ELSŐ FELVONÁS Első jelenet

(Amikor a függöny felmegy, három társulati tag tartózkodik a színen: Lili, Anett és Már-ton)

Lili: (Duzzogva) Nem értem. Állandóan elkésik.

Anett: Ne mondd már, ő az egyetlen, aki mindig pontosan érkezik. Én még soha nem tudtam megelőzni.

Márton: (Gúnyosan) Nem mintha nagyon törekedtél volna rá. Viszont tényleg nincs itt, ez tény.

Lili: (Gonoszkodva) Legalább van időd a szöveget gyakorolni. Mert az nem megy, drágám, az nagyon nem megy.

Márton: Nyugi, mire kell, meglesz. Ne velem foglalkozz, hanem a saját alakítá-soddal. Amikor az első jelenet végén bejössz, úgy mozogsz, mint egy bedrogozott tek-nősbéka. Ha direkt csinálod, akkor zseniális.

Anett: Emberek! Vegyetek vissza egy kicsit. Lassan itt a premier és még sehol sem vagyunk. Minden percre szükségünk van. Ezért dühítő, hogy…

Kárpáti: (Sietve érkezik a bejárati ajtón, menet közben veszi le a kabátját, tap-sol) Gyerünk gyerekek, szorít az idő. Álljatok be a harmadik jelenetre. (Elkezd rendezni) Marcikám, te ide állj, ne takard Anettet. Lili drága, menj ki és gyere be. (Leroskad egy székre. Felemeli a kezét) Mindenki a helyén? Igen? (Int) És!

Anett: A napsugár még ágyában hever, / a hajnal lassan ballag a mezőn. / Szívemen édes, szerelmes teher, / magam cipelni meddig lesz erőm? / Hívem! Ha Ön-nek lelkében tanyáz / ez édes érzés, mi engem gyötör, / osszuk meg hát, mert legyengít a láz, / s felezve könnyebb a teli vödör. (Mártonhoz fordul) Jó lovagom, már itt a pirka-dat, / sietve menjen, nehogy jó apám / megsejtse, hogy e boltívek alatt / ma bűnbe esett egy boldog leány. / Vigye gyorsan a múló éjszakát, / legyen áldott e frigy, mely megfo-gant…(Nyomatékosan néz Mártonra, hogy ő jön)

Márton: (Szakadozva) A szív…izé…A szív…

Anett: …a szívnek…

Márton: …igen…a szív a szívnek…ne segíts… a szív a szívnek…

Anett: …vágyterhet ad át…

Márton: Úgy van! Ad át.

Kárpáti: (Felugrik a székről) Na, álljunk meg! Ez így nem lesz jó. Ha nem veszi-tek komolyan, abba is hagyhatjuk. Ha nincs meg benneveszi-tek a kellő alázat a színház iránt, ha félvállról veszitek azt, ami nekem, s talán még itt másnak is, fontos, ha a szöveg a fületeken át nem megy át a szívetekbe, akkor feleslegesen fárasztjuk egymást. Akkor itt a vége.

Lili: (Bejön) Hamar-hamar, kisasszonyom! Az úr, / erre siet és szívében vadul…

Kárpáti: (Mérgesen leinti) Még nem vadul. Éppen a színjátszás egynémely krité-riumát van szerencsém megidézni, tisztelt kollégáink színe előtt. Menj ki Lili, majd szó-lok, ha bejöhetsz. (Lili duzzogva elindul) Várj, ne menj sehova! Amit mondani akarok, rád is tartozik. Tehát. Marci! A szöveget azért írta a szerző, hogy az el is hangozzék.

Lehetőleg úgy, ahogy ő írta. Mit tehetsz tehát ennek érdekében?

Lili: Meg kell tanulni.

Kárpáti: Köszönöm a segítséget, kedves Lili, de ennyit még én is ki tudtam volna izzadni magamból. (Ujján számolja) Kettő. (Elgondolkodik) Volt egy?

Anett: Nem volt.

