Irta : HORVÁTH JENŐ dr.
e g y e t , r e n d k í v ü l i t a n á r
Die ungarischen Könige in Dalmatien. — 1 re ungheresi in Dalmazia. — The hungarian Kings in Dalmatia. — Les rois de Hongrie en Dalmatie.
A magyar királyok dalmáciai szereplése mindig kedvelt t é m á j a volt a magyar történetírásnak, de azt legtöbbnyire csak az események
szempontjá-ból értékelték és nem kutatták azt, hogy mi vezette a magyar királyokat a dal-mát partvidékre. É p p e n ezért a jelen tanulmány inkább azzal a kérdéssel szeretne foglalkozni, hogy miért mentek a magyar királyok Dalmáciába és hogy miért igyekeztek a régi m a g y a r királyok dalmáciai összeköttetéseiket fenntartani. Ma ugyanis már egészen más szemmel látjuk azokat az esemé-nyeket, melyek a tegnap történetírói előtt talán érdekeseknek és fontosaknak
látszottak, de nem kapcsolódtak egybe azzal a megállapítással, hogy ha Ma-gyarország a Dunamedencéből a tengerhez vezető útat nem t u d j a magának bizíostíani, akkor a Német-Birodalomba kebelezett osztrák és cseh, vagy a Bizánci Császárságba kebelezett balkánállamok sorsára jut. Horvátország is azért lett oly korán elismert állammá a nyugaton, mert a tengeren keresztül állandó összeköttetést tudott a külfölddel fenntartani.
Még kevésbé nyert ezzel kapcsolatban kellő megvilágítást az a körül-mény, hogy a nyugati és keleti császárságok közé 'helyezett m a g y a r államot olyan hatalmas erők igyekeztek összeszorítani, felmorzsolni és megemészteni, hogy a függetlenséghez való rakaszkodás a m a g y a r nemzet önvédelmét, ezt pedig a s z a b a d nemzetekkel való összeköttetés mozdította elő, ami a legha-tásosabban a tengeren át volt biztosítható.
*
Mindnyájan tudjuk, hogy milyen szerepük volt Magyarországon a né-met, talán kevésbé tudjuk, hogy milyen volt a latin egyháztól kiszorított bal-káni görög és szláv térítőknek, de csak a magyar állam elhelyezkedésének és politikai fejlődésének közelebbi vizsgálata teszi lehetővé annak
megálla-pítását, hogyan igyekezett már az első magyar király, Szent István, a két császárság között a tengerhez kijutni és azon keresztül a német és görög császár helyett a nyugati fejedelmekkel és a nyugati egyház vezetőjével, Ró-mával kapcsolatba lépni. A nyugati egyház akkori vezetői a francia születésű II. Szilveszter pápa és az ő aquitániai társai, a clunyóta bencések voltak, közöttük Szent Gellért, Szent István egyik tanácsadója, aki a francia-olasz kapcsolat megerősítésén fáradozott. Már Szent Istvánról feljegyezték, hogy csapatai az adriai partokon segítették a horvát királyt, kinek családjával az ő rokonsága rokoni kapcsolatba került, de senki sem fejtette még ki azokat a nyugati kapcsolatokat, melyek Szent István emlékével olyan hatalmas erő-vel ujultak meg Szent László idejében, akiről eddig még senki sem állapí-totta meg azt, hogy ö volt az a király, aki Magyarország hatalmát az adriai partokon megalapította. Nem a lakosság ellenére, mert hódításról ő maga is csak a sziavon vidékekkel kapcsolatbn beszélt, hanem akként, hogy
örökö-södés útján Horvátország sorsát a magyar állami sorsával fűzte össze és ezzel befejezte Szent Istvánnak azt a törekvését, hogy a német és görög császár-ságok között a délszlávok segítségével az Adriához jusson.
