helyzet történelmi háttere 1
A komplex válság a társadalom működésének olyan zavara, amelyben a korábbi egyensúlyok (piaci és nem piaci alkuk) felbomlanak, s többé már nem képeznek tár-sadalmi konszenzust, a társadalmat erősítő legitim erőforrást.
A komplex válság a társadalom normális működését biztosító kiegyensúlyozó erő-ket négy ponton erodálhatja: gazdasági szerkezet, pénzügyi rendszer, politikai legitimi-tás, valamint kultúra és/vagy morál.
A fenti elemek elégtelen működése a társadalom újratermelődését biztosító ményeknek: a családnak, a munkamegosztás rendszerének és a nevelés-oktatás intéz-ményrendszerének a lassú bomlását indíthatja el.
Magyarországon ma a komplex válság elemei egymást erősítve különös interfe-renciát képeznek, amelyből egy elem kiemelése és kezelése nem elégséges feltétele a komplex válság kezelésének, mert további három gátolja a krízis sikeres kezelését és felszámolását. Az alábbiakban nézzük meg, mit értünk a komplex válság négy ele-mén, s az hogyan jelent meg Magyarországon a második világháború után és a kom-munista rendszer összeomlása előtti négy évtizedben.
Bálanya (a pénzügyi krízis eredete és kárvallottja)
Az ország 1956 utáni első „válságélményét” 1979-ben élte meg, amikor az akkori párt-állam lemondott a szabályozott árak kordában tartásáról annak reményében, hogy a 80-as évek pénzügyi kríziseit – amelyek az állam eladósodásából és a cserearányrom-lásból fakadtak – kezelni tudja. Az országban ettől kezdve húsz éven át szakadatlanul csökkent a reálbér, s ezzel együtt a legális munkavégzés becsülete is devalválódott.
Aki tehette, a második (informális) gazdaság világába transzponálta fő jövedelem-szerző tevékenységét. A menekülést a munkavilágából a 80-as évek végén bevezetett személyi jövedelemadó, valamint az egyre drasztikusabb élőmunka járadékok
készí-1 A cikk az NKTH INNOTARS2008 program (A terület- és településfejlesztés társadalmasítása), valamint az FVM VKSZI kutatás keretében készült Térségfejlődés és A helyi társadalmak dinamikája (lehatárolás mód-szertan) kézirata alapján készült. A kutatásban közvetlen munkatársak: Dr. Csatári Bálint (RKK), dr. Fekete Attila (MTA PTI), Dr. Vigvári András (ÁSZ). Az eredeti kézirat javítása során segítséget kaptam Dr. Kulcsár Lászlótól (NYME) és Dr. Marosi Lajostól (KSH), amelyet ezúton köszönök. Megjelent: Bódi Ferenc (2009) A komplex-válság hatása a vidéki társadalomra. In A Falu XXV. szám 2009. Ősz, 11–22.
tették elő. Az állam adósságcsapdába került, az állampolgárok pedig a hetveneses és kora nyolcvanas évek családi felhalmozásait a lazuló késő kádár-kor pénzügyi libera-lizmusában fogyasztási javakra költötték (kripta, kőkerítés, nyaraló, nyugati fogyasz-tási javak). A korszak gazdaságpolitikája a liberális pénzügyi politikát összekeverte az ortodox leninista ideológiával, amelynek eredményeként a fogyasztás terén egyre nyitottabb lett az ország, de termelési szerkezetét nem volt képes nyitottá tenni.
A politika (1988-ig) lényegében tiltotta a magántulajdont, a magántőke létrejöttét – legalábbis a tömegek számára, ugyanakkor a gazdaság fogyasztási oldalán egyre nagyobb mértékben lehetővé tette a családi megtakarítások devizában való elköltését.
A gazdaság termelési oldalán azonban kivételt képezhettek a pártállam felsővezetői és azok családtagjai, rokonai, akiknek a szocialista hatalom szemet hunyt, így elin-díthatták a spontán (vad) privatizáció máig feltáratlan korszakát (Savas, 1993, 287).
