A KÜLFÖLDI SZEREPVÁLLALÁS

A milíciák lefegyverzése, illetve átalakítása reguláris erőkké, a szembenálló frakciók közti konszenzus megteremtése, a belső hatalmi harcok enyhítése, a zavarosban halászó külföldi aktorok leszerelése csak és kizárólag egy széles egyetértésen alapuló, átgondolt és új elképze-lésekkel megtámogatott tanácsadó misszió keretében képzelhető el sikeresen. A hagyományos megoldások, egy ,,demokráciaexport”-ra tett kísérlet kudarccal fog végződni Líbiában, és a centrifugális tényezőket fi gyelembe véve csak a belső aktorok visszafogottságától teheti füg-gővé, hogy Líbia egy észak-afrikai Irakká változzon.

Kaddáfi bukásával a külföld egy része is lezártnak tekintette a líbiai ügyet. A NATO ígéreté-hez híven október 31-én befejezte az Operation Unifi ed Protector műveletet, és nem küldött szá-razföldi erőket az országba, bölcsen elkerülve egy újabb elhúzódó válságba való belesodródást –

22 Ennek lényege, hogy a nyugati igények kielégítésére az adott államok nyugati mintájú, ,,virtuális”

politikai rendszereket építenek ki, de a valós politikai folyamatok az e mögött álló, a hagyományos hatalmi viszonyokon alapuló ,,reális” politikai térben zajlanak. Tüske László: A politikai tér és az aktivista utópia a 20. századi iszlámban. In: Vallási fundamentalizmus. Tradíció, politika és radikalizmus az iszlám világban. Szerk.: Krizmanits József. Politológiai Párbeszéd Társasága – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2008., 71–97. o.

23 Rosa Balfour: The Arab Spring, the changing Mediterranean, and the EU: tools as a substitute for strategy? http://www.epc.eu/documents/uploads/pub_1311_the_arab_spring.pdf. 2. Megtekintve:

2011. november 30.

24 Búr 71–72. o.

25 Marokkó: a mérsékelt iszlamisták nyertek. http://index.hu/kulfold/hirek/2011/11/27/marokko_a_

mersekelt_iszlamistak_nyertek/. Megtekintve: 2011. november 30.

26 Besenyő–Marsai

melynek akár fő okozója is lehetett volna a szervezet. Bár az EU többször is hangsúlyozta, hogy részt kíván venni a líbiai átmenetben, és minden szükséges segítséget megad a líbiai népnek az új állam struktúráinak megteremtésében, konkrét lépések e tekintetben alig történtek. Bár az EU már májusban aktiválta az EU SSR Pool-t, hogy szükség esetén a szakértők azonnal telepíthetők legyenek,²⁷ a misszió elindítása mind a mai napig nem történt meg. Az EU Humanitárius Ügyek Koordinálásáért Felelős Hivatala (ECHO) ugyan létrehozott egy irodát Bengáziban, és több EU delegáció is járt Líbiában, konkrét eredmények nem születtek, sőt, az EU többször is hangsú-lyozta, hogy nem kíván vezető szerepet játszani a líbiai újjáépítésben, azt meghagyja az ENSZ hatáskörében.²⁸ Az Unió pusztán a szomszédságpolitika keretében nyújt támogatást a líbiai átme-net számára a megbékélés, a választások, illetve az emberi jogok előmozdítására, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, a média, a civil társadalom és a közigazgatás megerősítésére, vala-mint a migráció elleni harcra. Az összesen 30 millió EUR értékű támogatás túlságosan alacsony ahhoz, hogy bármiféle gyakorlati jelentősége lehetne.²⁹ Áprilisban ugyan sor került egy kisebb misszió telepítésére, hogy elősegítse a júniusi választások lebonyolítását, de ez is elhanyagolható méretű.³⁰ Az okok teljesen nyilvánvalóak: az eurozóna elhúzódó válsága már-már alapjaiban fenyegeti az integrációt, és az európai államok semmiféle plusz terhet nem hajlandóak vállalni határaikon kívül. Ez a szűklátókörűség azonban hosszú távon meg fogja bosszulni magát. Ha az EU csak szavakban vállal felelősséget közelszomszédságáért, majd megteszik azt helyette mások tettekben. Ennek azonban beláthatatlan következményei lehetnek a kontinens számára.

