SZÍNHÁZ
maga szuverén eszközeivel nyúlt a darabhoz. A stílust, mely annyira jellegzetes, ő maga költői naturalizmusnak nevezi. Az elhagyott szövegrészek helyébe, a rendel-kezésre álló színpadtechnika maximális kihasználásával víziókat teremt (a parasz-tok küldöttségének első megjelenése, vagy Heiszter generális udvarnépének sejtelmes suttogása Ocskay képzeletében), látványos tablókat nagyít ki (az első felvonás vé-gén), asszociációkat sűrít és szemet pihentet. Egy bizonyos: rendezőcentrikus színháza nem hagyja „békén" a közönségét, nem engedi tétlenül szemlélődni, tehát unat-kozni sem. A balladai hangvétel hellyel-közzel lelassítja az előadás ritmusát, és né-mileg megosztja a szereplők játékstílusát. Martin Márta cigányos temperamentumú, mégis finom, költői Cinka Pannája fölidézi a népballadák sűrű szépségét, fájdalmát.
Körtvélyessy Zsolt szavalja Ocskayt, ugyanakkor Mentes József Keszeg kapitánya hűvösen józan, realisztikus. Hozzá igazodik Jachinek Rudolf, Szabó István, Gyürki István, Teszáry Gábor; így Kátay Endrének kell, szerepe szerint is, harmóniát teremteni közöttük. Kovács János tiborci mélységeket fölvillantóan hozza színre a parasztot, a fegyvert ragadó nincstelenek ágrólszakadt, elszánt, a forradalomban apolitikus, ám szegénységükben megérthető táborát. A szegedi operakórus tette tel-jessé az előadást, ahol a Csala Benedek vezette zenekar — a hegedűszólókat játszó Laczkó Sándorral — stílusosan szolgálta a közös ügyet, a Cinka Panna balladai föltámasztását.
Az EGY FIÚ ÉS A TÜNDÉR színpadán Henry Moore időtlen türelmű, termetes szobrait idézi meg Gera Katalin: a figurák közt lepedős nemtők, ördögfiókák suhan-nak, a képzelet szárnyaival átugrálva-átrepülve a távolságot, amit Görgey Gábor Cső utcától Tündérországig feszít ki. Vörösmartyra alig emlékeztet több a névjegy-kártyáknál, Csongor, Tünde, Balga, Ilma, Mirigy' stb. Meg valami az indulatból, szándékból, ami fűti, vezeti, útba indítja a szerepeket. Mi szüksége lehetett Görgey Gábornak ehhez a forgatókönyvhöz Vörösmartyra? Ürügynek használta. Arra, hogy ne kelljen sarkosabban körüljárnia a Csongorság, Tündeség, Balgaság, Mirigység fogalmának mibenlétét: számít rá (és okkal számíthat), hogy Vörösmartytól jó előre megkapta, magával hozta a néző. A boldogságkeresés, a földönjáró és felle-gekbe csapongó szerelem, az akadályokkal megtűzdelt pálya, a mai fiatalok világ-szaggató szenvedélye, a cél akarásának roppant vágya végig ott vibrál — mint lehe-tőség — a darabban. Görgey eldönthette, egy nemzedéki drámá nehezékével alá-merüljön benne, vagy naposabb, derűsebb partfövenyre úsztassa. Az utóbbit válasz-totta. Illés Lajosnak kínálva át a terepet, aki bőségesen élt az alkalommal — így lett az Egy fiú és a tündér kellemes, szórakoztató musical. Netán annyival több a műfaj eleddig ismert, bejáratott példányainál, hogy ezúttal a zene szervesebben épül a míves prózai szövegek közé, mennyiségileg, minőségben is meghatározóbb eleme az előadásnak. Illés stílusban, hangvételben körülbelül azt komponálta, amit néhai együttesének lemezei nyomán várhattunk; nem éppen rossz cégér, néhány száma föltehetően sláger lesz.