Kárpáti: Nem baj. Kettő. Anett, drága! Ez a darab, amit immáron három hete próbálunk – hadd előlegezzem meg, hogy - több-kevesebb sikerrel, egy középkori lo-vagdráma, amit könyvtári kutakodásaim eredményeként saját kezemmel bányásztam elő, szóval ez a színmű gróf Szalachinyi Ferenc (Kiejtve Szalacsinyi) munkája, aki a XVIII. század legelején…(Megáll) Ezt is elmondtam nektek az olvasópróba előtt, ha jól emlékszem.

Márton: Erre jól emlékszel, főnök.

Kárpáti: Vagyis nem úgy, mint te a szövegre. Nos, mindezt azért voltam bátor elmondani, hogy rávilágítsak egy-két szereposztási tévedésemre. Kedves Anett. Amikor azt mondod, hogy: A napsugár még ágyában hever, / a hajnal lassan ballag a mezőn…

nem az önálló ested pódium-részét abszolválod, hanem egy többszereplős darab ré-szeseként, beleveszed a buliba a többieket is. Tehát Marci felé fordulsz és neki mon-dod, a tőled megszokott selyemcukor-hangon, hogy a napsugár mi a fenét csinál az ágyában.

Lili: (Félénken jelentkezik) Nekem is van instrukciód, Kárpáti?

Kárpáti: (Szusszan egyet) Van, persze hogy van. Kicsit ideges vagyok, ne kér-dezzétek, miért. Elnézéseteket kérem. De ha nem teszünk bele apait-anyait, akkorát bukunk, hogy bezárhatjuk a boltot. Amatőrök vagyunk. Nem tehetségtelenek, nem rosz-szak, hanem amatőrök. A játék nem a munkánk, (Ujjával idézőjelet formál) „csupán” a szerelmünk. Mi a szívünket tesszük bele minden mondatba, minden mozdulatba. A lel-kesedésünk és hitünk hoz ide munka után, hogy a magunk és mások örömére

komédi-ázzunk. Ha a hit elfogy, a lelkesedés megkopik, kiüresedik a lélek játékos bugyra. Feles-legessé válik minden erőfeszítésünk, semmivé lesz az örömünk.

Anett: Ezt nem akarjuk, Kárpáti.

Kárpáti: (Halkan kezdi, de egyre erőteljesebb lesz a hangja, miközben élénken gesztikulál) Maga a játék – a homo ludensi létforma, csupa öröm, izgalom, önfeledt be-lefeledkezés az adott pillanatba. Kortalanná tesz. Ennek a játéknak nincsenek korlátai, határai, független a tértől és időtől, a mindenség megélésének lehetőségét kínálja.

Gondoljatok csak bele: e játék révén lehetőség nyílik kilépni önmagamból, az énem szűkre szabott, zárt börtönéből és következmények nélkül válhatok bármivé és bárkivé!

Aljas gazember, megátalkodott gonosztevő, rémisztő gyilkos, zsémbes öregúr, undok intrikus, ravasz róka, tűzokádó sárkány, vagy jóságos öregapó, daliás herceg, bátor hadvezér, világmegváltó mesehős… sorolhatnám a végtelenségig a lehetőségeket. E – idézőjelben - „gondtalan” játék azonban roppant felelősségvállalás, hiszen a színpad katedra, szószék is! A tanítás, a nevelés, a véleményformálás, a dolgok, jelenségek események értelmezésének, véleményezésének színtere, a jó, de az ártó szándékú manipulálás pódiuma is egyben! Jó esetben szórakoztató, örömet nyújtó, személyiség-formáló, felemelő tevékenység. Rossz esetben sajnálatosan mindezek ellenkezője. A színpad, ízlés-, érzelem- és tudatformáló szentély, az esztétikai és erkölcsi-morális érté-kek közvetítésének műhelye. S nem utolsósorban közösségformáló erő! Az egymásba kapaszkodás, a társas játék izgalmát nyújtó közege! Barátságok, új érzelmek megélé-sének szülőotthona. Igen, otthon. Az emberi társas viszonyok lélekemelő pillanatainak otthona, a termékeny jóság és szeretet közege! Nincs mit szépíteni a dolgon: én fertő-zött vagyok, a színpadi játék szenvedélybetege. Gyógyulásomra nincs remény, csupán a tünetek enyhítésére. Az én szanatóriumi Varázshegyem ez a társulat, én itt vagyok az, aki vagyok. Azt szeretném, ha ti is így éreznétek. (Rövid szünetet tart) Hányszor hallot-tátok már tőlem ezt az ars poeticát?