Kína, az Öböl-államok vagy Oroszország ugyanis geostratégiai értelemben nagyon messze van-nak a Mediterráneumtól. Az Európára nehezedő migrációs nyomás nem fenyegeti őket, sem az ellenőrizetlen határok mentén beszivárgó iszlamista radikálisok – ők bőven beérik az olajüzlet megszerzésével és egy viszonylagos stabilitás megteremtésével. Gondoljunk bele Búr Gábor felvetésébe, hogy a fegyverraktárakból ellopott, vállról indítható föld-levegő rakétákkal felsze-relt radikálisok megjelennek Európában.³¹ Milyen pusztító hatással lenne ez, elsősorban nem az áldozatok száma, hanem a gazdasági következmények miatt: néhány ilyen merénylet elegendő lenne ahhoz, hogy az európai turizmus összeomoljon, és eurotízmilliárdok tűnjenek el a sem-mibe. Az EU mégsem képes egy néhány tízmillió EUR költségvetésű civil-katonai tanácsadó misszió líbiai telepítésére. A NATO pedig – elsősorban az Egyesült Államok nyomására – már többször is deklarálta, hogy az OUP befejeztével nem vállalkozik további líbiai szerepvállalásra.

Legalább ekkor probléma, hogy az Arab Liga és az Afrikai Unió is rendkívül passzív az átalakulás terén. Előbbi jelenleg nyilvánvalóan Szíriára és Egyiptomra koncentrál, míg a líbiai kérdésben sokáig rendkívül megosztott AU csak szeptember végén ismerte el az NÁT-ot mint a líbiai nép jogos képviselőjét.³²

27 SSR Pool of Expert deployment to Libya. http://www.folkebernadotteacademy.se/en/News/SSR-Pool-of-Experts-deployment-to-Libya/. Megtekintve: 2011. december 1.

28 Leading Libya Forward? http://isiseurope.wordpress.com/2011/09/06/leading-libya-forward/.

Megtekintve: 2011. december 1.

29 EEAS – Libya. http://eeas.europa.eu/libya/index_en.htm. Megtekintve: 2012. május 30.

30 ENP Package – Libya. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=MEMO/12/338&f ormat=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en. Megtekintve: 2012. május 30.

31 Búr 72. o.

32 Libya War: African Union recognises NTC as leaders. http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-14986442. Megtekintve: 2011. december 1.

Az egyetlen említésre méltó erőfeszítés az ENSZ UNSMIL (United Nation Support Mission in Libya – Egyesült Nemzetek Támogató Missziója Líbiában) politikai missziója, amely Ian Martin különmegbízott vezetésével működik az országban. A 2011. szeptember 16. óta folyó munkájával az UNSMIL az államépítés és a jogrend helyreállításának folyamatát igyekszik elősegíteni Észak-Afrikában.³³ A főtitkári jelentésből kitűnik, hogy ugyan az UNSMIL rendkí-vül szerteágazó munkát végez, gyakran nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, hogy valós eredményeket csikarhasson ki – például a felfegyverzett milíciákkal szemben.³⁴

Miért fontos mindez? Mert az előző részben vázolt, a korábbi évek gyakorlatától eltérő államépítéshez mindezen szereplők együttműködése elengedhetetlen lenne. Az EU és a NATO komoly tapasztalatokkal rendelkezik, még akkor is, ha ezek jó része kudarcokból táplálkozik.

Az AU és az AL ugyanakkor olyan helyismerettel bír, amellyel a Nyugat nem. Ráadásul a most megszerezett tapasztalatok, mint a kibontakozó tunéziai reformok, ahol úgy tűnik, hossza va-júdás után végre valóban történnek előrelépések,³⁵ szintén beépíthetőek lennének Líbia talpra állításának folyamatába. De ehhez szükséges lenne, hogy az egyik aktor vállalja a zászlóvivő szerepét.

