Egészségügyi alapellátás helyi – települési szinten2
Magyarországon az egészségügyi alapellátáshoz tartozik a bölcsőde, a védőnő, a házior-vos, a házi gyermekorházior-vos, valamint a gyógyszertári szolgálat. Az ezredfordulón az MTA Stratégiai Kutatások Program keretében vizsgáltuk az egészségügyi alapellátás penet-rációját és elérhetőségét az országban, különös tekintettel a falusi társadalmakra (Bódi 1999), akkor jelentős különbséget mértünk a városok és falvak ellátottsága között.
Azóta a szociális lejtő az egészségügyi alapszolgáltatás elérhetőségét tekintve még meredekebbé vált, ugyanis tíz év után az ország városias miliőiben fejlődött, a falvak-ban viszont romlott az ellátás penetrációja. A statisztikai elemzést kísérő országos helyi interjúkat is igyelembe véve megállapíthatjuk: az ország nem szakadt ketté el-látott és ellátatlan részekre, és ezt a védőnői és háziorvosi szolgálatoknak köszönhet-jük, amely hivatásoknak, különösen vidéken, máig megmaradt a magas presztízse és megbecsültsége – mondhatjuk el ezt azokról, akik a vidéki társadalmi környezetben munkájukat alacsony izetésért és nehéz viszonyok között végzik.
Az ország csendes kettészakadása azonban elindult az egészségügy terén is, amely-re a gyógyszertári szolgálat, a bölcsődék és a gyermekorvosi praxisok aránytalan el-helyezkedésének bemutatásával mutatunk rá. Az alapegészségügy vonatkozásában jelen tanulmányban a településtípusok közötti különbségekre fókuszálunk.
Bölcsődék – védőnők
A bölcsődei ellátás teljességében városi miliőben létező alapellátás. Napjainkban a kis- és aprófalvakban (ezer fő alatti községek) mindösszesen 19 bölcsődét találha-tunk, ahol a 0–3 év közötti népesség meghaladja a 32 ezer főt.
Az országban összesen közel 25 ezer bölcsődei férőhely állt rendelkezésre, a böl-csődékben 31 ezer gyermeket láttak el, melyeknek 94%-a önkormányzati fenntartású.
A gyermekgondozói intézmények férőhelyeinek száma meredeken csökkent, a
böl-1 A tanulmány az INNOTARS 2008 kutatás keretében jött létre, s az OTKA (61667 sz. szerződés) Válasz–Vál-ság–Változás című kutatás keretében átdolgoztuk. Előző megjelenés: Bódi F. (2010) Árnyékok és kísértetek a vidéki szociális ellátórendszerben. In A Falu XXV. évfolyam 3. szám Ősz. 61–72.
2 Miután Magyarország településszerkezete erősen tagolt, s önkormányzati rendszere is fragmentált szerkezetű, a helyi szociális ellátási rendszert és ellátási formákat a kutatás során később kistérségi (LAU-1) szinten is elemezzük.
csődei férőhelyek száma 2009-ben csak 59%-a az 1991-ben nyilvántartott bölcsődei férőhelyeknek.3
A bölcsődék bezárása annak ellenére megtörtént, hogy a beíratott gyermekek szá-ma rendszeresen nagyobb volt, mint a férőhelyek szászá-ma, a bölcsődék kihasználtsága az önkormányzati rendszer fennállása óta meghaladta a gyermekgondozói intézmé-nyek teljesítőképességét. A bölcsődei férőhelyek harmada Budapesten, másik harma-da a megyei jogú városokban, s több mint negyede a kisvárosokban volt. A tízezer főnél kisebb lélekszámú településeken a bölcsődei férőhelyeknek csak alig tizede léte-zett, ahol a három év alatti kicsinyek több mint négytizede (42%) élt.