Tekintsünk vissza azonban a 80-as évek elejére, amikor az ország hétköznapi lakó-inak zöme a főmunkaidőn túl a másodikgazdaságban kényszerült túlmunkára, hogy gyerekét iskoláztassa vagy lakását megszerezze. Ezt a túlmunka többletet azonban a gazdaság termelési oldalára visszaforgatni már nem volt képes, egyrészt mert hiány-zott a vállalkozói készsége, másrészt hiányhiány-zott a gazdaságot akkor vezérlő politikai akarat (jogi háttér, pénzügyi biztonság), harmadrészt hiányoztak a valódi piaci sza-bályzók (kínálati piac uralma). A fentiek okán, annak ellenére, hogy a gazdaságban eltöltött idő harmadát már nem a „szocializmus építésével” töltötték az ország lakói, nem tudott létrejönni a kistőkések, kispolgárok népes társadalmi csoportja (Falussy–
Harcsa 2000, 14).
Annak okát és körülményeit, hogy a dohánytermesztő gyári munkás vagy a vágó-állatot vágóhídra tenyésztő vidéki pedagógus miért nem lépett az önállósodás útjára, azaz miért nem vált vállalkozóvá, alaposan feldolgozta a hazai irodalom. Az erősödő lokális redisztribúció korrajza is megszületett a korszak elején, amely előre jelzi a he-lyi önkormányzati hatalom sajátos megerősödését (Harcsa–Kovách–Szelényi 1994), de kevesebbet tudunk a nagy szocialista üzemek széthullása utáni társadalomról, amikor a falvakban a fő foglalkoztató már nem a mezőgazdasági szövetkezet, de nem is annak földjein gazdálkodó helyi birtokos, hanem a települési önkormányzat, amely intézményeket tart fenn és segélyt oszt.
A torz gazdasági szerkezet
A magyar társadalom, más történelmi kelet-európai társadalmak többségéhez ha-sonlóan, a második világháború után többségében paraszti társadalom volt, tagjai-nak többsége pedig vidéken lakott.
A kommunista korszak ideológiájához azonban a parasztság nem volt elég „hala-dó”, s a harmadik világháború megvívásához erősebb ipari háttér kellett. Az iparosítás eredményeként 1973-ra az aktív keresők fele gyári munkás lett (1930-ban még csak negyedük volt az), akiknek többsége korábban a mezőgazdaságban dolgozott vagy szülei ebből éltek (Andorka 1982, 41).
Magyarországon 1941-ben a mezőgazdasági foglalkoztatott tömegek mögött má-sodik helyen nem a nagyipari munkásság, hanem a kisműhelyek és kisgazdaságok önfoglalkoztatottjai és a kisvállalkozók álltak (Andorka 1982, 35). A sztálinista ipa-rosítás e társadalmi szerkezetet határozottan átrendezte. Az új politikai rend és a nyomában felépülő gazdasági rendszer nem tudott szervesen beépülni a társadalom és az ország természetes rendszerébe. A hibás beavatkozás „medicina peius morbo”-t teremtett azáltal, hogy az erőszakos társadalomformálással nagyobb bajt keltett, mint amit kiküszöbölni kívánt (Bibó 1986, 60).
Az erőltetett modernizációt az ország drágán izette meg: a nem adaptív gazda-ságfejlesztés folyamatos válság tüneteket produkált (Bogár 1982, 1989), s hamarosan szerkezeti hibái is felszínre kerültek (Kornai 1980).
Az uralkodó politika 1956 után több felvonásban, magyar adaptációban igyeke-zett elfogadható színben színpadra vinni a szocialista gazdaságtant. De a válságokból válságokba bukdácsoló gazdaságot igazából nem sikerült életképessé tenni, és ennek egyik oka a túlzott és az erőltetett nehézipar-fejlesztés, hozománya pedig a torz gaz-dasági szerkezet lett.
