Reggelente 5.30-kor a prefektus atya harangszóval ébresztette a fiúkat. A közös hálóban a fiúk mozgolódni kezdtek. Tulajdonképpen a házirend szerint mindenkinek azonnal fel kellett volna kelni. A prefektus atya körbejárt, és ellenőrizte a fiúkat. Különösen a téli napokon rendkívül hideg volt az egész épületben. Csak az osztálytermekben volt némi fűtés. A mosdótálakban befagyott a víz. Gondolhatjuk, hogy nem minden fiú lelkesedett ezekért a megpróbáltatásokért. József feltett szándéka volt, hogy az első harangkondulásra azonnal kiugrik az ágyból. Szigorúan ellenőrizte magát. Januárban például egyszer, februárban háromszor nem teljesítette ezt a jófeltételt.
A felkelés után megpróbálta a szalmazsákját néhány erőteljes oldalütéssel rendbe hozni. Olyan közel feküdtek egymáshoz, hogy a szalmazsákok egy idő után már összeértek. Ennek az állandó közelségnek és zsúfoltságnak békés elviselése nem kis feladatot jelentett a gazdag belsőéletű József számára. Talán az egyedüllét utáni igény miatt vette be a jófeltételei közé, hogy a hálóban vigyáz arra, hogy ne bámulja, nézze a többieket.
A mosakodás a jéghideg vízben felüdítően hatott, de szintén nem kis lelkierőt vett igénybe. A tisztálkodási igényt sem lehetett jól kielégíteni már a háborús szappanhiány miatt sem.
A mosdás után visszatért József a hálóba és letérdelt a szalmazsákja végébe...
Miért volt erre szükség, hisz volt közös reggeli ima is? A hálóban többen hasonlóképpen imádkoztak egyéni reggeli imát. József kezdeményezése volt ez.
Azt gondolta, hogy a közös reggeli ima kötelessége mellett egy igazi jellemnek képesnek kell lennie arra, hogy imáit minden külső kényszer nélkül elvégezze.
Eleinte nem volt könnyű. A fiúk túlzásnak tartották, kinevették érte. De ő kitartott.
A magyarázata néhány fiúnak tetszett, és példája nyomán ők is csatlakoztak hozzá. A kongregáció egyik gyűlésén is téma volt a reggeli és esti magán-ima. A fiúk ráismertek, hogy József ezt már gyakorolja, és ettől kezdve még többen kezdtek külön is imádkozni.
A felöltözésre és mosdásra szánt 20 percből még legalább 5 percet reggeli tornára is fordított. Akkoriban még nem vezették be a közös reggeli tornát. A ház mellett a szabadban végzett néhány gimnasztikai gyakorlatot.
Ezután felmentek a reggeli misére az új kollégium kápolnájába. József jófeltételei között szerepelt, hogy egész misén egyenes háttal és mozdulatlanul térdel...
Napjának középpontja a szentmise és a szentáldozás ünnepi órája volt. A délelőtt ezután a hálaadásé volt, a délután pedig az előkészületé. Egész napját a
szentmise köré akarta rendezni. Ezért délelőtt és délután is egy-egy órát szánt Jézus neve imádására. Ez már régóta szeretett szokása volt.
A szentáldozáshoz nagy összeszedettséggel járult. Naplójának elejtett szavaiból feltárul előttünk szentáldozásának belső élménye:
„Az Üdvözítő és én az elsőáldozásom napja óta elválaszthatatlan barátok lettünk. Soha életemben nem fogom azt az ünnepnapot elfelejteni. Amikor elhatároztam, hogy pap leszek, megfogadtam, hogy a halálig követem és hű leszek Hozzá. Az Ő példája után szeretnék „mindenkinek a mindene lenni”. Az elmúlt évben megismertem, hogy hogyan vehetnék részt megváltó művében és dolgozhatnék országáért. Életem minden erejét azért szeretném bevetni, hogy kongregációnk Királynőjének szentélyéből egy kegyelmi folyam induljon el Krisztusból az országban a világ megújulására. A Háromszor Csodálatos Anya kegyelmi tőkéjéhez való hozzájárulás megtanított a csendes munkára Isten Országának szolgálatában. Ezzel egyidőben a Szűzanya felnyitotta a szememet a szentmiseáldozat értelmére. Hát nem Krisztus keresztáldozata váltotta meg a világot?! Nemde az Ő megváltó tettében veszek részt, amikor a kegyelmi tőkéhez való hozzájárulásommal részt veszek az Ő áldozatában és halálában?!
Életeszményemet sehol sem élem át olyan mélyen, mint a szentmiseáldozatban.
Ezért az egyik, éppen úgy mint a másik, a napom uralkodó középpontjává vált. Az Üdvözítővel beszélem meg minden tervemet, gondomat és életem minden eseményét. Amióta egészen a Szűzanyának adtam magam, a legszorosabb kapcsolatban érzem magam Vele (Jézussal). Különösen is a részleges lelkiismeret-vizsgálatomat és a különleges jófeltételeimet helyezem a napi szentmise felajánlásakor a pappal együtt a paténára. A reggeli szentmise valóban a nap ünnepi órája, amely nélkül nem szeretném elkezdeni a napot...”