Márton: Ajaj! De mennyiszer.

Kárpáti: (Szinte szomorúan) És mégis képes vagy úgy idejönni, hogy nem tudod a szereped?

Márton: Én igyekszem, de valahogy nem ragad meg a fejemben a vers.

Kárpáti: Nagy baj. Nagyon nagy baj. Nem az, hogy nehezen tanulod a szöveget, hanem az, hogy mentséget keresel rá. Az a baj, hogy feladod. Hogy nem vállalod a csapatmunkát.

Márton: Én vállalom, főnök. Legközelebb kívülről fújom a szerepet.

Kárpáti: Remélem lesz legközelebb, Marci. (Odaszól a többieknek) Kezdjük elölről.

Anett: „A napsugár az ágyában hever”-től?

Kárpáti: Onnantól.

(A bejárati ajtó nyílik és beóvatoskodik rajta Holló Vazul)

Második jelenet

Kárpáti: (Megütközve) Kit látnak szemeim? Csak nem a mi házi szerzőnk? Mit keresel itt Vazul? Ez nem a te darabod.

Holló: Elnézést, hogy belezavarok a próbafolyamatba. (Kárpáti felé fordul, széles gesztussal) Drága Félix barátom!

Kárpáti: Hűha! Az indításból az jön le nekem, hogy nem azt a jelentős összeget jöttél megadni, amit jó két éve kértél tőlem, három hónapra.

Holló: (Sértődékeny hangon) Mit képzelsz? Nem teszem kockára a barátsá-gunkat, holmi hitvány anyagiak ideidézésével. Az ráér. Viszont van, ami nem ér rá.

Kárpáti: S mi lenne az?

Holló: (Idegesen néz a társulat tagjaira) Nem lehetne négyszemközt? Ugyanis bizalmas a dolog. Hogy úgy mondjam, csak kettőnkre tartozik. Ha meg nem sértelek.

Kárpáti: (A többiekhez) Próbaszünet gyerekek! Menjetek át a büfébe.

Márton: De főnök! Itt nincs büfé.

Kárpáti: Mondtam, hogy egyetek-igyatok is? Ha meg nem fogyasztotok, nem mindegy, hogy van-e büfé, vagy nincs?

(A társulati tagok kimennek a „büfé” ajtón) Holló: Nagy bajban vagyok, Félix.

Kárpáti: (Sóhajtva) Mennyiről van szó, Vazul? (Belekotor a zsebébe) Nincs olyan sok nálam, de…

Holló: (Hárít) Nem kell a pénzed, Félix.

Kárpáti: (Meglepődve) Most már elhiszem, hogy nagy a baj. Mi történt?

Holló: Jolán.

Kárpáti: Milyen Jolán?

Holló: A feleségem. Ne tégy úgy, mintha nem ismernéd. (Elgondolkodva) Bár megérteném, ha így tennél.

Kárpáti: Ja, persze. A Jolán. Mi van vele?

Holló: Féltékenykedik.

Kárpáti: (Csodálkozva) Mire fel? Kérdem én, bizonyos értetlenkedő felhanggal, hiszen te vagy a hűség carrarai márványból kifaragott szobra, ahogy én tudom.

(Holló feszengve hallgat. Kárpáti gyanakodva nézi)) Vagy netán viaszból van az a szo-bor?

Holló: (Zavartan) Inkább hologram, vagy valami ilyesmi.

Kárpáti: Szegény barátom. És ki a kedvezményezett, ha nem titok?

Holló: (Habozva) Társulati tag. A legtehetségesebb tanítványod.