A hetvenes években felvett hitelek jelentős részét a szocialista rendszer az ener-giafaló vas- és acéliparba tette, amely lényegében (a Varsói Szerződés megrendelés állományát kiszolgáló hadi-háttéripari termelést szolgálta. Iparunk egy része nem tudott megfelelni a társadalom valós igényeinek és a világpiac kihívásainak (1973-as kőolajválság).2
1948 után Magyarországon a nem adaptív gazdasági modernizáció, valamint a társadalmi transzformáció szervetlensége okán torz gazdasági szerkezet és törékeny társadalmi rendszer jött létre. A szocialista korszak végét nem pusztán gazdasági és pénzügyi (adósságspirál) válság okozta, hanem önmagában a piacokat és ebből kö-vetkezésképen a legitim alkufolyamatokat nélkülöző társadalmi-gazdasági rend volt önfelszámolásának oka; 1989-ben lényegében politikailag összeomlik és forradalom nélkül rendszert változtat.
A politikai válság előzményei
Az 1956-as forradalom után az új-régi hatalom olyan rendet igyekezett kiépíteni, amely azt a látszatot mutatja, hogy nem szorul Moszkva közvetlen segítségére, azaz külső katonai támogatás nélkül képes az országban uralni a rendet. Az új hatalom-gyakorlás legfontosabb eszköze a növekvő és szélesedő fogyasztás fenntartása volt,
2 Az olajválságot az 1973. október 6-án kirobbant izraeli-arab háború eredményezte. A háború válaszlépése-ként az olajtermelő arab országok október közepén csökkentették az olajtermelést. Az év végére enyhült az olajembargó, addigra az olaj ára kétszeresére emelkedett. A magyar gazdasági vezetés nem vette igyelembe az olajárrobbanás után bekövetkezett gazdasági változásokat, és folytatta a gazdasági növekedés erőltetését.
Csak az 1979. évi újabb olajárrobbanás után vált nyilvánvalóvá a magyar gazdaság súlyos helyzete.
A komplex válság elemei és hatása a vidéki társadalmakra
azaz a korábbi felhalmozás orientált gazdaságpolitikát felváltotta a fogyasztási javak termelésének előtérbe állítása.3
Az erőszakra és félelemre épülő legitimitást fokozatosan felváltotta az elfogadás-ra épülő hatalomelfogadás. Az új lojalitás mögött azonban ezernyi rejtett feszültség lappangott. A hivatalos és nem hivatalos ország kettős arcú volt. A gyerekek mást tanultak az iskolában a felszabadulásról, és mást hallottak otthon az oroszok kegyet-lenkedéseiről, a hivatalosan ellenforradalomnak nevezett 56-ot pedig majd minden családban forradalomnak hívták. A hivatalból ateista pártitkár nagymamája titkon keresztelni vitte unokáját. A társadalmi álca „nem autentikus létet” teremtett maga körül (Hankiss 1984), amelyben minden és mindenki hazug volt, aki nem szólha-tott az őszinteség hangján, s minden más véleményt elmaradottnak és reakciósnak bélyegzett, ami nem fért össze a hivatalos Magyarország szocialista ikonjával. A rendszert a fogyasztás legitimálta, amit egy jól működő gazdasági szerkezet sokáig elvitt volna, de a hibás alapokon megteremtett gazdaság folyamatos forráshiánnyal küzdött, kényszeres növekedését nem piaci erők szabályozták (Kornai 1980), hanem politikai erőviszonyok, amelyben a szocialista nagyvállalat fejlesztései politikai presz-tízsberuházások voltak. A szocialista korszak gazdasági rendszerét folyamatosan a hiány, a kínálati piac önkénye, a lezüllő üzemszervezet és a hanyatló munkakultúra jellemezte.
