Irta s a M a g y a r K ü l ü g y i T á r s a s á g o k t ó b e r hó 29-én t a r t o t t ülésén f e l o l v a s t a : Dr. H O R V Á T H J E N Ő e g y e t e m i t a n á r .
Az elmúlt évtizedek izgalmas küzdelmei után a nemzeti hagyományok tisz-telete és a mult emlékeinek ápolása világszerte hatalmas erővel lendítették fel a történetírást és a mi ezeréves történelmünknek is újabb megvilágítását adják ke-zünkbe történetíróink, kiket a hirtelen megnyitott levéltárak a forrásoknak eddig nem ismert nagy tömegével árasztottak el.
iYIár is annyi új dolog került szemeink elé, hogy a még átnézendő anyag nagy tömegét látva, már-már az a gondolat érlelődik meg bennünk, hogy a nem ismert adatok világánál gyermekeink előtt egy egészen új magyar történelem fog állani, nem irányelveiben, de részleteiben eltérő attól, melyet öreg kézikönyvekből olyan jól ismerünk. De bármily sokat elmossanak a változó időkkel az érdeklő-désnek másfelé, talán izgalmasabb és talán aktuálisabb kérdések felé terelt szálai, éppen a jövő nemzedék számára nem szabad elmúlni hagynunk a magyar tör-ténelemnek talán legszebb, talán legmeghatóbb, talán elmélyedésre legalkalmasabb fejezetét, melyet soha nem idézhetünk fel anélkül, hogy nem a magyar nemzet-nek és nem a magyar múltnak ragyogását és derűs egét látnánk fáradt sze-meink előtt.
A magyar tengerészet múltjáról emlékezni oly hagyománynak kell marad-nia, melynek fenntartását biztosítanunk, örökségét a jövő nemzedékekre átruház-nunk a mi kötelességünk.
Ezt a kötelességet azonban csak úgy lehet teljesítenünk, ha idevonatkozó ismereteinket rendszerbe foglaljuk, ha irányelveket és körvonalakat jelölünk meg, amelyeket követve és amelyeket az eddig ismert anyaggal megtöltve, oly mun-kálatokat kezdeményezünk, melyek az utódoknak a mult hagyományainak ápo-lását megkönnyítik.
Jelen előadásunk ezen munkálatok körvonalozására és megindításának ter-vezetére fog vonatkozni.
7
I.
Ha megfigyeltük az európai történelmet, akkor lehetetlen szem elől tévesz-tenünk azt, hogy az európai népek vándorlása és vele az egész európai törté-nelem észak—dél irányt mutat.
Ezért van az, hogy az olasz és a balkáni félszigeteket évezredek óta kü-lönböző fajok telítik meg, amelyeket északról új népek taszítanak a Földközi-tenger felé, hol azután felmorzsolódnak. Ezért van az, hogy a régi törmelék-fajok és rövidéletű déli államok fölött elhelyezkedő nagy kontinentális birodalmak az európai hegemóniával kecsegtető császári címek megszerzésére törekedve nyu-gaton ellenállhatlan erővel törtek Róma, keleten Konstantinápoly felé. Ezért van az, hogy a Rómára támaszkodó latin és a Konstantinápolyra támaszkodó görög császárságok között éppen az Adriai tenger északi öbleiben szilárdult meg az elvá-lasztó határvonal, mely a latin-germán nyugatot a szláv-görög kelettől ma is elválasztja.
E határvonalon két állam helyezkedett el.
Az egyik Velence volt, amely mindkét császártól nyert kiváltságlevelek bir-tokában nyugat felé területének épségét biztosította, kelet felé pedig a levantei kereskedelem monopoliumjogát szerezte meg és birta mindaddig, amíg az észak-ról előretörő hatalmak fel nem osztották. Velence hatalmának kezdetét minden-esetre attól az időtől kell datálnunk, mikor a római és bizánci császárságok a 812-i aacheni békeszerződésben Velence mellett vonták meg elválasztó határaikat és lehetővé tették neki, hogy okos politikával nagygyá és gazdaggá lehessen.
