BUKTA IMRE
Bukta Imre a 70-es évek óta egyedülálló következetességgel foglalkozik a kelet-európai, felemás iparosodás magyar falura gyakorolt hatásával. A 80-as évek végén nagyszabású tereminstallációk ké
szítése mellett érdeklődése egyre inkább a képalkotás felé fordult. Festményeiben ugyanúgy, mint gra
fikáiban a leggyakoribb képalkotó motívumot a falusi lét különféle tevékenységi formái adják. A Ma
gyar táj c. alkotása a modern tájkép újrafogalmazási b'sérletének tekinthető. Illúzió nélkül tárja fel a hétköznapi létezés pillanatait, ezen belül a táj és az ember idillinek egyáltalán nem mondható kapcso
latát. A kép eredeti változatát, melyet Novotny Tihamér a Bukta Imre nagymonográfiában reprodu
kált, a míívész a későbbiek során átfestette. A keletkező új alkotás - noha fő motívumaiban változat
lan maradt - komorabb az első alkalommal megvalósított műnél. A sugárzó napkorong helyére feke
te égbolt került, a táj előterét hasonlóan drámai, szorongató hatású, bekerítő sötét sávok uralják. A sörétes puskával lövöldöző ember, az ágakból font kerítés, a rohanó nyulak, a felásott majd bezárt tér és a nyílt mező együttese azonban ezúttal sem egyszerű, zsánerszerű megjelem'tése a magyar vidék
nek. Bukta képein az egyes motívumok szándékoltan naivvá formálva, jelképi erővel töltődnek meg.
A megváltozott világ, a mindinkább beszűkülő életterepek és a létezés formájának elsilányodása kap
csán Bukta Imre a végeken élő ember zavarba ejtően groteszk létformáját mutatja be. A kompozíció két részre oszlik. Egyik térfelét az ember által művelt fÖldsáv képezi a nyúlfarmmal, ahol a sétálgató ember sörétes puskával lődöz a kiszabadulni vágyó állatra. A másik oldalon a megmunkálatlan, elha
nyagolt mezők láthatók. A két teret tördelt ívű kerítés választja el, melynek sarkaiban nyúlcsapdákat helyeztek el. Az állat a képtér mindkét feléből menekül a rá záporozó lövések elől, de bárhogy igyek
szik, mindenképpen csapdába kerül. A nyuszifarkat idéző barkaágakkal megjelenített kerítés, a roha
nó állat nyomában porzó föld egy sajátosan játékos, ugyanakkor mély értelmű képi humort hív élet
re.
G.M.
A M i MENY 45
Bukta Imre: Magyar táj (Hazafelé) 1989.
Vászon, olaj. 120x170 cm j.j.l.: Bukta Imre 1989.
46
CSORBA SIMON
Csorba Simon korai, hetvenes években festett képe a művész kevés számú figuratív képeinek egyi
ke. Erőteljes festőiségű, expresszív kompozíció, ahol az alkotó érzékeny részletekben gazdag felülete
tekkel és drámai ecsetjárással dúsítja fel egyéni stílusát. Az ábrázolt figura kapcsán alkalmazott festői gesztusok, a vörös kontraszttal kiemelt foltok és a kék tónusokon átderengő fekete alap együttesen adják a mű asszociatív, titokzatos scjtetésekre építő és drámai hatásokban gazdag, asszociatív jelentés
tartományát. A kompozícióban szereplő alak felbolygatott festői formái és színei egyaránt két testrész fontos szerepét hangsúlyozzák. A mű kettős csomópontját a jobb kezét felemelve tartó figura arca és keze képezi. E két, zárt foltban koncentrálódó testformát felfokozott festői érzékenységgel jeleníti meg a művész. A címben utalásként szereplő kéz hagyományosan a tapintás eszköze. Színét és erő
teljes gesztusát tekintve kiemelt szerepet kap a kompozícióban: az érzékletesség közvetítőjeként jele
nik meg. Az érzékenység valódi kifejezője a festményen azonban nem a kéz, hanem az arc. Az egy
máshoz kapcsolódás logikájában a kéz felveszi, míg az arc a néző felé közvetíti a hatást. A kitekintő figura arcának lilás részeiben visszatérő vörös és a felborzolt hatású, felületi részletekben gazdag kék
fehér tónusok egy meditatív állapot koncentrált kifejezőivé válnak. A mű Tóth Menyhért hatására utal, akinek Nap-arc ábrázolásai egyfajta előképnek tekinthetők Csorba Simon képéhez.
G.M.
47
Csorba Simon: Kczcrotika XIX. 1976.
