Lókút

A Lókút község határától keletre emelkedő Lókúti-domb a Dunántúli-középhegység legteljesebb jura rétegsorát kínálja, amelyben a 11 jura emelet közül hét faunával (főként ammoniteszekkel és brachiopodákkal) igazolható, s a további emeletek jelenléte kőzettani és/vagy geokémiai alapon bizonyítható, ill.

valószínűsíthető. A területről az első szelvényrajzot Wein (1934, p. 84) közölte. A liász és a dogger rétegsorral, ill. annak ammoniteszfaunájával – többek között –, Galácz (1975) és Géczy (1976) foglalkoztak. A teljes szelvényről Vörös (1989) nyújt rövid leírást.

Az idősebb jura a domb DK-i tövében induló mesterséges árokban van feltárva. A faunás bajoci a dombtetőn mélyített gödörben, és a felette található radiolarit az abból induló sekély árokban bukkan ki. A felső-jura–alsó-kréta rétegsor a domb falu felé eső ÉNy-i részén, – szintén egy mesterséges árokban tanulmányozható. A feltárás földrajzi koordinátái: 47° 12' 17” É, 17° 52' 56” K.

A lelőhelyen a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársai réteg szerinti ősmaradvány gyűjtést végeztek 1962 és 1964 között. A munka eredményeképpen gazdag cephalopoda-fauna került elő. Az anyag egy részét – a tithon ammoniteszeket – Vigh Gusztáv 1984-ben megjelent kismonográfiájában dokumentálta, a fauna többi része azonban (a teljes kimmeridgei anyag és a belemnitesz fauna) feldolgozatlanul maradt. A közelmúltban megtörtént a cephalopodák újra vizsgálata és a múzeumi gyűjteményben fellelt, mintegy 200 példányból álló kimmeridgei fauna értékelése (Főzy et al. 2011). A szelvény legalsó – a radiolarit felett települő – rétegei, néhány Belemnoidea és Ammonoidea előfordulása alapján, feltehetően az oxfordi emeletet képviselik. Felfelé haladva a rétegsorban a közel három méter vastag vörös gumós laza mészkő a hazánk területéről ismert legteljesebb kimmeridgei sorozatnak bizonyult, amelyben minden mediterrán kimmeridgei ammonitesz zóna (Platynota, Strombecki, Divisum, Compsum, Cavouri, Beckeri) kimutatható volt. Néhány rétegtani vagy egyéb szempontból fontos kimmeridgei ammonitesz az V–VII. fényképtáblákon látható.

A szelvény alsó szakaszát az egykori gyűjtők három ismeretlen vastagságú rétegre osztották, amely a kora-kimmeridgei mind a három zónáját képviseli. Egy-egy zónának egy-egy réteg felel meg. Az erősen gumós mészkőben a rétegek kijelölése

önkényes lehetett, a gyűjtési jegyzőkönyv hiányában a rétegvastagságok nem ismertek.

A legalsó (Platynota) zóna faunája szegényes: a fauna legjellemzőbb elemei az oxfordiból áthúzódó nagytermetű Euaspidocerasok, az erősen komprimált keresztmetszetű és evolut Physodoceras wolfi (Neumayr) [VI/1] és a gyakori, de közelebbről meg nem határozott Nebroditesek. A következő (Strombecki) zóna faunája szintén gyér, de a zónaindex szép példányainak előfordulása biztosan jelzi a rétegtani szintet [VI/2]. A kora-kimmeridgei utolsó (Divisum) zónáját változatos Nebrodites, Trenerites, Aspidoceras és Physodoceras együttes jelzi (cf. Sarti 1990, 1993). A zónajelző Crussoliceras divisum (Quenstedt) egy példányát magam is megtaláltam Lókúton, de faj nem szerepel a réteg szerint gyűjtött faunában. A Nebrodites cf. cafisii (Gemmellaro) és a Nebrodites agrigentus (Gemmellaro) megjelenése már feltehetően a késő-kimmeridgei első (Compsum) zónáját jelzi (cf.