Ha ezen elválasztó vonal mentén észak felé haladunk, akkor ott találjuk Magyarországot, mely fajilag egyik császársághoz sem tartozott s mely azok támadásait visszaverve a maga függetlenségét mindkét császár ígéreteinél többre tartotta. Okos magyar külpolitikának az alapja, tékát mindenkor a magyar állam szabadságának és függetlenségének biztosítása volt.
Mikor ez a királyság első évszázadának végén sikerült, a magyar nemzet is rálépett az útra, melyen az európai népek közös sorsában osztozkodva, dél-felé terjeszkedett és Kálmán király az Adria vonalán állapodott meg.
Velence mögött akkor már három évszázados csodálatos fejlődés múltja, ereje és gazdasága állott, de mikor a jövevény magyarokban a maga hatalmá-nak ellenségeit ismerte fel, akkor ma már nem szabad megelégednünk azzal az állítással, hogy ennek a meginduló ellenséges viszonynak csupán az adriai ver-sengés volt az oka.
A magyar történetírásnak revízió alá kell vennie az e téren uralkodó felfo-gásokat és meg kell állapítania, hogy a történelmi dokumentumok világánál ezt a versenyt nem velencei magyar gyűlölet szította, hanem Velence kereskedelmi összeköttetései a keleti császársággal, mert Bizánc az adriai és levantei kereske-delem monopóliumjogát a köztársaságnak engedte át és a velencei köztársaságot Magyarország ellen állította csatasorba.
A magyar állam megjelenése tehát azt jelentette, hogy azt a politikai ösz-szeköttetést, melyet a velencei köztársaság a görögökkel fenntartott és melyet a velencei—görög szövetségtől félkörben körülvett Magyarország a maga független-ségére nézve veszedelmesnek talált, a maga megjelenésével ellensúlyozni törekedett.
A MAGYAR TENGERI HADERŐ T Ö R T É N E T E . 99
•
A magyar tengeri hatalom eszerint a velencei—görög monopólium elleni küzdelem és az Adriai-tenger szabadsága jegyében alakult meg, mire a görög császárság Magyarország ellen fordult és a Kálmán király uralkodását követő egész XII. századot magyar görög háborúk töltötték ki, melyekben a bizánci császár oldalvéde mindvégig Velence maradt.
Velence függetlenségét magyar tengeri haderő sohasem fenyegette: amit az fenyegetett, az a velencei-görög hegemónia volt, amely ellen Kálmán király a szicíliai normannokkal szövetkezett, akik a görög túlsúly veszedelmét éppen úgy érezték és akik most a magyar tengeri haderővel szövetkezve megszakították az összeköttetést Velence és a bizánci flotta között.
Ez ellen a merész, de a magyar hagyományok szerint a szabadságot védő külpolitika ellen szállott síkra tehát Velence, mikor a Magyarország ellen özönlő bizánci hadseregek védelme alatt Dalmáciát elvette, majd az erősebb Mánuel császárnak engedte át. Mikor a császár elhalt, III. Béla királyunk ismét megje-lent a tengerparton, az egyetlen Spalato kivételével azonban lassankint minden veszendőbe ment egészen addig, amig a nápolyi Anjouk az Adrián keresztül nem szerezték meg a magyar koronát és azt az Adrián keresztül akarták is megtartani.
Hogy Nagy Lajos királyunk oly határozottan szembe szállott, majd élet-halál harcra kelt a velencei köztársasággal, annak oka megint abban rejlett, hogy Velence az újjáébredő bizánci hatalom szövetségesévé lett és neki a balkáni latinok megsemmisítéséhez segitőkezet nyújtott. Mikor a görögök 1261-ben a latin császárságot megdöntve Konstantinápolyba bevonultak, a velencei flotta már a bizánci hatalom adriai exponensévé avatta magát, az Adria tehát ismét görög tengerré lett. Ez volt a háttere annak a hosszú háborúnak, melynek eredménye-ként Magyarország az 1358-iki zárai békeszerződésben a Qarnerótól Durazzóig terjedő egész partvidéket megszerezte, az 1381-iki turini békeszerződésben pedig a velencei köztársaságot az Adria szabad használatának elismerésére kény-szeritette.