Papír, olaj 70x100 cm J.I.: Kczcrotika Csorba Simon 1976
48
F E H É R LÁSZLÓ
Fehér László a hazai metafizikus festészet egyik legjelentősebb képviselője. Képeire nagy hatást gyakorolt az 1986-os római ösztöndíj, amelynek élményei révén alkotásaiban meghatározóvá vált az irreális és transzcendens elem. A Vízbenéző a 90-es évek elején indított fekete-fehér ciklus egyik jel
legzetes darabja. A művész első pillanatra rendkívül egyszeríí témát ábrázol. Egy vízzel telt medence mellett kuporgó kisfiú képében a hétköznapi létezés egy pillanatát örökíti meg, ugyanakkor a felidé
zett jelenetet időtlen, szimbolikusan is értelmezhető látomássá nagyítja ki. A gyermek körvonala a mindent egybefoglaló fekete háttér előtt rajzolódik ki. Magányosságát és törékenységét felfokozza az őt körülvevő, titokzatos közeg. A kiismerhetetlenségében irracionális, fekete atmoszféra mindent be
fogó kiterjedtsége, fojtogató végtelensége mellett az emberi létezés maga is tünékeny emlékezéssé, semmibe írt látomássá válik. A kisfiú a számára felfoghatatlan, félelmet sugárzó világnak hátat fordít
va a csalóka, illuzionisztikus módon megfestett vízfelszínére, a vízmedence mélyébe tekint, ezáltal egy újabb, ismeretlen dimenzió sötétsége felé fordul. Fehér László a sziluett és egyes képrészletek titok
zatos elmosásának egyidejíí alkalmazásával, a hangsúlyozottan diagonális irányokkal a látványt a rea
lizmus helyett a bizonytalanság felé tereli. Sokkal fontosabbá válik az, amit nem mond el, mint amit látunk. Az elhagyás, a redukció és a visszafogottság színekben, formákban és a kompozíció összessé
gében egyformán érvényesül. A kép bal sarkából beszűrődő fény és a kisfiú medencében tükröződő, elmosott alakja felerősíti ezt a nem csupán fizikai, hanem egzisztenciális értelemben vett egyedül
maradottságot. Az idődenné kimerevített pillanat a múlt melankóliájába és a mindennapi élet kiszol
gáltatottságát felfokozó szorongásos álomképek megfoghatadanságába burkolja a jelenetet.
G.M.
49
Fehér László: Vízbenéző 1993.
Vászon, olaj, 110x150 cm J.j.l.: Fehér László 1993. V I L I I
A M E R I C S GYŰJTEMÉNY
F Ö L D I P É T E R
Földi Péter a magyar festészet egyik szuverén, senkihez nem kapcsolható, öntörvényű alakja. Szü
lőhelye, Somoskőújfalu és a gyermekkori világ naiv inspirációi egész szemléletét befolyásolták. Képe
inek főszereplői jelképes állatalakok, akik hasonló értelemben jelennek meg, mint Franz Marc alkotá
saiban: tartalmilag szimbolikus, formailag koncentrált kifejezői az élet törvényeinek. A búvárkacsa merülése c. kép egy többezer éves indián mítosz képi átfogalmazása. A történet a teremtés meséjének egy változata, amely az életet jelképező földdarab megszerzéséért folytatott küzdelemről szól. Fősze
replője a kicsiny búvárkacsa, aki a tó távoli mélyére tett sikertelen első utazása után második útjára indul. A kép az indulás utáni pillanatban ábrázolja az állatot. A történet konkrét képi rögzítésén túl Földi Péter alkotása az egyetemes létezés szinte megfoghatatlan hangulatát is közvetíti. A művész ké
peiben gyakran keresi azt a leegyszerűsített kompozíciós megoldást, amelyben a képi elemek leegy
szerűsített kozmikus jellé sűríthetők. A kör, mint dekoratív alapforma ezért különösen gyakran jele
nik meg nála: az egyetemességet, folytonosságot és az állandó újjászületést jelképi tartalmakkal meg
jelenítő kompozíciós modell. A képen a határtalan ismeretlen világába merészkedő élőlény hordozza ezt a szimbolikus formát. Lekerekített, lágyan ívelő teste egyúttal burok-forma is, amelyből az élet születik. A búvárkacsa szeretetre méltóan kedves és tiszta lény. Az idegen birodalomba egyedül indu
ló kis állat gyermeki naivitásával, rendíthetedenül halad az általa meghatározott cél irányába. Embe
ri tulajdonságokkal felruházott élőlényként egy sajátos pszichikai állapotot jelenít meg. Sajátos prob
lémát vet fel Földi Péter kompozíciójában a fent és a lent viszonylatának felcserélése, amely ezúttal egy filozófiai alapproblémává válik. A megszületés, az életre kelés az európai képzőművészetben ha
gyományosan felfelé törekvő, fény felé irányuló mozgást feltételez. A búvárkacsa ellentétes mozgása esendőséget, gyengeséget is kifejezhet: azt, hogy szándéka tévedésen is alapulhat. Fiatalsága és tapasz
talatlansága a fiókák életútja és egyúttal veszte is lehet. Az élet kihívását vállalva küzd meg az idegen közeggel, és az előbbre jutás érdekében vállalja a terheket. Testét kékbe burkolt, végtelen közeg veszi körül. A víz hagyományosan az élet szimbolikus kifejezése, amellyel a festő az ég kozmikus dimenzi
óival végtelenné tágít. Nem ijesztő és barátságtalan, inkább természetes és éteri atmoszféra. Egy olyan transzcendens világot alkot, amely a természetközeli létezés tisztaságát, egyetemes értékűségét jelképezi.