A clunyóta bencések figyelme akkor a délfrancia területeket pusztító arabok ellen irányult, akiket az általok harcra hívott francia lovagoknak si-került a Pyreneusokon átszorítani. A harc színterét csakhamar spanyol terü-letre helyezték át, ahol a XI. század folyamán állandó maradt a küzdelem a franciák és a mórok között. Ennek a küzdelemnek volt egyik vezére és
leg-kiválóbb harcosa Raymond toulousi és saint-gillesi gróf, akinek alakja még megfestésre vár a történelemben és aki a személyével való foglalkozást már azon sok magyar kapcsolatainál fogva is megérdemelné, amelyekkel az aláb-biakban röviden foglalkozunk. Mikor elvált anyja Barcelona g r ó f j á h o z ment
feleségül, toulousei birtokait elveszítve, fiát provencei területtel elégítette ki és így k a p t a meg Raymond Saint Gillest, amely akkor Délfranciaország leg-nagyobb kikötője volt, ahol nyugat és kelet hajói találkoztak. Raymond kez-detben a spanyolországi arabok ellen harcolt és így vett részt az 1085. évi győzelmes toledói harcokban, melyeknek vezéreként ünnepelték. Mivel azon-ban 1080 óta Roger szicíliai gróf leánya volt a felesége, Roger felesége pedig Róbert flandriai gróf leánya volt, nagyban érdekelni látszott őt Róbert szent-földi utazása és az a levél, amelyben Alexios görög császár 1090-ben Róbert útján a keleti moszlimok ellen a nyugati latin hatalmaktól kért fegyveres tá-mogatást. A clunyóta p á p a s á g figyelme így fordult nyugatról kelet felé, ahol Szent László magyar királysága látszott a legalkalmasabbnak arra, hogy a
keresztes h a d j á r a t o k indulópontjaként rendezzék be. Éppen ezért le-hetséges az, hogy Szent Lászlót esetleg nem kérték fel a keresztes h a d j á r a t o k fővezéréül, de nem valószínű, hogy semmit sem kínáltak fel neki azért, hogy országát a nyugati keresztesek előtt megnyitotta. Éppen az a körülmény, hogy flandriai Róbert a hozzá intézett levelet Rómával és a latin nyugattal megismertette, és hogy egy évvel azután, 1091-ben, a toledói győző, Raymond
saint-gillesi gróf már a clunyóta bencések kíséretében és clunyóta pápaság
A MAGYAR KIRÁLYOK DALMÁCIÁBAN 2 1
tudtával jelent meg Magyarországban, ahol Szent Lászlóval együtt francia monostort alapított, végül pedig, 'hogy Szent László király ugyanakkor Dal-máciába vonult, ahol 1097-ben Raymond gróf m a g a vezette át provencei
kereszteseit a Szentföld felé, — ezek az események azt mutatják, h o g y itt a nyugati hatalmaknak Magyarországra épített terveivel állunk szemben, ame-lyek Szent László részére nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is tették azt,
hogy a horvát kérdést rendezve, megjelenjék a tengerparton, ahol a kereszte-sek átvonultak. Pedig még meg sem említettük azt a legfontosabb érvet, hogy Raymond szicíliai nejének nővérét, Busilla normann hercegnőt, 1097-ben Kálmán magyar királlyal házasította össze és hogy ez a házasság vezette be azt a magyar-,normann szövetséget, mely a velencei-görög érdekközösséggel szemben éppen Dalmácia birtokára támaszkodott. Ez volt tehát az eredete és ez volt a háttere annak a magyar-horvát uniónak, amely László és Kál-mán királyok idejében létrejött és sokféle változaton keresztül, de lényegben sohasem változva, 1091-től 1918-ig megmaradt.
Felmerül az a kérdés, hogy a horvát király jogán Dalmácia birtokába került m a g y a r király miért nem vonult maga is a keresztesekkel és Raymond gróffal a Szentföldre, amint hogy a történetírók sokat vitatkoztak azon, hogy nem volt-e Raymond áruló azért, mert a görög császárral megegyezett ? Erre talán éppen magyar szempontból lehet a legkönnyebben elfogadható választ adni, mert Kálmán magyar király tudatában volt annak, hogy a görög hatalom valamennyi keresztes hadseregnél erősebb é s a p á p a s á g éppen azért tekintett el a magyarok csatlakozásától, nehogy a bizánci császárság-gal háborúba kerülve, Magyarországcsászárság-gal együtt a nyugati egyház keleti vég-vára is elpusztuljon. Ebből a szempotnból érthető az is, h o g y miért adta Kál-mán király Szent László leányát, Piroska hercegnőt, Joannes bizánci trónörö-köslhöz és h o g y Piroska férje, majd az ő fiuk, Nagy Mánuel császár, máért követelte az örökösödés jogán Dalmáciát, amelyet 1165-iben azon a címen vett el Magyar- ós Horvátországoktól, hogy az udvarába vitt Béla herceg neveltetési költségeit fedezhesse.
