antik eredetû dekoratív rendszereinek eredete vitatott mûvészettörténeti kérdés.
Kialakulásuk okai különbözõek: vissza-vezethetõk a késõi antikvitás stiláris ten-denciáira, az ezekben érvényesülõ pro-vinciális jelenségekre (pl. a 6–7. sz.-i bi-zánci építészetben) és ezek hatásaira, de a barbarizálódással összefüggõ korai
kö-195 ornamentika
zépkori redukcióra is (Meroving-kori, langobard, vizigót építészet). Következe-tes építészeti tagolási rendszerek (gyakran az egyszerûséget szorgalmazó egyházi re-formtörekvések nyomán) mindenekelõtt a romanika korszakában alakultak ki.
4.1. sajátos középkori építészeti for-mák
A korai középkor és a romanika szá-mára fontos elõkép a klasszikus oszlop-rendek bizánci transzformációja. A for-dított csonkagúla alakú trapezoid vagy kosár alakú oszlopfõk–ellentétben a fa-lak klasszikus pilaszter-, ill. féloszlop-tagolásával – abakusz és párkányzatok helyett vállkövek közvetítésével az osz-lop és a rá támaszkodó falazott boltívek csatlakozásának formai megoldására te-remtettek megoldást. Hasonlóan, a fala-zott szerkezet és az oszlop vagy pillér kapcsolatának formája a kapcsolt nyílá-sok íveit hordozó vállkõ (fejezet fölött vagy anélkül). Általánosan elterjedt a vállköveknek mindkét, trapéz alakú vagy végein volutákkal bõvített változata a bi-zánci stíluskörön kívül, a nyugati roma-nikában is. Ezeknek az építészeti konst-ruktív s tagozatformáknak alapvetõen fe-lületdíszítõ ~ja elszakadt a klasszikus oszloprendek hagyományától.
A nyugati romanika építészetének leg-fontosabb tagozatleleménye a kockafeje-zet[15]. Mindkét alapformája, a függõle-ges síkokkal metszett félgömb formából származtatható gömbszelvényes és az el-vileg félhengerek átmetszésébõl származ-tatható (jellegzetes formaelemük az át-metszõdõ tagozatok közötti negatív bemé-lyedés formaképzése) egyaránt 1000 k., az Ottó-kori építészetben tûnik fel, s szerepel széles körben a 11–12. sz.-i építészetben, de még késõbb is, a romanika egész folya-mán. Ugyancsak felületdíszítõ ~ra ad al-kalmat a fejezetek homlokfelülete, esetleg bemélyített pajzsa. Míg a kockafejezetek alapvetõen az oszlopos árkádok elemei (így a bazilika ókeresztény hagyományait felélesztõ szerzetesi reformtörekvések: pl.
hirsaui, lotaringiai reform-bencésség), ad-dig a tömbfejezet különféle típusai inkább boltozott, pilléres szerkezeteken fejlõdtek ki. Ezek elvileg erõteljesen kidomborodó
párkányokból származtathatók, díszítésük frízszerû (esetleg a klasszikus, mindenek-elõtt a korinthoszi fejezetformák kompo-zíciójának alapszerkezetét követik). A ke-helyfejezetek még erõsebben felidézik a klasszikus fejezetformák alapformáját, annak legfontosabb elemével; ezek a ko-rai gótika építészeti tagolási rendszerének is alapvetõ formái.
A kocka- és tömb- (ill. párna-) fejeze-tekkel azonos formarendszerbe tartozik a faltagolás elemeinek (pillérek, falpillé-rek) profilozással (élek lesarkítása, vája-tos kialakítása) való díszítése, ill. e forma átmeneteinek alakítása (sarokleveles, pajzs alakú, szarv formájú profilvégzõ-dések[18]). Ugyancsak a profilok deko-ratív kezelésének módja a karéjos, fû-részfogas stb. tagolású geometrikus épí-tészeti ~, amelynek származéka a tört, keresztezõdõ pálcatagozatokból alkotott, gyakran az alaptól elválóan kidolgozott ornamens. Ezt a 12–13. sz.-i építészeti
~ban széles körben elterjedt típust (köze-lebbi eredetmeghatározás nélkül) általá-ban a 11. sz. végének anglo-normann környezetébõl származtatják.
