A líbiai nemzetfelfogás, mint olyan – utalva a korábbiakban vázolt tribalizmusra – nagy-ban különbözik az európai nemzetfelfogástól. A lakosság kevésbé homogén, mint az európai nemzetállamokban, és a belső ellentmondások a polgárháború alatt nagy erővel törtek a fel-színre. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy ne létezne valamiféle líbiai nemzettudat – sőt, a líbiaiak többsége kifejezetten büszke hazájára, és szeret ott élni. Ez megmutatkozott abban is, hogy a lakosság a polgárháború közepette sem hagyta el az országot, és a líbiai migrációs ráta továbbra is a nullához közelít ezer főre levetítve.27
Líbiában járva egy percre sem feledkezhetünk meg arról, hogy iszlám országban járunk.
Bár a rendszer mérsékelt alapokon áll, az iszlám áthatja a társadalom és a mindennapi élet szövetét, és ezt a külföldieknek is fi gyelembe kell venniük, különben könnyen elveszthetik a helyiek bizalmát. Ahogy N. Rózsa Erzsébet és Tüske László rámutat, az iparosítás és az urba-nizáció ellenére a líbiai az egyik legkonzervatívabb arab társadalom. Ezen a téren valószínűleg az új kormányzat sem tud érdemben változtatni – és nem is akar.28
24 Religion by Location. http://www.adherents.com/adhloc/Wh_185.html. Megtekintve: 2012. február 11.
25 Coptic curch. http://i-cias.com/e.o/coptic_c.htm. Megtekintve: 2012. február 11.
26 Federal Research 6.
27 World Factbook.
28 Erzsébet N. Rózsa–László Tüske: Libya: The Other Way or Are Really the Tribes Rulling the Agenda? http://www.kulugyiintezet.hu/pub/displ.asp?id=CDMLDH. Megtekintve: 2012. május 21.
A líbiaiak általában barátságosak a külföldiekkel, és szívesen fogadják őket. A polgárhá-ború általában véve növelte a nyugatiak presztízsét a lakosság szemében, különösen a keleti területeken, hiszen a felkelők pontosan érzékelték, hogy a NATO légicsapásai elengedhetet-lennek bizonyultak a győzelem kivívásában. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az ezekkel járó pusztításról, illetve az elkerülhetetlen civil áldozatokról sem. A háborúnak minden eset-ben vannak vesztesei is, hisz rengetegen profi táltak a Kaddáfi -rezsim fennállásából. A líbiai társadalom minden életereje ellenére egy átmenet fázisában van, és a hagyományos kötelékek és világkép meglazultak. Ezt jól jellemezték a fekete lakosok, bevándorlók elleni támadások, amelyek korábban nem voltak jellemzőek.29
Mint a nomád – és az arab – társadalmakban általában a család és a rokonság itt is kiemel-kedő szerepet játszik a mindennapi életben (melyre részben a törzsi szervezet bemutatásakor is utaltunk). A nagyobb ünnepeket a kiterjedt, több tucat főt magába foglaló kiterjedtebb ro-konság együtt üli meg, ugyanakkor az emberek a különféle egzisztenciális problémáikkal is bátran fordulhatnak egymáshoz. Bár a líbiai szociális rendszer az arab – még inkább az afrikai – viszonyok között kifejezetten jónak mondható, zavarok és hiányosságok ebben is bőven akadnak. A 2011-es polgárháború pusztítása ráadásul – még ha, reméljük, csak ideiglenesen is – évtizedes eredményeket tett tönkre, és a következő kormányok egyik legfontosabb feladata ezek újjáépítése lesz.
A nők a líbiai társadalomban nagyfokú emancipáción mentek keresztül, 1971 óta a férfi ak-kal egyenrangúnak számítanak. Ugyanakkor érdemes odafi gyelni néhány dologra. Általában ajánlott férfi társaságban utazniuk. Hosszú szárú, laza – nem testhezálló – nadrág vagy hosz-szabb szoknya, ruha és legalább könyékig érő ing viselése elvárt (a pólót lehetőleg kerüljék).
Egy helyi család meglátogatása vagy vidéki utazás esetén a fejkendő ajánlott, a mecsetek-be mecsetek-belépve viszont kötelező. Fürdőruha kizárólag a tengerparton és a hotelek medencéjémecsetek-ben megengedett, itt is csak egyrészes kivitelben. A rövidnadrág viselése még férfi ak esetében is feltűnést kelt.
Az alkohol fogyasztása az országban nem megengedett, az alkohol, illetve kábítószer birtoklása súlyos bűncselekménynek számít. Ezért az országba belépve – legalábbis a Kaddáfi -érában – a külföldieket gondosan átvizsgálták, a talált alkoholt elkobozták (nem érdemes tehát magyar borokat vinni ajándékba…).
A fényképezéssel szintén érdemes vigyázni. A városi férfi ak általában készségesek és nem tiltakoznak, de nőket fényképezni szigorúan tilos. Vidékre leutazva minden esetben engedélyt kell kérni. A diktatúra alatt szigorúan tilos volt rendőröket, katonákat, a hozzájuk tartozó lé-tesítményeket, határátkelőket, kormányépületeket fotózni. Bár Líbia 2011-ben ,,felszabadult”, ne feledjük, hogy a négy évtizedes beidegződések nem tűnnek el egyik napról a másikra az emberekből – különösen a fegyveres szervek állományából, akik közül sokan az új rendszer-ben is megőrzik pozícióikat.
Az ország nagy kiterjedése ellenére egyetlen időzónába, az UTC+2-be esik, ez megegyezik a közép-európai nyári időszámítással. Emiatt az ország nyugati és keleti fele között a nap-felkelte és -nyugta között fél óra eltérés fi gyelhető meg. Líbiában nem különítenek el nyári és téli időszámítást, de a különféle szolgáltatások nyitvatartása rugalmasan alkalmazkodik a szezonális viszonyokhoz. A ramadán alatt a boltok és éttermek többsége zárva van, és csak este nyolc óra tájt nyitnak ki. Az üzletek általában reggel 10-től délután 2-ig, majd 17.00-20.00-ig tartanak nyitva. A pénteki ünnepnapon zárva vannak.
29 Fruehauf 1.
Nem illik bal kézzel ételt/italt átadni/átvenni, mert az sértő, sem pedig bal kézzel meg-érinteni a másikat. A nomád arabok között – a vízhiánynak köszönhetően – minden kevésbé higiénikus teendőt bal kézzel végeztek el az emberek, míg a jobb kézzel ettek. Ma a líbiaiak az árnyékszéken nem használnak WC-papírt, hanem a dolguk elvégzése után megmosakodnak – bal kézzel. A mellékhelységben található papír kéztörlés céljára van odakészítve, ezért ne dobjuk bele a WC-be, mert az eldugulhat tőle! Az is fontos, hogy a közös étkezés elkezdése után az asztalközösség nem bontható meg addig, míg mindenki be nem fejezte az evést, ezért a később érkezetteket külön asztalhoz ültetik, és csak az étkezés befejeztével üdvözlik (nem érdemes tehát elkésni).