SZEMÉLYEK
Pipogya, Boldogbéke országának királya Kelekótya, udvari bolond, ugyanott Csiribá, tündérbanya
Kotyvalék mester
Bogi, Pipogya király lánya Hermina, Bogi társalkodónője Királyfi, Harczlandia trónörököse Dudori, a királyfi szolgája Hadél, boldogbékei generális Lefetyke, szolgálólány, ugyanonnan Parittya, Hadél fegyverhordozója
Vásári sokadalom
Kikiáltó, Vásáros 1, Vásáros 2, Vásáros 3.
(Piactér, a királyi vár egyik udvara, ahová a pórnép is járatos, de megfordul itt a királyi udvartartás, maga a király, valamint főemberei is. Afféle nem hivatalos találkahely. A szín szabadon alakítható. A színpad mindkét oldalán egy-egy hosszúkás asztal. A bal-oldali, a király asztala, a jobboldali a kofáké. A két asztal nagy távolságot határol. Az egyiknél ülők nem látják, és nem hallják a másiknál helyet foglalókat)
Első jelenet
(Amikor felmegy a függöny, a piac éppen éli a maga zajos, forgatagos világát.) Kikiáltó: Tessék-tessék, ide tessék,
figyelmüket erre vessék!
Igyanak és egyenek:
vásárfiát vegyenek!
Kapható itt mindenféle, ismerkedjenek meg véle, osztozzanak meg a kincsen, ami itt nincs, máshol sincsen!
Ez a piac ideál:
a király is idejár!
Vásáros 1: Boldogbékei a csipkém, ki tudná ezt jobban, mint én?
Egy a széle, egy a hossza, ha nem veszi, ne fogdossa!
Hermina: Két és fél krajcár a túró, egy hibája van, hogy túl jó!
Lefetyke: Vegyék, vigyék! Olcsó nagyon.
fél ezüst tíz tojás ára.
A pár csirkét mellé adom.
Meg is lesz az ebéd mára.
Vásáros 2: Tessék-tessék, méltóztassék!
Ez itt egy szép babaház.
Ez meg itten pont én vagyok, aki éppen magyaráz!
Bogi: Ha nem drága, akkor kérném, hogyér’ adja, édes néném?
Vásáros 1: Pont rád illik. Gyere lányom, odaadom fele áron!
Királyfi: Ez a két kis vadászkutya, nyomott áron eladó.
Siessen, mert ha elkésik, elviszi az ebadó!
Vásáros 2: Karmazsin, bilgeri, sok szép úri csizma kerül eladásra, s megvételre, itt ma!
A belseje selyem, bőre, mint az álom, Benne járni öröm. Ezt én garantálom!
Vásáros 3: Nem szalad el, megvár, itt a baracklekvár!
Vásáros 1: Friss sütés a meleg kenyér, három garast bizton megér!
Dudori: Jöjjön-jöjjön, ne szégyellje, nagyra nőjön harci kedve!
Megmérkőzhet, itt a medve.
Aki veszít majd búsan néz, a győztesé egy csupor méz!
Vásáros 3: Fülönfüggő – itt a párja, vevőjét megtalálom.
Az a leány, aki várja, férjhez megy még a nyáron!
Vásáros 2: Vegyék, vigyék, fínom kelme, bársony, frottír, dublé, kord.
A szövetek fejedelme.
A király is ilyet hord!
(Nagy kiabálás, izgatottság hátul. Pipogya király és Kelekótya udvari bolond érkezik.) Kelekótya: Utat-utat! Ki a szélre! Ki emide, ki oda!
Itt érkezik a királyunk, a felséges Pipogya!
(A sokaság két szélre rendeződik, mintegy sorfalat alkotva a királynak. Aztán lassan szétszélednek, eltűnnek a színről)
Pipogya: (Siránkozva) Jaj, de nehéz a király élete. Tele van gondokkal, problé-mákkal és mindenféle bajokkal. Minden az én vállamat nyomja, mindenben nekem kell döntenem. Pedig, ha tudnák szegény alattvalók, hogy mennyire utálok dönteni. Hát még az is az én feladatom, hogy tiszteletteljes nejem, megkérdőjelezhetetlen születése nap-jára, felséges lábaim koptassam az ajándék után? Na meg még, nem mellékesen itt van ez a háború Harczlandiával. Már régen túl lennénk rajta, ha kiadom a parancsot a táma-dásra. Jó, kiadom. De mi van, ha az ő hadseregük erősebb a miénknél? Ha legyőznek minket, vége a királyságnak. Vállalhatok én ekkora kockázatot? Ugye hogy nem? Jó udvari bolondom, kedves Kelekótya, ugye hogy nem?