A klasszikus és „antiklasszikus” tagolá-si rendszer megkülönböztetése (TÓTHS., 1994) fontos szerepet játszik a mo.-i 11.
sz.-i építészeti ~ stílustörténeti rendszere-zésében. Alaptípusai két korinthizáló feje-zeten szemléltethetõk. A veszprémi tömb-fejezet, lapos, élesen metszett relieffel.
Átalakult, de felismerhetõ a korinthoszi fejezet hagyományos kompozíciós rendje:
lent megtalálható az álló levelek koszorú-ja, amelybõl cauleshelyett kis oszlopok emelkednek ki, melyek volutába futó heli-ces helyett szalagfonattal díszített árkád-íveket hordanak. A második levélkoszorú emlékét az árkádokba foglalt akantuszle-velek õrzik: valójában középtengely men-tén összehajló, ék formában, élesen be-metszett kontúrokkal tagolt félpalmetták.
Hasonló az erõsen sérült feldebrõi fejezet részletfelfogása is, de levelei jobban em-lékeztetnek a klasszikus akantuszra, elren-dezésük is a kettõs levélkoszorút idézi, s (amennyire a sérült felsõ részbõl látható) a helices elrendezése, valamint a homorú, középen a rozettának megfelelõ formával
ornamentika 196
tagolt abakusz is közelebb áll az antik pro-totípushoz. Ilyen erõs antik-közelség csak egy Mohácsról a pécsi múzeumba került oszlopfõn ismerhetõ fel. Hasonló módon állíthatók szembe egymással az ugyan-csak a 11. sz.-ban elterjedt mo.-i vállkö-vek tömb- (Tihany, Szekszárd), ill. volu-tás (Visegrád, Pilisszentkereszt, Zselic-szentjakab) formái.
Amennyire az épületdíszítõ kõfaragvá-nyok erõsen megtizedelt emlékanyaga (nagyobb számú és változatosabb együt-tes csak néhány helyen, így Zselicszent-jakabon, Dombón) megenged merészebb következtetéseket, a látszat szerint a 11.
sz.-ban Mo.-on mûködõ kõfaragók maguk hajtották végre a romanikához vezetõ for-dulatot, s mintegy alkalmazkodva a kor követelményeihez, a korábbi tisztán orna-mentális mûvészetet figurális elemekkel gazdagították. Ezen a ponton elõször je-lentkezik az a dilemma, hogy az egyszer már – nyilvánvalóan idegen forrásból – meghonosodott mûvészi gyakorlat tisztán helyi, belsõ továbbalakulásával vagy min-den egyes változásnál újabb és újabb kül-sõ ösztönzések, „hatások” befogadásával számolhatunk-e. Álmos herceg dömösi Szt. Margit-prépostságának faragványai pl. (különösen azok, amelyek a templom szentélye alatti altemplom falpillér-feje-zeteinek bizonyultak) ék alakú bemetszé-sekkel tagolt vonalrajzukkal, a klasszikus fejezettípusokat naiv módon visszaadó formafelfogásukkal, szalagfonataikkal és durva expresszivitású állatküzdelem-jele-neteikkel nem állnak messze a 11. sz.
utolsó negyedében vagy éppen velük egy idõben készült, délvidéki emlékektõl.
A dömösi tömbfejezetek ugyanakkor lát-hatólag jól beleillenek Közép-Európa egykorú mûvészetébe.
A 11. sz.-ban bizonyára voltak példái az Ottó-kori kockafejezetnek is. Ilyene-ket használtak fel az 1015-ben alapított s 1038-ban felszentelt pécsváradi bencés apátságban hihetõleg nem fõtemplom-ként, hanem kápolnaként szolgáló térnek a 12. sz. közepe táján pusztító tûzvész utáni átépítésekor a pillérben. Ismeretes kockaoszlopfõ Titelrõl is, rajta kívül pe-dig olyan, kötélfonathoz hasonlóan
hur-kolt díszítésû fríztöredék is, amely nem illik a 11. sz.-i ~ megszokott képébe.
Kérdéses a dömösi társaskáptalanból származó, hatalmas méretû, állatküzde-lem-frízzel díszített oszlopfõ (MNG) dá-tuma és összefüggése a kripta épület-szobrászati díszével; az 1108-ban fel-szentelt épület része volt, vagy inkább II.