Ez volt a helyzet, mikor az események és az európai politika súlypontja lassankint az északi államokba helyezkedett át és Zsigmond királyt már egyéb gondjai visszatartották attól, hogy a köztársaságot függő helyzetben tartsa.
Ez volt a helyzet, mikor Velence a magyar király figyelmének eltávolodá-sát látva egy birtokon kivül álló Anjou hercegtől, László nápolyi királytól meg-vette Dalmáciát és azon esetre, hogyha megváltoznának a viszonyok, a Balkán-félszigeten berendezkedő török hatalommal igyekezett birtokait bebiztosítani.
Zsigmond király is jobb időkre halasztotta e szerződés hatálytalanítását, utódai pedig csak a török veszedelem elhárítása után remélhették azt, hogy az Adrián ismét számottevő hatalommá lehessenek.
Mindent összevéve, az 1102-től az 1413-iki trieszti békeszerződésig terjedő adriai magyar tengeri hatalom és uralom a görög és török hegemónia ellen való védekezést jelentette és ennek a védelemnek az emléke újult fel a dalmát váro-sokban, mikor I. Lipót király idejében, a XVII. század végén a török hatalom első nagy veresége után Magyarországhoz kívántak csatlakozni, 1797-ben pedig a Habsburgok uralma alá kerülve a Magyarországhoz való csatoltatást kérték, amint a birtokbavétel is a régi magyar királyok jogán történt.
7*
II.
A török veszedelem darabokra tépte ugyan a magyar birodalmat, de azok a népek, amelyek nyugaton magyar uralom alatt állottak, híven kitartottak mellette a török elleni küzdelemben, melynek a velencei köztársaság hosszú ideig szövet-ségese maradt.
Horvátok és magyarok évszázadokon át véres harcokban igyekeztek a török áradatot feltartóztatni és az ő egyetértésükből fakadt az a közös elhatározás és lelkesedés is, mellyel a tengerhez való magyar-horvát igényt fenntartották és tör-vényeinkbe iktatták.
Velence szomorú szívvel látta e harcokat, melyekben a kalmárérdek a török oldalára vonta, pedig az ő sorsa megint csak az maradt, ami valamikor száza-dokkal előbb volt, csupán a latin és görög császárok változtak meg és helyüket a Habsburg és török császárok foglalták el, kik közül a XVII. század végén elkövetkezett nagy mérkőzésben azután a szultán maradt alúl.
Velencei szövetségese sietett az új viszonyokhoz simulva megalkudni az új helyzettel és 1684-ben, 1716-ban a Habsburgokkal szövetkezett, aminek ered-ményeként azután levantei birtokait a török foglalta el, míg észak felől a Habsburg birodalom terjeszkedése vetette árnyékát a lassan aláhanyatló köztársaságra.
III. Károly király 1725-ben Triesztben rendezte be a Velencével versenyre kelő Ausztria szabad kikötőjét, leánya Mária Terézia pedig 1776-ban Fiúméban Magyarországnak adott szabad kikötőt.
A kettő közül Trieszt egy északi hatalomnak, Fiume pedig egy a szabad-ságért rajongó nemzetnek lett szemefényévé, adriai őrszemévé, míg a gazdag Velencét 1797-ben Franciaország és Ausztria osztották meg akként, hogy a Magyarországhoz visszatérni óhajtó Dalmácia tartomány a régi magyar királyok jogán való megszerzés ellenére Magyarország helyett Ausztriához került.