Kelekótya: Ne félj, komám, itt vagyok én, majd segítek teneked.
Nem hagyom, hogy harczlandiak
porolják ki feneked!
Ne feledd, hogy furfang, ötlet, ez mind-mind a sajátom, míg engem látsz, nem lesz bibi.
Nyugodj hát meg, barátom.
Pipogya: (Sóhajtozva) Haj, jaj! Ha csak ez a háború, meg a születésnapi ajándék volna. Még valahogy megoldanám. Hanem itt van még ez a…ez a…Bogi, az én egyet-len leányom. Eladósorba került, férjhez kéne adni, de olyan válogatós, a szentem, mint az édesanyja, aki most éppen Rog…Rogge…(A zsebéből előkotor egy papír cetlit) még szerencse, hogy erre a cetlire felírta nekem: Rogg…roggen…krautz…krautzenfeldben.
(Megfordítja a cetlit) Vagy Pullandorflibbersteinerbergerwurstburgban? Mert ezt is felírta.
Most aztán végképp nem tudom. (Legyint) Mindegy. Vaddisznó legyek a királyi hajtóva-dászaton, ha van ilyen nevű fürdőhely. Szóval ott valahol, a kettő közül, gyógyíttatja a háti zsábáját. (Elégedetten) Na, ez a háti zsába, ez se könnyű, de legalább ki lehet ejte-ni. Száz szónak is egy a vége: mindketten válogatósak, csak az egyiknek – legnagyobb sajnálatomra – már van férje. Én. A másik viszont hajadon. És ezen az állapotán nem akar változtatni. Folyton azokat a fránya könyveket bújja, verseket olvas. Jaj, Uram, mi lesz így belőle?
Kelekótya: Felség! Fel ne ródd bűnömül, hogy tanáccsal járok
elébed és meg nem állít váradnál az árok.
Javaslom – míg országlásod, az Isten megáldja –,
írj ki pályázatot, melynek Bogi legyen tárgya.
Pipogya: No, de…
Kelekótya: Semmi, no, de! Legyen benne feltétel is, három.
Nehogy már kimondják, könnyen, hogy: Bogi a párom!
Kis szorítás: aki viszont megbukik a vizsgán,
szörnyű módon megbűnhődik és a feje nyissz! Lám
ilyen könnyű a megoldást megtalálni erre.
Aki meg a fejét veszti?
Nos, az menjen perre!
Pipogya: Ezen már túl vagyunk, szolgám. Nem akar ez a lány választani, semmi körülmények között. Itt már csak a csoda segít. Az meg nincsen csak a mesében.
(Megáll egy pillanatra, majd a fejére üt) De hiszen ez itt egy mese. (Kikérdez a nézők-höz) Ugye, hogy ez egy mese? No, akkor nincs mit tenni, mint várni.
Kelekótya: Nono, felség! Azért ennek hatalmas a tétje.
Dolgozzanak varázslóid, szép pénzt kapnak érte.
Szorgoskodjon Kotyvalék, ki nagymestere annak,
hogy a lombikok, üvegcsék varázslatra vannak.
Csiribá a tündérbanya forgassa a pálcát
azért, hogy szép Bogi lányod megtalálja párját.
Pipogya: Mielőtt belebonyolódnék egy újabb döntési helyzetbe (Megborzong) - még a hideg is kiráz, ha belegondolok -, legyünk túl az ajándékon. Mi a véleményed, fenséges királyné feleségem örülne egy pár aranysarkantyúnak? (Látva Kelekótya cso-dálkozását, gyorsan módosít) Vagy legyen inkább bajuszkötő? (Kelekótyára néz) Jó-jó, akkor szakállvágó. No, nem olyan simára gondolok, hanem egy alig használtra. Tudod, hogy üres a kincstár. (Körülnéz) Vajon lehet itt ilyesmit kapni?