Az 1989-ben elindult és 1990-ben lebonyolított rendszerváltozás renoválta a poli-tika működésének alapintézményeit, létrehozta az ország parlamentjét, megalakította kormányát és megszervezte a helyi önkormányzás közjogi feltételeit. Nem teremtette meg azonban a szuverén állam alapjait, mert elsiklott a szabad társadalom funda-mentumának hiánya mellett (polgárság léte vagy nemléte, tőke léte vagy nemléte, kultúra, pénztőke, érdekérvényesítő képesség). Az új politikai rend a politikát fenn-tartó társadalommal nem tudott, nem akart foglalkozni. A heroikus küzdelem helyett kis alkukba fecsérelte a rendszerváltás pillanatának helyzeti előnyét. A politika nem számolt a társadalomdeicittel, amit a korábbi korok maguk mögött hagytak, s ennek okán nem is rendelkezett társadalomvízióval, amely annak megváltoztatására bármi-lyen kísérletet célul tűzött volna maga elé, pedig a mélyülő komplex-válság közép-pontjában a társadalmi válság állott (Andorka–Kondratas–Tóth 1995).4
3 Ezt a politikát a 60-as évektől a mezőgazdasági reform, a szövetkezetesítéssel együtt induló „szocialista zöld-forradalom” korszaka indította el, amelyben az ország a Szovjetunió szövetségi rendszerén belül kezdte betöl-teni azt a szerepet, amit korábban az Osztrák birodalom és a Harmadik birodalom rendszerén belül megtalált, azaz erős mezőgazdasági, élelmiszertermelő hátterű ország lett, illetve maradt, fenntartva a nehézipar primá-tusát.
4 Ez utóbbi válságelem okaként az egyén integrációja lassan ellehetetlenült a nevelés-oktatás (család és iskola), a munka hiánya miatt. Ennek okán a társadalom mind szélesebb tömegeiben jelent meg az anómia tünete (Durkheim 1893), s ez olyan mértékű normavesztéssel járt, amely már a társadalom normális működését veszélyezteti (addíciók, degenerációk, bűnözés, zavargások). A társadalom normarendszere megroppant, amelynek kezelése jó esetben egy generáció alatt mehet végbe, s minden bizonnyal egy generációváltás zár le (Dahrendorf 1990). A kérdés, hogy mikor és ki kezdi el a társadalmi válságkezelését.
A társadalmi válság
A társadalmi válságra már húsz éve igen tekintélyes hazai kutatók hívták fel a igyel-met (Andorka 1989, Ferge 1995, Csontos–Kornai–Tóth 1996): a csökkenő társadalmi szolidaritásra, a házasság és a család intézményének hanyatlására, az alacsony házas-ságkötési hajlandóságra, a csökkenő születésszámra, a növekvő gyermekszegénység-re, a gyerektelen házasságokra és a házasságon kívüli gyermekek növekvő számára, stb. A felsorolt társadalmi jelenségek a késő hatvanas évektől lassan, a nyolcvanas évektől pedig fokozottan jellemzik a magyar társadalmat. A társadalmi dezintegrá-cióval együtt megjelentek a társadalmi anómia jelei: az öngyilkosság, a növekvő al-koholfogyasztás, a romló egészségügyi állapot (rákos megbetegedések: tüdőrák, máj-zsugor), a dohányzás terjedése, stb. Az elidegenedést erősítette a csökkenő reálkereset kiesését ellensúlyozó túlmunka, az ezzel együtt járó stressz és a mérgező individuali-záció: az önzés.
