesemondás általi összekö-tések epikusabb jellege egyenletesebb módon adagolja a dramaturgiai fordulatokat, több időt enged a befogadónak, a jelenetekben megidézett és a színpadi megjelenítés által sugallt képekben való elmerülésre, mint a hagyományos dramaturgiával bíró darabok.
A Pájinkás János kezdő szituációjában Ámi Lajos mesél, pontosabban elmélkedik a lélek létezéséről és annak tulajdonságairól. A mesemondó sajátos látásmódjában a lélek létezése azáltal bizonyítható, hogy az ember álmodik. Álom közben a lélek a testet elhagyva olyan messzi helyekre is eljut, ahol az ember élete során még sosem járt. Ezt bebizonyítandó Ámi Lajos elalszik a színpadon. Az álom és az alvás motívumai a mesékben sok esetben egyfajta tudatállapot-változást jelölnek, az én kioltódását, mely elválaszt és lehatárol az objektív valóságtól, a külvilágtól, és ezáltal lehe-tőséget biztosít olyan élmények átélésére, melyekben érvényüket vesztik a földi világ játékszabályai. A klasszikus tündérmesékben alvás közben jut hozzá a hős a jövőjével, sorsával kapcsolatos tudáshoz: a transzcendens
25 Csáki Judit, „A mese színháza. Kárpáti Péter: A kivándorló zsebkönyve”, Színház, XXXVII/11 (2004), 45–46, 45.
világ vagy éppen az akadályozók, ellenerők álomképeken keresztül üzen-nek a hősüzen-nek.26
Ámi Lajos elalszik és Oroszországba jut, pontosabban egyszer csak ott találja magát egy orosz vasútállomáson, ahonnan vonattal el szeretne jutni Magyarországra.27 Ebben az álomban semmilyen jele nincs a transzcendens vagy más, nem evilági entitás jelenlétének, ellenkezőleg: az egész szituáció az orosz állomáson, egy behatárolt és azonosított földi közegben játszódik.
Mégis, jelzésértékűvé válik, hogy a mesemondó elalszik egy pillanatra, és ebből dialógus formájú szituáció bomlik ki. Vagyis a mesemondás aktusa, egy mesés történet elkezdése, ezzel együtt egy színpadi szituáció kialaku-lása olyan kitüntetett pillanat, amely másfajta tudatállapotot kíván meg a mesélőtől és hallgatólagosan a befogadótól is.28 Olyan tudatállapotot, amely által a hétköznapi realitás és ezzel együtt a rutinszerűen folyó lineáris idő felfüggesztődik a mesélés idejére, s mindez a színházi hatás befolyása alatt történik.
Az utazás és az út motívuma szintén megjelenik az álomban, ami a tündérmesék szerkezetének metaforikus kifejezése is.29 A Pájinkás Jánost, ahogyan Ámi Lajos összes meséjét, az Erdész Sándor által szerkesztett kö-tetben a tündérmesék között olvashatjuk. A mese alapszerkezete ugyanis megfelel a tündérmesék szerkezeti sajátosságainak. Voigt Vilmos a követ-kező főbb szerkezeti egységeket különíti el a tündérmesék jellemzésénél:
„a hős megszületése, csodálatos képességeinek kimutatása, fegyvereinek megszerzése, egy nehéz feladat teljesítése.”30 A tündérmesék tényleges története általában úgy indul, hogy a hős elkerül otthonról, s azért kel útra, hogy megoldjon egy nehéz feladatot. Amennyiben a hős sikeresen teljesíti a feladatot és kiállja a próbákat, a világ működése visszatérhet a megszokott rendbe. A hős pedig a megpróbáltatásokat követően érettebb személyiségként integrálódhat a társadalomba; a mese végén tehát újból
26 Vlagyimir Jakovlevics Propp, A varázsmese történeti gyökerei, L'Harmattan, Budapest, 2005, 76.
27 Kárpáti, A kivándorló…i.m., 169, I. felvonás, 1. jelenet.
28 Biczó, „A mese…”, i.m., 15.
29 Biczó, „A mese…”, i.m., 18.
30 Voigt Vilmos (szerk.), A magyar folklór, Osiris, Budapest, 1998, 221–281, 242.
hétköznapi, reális szituációba tér vissza a történet. A mese tehát keretes tér- és időszerkezete hétköznapi szituációból bomlik ki és oda is tér vissza.
Ezért a tündérmese cselekménye nem más, mint az állandó úton levés.
Kárpáti darabjában maga a mesemondó álmodja, hogy el szeretne utazni, fel szeretne szállni a vonatra, hogy visszatérhessen Magyarországra. Ami tehát a tündérmesék kezdő szituációjában egy hiányállapottal és a hős útra kelésével indul, az a darabban a mesemondó álmán keresztül több szempontból is önreflexívvé válik. A darab alapszituációjában magának a mesemondónak a szerepeltetése, álma az utazásról a színházi előadás fiktív világába kerül. Ezáltal tudatosodhat a befogadóban, hogy a mesemondás, alvás, álom és utazás motívumai egyazon asszociációs jelentésmezőbe rendeződnek a darab világán belül. Az alcím Álom és forradalom első szava egyfelől erre a jelenségre utal, mely által a szöveg saját működésére is képes reflektálni a mesemondó álomba merülésének segítségével.
A tündérmesékben a hős otthonát elhagyva olyan csodás eseménye-ken megy keresztül, melyekben a fizikai világ játékszabályai érvényüket vesztik. Ez a befogadóban azt az érzést keltheti, hogy ebben a varázslatos és mágikus világban minden lehetséges: épp úgy, mint egy álomban. Az említett alcím, tehát másfelől erre is utal, mivel a darab első egységében a cselekmény fő hangsúlya a két főhős, Pájinkás János és Nemtudomka metaforikus úton levésére helyeződik: elindulnak otthonról, elkezdenek
A tündérmesékben a hős otthonát elhagyva olyan csodás eseménye-ken megy keresztül, melyekben a fizikai világ játékszabályai érvényüket vesztik. Ez a befogadóban azt az érzést keltheti, hogy ebben a varázslatos és mágikus világban minden lehetséges: épp úgy, mint egy álomban. Az említett alcím, tehát másfelől erre is utal, mivel a darab első egységében a cselekmény fő hangsúlya a két főhős, Pájinkás János és Nemtudomka metaforikus úton levésére helyeződik: elindulnak otthonról, elkezdenek