Mikor az 1815-iki végzések alapján Lombardia—Velence is az Osztrák Császárság alkatrészévé lett, az osztrák nagyhatalom oly lendülettel bontott szár-nyat az Adria mellett, hogy fellépése, a partokon elhelyezkedő szárazföldi had-ereje és flottája Velence és a török hatalmak romjain az egész Adria, nyugaton az olasz, keleten a Balkán félsziget urává tették.
Ennek a félelmes katonai hatalomnak a terjeszkedése súlyosan érintette az olasz nemzeti egységet, amelynek mozgalmában most már a velenceiek is egyedül kezdtek reménykedni, de a magyar államot is, melyet a bécsi kormány szeren-csétlen politikája függetlenségétől készült megfosztani.
Ez ellen az osztrák összmonarchia ellen fonódtak azután egybe a 40-es évek végén Velence és Magyarország, mikor 1849 elején váratlanul ismét magyar hadi-lobogó jelent meg az Adrián, sőt az osztrákoktól körülzárt Velence is ezen magyar hadilobogó védelme alá igyekezett helyezkedni. A hathatós segítség megadását és Velence felszabadítását csupán az orosz beavatkozás gátolta meg és alig egy héttel a világosi fegyverletétel után Velence is kapitulált. Reményeit ettől kezdve az olasz nemzeti mozgalomban helyezte el és 1866-ban sikerült az osztrák fenn-hatóság alól felszabadulnia, egy évvel azután pedig Magyarország kiegyezés formá-jában rendezte viszonyát Ausztriához és az adriai flottában is megfelelő részt kapott.
A MAGYAR TENGERI HADERŐ TÖRTÉNETE. 101 Ez az osztrák-magyar flotta szövetségese volt az olasz flottának egész addig, amig Olaszország Trieszt és P'iume birtokára vágyva, 1915-ben Ausztria-Magyarországnak hadat üzent. Hogy Ausztriával voltak-e bajai, az bennünket
— magyarokat — nem érint, mert mi Ausztriától mindig megkülönböztettük magunkat. Mi csupán azt jegyezzük meg, hogy a mi honvédeink a Kárpátok magaslatain az Adriát is megvédelmezték, mert ha Oroszország előnyomulását feltartóztatniok nem sikerül, akkor ma Olaszországnak aligha állna módjában kifogásokkal élni az ellen, hogy Fiume orosz kikötő lehessen.
Magyarország tehát • az utolsó percig kitartott a szabadság eszméjének védelme mellett s nem az ő hibája, hogy a magyar hadilobogó az Adrián ma nem védelmezheti a népek szabadságát és egy szabadságszerető nemzet színeinek nem követelhet tiszteletet.
III.
Ezekben igyekeztünk lefektetni azon általános irányelveket, amelyeket a magyar tengeri haderő történetének tanulmányozásában követendőnek tartunk.
A mi kötelességünk, hogy ennek a fényes múltnak minden részletét fel-kutatni segítsünk és a szárazföldi magyar haderő története mellett a magyar tengeri haderő múltjának és rendszeres tanulmányának is teret nyissunk.
Ide vonatkozó tiszteletteljes javaslataimat a következőkben vagyok bátor formába önteni:
I. Tudományos és nemzeti érdek az, hogy a magyar tengeri haderő, a magyar tengerészet és az adriai magyar politika múltjának nemes hagyományai ébren tartassanak és ápoltassanak, részletei felderíttessenek.
II. E felderítés eszközlése végett haladéktalanul meg kell indítanunk a vonatkozó széleskörű és rendszeres kutatások és tanulmányok megszervezését a Magyar Adriai Egyesülettel kapcsolatban.
III. E megszervezés legjobban egy, a nevezett Egyesületben működő és szakemberekből összeállított szűkebb bizottság útján eszközölhető, melynek meg-alakítására tehát a Magyar Adriai Egyesületet bízzuk meg.