G.M.
AAl .ÍNY 51
Földi Péter: A búvárkacsa második merülése 1985 k.
Vászon, olaj 68x49 cm. J. hátoldalon
52
F I C Z E K F E R E N C
Ficzek az 1970-80 között működő, egy új vizuális nyelv kidolgozásán fáradozó Pécsi Műhely tag
ja volt. Ahogyan munkái mutatják, öt leginkább a tárgyak és árnyékuk összefüggése, a valóságos térbe-liség és a térillúzió kérdései foglalkoztatták.
Egyszerű, fából és vászonból készített tárgyai a látszat és a valóság - plasztikus formák és a rajzolt részletek - segítségével ezt a problémakört kutatták.
K.M.
A M i .^Y 53
Ficzek Ferenc: Cím nélkül (Fa ötszög) Fa 24,5x17,5x1,5 cm J.n.
54 x^ M E R I C S GYŰJTEMÉNY
GAAL JÓZSEF
Gaál József mitikus-expresszív képzeteket abszurd látomásokban ötvöző, figuratív festő. Roppant feszültséggel teli képeinek szinte kizárólagos szereplői emberi alakokból gyúrt különös, antropomor-fizált lények, tudat alatti ösztönök, félelmek és irracionális érzelmek elszenvedői. A Mánia c. kép az
1992-es sevillai világkiállításon együtt szerepelt Samu Géza és Tóth Menyhért alkotásaival. A kom
pozíció fő alakja Gaál József jellegzetes, forrongó és átalakuló, folytonosan újraszülető ösztönlényei
nek egyike. A kiindulópontként ábrázolt emberi figura a természethez hasonló, öntudatlan életet él.
Saját testéből vegetáció módjára sarjadó, két további lény magasodik fölé. A művész intenzív módon jclem'ti meg a tudathasadásos lelkiállapotot. Az érzékszervekből induló burjánzás nyomán létrejövő új élőlény bizonytalan lábakon álló, csenevész alak. Tartása dülöngélő, teste alig bírja a belőle előtörő személyeket egyensúlyozni. A deformálódás folyamata szinte megállíthatatlan. A gondolkodás bázi
saiból, az érzékszervekből tör elő, és időbeli folyamatosságával, lávafolyam-szeríí módon növi be a sötét képteret. A tudati részek elhatalmasodása a gyámoltalanul mezítelen, csenevész test fölött az egész alakot organizmusszerű, görcsbe rántottan kínlódó szörny-lénnyé változtatja. A festékfelület színes barázdái fakturális hatásokban gazdagok. Az alakot körbeíró expresszív gesztusok dús szöve
déke az érzékenység és kiszolgáltatottság kifejezésének is érzékletes eszköze. A képteret alkotó fekete űr fokozza az irracionális félelemérzést és a riasztó magányt. Az alak idolszerű, fehér maszkot tart a kezében, melyet magához ölel, amely ugyanúgy lehet az önszembesülést szolgáló tárgy, mint a leple
zést szolgáló segédeszköz. E görög tragédiákat idéző kellék az érzelmi energiáktól feldúlt figura szá
mára személyiségeszmény megvalósítására irányuló racionális vágykép. Gaál József monumentálissá növelt látomása a XX. századi magány és deformáltság szubjektív lélekállapotait ágyazza egy véglete
sen expresszív, kozmikus időt és teret átfogó, mitikus dimenzióba.
G.M.
55
Gaál József: Mánia 1992.
Vászon, olaj, 160x90 cm j.n.