évi rossz időben, rossz helyre született. Már az apja is csínytevésekből élt és a fia ezt a példát követte. Elindult rövidre szabott életének egyre veszélyesebb útján, a világok közötti küszöb felé. Bajnak bizonyult, hogy az ő idejében az idegen hatalomtól szenvedő kis népnek eleve nem volt több istene, mint elnyomóinak, hanem csak egy istent szolgáltak, és ez még ellenszenvesebbé tette őket a birodalmi császárság szemében. Egyre több ember esett áldozatul a hódítóknak és kegyetlen megtorlással vettek rajtuk elégtételt.
Lévi esetében abból eredt a legnagyobb baj, hogy a családja nem volt vallásos. A gyer-mek lelki fogódzó nélkül nőtt fel. A templomba ugyan eljárt, de a szentély előteréig sohasem jutott. Az előcsarnokban, az oszlopok között bujkált, és amikor a kereskedők nem vették észre, bő inge alá kapta a kitekert nyakú áldozati galambot. A keze gyorsan járt és két ujjával pillanat alatt végzett a madárral. Nem vitte haza. Zsákmányát esze ágában sem volt megoszta-ni. Valamelyik városkapunál, ahol az őr a beérkezőkre figyelt, kilógott a koldusok és hajlékta-lanok jókora táborába, ahol valamelyik pislákoló tűznél kibelezte szerzeményét, egy kövön megsütötte és magába tömte.
Elnyúlt a többi mihaszna között, akik a félálomba merült gyermeket gyorsan végigtapo-gatták, hogy van-e nála valami rejtegetett érték. Lévi nem bánta, hiszen legalább simogatást kapott, ha nem is jó szándékból. Ahogy a nap járása fordult, hamarosan rávetette a fal árnyékát és buszmaságba merült. Álmodott dúsan termő fügefáról, tejet adó kecskéről és sok ezüstről, amelyeket a pénzváltók tálkájában figyelt meg, de belőlük még sohasem tudott lopni.
Haza ritkán járt, mert tudta, hogy az éhenkórászok azonnal körbeveszik, kizsebelik és meg is verik, ha nem hozott semmit. Néha az anyja kergette el a testvéreit. Lehúzta róla bűzlő ingét, és kimosta. Ilyenkor egy kis időre megszabadult a tetvektől, bár különösebben nem kínozták, hiszen születése óta megosztotta velük a vérét, és a csípésüket már észre sem vette.
Ahogy növekedett, egyre nagyobb gazemberré vált. Csalafinta eszével, akit csak lehetett, kihasznált és becsapott. Miután szép fekete, göndör fürtjeit és szakállát sok lány szerette volna megsimogatni, áldozatainak zöme a nők közül került ki. Hamarosan züllöttek serege vette kö-rül. Kezdte őket tanítani, hogyan lehet munka nélkül élni. Egyiket az árusok között zsebelni, másokat ruhát lopni, vagy élelmet szerezni küldte. Ennek szomorú következményei hamaro-san beteljesedtek. A rajtakapott tolvajokat maga a tömeg vitte a sikátorban rögtönzött vesztő -helyre. A szerencsétlen asszonyok jajveszékeltek és megmentésükre Lévi nevét kiabálták, aki beállt a csőcselék közé. Ő volt az, aki szidalmazásuk hangvivőjeként az első követ vetette rájuk. Az esemény megszokottá vált, különösen a házasságtörők büntetésében alkalmazták ezt a durva módszert, és senki sem kereste azokat, akik naponta hasonló körülmények között tűntek el.
Lévi attól ijedt meg, amikor valamelyik hasonló társát összekötözve, fölfegyverzett marcona római katonák, mozdulatlan arccal vezették el. Előttük a tömeg gyorsan szétnyílt, majd összezáródott és azt suttogták, hogy viszik őket Pilátus elé. Akik fölött a helytartó ítélkezett, valamennyien a Koponyák-hegyén, keresztre feszíve végezték. A rómainak teljesen mindegy volt, hogy kik és mit vétettek. Nem közülük való volt, törvény nem védte őket. Úgy gondolkodott, hogy a barbár kisebbségtől jobb szabadulni, mivel állandón lázítást gerjesz-tettek. Széttárta karját jelezve, hogy így szögezzék föl őket.