Görgey drámai erényei a figurák megrajzolásában, a játék szervezésében és a darab ritmusában kamatoznak. Láthatóan általuk gyújtotta ki a rendező ötlet-gyertyáit, Sándor János nem is fukarkodik színpadi leleménnyel. Talán a két fő-szereppel bánt mostohán az író, s amit a zeneszerző hozzátett, alig kedvezett Szűcs Andrásnak (Csongor), még kevésbé Faluhelyi Magdának (Tünde) — megénekeltette őket. Mellettük valósággal kivirult Király Levente vérbő Balgája, Martin Márta fölvágott nyelvű, szellemesen tüskés Ilmája, de Egervári Klára amazon természetű, harcias Mirigye is. A három ördögfióka (lézengő fiatalok) pedig telitalálat: i f j . Új-laki László, Melis Gábor, Poór Péter valósággal lubickol a vagányság, útszéli tempó, mihaszna lébecolás habfürdőjében. Simon Éva alig-öltözött Ledérje, Kovács János borissza Dimitrije, a pályaválasztási tanácsadók képében fölvillantott történelmi nagyságrendű panoptikumfigurák (Csizmadia László, Herczeg Zsolt, Kovács Gyula, Szabó István, Gyürki István) remekül illeszkednek az előadásba, csakúgy, mint a Bagó László vezette nemtők csapata, a Fodor Antal attraktív koreográfiáját föl-élesztő tánckar, dekoratív szólistájával, Baráth Ibolyával, vagy az Éj szólóját éneklő,
szép hangú Jarosiewitz Margit. A Fortuna együttessel kibővült színházi zenekar
— Makláry László fiatalos és a beat „tolvajnyelvét" is ismerő dirigálásával — sokat tett a mulattató színházi est sikeréért. A darabot előlegben kaptuk az Operettszín-háztól, nagyvonalú gesztussal, hiszen oda készült — s került is színpadra később, a szegedi előadás nem lebecsülendő elismeréseképpen: ugyancsak Sándor János ren-dezésében. Viszont a szegedi színház választotta ki — a felszabadulási pályázat anyagából — Gáspár Margit új drámáját, mely szintén ősbemutatóként került a premierközönség elé.
A TŰZVARÁZS címével Wagnert, a zeneköltőt idézi. A walkür megkockáztatta, hogy szembeszálljon istenapjával az emberért, pártfogásába vette a testvéri szerel-met, ezért Wotan lángkoporsóba száműzte, hogy egy bátor halandó szerelme oldozza majd föl. A színen magyar alföldi fürdőhely magányos villája, az időpont törté-nelmi, 1944 szeptembere. A színlapról hiányzik Zita ura, a nácikkal szövetséges magyar hadsereg főtisztje, aki becsengő telefonról is főszereplő. Tőle menekült asszonya, kiégett érzelemmel, a magányban keresve feledést egy szörnyű emléktől:
fényképet látott róla, német cimboráival szadista kegyetlenséggel végeztek egy partizánt rejtegető nővel. A férj sürgetően telefonál, amikor betámolyog a sebesült szovjet ejtőernyős, összecsuklik a szoba közepén. A szituáció drámai,* különösen, mert nem éri készületlenül a nézőt: előzőleg értesült arról, hogy a közelben szovjet ejtőernyősök szálltak le. Az asszony befogadja a katonát, fölgyógyítja, beleszeret.
Ennek a szerelemnek drámája a Tűzvarázs.
Hihető ez a szerelem? A kérdés azért sem mellékes, mert két ember „termé-szetrajzának" drámai közelítésére a hajmeresztő képtelenségeket is feloldhatja ma-gának a szerelemnek kiismerhetetlensége, ugyanakkor a dráma sorsa mégis azon áll vagy bukik, miként lehet hihető a hihetetlen. Az áthidalhatatlannak látszó sza-kadék nem annyira Jurij és Zita között tátong, hanem a bennük megszemélyesített történelemben, múltban, a kétféle társadalmi, gondolkodási és eszmerendszer kö-zött. Maguk közösek a humánumban, így a rokonszenvből ébredő vonzalomnak nin-csenek leküzdhetetlen akadályai. Fogékonyan, érzelmileg nyitottan találkoznak.