Ebből a szempontból valójában lényegtelen, hogy Líbiában szekuláris vagy iszlamista párt kerül majd hatalomra. Egyelőre ugyanis alig léteznek olyan struktúrák, amelyek felett ezt a hatalmat gyakorolni lehetne. Kevesen vállalkoztak arra, hogy mélyebben megvizsgálják Líbia belső viszonyait, és nem történtek kiterjedt tárgyalások a törzsi vezetőkkel, így lassan másfél évvel a demonstrációk kirobbanása után sem rendelkezünk tiszta képpel a belső erőviszo-nyokról – csupán arról van konszenzus, hogy azok ,,zavarosak”. A külső aktorok gondosan ügyelnek arra, nehogy darázsfészekbe nyúljanak, és a Nemzeti Átmeneti Tanácson, illetve az iszlamistákon túlmenően alig látnak bele a líbiai belpolitikába. Így ismét nagy az esélye, hogy a ,,felülről történő” államépítkezés hibáján keresztül a külföld olyan csoportokat segít hatalomra, amelyek valójában nem képviselik a líbiai nép akaratát. Márpedig a Líbia közvet-len szomszédságában, Egyiptomban fel-fellángoló zavargások azt bizonyítják, hogy az arab lakosság jelentős részének elege van a félmegoldásokból, és látszatintézkedések helyett valódi változásokat szeretne. A becslések szerint több mint 30 000 líbiai vesztette életét a polgárhá-borúban,³⁶ városok váltak romhalmazzá, ami önmérsékletre is intheti a lakosságot és az elitet, de arra is emlékeztetheti, hogy a súlyos áldozatok árán kivívott rendszerváltás során ne eléged-jen meg a félmegoldásokkal. Az újabb fegyveres küzdelem kitörése pedig azzal a veszéllyel fenyegethet, hogy az egyiptominál jóval összetettebb líbiai viszonyok között egy elhúzódó, törzsek közti polgárháború veszi kezdetét.

33 Department of Political Affairs – Libya. https://www.un.org/wcm/content/site/undpa/main/

activities_by_region/africa/libya. Megtekintve: 2012. május 30.

34 Reports of the Secretary General on the United Nation Support Mission in Libya. http://www.un.org/

ga/search/view_doc.asp?symbol=S/2011/727. Megtekintve: 2012. május 30.

35 Interjú Adzsmán Núr egyiptomi liberális ellenzéki politikussal. HVG 2011. november 26., 36–37.

36 Libyan estimate: At least 30,000 died in the war. http://www.guardian.co.uk/world/

feedarticle/9835879. Megtekintve: 2012. május 30.

UTÓSZÓ

Ennek a kéziratnak a lezárásakor, 2012. május 30-án a líbiai nép választások előtt állt – a szó valós és átvitt értelmében. A 2011 februárjában kitörő felkelés megbuktatott egy diktá-tort és egy 42 éves politikai berendezkedést. Ugyanakkor nem tudta felülírni az évszázados, évezredes törzsi hagyományokat, a három országrész közti tradicionális ellentéteket, az arab-berber szembenállást. Szintén nem tudta lerombolni azokat a modernizációs és gazdasági eredményeket sem, amelyeket Líbia az elmúlt hetven év során elért: a lakosság jelentős része urbanizálódott, az ország a világ egyik legjelentősebb olajexportőre lett, és a Kaddáfi -éra be-ruházásai megteremtették az alapot a további fejlesztésekhez.

Líbia anyagi adottságai ezért kiválóak az újrakezdéshez. A jövő nagy kérdése az lesz, hogy ezt felismerve az ország politikai vezetése és a törzsi elit is szép lassan rálép-e erre az útra, és a lakosság bevonásával békében megosztozik a javakon, vagy az emberi kapzsiság diadalmas-kodik, elhúzódó instabilitásba taszítva a régiót. Egyes fejlemények – a NÁT szembeszállása a regionalizmussal, egyes sikeres fegyveres fellépései a helyi harcok beszüntetésére, jó kapcso-latai a külfölddel, a látszólagos erőfeszítések a minél szélesebb társadalmi csoportok bevoná-sára a kormányzásba, a konfl iktusok tárgyalásos rendezése, illetve az a tény, hogy hajlandóak fi gyelembe venni a helyi igényeket – némi bizakodásra adnak okot. A valóság azonban az, hogy ezek egyelőre felületes percepciók: Líbia ugyanúgy válhat a térség egyik mintaállamává, mint Észak-Afrika Afganisztánjává. Az, hogy melyik utat választja, még a jövő kérdése.