Mikor 1180-ban Mánuel császár elhalt, III. Béla magyar királynak első dolga volt visszavenni Dalmáciát é s helyreálltíani a közvetlen kapcsola-tokat a nyugati államokkal, amely kapcsolatok Franciaországgal, Aragóniá-val é s AngliáAragóniá-val éppen az ő idejében érték el virágkorukat. Nem tudjuk, nem éppen Dalmáciában lépett partra — Busilla példájára — a délfrancia vidé-ken át érkező aragóniai Konstancia, Imre magyar király menyasszonya is?
Ami azt erŐstíené meg, hogy a tengerpart fontosságát a nyugati kapcsola-tok igazolták. Amit ezzel kapcsolatban igazolva látunk, az a német hatalomnak az a törekvése volt, hogy észak felől előnyomulva, Dalmáciát m e g s z e -rezze é s ezzel a magyar királyt nyugati összeköttetéseitől megfosztani töre-kedjék. T u d j u k azt, hogy a bizánci császárság Mánuel halálakor gyors bom-lásnak indult é s hogy Dalmácia birtokba vétele így azt a látszatot kelthette, mintha Béla király a bizánci császárság területéből kívánnia osztozkodni.
E z e n az alapon fordult ellene Berthold andechsi gróf, aki Görzöt és Isztriát
megszerezve, a tengerparton magának egy külön birodalmat kívánt alapí-tani. A történetírók nevét is ismerik ennek a birodalomnak, de seíhol sem találták Merániát, amelyet mindenki másutt keresett. Senki sem gondolt arra, hogy a szláv lakosság a partvidéket a maga nyelvén primorjénak hívta, s hogy amint északon így alakult meg Pomeránia, délen így nem jött létre Berthold birodalma, melyet a köznép Merániának nevezett el, de amely a valóságban sohasem alakult m e g . Nekünk p u s z t á n az a fontos, hogy
Bert-hold tervei Dalmácia m a g y a r birtoklásába ütköztek, s hogy a harc Z á r a körül folyt Í180-tó! 1244-ig, amikor merániai Gertrúd fia, IV. Béla magyar király, a várost é s vidékét a Bertholddal szövetséges velencei köztársaságnak engedte át.
Érdekes, hogy az 1180 óta folyt küzdelem kirobbanásának oka Jeru-zsálemben, volt megtalálható, melynek királyi trónját 1192-ben montferráti Konrád szerezte meg, ki röviddel azután gyilkos merényletnek esett
áldoza-tul. A gyilkossággal II. Fülöp francia király, akinek Konrád bizalmasa volt, vetélytársát, Oroszlánszívű Richárd angol királyt gyanúsította meg, akit a Szentföldről 'hazatérőben Berthold' gróf az adriai partokon elfogott és az osztrák herceg útján a német császárnak, a francia király szövetségesének szolgáltatott ki. Berthold g r ó f n a k ugyanis Franciaországban kiterjedt bir-tokai voltak, leányát, a szépséges merániai Ágnest pedig II. Fülöp vette nőül,
mi által Berthold a francia udvarban korlátlan befolyásra emelkedett.
