A felsőosztályosok Mária-kongregációját bizonyos titokzatosság övezte, amit az alsóbb osztályosok kíváncsi irigységgel néztek. Azonban nem kellett sokáig várniuk, Kentenich atya az ő számukra is lehetővé tette egy saját kongregáció alapítását. Megkülönböztetésül ez utóbbit Kongregáció Minornak, míg az előbbit Kongregáció Maiornak nevezték.
Első lépésként az alsósok, Józsefék, a Mária-kongregáció dicsőséges és áldásos múltjával ismerkedtek meg. A fiúk nem kevéssé csodálkoztak, hogy itt nem valami öregasszonyos jámbor áhítatgyakorlatról van szó, hanem egy ütőképes szellemi hatalomról, amely dicsőségesen bebizonyította már használhatóságát az ellenreformáció legküzdelmesebb korszakában.
Megismerkedtek a Mária-kongregáció három alappillérével: önnevelés, apostolkodás, Mária-tisztelet.
De legjobban a Mária-kongregáció felépítése és munkamódszere tetszett nekik.
Az élén egy vezetőtestület állt, amelynek három első tagját közösen választották, a többit pedig a már megválasztottak jelölték ki.
A kongregáció két szekcióból állt. Az eucharisztia szekció, amely elsősorban Krisztus élete alapján az önnevelés feladatát tűzte ki célul, és a missziós szekció, amely pedig az apostoli szellem ébresztésére helyezte a fő hangsúlyt. Mindkét szekció közös szívügye egy elmélyült Mária-tisztelet.
Az eucharisztia szekción belül három csoport működött:
1.) Jézus-szíve csoport, amely különösképpen Krisztus személyével foglalkozott,
2.) Az imacsoport, az imádkozó Üdvözítőt akarta utánozni, míg a 3.) csoport Jézust az emberekkel való kapcsolatában szemlélte.
Az év elején a szekciók munkatervet dolgoztak ki. Összeállították az előadások anyagát is, amelyeket a heti gyűléseken dolgoznak majd fel.
József érzékeny kedélyvilága a Kongregáció eszméjéért gyorsan lángra gyúlt.
Hamar felismerte, hogy itt egy elsőrangú jellemiskoláról van szó. Továbbá az a természetes igénye, hogy a közösség szolgálatában tevékenykedjen, a Kongregációban szabad teret kapott.
Melyik szekcióba lépjen? Nem volt könnyű a döntés. Vonzódott egyrészt a nagy és teljes apostoli szolgálat iránt, másrészt vágyódott az elmélyült lelki élet és jellemének jobbá formálása után is. Végül is a második vágy volt az erősebb. Az eucharisztia szekción belül a harmadik csoporthoz csatlakozott. Ezen nem is lehet csodálkozni. Hiszen ügyetlen külső megjelenése már eddig is milyen sokszor céltáblául szolgált a társai számára. Fájdalmasan érintette ez minden alkalommal, és ezért itt, ezen a téren akart először eredményt elérni.
Mialatt a Kongregáció Minor a kezdet nehézségeivel küzdött, Kentenich atya az előadásaiban egy új témába kezdett. Az volt a szokása, hogy mindig olyan dologról beszélt, ami akkor a fiúkat a legjobban foglalkoztatta. 1915 tavaszán a Kongreganisták Királynője volt a téma. Kentenich atya bevezette fiait az igazi Mária-tiszteletbe, amely így azonnal, a kezdet kezdetén beépült a lelkekbe.
Engling József számára Kentenich atya előadásai a lelki életének egy-egy állomását jelentették már eddig is. Különösképpen állt ez a Máriáról szóló előadásokra. Kentenich atya először úgy ábrázolta Máriát, mint a kegyelem és a tisztaság királyi méltóságával felruházott királynőt. Isten egy királyságot bízott rá, mert ő a hivatalos Krisztus-hordozó és az egyház patrónája. A kongreganisták az ő lovagjai, akik segítenek neki feladatának teljesítésében. De először meg kell hódítaniuk a saját lelkük szent birodalmát. Ezt a kegyelmi tőkéhez való hozzájárulás hatékony módszerének segítségével tudják elérni.
József lelkében ezek a gondolatok ismerős visszhangot keltettek. A kongreganisták királynője ugyanis nem kíván mást tőle, mint a korszerű életszentségért való küzdelmet, és itt már szinte otthon volt.
Kentenich atya hamarosan egy másik oldalról is megvilágította Máriát. Ő a kongreganisták segítő édesanyja. A fiúk élményeihez és tapasztalataihoz kapcsolódva, együtt újra értékelték az elmúlt időszakot. Ez bizony nem volt valami diadalmenet! Sokszor ellankadtak az óriási nehézségek előtt, meghátrálásra késztették őket az akaratgyengeség, az ellentétes vágyak és a bűnök.
József is végigpillantott szíve harcmezején. Meg kellett állapítania, hogy a hirtelen harag néha összezavarta. Gyakran úrrá lettek rajta a hangulatok. Ha fel is nézett a magas eszményekre, gyengesége és hibái, a tehetetlenség mély érzése súlyosan a földre nyomták. Kentenich atya előadásaiból ekkor lépett eléje a hatalmas és a jóságosan megértő Szűzanya. A szentek életén át mutatta be, hogy milyen hatalmas az Ő közbenjárása, ahogy a gyenge emberfiakat az életszentség magaslatára emelte. A kongreganistákat is Isten harcos eszközeivé akarja formálni.