Béla 1138-as alapítólevelével van kap-csolatban? Stílusa összefügg Esztergom II. klasszicizáló épület~jával. Hasonló jelenségek figyelhetõk meg a →pécsi székesegyház második épületének kon-zolain, a székesfehérvári Szûz Mária-prépostság második épületén is.
4.2.1. fríz~
A 12. sz.-ban többféle ornamentális rendszer terjedt el Mo.-on. A legtömege-sebb jelenség a lapos reliefben faragott, leginkább fejezeteken és frízeken, kapuza-tokon, továbbá dekoratív (falburkoló vagy mellvéd-) lapokon alkalmazott inda~.
A Comói-tó vidékérõl, ill. az azzal ro-kon németo.-i épületdíszítésbõl szár-maztathatók az állatalakos, meanderin-dás frízek. Ezek széles körben elterjed-tek, eredetük azonban vitatott. Egyik származtatásuk bizánci, különösen velen-cei közvetítéssel, amelyben a San Marco Orseolo-féle II. épületének van szerepe.
Ennek díszítésében fontos szerepet játszik Velence népessége ravennai eredetének hagyománya (arte esarcale). Nyomán a szalagfonatos-leveles frízek korai emléke a pomposai Badia belsõ és homlokzati dí-sze (1026), amelynek hatása Lombardiára is kiterjed. Egykor a comói kõfaragó-mû-vészet orientális dekoratív rendszereket is magába olvasztó, egész Európára kiható, a Rajna-vidéktõl Csernyigovig kiterjedõ ha-tását tételezte fel különösen Géza de Francovich(corrente comasca).
Székesfehérvár leletei között egy ragványcsoport a gernrodei Szent sír fa-ragványaival mutat kapcsolatokat. Egy Pécsváradon talált márvány Madonna-relief fríze [13] indameanderbe foglalt madáralakokkal a mainzi dóm keleti kriptalejáratának kapuzatával rokon.
Az óbudai Szt. Péter-prépostság Áb-rahámot a három angyallal ábrázoló re-liefjének pilasztere[14], amelyet egy
ál-197 ornamentika
latfejbõl kinövõ, kanyargásában és hur-kolódásában teljesen szabadnak és vélet-lenszerûnek tûnõ, leveles szõlõinda dí-szít, hasonló fríztöredékekkel együtt egyedülállóan szabad, térbeli formakeze-lés és a kemény mészkõ megmunkálásá-nak makulátlan technikája jellemzi. Eze-ken a modenai Wiligelmus mûvészetének közvetlen vagy közvetett hatása feltéte-lezhetõ (vö. a modenai székesegyház kö-zépsõ kapuzatának keretezését, a nonan-tolai bencés apátság díszítõ faragványait).
A figurákkal benépesített inda(inhabited scrolls) elõzményei az ókeresztény eu-charisztikus szimbolikáig nyúlnak vissza.
Ennek a formarendszernek nyilvánvaló származékai Somogyvárról ismeretesek, az indák azonban itt mintegy visszacsap-nak a szalagfonatokra, és zsúfolt, síkbeli szövedékben fonódnak össze a bennük lakó madarakkal.
A legelterjedtebb 12. sz.-i ornamentális rendszerben az indák többnyire kettõs vagy hármas tagolású, hurkolódó szala-gokként jelennek meg, belõlük félpalmet-ták ágaznak ki. Olykor félpalmetfélpalmet-ták kö-zött a mandula vagy szív alakú teret egész palmetták töltik ki. Gyakori eleme e stí-lusnak a rozettasor[15, 16, 17]. A hazai szakirodalom ezt a díszítõstílust a pécsi székesegyház Szt. Kereszt-oltárára vezeti vissza. Másik, országos jelentõségû köz-pontja a székesfehérvári prépostság II.
