1. A madárbarát településfejlesztés alapelemei
1.1. Mindennapi madárvédelem
1.1.4. Madárbarát panel
A 2008-ban indított madárbarátpanel-alprogram a mindennapi madárvédelem talán legszimboliku-sabb eleme. Első pillantásra a panellakótelepek, társasházak nem tűnnek vonzónak a madarak számára. Szerencsére ez nem így van, sőt, néhány madár- és denevérfaj számára a magas épületek ideális költő-, pihenő- és telelőhelyet jelentenek.
A panel- és társasházakban máshol nem jel-lemző közelségben élünk egymás mellett. Ügyel-jünk arra, hogy ezt a közelséget madárvédelmi tevékenységünk ne változtassa átokká! Néhány fontos jó tanács:
• Az odúkból, etetőkből kiszóródó anyagok a lakótársa-kat zavarhatják, ezért ha alattunk laknak, az eszközöket lehetőleg az erkélybeugróban használjuk. Amennyiben a földszinten lakunk vagy a szomszédokat nem zavarja tevékenységünk, az erkély külső oldalát és az ablako-kat is használhatjuk. A kihulló anyagoablako-kat, törmelékeket, maghéjat az erkélyről is rendszeresen takarítsuk fel.
A háromszög-hasáb alakú fakuszodú mellmagasságban a fatörzsre drótozva kéregrepedést utánoz (Fotó: Orbán Zotlán)
Kis odafigyeléssel a panelházakban is élvezhetjük a természet és a madarak közelségét (Fotó: Orbán Zoltán)
Etető az erkély külső oldalán (Fotó: Orbán Zoltán)
• Használjunk ürülékfelfogó fecskepelenkát (a fészek alá szerelt lemez). Ezzel az egyszerű eszközzel sok veszekedést takaríthatunk meg magunknak.
• A lapos tetőkön alkalmazott C odú és búbospacsirta- költőláda kihelyezésekor és a tetőn történő mozgás-kor használjuk a járólapokat, vigyázzunk a tetőszige-telés épségére.
• Ne etessük a galambokat se az erkélyünkön, se az épületek között! Soha ne szórjunk ki nekik kenyeret, mert ez a patkányok elszaporodása mellett a galam-bok megtelepedését is segíti az épület párkányain, hasadékaiban, lapos tetején. A madarak rendszere-sen bepusztulnak a szellőzőkürtőkbe, ami hetekre bűzössé teszi a lakásokat; ürülékükkel beszennyezik az ablakokat, erkélyeket, a száradni kitett ruhát. Ez sok száz lakótársunk életét keserítheti meg a lakóte-lepen, ezért kétszer is gondoljuk meg a házi galambok etetését.
• Ha a házi galambok már megtelepedtek a lakótelepen, épületen, műemléken, vá-rosrészben, szinte lehetetlen egyszerű helyi megoldásokkal megszabadulni tőlük.
Az egyik lehetőség a látványromboló és nem minden esetben megbízható lehálózás, a galambok kizárása fémből vagy műanyagból készült háló segítségével. Következő lépésként hozzáférhetetlenné kell tenni a költésre alkalmas üregeket, hasadéko-kat , illetve beülésre alkalmatlanná tenni a vízszintes párkányohasadéko-kat sűrű, legalább 5 cm hosszú fémtüskékkel. Végleges eltávolításuk alapfeltétele a táplálék-után-pótlás megszüntetése, a kukák és szemétkonténerek zárása, a környékük rendben tartása, a galambok etetésének abbahagyása.
• Korunk sajnálatos problémája a vandalizmus. Ezért az épületek közti parkba, fasor-ra, fára kihelyezett odúkfasor-ra, etetőkre, itatóra naponta nézzünk rá.
Javasolt madárvédelmi eszközök és módszerek:
Erkélyen:
• B odú kihelyezése az erkélybeugróban.
• C odú kihelyezése az erkélybeugróban, tetőma-gasságban, a B odútól minél távolabb.
• Fészekanyagcsokrok kihelyezése.
• Fecskepelenka felszerelése a meglévő fecske-fészkek alá.
Égetett agyagból készült mesterséges molnárfecske- fészek (Fotó: Orbán Zoltán)
A fecskefészek alá szerelt ürülékfelfogó fecskepelenka sok veszekedést előzhet meg (Fotó: Orbán Zoltán)
• Mesterséges molnárfecskefészek kihe-lyezése fecskepelenkával az erkélybe-ugróban, tetőmagasságban.
