mely a házasfelek elválásáról szól. Madách köte
lezi m agát, hogy 800 pengő forint ta rtá s d íja t fizet az asszonynak évente két egyenlő részletben s ha Jo lá n k a leánya, aki az asszonynál m aradt, tíz éves lesz, kettőszáz pengő fo rin tta l többet ad.
(A m ásik két gyerm ek M adáchnál m a ra d i)
" “A nő ezután városról városra, faluról falura bolyongott, egészen elzüllött s 1875-ben a n agy
v árad i kórházban h alt meg elhagyatva. K oporsó
já t senki sem kísérte ki.
M ilyen volt az az asszony, aki M adách életét így feldúlta*? F rá te r E rzsi M artinuzzi F rá te r G yörgy családjából szárm azott. R égi nemesi, de m ár elszegényedett fam ilia volt s így a nagy igényekkel bíró leány szívesen m ent a gazdag, előkelő Madách Imréhez, aki igazán szerette s an y ja ellenzése d acára is elvette. A lapjában véve nem volt rossz, de könnyelmű, a változatosságot betegesen kedvelő, szeszélyes asszony. Nem tu d o tt állandóan szeretni; érzelmei csak percnyiek vol
tak. Lehet, hogy m ikor Madách elvette, szerette is őt az asszony igazán. A kik ism erték, azt m ond
ják, nem volt szép asszony, de érdekes, vonzó jelenség volt, játszi, ingatag, dém onikus; játszott a m aga és a mások érzelmeivel. Ez volt legerősebb jellem vonása. Nem volt okos, szellemes sem, de volt benne valam i, am i vonzott, az, am it a fra n cia úgy hív, hogy „je ne sais pás, quoi“.
R ettenetes volt Madách helyzete. Finom és é r
zékeny lelke nagyon érezte a csalódást, a válás keserűségét. Mennél finomabb, m agasabbrendű a lelki élet, annál borzasztóbb a lélek vergődése.
M egcsalva, megalázva, büszke lelke a pesszimiz
m usba süllyedt. Felejteni ak art. V alam ikép el
tölteni az életet, am ely szám ára csak kínos emlé
keket jelentett. Hol lázas, hol meg plfásult.
Felej-teni ak art, de nem tudott. Gondolt öngyilkosságra is. De pesszim izm usának nem csak ez volt egye
düli alapja. M ár fiatal korában is h a jlo tt a pesszi
m izm usra s nagyon át tu d ta érezni a mások szen
vedéseit.
Ez a pesszimisztikus felfogás tükröződik Szon- tágh Pálhoz ír t költői levelében is.
Komoly színben nézed te a világot Barátom, oh hisz jobb hasznát vehet’d, Csak addig őrülésig bús az arca, Amíg az ember rajta jót nevet.
Tréfának nézi Isten ezt a földet, Tréfának ember, amit rajt’ mível, Különben a szép mindenség köréből Rég, mint fekélyt, úgy lökte volna el.
Ha híres férfit látsz, amint vezérel Országokat s vág fontos arcokat, Magasb lénynek tekinted áhítattal, És törpének hiszed saját magad;
Hiszed, hogy minden léptén bölcseség van, S ki fel nem fogja őt, csupán te vagy:
Kacagj, kacagj, mert a nagy férfiú, ah Egy szállal sem különb, mint tenmagad.
Ha szent ügy zászlaját látod kitűzve, S alatta hangzik ihletett beszéd, Míg lelkesült csoport gyülöng alája, És nőni érzed a nép szellemét:
Kacagj, kacagj, mert minden egyes érzi, Hogy a zászló csak vastag ámítás, Nehány deáké a gúny s lelkesülés, A többieknek célja, elve száz.
Ha látsz anyának gyermeket hízelgni, S kebledben ébred tiszta kéjsugár A természet szavára: oh kacagj fel, Hiszen csínyt tett, vagy játékszerre vár.
Ha látsz haldoklót térni Istenéhez, S elfogja lelked méla áhítat:
Kacagj, csak Istent vágy megcsalni percnyi
Bánattal, hosszú bűnös út miatt.
És jön a pap, áldást mond a halottra, Buzgón hajolnak meg vén térdei:
Kacagj, mert amíg ajkai mozognak, A temetési díjt számolja ki.