A komplex válság veszélyei
A kora 70-es évek előtti pénzbőség az országot hitelek felvételére csábította. A külső forrásokat az ország vezetői saját politikai céljainak szolgálatában állította, ezt a hibát a magyar politika az ezredforduló után ismét elkövette. A nemzetközi pénzbőséggel igyekezett betakarni strukturális hiányosságait, történetesen hogy nincs versenyké-pes ipara, nincs versenykéversenyké-pes társadalma, társadalmi gondjainak jórészét segélyek osztogatásával kezeli ahelyett, hogy gazdasági kényszert alkalmazna és ösztönözné a hosszú távú megtakarítást (eredeti tőkefelhalmozás a „hardver és szotver”, azaz a takarékosság és tanulás terén) – kvázi befektetést a tőkébe és humántőkébe. Helyette hagyta az országot és állampolgárait mérgező hitelekkel elárasztani és oktatási rend-szerét gyengíteni.
A hitelválság önmagában nem vezethet tragédiához, viszont az eltorzult társadal-mi-gazdasági szerkezet, amelynek okán az ország vérkeringéséből kétmillió ember kikerült a munkamegosztás életvilágából, és kor előtti nyugdíjazással járadékossá vált – ezzel tulajdonképpen későbbi időpontra tolta át a gazdasági és társadalmi válságot, de nem számolta fel. Ez a „humánus” gazdaságpolitika fenntarthatatlanná tette a jó-léti rendszert. Egyrészt, a gazdaság teljesítőképessége nincs paritásban az ország jójó-léti kiadásaival (Kornai 1989). Másrészt, az öregedő társadalomban a folyton növekvő korelért nyugdíjasok száma túlterheli a jóléti rendszert (nem csak a nyugdíj intézmé-nyét, de az egészségügyi ellátást is) (Andorka–Kondratas–Tóth 1995). Harmadrészt, a korelőtti nyugdíjazás intézménye és a könnyen és bőségesen osztott segélyek, ezzel szemben az alacsony bérek és az ezeket terhelő magas adók együttes hatása demora-lizálja a munkaerőpiac szereplőit és a hozzá vezető úton haladókat (oktatás, képzés, átképzés), a feltörekvőket és a kitörni vágyókat (Bódi 2009).
A rendszerváltást végrehajtók nem világítottak rá arra a tényre, hogy nincs királyi út, a piaci viszonyok között az alkuk kemények és nagyon komoly erőfeszítést igé-nyelnek az egyéntől, amit sokan nem is tudnak megtenni a társadalom szolidaritása
A komplex válság elemei és hatása a vidéki társadalmakra
nélkül. A társadalom viszont csak azokkal lehet szolidáris, akik el is indultak ezen a keskeny úton.
A gazdaságszerkezeti válság végpontjában kialakul a „járadékos ország” kétmil-liós tömege, a társadalmi dzsem („Social Jelly”), amelynek két fő izikai tulajdonsá-ga van: egyrészt nem folyékony, azaz nem tud helyet változtatni, sem horizontálisan nem mobil (vagyis nem költözik) sem vertikálisan, azaz nem vesz részt a társadal-mi mobilitásban, nem tud és nem akar kilépni saját megrekedt helyzetéből. Másik tulajdonsága, hogy nincs teherbíró képessége, azaz nem adóztatható, nincs felelős-ségviselő képessége, könnyen szavazógéppé formázható (Bódi 2005), nincs döntési helyzetben saját sorsa felett, nem vesz részt a társadalmi munkamegosztásban, nem követi a többségi társadalom kultúráját és annak normarendszerét. Gyermekét nem járatja iskolába és nem neveli a társadalom elvárás-rendszerének követésére, alacsony stressztűrő képességgel rendelkezik, szélsőséges megnyilvánulásokra hajlamos, saját tömegének viselkedésmintáit követi, a legális gazdaságtól és munkaerő-piactól távol él, megélhetési forrása nem ismert, illetve állami forrásokból, járadékból él. (Mellék-let: 7. térképi ábra)
A társadalmi válság visszahat a gazdasági struktúrára, mivel az alacsonyan képzett és alacsony kultúrával rendelkező népesség (nem csak munkakultúráról van szó)5, valamint a gyenge moralitással rendelkező társadalom nem tud befogadni magas ter-melékenységet produkáló ipart, mert azt képtelen működtetni; nem eléggé képzett, nem fegyelmezett s nem megbízható. Ma a gazdasági szerkezetváltás egyik legna-gyobb akadálya a képzett és fegyelmezett munkaerő hiánya. A társadalmi válság visz-szahat a politikai folyamtokra is. A polgári társadalmi rendet, a kapitalizmust nem lehet polgári erényeket gyakorló polgárság nélkül megszilárdítani. A polgári értékek hiányában a választók tömegként kezdenek viselkedni, nem tudnak gondolkodó in-dividuumok szervezett közösségi kereteiben fejlődni, akik értékeik és érdekeik alap-ján alakítják ki véleményüket, s ennek alapalap-ján támogatnak vagy utasítanak el politi-kai célokat és azokat artikuláló szervezeteket.