Ennek nyomán József egészen elkötelezte magát az Ő szolgálatára. Ebben az összefüggésben használta ezt a kifejezést: „Mariae specialiter mancipatus!”
(Egészen Máriáé!)
Ezek a Mária-előadások József lelkébe mélyen behatoltak. Elmélyítették és tartalommal töltötték meg az életszentség eszményét. Már korábban egész életre szólóan határozott: „Szent akarok lenni!” Éppen ilyen határozottan döntött most is: „A Szűzanya szolgálatába lépek, és egészen az övé maradok!” A korszerű életszentségre való törekvés és a Kongregáció Királynője iránti teljes odaadás szétválaszthatatlan egységgé olvadt össze.
Ennek az új, mély döntésnek ünnepélyes pecsétjét jelentette a Kongregációba való felszentelés. 1915 húsvétja előtt nem sokkal a Kongregáció Minor vezetősége fontos tanácskozásra gyűlt össze. Fehérvasárnapra tűzték ki a jelöltek ünnepélyes felvételét. Előtte azonban el kellett dönteniük, hogy kit lehet felvenni, és kit nem.
A vezetőségnek ez nem kis fejtörést okozott, mert bizalmas tanácskozásaikba bevontak két jelöltet is: Engling Józsefet és Wormer Jánost. A jelölteknek ez ellen semmi kifogásuk nem volt. Bíztak benne, hogy így biztosan igazságos ítélet születik. A vezetőség pedig szigorúan megrostálta a jelölteket, és keserves csalódást okozott némelyeknek, akik pedig már szinte biztosra vették a felvételüket.
Április 11-én volt a jelöltek ünnepélyes felvétele. Kentenich atya pedig egy előadásban eléjük tárta a Szűzanyának való szentelés értelmét.
„...Eligo te hodie in Dominam, Advocatam et Matrem meam; tuere me servum elientem et filium tuum.” (Úrnőmnek, patrónámnak és anyámnak választalak ma, gondoskodj a Te szolgádról, védencedről és gyermekedről!) Ezekkel a szavakkal zárták a jelöltek a Szűzanyával való kölcsönös szerződés-kötésüket.
Engling József számára ez annyit jelentett, hogy életét elválaszthatatlanul a Szűzanya szolgálatával és feladatával kötötte össze. A maga részére pedig azt remélte, hogy a Szűzanya átveszi az érte való felelősséget, és közbenjáró hatalmával belsőleg átalakítja és elvezeti a korszerű életszentséghez.
A jelöltek az oltár lépcsőjén imádkozták a szentelési imájukat. Az egész társaság mélyen elfogódott volt. Ezután odaléptek a kongregáció zászlajához, rátették a kezüket, és dobogó szívvel, elakadó hangon mondták az eskü szavait:
„Ez az a zászló, melyet én választottam, amelyet nem hagyok el. Máriára esküszöm!”
Körülbelül két héttel később meglepetéssel látták a kápolnába lépő fiúk, hogy a szentély falán egy új kép függ. Egy Madonna-kép. Már régebb óta tervezgették, hogy keresnek egy Mária képet. Az egyik fiú írt is egy híres festőnek, de a levelet mégsem küldték el, mert teljesen reménytelennek tűnt, hogy egy eredeti festményt ki tudjanak fizetni. Akkor aztán Huggle tanár úr, egy világi pap, váratlan ajánlatot tett a fiúknak. Látott a freiburgi antikváriusnál egy szép Mária-képet. Ő ezt szívesen a kongregációnak ajándékozná. Aztán egy napon ott volt a kép.
Némelyiküknek nem tetszett. „Túl keleties”, mondták. „Jobb volna egy német arcú és öltözetű Madonna!” De nem akarták a jóakarójukat megbántani, így aztán a képet felakasztották, és nem foglalkoztak a művészi értékével.
Nemsokára neve is lett a képnek:
Mater ter admirabilis Háromszor Csodálatos Anya.
Elég különös név volt, sokan csodálkoztak is rajta a kicsik közül. Ez a név egy közkézen forgó könyvből eredt: „Pater Rem konferenciabeszédei Máriáról”.
Véletlenül került a könyv Kentenich atya kezébe, majd tőle a felsős fiúkhoz. A könyv beszámolt a XVII. századi ingolstadti Mária-kongregáció nagyszerű történetéről, melyet a szentéletű Rem atya vezetett. Azokban a viharos időkben a kongregáció valóságos vezetőképzővé lett, ahonnan egy sikeres megújulási mozgalom bontakozott ki Bajorországban. Az ingolstadti kongregációtól ered a
„Mater ter admirabilis” elnevezés. Az ingolstadti példa igen vonzóan hatott a schönstatti fiúkra. Milyen jó volna, ha a Szűzanya vezetésével innen is egy megújulási mozgalom indulhatna el! A név átvételével állandóan erre emlékeztették magukat.
1915 májusában, az iskolaév végéhez közeledve fontos vezetőségválasztásra került sor. A Kongregáció Minor vezetését Engling Józsefék osztályának kellett átvenni. Ki legyen a Kongregáció új prefektusa? Ez volt a legizgalmasabb kérdés.
Engling József mellett Wormer Jánosnak is voltak szószólói, akik József merevségével és ügyetlenségével szemben János jó fellépését, képzettségét és lendületes egyéniségét emelték ki. János nemes lélek volt, aki szenvedett és tiltakozott ez ellen a propaganda ellen, de ez még inkább emelte a becsületét. A fiúk nagy többsége azonban mégis Józsefet választotta prefektusnak. János pedig az első munkatársa lett.