Te komolyan veszed nagyon, barátom, Az életet, ne vedd, mert jaj neked!
Kacagj velem, míg a sok kacagásban Szíved kigyógyul, avagy megreped.
V an M adáchnak egy költem ényciklusa (1—29), címe E(jy őrült naplójából. Ebből egy p ár vers m u ta tja a világgal való m eghasonlását. H itv á n y nak, aljasnak ta r tja az egész világot.
6.
Kacagok, ha hallom mondani, Emberben hogy égi szikra él, S társadalma viszonyairól, Művelődéséről fenn beszél.
Két vezérrúgó ja van csupán:
A gyomor s a szemnek ingere;
Az szülé, mivel csak kérkedünk;
S társadalmunk ennek gyermeke.
27.
A nagy Kopernik csillagrendszere Legbiztosabb vezér az égen fent;
Ily biztos rendszer: emberek között Gaznak, csalárdnak tartani mindent.
Gyéren hoz üstököst a föld s az ég, S az is, ki tudja, rendbontó-e még?
Gyűlöl m indenkit:
29.
Mit nekem az egész emberiség, Nem vágom meg miatta ujjamat, De hívjatok kiirtani, megyek
S kivégezem végül enmagamat;
Hogy újra isten légyen már az Ür, És éden kertje újra felvirul.
íg y kínozta M adáchot a keserűség 1857-ig. E g y szer L am artine egy m ondását ír ta ki m agának:
„Ha valaki elhágy m inket, nem csak az hal meg szám unkra, hanem mi is részletenként m eghalunk vele“. Ez teljesedett be Madáchon 1857-ig. E zután lassan fölépül nagy fájdalm ából.
Életének, gondolkodásának h a tá sa a la tt írja meg M adách főművét, A z ember tragédiáját. 1859 feb ru ár 17-én kezdte s 1860 m árciusban fejezte be.
1861-ben ju tta tta el A rany Jánoshoz. A ran y el
olvasta a m űvet s 1861 szeptem ber 12-én ezt ír ta az időközben hazautazott M adáchnak:
Tisztelt Hazafi! Az Ember Tragédiája úgy koncepció
ban, mint kompozícióban igen jeles mű. Csak itt-ott a verselésben, meg a nyelvben találok némi nehézkességet, különösen a lírai részek nem eléggé zengők. De így is, amint van, egy kevés simítással irodalmunk legjelesb ter
mékei közt foglalhat helyet.
A ran y kérte, hogy engedje á t k iad ásra a K is- faludy-T ársaságnak. De hozzátette azt is, hogy nyelvén szeretne v alam it változtatni. (Ezt később M adách beleegyezésével A ran y m eg is tette.) Ezzel kezdődött m eg a b arátság A ran y és Madách közt és később A ran y meg is lá to g a tta M adáchot Sztregován. I t t mellékesen m egjegyezhetjük, hogy volt b arátságukban egy kis árnyék is, am ely később eloszlott. E rre az á rn y é k ra A ran y követ
kező, 1862 fe b ru ár 13-án kelt levele adott okot.
A levélben A ran y többek közt ezeket írja : Amit nem akarok hinni, hogy a tiszteletdíj csekély vol
tán ütköztél volna meg, miután én előre megírtam, hogy a Kisfaludy-Társaság sokat nem ígérhet s körülbelül érin
tettem azt is, micsoda határok közt mozoghat díjazása.
Hogy ez évenkinti honorálás helyett, egy ennek eirciter megfelelő összegben és arányban fejeztetett ki, az én indítványomra történt, ki ha a díj mértékét nem növel
hettem, akartam legalább az odanyujtás módja által ked
vesebbé tenni. A Kisfaludy-Társaság oly társaság, mely
nek, mint a titoknoki jelentésből olvashatod, egész évi be
vétele alapítványai után nem tesz 400 frtot, s így ebből folyó (benső) költségeit sem bírja fedezni, csupán azon négy frtos befizetésekből honorálhat tehát, melyeket pár
tolóitól kap. Ezeknek összege még most is alig haladja meg az ezeret s ebből kell hatvan ívet kiállítani, postán szétküldeni stb. Tiszteletdíjra csak annyit fordíthat, amennyi ebből aránylag esik — s az műved irányában végtelen kevés, tudom s tudtam előre is: de egy morális testület kedvező fogadásában bizonnyal több volt rád nézve, mintha egy könyvárus mégegyszer annyit fizetett volna. Ezt felőled szentül hiszem, annyival inkább, mert az én föllépésem némileg hasonló volt a tiedhez s bár én Toldiért 15 mondd: tizenöt aranyra versenyeztem s húszat kaptam, sokért nem válnék meg e debut emlékétől.