Kelekótya: Felség! Míg ezt kigondoltad, nem ment rá tán öt heted, mivel kidolgozatlan még e nagyszerű ötleted.
Ne sürgesd a végrehajtást, nincsen benne életszer.
Ha kívánod, idejövünk, úgy minimum, még egyszer.
Most inkább a lányod fontos, és, hogy a két plusz alak, a varázslók, Bogi ügyben, eredményre jussanak!
Pipogya: Na, ez kedvemre való jó tanács. Itt nem kell dönteni csak parancsolni.
Megyek és személyesen intézkedem. (Kelekótyához) Te meg várj meg itt, vagy várj meg máshol. A lényeg, hogy nem mozdulj innen! (Kimegy)
Kelekótya: Na, végre! Elment. Így legalább nem kell rímekben beszélnem. Fárasztó egy állás ez az enyém. (Kiszól a közönségnek) Tudjátok, mennyi ész kell ahhoz, hogy az embert bolondnak higgyék?
(Királyfi és Dudori – mindketten szegény embernek öltözve – beballagnak a színre) Dudori: (Meglátja Kelekótyát) Hé, barátom? Ez itt kinek az országa?
Kelekótya: (Mélyen meghajol) Tisztelettel köszöntelek jóravaló ember!
Az országút hozott ide, vagy netán a tenger?
Dudori: Tenger? Hol van itt tenger?
Kelekótya: Nem látod? Az én időm az:
tengersok, ha rátok pazarolom, pedig benne üzletet se látok.
Királyfi: Hű, de csavaros az észjárásod. Nem tudom követni. Ki vagy te?
Kelekótya: Nézz csak rám. Az öltözékem nem koldusok rongya.
Én vagyok Pipogya király udvari bolondja.
Dudori: Tényleg az vagy. Bolond. Bolond lyukból bolond szél fúj. Zagyva a beszéded, kenetlen nyikorog az eszed kereke.
Kelekótya: Ó, barátom! A bolondság hivatalom nékem.
Te pediglen így születtél, ahogyan elnézem.
Királyfi: (Békítőleg) Ne haragudj ránk, kedves atyafi! Hosszú utat tettünk meg idáig, bizony jól kifáradtunk. Lám, a jó modorunkat is elkoptatták az országút göröngyei.
Hanem, ha már így összehozott bennünket a kegyes sors, segítenél nekünk abban, hogy tájékoztatsz minket: hová kerültünk, merre vetett a szerencsénk?
Kelekótya: Előbb talán, elmondhatnád, nem kell megüzenned.
Ha már így összefutottunk, kit tiszteljek benned?
Királyfi: Hibát, hibára halmozunk. Milyen udvariatlanság. Én Szérű Jankó va-gyok, vándorlegény, ő pedig (Dudorira mutat) kenyeres pajtásom, hűséges barátom, Dudori. Akkor hát megismétlem a kérdésemet: a világ mely tájára vezetett minket az utunk?
Kelekótya: Ez az ország, a mi hazánk:
Boldogbéke földje.
Pipogya a királya és ragyog minden hölgye.
Közöttük is a legelső uralkodónk lánya,
Bogi, a mi büszkeségünk, férfiszívek vágya.
Királyfi: Hol lehet őt megismerni? Nagyon felkeltetted a kíváncsiságomat.
Kelekótya: Nem hiszem, hogy érdekelné őt becses személyed.
Ő a léha élet helyett a könyvekbe mélyed.
De ha mégis nagy a vágyad rá pillantást vetned,
gyere ide, ma délután, ha oly nagy a kedved.
Tán nem olyan bonyolult, mit elmondtam most néked.
Délután majd… (Elindul kifelé)
Királyfi: (Emeli a kezét és tesz egy tétova lépést Kelekótya irányába) Kelekótya: (Leinti)
…meglátom, hogy
mit tehetek érted. (Kimegy) Dudori: Vajon észrevette?
Királyfi: Mit, szolgám?