• Denevérodú kihelyezése az erkélybe-ugróban.
• Egy-egy erkélyen akár több madárvé-delmi eszköz is használható egymással párhuzamosan.
• Virágalátét-itató az erkélybeugróban, kisasztalkára, farönkre téve.
• Darázsgarázs és virágos balkonláda együttes alkalmazása.
• Téli madáretetéshez: cinkegolyó, függő etető, asztalkára, fatuskóra helyezett tálcás etető.
Ablakban (amennyiben nincs erkélyünk):
• Egy-egy B és C odú kihelyezése az ablakbeugrók felső sarkába.
• Fecskepelenka felszerelése a meglévő fecskefészkek alá.
• Mesterséges molnárfecskefészek kihelyezése fecskepelenkával az ablakbeugró felső sarkába.
• Az ablakpárkányra vagy az ablak tokjához biztonságosan rögzít-hető itató.
• Téli madáretetéshez: cinkegolyó, ablaketető.
Párhuzamosan alkalmazott madárvédelmi eszközök egy téli madárbarát panel erkélyén (balról jobbra): C odú, mesterséges molnárfecskefészek, denevérodú, B odú, etető. Az itató és az etetőtálca nem fért a képbe (Fotó: Orbán Zoltán)
Függő etető az erkélybeugróban
(Fotó: Orbán Zoltán Virágalátét-etetőtálca egy negyedik emeleti erkélyen (Fotó: Orbán Zoltán)
…és hagyományos ablaketető két madárbarát panelben (Fotók: Orbán Zoltán) Karos…
Az épületek lapos tetején:
• Búbospacsirta-költőláda, kb. 60×40 cm alapterületű, 30-40 cm magas zárt oldalú, nyitott tetejű, 2/3-ig földdel töltött műanyag vagy faláda kihelyezése a tető felszínére.
Az esővíz elvezetése érdekében érdemes a láda aljára né- hány, 10-20 mm átmérőjű lyukat fúrni és a ládát 2-3 cm-es alátéttel megemelni.
• C odú kihelyezése a szellőzőkürtők falára.
• Sarlósfecskeodú kihelyezése az épület tetőszegélyén. El-sődleges fontosságú, hogy biztonságosan, ugyanakkor a tetőszigetelés megsértése nélkül rögzítsük az odút!
Az épületek közötti parkban, fasorban, előkertben:
• A, B és D odú kihelyezése fára, épületfalra, olyan elkerített hely-re vagy magasra, hogy a járókelők ne érhessék el.
• Verebek telepes megtelepedését segítő veréblakótelep kihe-lyezése fára, épületfalra.
A panelházak lapos tetőin is végezhető madárvédelmi munka (Fotó: Orbán Zoltán)
Búbos pacsirta . . .
C odú egy panelház lapos tetején (Fotó: Orbán Zoltán)
. . . és fészke egy lapos tetőre kihelyezett költőládában (Fotók: Orbán Zoltán)
Sarlósfecskeodú egy panelház tetején (Fotó: Orbán Zoltán)
B odú egy panelház előtti fán (Fotó: Orbán Zoltán)
• Denevérodú kihelyezése fára, épületfalra, olyan elkerített helyre vagy magasra, hogy a járókelők ne érhessék el.
• Fészekanyagcsokrok kihelyezése az ágakra.
• Elkerített részen, a talajon kialakított itató.
Amennyiben az elkerítés nem lehetséges, az itatást inkább az erkélyen, ablakban végez-zük, mert a talajra helyezett itatóban a járó-kelők eleshetnek, a kutyák és macskák pedig úgyis kiisszák a vizet.
• A lombhullató fák mellett búvó- és fészkelőhelyet, táplálékot nyújtó növényzet, bokrok és bokorcsoportok, tuják ültetése.
• Orgona, fagyal, gyöngyvessző, nyáriorgona-bokrok vagy sö-vény, és egynyári virágok ültetése a lepkék és rovarok segítése érdekében.
• Gyíkvár, darázsgarázs, süngarázs, varangybúvóhely kialakítása.
• Téli madáretetéshez elkerített előkertben dúcetető, ennek hi-ányában olyan, magasra kihelyezett, bottal könnyen leakaszt-ható vagy létráról elérhető függő etető és cinkegolyó, hogy a járókelők ne érhessék el.