A ran y levelét olvasva, csodálkoznunk kell an nak tartalm án. A ran y rendkívül finom érzékű em
ber volt, kitűnő em berism erő, tapintatos. T udott bánni az őrjöngésig- elkeseredett Tom pával, a hetyke Petőfivel, még a m indenkit kegyetlenül m egkritizáló G yulai P állal sem veszett össze. De M adáchcsal szemben ta p in ta tla n volt. Közte és Madách közt volt valam i feszültség, ha rövid ideig ta rtó is. 1862 ja n u á r 24-én ír ta meg A rany M adáchnak, hogy a K isfaludy-T ársaság ötven a ra n y a t ad neki A z ember tragédiájáért. E rre nem válaszolt M adách A ranynak. A rany feb ru ár 14-én másodszor ír M adáchnak. Ebben a levélben fesze
geti, hogy m iért nem Amiaszol, m iért neheztel reá.
T alán kevesli az ötven a ra n y honorárium ot?
A ran y nagyon jól tudta, hogy M adách gazdag ember, nem eladósodott, éhenkórász poéta, tehát m aga sem h itte azt, am it írt (t. i. hogy Madách
3
kevesli a honorárium ot). H allg atásán ak más oka lehetett, de A ra n y mindenképen úgy tesz, m intha azt hinné, hogy M adách ezért h aragszik s eről
teti levelében ezt a tém át. E lm ondja, hogy m ikor a Toldit beadta, csak tizenöt aran y ra pályázott s a p á ly ab írák ezt húszra emelték fel. E lm ondja, hogy a K isfalu d y -T ársaság pénze kevés, k iad ása sok, többet nem adhat. M adách erre azzal felelt, hogy dupla a la p ítv á n y t te tt a h o norárium ként kapott ötven aranyból a K isfaludy-T ársaságban, a m eg
m arad t összeget pedig, m egtoldva még kétszáz forin ttal, az A kadém ia tőkéjéhez csatolta. Tehát csakugyan nem a pénzt keveselte. 1862 febr. 20-án Alsósztregován kelt feleletében elm ondja, hogy rendkívül elfoglaltsága m iatt nem í r t eddig, két hétig nem volt otthon, egy h étig katonai exekúció volt a nyakán. M ajd így fo ly tatja:
Ami a tiszteletdíjat illeti, arra azt mondom, ha a Kis
faludy-Társaság nem adott volna semmit, az többet érne nekem elismerése mellett, mint a könyvárus nagy díja
zásai, de nem rendkívüli s valóban érdemeim fölötti díja
zásban részesített-e már csak azzal is, hogy kebelébe fel
venni érdemesnek ítélt? — Azonkívül maga a nekem szánt összeg is oly illedelmes, hogy egy vadon-újan az iroda
lomba csöppent ember, mint én, aligha a könyvárustól azt megkapja, — mert művem jó nevét ismét csak a tár
saságnak köszönhetem. — Legelejitől azonban az volt fel
tett szándékom, hogy első spoliaimat3 a múzsák oltárára szentelem s így a tiszteletdíjból egy dupla alapítványt akarnék csinálni a Kisfaludy-Társaságnál, gondolom, hogy az egyszerű alapítvány 60 frt., úgy 120 frtot kívánnék alapítani. A többit 200 írtig kiegészítve, az Akadémia tőkéjéhez szántam. Itt falun nem tudjuk úgy az arany- kurzusokat, mik a mai időben mindig változnak, ezért kérlek, légy kegyes e dolgokat helyettem elintézni s nekem
Spolium: győzelmi díj.
megírni, mi hiányoznék még hozzá, körülbelül nem sok lesz. A tiszteletdíj felvételéről pedig mi nyugtatót küldjék s küldjek-e átalán?