Kárpáti: Ez érdekes. A legtehetségesebb ugyanis Balogh Márton. Igaz, hogy nehezen tanulja a szöveget, van is vele vitám ez ügyben, de be van oltva a színházzal, ez vitathatatlan. Szóval a Marci? Fura egy ízlésed van, annyi szent.

Holló: Ne viccelődjél velem, van nekem bajom elég. Liliről van szó.

Kárpáti: Lili? Mégis jó az ízlésed, te gézengúz.

Holló: Kicsit belehabarodtam, de ne gondolj fülledt erotikára. Kis flört, beszél-getések, eldugott presszó, összefonódó kezek az asztal felett…

Kárpáti: Nem jelenetet írsz Vazul, hagyd ezeket a sallangokat. Miben is kérted a segítségem?

Holló: Idejön.

Kárpáti: Ki?

Holló: Hát a Jolán.

Kárpáti: Ki az a Jolán? Ja, igen. És minek?

Holló: (Szusszan egyet) Története van annak, barátom.

Kárpáti: Azért csak mondjad, de gyorsan, mert a gyerekek már unják magukat a büfében.

Holló: Itt van büfé?

Kárpáti: Miért, éhes vagy? Ne a hasaddal törődj, ilyen kiélezett helyzetben. Te-hát?

Holló: Egy hónapja tart a románc. Keddenként találkoztunk, háromszor eddig.

Itt vártam a közelben, míg végez. Otthon meg azt mondtam, hogy a legújabb darabomat próbáljátok, és szükséged van a tanácsaimra.

Kárpáti: Elhitte?

Holló: Dehogy hitte.

Kárpáti: Mégis okos asszony ez a Jolán. Tudja, hogy nekem nincs szükségem a tanácsaidra. Szuverén rendező vagyok, ez közismert.

Holló: Nem azt nem hitte. Hanem, hogy a darabomat próbáljátok. Nőt sejt a háttérben. Ezért vagyok itt.

Kárpáti: Törpepapagáj legyek egy kutyakiállításon, ha értem. Különben meg nem mindegy, hogy mit hisz?

Holló: A helyzet ennél sokkal kritikusabb. Ugyanis idejön.

Kárpáti: Ki?

Holló: A Jolán.

Kárpáti: Ki az a...? Minek?

Holló: Le akarja ellenőrizni, hogy igazat mondtam-e?

Kárpáti: Mit mondtál neki?

Holló: Nem is figyelsz? Azt, hogy a darabomat próbáljátok.

Kárpáti: (Töprengve) Mondd, Vazul, ismeri a Margit, izé…Jolán, gróf Szalachinyi Ferenc munkáit?

Holló: Milichinyi?

Kárpáti: Szalachinyi.

Holló: Még én sem ismerem.

Kárpáti: Éppen az ő lovagdrámáját próbáljuk. Jöhet a Jolán, majd azt mondjuk, hogy te írtad.

Holló: Nem fogja elhinni.

Kárpáti: Már mért ne hinné?

Holló: Mert azt mondtam neki, hogy egy mai modern darabról van szó.

Kárpáti: (Megtörli a homlokát a zsebkendőjével) Mondd, Vazul. (Kotorászik a zsebében) Nem kell mégis inkább készpénz? Lehet, hogy van nálam néhány ezer forint.

Holló: (Könyörgőre fogja a dolgot) Félix, az Isten szerelmére. Emlékezz visz-sza, hogy harmadik gimiben, nem egyszer, az én füzetemről másoltad le a matek házi feladatot.

Kárpáti: Hogy is felejthetném el, Vazul. Mindig egyest kaptam rá. Maradjunk annyiban, hogy te sem voltál egy Bolyai Farkas. Ha meg akarsz nyerni az ügyednek, más úton indulj el. Ez ugyanis zsákutca.

Holló: Mindjárt itt lesz Jolán.

Kárpáti: Van ötleted?

Holló: Az nincs. De kitaláltam valamit. Van nekem egy ifjúkori darabom, ezt még Jolán sem ismeri, mert sehol nem került előadásra és már én sem emlékszem rá kristálytisztán.