Dudori: Hogy nem egyszerű vándorlegények vagyunk, hanem Harczlandia kirá-lyának, a rettenthetetlen (Meghajol) hadvezérnek és államférfinak, a nagy Bumford Leo-poldnak a fia, - ez vagy te - és fékezhetetlenül nagy formátumú kísérője, valamint elen-gedhetetlenül lebírhatatlan védelmezője, a…
Királyfi: Ne fényezd magad, Dudori, ahhoz túl sok a rozsda rajtad. Visszatérve a kérdésedre. Miért vett volna észre bármit is. Honnan tudná, hogy miért jöttünk? Jól őriz-zük azt a titkot, hogy célunk Boldogbéke hadierejének a kifürkészése, a haditervek megszerzése. Be kell illeszkednünk, el kell vegyülnünk, és figyelnünk mindenre, ami érdekes lehet számunkra. Jó, hogy ez a bolond az utunkba akadt. Általa talán közel kerülhetek a királyi udvarhoz. Ha ez sikerül, már félig-meddig elértük a célunkat.
Dudori: Veszélyes ez a küldetés. Ha lelepleznek minket, nem lesz kegyelem.
Királyfi: Ha félsz, Dudori, haza is mehetsz. Apám ugyan nem fog örülni neki, sőt…
Dudori: Inkább a halál, mint felséges királyapád haragja.
Királyfi: Én is így gondoltam. (Bogi és Hermina közeledik, egyszerű cselédlá-nyoknak öltözve) Na, nézd csak, két ifjú hölgy. Kezdjük a vegyülést, Dudori!
Bogi: (Meglepődik, amikor meglátja a két férfit. Herminához, súgva) Két ide-gen. Játsszuk tovább azt, amit szoktunk, amikor kiszökünk az egyszerű alattvalók közé.
Nem tudhatják meg, hogy a király lánya vagyok.
Királyfi: Legmélyebb hódolatom, ifjú hölgyek! Van szerencsém bemutatkozni.
Szérű Jankó vagyok, vándorlegény és világutazó. Mellettem áll hűséges kísérőm és cimborám, az egyszerűség kedvéért, Dudori.
Bogi: A nevem…a nevem…egyszerű cselédlány vagyok én, kérem.
Dudori: Megkérdőjelezhetetlen tiszteletem…kedves…ühm…”egyszerű cseléd-lány vagyok én, kérem”. Szép a neved. Jó hosszú.
Hermina: Én is egyszerű cselédlány vagyok.
Dudori: Aha, szóval testvérekhez van szerencsénk.
Bogi: I…gen. Igen! A nővéremmel éppen erre jártunk.
Királyfi: Kökény a szemed, rózsa az ajkad, tulipán a vállad. Éppen nekem való vagy, szentem.
Bogi: Miért? Uraságod tán virágkertész?
Királyfi: Jól felvágták a nyelved, galambom.
Dudori: Aztán bejáratosak vagytok-e a királyi udvarba?
Bogi: (Összerezzen) Már mért lennénk?
Hermina: Nem vagyunk mi úgy öltözve, kérem szépen. Oda csak úri kisasszo-nyok járnak.
Dudori: Tán még nem is jártatok ott?
Hermina: Hát éppen járni jártunk, de nem vagyunk bejáratosak.
Királyfi: Ismertek-e ott valakit?
Bogi: Nem ismerünk mi ott senkit, kérem.
Királyfi: Megfogtad az Isten lábát, tubicám. Ha akarod, én megismertetlek a király lányával.
Bogi: Na, erre kíváncsi vagyok.
Dudori: Ha kíváncsi vagy, gyere vissza délután, majd meglátod.
Hermina: Hiszem, ha látom. Tudom, ha fogom.
Bogi: Mi itt leszünk. De most el kell mennünk. (Elindulnak Herminával kifelé) Királyfi: Aztán be ne csapjatok minket.
Bogi: Az apám mindig azt mondta: lehet, hogy amire most csak gondolsz, már meg is történt veled. (Kimennek)
Dudori: Vajon észrevették?
Királyfi: Mit?
Dudori: Hogy nem azok vagyunk, akinek kiadjuk magunkat.
Királyfi: Jaj, Dudori. Ne aggodalmaskodj állandóan. Értjük mi a dolgunkat. Ha-nem az a fehérnép, egészen levett a lábamról. A szememen keresztül a szívemig hatolt.