1861-ben M adách képviselő lett. A h atáro zati p á rt ta g ja volt. Beszédet is m ondott D eák felirati ja v a sla ta ellen. E k k o r fönn tartózkodott P esten és Szontágh P á l biztatására vitte el m űvét J á m bor Pállal* A ran y Jánosnak. — 1861 u tán ú jra Sztregován lakott. 1864 október 5-én h alt meg szív
bajban. Érezve h alálát, jó keresztényhez illően meggyónt, azután od ah ív atta Szontághot, de az m ár a halálos ágyon találta. S írjá n nincs felirat, m aga a k arta, hogy a term észet ölén pihenjen.
S íro m című versében van meg a v égakarata, hogy a szabad term észetben tem essék el, egyszerű deszkakoporsóban, s ne sirassák, m ert az em ber
könny csak fájna neki. N yugodtan h alt meg, m ert m int m aga ír ja Epilógusában:
Sokat, sokat értem már életemben, Tömérdek bút küldött reám az ég, De hála Isten! a sors éjjelében Ragyogó csillagom is volt elég.
M ikor Jó k ai m eghallotta, hogy M adách szív
bajban h a lt meg, ezt ír ta róla: „Szíve h a lált adott neki és h alh atatlan ság o t.“
M adách Im re írói p ály áján ak egy körülm énye p áratlan . Ez az, hogy első m űve harm incnyolc éves korában jelenik meg nyom tatásban s m ind
já r t ezzel a m űvével a nagyok sorába emelkedik.
(Igaz, hogy a L a n tvirá g o k című verseskötete m ár tizenhétével korában megjelent nyom tatásban, de ezt csak a b a rátai szám ára nyom atta ki.) Petőfi n agy h írnév h á trah ag y ásáv al hal meg
huszonhat-*) L. Koszorú, 1864. 16. sz.
3*
35
A
éves korában. P ető fi b a rátja, A ran y később lépett fel, de a Toldi m egjelenésekor ő is csak harm in c
éves. E szokatlan jelenség M adáchnál főleg ma látszik érthetetlennek, m ikor m indenki éhes a b ab érra s igyekszik minden semmiséget kinyom tatn i. Mi m agyarázza ezt M adáchnál? Ennek meg
fejtése a következő: M adách igen szerény, skru- pulózus em ber volt. Ö A z ember tragédiájában ke
gyetlen analízissel k ritiz á lja Isten művét, az egész világot, de m eg k ritizálta — am i még nehe
zebb — a s a já t m űveit is. N agy ö n k ritik a volt benne, ennélfogva nagyon m eggondolta, m ielőtt v alam it kiadott. I r t ő előbb is több líra i költe
m ényt s drám át is, p ályázott is vele az A kadé
mián, de nem n y e rt s ez elriaszto tta őt a további
„irodalm i m űködéstől“. I r t ugyan, de m űveit nem publikálta. M egvárta érettségét. Első m űvei A z ember tragédiájához képest gyengék és kezdetle
gesek. Olyanok, m int egy m űvésznek a vázlatai, stádium ai, m ielőtt egy nagy képet kezdene meg.
M iért? Valószínűleg azért, m ert d arab jain ak tá rg y a nem felelt meg az ő tehetségének. I r t Csákról, H eraklesről, de a tá rg y nem volt hozzá
illő. Ö reflexív term észet volt. A z ember tragé
diája előtt választo tt tá rg y a i nem voltak reflexiók
tól á tita tv a . E zért nem sikerülhettek. E zért vol
tak gyengék.
M adách belvilága.
Milyen volt M adách belvilága? Milyenek vol
tak érzelmei? Ez igen fontos, m ert belvilága m eg
n y itja előttünk A z ember tra g éd iá já t B elv ilág á
hoz lírá ja ad ja meg a kulcsot. L írá ja tehát a kulcs A z ember tragédiájához is.
L íráján ak három jellemző vonása van. Lássuk!