Kárpáti: Na, ez szép! Egy elfelejtett drámát akarsz felújítani? Hol van a szöveg-könyv? Valami azért kell, hogy a gyerekek felolvassák.

Holló: Megpróbálom memorizálni a sztorit. Ha elmondom a lényeget, a társula-ti tagok képbe kerülnek, aztán mondhatnak, amit akarnak, Jolán nem fog beleszólni. Az se számít, ha nincs az egésznek semmi értelme.

Kárpáti: Mondjuk ez tényleg nem lesz feltűnő. Jól illeszkedne eddigi munkássá-god vonulatába.

Holló: Segítesz, Félix? (Összeteszi a két kezét) Naaa!

Kárpáti: Sokba kerülnek nekem azok a matek egyes dolgozatok. De legyen!

Behívom az érintetteket.

Amália: (Belép a bejárati ajtón, kezében vödör, felmosófa) Főrendező úr! Lehet takarítani?

Kárpáti: Még nem Máli néni. Benne vagyunk a próba közepében.

Amália: Akkor felfrissíteném régi kérésemet. Tessék nekem szerepet adni, ab-ból a célab-ból, hogy kipróbálhassam magam a színpadi megjelenés új aspektusában is.

Holló: Ezt hogy érti?

Amália: Hát takarítani már tudom a színpadot, de nem szeretnék leragadni ezen a szinten.

Holló: Akkor menjen innen a pincéből a földszintre, s máris feljebb lépett.

Amália: (Megsértődve) Ne tessék, kérem, viccelni. Mert beszélhetünk máskép-pen is. Én a cég alkalmazásában állok, maguk meg csak be vannak ide fogadva. Maguk

itt ideiglenesen tartózkodók. Nekem pedig – munkaköri leírásom szerint – ezt a helyisé-get minden nap takarítanom kell. Ha maguk ezt akadályozzák, akkor én máris megyek Lovászi úrhoz, aki a szociális és egyéb ügyek csoportvezetője. Nem fog neki örülni, ennyit előre bocsátok.

Kárpáti: Nem kell mindjárt megsértődni Málika. Mi szeretjük magát az idők vé-gezetéig, ha hagyja.

Amália: Szóval akkor van szerep?

Kárpáti: (Kínosan feszengve) Keressük, Máli néni, keressük.

Amália: Na, csak mihamarabb találják is meg, mert megyek Lovászi úrhoz, aki a

… Holló: Tudjuk. A szociális és egyéb ügyek csoportvezetője. (Kárpátihoz) Végül is itt maradhat, hátha akad egy testhez álló, sepregető szerepkör.

Amália: (Mérgesen) Nem vagyok én futballista, kikérem magamnak. Ha meg mindenképpen, akkor se sepregető, hanem beállós. (Csábosan körbeforog) Vagyok olyan jó, mint az Angéla Joli.

Kárpáti: Jól van, Málika, nyugodjon meg. Üljön le a sarokba és figyeljen.

(Amália a vödrével és felmosó fájával együtt a sarokba vonul és leül. Kárpáti a „büfé”

ajtóhoz megy és behívja a csapatot. A színjátszók bevonulnak.) Harmadik jelenet

Lili: (Hollót bámulja, aki zavartan félrenéz) Átgondoltam az imént a bejövetelemet, Kárpáti. Úgy kellene berobbannom, hogy a szerelmesek szétrebbenjenek, amikor azt mondom, hogy „Hamar-hamar, kisasszonyom! Az úr, / erre siet és szívében Va-zul…izé…vadul”.

Kárpáti: (Leinti) Felejtsd el a vadulást, Lili. Mindent tudok. Most éppen Hollót kell kihúznunk abból a slamasztikából, amibe te is beletaszajtottad, rendesen. Arra kérlek benneteket, hogy akár azonosultok a problémájával, akár nem, tekintsétek tehetségetek próbakövének azt, amire kér benneteket. Vazul, tiéd a pálya.

Holló: (Még mindig zavartan) Arról van szó, hogy…egyébként…szeretettel köszöntelek benneteket…van nekem a Jolán…aki…aki... idejön. Nem tudom, hogy ed-dig érthető-e?