Alig várom, hogy megint találkozzam vele.
Dudori: Hát éppen a másik se borecet. De azért óvatos vagyok, mert nekem már volt menyasszonyom.
Királyfi: És?
Dudori: Az esküvő napján megszökött a királyi főlovász fiával. Úgyhogy én csak annyit mondok: egy újbóli találkozás... szóval...egy ismételt összejövetel...a hölgyek-kel…no...
Királyfi: No?
Dudori: Egye fene! Nincs ellenemre.
Királyfi: Ez a beszéd, hű fegyverhordozóm. Most pedig, a lelki örömök után, adjunk valamit a testi örömöknek is. Mert nagyon megéheztem. Menjünk a fogadóba.
Aztán majd visszajövünk ide délután. (Kimennek a színről) Második jelenet
(Lassan besétál Pipogya király, Kotyvalék mester, és Csiribá tündérbanya) Pipogya: Megértetted a parancsom, Kotyvalék mester?
Kotyvalék: Meg-meg, felséges királyom. Változzon hattyúvá a lányod. Nos, ez megoldható, ha bőrös pozdorját keverünk a kondérban fortyogó kovászos teknősbéká-hoz, majd kígyóuborka lében áztatjuk, hetven napig, aztán…
Pipogya: (Meghökken) Mit zagyválsz te itt össze-vissza, mindenféle butaságot?
Miféle hattyú?
Csiribá: Uram-királyom. Még hogy varázsló. Nem ért ez semmihez. Összekeveri a szanitéc pacát a gördeszka zsírral. A múltkor is mi történt, felség. Tarajos teplincét darált a mezei undorkába, aztán – hahaha, még mindig kacagok -, a fővadász segédjé-nek a fejfájása nem hogy nem múlt el tőle, de füle nőtt a homlokára. Azóta a titkosrend-őrséged lehallgató részlegénél dolgozik (A homlokához emeli két tenyerét), mint fő für-kész. Mert már több füle van neki, mint foga. Hahaha!
Kotyvalék: (Mérgesen) Te csak hallgass, Csiribá! De nagyra vagy a varázstudo-mányoddal. Miközben fogalmad sincs arról, hogy a vörhenyes ficánk, feldúsítva a poz-dorjás facérral, és hozzáadva némi tubákos hencsert, olyan elegyet képez, melyet, ha megiszol, nos, ha megiszod…
Pipogya: Ha megissza?
Kotyvalék: …ha megissza, akkor…akkor…megírja helyette a számtanleckét.
Pipogya: Na, elég legyen ebből! Mit mondtam én neked az imént, Kotyvalék?
Kotyvalék: Azt mondta felség, szó szerint idézem: mit mondtam én neked az imént, Kotyvalék. Ezt mondta, felséges uram.
Pipogya: Nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy mit mondtam én neked, Koty-valék az én fenséges leányommal kapcsolatban?
Kotyvalék: Azt mondta, felség, azt mondta, felség, vagyis azt mondta, felség…
Pipogya: Ne felségezzél itt nekem, hanem válaszolj!
Kotyvalék: Igenis, felség! Nem tudom, felség!
Csiribá: Na, erről beszélek én, királyom. Már nem normális neki az ép elméje.
(Fejéhez emeli a kezét) Elmentek otthonról.
Kotyvalék: Kik mentek el otthonról?
Pipogya: (Lemondóan legyint) Nem fontos. Ami fontos: munkálkodjatok azon, hogy Bogi lányom kedvet kapjon a házassághoz. Ez a feladat. Kaptok rá félórát. Ha addig nem rukkoltok elő valami megoldással (sokatmondóan a nyakához emeli a kezét), akkor nyissz! Érthető?
Csiribá: Igen.
Kotyvalék: (A fejéhez emeli a kezét, imitálva a nyakazást) Nyissz?
Pipogya: Nagyon nyissz!
Csiribá: Igyekezni fogunk, felség.
Pipogya: El is várom. A ti érdeketekben is. Azonnal fogjatok hozzá. A délutáni ünnepségen komoly bejelentés akarok tenni. Munkára fel! (Kimegy)
Kotyvalék: (Csiribához fordul) Kedves Csiribá! Mi az, hogy, nyissz?