Ott Imre magyar királyt ebben az időben Franciaország ellenségei közé szá-mították és az angol-aragóniai koalíció keleti tagjának tartották, semmi kü-lönös nemi volt tehát abban,'hogy Berthold gróf arra vállalkozott, hogy András magyar herceget, ki akkor a horvát részeket kormányozta, királyi bátyja és főleg az aragóniai királyné ellen fogja fordítani. Az András 'hercegnek n y ú j -tott támogatás azzal az előnnyel járha-tott, hogy Berthold a polgárháború-ban Zárát megszerezve, Dalmácia birtokából valópolgárháború-ban megalkothatja Merá-niát, melynek fejedelmi házából merániai Á g n e s már 1196 óta Franciaország trónján ült. N a g y segítségére volt neki ebben a törekvésben a meggyilkolt montferráti Konrád öccse, montferráti Bonifác, akit II. Fülöp 1199-ben a IV. keresztes h a d j á r a t b a induló francia vitézek élére állított é s aki a francia királlyal történt megbeszélés után a francia kereszteseket Velencébe vezette, ahonnan 1202-ben Zárát megtámadták. Montferráti Bonfiácnak már neve és személye is bosszút jelentett a bátyja megölésével vádolt angolok, ezeknek aragóniai szövetségesei, aragóniai Konstancia magyar királyné, valamint annak férje, Imre király és Magyarország ellen. Merániai Ágnes férje, II.
Fülöp volt az, aki Bonifácot Velencébe irányította; merániai Berthold az, ki András herceget királyi b á t y j a ellen felfegyverezte; merániai Gertrúd az, ki atyja elhatározásából András hercegnek nyújtotta kezét és azt remélte, hogy
merániai-francia-velencei segítséggel Magyarország királyi trónjára kerül. Az események egymásutánja és a kapcsolatok felkínálkozó csoportosulása olyan világossá teszik azt, hogy a francia keresztesek miért vonultak a velencei hajókon Jeruzsálem vagy Egyiptom helyett Imre király elleni, hogy szinte
A MAGYAR KIRÁLYOK DALMÁCIÁBAN 2 3
érthetetlen az, miért ikeresik közel egy évszázad óta enmelk a zárai h a d j á r a t -nak rejtett okait a történetírók, miikor azoik annyira kézenfekvők. Mikor a pápa felháborodása folyán Zárát Imrének visszaadták, még mindig megma-radt Bertholdnak Dalmáciára való szertelen vágyakozása é s ez teszi ért-hetővé azt, 'hogy merániai Getrudnaik a magyar trónra került férje, II. András király, miért zálogosította el Zárát a velencei köztársaságnak 1217-ben,
ami-kor merániai rokonai kíséretében a Szentföldre indult. A sors kegyetlen csa-pása volt az, -hogy ezt a rendelkezést az 1244. júniusi 30-iki magyar-velen-cei szerződésben merániai Gertrúd fiának, IV. Béla királynak is meg kellett erősítenie. A király nem szívesen engedte át Zárát Velencének, amely a tatár-járás következményeit kihasználta, és nem szívesen elégedett meg Spalató
vidékével, ahonnan a dalmát b á n o k a Karszt szikláiról nézték a tengert, ame-lyen a görgőkkel szövetkezett velencei köztársaság hajói uralkodtak.
Történetírásunk már eddig is kellően felderítette részleteit ammaik a poli-tikának, amellyel a nápolyi Anjouk Magyarország t r ó n j á t megszerezték, de
nem érdeklődtek kellő mértékben aziránt, hogy miért igyekeztek az Anjouk Magyarország trónját megszerezni, amely Nápolytól olyan messze volt és még messzebb volt akkor, amikor Nápolyban az olasz érdek helyett a francia
befolyás uralkodott. A magyarázatot az adta meg, hogy a velencei k ö z t á r s a -ság a franciáiktól megalkotott konstantinápolyi latin császár-ság 'hanyatlása óta és ennek rovására olyan hatalommá fejlődött, amely az újra megerősödő görög 'hatalom szövetségében sikerrel vette fel a harcot Anjou Károly ellen, ki a római Szentszék bizalma folytán Szicília után Nápoly, Nápoly után Toszkána élére került és a német hatalom romjain francia birodalmat ala-pított, amely Velencében a Hohenstaufok szövetségesét látta. Hallván azt, hogy a Német Birodalom és a velencei köztársaság egyformán elfordultak IV. Bélától, mikor ennek országát a tatárok tönkrettték, ós hogy a m a g y a r király merániiai anyja jogán Karinthia 'birtokára vágyva közeledik az adriai partok és Velence felé, 1267-ben az a gondolat fogamzott meg benne, hogy a latin császárság örökét átvéve, Magyarországgal szövetkezik. A menekült latin császár az 1267. m á j u s 27-iki viterbói szerződésben valóban eladta császári címét Anjou Károly szicíliai királynak, aki erre az egyik leányát Balduin császár fiáthoz, a másikat pedig IV. Béla unokájához, László magyar hercegihez adta feleségül. így indult Anjou Erzsébet hercegnő u g y a n -azon az úton, amelyen egykor Busilla normann és Konstancia aragóniai
her-cegnő Magyarországba utaztak, a magyar udvatba és így lett Dalmácia összekötő kapocs a nápolyi Anjouk és Magyarország között, melynek királya elégtételt látott abban, hogy a tatárjárásban annyit szenvedett magyar nem-zet nyugati kapcsolatait megújította.