Olóriz 1978). A zónajelző Taramelliceras compsum (Oppel) csak két réteggel felettük jelenik meg. A következő (Cavouri) zónába ismét egyetlen réteg tartozik csupán, de a zónajelző Nebrodites cavouri (Gemmellaro) jó megtartású, mással össze nem téveszthető példánya [VII/1] biztosan jelzi a rétegtani szintet. A zónában gyakoriak a több zónán áthúzódó Taramelliceras fajok és közelebbről meg nem határozott Aspidocerasok. Vélhetően rétegtani értéke van a Trapanasites adelus (Gemmellaro) fajnak [VII/2], amelynek első példányai itt jelennek meg, és amely a réteg szerint gyűjtött faunában és az általam utólag gyűjtött anyagban egyaránt jelen van.

A 14 rétegre osztott lókúti kimmeridgei felső 7 rétege a legfelső kimmeridgei Beckeri zónáját képviseli. A zónajelző ugyan nincs jelen a lókúti faunában, de hasonló rétegtani elterjedésű rokon formák, köztük a Pseudowaagenia acanthomphala (Zittel) [V/3], Hybonoticeras pressulum (Neumayr), Hybonoticeras cf. knopi (Neumayr) jól jelzik a zónát. Jelen vannak még a következő fajok: Trapanasites adelus (Gemmellaro), Taramelliceras compsum (Oppel), Hemihaploceras nobile (Neumayr), Hemihaploceras schwageri (Neumayr) és a Physodoceras avellanum (Zittel).

A felfelé egyre keményebb és világosabb színű mészkő további, mintegy 9 méter vastagságú szakasza a tithon emelet alsó és középső részét (Hybonotum, Darwini, Semiforme, Fallauxi és Ponti zóna) valamint a felső-tithon egy részét (Microcanthum zóna) képviseli. A rétegsor tithon szakaszából mintegy 70 értékelhető Ammonitina példány került elő, ill. volt fellehető a múzeumi gyűjteményben. Az ammoniteszek közül több a hazai faunára, ill. a tudományra nézve is újnak bizonyult. A jura/kréta határ nem vonható meg az ammoniteszek alapján, mert legfelső tithon ammonitesz már nem kerültek elő a szelvényből. A rétegek ammoniteszfaunájáról a 2. táblázat tájékoztat. Néhány sztratigráfiai vagy egyéb szempontból fontos tithon ammonitesz a XX.–XXI., és XXIII. fényképtáblákon látható.

Az ammoniteszekkel együtt begyűjtött belemnitesz fauna (mintegy 120 példány) hat egymást követő együttesre bontható, így a belemniteszek alapján adható biosztratigráfiai tagolás pontossága megközelíti az ammonitesz sztratigráfia alapján elérhető – zóna szintű – felbontást (Főzy et al. 2011).

Stabilizotóp vizsgálatok részben a kőzetből (bulk), részben a tithon belemniteszekből vett mintákon készültek. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a stabil szénizotóp adatok jól egyeznek a Nyugati-Tethys területén mért hasonló adatokkal és lassú, egyenletes csökkenést mutatnak a jura/kréta határ felé haladva.

A szelvény terepi felvétele és az elvégzett ellenőrző gyűjtések eredményeképpen az ötven évvel ezelőtt gyűjtött faunában felismerhető rétegtani szintek a terepen is azonosíthatóvá váltak, és így az új eredmények a közelmúltban – az ugyanebből a szelvényből – publikált magnetosztratigráfiai és Calpionellidae rétegtani eredményekkel (Grabowski et al. 2010) is párhuzamba állíthatók (6. ábra).

22

A lókúti szelvény jelentősége abban áll, hogy ez az egyik legteljesebb, és a sokoldalú (makro-, és mikrofauna, magneto-, és kemosztratigráfiai) vizsgálatok eredményeképpen a legalaposabban jellemezett, s ily módon a legreprezentatívabb felső-jura–alsó-kréta rétegsor a Dunántúli-középhegységben. A rétegsor integrált sztratigráfiai eredményeit a 6. ábra foglalja össze.

6. ábra.

A lókúti-dombi felső-jura–alsó-kréta szelvény integrált sztratigráfiai értelmezése a feltárás néhány jellegzetes részletével. Magneto- és calpionella sztratigráfiai adatok Grabowski et al.

2010 nyomán; belemnitesz együttesek Főzy et al. 2011 nyomán