Csiribá: Levágja a fejünket. Azt jelenti.
Kotyvalék: De az nem jó. Akkor nem fogok tudni pipázni.
Csiribá: A legjobb lesz, ha nekilátunk és kikeverünk egy olyan varázsszert, ami-től Bogi királykisasszony kedvet kap az esküvőhöz.
Kotyvalék: Amíg a fejünk a helyén van?
Csiribá: Addig.
Kotyvalék: Nos, ha így áll a dolog, nekem a következő a javaslatom. Vegyünk egy csipetnyi őrölt rihonyát, s tegyünk hozzá karikára szeletelt üstökös fövenyt. Ez mindig beválik.
Csiribá: Beválik. Hasmenés ellen. De nem növeli a házassági kedvet. Sokkal hasznosabb a morzsolt csutorás szende a fokhagymás nápolyival. Esetleg habókos gülüvel.
Kotyvalék: Szerencsétlen sarlatán! Azt akarod, hogy a király leánya hátrafelé be-széljen egész életében? Miközben előre felé megy?
Csiribá: Én sarlatán? Te pancser méregkeverő!
Kotyvalék: Te megélhetési csaló!
Csiribá: Te! Te szenilis vénember! Csakis azért vagy még itt, mert az apád Mer-linnek, a nagy varázslónak egyenes ági leszármazottja.
Kotyvalék: Ki az az Egyenes Ági? Itt dolgozik az udvarnál? Még nem láttam. Érde-kes.
Csiribá: (Előveszi a ruhája zsebéből a varázspálcáját) Álca, pálca, varázspálca,
kell-e miniszteri tárca?
Itt is legyek, aztán még ott, varázsold el Kotyvalékot!
Himbilimbi putty!
(A pálcát Kotyvalék felé irányítja és a putty-ra felé vág egyet) Ne tudd kiejteni az „r”
hangot!
Kotyvalék: (Csúfondárosan) Nem sikelült, nem sikelült! Tessék. Lépa, letek mogyo-ló. Na? (Vigyorgása hirtelen kétségbeesett próbálkozásba megy át) Ell, ell, ell. Kolán leggel hálmat likkant a ligó!(Mérgesen) Mégis sikelült, Csilibá. De megbánod te ezt.
(Zsebébe nyúl és kivesz belőle egy üvegcsét. Lecsavarja a kupakját és lefröcsköli vele Csiribát) Nekem nincsen valázsigém, én nem vagyok a szavak embele. Helyettem tette-im beszélnek.
Csiribá: Na, tessék! Tönkreteszed a ruhámat ezzel a fröcsköléssel. Mire volt ez jó? Hiszen nem történt semmi.
Kotyvalék: Azt hiszed? Mostantól kétféle embel lakozik benned. Az egyik mindig igazat mond, a másik mindig hazudik. Ha valaki meghajol a kölnyezetedben (mutatja), így, akkor előjön a másik éned. Ha igazat mondtál, hazudni fogsz, ha hazudtál, igazat mondasz. Tegyünk plóbát? Tessék! (Meghajol)
Csiribá: Ó, drága Kotyvalék mester! A te nagy tudásodat, melyet híres-neves őseid alapoztak meg, nem éri utol senki. Te vagy a legnagyobb, a legokosabb, a leg..
(Kotyvalék meghajol) …a legutálatosabb ember, akit hátán hordott a föld. Te rus-nyaképű törpe (Félre), Na, a törpe az nem igaz. (Ismét utálatos hangon) te koszladék, te mocsadék, te pokol bugyrának legalja! Te minden idők leg…(Kotyvalék meghajol) legár-tatlanabbja, az emberiség önzetlen jótevője, a szférák hatalmas…
Kotyvalék: Na, ebből elég ennyi, melt még a fejembe száll. Tudd meg, hogy ez a valázslat egy teljes napig talt, nincs olyan gyógyszelem, vagyis olvosságom, amivel megszűntetném a hatását. Annyit tehetek csupán, hogy amíg együtt dolgozunk a kilályi feladaton, addig nem hajlongok előtted. Ezt is azélt teszem, hogy minél hamalabb eled-ményre jussunk, azaz sikel kolonázza a közös plojektet. (Egy másik üvegcséből ráfröcs-köl Csiribá ruhájára)
Csiribá: Ez jó hír. Nekem viszont van egy rossz hírem. A raccsolásodra nincsen varázsszer. Két napig így kell beszélned. Legfeljebb annyit tehetek, hogy megváltozta-tom a hangot. Az „r” helyett legyen inkább a „c”?