A demokrácia szerveződését erőteljesen gátolja a polgári szervezetek hiánya, tu-lajdonképpen a polgár hiánya: a szervezett munkavállalók, az önálló egzisztenciák és a politikai függéstől mentes intelligencia hiánya. Ma Magyarországon kétmillió em-ber járul hozzá tízmillió emem-ber közkiadásaihoz, miközben nyolcmillió emem-ber dönt a közpénzek újraosztásáról. A politika eltömegesedése olyan weimarizációt vetít előre, amely megteremti a populista politika minden kellékét: a dologtalan tömeget, amely szavazatai fejében kapja „a társadalom járadékát”, megvan a „bálanya” is (a túladóz-tatott, önvédelmet nem gyakorló munkás és adóizető osztály), s fellépett a színre a politikai osztály is, amely korrupt, önző és kicsinyes harcaiban nem törődik az ország bajával.
Amennyiben a járadékos osztály eléri a társadalomban a kritikus tömeget, azaz számuk meghaladja a dolgozók és adózók létszámát, ez olyan elégedetlenséget szül,
5 Bill Gates (2008) Business @ the Speed of hought, Penguin Books (p34) „Like Merrill Lynch, Dell found out that an educated customer is a better customer.” Ezek a mondatok különösen elgondolkodtatóak a mérgező hitelek felvétel után. Valóban ezt az üzleti ilozóiát követték a banki termékeiket hirdető és eladó kereskedel-mi bankok?
amely demokratikus keretek között csak nagy kockázatok mellett lesz kezelhető, és ha kezelhető is lesz, annak, aki ezt kezelhetővé teszi, minden bizonnyal egy új politikát kell alkalmaznia. Ha ez az új politika kerül hatalomra, s képes lesz szakítani húsz év korábbi politikájával, s az egész társadalmat kezelni képes társadalompolitika gyakor-latát elkezdi, nem lesz könnyű útja, miután kétmillió szavazókorú járadékossal találja magát szemben, és a váltásra nem lesz elegendő egy kormányzati ciklus.
Ha a tényleg méltányos elosztás-politikát nem csak lent érvényesítik, de fent is vég-rehajtják, azaz az „egységes teherviselés” polgári politikáját érvényesítik, ezzel az or-szágból eddig jelentős hasznot húzó, nem hazai tőkéscsoportokat is könnyen maguk ellen fordíthatják. A csalódott, eddig kedvezményekkel kényeztetett tőke az utcára
„szervezheti” a társadalom járadékosait, és lebéníthatja az egész országot, mint ahogy ez megtörtént 1990 őszén, amikor a taxisblokád napjaiban a rendszerváltás erőit elbá-tortalanították ettől jóval kisebb, de jól szervezhető csoport megtévesztésével.6
Járadékos ország
A ESS harmadik hullámának (2006-os adatgyűjtés) felmérése szerint Magyarország a valamikori szocialista tömb országai között különösen elnyugdíjasodott országgá vált, a hazai háztartások leginkább a nyugdíjaktól és nyugdíjszerű ellátásoktól függ-nek. Különösen megdöbbentő az összevetés, ha két hasonló történelmi pályán moz-gó visegrádi országgal vetjük össze magunkat. Lengyelországban és Szlovákiában a nyugdíjat a megkérdezettek csak ötöde, illetve háromtizede jelölte háztartásának fő bevételi forrásaként, hazánkban viszont négytized vallotta háztartásának fő jövede-lemforrásának (Bódi F.–Bódi M. 2008a).