Nápolyban a magyarországi kapcsolatoknak Mária magyar hercegnő, Anjou Károly fiának, Károly trónörökösnek felesége tartotta fenn, aki soha-sem mondott le magyar trón igényeiről. Pedig azok az idők az Anjoukra nézve gondterhesek voltak, mert II. András magyar király leányának, Jolánta ara-góniai királynénak fia, III. Péter 1282-ben Szicíliát birtokba vette, Anjou
Károly pedig aragóniai f o g s á g b a n értesült arról, hogy atyja 1285-ben elhalt és hogy ő lett a nápolyi király. Mária királyné talán ezért fordította figyel-mét Magyarország felé, hol 1290-ben Anjou Erzsébet férje, IV. László elhalt és ezzel a nápolyi felfogás szerint kihalt az Árpádház, a koronának pedig Mária fiára, Anjou Károly Róbertre kellett szállania. Erre biztatta őt az a hír, hogy a m a g y a r trónt ugyanakkor a velencei Morosini Tommasina Kata-lin fia, III. András foglalta el, ki Velencéből jött, Velencére támaszkodott és akiben az Anjouk mindvégig velenceit láttak. Ezért hívták fel Magyarország rendjeit arra, hogy Károly Róbert mellé álljanak, aki Dalmácián keresztül Magyaországba utazott és ott a dalmátok segítségével valóban királlyá lett.
Talán az sem volt véletlen', h o g y mivel a velencei köztársaság Dalmácia m e g -szerzésére törekedett, 1346-ban Nagy Lajos személyében újból megjelent a magyar király a tengerparton. Onnan igyekezett seregével Nápolyba jutni, hogy öccsének, András magyar hercegnek haláláért bosszút vegyen, de mivel
a velencei köztársaság a csapatok átszállítására nem vállalkozott, Lajos a génuai köztársasággal szövetkezve fordult ellene. Az 1357—58. velencei háború eredménye Dalmácia felszabadítása lett. Mikor Velence a latin csá-szárság romjain helyreállított bizánci görögök segtiségével ismét a régi ha-talmi tervek megújításán fáradozott, új háború tört ki, melyben Lajos király a békét szavójai szövetségesének fővárosában, Turinban diktálta
Velencének, mely az 1382. évi békeszerződésben a magyar királynak hűséget f o g a -dott és adófizetőjévé lett. így jött létre Nagy Lajos adriai hegemóniája. Hogy
az csak rövid ideig tartott, a n n a k az Anjouk hatalmának aláhanyatlása volt az oka. Nagy Lajosnak csak leányai maradtak és ezért III. Károly nápolyi királyt, Durazzói Kis Károlyt szerette volna Magyarország trónjára ültetni,
ki a nagy király halála után, az Anjouk utolsó férfisarjaként jött Magyaror-szágba, hol merényletnek esett áldozatul. A dalmáciai horvát közvélemény ekkor is a nápolyi kapcsolat mellett foglalt állást, N a g y Lajos özvegyét és Mária leányát foglyul ejtette, utóbbinak férje, luxemburgi Zsigmond ellen pedig Anjou Károly fiát, László nápolyi királyt vette védelmébe. Nápolyi László maga is megjelent Dalmáciában, de mikor látta, hogy Magyarország trónját meg nem szerezheti, 1409. június 9-ikén Dalmáciát a velencei köz-társaságnak adta el. Zsigmond az 1413. évi trieszti fegyverszünetben, az 1433. évi római fegyersziinetben és az 1435. évi nagyszombati m a g y a r -velencei szerződésben a -velencei birtoklást elismerte és ettől kezdve a velen-cei köztársaságnak 1797-ben elkövetkezett bukásáig Dalmácia velenvelen-cei kéz-ben maradt. Kár, hogy Zsigmond korának ezrekre menő oklevelei kiadatla-nul hevernek a levéltárakban é s hogy emiatt a magyar történeleminek egyik legfontosabb k o r a még mindig nem volt megismerhető é s méltatható. Német császári oklevél tárából látjuk, hogy az utolsó magyar király, aki Dalmá-ciáért olyan szívós küzdelmet folytatott, a legnagyobb uralkodók egyike volt, ki Magyarország nemzetközi érvényesülését az Adriai tengeren át igyekezett
előmozdítani.