Ha a bölcsődék számát vesszük számításba, akkor a falvakban 101, a fővárosban 146, a megyei jogú nagyvárosokban 152, a kisvárosokban 226 bölcsődét találunk. Te-lepülésméret szerinti vizsgálat esetén látható, hogy a bölcsődék közel háromnegyede tízezer főnél népesebb településen működik 2009-ben. (Melléklet: 1. sz. térképi ábra)
Az országban a közel ötezer védőnő nyolctizede területi védőnőként, kéttizede főállású iskolai védőnőként és a családvédelmi szolgálatnál dolgozott. Napjainkban 100 ezer várandós anyát vettek nyilvántartásba, amelynek 38%-át gondozták egész-ségügyi, szociális és környezeti okokból eredően veszélyeztetettként, a védőnők ösz-szesen 628 ezer látogatást teljesítettek náluk. A várandós anyáknál, a csecsemőknél tett védőnői látogatások száma másfélmillió volt, melyből minden negyedik látogatás fokozott gondozást igénylő csecsemőnél valósult meg, mind ezeken felül pedig 3,6 millió családlátogatást végeztek.4
Az országban a 2009. évben 4943 védőnő teljesített szolgálatot. Az ezer főnél ki-sebb lélekszámú községekben (1717 db) 280 betöltött védőnői álláshely volt, az em-lített falvakban 32 ezer csecsemő, illetve kettő és három év közötti gyermek élt. A középfalvakban és a kisvárosokban (1001–3000 fő) 855 védőnő teljesített szolgálatot 936 településen, ahol 63 ezer óvodás kor előtti gyermek élt. 356 nagyközségben és kisvárosban (3001–10000 fő), ahol 70 ezer csecsemő és két-három éves korú gyermek élt, 885-en dolgoztak. A 10000 fő fölötti lélekszámú településeken (146 db) közel 230 ezer kicsiny gyermek élt, ahol 2922 védőnő teljesített szolgálatot.
A védőnők elhelyezkedése az országban független a településmérettől, s ez köve-ti a kicsiny gyermekek elhelyezkedését. A kereslet-kínálat oldal kiegyensúlyozott az egész országban, ellentétben a háziorvosok, házi gyermekorvosok, gyógyszertárak (lásd később) és bölcsődei férőhelyek elhelyezkedésével, amelyek egyértelműen a tízezer főnél népesebb településeknek kedveztek. A védőnői szolgálat kliens-arányos elhelyezkedésének két oka lehetséges:
Egyrészt az egészségügyi alapellátás más intézményeivel ellentétben, ez megma-radt állami inanszírozásban (az önkormányzatoknak nem kell jelentős összeggel kiegészíteni az állami normatívát), azaz nem piacosodott; díjtalanul igénybe vehető
3 A bölcsődék többségét a 90-es évek elején bezárták, mivel fenntartásukra nem volt külön normatíva a helyi te-lepülési önkormányzatok költségvetésében. A kor ideológiája szerint ugyanis az anyáknak a 60-as évek végé-től, a GYES- bevezetése óta a gyermek hároméves koráig célszerű volt otthon maradni. 1990 után a GYES-nek már inkább munkaerő-piaci szerepe maradt meg, mert ezzel tudták tehermentesíteni (300 000 otthon maradó anya) az egyébként is túlterhelt munkaerőpiacot. Lényegében ezért sem voltak preferáltak a bölcsődék.
4 Társadalmi ellátórendszerek 2006. KSH, (2007): 36. oldal
Árnyékok és kísértetek a vidéki helyi szociális ellátásban
szolgáltatás – sőt a várandós kismamáknak kötelező regisztráltatniuk magukat a vé-dőnőnél.
Másrészt az igen korán (a két világháború között) létrejött védőnői hálózat egyik fő célja épp az volt, hogy a nehezen elérhető vidéki térségek falvaiban születendő és élő csecsemők és kisgyermekek egészségügyi ellátása szervezett és biztosított legyen.