Lévi kíváncsivá vált, hogyan végzik a társai. Erre sem kellett sokáig várnia. Gyakori volt, hogy az elítélteket a katonák a magaslat felé terelik és a vérre, kínok látványára vágyó bamba tömeg folyamatos zaklatás közepette kíséri őket. Ő is beállt egy ilyen gyülevész seregbe és becsmérlő ordítozása kihallatszott közülük. Hamarosan ott álltak a kivégző hely alatt, tovább nem engedték őket. Az első sorba tolakodott, miközben néhány társát kizsebelte. Közelről látta a vértől ázó foglyokat, hátukra kötözve a kereszt felső szárát. Földre lökték, fölszögezték és fölhúzták őket. Hallotta a szörnyű ordításukat, figyelte a kínoktól vonagló testeket és
L
életében először megrendült. A gyomra fölfordult és kihányta a délelőtt szájába röpített sült galambot. Hűvös szellő érkezett az egyre halkabban nyöszörgő elítéltek felől. Lévi arra gondolt, érdemes várni, ha a tömeg kitart, bizonyosan lesz még valami borzalom. Hamarosan két markos katona érkezett, kezükben egy-egy jókora husánggal. Odaléptek a kereszten szenvedőkhöz és lábszárukra hatalmas ütéseket mértek. A csontok eltörtek, még a bőrüket is átszúrták, a testek nem tudták tovább tartani magukat, hirtelen leereszkedve, kifeszültek. A mellkasuk összeszorult, a légvételük akadozott, az ajkuk elkékült és hörögve megfulladtak.
Lévi egész testében remegett és összeborzadt. Visszafelé ballagva kivált a kárörvendő haszon-talanok közül. Nem tudott szabadulni a látványtól. A gödör szélén, ahová a hullákat dobálták, kénytelen volt leülni, mert forgott vele a világ. Az jutott eszébe, miként szenvedne, és hogyan viselkedne, ha ő kerülne az elítéltek helyére? Hazafelé tántorogva úgy érezte, hogy már nem az az ember, aki korábban idejött.
Pészah következett. Az egy Isten: Jahve imádók egyik legnagyobb ünnepe volt ez, az egyiptomi fogságból történt szabadulásuk, és az új kenyér öröme, amikor a Hágádából olvas-sák föl szent szövegeiket. Ilyenkor Izraelből csoportokban, messze földről is érkeztek a jámbor, vallásos emberek Jeruzsálembe. Ez mindig nagy gondot jelentett az elnyomó római erőknek.
Féltek a zendülésektől és a környezőőrségekről jókora csapatot gyűjtöttek a fővárosba. Rend-bontók mindig akadtak, akik a többség vallásos érzületét csorbították. Az egyik kapunál valaki kiabálni kezdett, hogy öljétek meg a római hóhérokat. Nem kellett sokat várakozni, hogy csoporttá verődjenek és a katonákat kezdték dobálni. Közöttük volt Lévi is, aki még mindig magában hordozta a keresztre feszítés szörnyű emlékét és bosszúvágyból jókora követ fogott. Akár hajdan Dávid, a pásztor, de ő nem parittyájával, hanem a karjával lóbálta meg a súlyos követ, és a legközelebbi katonát fejbe dobta. A kemény sisak behorpadt és a férfi holtan összeesett. Társai azonnal közrefogták a gyilkost és megkötözték. Lévit hason csúszva húzták végig a hepehupás kövekkel kirakott úton a sziklabörtönhöz, majd a mélybe vetették.
Mire a nap leszállt, társa is akadt, aki ráadásul ellenfelének számított a garázdálkodásokban.
Rögtön egymásnak feszültek, de sajgó sebeik miatt a sarkokba hamarosan visszahúzódtak.
Az ítélet hamar megszületett: keresztre feszítés! Sokat nem várhattak, mivel péntek következett, és a kivégzést nem akarták a tömeg további bőszítése miatt az ünnepnapra halasztani. Lévi összerezzent. Cafatokban lógó, piszkos ruhájába úgy bújt vissza, mintha az jókora, üres zsák lenne. Éjszaka rémképeket látott. Minduntalan a korábbi keresztáldozatok kínszenvedésére gondolt, és minden porcikájában úgy rezgett, mint szélben a pálmalevél.