épülete volt, ahol mindenekelõtt egy nagyszabású, bélletes kapuzat tartozott körébe. Székesfehérvár és Pécs elsõbbsé-ge vitatott kérdés. Mindkettõre jellemzõ az építészeti tagozatok (bélletelemek, pilaszterek, Pécsett boltozati bordák is!) gazdag faragott és színezett díszítése. A székesfehérvári kapuzat provinciálisabb követõje volt az egykori jásdi bencés apátság kapuzata (Tihany, Kõtár), vala-mint a somogyvári apátság díszítõ szobrá-szatának egy része. A szalagfonat-, pal-metta- és rozettamotívumok különféle kombinációi szélesebb körben elterjedtek voltak, s ismeretesek pl. Cikóról, Mado-csáról, Bácsról, a vésztõi Csoltmonostor-ból, Pusztaszerrõl is. A régebbi mûvészet-történeti irodalom (Gerevich T., Dercsé-nyi D.) e stílus velencei, milánói s
mindenekelõtt paviai kapcsolatait hang-súlyozta, s ottani építési dátumok (S.
Pietro in Ciel d’Oro) alapján tekintette a 12. sz. elsõ harmada emlékeinek. Datálá-si lehetõséget az ercDatálá-si bencés monostor nyújt, az alapítójának, Tamás nádornak ottani 1186-os eltemetésérõl szóló adat-tal. Az ercsi faragványok egy része külö-nösen a székesfehérvári–somogyvári csoporttal mutat rokonságot. Az ercsi monostor romjaiból származó, a 18. sz.-ban másodlagosan építõkõnek felhasz-nált, s Szigetújfalu templomán 2010-ben feltárt faragványok Közép-Rajna-vidéki (Worms) eredetû, de Németo.-ban széle-sebb körben elterjedt, jellegzetes építé-szeti tagozattípusai (párnafejezet, szarv formájú profilvégzõdés) talán az egész stíluskör eredetére utaló sajátosságok-ként értékelhetõk.
Pécs 12. sz.-i mûvészetét nemcsak egyféle, hanem számos ~típus jellemzi.
Az északi altemplomlejáró reliefjeinek a Szt. Kereszt-oltár köréhez tartozó keret~ja vlsz. nem függ össze a reliefek-kel. A déli altemplomlejáró reliefjeinek párkánykeretei között fontos szerepet játszó, madaras frízeket a somogyváriak-hoz hasonló motívumok jellemzik, de rit-mikusan tagolva, szinte csokronként el-osztott levelekkel. Összefüggnek aJézus gyermeksége-ciklus reliefjeivel: a pászto-roknak örömet hirdetõ angyal alakja egy ilyen frízben jelenik meg.
Ugyanezzel a szobrászati együttessel függ össze néhány másfajta ornamens is:
talán a pécsi kõfaragók leggazdagabb al-kotásai. Egyiküket gazdagon díszített pa-szományok alkotta rombuszokban „for-gó” növényi motívumok díszítik, a mási-kon a gyöngysorral díszített, térben kibomló palmetták[24]mintegy megele-venednek. Tóth Melinda tisztázta, hogy ezek a motívumok a korai gótika elsõ franciao.-i emlékein voltak kedveltek a 12. sz. közepe táján. Mintaképeik minden bizonnyal a könyvfestészetben s a kismû-vészetekben találhatók meg, de vannak hazai rokonaik is. Az inda- és palmettaor-namens hasonló térbeli felfogásának elter-jedtségét bizonyítja egy graduále, amely valaha az esztergomi káptalan
könyvtárá-ornamentika 198
hoz tartozott, ennek vörös tollrajzos A ini-ciáléját egy utóbb könyvkötésre felhasz-nált pergamenlap[19]õrizte meg.
Az esztergomi→királyi palota→ lakó-tornyát és a lakótorony toldalékát a Pécs körében elterjedthez hasonló, klasszicizá-ló fejezetformákkal együtt fellépõ, vissza-hajló palmettákkal és hurokfonatokkal komponált frízek jellemzik. Ilyenek tûn-nek fel az esztergomi várkápolna rózsa-ablakán, a Kálmán herceg királysága ide-jén vlsz. e mûhely mesterei által épített halicsi Szt. Pantaleon-templom nyugati kapuzatán, a →gyulafehérvári székes-egyház déli (fejedelmi kapu) portálbélle-tében[18]. A régebbi szakirodalom, min-denekelõtt Gerevich Tibor 1938-as össze-foglalása nyomán, a 12. sz.-ban két, idõben egymást váltó „mûhely”: a koráb-bi pécsi és a késõbkoráb-bi esztergomi országos meghatározó jelentõségét tételezte fel.
