1886, 482. 1.: „név (Michel Angelo), dolog (tehén- vagy marha
őrzés) összetalálkoznak mindkettőben“.
V ájjon igaza van-e M adáchnak, igaza van-e N endtviebnek1? Vessünk egy pillantást a modern tudom ány világánál a világ végére. A világ végére vonatkozóan több elmélet van:
1. Clausius elmélete. Clausius R udolf (1822—88) német fizikus szerint a fény az étertöm eg rezgése.
Az éter rezgése a hő is, csak kisebb rezgésszámmal.
E gykor lesz idő, am ikor a melegfogyasztás követ
keztében az étertöm eg kisugározza melegét, illető
leg megszűnik rezegni és akkor — vége!
2. A centrifugális erő, mely a K ant—Laplace- elmélet szerint egykor a napból a bolygókat ki
szakította és p ályájukban tovább h ajtja, csökkenni fog. Ellenben Newton törvénye, a tömegvonzás, örökre érvényes m arad. Tehát lesz idő, m ikor a tömegvonzás ereje nagyobb lesz, m int a centri
fugális erő s ekkor a bolygók a nap körül egyre szűkebb p ály át írnak le, végre holt töm egként fog
nak a napba lehullni.®
3. Svante A rrhenius, a legkiválóbb svéd asztro- fizikus, Das W eltall10 cím ű m unkájában azt ta rtja , hogy a mi világunk nem első, de nem is utolsó.
Régente az emberek azt gondolták, hogy a föld centrum a a világegyetem nek (geocentrikus fel
fogás). Később K opem ikus kim utatta, hogy nem a föld, hanem a nap a mindenség középpontja. Üjab- ban a napot is detronizálták. Ma m ár tudjuk, hogy a n ap csak a mi bolygórendszerünk középpontja.
V annak csillagok, amelyek tízezerszer nagyobbak, m int a nap. Sőt m aga a nap sem álló égitest, hanem tovarohan a világűrben. N aprendszerünk a
világ-® Kantnak ezt az eszméjét csaknem változatlanul vette át Du Prel (1882).
10 Magyarul is megjelent: A világegyetem Hete címen (Kultúra és tudomány, Franklin-T. 1914).
56
űrben szigetet alkot, úgynevezett éterszigetet, am i
lyen például a tejút. H a a világűr végtelen, akkor sok ilyen étersziget van. H a most közbejő valam i kataklizm a, például egy összeütközés egy m ásik csillagrendszerrel, akkor egy világ feloszlik, ú jra ködfolt lesz belőle, m int volt m egalakulása előtt.
Az erő és anyag azonban örökkévaló, változatlan s alkalm as körülm ények között a ködfoltok ismét égitestekké válnak. A ködfoltok az égen keletkező
iéiben levő világok. Ha tehát a mi világunk elpusz
tul, nem lesz semmivé, csak köldfolttá s ebből új világ fog születni. Íg y képzeli el A rrhenius a világ végét, az ember végét.
4. Az emberiség végsorsával foglalkozott E d u ard von H artm ann a Philosophie des U nbewussten (1869) cím ű filozófiai m unkájában. Szerinte az em
beriség három nagy illuzió-stádium on megy keresz
tül. (Ez egyezik M adách gondolatával, de H a rt
m ann nem ism erte M adách m unkáját.) Mindegyük illuziós stádium kiábrándulással végződik, m ert m indegyik csak illúzió.
a) Az ember azt hiszi, hogy boldogságát még itt a földön elérheti. E zért küzd és fárad. De belátja, hogy ez csak illúzió, m ert a világon több a baj, m int a boldogság. Az élvezeteket, boldogságot d rá gán kell megfizetni nélkülözésekkel, szenvedéssel, de sok baj van élvezetek nélkül is. Ezekért a csa
pásokért semmi ellenérték nincs. íg y tehát ezek balfelé, a boldogtalanság felé billentik a mérleget.
Az ember tehát a sorssal szemben deficitben m arad.
Ezt belátta az emberiség és jö tt a dezilluzió, az első stádium m egbukott az ókori civilizációval együtt, melyet ez az illúzió hozott létre. Az ókori civilizáció m egúnta az élvezetek hajhászását s ebbe belecsapott a keresztény ideál.
h) Az illúzió m ásodik stádium ában az ember azzal v ig asztalja m agát, hogy a boldogság a túl- világi élettel érhető el. E zt a stádium ot a keresz
ténység képviseli. Sok baj van a világon, m ondja a Megváltó, de én legyőztem a világot. Azonban ez is csak illúziónak bizonyult.
c) A kiáb rán d u lt em ber most a harm ad ik stá
dium ban egy új eszmének hódol. Azt hiszi, hogy a boldogság elérhető a jövőben a v ilág fejlődést' révén. Tehát a fejlődés a harm adik nagy illúzió.
E zt sem a görög-róm ai világ, sem a keresztény
ség nem ismerte. Leibniz az első, aki a fejlődést, az evolúciót hangsúlyozza. „Nevelni kell az em
beriséget, hogy fejlődjék“, m ondja Lessing (Die E rziehung des M enschengeschlechts) és H erder is.
Hegel egész filozófiai rendszerét a fejlődésre építi.
H iába, m ondja H artm ann, ez is csak illúzió. B á r
m ennyire halad is az emberiség s legyőzi a beteg
séget és a m ásoktól való függést, de nem tu d ja m egszüntetni az elégedetlenséget. A fejlődés tehát nem teszi boldogabbá az em beriséget. A term észe
tes, a vad népek boldogabbak, m int mi, vagy ha nem boldogabbak, legalább nem is boldogtala
nabbak. A m űveltség haladásával az erkölcstelen
ség sem fogy, csak a form ája más. Az emberiség jövőjébe v etett rem énye tehát hiábavaló. De hát nem lehet ezen segíteni? A földi nyom orúságtól való m egszabadulásra nincs más mód, m inthogy az em beriség egyszer elhatározza, hogy véget vet életének egy óriási egyszerre elkövetett öngyil
kossággal. H artm an n meg is jelöli a módot, mely- lyel ezt végre lehet h ajtani. K ét dolog kell hozzá:
az em berek szolidaritása és jó közlekedés, é rin t
kezés az em berek között (tehát telefon, táv iró be
vezetése a legkisebb faluban is), hogy mindenki egyszerre h a jth assa végre az öngyilkosságot.
E rre csak azt m ondhatjuk, hogy ez m ár egy ne
gyedig illuzió-stádium , ez E d u ard von H artm ann sa já t ő rü lt illúziója.
A mű mintái. Mi volt M adách m in tá ja 1?
I. E gy tó t szerkesztő11 p á r évvel ezelőtt azt