Az elmúlt húsz évben a csecsemőhalandóság exponenciális csökkenést mutat vala-mennyi településtípus esetén. A javulásért a védőnői hálózat fennmaradása dicsérhe-tő, amely minden nehézsége ellenére betölti szerepét, s a szolgálat helyben léte miatt tud hatékony lenni. A csecsemőhalandóság csökkenése révén az ország elérte Spa-nyolország és Portugália szintjét a kilencvenes évek közepén, viszont a magyarországi apró- és kisfalvak mutatói a kilencvenes évek végétől nem javultak.
1. tábla. Védőnők elhelyezkedése az ország településtípusai között 2002-ben és 2009-ben (%) Településtípus Betöltött védőnő-he
-lyek (2002) Betöltött védőnőhe
-lyek (2009) 3 éves és 3 év alatti gyermekek eloszlása*
<500 fő 1,0 1,0 2,6
501–1000 fő 4,8 4,7 5,6
1001–3000 fő 17,1 17,3 16,2
3001–10 000 fő 16,6 17,9 17,8
10 001< fő 60,5 59,1 57,8
Összesen 100,0 100,0 100,0
Forrás: VÁTI TeIR, Fekete Attila és Bódi Dániel számításai alapján (*2009-es adatok)
1. ábra. Csecsemőhalandóság Magyarországon (‰)
Forrás: VÁTI TeIR adataiból számolta Fekete Attila
Gyógyszertárak
A gyógyszertárak száma 2009-ben 2412 db volt, kétharmadával több, mint ami 1991-ben a betegek rendelkezésére állt. Számuk főleg a kilencvenes évek patikaprivatizá-ciója után szaporodott meg, de az ezredforduló óta lényegében nem növekedett. El-oszlásuk a kis- és aprófalvakat kivéve lényegében népességarányos. Az 1000 fő alatti falvakban él a hazai népesség 7,6%-a, s itt található a gyógyszertárak 1,5%-a. Az ön-kormányzatok számát igyelve 1717 faluban 36 patika található, azaz minden száz faluból majd kettőben. Jobb a helyzet a közepes népességű településeken (1001–3000 fő), ahol 936 önkormányzat területén 356 patika működött. A nagyobb népességű települések esetében (3001–10000 fő) 353 önkormányzat területén 435 gyógyszertár szolgálta ki a betegeket, a 146 db tízezer fölötti lélekszámú önkormányzatban pedig 1585 patika működött, a 23 megyei jogú városban 596 db, egyedül a fővárosban szá-muk elérte a 430-at.
1991 és 2009 között a gyógyszertárak száma a fővárosban, a megyei jogú városok-ban és a városokvárosok-ban megkétszereződött, a falvakvárosok-ban 630-ról 565-re csökkent. A fal-vak örökölt kedvezőtlenebb helyzete önmagukhoz képest is tovább romlott, a város-oké pedig igen dinamikusan javult, a vidék és a város közötti szakadék hatványozott mértékben kiszélesedett. (Melléklet: 2. sz. térképi ábra)
2. tábla. Gyógyszertárak elhelyezkedése (települések jogállása és mérete szerint) Magyarorszá -gon 1991–2009 között (db, fő)5
Jogállás
és településméret 1991 1997 2002 2009 Állandó
népesség*
Főváros 204 328 352 430 1 694 942
Megyei jogú város 253 419 432 596 2 025 698
Város 397 598 618 821 3 255 026
Község 630 620 607 565 3 171 116
<500 8 4 2 2 281 624
501–1000 53 44 39 34 487 333
1001–3000 403 381 368 356 1 649 555
3001–10 000 317 378 387 435 1 753 598
10 001< 317 378 387 1585 5 974 672
Összesen 1484 1965 2009 2412 10 146 782
Forrás: VÁTI TeIR, Fekete Attila és Bódi Dániel számításai alapján (*2009-es adatok)
5 A gyógyszerkassza szűkítése, a támogatott termékek körének korlátozása várhatóan komoly válságot hoz a gyógyszertárak körében, amelynek a közeljövőben várhatóan a kisgyógyszertárak – többnyire kistelepülése-ken lévők – lesznek a vesztesei. Hazánkban nem elterjedt a prevenció, ezért a magas gyógyszerfogyasztás, a társadalomban lassan alakul át a szemlélet a korrekciótól a megelőzés felé. A szemléletváltás segíthetné a kis-településen lévő gyógyszertáraknak a megmaradását, ha azok egészségcentrumokká válnának, de mindehhez a szemléletváltás mellett többletforrás is kellene, amely hosszú távon minden bizonnyal megtérülne.