Anett: Nem érthető. Tudsz világosabban is?

Holló: Arról van szó…hogy…én meg Lili, illetve ő meg én…szóval nem ko-moly…de…

Lili: (Megütközve) Nem komoly? Szégyelld magad, Holló Vazul. (Szerepbe áll) A szívem össze-visszatört / az árulásod meggyötört. / Hittem neked, s most itt va-gyok / mint az útszélen itt hagyott / letört virág. Az életem / már mit sem ér, és szégyel-lem, / hogy elhittem a bókokat, / a csokrokat, a csókokat.

Kárpáti: (Tapsol) Bravó, Lili! Úgy látom kinőtted a szolgálólány szerepkört. Erről majd még beszéljünk.

Lili: Köszönöm, főnök! (Hollóhoz) De te azért egy nagy szemetes zsák vagy, úgy an blokk.

Holló: (Mentegetőzve) Félreérted a helyzetet…azaz…nem úgy gondol-tam…illetve…

Kárpáti: Na, akkor tegyük helyre a dolgokat. Holló, te ülj le oda (A sarokban álló kis asztalra mutat) és írd le azt, ami eszedbe jut abból a régi darabból. (A társulati ta-gokhoz) Ti pedig figyeljetek egy kicsit. Lili és az én Vazul barátom, az elvártnál szoro-sabbra fűzték a személyes társulati viszonyt. Ezt most morális szempontból – az idő rövidsége miatt - nem elemezzük. Később azonban nem megyünk el mellette szó nélkül.

Anett: Idő van?

Kárpáti: Fején találtad a szöget. A mi kedvenc házi szerzőnk, a gyanút fogó feleségének, Mártának…

Holló: Jolán.

Kárpáti: ..illetve Jolánnak, hogy a gyanú sötét fellegét oszlassa, azt találta mon-dani, hogy a keddi napok későbe nyúló próbákkal telnek, mert társulatunk tehetségben fogant tagjaival az ő darabja bemutatóját készítjük elő.

Márton: De ez nem igaz.

Kárpáti: (Gúnyos elismeréssel) Nem csak tehetséges vagy, hanem okos is.

Úgyhogy neked majd utána külön megmagyarázom. A dolgot bonyolítja, hogy Vazul felesége (Megáll egy pillanatra és Hollóra néz jelentőségteljesen), akit Jolánnak hívnak, ma tiszteletét teszi nálunk, hogy kontrollálja a barátom szavahihetőségét, ami meglehe-tősen ingatag lábakon áll. Mi tehát megtartjuk Holló Vazul új darabjának az olvasópróbá-ját. A részvétel természetesen önkéntes, aki nincs benne a játékban, most szóljon.

Anett: Én benne vagyok. Kérem a szerepemet.

Kárpáti: Az nincsen. Kedves barátaim! Többször beszéltünk már arról, szemé-lyes példáinkkal illusztrálva, hogy a színjátszó ember agya néha leblokkol. Kiesik a fejé-ből a szöveg, nem tudja, mi következik, a helyzete kétségbeejtő. Ilyenkor a kollégák segítsége sokat jelent, de elkerülhetetlen, hogy a bajba jutott maga is megpróbáljon kievickélni a drámai helyzetből. Mit tesz tehát?

Márton: Rögtönöz.

Kárpáti: (Ironizálva) Vártam, hogy te, mint a legilletékesebb, megszólalsz ebben az ügyben. Igazad van. Rögtönöz. Míg aztán be nem ugrik a folytatás és helyre nem zökken a világ rendje. Nos, amire mi most készülünk, az egy véget nem érő emlékezet-kiesés. Vagyis szöveg az nincs, ne is reménykedj, hogy az eszedbe jut. Tehát: folyama-tosan rögtönözni kell.

Lili: Azt mondjuk, ami eszünkbe jut?

Kárpáti: Úgy van. De azért lesz némi segítség. Házi szerzőnk megpróbálja fel-idézni és leírni diákkori darabjának a szövegét, s ezt menet közben megkapjátok, de ez csak iránymutatás, vázlat, semmi több.