*
A MAGYAR KIRÁLYOK DALMÁCIÁBAN 25
A Habsburgok 1527-ben a régi magyar királyok címén emeltek jogot Dalmáciára, melyet 1797-ben megszereztek, de Magyarországhoz nem csa-tolták vissza, hanem osztrák császári tartományként igazgatták. Magyaror-szág jogait az 1868. XXX. §. 66-dik pontja tehát csak elméletben állította vissza é s ez az emléleti jo<g készült a gyakorlatba átmenni akkor, mikor a magyar kormány 1915-ben, az Ausztriától megszerzendő lengyel területek ellenében, Dalmácia visszacsatolását kötötte ki, hogy Horvát-, Sziavon- és Dalmátország egyesítésével a horvát területek egyesülhessenek. Ugyanakkor az entente hatalmai Dalmáciát a londoni szerződésnben Itáliának ígérték oda, de a magyar-horvát és az olasz birtoklás helyett Dalmácia 1918-ban a dél-szláv állammal egyesült és az 1920-iki trianoni szerződésiben Jugodél-szlávia alkatrészévé lett. Magyarországnak a békeszerződés azt a jogot adta meg, hogy a tenger felé szabadon közlekedhessék.
Irta : TÓTH GÉZA
a m . k i r . M e t e o r o l o g i a i I n t é z e t a d j u n k t u s a
Das Luftmeer iiber den Ozeane. — L'atmosfera sopra gli oceani. — The atmosphere above the oceans. — L'atmosphere au-dessus des Oceans.
A Földet körülvevő végtelen légtenger kutatásával foglalkozó tudomány, a meteorologia, aránylag rövid múltra tekinthet vissza. Ám ez alatt a rövid fejlődés alatt isi számos kapcsolat mutatkozott egyfelől a tengerek és a lég-óceám jelenségei, másfelől a léglkönkutatás és a tengenkutatás haladása között.
Elég csak arra a tisztán külső körülményre utalni, hogy a földfelület nagyobb részét víz 'borítja, hogy azonnal világossá legyen az óceánok feiletti levegő-tenger ismeretének fontossága, hiszen enélkül a légkör egyáltalában nem is-merhető meg. Fokozottabb fontosságot kölcsönöz a tengerek feletti légkör-kutatásnak az a tény, hogy a légkör egyes folyamatai az óceánok szabad víztükre felett zavartalanabbul, tisztán fejidőnek ki és jobban tanulmányoz-hatók, mint a szárazföldön, ahol a domborzati viszonyok befolyása erősen érezhető. így az általános földi légcirkuláció jelenségeinek vizsgálatára az óeánok igen alkalmasak. Másrészt imélyenjáró probléma magunknak az
óceá-noknak, a tengeráramlatoknak (Golfáram, stb.) a légkörre gyakorolt h a t á s á t kutatni s viszont a légköri eseményeknek, az időjárás alakulásának a tenge-rekre való kihatásait (szökőár, jéghegyek, stb.) felderíteni.
Bőven megvan tehát az alap a kapcsolatokra és arra, hogy a két tudo-mányág fejlődése egymást támogassa. Minthogy azonban mindkét tudomány
— mint a geofizikai tudományok általában — közvetlen kapcsolatban van a gyakorlati élettel, ennek a szükségletei és problémái a fejlődésnek sokkal
— mint a geofizikai tudományok általában — közvetlen kapcsolatban van a gyakorlati élettel, ennek a szükségletei és problémái a fejlődésnek sokkal