1. tábla. Az Ön háztartásában mi a fő jövedelemforrás? Kérem, vegye igyelembe a háztartás ösz-szes tagjának jövedelmét…7
HUN SVK ROM POL EST BUL
Bér, izetés 47,3 66,2 51,5 54,6 71,2 53,8
Vállalkozás 4,2 5,5 3,9 6,0 1,9 3,5
Gazdálkodás 1,1 0,3 4,6 4,0 0,2 1,7
Nyugdíj 41,3 18,9 32,0 30,8 23,7 34,2
Munkanélküli segély 2,4 1,7 1,0 0,3 0,3 1,2
Szociális ellátás 1,9 2,7 1,8 1,2 0,6 1,1
Befektetés 0,1 0,1 0,2 0,2 0,1 0,4
6 Taxis blokád: az Antall-kormány 1990. október 25-én, csütörtökön este 65%-os benzinár-emelést jelentett be.
Az áremelést az Öbölháború miatti olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása okozta. A kormány ezzel az intézkedéssel próbálta elrettenteni az embereket a nagymértékű felvásárlástól, mivel az országnak csak 3–4 napra volt elég olajtartaléka. A blokád több napos káoszt okozott az országban, valódi politikai hát-terét a mai napig nem tárták fel.
7 European Social Survey (ESS) – Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálata 2006, MTA PTI – MTA Szociológiai Kutatóintézet, témavezető Füstös László. (SVK: Szlovákia, HUN: Magyarország, ROM: Romá-nia, POL: Lengyelország, EST: Észtország, BUL: Bulgária)
A komplex válság elemei és hatása a vidéki társadalmakra
Egyéb 1,1 0,3 2,9 1,2 1,1 1,0
Nem válaszol 0,5 3,2 2,0 0,4 0,5 2,5
Nem tudja 0,1 1,2 0,2 1,4 0,5 0,7
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Forrás: ESS 2006 adatok, Bódi Mátyás számítása alapján
A közvélekedéssel ellentétben Magyarországon a korbetöltött nyugdíjasok aránya lényegesen nem nagyobb a falvakban (a kis- és aprófalvakban, azaz az 1000 főnél ki-sebb népességű településeken) sem, mint a városokban. Az öregedés mára nem csak falusi jelenség.
Ha a 2006-os év adatai alapján megvizsgáljuk a korbetöltött nyugdíjasok elhelyez-kedését („Kenyérkereső ráta” táblázat), egy adóizetőre 0,4 nyugdíjas jut az országos átlagot igyelembe véve, azaz közel 2,6 adózó állampolgár „állítja elő” azokat a java-kat, amelyeket egy korelért nyugdíjas megvásárolhat.
Az aprófalvak esetében igen jelentős szórás tapasztalható, azaz vannak települések, ahol nagyon alacsony a korbetöltött nyugdíjasok aránya az adózókhoz képest, míg más falvakban kétszer több korbetöltött nyugdíjas él, mint adózó polgár. Viszonylag a legjobb helyzetben a háromezer és tízezer fő közé eső települések vannak, ahol egy korbetöltött nyugdíjasra 2,8 adózó jut.
Összességében tehát a korbetöltött nyugdíjasok számaránya az egész országban magas ugyan adózókhoz viszonyítva, ez semmi esetre sem köthető kizárólagosan a
Összességében tehát a korbetöltött nyugdíjasok számaránya az egész országban magas ugyan adózókhoz viszonyítva, ez semmi esetre sem köthető kizárólagosan a