3. A kiábrándulás. Madách lírá já n a k a la p ja a kiábrándulás, a csalódás, a dezillúzió, az illusions perdues, m in t a fran cia mondja. Sejthetjük lír á já ból, hogy ez lesz drám ai főm űvének egyik fő
tém ája is. Ez a kiábrándulás, az illúziók szétfosz- lása m egvolt különben, am int láttuk, M adách éle
tében is, onnan ju to tt lírájáb a. Élete m agyarázza, hogy m űveiben olyan előkelő szerepe van a dez- illúziónak. Az életben két n agy illúziója veszett el. Az első a m agyar nem zet n agy illúziója, a szabadságharc. E nnek leveretése h ato tt 1849 u tán minden írónkra. „Mi napba néző szárnyas Ik a ro k “ a m agasba a k a rtu n k repülni s lezuhantunk, ír ta A ran y is. Ez volt M adách életének főcsalódása.
A m ásodik csalódása házassága. C saládi boldog
sága is szétfoszlott illúzió volt. M ikor fogságában é rtesü lt arról, hogy kisleánya született, azt ír ja nejének a Fogságomból című versében:
Oh tanítsd, tanítsd meg, nőm, nevemre, És tanítsd meg, mint szeret a nő, Hogy majd egykor ő is tenni tudjon, Úgy, miként te, hogyha nagyra nő.
Az apa azt k ív án ja leányának, hogy olyan legyen, m int anyja. Borzasztó kívánság! Szerencsére nem teljesült.
M adách lírájából p á r példát ragadunk ki a dez- illúzióra. Búcsúzik a nőtől, ak it szeret:
És most ölelj meg. Oh ne félj csak, Hogy elgyűröm csipkéidet.
Mi sok időt reám pazarlál, Egy táncot is már elmulasztál'
Siess hölgy! S most Isten veled! (Búcsú.) Önvád című költem ényében azt m ondja, hogy ő tépte szét a rózsaláncot, és nem a nő, szíveik
között. O lyan m int Adám, „kinek az É dent önkeze bezárá“.
Mit adhatsz még, mit adhatsz most nekem?
Nem hozhatsz vissza egy sugárt a múltból;
Adj hát egy könnyet útitársamul, Hogy álmodjam rólad s elmúlt napokról.
A nőt így festi:
Rossz vagy, oh nő! Látva látom, Aki voltál ideálom!
Hittem, égből szállt le lelked, S porban csúsz vágyad, szerelmed;
Meg nem értesz! — Aki voltál Szívemben legszentebb oltár.
És én még most is szeretlek, Bár kerüllek, bár gyűlöllek, Mint a lepkét bű-varázzsal Vonja a láng, míg beléhal, Vonz és öl szemed sugára — Poklát, üdvét ha kitárja. (Borkához.) Ifja n óhajt m eghalni:
Vesszek, mint tűzgolyó, mely Midőn legszebben ég, Midőn szomszédos éggel,4
Akkor hull szerteszét. (Ifjan haljak meg.) Az Őszi érzés című versében is m egvan a dez- illúzió.
Kis dalos madárka, Társ tevéled lelkem:
Zengtem, mint te, én is szép dalt a tavasznak, Mit szívembe’ leltem.
4 az éggel (midőn feljut a magaslatra)
S jött a fagylaló sz é l. . . A világnak lelke.
Hervadtak virágim s a tapasztalásnak Zúza5 jött helyette.
Az Életbölcseséfj című költem ényben ezt m ondja:
Az ifjú lélek ha világba lép,
Mint nap fényárban lát mindent körében, Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár, Miről lopott sugár reng gazdag ékben, Boldog, ha megbékélve a világgal,
Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.
A költem ény vége ez:
Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt Hideg kebellel végig boncolátok.
Boldog, ki megbékélve végzetével, Élvezni tud a perc költészetével.
A rom szellemében, a következőket olvassuk:
Hajnal hasad, föleszmél a lovag, Sikoltva ugrik fekhelyéből fel, Forró karában csontváz meredez, S a földre hullva ízzé pórlik el.
Holt mátkájának sírt ás Latabár, Melléje fából kis keresztet tűz, S rohanva nyargal a várból alá, Mint akit éjfél rémes hadja űz.
Jolán pírjában nyugalmat talált, De Latabárt bús képzet üldözi.