Valójában nem egymásutánjukról, hanem párhuzamosságukról van szó. Ahogyan Pécs körében, Esztergomban is a termé-szethûség látszatát keltõ ~ idõben követte a geometrikus szabályosságú palmetta~t.
Ez Esztergomban „a 12. sz. reneszánszá-nak” növényi díszítménye volt[22, 23].
4.2.2. az elevenség fikciója
A 12. sz. végén azokban a legfonto-sabb központokban, ahol a síkdíszít-ményként alkalmazott, felületeket borító palmettainda-~ uralkodott, plasztikus, elevenebb mintázású frízek jelennek meg. Ilyen a gyulafehérvári székesegy-ház északi apszisának tömött levéldíszes párkányfríze[25], amellyel egy ercsi ere-detû oszloptörzs (Székesfehérvár) rokon.
Az ercsi oszloptörzs formakezelése fel-veti rokonságának, legalábbis idõbeli kö-zelségének gondolatát a pécsi ~ egy olyan változatával, amelynek szerepe le-hetett az altemplomlejárók nagy relief-jeinek elhelyezésével, s amelynek rokon-sága Somogyváron is felfedezhetõ. Ha-sonló márványfaragványok maradtak meg az→egri székesegyház 1200 körüli belsõ díszítésébõl is. A stílus minden bi-zonnyal a Közép- és Alsó-Rajna-vidék szobrászatából (Köln, Gelnhausen) ered, s felveti a 12. sz.-i reneszánsszal való sokoldalú kapcsolatok kérdését.
A mintaképek mindenekelõtt a Maas-vidék és Lotaringia ötvösmûvészetében keresendõk, s a korábban uralkodó pal-metta~val szemben megfelelnek a növé-nyi ornamens megelevenítésére való tö-rekvésnek. Ez az ún. flore généralisée (D. Jalabert) stílustörténeti fázisa: abszt-rakt ornamensekbõl alkotott, de látszó-lag természetesen fonódó indákból és kacsokból, botanikai formákat idézõ le-velekkel és bogyófürtökkel alkotott nö-vényi díszítmény, amelynek hagyomá-nya messze benyúlik a 13. sz.-ba, s kü-lönbözõ megjelenési formáiban (pl.
Lébény, Ják, Zsámbék, Ipolyság) külön-bözõ közép-európai forrásokra és stílus-tendenciákra vezethetõ vissza. Ez a fran-cia korai gótika uralkodó ~formája is:
nem sajátosan gótikus dekoratív rend-szer, hanem a késõi romanika és a korai gótika közös stíluseleme.
Ez a forma tûnik fel (nyilvánvaló im-portjelenségként) III. Béla esztergomi építkezéseinek kb. 1185–96 közé tehetõ késõbbi szakaszában [22]. Prototípusá-nak tekinthetõ egy pompás, inkrusztált díszû vörös márvány trónszék jobb kéz felõli támlája[21]. Ábrázolásának és nö-vényi ornamensének eredete a 12. sz.
utolsó harmadában különösen Északnyu-gat-Franciao. és a határos területek mû-vészetében elterjedt klasszikus tisztaságú vonalrajzos könyvillusztrációk stílusára vezethetõ vissza, s ez ugyanennek a mû-helynek építészeti faragványain is meg-jelenik. A korai gótikus mûhely egyide-jûleg a pilisi ciszterci apátságon, a 13. sz.
elején Kalocsa II., az→ócsai premontrei prépostság díszítésén dolgozott [23].
Ugyanennek a stílusnak jellegzetes épí-tészeti tagozatai a bimbós kehelyfejeze-tek, amelyek az építészeti ~ nagy fokú ti-pizálásának kezdetét jelzik, s a 13. sz. fo-lyamán fokozatosan háttérbe szorítják a romanika formagazdagságát és változa-tosságát. Az egykorú oxfordi glosszában említett, „összefont vesszõbõl fonatosan elkészített koszorúk” erre az ~típusra utalnak. A hagyományos figurális fejeze-teket az újszerû leleményekkel vegyítõ vértesszentkereszti ~ is alkalmazza a fo-natszerû, leveles indadíszeket.
199 ornamentika