Kotyvalék: Szilmos szisza haj, hová lett a vaj…Nem, köszönöm. Maladjon akkol inkább az el.
Csiribá: Na, menjünk a boszorkánylaborba. Találjunk ki valamit, mielőtt jön a (Mutatja a kezével) nyissz!
(Mindketten kimennek)
Harmadik jelenet
(Érkezik Pipogya király, Bogi, Hermina és Kelekótya. Valamennyien a királyi udvarnak megfelelő öltözékben)
Pipogya: Kedves lányom, vannak dolgok, amikben kérlelhetetlen vagyok. Ilyenek például, az ingatlanügyek. Értem ez alatt a fele királyságomat. Nem vagyok hajlandó ráíratni, holmi jöttment figurára az egyketted országot, csak azért, mert feleségül vette az én egyetlen kicsi mókusomat. Ne is próbálj rábeszélni.
Bogi: Felséges apám! Szó sincs rábeszélésről. Eszem ágában sincs férjhez menni.
Pipogya: (Mérgesen Kelekótyához) Vigyen el a krampusz, Kelekótya! Nem a te ötleted volt, hogy ilyetén módon provokáljam a lányomat? Közlöm veled, hogy nem jött be a számításod.
Kelekótya: (Széttárja a karját) Komám, ha nem próbálkozol, markolod a semmit.
Néha még egy halvány remény is megérhet ennyit!
Pipogya: Bogi, kis mátyásmadaram! Én ma úgy terveztem, hogy bejelentem a királyi menyegzőt. Álljak el ettől a tervtől?
Bogi: Jobban teszed királyi apám, ha elállsz tőle. Ahhoz ugyanis kell egy vő-legény is.
Hermina: Méghozzá olyan, aki méltó az én kis kisasszonyom kezére.
Pipogya: (Félrehúzza Kelekótyát) Mi a helyzet ezeknél az izéknél…a Kotyvalék mesternél, meg annál a másiknál? Elkészült már a varázsszer, ahogy megbeszéltük?
Kelekótya: Nem tudom, hogy mi a helyzet, na, de hogy is tudnám?
Különben is tisztítóban van a szőrmebundám.
Pipogya: (Bizonytalanul) Ezt most nem egészen értem. Mi van?
Kelekótya: Csak a rím miatt mondtam. (Durcásan) Ha érdekli, hogy miért, kérdezze meg a mese íróját.
Pipogya: Jól van, na! Ne kapd fel a vizet. Menj és hozd ide azt a két fizetett bű-vészt. Lesz nekik nyissz, ha nincs eredmény. (Hangosan)
Eredj, jó bolondom, legyen benned erő.
És a varázslókat
kerítsd nekem elő!
Kelekótya: Ez nem ér felség! A rímeket én mondom. (Lemondóan legyint) De mindegy is. Ezért a fizetésért, lehetek bolond. (Kimegy)
(Pipogya, Bogi és Hermina leülnek a baloldali, királyi asztalhoz. A királyfi és Dudori ér-keznek a színre)
Királyfi: Na, most hogy ettünk, ittunk, hozzákezdhetünk az érdemi munkához.
Meg kell szereznünk a boldogbékei hadsereg haditervét. De hogyan?
Dudori: (Gondterhelten) Hát ez az! (Felderül a képe) Na, nézd csak, ki jön itt? Ki lehet ez a maskara?
(Hadél generális érkezik, döngő léptekkel, s egy kis bőrönddel, amit két kezével a mel-léhez szorít. Nyomában Parittya fegyverhordozó)
Királyfi: Fontos személy lehet, az látszik a járásán.
Hadél: Szó sem lehet róla, Parittya lányom. Megmondtam, amit megmondtam.
Hadél: Szó sem lehet róla, Parittya lányom. Megmondtam, amit megmondtam.