Ha lyányt ölel, a csontvázt látja csak, Ha csókot nyer, sír bűzét érezi.
® T i. a kiábrándulás.
E g y m enyasszony sírján című versében így szól:
És boldog szüd nem ábrándula ki, Nem érték a sors csalódásai.
Az élvezetet, a gyönyört, a szépet, a jót, a ne
meset m ind-m ind csalódás v á ltja fel. Még a világ- történetben is ezt látju k , még a kereszténység is egy nagy csalódást hozott. Az ige testté lön, de a szeretet nem lön testté. E zt ír ja meg A M eg
váltó című költeményében. A M essiás kihirdeté a szeretet szent tan át, kihirdeté a szabadságot. De a nagyok ellene fordultak, fölfeszítették.
Szél hordta el földünkről szent tanát, Az istenember mennybe visszatért, Az úr csak úr, a nép csak rab maradt, S a régiért új szenvedést cserélt.
Ha éhesen kívánja szent jogát, Megváltójához küldik menten őt, Köztünk csak a véres kereszt maradt Ijeszteni a jogkövetelőt.
M intha A z ember tragédiáinnak egy kim arad t je lenete volna e költeményben!
2. A pesszim izm us a m ásodik jellem ző vonása M adách költészetének. L evonja a k iáb rán d u láso k ból a tanulságot, s így ju t el a pesszimizmushoz.
Oly term észetnél, m int Madách volt, kiben a lel
kesedést a gúny v á lto tta fel, nem volt lehetséges a kiáb rán d u lásn ál való m egállapodás^ hanem to vább ment. (Lásd Szontágh Pálhoz ír t költői leve
lét!) Volt érzéke a mások baja, szenvedése irá n t is. Azt ír ja egyik levelében: „Engem hidegnek, k i hűltnek ta rta n a k , pedig nagyon is rom antikus v a gyok, csak az a baj, hogy nem értenek meg.“
3. A panteizm us h arm adik jellemző vonása líráján ak . Mi az a panteizm us? A panteizm us az
az érzés, midőn az em ber lelke egybeolvad az egésszel, a m indenséggel, midőn az ember és a te r
mészet egy. Madách lelke összeforrott a term észet
tel. E zt fejezi ki legszebb költeménye, a Dalforrás, am ely a m agyar lírán ak is egyik remeke.
Ha a zöld gyep hullámin elterülök S eltölt körülem mindent napsugár, S míg elkábulok fényétől, melegje Mint új élet forrása végig jár:
Nem is tudom már, lelkem hol végződik, Vagy a nap fényének hol kezdete, Csak azt tudom, hogy olyan édes élni Keblünknek ott, hol minden él vele.
Nem is tudom az életnek zsongását Hallottam-e, vagy szűmben dal terem, Arany felhőnek árnya szállt-e végig, Vagy életöröm, ittas érzelem?
Ha dombtetőről nézek ifjú hajnalt, S virágkelyhekből száll az illatár, Mint áldozat, ragyog a játszi harmat, S üdvözletét danol a kis madár:
Nem is tudom már, lelkem hol végződik, Avagy hol van a hajnal kezdete,
Csak azt tudom, hogy oly édes szeretni Szívünknek, hol minden szeret vele.
Nem is tudom, a kis madárnak dalját Hallottam-e, vagy szűmben dal terem, Virág illatja-e ez édes mámor, Avagy te vagy, ifjúi szerelem?
Ha elhangzott a munkás nap zajgása S halkan felkél a halvány holdsugár, Míg a halál s titoknak őrtündére Csillagleplével mint kísértet jár:
Nem is tudom már, lelkem hol végződik, Hol kezdődik a csendes éjtszaka;
Csak azt tudom, hogy kétség s nyugalom közi Kell mindkettőnek hullámoznia.
Nem is tudom, a csillag ragyogását Csodálom-e vagy szűmben dal terem, Kísértetes denevér surran-e ott Az éjen által, vagy bús szellemem?
Ha jő az ősz, virágink elbúcsúznak, Fagyos szél sír madárdalok helyett, Pereg a zúz, repülnek a vadludak Búcsúzva ködlepett rónák felett:
Nem is tudom már, lelkem hol végződik,
Nem is tudom már, lelkem hol végződik,