A magyar sereg összetétele

Hogy mily nagy volt András serege s mily elemekből egészí-tette ki, arról hallgatnak a hazai források. Általánosságban talán kivétel nélkül mindnyájan sablonosan a «nagy» ( = generális) seregről beszélnek ; két helyen azonban⁴ azt mondja a király 1291-ben «in expeditione totius regni Hungáriáé generali contra dominum Albertum . . . ex omnibus regni nostri climatibus

con-1 Anjoukori okmánytár, I. 140.

2 A Palást h y a k . I. 30.

» Wenzel, X I I . 495. (V. ö. 514., 669.)

4 Fejér, VI. 1., 139. és Wenzel, X . 20.

vocata», a injvel azt akarja mondani, liogy seregét Magyarország összes «égaljaiból», vagyis összes vidékeiből mozgósította.

A német források 1 80,000 emberről szólnak, kik között «Coz-lones», oláhok, oroszok, kúnok. magyarok, erdélyiek és az egyik azerint tatárok is voltak. Az illető forrás közlője (Wattenbach Vil-mos) nem tudja biztosan, kik a Cozlones és csak kérdőjelezve véli, hogy alattuk a székelyek értendők. Nem vagyok vele egy véle-ményen. Azért nem osztom véleményét, mert Ottokár a székelye-ket jól ismeri. Egyszer mondja «daz waz allenthalben Zokei un de Valben», mely utóbbiak alatt a kúnok értendők ; egy más helyen mondja : «daz dhein Zokel oder Walach den fride an vns brechen vnd sínen Schaden rechen, den er hie genomen hat»,2 har-madszor Zokel-ről beszól, a miből világosan kitűnik, hogy mindkét helyen a székelyekről szól. Véleményem szerint a Cozlones alatt a «kazárok» értendők. De ez nem a fődolog, van még olyan is, mely nagyon is érdekes és a melyről az irodalom mindeddig — leg-alább tudtommal — nem szól.

Ottokár következőleg írja le a magyar hadseregnek a béke-kötés után történt feloszlását : «Aztán a magyarok királyukkal Pozsony felé kezdtek elvonulni ; másnap arra bírták a királyt, hogy Buda felé utazzon és midőn oda érkezett, mindnyájan búcsút vettek tőle, hogy eltávozhassanak. A kúnok és a pogányok vissza-tértek a tiszántúli hazájukba ; a sereg egy kisebb része a tenger-vidékre vonult, hol otthona volt ; az erdélyieket is lehetett látni, oda tértek vissza, a honnan jöttek ; az oroszok, bosnyákok, horvá-tok és szerbek szintén hazatértek ; az erdélyiek sem késlekedtek : haza mentek azokon az utakon, melyeket erre jóknak találtak».3

Már most felmerül az a kérdés, hogy kiket ért a krónikás a tenger-vidék felé vonultak alatt?

Már fentebb olvastuk, hogy Ottokár a nagy magyar har-cosok tagjainak felsorolásában Morosini Albertet még más három olasszal utoljára említi és pedig: Bálint-tal, Brisker-rel és de Spina Péterrel. Erre nézve Pauler azt mondja, hogy «Albertino

1 N e v e z e t e s e n a bécsi krónika folytatója ap. Pertz, I X . 716.

2 Ottokár ap. Seemüller, 536., 565., 1097.

3 Ottokár ap. Seemüller, 577.

Morosini még nincs akkor Magyarországon». Ezen állításához

azon-ban sok szó fér. » Igaz ugyan, hogy hazai kútforrásaink erről mit sem tudnak

és hogy csak Ottokár előadásából ismeretes, hogy Albertino, midőn látta, hogy unokaöccsét Andrást nem t u d j a kellőleg tá-mogatni. még 1290 előtt Velenczébe visszatért. Hazai okirataink között van egy, melynek értelmében a magyar országgyűlés 1299 július 29-én Morosini Albertnek a magyar honosságot adományozza és őt a magyar főrendek sorába iktatja.1 Da ez az okirat Albertinot már Tótország lierczegének és Pozsega megye főispánjának mondja s egyetlen egy betűvel sem állítja, hogy csak ezen a napon kapta volna niv^jg a két méltóságot, így tehát már ez a körülmény is bi-zonyítja, hogy Albertino már 1299 július 29-ike előtt magyar or-szágnagy volt és mint ilyen valószínűleg hellyel-közzel Magyar-országban is tartózkodott. 1296 márcziusában bizonyos Balog még pozsegai várnagy és Pozsega megye főispánja, utódját 1299-ig nem ismerjük. De az illető okiratnak egy sokkal fontosabb szakasza van. Azt mondják t. i. az összegyűlt rendek, hogy Albertino a király fenntartására annyit tett és a régtől fogva különféle zavargások és kedvezőtlen állapotok miatt ide-oda hányt majdnem minden részében a végletekig kimerült ország sorsának reformálására és békéjének helyreállítására mindig a kellő utat találta. Ebből pedig kiviláglik, hogy Albertino, ha nem is tartózkodott állandóan Magyarországon, unokaöccséről soha meg nem feledkezett és szükség esetén minden irányban segítségére volt. Erre nevezetesen 1291-ben volt szüksége, midőn a trónon még nem igen megszilár-dult András oly nagy és életbevágó vállalatba bocsátkozott, m i n t a

hadjárat volt. Biztosra vehatjük, hogy András itt is, mielőtt döntő lépésre elhatározta volna magát, bölcs, befolyásos és gazdag nagy-bátyjának tanácsára hallgatott és hogy Albertino a trónon még nem szilárdan ülő unokaöccsének nemcsak pénzzel segített, ha-nem egynéhány olasz úr és ezeknek népeiből álló kis olasz csapattal saját vezénylete alatt segítségére jött. Hogy hazai okirataink erről mitsem tudnak és Albertino hellyel-közzeli magyarországi tar-tózkodását nem említik, nem változtat a dolog lényegén.

Képzel-1 Fejér, VII. 5., 503.

hetién, hogy az unokaöccse érdekében annyi áldozatot hozott Albertino kilencz évig meg nem látogatta volna őt ; lehetetlen fel-tételezni, hogy Ottokár a négy olasz ember nevét ós a hadjárat-ban való részvételét csak költötte volna ; mindezekből tehát vilá-gosan kitűnik, hogy az 1291. évi hadjáratban András még nagy-bátyjától is kapott olasz segítő csapatot és hogy azok alatt, kik Ottokár szerint a békekötés után a tengervidék felé hazájukba vonidtak, ezen olasz csapat emberei értendők.

D r . W E R T N E R M Ó R .