Az önkormányzatok héttizedében (2272 településen) nem található gyógyszertár, azaz a települések több mint kétharmadában a receptek kiváltásához egy másik te-lepülésre kell utazni, ha éppen nem segít a falugondnok. Ez a szolgáltatás csak az önkormányzatok 27%-ában található meg, mivel csak a 600 főnél kisebb lélekszámú településeken lehet megszervezni, illetve eddig a lélekszámig lehetett normatív inan-szírozást igényelni.6
Háziorvosok és házi gyermekorvosok
Az országban, 2009-ben 4971 önkormányzati inanszírozású háziorvos és 1548 házi gyermekorvos praktizált, akik 8,18 millió felnőtt korút és 1,96 millió iatalkorút láttak el.7
A háziorvosi rendelőkben majd 58 millió beteg jelent meg, illetve történt orvos vizit, a házi gyermekorvosoknál pedig közel 13 millió gyermek fordult meg, illetve gyermeket látogattak meg.
Az ezer főnél kisebb népességű kis- és aprófalvakban (1717 községben) 343 há-ziorvos, s mindösszesen 1 házi gyermekorvos teljesített szolgálatot. A háziorvosok eloszlása és a potenciális betegkörhöz tartozók eloszlása hozzávetőlegesen arányos a felnőtt népességet igyelembe véve. A iatalkorú népesség esetén az eltérés külö-nösen nagy a kis- és aprófalvak esetében, ahol a iatalkorúak 8%-a él (158 ezer fő), ezzel szemben 1 gyermekorvos praktizál. A KSH adatai szerint a gyermekorvosok 1,5 millió gyermeket látnak el (félmillió kiskorú általános háziorvoshoz adta le betegkár-tyáját), és egy háziorvoshoz átlagosan 1267 fő tartozik. Ebből eredően a kis- és apró-falvakban a gyermekorvosi praxisokat egy faluban nem lehet gazdaságosan kitölteni, ezért több faluból tevődnek össze a házi gyermekorvosi körzetek, ahol működnek egyáltalán, mert több vidéki körzetben nincs házi gyermekorvos.
A gyermekorvosi szolgálat különösen fontos lehet olyan körzetekben és térségek-ben, ahol magas a gyermekkorúak aránya. A 18 év alatti népesség aránya a nagy-falvakban és kisvárosokban is (3001 fő felett) az országos átlag (18,8%) felett van, a megyei jogú városokban megegyezik az országos átlaggal. A kiskorúak aránya a fővárosban az országos átlag alatt van, a többi településkategóriában az arányuk 20%
körül van (Bódi F. – Bódi M. 2008).
A vidéki falvakkal szemben Budapesten található minden ötödik házi gyermekor-vos, s közel háromtizede a megyei jogú városokban praktizál. Mindösszesen a gyer-mekorvosok fele nagyvárosi miliőben dolgozik, noha a potenciális pacientúrának csak harmada található itt. Ha tovább vizsgálódunk a tízezer főnél népesebb tele-püléseken, akkor látható: a gyermekorvosok közel nyolctizede nagyvárosi, kisvárosi miliőben dolgozik, annak ellenére, hogy a fővárosi, nagyvárosi és kisvárosi miliőben csak a magyarországi iatalkorúak 55,6%-a él. A tízezer főnél kisebb lélekszámú
tele-6 Nem vizsgáltuk, mennyiben váltak be a mozgó gyógyszertárak, és a háziorvosok gyógyszer-forgalmazása kiváltja-e a gyógyszertárak hiányát a falusias térségekben.
