Kustár Ignác piarista sem a szerzetesi rend
jében, sem a magyar közéletben nem tartozott a vezérkedők közé. Csupán közkatonaként működött a hazafias tanitórendben, amelynek egy év hiányá
val nyolcvan esztendeig lelkes és buzgó tagja volt.
1813-ban január 23-án született a Pest vármegyei Kalocsán. 1831 szeptember 20-án lépett a piarista
rendbe. 1839 július 26-ik napján avatták áldozó
pappá és 1910 április 15-ik napján hunyt el élet
korának 98-ik, szerzetességének 79-ik évében. A szívós öreg magyar piarista rácáfolt a piaristák egy régi babonájára is. Calasanti Szent József, a rend alapító atyja ugyanis kilencvenkét esztendőt élt és mivel ezt a magas életkort alig érték még el más piaristák, a világ összes piarista kolostoraiban az a babonás hit és mondás terjedt el:
— Non videbis annos sancti patris, azaz: nem éled meg a szent atya éveit. — Kustár Ignác pia
rista rácáfolt a kegyes babonára. Nemcsak meg
érte, hanem jóval túl is élte a végzetes határidőt.
Kustár apót ismerték Szegeden, Debrecenben
M óricz P á l : R é g i m a g y a r élet. 12
178
is. Debreceni rektor korából örökiglen emlékezete
sek maradnak a gazdasági számadásai. A rendház sárgult naplójában annyiból áll egész esztendei számadása:
— E z az év borban erős volt, magban gyenge,
— vagy más esztendőről, — ez az év magban erős volt, borban gyenge.
A máramarosszigeti rendházban tanyázott leg
tovább. Ebben a felvidéki kedves városkában több időt töltött, mint ameddig más embernek az élete terjed. Már a 48-as események Szigeten találták Kustárt, aki nemzetőrbaj társaival őrizte a határt és mindig szívesen beszélgetett ezekről a mozgal
mas időkről. Olyan kitűnő emlékezőtehetsége volt, hogy nemcsak az eseményekre, hanem az esemé
nyek napjára, sőt órájára is pontosan visszaemlé
kezett.
— A múltkor, — rendszerint ezzel a szóval kezdte elbeszéléseit. Hatvan-hetven esztendővel az
előtti eseményekről is úgy beszélt, mintha azok né
hány napja történtek volna. Midőn pedig magas korban nyugalomba vonult, ekkor kezdett igazán a kedve szerint élni. Lovat vásárolt. Lóháton járta fel a környék kúriáit, melyeknek a nemes urai és hölgyei becézőleg szerették Kustárt. Az apó, gitár kíséretével, régi nótákat énekelgetett a Szaplonczay, Hatfaludi, csebi Pogány családok hölgyeinek. Gi
tárját pengetve, érzékenyen rezegtette az apó:
Túl az erdőn lakik babám.
De az álnok nem jön hozzám;
Bús leszek én, míg el nem jön, K i ott lakik túl az erdőn . . .
179
Az erdőt, mezőt, füvészkedést, kertészkedést mindennél inkább szerette Kustár. Kirándulásra, halászáshoz, a Szigeten kedvelt rákászásra minden
kor kapható volt. Szívós fürgeségét jellemzi, hogy nyolcvan esztendős korában megmászta a havas- fejű Magurát. Nyolcvankét éves korában a kállói- kopogóst is eljárta. Névnapja alkalmából szerenád
dal tisztelték meg a tanártársai és az öreg Kustár
•cellájában olyan parázs mulatság kerekedett, hogy a fiatalsággal nemcsak versenyt énekelt, hanem
•sort is táncolt Kustár. A taktust a csizmaszáron verte ki, merthogy a zsinóros magyar nadrágtól
•és hegyesorrú magyar csizmától sem pártolt el soha . . . A hegedű is kedves hangszere volt. Sze
retettel és jól hegedült. Hegedűihez maga válasz
tott fát és szegedi mesterével faragtatta ki azokat.
•Öt darab hegedűt hagyott hátra. Kedves szórako
zása volt a nyelvészkedés is. Törökül is jól beszélt.
Nyelvtudásának hasznát látta nyolcvannyolc esz
tendős korától, midőn fölcsapott világutazónak.
Európa már szűk volt neki. Afrikába is átment.
Bejárta Egyiptomot. Afrikai útjáról érdekes fény- képfelvétel maradt fent. Megörökítették, amint Kairónál a piramisokat és a szfinxet nézdegélte az öreg úr tevehátról — reverendában . . . Ázsiába, Jeruzsálembe (máramarosiasan Jerusolájimba) mindig készült, de sohsem jutott el. Pedig egyszer útnak is indult, de Konstantinápolyban, ahol éppen valami járványos keleti nyavalya dühöngött, lefü
lelték és tizennégy napig vesztegzár alá fogták az apót. Haragjában örökre lemondott a palesztinai útról. Annál sűrűbben meglátogatta Olaszországot.