IV. A bizottság hivatása gondoskodni arról, hogy a vonatkozó kutatások számon tartassanak, újak megindíttassanak, irányíttassanak, és eredményeik nyilvánosságra hozassanak.
V. Az akció eszközei e szerint levéltári és egyéb kutatások, ismertető elő-adások és kiadványok.
VI. Tekintettel arra, hogy bár a bizottság a megfelelő szakemberek bevoná-sával bizonyára módját fogja ejteni annak, hogy az egész elmúlt kilenc évszá-zadra kiterjedő munkálatok rendszerét és elosztását megbeszélje és meghatározza, óhajtandó volna, hogy tanulmánysorozat indíttassék meg szemléinkben és önálló kiadványokban is, mely tanulmányokat tartalmazzon
a) a magyar tengeri haderő történetének forrásairól (pl. a régi magyar állam tengeri szerződései, a magyar tengeri haderő szervezésére és hadművele-teire vonatkozó okiratok stb.);
b) a magyar tengeri összeköttetésekről és hadműveletekről;
c) az adriai-kérdésről a magyar állammal kapcsolatban;
d) a magyar tengeri haderő szervezeti és technikai történetéről;
és hogy mindezeket az ismeretágakat a Magyar Adria Egyesület folyóirata állandó rovatokként kezelve, a történelmi és hadtudományi szakembereket új adatok közlésére serkentse.
Óhajtandó volna, hogy az eddigi tanulmányoknak tudományos repertóriuma összeállíttassék és a kérdéssel foglalkozni óhajtóknak rendelkezésére álljon;
hogy az ezután megjelenő tanulmányokról re'ndszeres ismertetések és összeállítások jelenjenek meg;
hogy e tanulmányok kivonatosan az Adria mentén általánosan elfogadott és a tengerjogban leginkább használt olasz nyelven is megjelenjenek, és így külföldön is használhatók legyenek;
végül, hogy a már ismert adatok alapján a magyar tengeri haderő és az adriai magyar politika története is megfelelő szakembertől vagy szakemberektől megírassák.
Legyen szabad a fent vázolt javaslatokat a következő táblázatban rend-szereznünk :
I. A magyar tengeri haderő és az adriai magyar politika történetére vonat-kozó eddig megjelent tanulmányok jegyzéke (bibliográfiája).
II. A magyar tengeri haderő és az adriai magyar politika összefoglaló tör-ténetének tervezete és megiratása egyesektől, vagy egy szakemberekből álló bizottságtól.
III. Források és tanulmányok közzététele a magyar tengeri haderő és az adriai magyar politika történetéhez, rendszeres tanulmány- és kiadvány-sorozatban, a Magyar Adria Egyesület folyóiratában, vagy pedig időhöz nem kötött füzetekben.
IV. A kutatás és a tanulmányok kiterjesztése Fiume, a magyar—horvát tengerpart, és a magyar emlékekben gazdag Dalmácia történetére.
V. a Fiúméhoz és a tengerhez vezető útvonal megnyitásának történetére;
VI. végül a dunai flotta és a magyar és nemzetközi Duna történetére.
Az a programm, melyet e pontokban rövid szavakkal megemlítettünk, rend-kívül gazdag és változatos, időt és embereket igényel. De mindazok, akik e kér-désekkel foglalkozva, bennük elmélyednek, valamennyien érzik, és akiknek elmondják, azokkal is éreztetik, hogy a tengerhez jutás és a tengeren érvénye-sülés, mint egyéb népeknél is, a nemzet élni akarásának szimbóluma volt.
Bármily nehéz és küzdelmes az a harc, melyet a magyar nemzetnek a maga fennmaradásáért folytatnia kell, mindig módjában van, hogy a köznapok szürke ködéből egy fényes mult tisztultabb régióiba emelkedhessék és vitorlát bontva, emlékeinknek napsütötte tengerére szálljon, hol új erőt meríthet egy nagy mult hagyományaiból egy jobb jövő reményeihez.