7 A háziorvosokat az OEP inanszírozza, de a volt körorvosok, akik mára háziorvosi praxisban folytatják, területi ellátási szerződés alapján működnek, a helyi települési önkormányzatokon keresztül kapják meg támogatásukat.
Árnyékok és kísértetek a vidéki helyi szociális ellátásban
pülésen a 18 év alatti népesség 44,4%-a lakik, amelyet a házi gyermekorvosok ponto-san 22,4%-a lát el. (Melléklet: 3. sz. térképi ábra)
A házi gyermekorvosnál megjelentek eloszlása még aránytalanabb. A közel 13 millió rendelési eset 73%-a városokban valósult meg, amelyből 20,4 %-a megyei jogú város-okban, 39%-a kisvárosokban. A házi gyermekorvosi ellátásban megjelentek és meglá-togatottak számának magasabb arányát az a tény is magyarázhatja, hogy a városokban dolgozó gyermekorvosok praxisa nem ér véget a városok határánál, illetve a városokon belül az orvosok jobban elérhetők, ebből eredően gyakrabban felkeresik őket.
A felnőttek egészségügyi alapellátása (az igénybevételi mutatókat igyelembe véve) fordított arányokat mutat a gyermekekével a falu és a város vonatkozásában. Tudva-levő, hogy a tízezer főnél népesebb településen él az ország felnőtt korú népességé-nek majdnem hattizede (59,7%), az 58 millió orvos-betegtalálkozás majdnem fele (48,2%) mégis a tízezer főnél kisebb népességű településen valósult meg. A falvakban és a kisvárosokban élők gyakrabban veszik igénybe „körorvosukat” (gyakorta csak eddig jutnak el), a gyakoribb orvos-beteg kapcsolat univerzálisabb viszonyt is takar, ami a vidéki orvosok többletmunkáját is mutatja.
A kilencvenes évek elején, a háziorvosi praxisok privatizációját követő években működő háziorvosok száma jelentős mértékben megnőtt. 1997-ben 1990-hez viszo-nyítva 653 fővel gyarapodott, számuk azonban 2009-re mérséklődött, bár a bázisév-hez viszonyítva még így is 434 fős többletet mutatott. A háziorvosok számának nö-vekedése csak az ezer főnél népesebb településeken volt kimutatható, mivel a kis- és aprófalvak estében létszámuk csökkent (1991 és 2009 között 64 fővel). A tényleges növekedés a tízezer főnél népesebb önkormányzatok területén 1997-ig volt erőtel-jes, a városok és a megyei jogú városok vonatkozásában a növekedés 2002-ig tartott.
A községekben a kezdeti lendületet folyamatos csökkenés jellemzi, mára közelíti az 1991-es szintet.
A többségben piacosított háziorvosi praxisok lényegében a felnőtt népesség tele-püléstípusok közötti elhelyezkedését, eloszlását követték. A háziorvosi ellátás szer-vezés Achilles-sarka a kis- és aprófalvak életvilága, amely összefüggő övezetet képez Észak-Magyarország, Észak-Alföld és a Dunántúl számos vidékén. A házi gyermek-orvosok elhelyezkedése a háromezer főnél népesebb és tízezer főnél kisebb lélekszá-mú településeken javult a leglátványosabban, e településméret kategóriában 1991 és 2009 között sikerült elérni, hogy a gyarapodó számú gyermekorvosok közül 81 új praxis ide települt (a 106-ból). A tizennyolc év alattiak országon belüli elhelyezkedé-se e településkategórián belül 19,4%, a gyermekorvosoknak pedig 19,1%-a dolgozik e településkategórián belül. Ez jóval magasabb az 1991. évhez képest, amikor csak 13,7%-a dolgozott e településtípusban.
Minden más településméret típusban a páciens és orvos eloszlás lényegében nem változott. Ha a jogállás kategóriát vizsgáljuk, akkor a községekben csekély javulást lát-hatunk. A főváros és a megyei jogú város kategóriában a kliens-orvos eloszlás lassú kon-vergenciáját tapasztaljuk, a kisvárosokban viszont masszív állandóságot tapasztalunk.