A két latrot még pirkadat előtt kivesszőzték a gödrükből és a vállukra kötözték a kereszt-rudat, a patibulumot. Mint engedetlen jószágokat korbácsolták őket a vesztőhelyre, ahol már várta őket a kivégző osztag. Lévinek végig kellett nézni, ahogy társát fölszögezik, és bal oldalt fölhúzzák a kövek közé beékelt, függőleges gerendára, a tipesre, így taut, azaz T alakú keresztet formálva. Lévi már ekkor rogyadozott, de a művelet begyakorlott hóhérai gyorsan dolgoztak és mielőtt eszméletét vesztette volna, az ő csuklóiba verték a két szöget. A sivatagi oroszlán éhségében nem ordít úgy, ahogy ezt Lévi cselekedte. Minden mozdulatára, hogy mellkasát a légvételre alkalmassá tegye, a sebekből megindult a vérzés.
Közben a nap fölkelt és egyre magasabban járt a fejük fölött. Ekkor a két lator észrevette, hogy a Koponyák hegyére vezető úton, mint az e világból a túlvilágba vivő keskeny ösvényen tömeg közeledik. Középen egy véráztatta ember rogyadozott, akinek már jártányi ereje is alig maradt, és a patibulumát más cipelte. Amikor megérkeztek, rögtön lenyomták. Borba kevert epét tartalmazó italt tartottak a szájához, amellyel enyhíteni igyekeztek fájdalmát, hogy ájulás nélkül bírja a keresztre szögelés ráváró kínjait, de elhárította magától. Amikor a két lator között elhelyezték, a bal oldali megkérdezte társát:
– Ki ez?
– Korábban láttam őt a templomba menni. Állítólag ott prédikált. Illés lehet, a próféta, találgatták, de ő Isten fiának, Jézusnak mondotta magát.
Figyelmüket a katonák terelték el, akik civakodva megosztoztak a ruháin. A kísérő sereg két táborra oszlott. A többség csúfolta. „Zsidók királyaként” becsmérelték, mivel a feje fölé szögezett táblán is ezzel gúnyolták. A másik, kicsi csoport félhangosan imádkozott Jézusért.
Lévi elgondolkodott. Különös ember lehet Ő ezek között. Keveset nyöszörög, pedig nagyobb kínja lehet, mint nekik, hiszen még a fejére húzott töviskorona alól is arcába csurog a vére.
Úgy hagyatkozik és bízza anyját egy férfi szolgálatába, mintha valóban istenember lenne.
A lator ekkor önmagába nézett. Elgondolkodott azon, hogy valójában ki is ő? Hogyan jutott el ez az igehirdető közéjük, és milyen utat járt be Lévi, önmaga? Mindhárman ugyan-azon vég elé néznek, de számukra, a gonosztévők részére nincs hagyatkozás. Őket senki sem kísérte ide. Ki tudja, hol vannak és élnek-e még szülei; testvérei gondolnak-e rá, és ha itt kiszenved, vajon az ösvénye, amely idáig vezetett, hol folytatódik tovább?
Ekkor a baloldali lator e szavakkal, gúnyosan Jézus felé fordult:
– „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.”
Lévi rászólt:
– „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ez nem csinált semmit.”
Ezután Lévi az istenkirályhoz fordult és bűntudatának szomorúságával így kérlelte:
– „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljön uralmad.”
Ő ezt válaszolta neki:
– „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
A két lator kínjában végleg elhallgatott. A hatodik óra tájékán sötétség támadt az egész földön. Jézus darabig még a kereszten szenvedett, majd tekintetét az ég felé fordítva, hango-san így kiáltott:
– „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”
A lelki sötétség máig rajtunk ül és növekedik. A kettérepedt templomi kárpit sem szövődik újra eggyé. A két lator még darabig húzta gyötrelmét, majd jöttek a pribékek és a buzogánnyal összetörték a lábszárukat. Miközben Lévi megfulladt a kereszten, többé nem nézett vissza. Ő is fölfelé figyelt. Ekkor érkezett el a küszöbre. Meglátta Jézust, aki már várta.
Megfogta a bűnöktől szabaduló ember karját és átsegítette. A tanítványok valamennyien később váltak vértanúkká. A semmirekellő, bűnös Lévi volt, aki megelőzte őket. Minden em-ber között az első, akiért, mint elcsatangolt, szüntelenül tövises bokrokban vergődő, megtért bárányért Jézus a kezét nyújtotta, és pokol, vagy purgatórium helyett magával vitte az Atya elé.
Ha szereteted és a hited mély, Jézus
megvált téged is!
*
Hódmezővásárhely, 2016. április 14. (Tibor napján.)
Az idézőjelbe tett utóbbi párbeszédrészletek a Biblia Lukács evangéliumának (Szent István Társulat 1996. évi kiadásából) a 1193. oldalról valók.
*