Jurij tűnik az erősebb egyéniségnek, Gáspár Margit viszont Zitát rajzolta árnyal-tabbra, motiváltabbra. A fiú tiszta képlet, körülbelül az, amilyennek Zita elképzel-hetné, ha egyáltalán fogalma lenne a Jurijokról. A fiatal szovjet katona tudja, hogy a háborúnak ebben a szakaszában többről van szó a fasizmus megsemmisítésénél, országok, elnyomottak fölszabadítása folyik, sőt láttatni engedi a régi pusztulása nyomán sarjadó ú j világ teremtő erőfeszítéseit is. Szemináriumot tart néhány téte-les igazságról, melyeket a dráma verejtékezve izzadna ki önnön testéből, ha nem segítene a finom humor, a három évtizednyi távolság, ahonnan a szerző némi iró-niával befuttatja történelmünk hétköznapjainak esendőségeit. A rendező Szűcs János ötletekkel igyekszik fölinjekciózni a drámát, mégsem tehetett eleget azért, hogy Jurij drámai szempontból is izgalmas partnere lehessen Zitának; Gáspár Margit a nő javára rajzolta el a dialógusokat. így inkább Martin Mártának kínálva komoly szerepet. Martin Márta az asszony fölszabadulását, öntudatra ébredésének nehéz keresztútját is megszenvedi, tiszta színészi eszközökkel, belső hittel, szenvedéllyel.
Jellemének érzékletes ívelésű fejlődése mögött Jurij egyre kiütközőbben sápadt, merev: Szűcs András néha tanácstalanul réved maga elé, mit kezdjen vele. Gáspár Margit egy húszéves fiúba sűrítette a halálraszántak, először szerelmesek kemény romantikáját és a jövőről látnokian gondolkodó, az élet fonákságain elnéző mo-sollyal fölülemelkedő felnőttek bölcsességét. A kisebb szerepek, a r á j u k épített hát-tércselekvések viszont megkomponáltak. Mentes József ízes népi figurát formál, csakúgy életteli, eleven Tóth Gabriella szolgálólánya, a letűnt világból ittragadtakat ifj. Űjlaki László kérges tenyerű charmeur-ként képviseli — az ú j világból érkezőket pedig Szabó István, akinek Igor alakját a rendező ügyes világítási effektusokkal nagyította föl.
A Tűzvarázs után még egy magyar darabról kell megemlékeznünk, ha egyetlen estére is került a szegedi színpadra. Szabadkaiak mutatták bé A SZABADSÁG PIL-LANATÁ-t, mely Gobby Fehér Gyula drámájában az a boldog állapot, mikor
egy-szerre szabadul meg a 14. századi Buda két trónkövetelőtől. A város polgárai, a cseh Vencellel, visszaverik Károly Róbertet, s mikor Vencel is meglép a csatatérről, magukra maradnak a szabadság pillanatával. Valós történelmi fényképet satírozott el az írói fantázia, egyetlen mozzanatban sűrítve a kis népek évszázados küzdelmeit.
Márton mester alakjában néhány pillanatra a nagy szabadságdrámák emléke is föl-izzik, ő hordozza az igazi drámai konfliktust: vezérré lesz népe akaratából, kockára teszi egyéni boldogságát, de a közösség júdásai elárulják. Hogy mégis hiányérzettel áll föl a néző a szabadkaiak rokonszenvesen tiszta szándékú előadása után, abban az elsődrámás szerzők bizonytalankodásaira ismerni. Gobby Fehér Gyula bátran rajzol föl nagy eszméket, népmozdító gondolatokat, miközben megfeledkezik a sze-repek egyénítéséről, a jellemek plasztikus elválasztásától, így az események folya-matában elszürkülnek az indítékok, a fordulatoknak kevés az emberi hitele. A szürke tónusú díszletek között Virág Mihály rendezőnek sikerült érzékeltetnie a középkor misztikus levegőjét, és sok mozgással igyekezett dinamikussá tenni az előadást.
NIKOLÉNYI ISTVÁN