Szociális támogatás és segélyezés8 helyi – települési szinten
Az önkormányzati rendszerbe beépített szociális gondoskodás nem volt hatékony, mivel nem alkotott összetett rendszert, nem fogta át a munka, egészség, lakhatás és tanulás egységeit. Nem ösztönözte a társadalom peremén élőket a foglalkoztatásra, az öngondoskodásra, a kiút keresésére. A szociálpolitikai rendszer inkább konzerválta a társadalmi hátrányokat, s nagy költségeket rótt az önkormányzatokra. Azokon a településeken, ahol az éves kiadások több mint tizedét segélyek kiadásai vitték el, egyre nagyobb számban zárták be az óvodákat és az iskolákat. A szociális hátrányok-kal küzdő családok gyermekeinek nevelése és oktatása nem helyben szerveződött, hanem a helyi közösség kontrollját nélkülöző távolabbi intézményekben. A kis- és ap-rófalvakban a helyi szociális munka rutinszerű szociális segélyosztásra korlátozódott, amelyben a szegénységet igazán kezelni képes mikrovilág alapintézményei megszűn-tek vagy eltávolodtak a helyi társadalomtól; a szegénység magára maradt, gettósodott, a szociális zárványokból nem vezetett kiút, a társadalmi mobilizáció, a fel- és kiemel-kedés esélye elveszett. „A szociális kiadások olyannyira megnőttek, hogy ma Magyar-országon az átlag háztartás állami szubvencióból fakadó bevétele magasabb, mint a szocializmus időszakában volt.” (Róna 2008) A szociális támogatásnak és segélye-zésnek számos formája alakult ki az önkormányzati rendszerben, a szociális törvény bevezetésétől kezdve folyamatosan formálódott és változott. Az alábbiakban azokat a szociális támogatásokat és segélyeket mutatjuk be példaként, amelyek demonstrálják a kialakult szociális támogatási rendszer tarthatatlanságát.
Közgyógyellátás
Az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadások csök-kentésére a szociálisan rászorult személyek részére közgyógyellátási igazolvány adható ki. A közgyógyellátásra alanyi jogon és normatív alapon jogosultak körét a szociális törvény határozza meg, méltányossági alapon a települési önkormányzat is megállapíthat jogosultságot. 2009-ben 268 ezer fő kapott közgyógyellátási igazol-ványt, akiknek egyharmada méltányossági alapon kapott kedvezményt. Az országban minden huszadik felnőtt állampolgárnak van közgyógyellátási igazolványa, a legki-sebb arányban a megyei jogú városokban élők rendelkeznek kedvezménnyel. Leg-nagyobb az arányuk az aprófalvakban, ahol majd minden tízedik lakos rendelkezik ilyen kedvezménnyel. (Melléklet: 4. sz. térképi ábra)
A kisebb lélekszámú településeken élők között magasabb a közgyógyellátásban részesülők aránya. Ez a tény azzal magyarázható, hogy az alacsonyabb népességű te-lepülések (különösen az apró- és kisfalvak) közegészségügyi helyzete és az ott élők egészségügyi állapota rosszabb, mint a nagyobb településen élőké. A KSH
vizsgála-8 Az alább bemutatott szociális támogatások nem fedik le a közel félszáz szociális segélyfajta összességét. A köz-gyógyellátás természetbeni juttatásnak, a tovább felsorolt segélyezési forma pénzbeli támogatásnak számít.
Az elemzésbe bevont segélyfajták tipikusak, és róluk pontos, hozzáférhető adatbázis található a KSH T-STAR rendszerében.