Anett: Hogy kapjuk meg a szöveget?

Kárpáti: Társulati tikárunk, Erik lesz a kapocs, szerző és szereplő között. (Kör-benéz) Hol van Erik? Az előbb még mintha itt lett volna.

Holló: Én nem láttam.

(A többiek is helyeselnek: mi sem, mi sem!) Kárpáti: (Kiabálva) Erik! Erik! Ki vagy rúgva!

Erik: (Végszóra lép be a bejárati ajtón. Sértődősen) Nem vagyok berúgva.

Kikérem magamnak!

Márton: Hát ez az! Mindig csak magadnak kéred ki. Minket még soha nem hívtál meg semmire.

Erik: Ha munka van, nem iszom alkoholt. Néha egy-egy nagyfröccsöt. De csak annyi szódával, hogy: (Kezével spriccelést imitál) pssz!

Kárpáti: Ismerjük az italozási szokásaidat, azonban most nem erről van szó. Te fogod Vazul kezéből kitépni a leírt szöveget és odaadod annak a szereplőnek, akit illet.

Megértetted?

Erik: Meg. Egyúttal jelentem, hogy beszereztem a rajzszögeket a plakátok-hoz.

Kárpáti: Hiába, na. Nélkülözhetetlen vagy és kész. De most koncentrálj a leg-újabb feladatra. Vazul, szereplő, megint Vazul, megint szereplő. Menni fog?

Erik: Nekem ne menne? Csodálkoznék módfelett.

Amália: Főrendező úr! (Vazulra mutat) Az az illető ott az asztalnál. Írjon nekem is valami testhezállót. De vetkőzni nem vetkőzöm, azt előre megmondom.

Kárpáti: Majd kitalálunk valamit, Málika. Csak üljön nyugodtan. Elég, ha én ide-ges vagyok. No, mindenki benne van? (Körülnéz, senki nem szól) Akkor kezdjük. Anett és Lili üljön le ahhoz az asztalhoz. Marci, te állsz előttük. Mi a sztori, Vazul?

Vazul: A bohózat egy szerelmi háromszög története. A képlet a szokásos.

Márton – javaslom, hogy az egyszerűség kedvéért mindenki szerepeljen a saját nevével -, szóval Marci két nőt szeret egyszerre. Anettet, a könyvtáros kisasszonyt és Lilit, aki férjezett, egyébiránt a híres bokszbajnok felesége. A két hölgy természetesen nem tud egymásról, ám egy alkalommal összefutnak egy presszóban. Itt derül ki, hogy ismerik egymást, valaha egy munkahelyen, a Sétabot-bejárató és Almagalvanizáló Művek bér- és munkaügyi osztályán dolgoztak. Megörülnek egymásnak, egy asztalhoz ülnek, társa-logni kezdenek a régi szép időkről, az egykori kolléganőkről, akikről egyiküknek sem volt jó véleménye. Lili Marcit várja, mert ott beszéltek meg titkos találkát, Anett pedig a presszó tulajdonosnőjével akar találkozni, akinek könyveket hozott a lánya vizsgájához.

Kárpáti: Minden világos. Innen átveszem. Marci, állj félre, még nem vagy itt, Lili maradj az asztalnál. Anett, te sem vagy még színen, menj Marci mellé. (Körülnéz, töp-rengve) Kell ide, kell ide, valami jó kezdés. (Megakad a szeme Amálián) Na, Málika, eljött a maga ideje. Végtelenül gazdag kelléktárából elő tudna rántani egy

Kárpáti: Minden világos. Innen átveszem. Marci, állj félre, még nem vagy itt, Lili maradj az asztalnál. Anett, te sem vagy még színen, menj Marci mellé. (Körülnéz, töp-rengve) Kell ide, kell ide, valami jó kezdés. (Megakad a szeme Amálián) Na, Málika, eljött a maga ideje. Végtelenül gazdag kelléktárából elő tudna rántani egy

In document „A jó nénikédet, Szalachinyi” 12 : 12 (Pldal 56-69)