12*
180
Rómát is többször felkereste. Mindig egyedül utazgatott. A Vezúv tüzokádó-hegy kráterét ki
lencven éves korában nézte meg. Ösmerte P árisL Beutazta Angolországot, de Londonban éppen a világforgalom és sokadalom zajlása nem tetszett neki. Ahányszor külföldről hazatért, m agyarsága fokozottabb erővel tört ki belőle:
— Szép Páris, szép London, hanem a mi ifjú Budapestünk mégis szebb, — külföldi útjaira vo
natkozó elbeszéléseinek mindig ez volt a refrénje.
A piaristáknál emlékezetes marad a Kustár apó gyémántmiséje. A szatmári püspök felhívására ülte meg hatvan éves áldozópapságának a forduló
ját, vagyis a gyémántmisét. Hetvenöt év helyett hatvanra szokták ünnepelni a gyémántmisét, mert a hetvenötéves áldozópapság már olyan ritka, hogy száz esztendős életkor kellene hozzá . . . A Kus
tár apó ünnepét lakomával fejezték be. A lakomán Sziget-város és a vidék kiválóbb urai is résztvettek.
A gyémántmisés szerzetes saját diószegi szőlőjéből kedveskedett válogatott finom bakator borokkal és a felköszöntgetésekre annyit mondott:
— Domini, hagyjátok! Ez csak máramarosí gyémánt volt. M ajd akkor beszéljetek, ha a brazí
liainál tartunk . . . — Ez az Istenben hivő vidám öreg piarista patikára, orvosra sohsem költött pénzt. — Egyedül a növényekben van a gyógyító*
erő, — ezt vallotta és a gyógynövényeket sajátkezii- leg szedegette kint az erdőn-mezőn. Thea-főzettel vagy a balzsamos növények gőzével gyógyítgatott másokat is. Egyébként mértékletesen élt. Bort keve
set iszókált, akkor mindig jót. A tréfálkodást sze
181
rétté, el is értette. Híres „nagymondásai" maradtak fent, hogy például a többek között egyszer — ször
nyű viharban — patkóit csizmája sarkával, a hegy
tetőről, miként rúgta le a villámokat a völgybe . . . Mint középtermetű, ösztövér és igen rücskös ábrá- -zatú ember kedvesen vigasztalgatta más hasonlóan ragyás ábrázatú felebarátjait. A szegedi piaristák rendházában, mint vendég, ilyen kedve szerinti rücskös, szikrázó szemű, nevetős lelkű fiatal szer
zetes-tanár kollégájával akadt össze. Nézte, nézte,
"hallgatta darab ideig a mozgékony Divényi Gyulát, az ifjabb piarista nemzedék közül a népszerű, ked
ves tréfaszerző „rücskös barátot", végül a refek- tóriumi elcsendesült asztalnál rászólt: — No, öcsém!
M aga hosszú életű lesz . . .
— Honnét tudja azt bátyám? — kérdezte a meglepődött derék Gyula páter.
— Mert a rücskösöket az Isten hosszú élettel
"kárpótolja, — felelte szelíd pajzánsággal a ragya
vert arcú Kustár, aki hosszúra nyúlt életén át any- nyira megbarátkozott a halállal és az elmúlás gon
dolatával is, hogy a szigeti temetőben előre meg
vásárolta sírhelyét. Sőt a sírkövét is előre megcsi
náltatta, felállíttatta a temetőben. Nevét és hogy mikor-holl született — szintén — felvésette a sír
kőre. Felvésette a „meghalt" után még az 1880-as években az i-et is, midőn pedig az 1900-at is meg
érte, az 1 mellé 9-et is vésetett. Ennél a számnál megállott: — Domini, csak várjunk, várjunk, hátha még a századik esztendőt is megfejelem . . .
Halottak estéjén minden esztendőben kiült a sírhelyéhez, amelynél gondosan ülőpadot is csinál
182
tatott . . . Gyertyákat égetett halott kedveseinek:
emlékezetére és őszi alkonyatokon szelíd mosollyal úgy várta a halált. Leghívebb barátunk nem is ma
radt el. Éppen mikor a szigeti kolostor hires kertjé
ben virágpompába borultak a gyümölcsfák — széj>
tavaszkor — hüs karja közé ölelte Kustár apót. Az.
aima-, körte-, cseresznyefák virágocskái illatos ten
gerként rengedeztek, amikor eljött a halál és ma
gával vitte a barátok kertjének közel százéves ker
tészét, mert Kustár apó tényleg kertésze volt ennek a gyümölcsösnek. 1837-től gondozta a szigeti pia
risták kertjét. A legnemesebb gyümölcsfák seregét nevelte fel, bár közben újabb gyümölcsfajok is tá
madtak, Kustár apó ragaszkodott a régiekhez. Ami
kor a házfőnök egy-egy korhadt öregfát kivágatott,, gyásznapja volt Kustárnak. Minthacsak az ő vén- hedt tagjait vagdalták volna a fejszések, úgy meg
siratta kedves „fácskáit".