Árnyékok és kísértetek a vidéki helyi szociális ellátásban
ta rámutatott: a település-fejlettség által biztosított feltételek (intézményi ellátottság, egészségügyi intézmények megközelíthetősége, stb.) a falvakban rosszabbak, mint a városokban. A hivatal felmérése azonban rámutat, hogy a falvakban lakók egészség-ügyi állapota elsődlegesen a vidéki társadalmak összetételétől függ (iskolai végzett-ség, foglalkozás, jövedelem, lakáskörülmények, stb.). 9
Amikor a kedvezményezettek településtípusok szerinti elhelyezkedését vizsgáljuk, megállapítható, hogy 1997-ben az eloszlásuk népességarányos volt, viszont 2009-ben már a falvakra több kedvezményezett jutott. A kedvezményezettek száma országosan csökkent, de a falvakban ez a csökkenés kisebb mértékű volt, mint a városokban.
Rendszeres szociális segély, közcélú foglalkoztatás és lakásfenntartási támogatás 2009-ben a pénzbeli juttatások közül rendszeres szociális segélyben 143 ezer fő része-sült, átlagosan havi 23800 forinttal. A támogatottak száma évről évre nő, akik a mun-kanélküliség által leginkább sújtott észak-magyarországi és észak-alföldi régiókban élnek. A jogosultak körébe azok az aktív korú felnőttek jutnak, akik munkanélküli járadékra már nem jogosultak, de a minimális életszínvonal biztosításához más jöve-delempótló ellátással nem rendelkeznek.
Az egész országban az aktív korú népesség (18–59 év közöttiek) 2,4%-a rendszeres szociális segélyben részesül, az aprófalvakban a munkaképes korú népesség 7,2%-a, kisfalvakban 5,8%-7,2%-a, a közepes települések 3,3%-a segélyezett. Ahogy a nagyobb lélekszámú települések felé tekintünk, a segélyezettek aránya egyre csökken; nagy-városokban alig észlelhető 1% körüli, s a fővárosban fél százalék. (Melléklet: 5. sz.
térképi ábra) A rendszeres szociális segélyben részesülők fele közfoglalkoztatásban is részt vett a tárgyévben, bár ezen foglalkoztatások nem jelentenek visszautat a fog-lalkoztatottak világába. Az átmeneti munkavállalás csak kitérő, amely alapján ismét jogosultságot lehet szerezni a következő időszak segélyére. A segélyezés és a közfog-lalkoztatás e sajátossága különösen a kis lélekszámú falvakban mutatható ki, ahol a segélyezettek héttizede cirkulál a rendszeres szociális segélyezettség és az idényszerű közfoglalkoztatási formák között. (Bódi 2009)
A rendszeres szociális segélyben részesülők száma folyamatosan növekedett, ahogy egyre többen kerültek ki a munkanélküli járadékból, s később a jövedelempótló ellá-tásból is kiszorultak.10 Rendszeres szociális segélyt 1993-ban 30 ezer fő kapott, számuk 2002-ben 125 ezer főre növekedett, s 2009-ban a segélyezettek tömege meghaladta a 143 ezer főt. A rendszeresen segélyezettek csoportja minden településtípusban ötszö-rösére, hatszorosára nőtt, de ez a növekedés különösen a kis népességű településeken
9 Társadalmi ellátórendszerek, 2006. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2007 (26. oldal). Különösen fon-tos a jövedelmi helyzet, mert a méltányosságot főleg ez alapján ítélik meg: alacsony nyugdíjak, munkanélküli-ség, felbomlott család, ahol a gyógyszerkiadások könnyen meghaladják a méltányossági szabályban rögzített jogosultsági küszöböt.
10 A rendszeres szociális segélyezettek többsége először munkanélküli járadékot kapott, majd miután jogosult-sága megszűnt, jövedelempótló támogatásban részesült, s amikor a második lépcsőfokról is leszorult, kapha-tott rendszeres szociális segélyt.
okozott aránytalan „túlsúlyt” az aktív korú népességhez, valamint az adózó népesség-hez viszonyítva.
3. tábla. Rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma és eloszlása 1993–2009
3. tábla. Rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma és eloszlása 1993–2009