József számára a szentmise utáni hálaadásra kevés az idő, ezért gyakran ott látják már az első lehetséges alkalommal a délelőtti tanulóórák kezdete előtt a kis kápolnában imádkozni. Nem így néhányan mások! A kápolnától az étteremig valóságos versenyt rendeztek, aminek az volt a célja, hogy a reggelihez kiosztott kenyér fejadagjukat észrevétlenül gyorsan egy kicsit nagyobbra cseréljék. A háború miatt ugyanis az élelmezésük egyre rosszabb volt. Nagy becsületet szerzett József a társai között azzal is, hogy nap mint nap gyakorolta magát az éhezésben, és a jobb falatokat átengedte osztálytársainak.
A délelőtti tanulóórákon József valóságos tudásszomjjal vett részt. Különösen szívesen olvasott és fordított a régi nagy emberek életéből. Különösen csodálta Szalézi Szent Ferencet és Xavéri Szent Ferencet.
Az igazságérzékét rendkívül mélyen érintette egyik-másik tanárjának rossz pedagógiai eljárása, tekintélyük szükségtelen fitogtatása. Legszívesebben elmenekült volna ilyenkor. A haditervében azonban ott találjuk a követelményt:
„Mindig tisztelettel beszélni!” Ráharapott tehát a nyelvére, és hallgatott. A kis kápolnába ment ilyenkor és felajánlotta a kegyelmi tőkébe. Csak naplójának öntötte ki a szívét. Végül pedig megpróbált valami használható következtetést levonni: „Így tudhatom meg, hogy hogyan nem szabad tanítani!”
A nagy déli szünetet és a pihenést József el sem tudta képzelni játék nélkül.
Sokan kedvetlenül fordultak félre. József először bizalmas barátait hívta. Rájuk mindig számított. Végül is majdnem mindig sikerült két csapatot összeverbuválni.
Önmaga szenvedélyes játékos volt. Nem mondható, hogy valami elegáns jelenség volt, amint nehéz lépteivel, hajlott tartásával végigvágtázott a játéktéren. A tornaórán mondták egyszer neki: „Fiú, olyan púpos vagy, mintha a Német Birodalom egész hadi pénztárát cipelnéd.” Ezért gyakran figyelmeztették:
„Engling vigyázz a hadi pénztárodra!”, mire ő kihúzta és egyenes tartásra kényszerítette magát. Egyébként az egyenes tartás gyakran szerepelt különleges jófeltételei között. Meg is kérte néhány osztálytársát, hogy figyelmeztessék, ha ismét hajlott háttal látják.
Nem számított a legjobb játékosnak, de sok jó tulajdonsága miatt mégis az elsők között választották a csapatkapitányok. Fáradhatatlan futó volt, és jó csapatjátékos. Édesapjával a csapatok megkülönböztetésére karszalagokat és kis zászlókat is készíttetett.
A házi feladatait lelkiismeretesen és gondosan készítette el. Különösen szerette a német nyelvet. Szívesen és készségesen segített a tanárainak. A szünetben kitartó nyelvgyakorlatokat végzett beszédhibájának kijavítására.
Végül is este lett. Áttekintette és felajánlotta a napját, elvégezte esti imáit és fáradtan heveredett le társaival együtt a szalmazsákjára. Éjszakai nyugalmukat gyakran zavarta, hogy egerek fészkelték be magukat a szalmazsákokba. Ilyenkor az egész háló hajtóvadászatot rendezett. Gyakran Englinget is magukkal ragadták, ami lelkiismeret-furdalással töltötte le. Végül is neki, a Kongregáció prefektusának kellene jó példát adni – gondolta magában...
Három hónap telt el így. József ezalatt többször is tartott alapos ellenőrzést és lelkiismeret-vizsgálatot. A legfájóbb az a belső tapasztalata volt, hogy az utóbbi heteket mint a kudarcok szüntelen sorozatát élte meg. Amióta a haditervét tette meg gyónásainak személyes lelki tükrévé, valósággal felnyílt a szeme. Csak most fedezte fel sok hibáját. Mivel pedig ezeket a magas eszményéhez mérte, mindegyik súlyosan esett a latba. Jöttek olyan órák, melyekben az önmagával való elégedetlenség érzése fájdalmasan és nyomasztón nehezedett a lelkére. Mint az apály és a dagály, úgy hullámzottak lelkében az érzések. Mindebből a környezete szinte semmit sem látott. Megfigyelhették küzdelmeit önmagával: a feltörő indulatokkal és szenvedélyekkel, az önnevelés erőfeszítéseivel és a gúnyolódó
csipkelődőkkel. De a hullámzó hangulatokból semmit sem észleltek.
Ellenkezőleg, kiegyensúlyozottnak és állandóan szolgálatkésznek látták.
Környezetének kedvező véleményével azonban József nem tudott semmit sem kezdeni. Keservesen szenvedett az eszménye és a valóságos állapota között tátongó szakadéktól. Már-már ott tartott, hogy elveszíti lába alól a talajt, hogy nem tud hinni hivatásában és Schönstatt küldetésében sem.
A nehéz helyzetben vergődő fiú Kentenich atyához fordult segítségért, aki aztán Máriához vezette. Kentenich atya ugyanis a saját tapasztalatából tudta, hogy Mária biztos pont az életükben. József szégyenkezve látta be, hogy kétségeivel Mária anyai gondoskodását és szeretetét kérdőjelezte meg. Hiszen Mária biztosan elfogadta a felajánlásokat, és azon van, hogy képessé és méltóvá tegye őt életfeladata elvégzésére.
– „Vakon engedem vezetni magam!” – tűzte ki célul maga elé.